"Jól" indult a hét (vagyis a cruise, mivel csütörtök van, de érdekes, hogy mennyire ráálltunk, hogy 5 napokban gondolkodunk hétfőtől péntekig, mintha hétvége nem is létezne és sosem tudjuk, milyen nap is van valójában), már reggel bemondták, a crewnak 17 helyett 13.30-ra hajón kell lenni, majd bekopogtak, hogy közöljék, ma nyithatjuk fel az ablakunk fedelét kapitányi utasításra, mert vihar lesz... Hát, ehhez képest 6 helyett 7-kor indultunk, ragyogó, gyönyörű napsütés volt egész nap és nyári meleg... (Hallottunk olyasmit, hogy előbbre tervezték az indulást, de aztán volt valami kavarás, az utasok fele nem is szállt fel... Konkrétan nem tudjuk, mi történt.) Mindenesetre, áldottuk a mázlinkat, hogy múltkor már megjártuk a falat. Mondjuk, nagy gondot nem okozott, mert hasznosan töltöttük a napot, méghozzá órákon át edzéssel a színpadon. Karikáztam, tissueztam és még 15 km-t futottam, ezalatt Oli zsonglőrözött, mászott sokat (megjegyzem, már egyre szebben mászik fel láb nélkül!) és még gymbe is jött. (Aranyosan, ezerrel koncentrálva futott 2 km-t, mivel még csak az ismerkedés fázisában van a futógéppel :D) Sőt, még az egyik bűvész dobozban is jártam (vagyis feküdtem, miközben kardok mentek át a lábam között), mert Oliver épp mutogatta a trükkjeit Andresnek és engem is érdekelt, pontosan hogyan is kell befeküdni abba a ládába, hogy eltűnjek! Meg is beszéltük, ha a táncosok cserélődnek majd szeptemberben, akkor szívesen leszek az egyik asszisztense. :) Este felmentünk meghallgatni Andrest, aki az említett "argentín tenor"- barátunk. Hihetetlen erős, több oktávos hangja van. Mikrofon sem kell neki és bezengi a hajót! Rajta kívül hallgattuk még Tatjanát, aki zongorán kísérte és Endrész Lacira hajazó hegedűs-, pánsípos Viktort is. Jók voltak!

A dupla - Fukuoka nap nagy reményekkel, mégis pocsékul indult, mert bőrig áztunk a monszun-eső miatt. Taxit próbáltunk fogni folyamatosan, de egyáltalán nem tudtunk... (ez a másik terminál, ahol néha kikötünk bosszantóan kiesik mindentől) Így, mikor végre hívtak nekünk az egyik benzinkútnál, csak bevitettük magunkat a centrumig, aztán sztornóztuk a többi tervünket. Ismét csak a plázában voltunk, de legalább sushiztunk, még jó, hogy volt némi váltó ruha nálam. Kicsit nyűglődtünk azon, mi legyen, megvárjuk e a többieket, akik későn jönnek csak be, de már sok cucc volt nálunk, plusz egész nap vizes volt a lábam a cipőmmel együtt. Igen ám, csak amikor kiléptünk a mallból, igazi fülledt nyári este volt, végre nem esett, akkor már szerettem volna benn maradni inkább. De végül visszamentünk az utolsó busszal 9 körül és már úgy festett, nincs az az isten, hogy még egyszer bevonszoljuk magunkat a városba, aztán persze magic barátunk meggyőzött. :D A pech ugyanis az volt, hogy a táncosoknak benyomtak késő estére egy showt, a hajó pedig este 11-kor átment a másik terminálhoz, így este 11 és éjjel 1 között se ki se be. Iván összekapta magát, gyakorlatilag a színpadról futott a kijárathoz :). Szóval, mégis belecsaptunk az éjszakába, elmentünk egy "irish" pubba. Nem rossz a hely, csak nagyon füstős, Japánban tudniillik nincs bevezetve a dohányzási tilalom a szórakozó- és italozó helyeken. Az árak nem épp pénztárca kímélőek, de nincs valami sok pub, és azért ez néha belefér. Elüldögéltünk 4-en egy darabig, a fiúk persze telefonoztak ezerrel én pedig csak elnézelődtem. Aztán odajött hozzám egy furcsa indiai csaj, aki csokival kínált, mondván, hogy fel akar engem vidítani... Pedig nem voltam szomorú (ilyen szerencsétlenül fest az az ember, aki nem az okostelefonjában matat???) csak néztem az embereket és próbáltam fotózni. Voltak nagyon szép japán lányok és rengeteg jóképű srác, de ami érdekes, nem nagyon vegyültek egymással. Sok európai jár ide mellesleg. Aztán Oliver elkezdett bűvészkedni az asztalnál, a végén már kis nézősereg gyűlt össze és hihetetlen nagy sikere volt. A japánok csak ámultak és felhőköltek minden trükkre. Így történt, hogy aztán egy francia lány és japán srác egész este velünk beszélgetett. Nagyon érdeklődőek voltak, mit csinálunk a hajón, milyen a hajós élet, én pedig a leányzót faggattam milyen a "japán módi", mivel már másfél éve él és dolgozik itt. Nagyon érdekeseket mesélt: pl. mennyire rasszisták a japánok! Pontosan! Meglepő, de igaz. Egész este nem nagyon nézegettek meg engem a japán pasasok, amire mondta is, ne csodálkozzak, nem nagyon akarnak fehér csajokat. Nem is szülne itt, mert nem csak a papírok (engedély, vízum, anyakönyvezés stb.) macerás, de a gyerek baromira hátrányba lenne vagy kiközösítve az iskolában/óvodában... A japán pasik egyébként elképesztően tartanak tőlünk, nőktől. De még a japán lányokkal is nehézkesen ismerkednek. Itt tabu a fiú-lány haverság, sőt ha társasággal mozdulnak ki, akkor még a párok is elszeparálódnak. Egyszer volt egy rövidebb kapcsolata japán fiúval, eléggé nehézkes volt, aztán volt, mikor próbált ismerkedni, odament egy fiúhoz és kezdeményezett, majd 2 órát várt a beszélgetés során, hogy a fiú lépjen valamit, de nem tette. (Erről egy dokumentum filmben is hallottuk, hogy a pasik totál rá vannak indulva a manga karakterekre, meg pornós dolgokra, de a hús-vér nőktől tartanak...) Most egyébként egy kollégájával volt, mások nyilván azt hiszik, hogy randi, mert egy fiú és lány nem ül be sörözni itt csak úgy. Egyébként Lucille, borokat árul, egy nagy cégnél dolgozik és már elég jól beszél (ír, olvas is) japánul. Azt is nehezen kezelik, hogy fontos pozícióban van. A japán férfiaknak ugyanis az a normális, ha a nő nem dolgozik, de ha mégis, akkor valami kisegítő vagy asszisztensi munkát csinál maximum. Ennek ellenére a japán nők is kezdenek európai vagy amerikai szokásokat felvenni (most indulna be a japán feminizmus?!) és ez nem is tetszik, vagyis összezavarja a pasikat... Alapjában véve még mindig udvariasnak találom őket, és az tetszik, hogy tekintettel vannak egymásra, de úgy fest, a felszín alatt tele vannak frusztrációval. Lucile elmondása alapján a nők is annyi szabályt követnek és tartják magukat korlátok között a hétköznapokban, hogy hétvégén előszeretettel részegednek le (könnyen, mivel nem is bírják az alkoholt). Azért persze nem lehet teljes konzekvenciát vonni minden egyes személyre. Aki velünk volt srác - Sigg - ő teljesen szimpi és nyitott volt, mikor kiderült, már elmúlt 40, leesett az állunk rendesen! Meghívta két kör italra a csapatot, aztán mikor már elmúlt 2, megindultunk az Infinity nevű klubba, és addig nyüsztöltek minket, még mi is velük tartottunk. Miután kicsengettük a 3000 yenes belépőt (kissé diszriminatív: nőknek 1000, férfiaknak 2000 oké, leiható), átvergődtünk a zsúfolásig tömött termen, ahol ezerrel szólt a diszkós-zúzós zene, szemvakító laserezés, dohányfüsttel keverve, bele-bele botlottunk ismerősökbe. (Többek között Lilybe - cruise director asszisztens - akiről megtudtuk, nem is Cirot boldogítja, hanem "Magic" Oliverrel osztja meg az ágyát héba-hóba...:D) Nos, azt hiszem, kemény 5 perc után Oli a fülembe súgta, hogy "na, én mentem" és sarkon is fordult. Gyorsan elvergődtem a többiekhez, kezükbe nyomtam az italjegyet és szóltam, hogy mi távozunk. Oliver legalább hozzánk csapott némi lóvét, ugyanis arról volt szó, ha megyünk, akkor ő fizet nekünk egy italt, ráadásul a belépővel már ki is fogyott a készpénz állományunk. Így 3-ra értünk vissza, majd az ágyba. Nem esett valami jól a másnapi fellépés, de megcsináltuk rendesen!

Irish Pub

Japán éjszaka

Jaj, majd' elfelejtettem: egyik nap végre napoztunk a crew beachen, de nem is ez a lényeg, hanem utána Oli lenyomott velem egy extra kemény 50 perces Cardios videót (Insanity), tök jól bírta, még unszolnom sem kellett! Baromi büszke vagyok rá!!!

Íme a fennakadt szemű Ciro (directorunk) és Lily (asszisztense)

Új hét, már nem is tudom, hányadik cruise...

Káosz volt ismét, Tienjinbe a reggeli 10 helyett du. 13.30-kor érkeztünk meg, állítólag kikerültünk egy vihart. Aztán megvolt a tréning az új vészhelyzet-féle rendszerhez, hál'istennek, nem kaptunk extra kötelezettséget vagy "hajón-maradós" baromságot... Asszem, megvan az igazi ok, miszerint valójában azért nem megyünk Chejura, mert a kínai kormány azt nyomatja a tv-ben a népnek, hogy baromi veszélyes (Kína nem kultiválja, hogy a nép Koreába jár) és maguk a kínaiak nem akarnak menni, parázva a már nem is vészes vírustól, a Costa persze akarna, hiszen olcsó a kikötő... És mivel nem megy a hajó, az utasok követelik, legyen olcsóbb az út, mert csak 1 országos így a cruise. Így a Costa spórol és behozták szépen a pocsék, "5-ből 3 tengeri nap"-os utakat... Ennek ellenére a héten lenne az utolsó overnightos Fukuokás cruise, de most meg tájfun miatt nem megyünk arra, ergó mégis lesz Cheju. Na, erre varrjatok gombot! Mellesleg este fél11-kor még mindig ki voltunk kötve (6-kor lett volna indulás), hogy most mi folyik itt valójában, na azt már nem tudjuk... Mi csak edzettünk orrvérzésig, na jó, comblilulásig... Két táncos is csatlakozott hozzánk. Egyébként az  is kiemelendő a kínai utasokról. hogy szétvásárolják magukat a hajón (holott a márkás táskák és 15.000 dolláros gyűrűk nem épp pénztárcakímélőek, de az európaiakkal ellentétben a hajón való fogyasztásra irtózatosan sajnálják a pénzt. Nem rendelnek italokat (teás kulacsokkal mászkálnak állandóan), nem koktéloznak, nem fogyasztanak semmit, ami nem ingyen van. Így lett pl. ingyenes a pizzéria is, holott a többi hajón  fizetős... :D

Szóval, két nappal később kikötöttünk Chejun, sajnos arra az estére tették a shownkat. Nagyon szép, napos idő volt, végre lehetett volna menni strandra. Besétáltunk a városba, jött velünk egyik biztonsági őr. Elég vicces, hogy egy Mumbaiból jött indiai van felháborodva, hogy milyen koszosak, köpködősek és igénytelenek a kínaiak, sőt sokszor látja a nyilvános medencébe vizelés is rendben van náluk. Ő most 7 hónapja van itt, lassan leszáll, ez volt az első alkalom, hogy kimehetett Chejun és tekintettel, hogy bevásárol hazamenetel előtt, így kapott 3 órás kimenőt... Azt mesélte, hogy ilyenkor mennyire honvágya van, de ha otthon van, akkor annyira nincs oda a hazájáért. Rengeteg a nagyon nagyon szegény és a hihetetlenül gazdag ember. Ő már katolikus, eszik tehenet is, több hajós cégnél dolgozott már, így van rálátása dolgokra. Kicsit elbóklásztam, boltozgattam. Kipróbáltam vagy 10-féle körömlakkot, vettem is 4-et (épp extra hosszúra megnőtt a körmöm, Juhééé! Vagy csak nem edzek eleget és nem töri le a karika??! :D)...

Az előadások jók voltak, meglepődtünk, hogy telt ház volt, hisz' előtte estek vissza az emberek a kirándulásból. (Mivel az utasok nem kapnak koreás vízumot, ők csak csoportosan busszal mehetnek ki, ergó éjjel ők le sem szállhatnak!) Show után összeszedtük magunkat és elmentünk még éjfélkor a városba. Mindenki jött, még Kip is! Akkora nagy durranás nem volt, szokás szerint mindenki a telefonjába süllyedt, nem volt rossz a hely, nagy italválasztékkal, kis kellemes pubocska, de táncolni nincs hely, beszélgetni sem lehet igazán, mert hangos a zene, amit klippek kísértek a képernyőn. Végül 2 után angolosan távoztunk, állítólag utána indult be a buli... Másnap csak kimentünk netezni, benn állt a Serena nevű hajó délután, de nekünk úgysincs rajta ismerősünk. Este megnéztük az utolsó Destination nevű showt, mert elviszik a kosztümöket és kellékeket másik hajóra, helyette egy spanyol házaspár jön majd és buborék show lesz valami homok-animation-nel. Hogy az mi pontosan, egyelőre dunsztom sincs...

Cheju overnight

Kezd a szó szoros értelmében honvágyam lenni. Persze, hogy hiányzik a családom és a barátok jó ideje és gyakran álmodom velük. Még olyan ismerősökről is, akiket esetleg már hosszú évek óta nem láttam. No, de most konkrétan Budapest hiányzik maga. Azon kapom magam gyakran, hogy arról ábrándozom, milyen jó lenne sétálni egyet a belvárosban, az oktogon környékére képzelem magam (végig sétálni az Andrássyn vagy a Duna parton), vagy a téli Vörösmarty-térre, esetleg a Városligetbe... Érdekes, hogy mostanában olyan könnyen kerülök pár másodpercre egyfajta meditatív állapotba, mint utoljára gyerekkoromban pl. az iskolai órákon a monoton tanári hang hatására. De ez jóóó! Valóban vannak a hajós életnek "mellékhatásai": pl. sokkal intenzívebben álmodom, vagy több időm van elgondolkodni az élet nagy kérdéseiről és a folyamatos hiány könnyebben elfeledteti az esetleges rossz emlékeket, hajlamosabbá válok bárkinek bármit megbocsájtani, így a távolból... Amikor az ember viszont 4 napig folyamatosan a hajón van, már szinte szomjazik a kinti sétára, levegőre és napsütésre, annyira lehet neki örülni. Talán ezért 3x akkora csalódást okoz az esetlegesen zuhogó eső, mint mondjuk normál körülmények között... Majd egy másik alkalommal még folytatom a filozofálgatást...