Hűűű, jó ideje nem jelentkeztem, de ami késik, nem múlik, és végre, egy teljesen új kalandról számolok be nektek!

Elöljáróban megjegyezném, hogy februárban, mikor hazatértünk, gőzerővel csaptunk a lovak közé (varrattunk, gyakoroltunk, ötleteltünk, koreografáltunk, edzettünk), és a megálmodott, önálló show megvalósításába fogtunk.

Közben felkérést kaptunk egy amerikai cégtől, berepülős előadásra. Ez az ún. „interport“, ilyenkor az előadó rövid időt tölt fedélzeten, tulajdonképpen felszáll, fellép, leszáll.

Nagyon örültünk a lehetőségnek, mely nagy kihívásnak ígérkezett: olyan 45 perces produkciót kértek levegőszám nélkül (ti., azon a hajón nem lehet felszerelni), melyben bevetítéseket is csak redukáltan használhatunk. Ja, és szó szerint, a világ túlsó felére kellett utazni!!! 

Sok munkánk meghozta gyümölcsét, sikeresen megvalósítottuk két személyes cirkusz-színházi előadásunkat: Éva almáját!

(Még egy pesti bemutatót is leszerveztünk! :D) 

Eddig azt hittük, az olaszos ügyintézés a káoszos, de az amerikai sem piskóta:

• Azt tudtuk, április 12-én hajóra szállunk, de jegyeket csak április 6-án kaptunk, 8-i indulással! Kissé meglepődtünk, de örömmel konstatáltuk, hogy így 2 éjszakát is töltünk előtte Tutuila szigeten.
• 6-a éjjel közölték, problémájuk van a kivetítendő anyagunkkal! (Még jó, hogy több hete beküldtük nekik...) Ugyanis ekkor mellékelték a szabályzatot, hogy mi nem lehet benne. (Pl. 45 mp-nél hosszabb mozgókép, márkajelzés, logo stb.) Na, jól esett hajnali 2-kor kapkodni és s.o.s. megoldásokat keresni! Amit tudtunk változtatni, megtettük! (Megj. egy-egy fél perces videó vágása kb. 1 nap. Nem úgy megy, hogy cserélj le/ki valamit gyorsan v. forgass le egy saját filmet másnapra. :D Azonban a pakliban továbbra is benne volt, hogy majd még kifogásolnak ezt-azt...)
• Reggel újabb üzenet várt: „Nincs szállás Pagon, másik szigeten éjszakáztok, Apiában! Nem sokára kapjátok az új jegyeket!“
• Pár órával később: „Kéne nektek amerikai vízum!“ (Mi van???) Na jó, ez manapság nem bonyolult: papírt kitölt, díjat utal, fél óra múlva kézben a visszaigazolás. Tovább intézkedtünk, pakolásztunk, még próbáltunk is egyet, este 7-kor pedig kaptam két jegyet az én nevemre, két ellentétes útirányba! 10 percig álltam fejvakarva.: „Most mi van??? Külön repülünk??? De miért az én nevemre szól mindkettő? Visszaút lenne? Nem!

Később megerősítették, hogy hibás, ugyanakkor Olivér utána sem kapott semmit, de azért bizakodva megindultunk a reptérre... :D

Utunk végül, Quataron át Új-Zélandon keresztül vezetett: 6, majd 16, végül 4 óra repüléssel, illetve a köztük lévő össz. 12 órányi várakozással, bő 30 órára nyúlt! Aucklandban volt egy kis fennakadás az újboli becsekkolás ill. Oli jegyeivel kapcsolatban, de végül megérkeztünk Upolu sziget fővárosába, Apiába, helyi idő szerint, 13.30-kor. (Itt +11 óra van otthonhoz képest!) Meleg és 80%-os pára, 5 percenkénti trópusi esővel. Mintha egy másik világban lettünk volna! J A reptér csak egy konténerből állt, röntgen gépek nélkül, ici-pici futószalaggal. Mikor kivergődtünk, örömmel láttuk, hogy valóban vártak ránk. Egy nagyon kedves helyi srác jött, kitűnő angol tudással, jót beszélgettünk! Élt az Államokban, szeret utazni, tanulni, de a szíve visszahúzta, hogy gondoskodjon családjáról, idős felmenőiről, mert a szamoaiak nagyon családcentrikusak, a közösségért élnek, ez a 2 nap alatt nagyon sokszor megmutatkozott!

Ahogy elnéztem a helyieket, parányi színes viskóikkal (a kertbe temetkezés tipikus, illetve a házikók elé épített nagy nyitott terasz, melyek a vezetők gyűléseinek színterei), lelassult, fűben heverészős flip-flopos/mezítlábas stílusukkal, bevillant, mekkora kultúrsokkot kaphat, aki először életében innen egy metropoliszba elutazik! Bár nem mondhatom, hogy annyira le vannak maradva pl. technikailag, de teljesen másképp működnek, mint mi, nyugatiak. Jó értelemben! Sok hasonló szigeten jártunk, de ilyen kedves fogadtatással, ennyi jó szándékú, segítőkész emberrel még sosem volt szerencsénk találkozni!

A szállón a recepciós lánykával akadtak félreértések (nem volt nagyon képben), de másnapra minden értelmet nyert. Lepihentünk, majd megindultunk a boltba. Mire bevásárolunk, vaksötét lett, pláne mivel nincs nagyon közvilágítás (akkor jöttünk rá, hogy Új-Zélandhoz képest már még egy órával előrébb vagyunk), így városba nem mentünk, kiültünk hát a kertbe tücsköket hallgatni! A szálloda (Le Alaimoana Hotel) nem luxus, de a célnak megfelelő, a tulaj nagyon kedves (vált dollárt, adott adaptert, ernyőt, konzervnyitót), viszont internetünk nem volt. Hiába határoztam el, hogy az átállás érdekében 11-ig fennmaradok, hamar beütött a jetleg¹, és miután 5x bukott le a fejem, feladtam a küzdelmet...

Másnap csupa kellemes fordulat következett!

TALOFA!²

A reggelinél összeismerkedtünk Ronnal, aki Ausztráliában él, de a szigeten született. Tavaly járt Budapesten. Felajánlotta, hogy elkalauzol bennünket, így betaxiztunk a centrumba, ekkor még mindig esős volt az idő.

Figyelmünkbe ajánlotta a helyi túristaközpontot, ahol egy teljeskörű ingyenes kulturális programmal várják minden nap az odalátogatókat: mesélnek a szigetről, megtanítják a pálmalevél fonást (így készíthetjük el tálunkat a későbbi lakomához), bemutatják a szamoaiak életét, hagyományait, főzési, kőfaragási, textilkészítési és tetoválási technikáit:

Náluk a tetoválás szent rituálé. Ismertették a módszert és a dolog lényegét. Úgy tartják, itt nyugszik a tetoválás bölcsője (eredetileg Tatau), mestereik járják a világot, oktatják a technikát, hisz‘ ők azon kevesek egyikei, akik még mindig az eredeti módon, kézzel készített eszközökkel dolgoznak, de természetesen, kesztyűben, fertőtlenítő szerekkel és modernebb bőrbarát festékkel csinálják ma már. Van női és férfi verziója. Mindkettő az abszolút bátorságot, érettséget jelképezi. Ennek ellenére csak a lakosság 5%-a viseli a hagyományos testvarrást, mert rettentő fájdalmas, több napos tortúra. Ha belekezd valaki, nem visszakozhat, különben nagy szégyenbe hozná magát és családját. A mesterrel kapcsolatba lehet lépni, ha egy igazi, szamoai alkotásra vágynánk. Állítólag, sokan jönnek csak emiatt. Ott egyébként (tiszteletből) nem fotózhattunk, és mezítláb, leülve pillanthattunk bele a mester munkafolyamatába.

Textil:

Fafaragás:

Majd elkészült a lávakövekből, pálmalevelekből állított „tűzhely“, melyre rápakolták a friss kókusszal pancsolt, halas, tarós³, nyers banános fogást, spenótos zöldségekkel, melyet nagy levelekkel befedve hagytak összesülni.

Az eredmény isteni volt, a búcsúebédet zenés tánccal, énekkel kísérték!

Mi két részletben csináltuk végig a programot, mivel közben elrohantunk, ugyanis újdonsült barátunk leszervezett egy kocsit, mely elvitt kirándulni a To Sua óceángödörhöz. Ezek gyönyörű nagy mélyedések a part mellett. Úsztam, fotóztunk, gyönyörködtünk a tájban, és még a Sopoaga vízesésnél is megálltunk, ahol kaptunk egy igazi kókuszdió-bontási, reszelési- és tejfacsarási- demonstrációt is sofőrünktől, Feretitől, aki egy elképesztően barátságos, érdeklődő srác. Még mobilnetjét is megosztotta velem a kocsiban, így tudtam beszámolni az otthoniaknak pár szóban, és örömmel fogadtuk az újabb üzenetet, mely szerint még 2 éjszakát maradunk a szigeten, ugyanis 12-én jön a hajó, de a másik sziget, egy egész nappal mögöttünk van! (A kettő között található a nemzetközi dátumvonal, amit tavaly már átszeltünk ugyan, de azóta sem igazán fejtettük meg!) :D

Visszafelé felszedtük a feleségét és 7 hónapos kislányát, akit rögvest a kezembe nyomtak, végig a karomban pihent, szemlélődött, majd elbóbiskolt, nyugalmat árasztva magából. Utána elvittek még szuvenír- és élelmiszer boltba is, puszta kedvességből, mert épp ráértek!

To sua és Sapoaga

A kókuszdemonstráció:

Este rendes vacsi várt minket, étteremből rendelték. Pirított kókusz-salátát ettem, Oli Hawaii pizzát, majd rögvest elájultunk. Másnap izgatottan ébredtem, gyorsan leedzettem, aztán felkerekedtünk a partra. Mire a centrumba értünk, csurgott rólunk a veríték. Körbenéztünk, egész klassz a város, még fitness termük is van, egy-egy modern kávézóval!

(Mint a Gym melletti proteines organikus cuccos, ahová Ronékkal ültünk be, vagy a Milani Café! De még egészséges, vegán ételekkel felszerelt dzsúszbár-falatozó is van. Egyébként az egész sziget organikus párti!)

A mellettünk lévő asztalnál tárgyaló üzletemberek :D Nekem nagyon tetszett ez a szoknyás összeállítás!!!

Helyi pénzük a WST, azaz Tala (értéke: fele az USA dollárnak) és pár éve már jobb oldalon vezetnek. Az is szuper, hogy mindenki jól beszél angolul. (Érdekes, a kínaiak, akik ezerszer gyorsabban fejlődnek és gazdagodnak, nem képesek megtanulni, mikor az elzárt, jóval szegényebb szigetlakók pedig igen. Nem beszélve arról, mennyivel inkább egy hullámhosszra jár velünk az agyuk, kínai társainkkal lehetetlen volt sokszor zöld ágra vergődni...) Az azonban sajnálatos, hogy nem táplálkoznak megfelelően, mert bár a rák és magas vérnyomás ritka, mégis sokan kapnak szívinfarktust, sztrókot és a férfiak nagyja 70 évig él. (Ráadásul, a 60 év feletti szigetlakók a mi 80-asainkra hajaznak!) 

Végül még internetkávézót is találtunk, ami baromi olcsó és jól működik, majd ebédre visszatértünk a kulturközpontba, hogy befejezzük a félbehagyott előadássorozatot és megkóstolhassuk a várva várt csemegét. Később üzentünk Frenknek, aki 10 percen belül ott termett és ismét átszelte velünk a szigetet. A Saletoga luxus rezortba vitt el, ahol még azt is elintézte, hogy ingyen beengedjenek! Csuda klassz hely, a képek magukért beszélnek:

Búcsú Feretitől

Továbbra is hajnali 5 körül ébredtem, aztán reggeli, edzés, pakolás és 10-re jöttek értünk. Ekkor már 5-en voltunk: egy új-zélandi énekes, Will, ill. két idősebb amerikai úr: Gery (ex-detektív, a DNS-ről és híres gyilkossági ügyekről tart előadást), és Michael, komikus bűvész. (Hihetetlen mennyi, érdekes emberrel ismerkedtünk össze hirtelen.) A helyi reptér inkább egy régi buszállomásnak felel meg! :D Még jó, hogy a túlsúlyt lehetett fizetni kártyával! :D

A gép olyan pici, propelleres masina volt, hogy kb. 15-en fértünk be, és az egyik csomagunk már másik géppel jött, a pilótafülkének pedig ajtaja sem volt! :D Azért túléltük a kis 30 perces utat, és mivel nem szállt túl magasra, nagy élmény volt gyönyörködni a tájban! Hálát adtam a sorsnak, hogy ilyen elképesztő élményekben lehet részünk.

Felszállás előtt:

4 csodálatos kép madártávlatból:

Megérkeztünk Pagora. (Titkon reméltem, hogy eljutok majd mesebeli helyekre, de hogy némely szigetre visszatérek egy éven belül, arra álmomban sem gondoltam! 2016 karácsonyán itt fotózkodtunk Mikulás sapkában! :D) Felszálltunk hát a várva várt hajóra! Ez egy nagy, régebbi darab, 3000 utassal a fedélzetén. Hasonló cruise-ba csöppentünk, mint amit a csendes-óceáni szigeteken csináltunk, de ezúttal amerikai nyugdíjasok utaztak, szigorúan gyerek nélkül! Átlagéletkor 70!

A hajó:

https://www.youtube.com/watch?v=_8CS-5FnpkM

Meg kell hagyni, a legénységnek jó dolga van, többen ehetnek az utastérben, illetve a crew-s pihenő részek klasszul felszereltek: biliárd asztal, abc, nagy ablakos bár és konditerem... Az étel mérföldekkel finomabb, mint az ázsiai járatokon. (A dolgozói menzákat nem nagyon teszteltük, de hagyjuk! :D)

Íme a színház!

Délután kaptunk egy 5 perces biztonsági oktatást (Vész esetén ide kell menni oszt‘ jónapot! :D), majd utunkra bocsájtottak. (Jó, most mi is „utasok“ vagyunk kvázi.) Amerikai kollégáink csalódtak a fogadtatásban, ill. a szobák minőségében. (Crew kabinokat adtak ugyanis.) Ráadásul, a bűvésznek 5 előadást írtak elő a megbeszélt 2 helyett, de végül 3-at csinált. Oli kidőlt, én beültem Will koncertjére, aki máris 3-at adott aznap este! :D Kiváncsi voltam, mit produkál a kis vékony, pelyhes állú srác (amúgy 33 éves). Szórakoztató volt, sokat dumált és vicceskedett a számok között, önmagát, az esetlen figurát alakítva. 5 számot énekelt, 1-et zongorázott. Sikere is volt, ¾-e a közönségnek felállt.

Ahogy elnéztem az utasokat, igen jól elvoltak és sokkal, de sokkal kedvesebbek, mint mondjuk, mi magyarok! Rengeteg szobán volt kiragasztva gratuláció: Boldog Évfordulót!/Szülinapot! De találtunk egy Just Married-et is :D

Ezt tapasztaltuk mi. Ám állítólag, roppant nehéz velük, állandóan reklamálnak, vallási témákon háborognak ökölre menőkig (pl. balhéztak a táncos lányok –szerintük – túl rövid szoknyája miatt), és mindig szóvá teszik, ha valami nem tetszik nekik. Azt is muszáj megjegyeznem, többségük rettentő elhízott, illetve rozoga. Sok volt a mozgáskorlátozott is!

Két tengeri nap következett, a másodikra tűzték ki a fellépéseket. (20 és 22h! „Ajjaj, csak bírjak fennmaradni addig!“ – gondoltam. :D) Mivel, a színpad állandóan zsúfolt volt, próbalehetőséget csak az előadás előtti délutánra kaptunk. Közben kiderült, a hangtechnikus magyar, a színházi banda pedig tökre jó fej! Délelőtt jött a fekete leves: nem használhatjuk a videókat egyáltalán! (Nos... Mondhatni megoldható, de a sztorink sokat veszítene lényegéből. És mit csináljunk ott, ahol egyik számból kell öltöznöm és bejönni a másikba??? Kipróbáltam mindent, de szuperwoman-üzemmódban is 34 mp átöltözni!!!) Végül, kiötlöttünk a csapattal egy B tervet, amire aztán nem lett szükség, mert direktorunk sikeresen leboxolta a céggel.

Michael előadás közben:

Este megnéztük tehát Michaelt! Szerették az emberek, stand upolt, viccesen varázsolt, rengeteg poént épített az öregséggel járó nyűgökre, macerákra és hasonlókra. Úgy látom, az idős nyugdíjasok szeretik, ha beszélnek hozzájuk, humorizálnak velük/rajtuk. Szerintem Willnek is rengeteget tett hozzá az előadásához, hogy mesélt magáról. Megerősítette hát elhatározásomat, hogy a végén én is szólok pár szót a közönséghez! (Azonban, csak az elsőnél került erre sor, mert nem tetszett a cruise dirinek... Ő volt az egyetlen nem szimpatikus személy, akivel érintkeztünk, és később bizonyosságot is nyert, hogy az emberek elvárták volna, hogy szóljunk hozzájuk. Akik a 2. showt látták, mind kérdezték, honnan jöttünk, miért nem mondtak be rólunk semmit, ill. megjegyezték, jó lett volna, ha beszélünk kicsit! Ja, hát lótuszt nem ért a diri beszéde a meghajláskor! (Azt pedig nem is értem, miért nem konferál műsorok elején... (Senkinél!)

Na, de akkor a Nagy Nap: hűűű! Gyerekek! Irtó nagy stressz előzte meg a fellépéseket. Aludni sem tudtam előző éjjel az izgalomtól, viszont az idegeskedés abból fakadt, hogy a próba rettentően elhúzódott! Fejetlenség volt, előadás előtt egy órával szaladtam rohamtempóban sminkelni, melegíteni! (Nem tudom, ezt miért ilyen agyament módon csinálják! 4-re voltunk csak kiírva! (Miért olyan fontos du. mozit adni, mikor másik 3 teremben is van erre lehetőség???!) Még így is csoda, hogy 3 óra alatt a fényt, hangot, videókat be tudták állítani, én pedig a színpadi munkásokat betanítani. (Akadtak is bakik a részükről, de jó, hogy nem eget rengetőek.) Nem volt szerencsénk a tengerrel sem, meglehetősen mozgott, de megcsináltuk! Azért így is sikerünk volt, állva tapsolt a közönség és az később rengeteg gratulációt kaptunk személyesen, jó volt az utasokkal beszélgetni.

Show utáni bágyadt szelfie :D

Már éjfél volt mire kijöttünk a színházból, vacsi már nem volt, sőt mire felmentünk egy italra, minden bárt zárva találtunk. Ez (no, és a próba-mizéria) volt az egyetlen negatívum azonban, mert utána ismét minden szuperül alakult és 2 nap Bora bora következett:

1.nap: Matira strand és shopping

Képzeljétek, itt egy éve egy mesébe illő pálmafa állt!!! Én ugyanúgy fotózkodtam egyet a törzsén...

Sötétedés után rögtön visszajöttünk, így bőven maradt időnk még lazulni a fedélzeten. Igazán jó kikapcsolódás volt!

2.nap: Cápás-rájás-snorklingolós csónaktúra a sziget körül:

Hajó- és túra főnök: GAYA :D

Az egyik luxus szálloda bungalói, ahol a legnagyobb házikóban 20.000 dollár egy éjszaka! Őrület!

Ezt követően sajnálatos módon eljött a búcsú azaz a disembarkolás ideje. A gyönyörű Tahitin szálltunk le Michaellel együtt. Csodák csodájára, hotelbe (nem is akármilyenbe) küldtek minket fél napra, mert a gépünk késő este indult. Na, ezt nevezem figyelmességnek!!! :D Igazán jó élménnyel zárult ez az egész, és mindenképp pozitívan tudom értékelni a céget, bár amerikai barátunk folyamatosan duzzogott és elégedetlenkedett, tisztára olyan, mint Kip! (Tudjátok, a szájmenéses, reklamáló problémagyár amcsi kollégánk tavalyról!) Minden amerikai komikus megsavanyodik vénségére??? Mi viszont alig várjuk, hogy újabb szerződésbe csapjunk!!!

Tahiti válogatás:

Hazafelé tovább kerültük a Földet: Tahiti - Los Angeles - Amszterdam - Budapest 

(Igaz, Los Angelesben kiderült, hogy nincs tovább, azaz hazáig repjegyem, de mint mindent, ezt is megoldottuk és  nem szegte kedvem, jóleső fáradtsággal, vidáman futottunk be "Ferihegyre" (Jó jó, Liszt Ferenc Repülőtérre) e csodálatos munka-nászút után... :D :D :D

2018.04.20.

^JEGYZET:

^{1 Jetleg= az időeltolódáshoz való alkalmazkodás, alvásprobléma, hormontombolás :D}

^{2 Talofa= „Üdvözöllek!“ Samoai nyelven}

^{3 Taró= Ázsiában és Óceániában régóta gyökérzöldségnek termesztett haszonnövény, elsősorban tápanyagban dús gyökértörzsét, a táró-krumplit fogyasztják.}