Mostanában csupa jó változások történnek az útvonalon. Juhééé! Ezúttal egy 4 napos cruise keretében Incheonba mentünk, ráadásul teljes napra! (Ez 8-23-ig tartó kikötést takar.) Igaz, hogy itt szigorúan az utasokat szállítják le először, (ráadásul még a szekusok is szemétkedtek kicsit reggel, mert kitalálták, hogy az embarkoló munkások is előttünk szálljanak fel, pedig még a koreai kikötős ügynök is kérdezte: WHY??! :O) így végül fél 11 körül tudtunk leszállni, de még így is sok időnk maradt és elmetróztunk Szöulba.

Marco, Sabrina, Beppe (olasz zenész, akinek egész biztosan hiányzik 1 kereke, de erről majd később ☺), az oroszok és mi. Igaz, bő egy órát tartott eljutni "Seoul Stationig", de megérte! Ott aztán különváltunk és saját tempóban mehettünk csatangolni a belvárosban. Megnéztük a Sungnyemun városkaput, mely az egyik legrégebbi kastélybejárat 1398-ból. Majd tovább sétáltunk a City Hallig, ott belebotlottunk egy utcai bemutatóba, ahol tradicionális ruhába öltözött koreaiak doboltak, meneteltek, trombitáltak és egy őrségváltást is bemutattak. Így láttuk meg a mögöttük elterülő Deoksogung palotát, ahová be is tértünk rögvest. Nagyon tetszett az egész kert és még egy koreai csapat is meginterjúvolt bennünket, ti. adatokat gyűjtöttek az utazási irodájuknak turistáktól. (Elmeséltük, mit szeretünk Koreában, hogy kerültünk ide, milyennek tartjuk a konyhájukat stb.)

Innen tovább baktattunk, a Gwanghwamun térig, ahol egy földalatti kiállításba csöppentünk Sejong király életéről. Miután azt megnéztük, körbe jártuk a környéket, de a császári palotába nem mentünk be, mivel tavaly már jártunk ott csoportosan. Utána jó sokat vártunk Kipre, mert hát vele sem egyszerű néha egyeztetni, és akkor már az olaszokról ne is beszéljünk. Végül úgy alakult, hogy Marco hamar visszatért társaival Incheonba (Elég lököttnek néztük, hogy képes órákkal előbb elmenni, mikor 4 nap múlva megy haza és ez az egyetlen és utolsó alkalma Szöulban. Sőt, még kicsit aggódtunk is, hogy ez a 3 IQ-bajnok, hogy fog visszatalálni.), Kip is megtalált minket és végre folytathattuk a sétát a vásárlós utcákon, miközben lassan már ment le a nap. Húúú, hát iszonyatosan lejártuk a lábunkat, pedig a legkényelmesebb cipőmet viseltem, szerencsére! A metrón aztán Olgáékba is belefutottunk és érdekes módon a hazaút hossza másfél órára rúgott. (Képzeljétek el, az 1-es vonal ugyanis 2 felé ágazik, nincs megkülönböztető jelzés, egy járatnak számít és sosem lehet tudni előre, hogy jó szerelvényen vagyunk e. - Nyilván a koreaiak tudják, de mi még nem fejtettük meg... - Mondanom sem kell, mi nem a megfelelőn voltunk, így visszafelé 4x kellett átszállnunk. Ráadásul, csúcsforgalomban, vagyis dugig volt minden kocsi. Úgy vágytunk már ülőhelyekre, hogy csuda!) Végül csak megérkeztünk, sőt jutott még kis időnk az incheoni plázában is szétnézni, mielőtt az utolsó shuttle busszal visszamentünk a hajóra.

• Az olasz brigád - hál' Istennek - szerencsésen megérkezett! Hogy miért írtam, hogy nem százasok? Hát először is, Marcot szeretjük, imádjuk, de már gondolom, nem kell bemutatnom, hisz' tudhatjátok, milyen elvarázsolt figura. A minap pl. mondtam neki valami tök szimpla dolgot, amiből nem értette az "us" (azaz mi, mint mi velünk) szót, majd nézett nagyon bután, majd válaszképpen elkezdett dalolni! Ja, egyébként nagyon prímán megtanulta magyarul az "EKKORA F***SÁG" kifejezést, és meglepő módon a lehető legjobb pillanatokban tudja mondani, ami tök humoros! Aztán Sabrina, aki jól beszél ugyan angolul (olaszoknál ez ritka), de valahogy meglehetősen butácska és olyan mértékben internetfüggő, hogy csak úgy lehet vele várost nézni, ha minden Starbuck'snál megállhat felcsatlakozni pár percre, hogy százasával posztolhasson!!! Beppénket pedig még a Favolosán ismertük meg, aztán kb. 1 hónappal azelőtt szállt fel ide, mielőtt hazamentünk szünetre. Még beszéltünk is, örültünk egymásnak, majd megemlítettük, hogy nyaralás után jövünk vissza. Na, hát első nap legutóbb Marconak mesélte, hogy látott új akrobatákat felszállni, akik biztos a Charlie és Julia párosnál voltak látogatóban. Marco mondta, neeeem, tuti Annát és Olivert látta. De ő 100%-ig állította, hogy ez a páros (vagyis mi) tuti egy másik páros!!!

 Egy kis kellemetlenség: Este a tus alól léptem ki, mikor feltűnt, hogy drága új takarítónk elvitte ugyan a használt törölközőket, de nem hozott újakat. (Sőt, wc papírt sem.) Ott álltam vizesen, szalajtottam Olit a Crew Steward irodába, ott megígérték, küldenek valakit. Így álldogáltam hát további 20 percet a zuhany alatt, mire végül Oli hozott egyet a gymből. Igazán nem akarok panaszkodni, de ez az első olyan srác, akivel nem tudunk zöld ágra vergődni. Amikor kéne sosem jön (ugyanis mi mindig kirakjuk a zöld cetlit, ha nem tartózkodunk benn), mikor meg nem kéne (pl. alszom vagy öltözöm vagy alszom ☺) állandóan dörömböl az ajtón, nem is kicsit. Tucatszor mondtuk neki, ha kint a jelzés, jöhet! Söpörni abszolút nem szokott (nincs is neki ☺) és a papírt pedig már többször elfelejtette. Másnap aztán rákérdeztem kicsit nyomatékosabban, azt felelte, nincs. Kifogyott. (Érdekes módon, mindenki másnak volt a táncosok közül...) Tragédia persze nem történt, csak állandóan csórnom kell valahonnan egy gurigát!

Visszatérve a szemétkedő szekusokra: egy újonc van csak, aki szeret okoskodni. Reggel míg várakoztunk, hogy kiengedjenek és mindenki fel-alá járkált, ill. szanaszéjjel üldögélt a main hallban, mi is lehuppantunk hát Millivel egy kanapéra a kapu mellé. A vicc az, hogy mi voltunk a legeldugottabb helyen és ez a pali bár el volt foglalva az özönlő utasokkal, mégis volt ideje kiszúrni minket és odajönni beszólni, hogy húzzunk onnan, mert mi nem ülhetünk le utastérben. Hát, nagyot tévedett barátocskánk, mert nekünk szabad! Így csak rámutattunk a kitűzönkre és nagy peckesen feleltük, nekünk megengedett, már csak az undorító stílusa miatt is. Pláne, hogy a messzebb ülő táncosokra a bárpultnál - ami tényleg nem szabad - rá se rántott, mivel túl messze voltak. Millie amúgy is megorrolt már a csávóra, aki egyik nap azzal zaklatta, miután kijött az ebédlőből, hogy hogy merészeli a kávét LOPKODNI??? Majd fenyegetőzni kezdett, hogy jelenteni fogja és tesz róla, hogy Millie bajba kerüljön. Barátném, aki próbálta megőrizni hidegvérét (ami nem is egyszerű ilyen helyzetben, pláne, hogy argentin :D), felvázolta nyugodt hangon:

1.) Nem lehet azt ellopni, ami ingyenes!

2.) Ő csak forró vízért ment, mert a saját kávéját issza!

3.) A crew tagok 90%-a hordja termoszban a forró vizet, de nyugodtan jelentse fel! - mondta neki.

Ergo, ezt a palit kerülni kell, mert egy ilyen szabályimádó f***fej, nem biztos hogy nyugodtan beenged majd 10 db joghurttal pl. ...

Másnap jó sokáig kidőltem az előző napi túrának köszönhetően, aztán délután felmentem kicsit napozni a 9.-re. Travel talkon aztán kiderült, nem lett Tatjanaból főnökasszony, igazából a kínai tolmács-hostess látja el a munka nagy részét, így momentán nincs cruise direktorunk! Ezúttal különben - 4 napos program miatt - ezután (az utolsó utazós napon) voltak showink, ami tök jó lenne, ha mindig így lenne! Sikeresen zajlott le utolsó Visionünk Marcoval, Millievel és a (már ideje hiányos) tánckarral. (Pár nappal később új fejezet kezdődött!)

Millie különben az adódó helyhiány és bőrönd-túlsúly probléma miatt, annyi dolgot hagyományozott rám, hogy csuda. Kaptam tőle mindent: kozmetikumokat, olajokat, naptejeket, fűszereket, ruhákat, pólókat, könyvet, táplálékkiegészítőket, kapszulákat, ágytakarót, plüssállatot, de még szennyestartót is! Igazán jól jártam! Sőt, a táncoslányok is kiselejteztek egy valag ruhát (ami röhej, hogy teljesen jó állapotú, alig hordott dolgokat, sőt még a cégtől kapott drága márkás használatlan tánccipőket is...), amikből válogathattam, mint egy turiban áruérkezéskor! ☺ Meg is pakoltam hát 2 szatyrot bőven!

Marco, aki ezúttal valami fertőző szembetegséget szedett össze (mert hát vele mindig történik valami) ki tudja honnan, azóta is veri a fejét a falba, hogy nem hosszabbított, pláne hogy megvan a szenzációs fejlemény, valóban megyünk a 45 napos csendes-óceáni cruise-ra decemberben! (Legalábbi a hajónk egész biztosan!) Sőt, olyan helyekre megy, hogy csuda: Honiara, Santo Luganville, Fiji, Pago Pago, Bora Bora, Papetee (Tahiti), Nuku’alofa (Tonga), Nouméa (New Caledonia), Alotau (Pápua Új G.), Rabaul (szintén P.Ú.G.) és Saipan!!! Már keringtek ugyan a pletykák, de végül most lett hivatalosan bejelentve. Végre, megnyugodhatunk, hogy nem kell megint átvészelnünk úgy a horribilis kínai telet, mint legutóbb és bár rengeteg tengeri nap lesz, azért mégis csak fenomenális élményben lehet részünk! J J J (Már ha nem szállítanak le, hisz' 45 nap alatt 1- 2 showt nyomni nem biztos, hogy kifizetődő nekik... Bár, ha addig minket áthelyeznek, akkor is jobban járunk, mint tavaly!)

Mikor Tienjinről írok, lassan csak nyomhatom a 'control c' - 'control v'-t, mert tényleg mindig ugyanaz történik. (Hajnali kardió - busz - kávézó - taxi - kontroll - ebéd - alvás - edzés.) Este megint beszélgettünk Robival, aki mesélte, hol mit érdemes majd megnézni és hova kell kirándulni a szigeteken. Ilyenkor iszonyúan felértékelődnek a kimenők (tudjátok, mindenkinek ott van az a fránya port manning azaz leszállási tilalom), így bizonyos napokra el lehet adni a szabadságot jó pénzért! Nekik is le kell még bizniszelniük, hogy kijussanak pl. Bora Borán! Hát, én meglehetősen idegbajos lennék, ha 3 tengeri nap után megtiltanák, hogy kimenjek, miután újabb 3 nap utazás várna ránk!!! És akármilyen fantasztikusak a szigetek, azért gondoljatok bele, 45 napból csak 12x kötünk ki!

Sea dayen nem tudtunk gyakorolni, mert kedves utasaink kornyikáltak a színpadon, maradt a kardiózás. Egyébként most egy időre elbúcsúztam nagy szerelmemtől Shaun T-től (tudjátok az Insenitys edzőguru), mivel már 2 éve nyomom a videóit, kellett egy kis változatosság. Meg is találtam méltó utódját, egy hasonlóan laza, fekete srác személyében, imádom!!! Neki vannak még 90 perces HIT (high intensity=a "kiköpöd a beled"-féle kardiós-izomfejlesztős) tréningjei is, ami aztán nagyon kedvemre való! ☺

Akit érdekel: https://www.youtube.com/channel/UCC2_UvBIiIdItfm5t2zpspg

Jejun borult idő volt, szemerkélő esővel, de meglehetősen fülledt meleggel. (Persze, nem meglepő, mivel ott fortyogott a tájfun a közelünkben, pontosabban Japán körül, minek hatására úgy alakult, hogy Fukuoka helyett Incheonba mentünk ismét.) Aznap szállt le különben Oliver barátunk nagy boldogan, de mivel csak este ment a gépe, visszajött még hozzánk a kávézóba. Vele is kiszúrtak (szándékosan), mivel az ő showja kivétel nélkül mindig Tienjiben volt, de ez alkalommal áttették leszállása előtti estére (valami béna ürüggyel), csak hogy dolgozhasson utolsó pillanatáig, majd dobozolhasson éjszaka. A japán időjárás miatt viszont az új táncosok is megérkeztek, idereptették őket ugyanis egy nappal előbb, így először fordult elő a történelemben, hogy két teljes csapat egyszerre volt fedélzeten. Szegény Marcot a szívinfarktus kerülgette, annyira ideges lett, hogy az új csapat és a már megismert két (asszem' nyugodt lelkiismerettel hívhatnám őket ribinek) nőszemély (koreográfusok A céééégtől, Genovából) is nézi az utolsó fellépésüket. Nos, Hanna (akivel én is összerúgtam a port tavaly, pedig nem sok köze van hozzánk) most sem hazudtolta meg önmagát, az udvarias "Hogy vagytok?"/"Hogy telt a szezon?" c. kérdések helyett, tüstént leüvöltötte a fejüket, miért vannak széjjel a kosztümök, miért nedvesek a bugyik, meg mit tudom én milyen semmiségek miatt. Millie már annyira belefáradt, a sok felesleges csesztetésbe (Nem beszélve arról, hogy végül benyomták őt egy munkás kabinba, ahol osztozkodnia kellett volna pasikkal a fürdőszobán - nem meglepő, hogy inkább nálunk zuhanyozott - míg a többiek utaskabinba mentek, ti. az újak érkezése miatt át kellett költözniük! Mindezt úgy, hogy este két előadás, kosztüm mosás és csomagolás...), hogy kijelentette, a lehető legjobbkor fejezi be a hajózást! De már épp ideje hisz' jó 12 éve nyomja folyamatosan, évi 1-2 hónap szabadidővel.

Egyébként mi is megnéztük az utolsó 'Solid Gold'-ot, melyben "kisfiam" tényleg nagyon odatette magát, 120%-on nyomta, Greg is pattogott (nem beszélve a fülig száj vigyorról), mint a gumilabda, a többiek pedig a "finisbe érő"- féle boldogsággal táncoltak. Később aztán Marco-fiacskám is küldött egy szeretetcsomagot a "BigMan"-nek (ő így hívta Olit ugyanis ☺): protein port, mega Nutellát, Micimackó-bödön méretű mézet stb. és elújságolta, hogy ráírt két kínai csajszi - akiket hónapok óta fűzött már - hogy most beadnák a derekukat... (Persze, külön-külön és egymástól függetlenül! Asszem', a hajón ez sem árt megjegyezni!) Hogy végül volt e ereje kihasználni e lehetőséget, azt nem tudjuk, de mikor elköszöntünk tőle másnap délelőtt, még nagyon aludt és kinn virított a felirat: "Senki ne zavarjon! Légy szí, légy szí, légy szí!" J No, de nekünk azért előbújt egy ölelés erejéig, előtte pedig Millie toppant be búcsúzkodni az utolsó ajándékával, egy nagy üveg vízzel. ☺ Ők ketten tényleg hiányozni fognak ám (pláne Marco rikkantásai: "KODAK"! -amit igazi madár hangon szokott kornyikálni, illetve "MOOOOOM!!!!"), de a többiek (akiket végül már nem is láttunk) után nem fogunk könnycseppeket ejteni, azt hiszem!

Ezt követően rohantunk ki és láss csodát, ki is engedtek az utasokkal együtt. Ragyogó idő volt, így ismét metróra pattantunk és meg sem álltunk Seoul Grand Parkig:

Ott aztán egy elefánt-vasút vitt be az állatkertig, ami hatalmas kiterjedésű és rengeteg állattal rendelkezik, még a nagyobb fajokból - elefánt, orrszarvú, zsiráf stb. - is legalább 5-6 darab található. Nagyon élveztem a sétát, rengeteg majmot láttunk (most nem csináltak semmi zavarba ejtőt, de voltak amelyek a fejünk felett ugráltak szabadon), delfin showt (ami nagyon bejött, pedig nem ez volt az első számomra! Nem beszélve fellépő fókákról, melyekkel a cirkuszokban is találkozom eleget, sőt szerepelnek a nagyon távoli esetleges terveimben is, de erről majd máskor... ☺), kóstoltunk helyi főtt kukoricát (kissé más volt, mint az otthoni balatoni, de nagyon ízletes) és bár sok állat el volt tűnve vagy épp aludt, azért gyönyörködhettünk nem rég született bébi példányokban is: kiselefántban, borjú vízilovakban, csimpánzban, kenguruban, no meg az elragadó koreai babákban. Ja, mert vasárnap volt és tele volt a park családosokkal, így nem szégyelltem lencsevégre kapni egyet-egyet közülük! :D Nagyon édik!!!

Majd' elfelejtettem említeni, a "jó öreg" Kip is velünk tartott, aki - mint mindig - most is friss duracell elemekkel működött, folyamatosan dumált, fotózott, mindezt úgy, hogy be is jelentette minden percben. ("Oh oh oh, where is the better shot??? Here? Here? Nooooo, oh oh oh, here!!!! Ahhhh, NOOOO! OK, HERE, YESSSSS! stb. stb. stb.) A törléseit, majd, hogy betelt a memóriakártyája, legalább 10x osztotta meg!) Egy fokkal jobb is lett a helyzet, miután rám bízta a további fényképkészítést és bele nyugodott, hogy majd odaadom neki a fotókat. (Azért időről időre ellenőrizte, hogy biztosan mindenről lőttem e legalább egy felvételt!)

Egy kis állatkert:

Bő 4 órát töltöttünk a Zoo-ban, majd átsétáltunk a vidámparkhoz (Seoul Land), de ott olyan drága a belépő, hogy nem éri meg, pláne hogy a hely sem valami nagy. Ezután még fotóztunk a tóparton, majd egy szabadtéri moziba is bele botlottunk, természetesen koreai filmmel. E rengeteg járkálás után már annyira kimerültünk, a fiúk pedig kiéheztek, behuppantunk hát a KFC-be. A parkban különben rengeteg 'streetfood'-os nénike árulta kínálatát, mindegyik ugyanazt: helyben sütött bogarakat, csigákat, csipszet és egyéb ropogtatni valókat. Egyiknél lefotóztam az "ínycsiklandó" izéket, aztán majdnem harakiri lett! Különben, ezek a koreai nénikék igazi banyákká változnak, ha előveszem a kamerámat. Nem először fordult már elő, hogy majdnem fenéken billentett az egyik anyóka, holott csak a polipjait örökítettem meg... Miért olyan allergiások erre???

A csemege:

A hazafelé tartó 1,5 óra utazás örökkévalóságnak tűnt. Szinte lefolytunk a székről, a légkondi pedig túl erős volt! Persze, túléltük és mivel nem is kellett fellépnünk a "héten" (tudjátok, a hét nálunk 5 napból áll) a csapatcsere miatt, így abszolút megérte! (Meg mégis csak ritkán jövünk erre, habár lesz majd pár alkalom még idén!)

Mikor megérkeztünk bőven maradt még időnk Incheonban boltozni. Mentem a szokásos szupermarketembe, ahol bekajáltam, ugyanis mire végig kóstoltam mindent, ami tetszett (hétvégente ugyanis tele van kínálgató standokkal) szinte jól laktam. Falatoztam mangót, dinnyét, banánt, uborkát, sült gombát (ebből több körben ☺), algás rizsgombócot, pirított mandulát, joghurtot, szója tejet! A shuttle busz egyébként most egy új bevásárlóközpontnál állomásozott, ami nívós, drága üzletekkel volt tele és jó volt szétnézni. Oli vett is magának egy ugyanolyan napszemcsit, amit egy hete hagyott el Jejun... :(

Hazafelé már tényleg majdnem elaludtam a buszon, alig bírtam elvonszolni magam vacsorázni. Anitának viszont szülinapja volt, így felköszöntöttük és mivel már nem volt erőm kimászni a kabinból, így ők jöttek át hozzánk, amit nem bántak, mert mifelénk igen meleg az időjárás, náluk meg repkednek a mínuszok... (Hiába panaszkodnak, valamiért nem tudják átállítani. Ez az egész rendszer tök érthetetlen, mert ha emlékeztek rá, előző félévben nálunk is ugyanez volt, megfagytunk, míg az első szerződésünknél, mint most is, szauna volt állandóan. Mind a két változtatást különben Karcsiék érték el, ami azért is érdekes, mert elsőkörben azt mondták, ez a meleg kibírhatatlan, másodjára, pedig a hideget nem viselték jól...) Na, mindegy két véglet van tehát! (Biztos, a Costa is érzékeli a globális felmelegedést!) Na, de jól éreztük magunkat, sztorizgattunk és filmeket cseréltünk. S képzeljétek, áthozták egy nagy torta felét is! Alig győztük elpakolni a hűtőnkbe, Oli majdnem cukorsokkot kapott! ☺

• Megosztották, milyen élményben volt részük, mikor egyszer felrobbant pár emelettel alattuk egy generátor az éjszaka közepén és kezdetét vette egy valós EMERGENCY (azaz vészhelyzeti művelet)! Ahogy várható volt, senki sem tette a dolgát úgy, mint gyakorlaton, a vendégek pedig fejvesztve rohantak a 9. emeletre. Mindenki az értékeit mentette, vagy épp várakozó álláspontban üldögélt a messben, mivel egy tűznél, ha nem mondják be, hol van (mert hogy még az is kimaradt a hangosbemondó értesítőjéből, mivel a remegő hangú officer sem volt épp a helyzet magaslatán), akkor nem sokat tudsz tenni, pláne ha nem vagy tűzoltó... De szerencsére, senki sem sérült meg, a tüzet pedig eloltották. És bár komoly volt a helyzet, az embereknek már egy finomított verziót tálaltak.
• Aztán kiderült, hogy mégis panaszkodnak a kínaiak is, ha nem kötünk ki valahol, sőt 50 dollárt kell fejenként visszafizetni nekik. Adódott is ebből már káosz, ugyanis a roppant találékony utasok a kaszinóban követelték már nem egyszer ezt az összeget. (Lehet, hogy ezért, de most igyekeznek nem kihagyni megállókat! :D :D :D)
• Sőt, óva intettek, hogy ha Mexikóban járunk, kerüljük a terminálban lévő bankautomatát, ami lemásolta sok crew member kártyáját (köztük az övékét is) és leszedegették szépen százasával az eurókat!!! Szerencséjükre, a magyar bank visszafizette nekik, de volt egy csaj akitől vagy 7000-et vettek el és ki tudja, vissza kapta e valaha.
• Olyan történetük is akadt, melyben egy kollégájukat kirabolta leszállás előtt feltehetőleg a saját kabintársa, teljes 8 havi fizetést lovasítva meg, miközben sosem tudták rábizonyítani. (Abban az időben ugyanis még készpénzben történt a teljes kifizetés...)
• Egyik kedvencünk mégis csak az elmúlt napokban felbukkanó utas, aki pizsamában, makkos cipőben és zakóban tért be egyik este hozzájuk, hogy megtegye tétjeit... :D

Utolsó nap újabb travel talkozás, anélkül hogy felléptünk volna, de hát odaállították még az új táncosokat is ("kínaiaknak úgyis mindegy" alapon), no meg Oliverünk helyett már az új varázsló, Adriano virított mellettem (akinek valóban csápoltak az emberek, ismerősként üdvözölve ☺ ☺ ☺), de mondjuk a velem egy magas Marco helyére most egy magas szakállas angol fiú került, azért az csak elgondolkodtatta az értelmesebbeket, hogy valami nem stimmel... De kit érdekel?! Sejtettem, hogy Tatjana beállít mindenkit, nekünk aztán kifutja az időnkből e nagy harci feladat! Bár, előtte Oli aludt a hányingertől, mert annyira hullámzott, hogy előjött a mosógép-effektus! Ennek ellenére gyönyörűen sütött a nap és kiélveztem, hogy enyém az egész konditerem. Este lementünk azért még erősíteni és gyakorolni együtt is, majd egy jót filmeztünk zárásképp!

Erősítjük a magas handstandot!!!

Így teltek hát elmúlt napjaink, most kíváncsian várjuk a fejleményeket a decemberrel kapcsolatban, illetve bizakodunk, hogy az újak jófejek és kedvesek! Annyit már tudunk mindenesetre, hogy több ukrán, román taggal bővültünk és egy dél-amerikai srác is akad a csapatban! :D

Travel talk utan egy kis élvezet:

 2016.09.22.