Hol is kezdjem? Láttátok, az Éjszaka Párizsban c. Woody Allen filmet? A főszereplő nem találja a helyét, egy előző korban akar élni. Visszamegy (idő utazik), ahol azt tapasztalja, hogy a kor nagy gondolkodói, írói szintén visszavágynak és így tovább. Tanulság: a saját korunkban kell boldogulnunk, nem véletlenül. Mikor először láttam, rögvest arra gondoltam, miért akarna valaki a múltba vágyni, én mindig a jövőbe utaznék. Na most, fordult a kocka. Az elmúlt időszakban arra jöttem rá, talán nem megfelelő korban élek. Nekem ez a túlzott modernizáció, kütyü-függőség és multitasking ugyanis nem tetszik. A kevesebb néha több elvén, kávéházi beszélgetésekre, régi jó filmekre és könyvekre vágyom, baráti összejövetelekre (Facebook ismerősök gyűjtögetése helyett) és több tartalomra. Persze, minden kornak megvannak a maga szépségei és dilemmái... Ajjaj, nem szeretnék undok nagyi lenni, aki fejcsóválva megszólja majd a fiatalokat, hogy bolondok!!! (Holott, már most ezt érzem sokszor, 29 évesen! Pláne, mikor a 12-14 év körüli korosztályt nézem...) Gondolom, azért ez természetes valahol, anyáink is húzták a szájukat rendesen, mikor mi kamaszodtunk és ez így van jól. Valószínűleg...
Nem akarom az angol táncosokat cikizni ismét, de eléggé fenn akadt a szemem, mikor egyikőjükkel beszélgetésbe elegyedtem és nem értette, hogy miért ne tudnának vízum nélkül kimenni egy USA-hoz tartozó szigetre, illetve hogy az ukránoknak miért lenne ez még bonyolultabb...
Fukuban sétálgattam egyedül, mikor egyszer csak belém nyilallt egy kellemes érzés: de jó itt lenni! Imádom Japánt! Az embereket, kedvességüket, mentalitásukat, tisztaságmániájukat, türelmüket és még sorolhatnám. Jó lenne japánként itt élni. (Tudjátok, hiába kedvesek, az idegeneket azért kinézik és ragaszkodnak kulturális hagyományaikhoz, gyökereikhez, nem nagyon vegyülnek fehér emberrel...) Később az őszben gyönyörködtem, még egy bejelentkezős videót is leforgattam az egyik elragadó kis folyómenti utcában. Miután kiörömködtem magam, belefutottam mindenféle utcai fesztiválba. Élő zene, standok, pompás illatok, emberek és gyerekek sokasága fogadott. Sajnos, nem volt nálam fényképező, laptoppal pedig igen „érdekes“ és nehézkes fotózni...
Ezalatt Oli beújított egy Go prot, így Hölgyeim és Uraim, igyekszem majd klipeket is posztolni, a szigetekről mindenképp!
Este lementünk a crew buliba, nem volt rossz, táncoltam is nagyot. Programként ismét Oxana énekelt, de bűvész-Adriano is előadott 1-2 amatőr énekessel és gitárossal karöltve.
Utazó napunk igen viharosan alakult, immár travel talk nélkül. Oli enyhébb tengeri betegségtől szenvedett, én pedig (mily meglepő :D) konditeremben és a tissuen lógva töltöttem időm nagy részét. Este már jobb erőre kapott, ment játszani Sergiue-val, én pedig az utastérbe. Kísérőm ezúttal az ápoló, Marco volt. (Jó gyakori olasz név errefelé!) Röhejes, de még a kórházi dolgozók fizetése is alacsonyabb itt (csak úgy, mint a bárosoké, pincéreké), ugyanis borravaló híján harmad annyit tesznek zsebre, mint bármelyik másik hajón. (Azaz kínai utasaink nem veszik igénybe a tengeri kórház szolgáltatásait. Vagy csak jobb egészségi állapotban vannak? Európában szinte óránként köt ki valaki a rendelőben! Bár, itt rövid crúzok vannak, ugyebár... Majd kiderül, mi történik a 45 naposon!)
Már épp kezdtem elfelejteni, mennyire mások az olaszok is! (Pláne, a szicíliaiak!) Ejj, ejj, ejj macsó-társadalom! Beszélgetve a 25 éves Marco „nővér“-rel, megint csak kirajzolódott előttem a non-szensz olasz-pasi-mentalitás, féltékenységgel a főszerepben. Otthon van egy 3 éves kapcsolata (Talán! Nem biztos benne, hogy hazavárja a lány, hisz‘ ez volt az első szerződése! Megjegyzem, Facebook státusz: eljegyezve!), közben volt együtt futólag egy kínai lánnyal és kavar a lökött olasz Ila-barátnémmal is (ezt most tudtam meg, mert nem nyilvánosan csinálják) és még ő képes háborogni, ha valami pasi megkörnyékezi a szinglinek vélt lányt... No, de azért, egy jó pontot szerzett, mert legalább őszinte volt. (Hogy a menyasszonynak mit mond el, az rejtély, de sokkal visszataszítóbbak azok, akik hülyíteni próbálnak mindenkit és teszik a szépet. Hány ostoba lány képzeli magát pár hetes viszony után jövendőbelinek!? Nem értem, tényleg bejön ez az „otthon majd elveszlek“ - szöveg???!) Végül is, jót beszélgettünk és meghallgattunk pár zenészt, pl. őrült Beppét, aki nagyon romantikus hangulatban volt és csak szerelmes nótákat játszott aznap, aztán Iláék trióját, de a main hallban is néztük, hogyan ugráltatják nem túl tehetséges animátoraink a vendégeket. (Kikről nem titok, hogy véletlenül sem tudnak ütemre lépni.) Mindig megbánom, hogy nem viszek kamerát, mert amit művelnek, hihetetlen! Most két nő igyekezett báli táncot lejteni, kitörésekkel és támadó állásos guggolásokkal, mindezt szabályos standard latin táncos kézfogással... (Nehéz megmondani, hogy e bravúros mozdulatokat konditeremből vagy esetleg egy olimpiai vívó számból kölcsönözték e.) Aztán volt a szalonban egy lelkes anyuka is sapkában, dzsekiben, túra bakancsban, vállán kis hátizsákkal, aki olyan transzban ringott és ugrándozott a parketten, hogy bármelyik beszívott hippi megirigyelte volna!
Következő Tienjinben pár nap alatt beköszöntött a tél. Hihetetlen, hogy 5 nappal azelőtt még tündöklő napos őszről írtam, 20.-án pedig fagy, hó és mínuszok fogadtak, megspékelve mindezt akkora köddel, hogy a hajó 12 órás késéssel ért csak be.
Így fagy pont alatt indult a cruise, másnap az ablakomból néztem a szállingózó hópelyheket és az orromat sem akartam kidugni a kabinból, ti. mindenütt hideg volt: gymben, folyosókon, illetve az utastér nagy részein. Spórolnak a fűtéssel, mondván, csak egy hétig kell kibírni? Meglehet! (Kip, a diri asszisztens Alexandra, néhány táncos lány, meg még jó páran a kabinjukban is dideregnek, a színpad mögötti „mélyhűtőről“ nem is beszélve!) Az öltözőkben némi túlzással, de jégcsapokat lehetne találni! Az akkori main hallos fellépés inkább téli cirkuszra hajazott, mint óceánjáró hajóra! :D
No, de emellett még kaptunk óriáshullámokat is a nyakunkba, meglepő módon, még nekem is felkeveredett este a gyomrom egy rövid időre.
A helyzet Incheonban is változatlan volt, de legalább kisütött a nap. Én azóta teljes hüllő-üzemmódba kerültem: belustultam, lelassultam, téli álomra vágytam. Reggel tartottak vészhelyzeti gyakorlatot (Minek, az jó kérdés, de a crew tagokat sem értettem, képesek voltak kimenni egy szál semmiben 0 fokban, aztán csodálkozva szétfagyni. Értem én, hogy a filippinek jó része azt sem tudja, mi az a tél, de könyörgöm, tudható/érezhető, hogy k++ hideg van!!!), utána kimentünk a városba, de csak plázás-netezős időtöltésben volt részünk. Még a kávézóban is vacogtam, így jóval előbb visszatértünk a fedélzetre, úgyis várt ránk egy próba a cserélődő technikusi brigádnak köszönhetően. (Kip nagy bánatára pl. visszatért a „popsifej“ Daniel, főtechi is.)
Mivel 4 napos „hét“ volt, showink utolsó napra estek. Mindig azt kívánom, hogy tengeri nap dolgozzunk, most azonban nem éreztem ezt valami kellemes meglepetésnek. (Jóllehet, e hirtelen ránk szakadó fagynak köszönhetően, egyik nap sem esett volna jól... :D) Egész nap hibernálva begubózottunk és vártuk, hogy elérkezzen a készülődés ideje. Igyekeztem jógával magamhoz térni, ill. felmelegedni, ami jól is esett ideig-óráig (bár azt is végig ásítoztam), de aztán a „backstage“-ben (színpad mögötti folyosós, öltözős rész) újra kihűltem. Előadás alatt a reflektorok által gerjesztett melegben aztán lecsapódott rajtunk a pára, izzadtunk és folyt az orrunk, ami a levegőben fejjel lefelé igen muris tud lenni! :D Alig vártam, hogy túl legyünk rajta. Jó jó, szerencsétlen táncosok rosszabbul jártak, mert aznap már 2x fel kellett lépniük egy utasok csinálta műsor keretében. Naná, hogy össze-vissza várakoztak, elküldték őket azzal, hogy kösz még sem kell szerepelni, majd mégis visszarendelték a csapatot stb. Így, a sok huzavonának köszönhetően egész nap be voltak fogva...
Következő Kínánk már pár fokkal kellemesebb volt, időben is érkeztünk, az utasok mégis felajzottan várták a kieresztést, mert reggel a hatóság emberei elég ráérősre vették a figurát. Miután szabad lett a pálya, kitódultak furakodva-nyomakodva először a VIP-vendégek, köztük egy erőszakos nő gyerekestül tuszkolta a babakocsiját előre, sőt még a lábamon is átgázolt a kerekekkel legalább 3x! Nézhettem rá akármilyen csúnyán, meg sem rebbent! Végre kiértünk a buszhoz, ez alkalommal Greg csapódott hozzánk, aki „szükségszerűen“ visszaszokott a cigarettára! (Legalább 10 kg-t szedett fel a pár füstmentes hónapja alatt, ugyanis „no cigi, sok szotyi“-technikát alkalmazott. Azóta lejjebb faragott ugyan a súlyából, de napi 2 dobozzal is elpöfög...)
Törzshelyünkön, Hello Kittynél már nem csak citromos vízzel, hanem ingyen sültkrumplival is kedveskednek rendszeresen, annyira várnak minket! Greg is elégedetten nyugtázta, nem csak a net működőképes, de még sörrel is szolgálnak. Wow! Én viszont nem ott laktam jól, mert friss, héjában sült édesburgonyára fájt a fogam, ami szintén nagy sláger Ázsia utcáin. Hmmm... de jól esett! A boltban pedig ismét lelkes gyümölcskóstolgatásba kezdtem, elképzelhető hogy az összes mangó-kockát én tüntettem el! :D Hosszas nézegetés és „majd legközelebb“ után, végre megízleltük az ún. Jack-fruit gyümölcsöt is. Édes, érdekes, nem is tudom mihez hasonlítsam hirtelen! (Mostanában már olyannyira meguntuk a hajós gyümölcsök silány választékát, hogy előszeretettel vásárlunk össze mindenféle egzotikus falatot odakint!)
Másnap aztán szenvedtem, mint a kutya, ugyanis nőiségünk egyik hátulütőjének köszönhetően, remek görcsök leltek, oly annyira, hogy még a main hallos fellépést is ki kellett hagynom, hisz‘ jóformán fel sem tudtam egyenesedni... :-(
Viszont a grafológiával roppant sok időt töltök, már néha betűkkel álmodom! Oli megmondta, ez fog az agyamra menni! :D Be is kértem már közelebbi ismerősöktől mintákat, hogy tanulmányozhassam! (Akinek van kedve ahhoz, hogy analizáljam, annak várom kézzel írt levelét! :D) Mindenesetre nagyon érdekes és tömény pszichológia!
Jejun is hűvi volt, sikeresen túlkávéztam magam! Tényleg! 2 erős americano után olyan voltam, mint aki bespeedezett és még szájmenésem is lett, vagyis "elKipesedtem" pár órára! :D (Nem ittam már pár napja, no meg amúgy is savmentes, gyengébb verziókhoz vagyok szokva, így megártott a túl sok Starbucksban töltött idő) Előnye, hogy atomerős kardiót ugráltam le aznap, sőt a gymben készítettem bejelentkezős videót, melyet megpróbálok feltölteni!!! (Oli lelkes és aktív rajta, mint mindig, amikor kamerázom!!! :D :D :D)
Utólagos betoldás: Nem sikerült, ugyanis utolsó Jeju napunkon nem engedtek minket leszállni! :-(
Este viszont néztünk pár doksit és interjút különböző misztikus dolgokról, mint a gömbvillám, kanálhajlítás és telepátia, végül teljesen belelovaltam magam (nagyon is rám jellemző módon) a témába. Hogy lenyugodjak, Karinthy Emberke tragédiáját olvastam fel, de csak újabb mélyen szántó gondolataim támadtak, megemlékezve az eredeti Madách műről is, mondanom sem kell, gyötört az álmatlanság egész éjjel...
Szoktam néha sorsokról, egyéni esetekről is írni, most pár sort Andrii barátunknak szentelnék, aki a crew-s playstation bajnokság hírének hallatán fejcsóválva legyintett, áhhh, ő ilyenben úgy sem vesz részt, neki a jövőjére kell koncentrálnia. És valóban! Roppant céltudatosan gyakorol, (akár éjszaka közepén nyújt a konditeremben), nyelveket tanul, dobol stb.! Újabb élő példa, hogy nem csak bulizással és alkalmi partnerrel lehet időt tölteni a fedélzeten... No, de milyen a háttere? A hazájában uralkodó háborús állapotoknak köszönhetően 3 évi keresete értéktelenedett el, az elmúlt hetekben született kis öccse, miközben édesanyjáék (aki épp szerelmes és új férje van) havi 24.000 ft-ot keres, szegényesen éldegélnek egy faluban. Miután leszállt barátunk az előző hajóról, gyakorlatilag nem volt hol aludnia és naponta költözött egyik havertól a másikhoz! Ezeket mesélte egyik este, no meg az is kiderült, hogy 24 évesen már olyannyira családcentrikus, hogy igyekezett engem meggyőzni, legalább 3 gyereket szüljek. Itt mondjuk, akadtak némi véleménykülönbségek, de érdekfeszítő témák jöttek elő! Az a benyomásom, az oroszok, ukránok alapvetően inkább a tradicionális családmodellt támogatják: vagyis apa dolgozik, anya házi asszony és ha megengedhető, akkor minél több gyereket kell bevállalni! (Ő szeretne vagy 5-öt!) Gondolom, mivel anyagilag támogatja családját, így naná, hogy komolyabb, mint kortársai, no meg céljai és hosszútávú tervei nem engedik, hogy láblógatásra tékozolja idejét! Viszont arról is panaszkodott, mennyire nehéz normális lányt találnia, aki nem iszik, nem dohányzik, tudatos, hűséges és esetleg szép is, de ő a belső értékekre koncentrál. (Hmmm... nem gondolom, hogy extra nagy, teljesíthetetlen elvárásai lennének, sőt... Mégis ez olyan nagyon ritka???)
Pár nappal később kiderült, a nagykutya, Andrea (az entertainment ázsiai részlegének feje) tiszteletét tette, méghozzá Fuku-nap eltöltött egy teljes órát (!) a hajón. Ezalatt volt ideje kiszúrni, Mihai borostáját, illetve Andrii szakállát. Jött is az ukáz, LE VELE! Barátunk eléggé csalódottan szabadult meg a 7 hónapja növesztett arcszőrzetétől, de túlélte. Mintha egy másik ember lenne! Nagyon furi, de jó értelemben! (Nem beszélve arról, hogy fiatalodott is vagy 5 évet! :D)
Fukun kicsit kapkodva, de igyekeztünk mindent elintézni (pl. egy utolsó sushi-ebédet elkölteni), mivel jó darabig nem leszünk Japán városban...
Sok ember leszállt az elmúlt napokban, hisz‘ a hosszú út előtt megtörtént a vérfrissítés: búcsút vettünk pl. tenor pajtásunktól, Sergiu-tól (ajjjaj, mi lesz a ping pong meccsekkel?), magyar csellós lánytól és párjától (ők kemény 7 hónappal távoztak a hátuk mögött) és az Angel-Mila spanyol duótól is, akik szintén örökkévalóság óta itt voltak. Visszatért régi/új kapitányunk, Alba és távozott a horvát Tihomir, elment pár színpados is, többek között a menedzser Frenkie (akire Oli különben nagyon pipás lett legutóbb, ugyanis állandóan csak Hi Anna!-zik, mikor mindketten ott vagyunk és kicsi párom megjegyezte bosszúsan: Mi a franc, én láthatatlan vagyok? Tök igaza van! Mondtam is, hogy nyugodtan az illetékesnek szegezhette volna e kérdést, viccesen, de nyomatékosan!) és visszatért helyére a „szeme sem áll jól“ Yogo, akit még jóval régebbről ismerünk... (Nincs róla semmilyen negatív véleményem, de egyszerűen mindig olyan sunyin néz, hogy elképesztő!)
Utolsó nap láttam a műsorrendet, lesznek ám érdekességek, magyar tánccsapat is érkezik, kedves honfitárs-ismerős/barátokról nem is beszélve, de ezekről majd folyt. köv.!!!
Szóval, november 30.-án megkezdtük a 45 napos csendes-óceáni utat: Saipan (USA), Honiara, Port Vila, Fiji, Nuku’alofa (Tonga), Papeete (Tahiti), Bora-Bora, Pago Pago, Nouméa és Pápua Új-Guinea két városa: Rabaul és Alotau következik! Legközelebb minden bizonnyal már e csodás szigetek egyikéről jelentkezek majd!!! Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok addig is! Képzeljétek, nekünk december 25.-e idén elmarad! Oly‘ sok időeltolódásnak leszünk kitéve, hogy egy nap csak úgy szimplán törlődik! :D Nem is tudom, mennyire kerülünk majd karácsonyi hangulatba 35 fokban, de majd csak kitalálunk valamit!!! :D Sziasztok!
11.30.
