Hajós élet, cirkuszvilág, úti kalauz

Egy artista lány kalandjai a világ körül...

Egy artista lány kalandjai a világ körül...

Atlantica IV./2.: Az őrület határán... :O

Miyakojima - 8 nap kikötés nélkül - Japán öngyilkosok - Tojnak ránk a kínaiak - Relax

2017. augusztus 20. - CircusGirl

A sok múltkori élmény után igen keserves időszak következett számomra: 8 nap bezárva! Ismét úgy éreztem magam, mint egy rab! Nahás overnight után, a tájfun miatti késéssel, 12 órás lemaradásban, este érkeztünk utolsó Shenzhenünkbe (utas drill1 éjfélkor), így aznap egy spéci varieté műsort kellett szolgáltatnunk a jónépnek. Ebből lett a Bye bye Variety Show énekesekkel, táncosokkal, bűvészünkkel és velünk. (Oli csinálta a teljes zsonglőr számát – imádták –, én egy tangós kaucsukot, melyet közös táncos emelésekkel fejeztünk be.) Aznap egyébként, nem tudom, mi lelt (Gondolom, a – normál –, kilencvennel kezdődő vérnyomásom lement „nyolcvan per“-re...), vagy rajtam így jött ki az egész éjszakás (és napos) „mosógép“-effektus, mindenesetre alig voltam magamnál!
showpic.jpg

Délutánra viszonylag kipihentem magam és lenyugodott a víz. (Érdekes lett volna, mert a próbán, ahol még ájuldoztam, két lábon sem tudtam állni, nem hogy kézen...) Aztán, hiába kötöttünk ki ismét Hongkongban, nem lehetett kimenni, mert gyors „technikai megálló“ volt (dunsztunk nincs, ez mit jelent), első Shanghaiban pedig sosem enged ki az emmigration2! Mivel töltöttük a napokat? Hmmm... Edzettünk, felléptünk, meg edzettünk, meg felléptünk.

Kisebb kihagyás után ismét futni kezdtem a 15 kilométereimet. (Előző hetekben ugyanis olyan húzódásom/sérülésem/“ki tudja mi?“-m volt, hogy nem tehettem – különben 2 napig nem tudtam járni, ill. éjjel minden behajlításnál felriadtam –, de a lelkem már annyira szükségét érezte, hogy gondoltam, ha lerohad a lábam, akkor is futok! Szerencsémre, ezúttal nem jelentkezett e furcsa, megmagyarázhatatlan izé.) Aztán kivégeztük a Szökés utolsó évadját. (Anno azt mondtam, soha többé nem állok neki, de ezzel az újabb hozzá toldott 9 epizóddal ismét értelmet nyert az egész! Nem, nem szeretem, ha kinyírják a főszereplőmet, miután szétizgultam 4 évadot! :D), meg ki tudja hány másik sorozat epizódját, kiolvastam két könyvet (azért kettőt, mert spórolok), grafológiailag elemeztem egy írást, almára vadásztam (állítólag NINCS, de néha látok egyet-egyet felbukkani, amint viszik a szobaszervizesek! Dühítő??? Nagyon!) és jógáztam, hogy lehiggadjak. Szeretek hencegni, milyen jól bírom a meleget, a párát, a fájdalmat (ezt hamarosan bizonyítanom is kellett), a maratoni edzést, hát a bezártság nagyon nem tartozik közéjük! Már-már hisztiroham kerülgetett, de legalább meleg volt és nem egy fagyos, téli időszakban kellett ezt kibekkelnünk!

despicable-me-2-crazy-minions-wallpaper-3104.jpg

Egyre nagyobb tisztelettel tekintek a szekusokra, mert az ő munkakörüknél elviselhetetlenebb nincs a hajón! Legalábbis szerintem. Egész nap (télen-nyáron) a kapuban ácsorognak, utazó napokon meg az őrhelyükön glosszálnak... Általában 8 hónapot nyomnak és tényleg csak nagyon nagyon ritkán mehetnek ki, akkor is max. 2 órára! Nem bulizhatnak, nem haverkodhatnak, nem nagyon vegyülhetnek. Nyilván elvannak egymással és megcsinálják a saját stiklijeiket fű alatt, de akkor is!

Mivel volt időm elmélkedni és begolyózni, újra felfigyeltem a számomra leginkább bosszantó idiótaságokra, íme egy csokorra való: 

  1. Már fényes délután behúzzák a gym rolóit, nehogy a kiáradó lámpafény megzavarja az irányítóközpontot. (Gyakorlatilag sötétedéskor kellene, de mivel letojják, hogy mikor megy le a nap, a takarító meg épp 5 óra tájban jár ott, le is húzza, hogy este 8-ra biztos, ami biztos, lenn legyen...)
  2. Viharkészültség ellen képesek már egy nappal előre bezáratni a kabinablakot! Emlékszem, tavaly épp Shanghaiba érkeztünk, reggel 8-kor becsörtettek lecsukni, mert éjjel vihar lesz! Aha, köszi, és azzal a lendülettel visszanyomtam. (A vihar másnap délután kezdődött...)
  3. Show- és élő zeneszolgáltatás, mikor nincs utas a hajón! (Hányszor panaszkodtak szegény malájok, hogy az üvegházas részen, 50 fokban játszanak üres térnek...)
  4. Munkaórák be- és kiklokkolása számítógépes rendszerbe, manuálisan, minden műszak kezdete előtt és után. (Ha pl. 10 perces tanfolyamra mész, akkor is!) Mi, akrobaták az életben nem lépjük át a heti maximumot, a bizonyos naponkénti 1-2 órás munkaidőnkkel. Aki egyébként túllépi (pl. szegény animátorok egy időben állandóan túlóráztak), annak egy gombnyomással eltüntetik, mert munkajogilag nem lenne jó a cégnek!
  5. A wellnesses lányok lelkére kötik, ne vállaljanak feketén masszírozást, különben azonnali kirúgásra számíthatnak. Nos, ezt a nyüzü kis újoncok be is veszik és robot módra szavalják, ha rákérdezek. Tiszta ostobaság! Egyrészt gusztustalan, hogy elvárnák, hogy a spaban a hivatalos 80-100 dollárokat perkáljuk, másrészt, ha van esze a masszőznek, mégis csak vállalja, mert zsebre teheti, no meg, mert esélytelen a lebukás! Ha valaki be is köpné, hogy bizonyítják? ÉS!!! Mi közük ahhoz, hogy ki mit csinál a kabinban szabad idejében??? (Már olyanról is hallottam, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtott valaki, amíg ki nem derült. Jó, hát kígyózó sorral az ajtaja előtt, nehéz dolga lett! :D)

  miyakojima-world-location.jpg

Miyakojima: Ez egy még délebbi aprócska japán sziget, aminek már elég kevés köze van az igazi japánokhoz. (Pont aznap olvastam egy cikket3, miszerint elképesztően magas az öngyilkossági rátájuk: átlag 60-70 ember naponta! Főleg fiatal felnőttek és nyugdíjasok. Oly annyira kiégnek az élettelen élet mókuskerekében, hogy gyakorlatilag élő robottá változnak. Röviden:

th-3_1.jpeg

Az apukát csak képről ismerik. Első a közösség! A munkahelyen nem a teljesítmény a lényeg, hanem a jelenlét! Átmenet nincs, egy japán fiatal beáll a céghez és kezdi a robotot, vagy teng-leng... Ezért a sok aberráció, boldogtalanság, aszexualitás és gyermekded lélek. A japán Times szerint a független 18 és 34 év közötti férfiak 70, míg a nők 60%-ának nincs párkapcsolata, nem is érdeklődnek egymás iránt, ebből az arányból a nők 44, a férfiak 42 %-a szűznek mondja magát. Így szép lassan elöregszik a társadalom...) Ezt csak érdekességként írtam le, éljen a japán módi!

A japán módiba az is beletartozik, hogy bárhol bármikor alszanak... :D

japan-stress-832x333.jpg

No, de vissza aktuális megállónkhoz, mely egy nyaraló strandsziget. A horgonyos, mentőcsónakos kiszállítósdi miatt 3 órával később, másfél óra sorban állást követően jutottunk ki. Sajnos nem tehettük meg, hogy táncos módra koktélozunk és strandolunk, mivel ismét dupla előadás előtt voltunk, korai kezdéssel. Így elég nyűgősen (8 nap frusztrációjával és a sok várakozással a hátunk mögött) vágtunk neki a centrumnak, ahol ismét elveszítettünk egy órát felesleges járkálásunkkal, ugyanis SEMMI sem volt nyitva (vasárnap) és semmi érdekeset nem találtunk. Addig botorkáltunk, míg felbukkant egy taxi, és elmentünk bevásárolni, majd a kikötő közeli Painagama Beach-re.

dsc02480.jpg

Uzsi a parton

dsc02477.jpg

Ott aztán egy rossz mozdulat, egy rossz ötlet és a magamban generált negativitásnak köszönhetően baj történt: Estem, puffantam és jajj lett a derekamnak! Maradjunk annyiban, szinte mozdulni nem bírtam. „Haza” botorkáltunk, azt is úgy, hogy eltévedtünk, plusz köröket téve, majd nagy utasáradat közepén vergődtünk vissza. Mit ne mondjak, le voltam törve! :( 4 fájdalomcsillapító + pár trükk módosítás + jajgatás = aznapi színpadképes-közeli állapot.

A gyönyörű víz! Kár, hogy rossz emlék lett belőle...

dsc02488.jpg

És ez sajnos igen csak megkeserítette elkövetkezendő napjaimat, mert nem tudtam magammal mit kezdeni! Minden nemű edzésnek lőttek, fetrengés és „ordítós jóga” lépett helyébe! Ráadásul hivatalosan titkoltam, mert az végképp nem hiányzott, hogy a cruise diri problémázzon vagy „day off”-oljanak, ami számomra csak azzal járt volna, hogy nem szállhatok ki, mert „beteg vagyok”, de fel kell lépnem („Show must go on”), ellenben hazaküldenek. (Íme még egy ékes példája a nonszensz dolgoknak, miszerint hiába sérülsz le, hivatalosan ugyanolyan elbírálás alá kerülsz, mint egy fertőző beteg, így nem mehetsz sehova!)

cruiseship1.jpg

Átszenvedtem a következő utas drillt is, ami ezúttal több mint 2000 embernek folyt nem is ment gördülékenyen –, és melyet követően felettesünk (nagy darab mogorva olasz inventory officer4) habzó szájjal ordított velünk! Hozzáteszem, nem volt igaza! De tényleg! Arról kárált, miért nem csinálunk semmit, miért nem ragadjuk meg az utasokat és toljuk helyükre (múltkori míting arról szólt, ne érjünk hozzájuk), miért nem demonstráljuk megfelelően a mellény-felvételt. (Hmm... Akinek ez bonyolult, arra mi adjuk rá, így mire beállnak, mindenki viseli. Akkor mi a fenének vegyem le, majd ismét fel, és mutogassam el a sajátomat, mikor az eltér az utasokétól?!) Ezt követően bemutatta, hogy ilyen érdektelenül bámészkodni és támaszkodni, mint „egyesek” nem lehet! (Az „egyesek” én voltam, aki előtte lettem megintve, ti. a hátam hozzá ért a korláthoz, ez pedig minősíthetetlen viselkedés a részemről, mert letojom a drillt! Azt már nem veszi észre, hogy én kedvesen üdvözlöm a vendégeket és segítek, a kínai kollégám pl. rájuk se bagózik és olyan fejjel kapcsolgatja szótlanul a mellényüket, mintha folyamatosan büdöset érezne...) Ki is lettem írva újabb tréningre büntiből, de előtte még a részleges „vészhelyzeti általános gyakorlaton” is részt kellett vennem Kagoshima-reggel!

DE MIÉRT, MIÉRT???????????

Gondolom, sok már a „drill” téma, higgyétek el, én már nagyon unom, de mit tehetek? Ezek életem főbb történései mostanában, és akkor még a „150-en bepaszírozódos csónak-tréninget” nem is említettem, ami Fukuban volt esedékes, ahol Oli is jelen volt meg az összes kolléga a mi osztályunkról.

200_s.gif

Mindenesetre, bár az eső zuhogott, nagy örömmel vágtam neki kedvenc japán városomnak – Fukuokának –, amit talán jobban ismerek már, mint Budapestet... Ahogy talpig esőkabátban baktattam az ismerős utcák között, hirtelen elfogott egyféle „itthon vagyok”- érzés. Érdekes, hogy nem bírom a monotóniát és mindig új élményekre, helyszínekre vágyom, mégis néha nagyon is megnyugtató az, ami ismerős. (Nyilván, a jót könnyű megszokni, és ahol csak bosszúság ér többnyire, az nem ez a kategoria. Pl. Tienjin) Igazából semmi extrát nem csináltam, csak járkáltam, vásároltam, kávéztam és a rossz idő miatt kedvenc parkomat sem tudtam meglátogatni, de jó volt és még némi postai tapasztalatra is szert tettem! Megállapítható, hogy kis városokban még mindig nem értenek angolul, nem kis erőfeszítsembe telt elmagyaráznom, hogy két lapot szeretnék feladni (nem, nem pénzt), és ehhez szükségem van két nagyobb borítékra, ja és Európába küldöm, nem pedig euróval fizetnék! Mindezt száznál is több meghajlás kíséretében... :D :D :D Végül azért, sikerült zöld ágra vergődnöm! Oli pedig eltűnt saját prioritásainak hódolva (éljen a Big Camera nevű üzlet, ahova előszeretettel látogat el minden kütyü-őrült), és nem is érkezett üres kézzel. (Spéci, vezeték nélküli hangszóróval tért vissza. Jó kérdés, mikor lesz lehetőségünk a hajón felavatni...)

indian-independence-day.jpg

Aznap nagyon jó előadásokat tartottunk, végre ismét élveztem, nagy siker volt, tapsvihar és egyik napról a másikra, rengeteget javult a hátam! (Bár, előfordulnak még egyszerű mozdulatok, amitől ordítanék, de ezek már egy tablettával orvosolhatók, szigorúan előadásra. Ne higgyétek, hogy 10 napon át Ibuprofenen és Flectoron éltem!) Fárasztó, de szuper napunk volt, és estére még összekaptuk magunkat az Indiai Partyra, mert nemzeti ünnepeltek. Az ilyen crew bulikra mindig elmegyünk, mert jó végre egy kis történés, másrészt ilyenkor mindig amatőr produkciókkal készülnek a lelkes résztvevők. Idén sem volt másképp, volt vetítés, tánc, ének, tőlünk csak Olga lépett fel egy autentikus, indiai koreográfiával, illetve az élő zene is élvezhető volt. Utána megkezdődött a tánc, többnyire az általuk preferált zenékkel (jobb, mint a tucc-tucc), de lényegében sokáig csak az indiai pasik voltak a perketten. (Indiai nő nincs is szinte soha a hajón!)

in.jpg

Egy pohárka bor feloldotta gátlásomat és könnyedén cseverésztem Nachoval spanyolul, aki teljesen meglepődve konstatálta, hogy ennyire tudok. (Nos, igen... Mondhatjuk... De nem használtam jó ideje és ilyenkor rám tör a bizonytalanság újra meg újra... Pedig nyomatni kéne többet!!!) Az én meglepetésemre pedig Oli sem lépett le idő előtt! Mikor már javában a lányokkal cseverésztem, Oli is még pár sráccal bandázott, és tömték a majmot!

th-2_1.jpeg

Ha már egy kis japán módival indítottam, végül szentelnék pár sort a kínainak! Nos, könnyű őket szidni... Egyik nap hallgattam egy Észak-Koreát elemző szakértőt, mikor kitért arra, hogy tulajdonképpen Kínának kellene tennie valamit. (Hányszor ámulok el, hogy létezik a XXI. században ilyen diktatórikus elnyomás egy icipici országban??? Akit behatóbban érdekel, mi zajlik ott pontosan, annak nagyon ajánlom Pak Yanmi: Élni akartam c. könyvét, melyet épp olvasok.) Kínát hidegen hagyja, sőt jól elbizniszelget a szénnel. E gondolat meglehetősen szöget ütött a fejembe, mert ez adja a mai kínai mentalitás alapját: Tojj a másikra! Szembesülünk is ezzel nap mint nap:

Kiemelkedően udvariatlanok, neveletlenek (bűzlik a szájuk, de ez más kérdés :D), lökdösődnek, tolakodnak, egymáson átgázolnak, fellöknek, vagy épp lepukiznak a liftben. Előszeretettel mászkálnak pizsamában – akár gálaesten. (Minap történt: utas drillre jött hálóruhában, szobapapucsban egy apa fiával, akik alig egy órája szálltak fel! :D) Borotválkoznak a főcsarnokban, vagy állva pisilnek medencébe a partról... De ami leginkább meghökkent még ma is, mikor egy pasas belekönyököl a bordámba és még csodálkozik, hogy megütközve, ránézve várok valami „elnézés”-félét... Vagy nemrég kérdeztem valamit egy kínai kollégától (crew membertől!), és mivel nem értett, még csak válaszra sem méltatott! Így feltettem nyomatékosabban, mire mutogatott valamit (olyan tienjini taxis stílusban) és tette tovább a dolgát átnézve rajtam. (Ez triplán bőszítő, ti. ELVILEG nem lehet itt dolgozni minimális angol tudás nélkül. Másrészt, ha nem érti, miért nem szól, ha meg nem az ő reszortja, miért olyan rohadt nehéz szólnia a munkatársának vagy a felettesének????????)

Eltelt egy hónap... Látható, eléggé nehézkes volt az akklimatizálódás számomra.

Shanghai - Beoyang kikötő melletti környék album,avagy ahol időnket töltjük...

Hogy kijöjjek a depimből, azért igyekeztem ám feldobni magam: Vettem ezt-azt, pl. rucit (jó áron! Éljen az újonnan nyílt pláza Shanghaiban5 és a szezonvégi kiárusítás!), nem egyszer kóstoltam végig a szupermarket gyümölcsosztályát (tök jó dolog Kínában, hogy nagyon sokszor felszeletelnek gyümölcsöket kóstolásra, és ha mindenből bekapsz 1-2 falatot, a végére befaltál egy gyümölcstálnyit! J), majd beújítottam egy felnőtt színező könyvet is. (Azelőtt legyintettem e divatnak tartott újabb hóbortra, de aztán oly’ sokszor szembe jött velem és több szakértő, pszichológus ajánlja, mert segít ráhangoldóni a kikapcsolódásra, meditációra és a flow állapot elérésére, így „ártani nem fog”- alapon kipróbáltam. Nos úgy, hogy közben előadásokat, interjúkat és egyéb érdekességeket hallgatok, tényleg működik! Bár, az én esetemben a sok darabos puzzle még jobb lenne, de azután egyelőre még kajtatok... Nem is gondolnátok, milyen nehéz Ázsiában 1000 db felettit beszerezni...)

dsc02494.jpg

Gyönyörűséges szerzeményeim Shanghaiból! 5 bazi nagy barack kevesebb, mint 1 euróért!!! No, és az elmaradhatatlan kávé!!! :D

img_3865.jpg

Elhatároztam, addig nem teszem fel az újabb blogot, míg nem vagyok ismét jó formában. Szerencsémre, eljött az időm, és augusztus 16-án a gymben ugrándozva, mindennemű fájdalmamat kizárva, nevetgélve konstatáltam: ÉLEK!

És ez nagyon jóóó! :D :D :D

2017.08.20.

 

 Lábjegyzet:

1 Utas drill/ Pax drill= amikor a felszálló utasoknak demonstráljuk a vészhelyzetben követendő szabályokat, mentőmellény használatát, mentőcsónak helyét, protokollt stb.

2 emmigration: szó szerint bevándorlási (hivatalt) jelent, azok a hivatalnokokra, akik kijönnek a kikötőbe, ellenőrzik az utas- és dolgozói listát, papírokat, útleveleket és adják a „shore pass“-t is, ami egy egy napos belépő az országba

3. Nők Lapja 2016/41.

4 inventory officer= beszerzési tiszt, kvázi raktáros/leltáros...

5 Megj. Shanghaihoz: A kikötőnk valójában Shanghai mellett, Beoyang/Beoshan nevű külvárosnál található. Így amikor ott töltjük az időnket, akkor igazából ott vagyunk. Maga az igazi nagyváros 1-1,5 óra vonat/metró út tőlünk.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://circusgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr7112763884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása