Hajós élet, cirkuszvilág, úti kalauz

Egy artista lány kalandjai a világ körül...

Egy artista lány kalandjai a világ körül...

COSTA NEORIVIERA 2018.

Első napok a fedélzeten – Nápoly és Korzika – Brávik és olasz style

2018. június 05. - CircusGirl

Na, kérem, megérkeztünk! Ezúttal nem sokat repültünk, a Genova melletti Savona volt úti célunk, ahol egy éjszakát töltöttünk új hajónkra, a Neoriviérára várva. Igazán kellemes, meleg nyári este volt, ráadásul pont egy utcai fesztiválra érkeztünk, zenével, kirakodóvásárral és egyéb programmal a hotel előtt. Kellemeset sétáltunk, egy érdekes, espresso-gyertyára is szert tettem! Vacsoránkra egy hamisítatlan olasz étteremben került sor, ahol Oli, szó szerint, evett helyettem is, pukkadásig! :D

Esti válogatás:

A savonai sellő:

2018-05-26_22_54_42.jpg 7_10.jpg

Másnap korán ébredtem, így volt időm még egyet járni a parton, a hétvégi piac forgatagában. Majd reggeliztünk, meg kell jegyeznem, maximálisan elégedett voltam a választékkal, aztán délben átbattyogtunk a kikötőbe.

Aznap 3 Costa hajó is bent állt...

2018-06-05_18_51_17.jpg

Új otthonunk egy mindössze 1000 utast számláló hajó, jóval kisebb, mint az eddigiek, így rögtön szimpatikus lett. Felszálláskor jóismerős szekusokba botlottunk, mely igazán remek dolog, ugyanis a biztonságiakkal érdemes mindig jóban lenni!!! :D Egészen jól indult tehát minden, amíg meg nem jött a fekete leves! A kabinunk mérete, designja és minősége még csak hagyján (icipici, ablaktalan, emeletes ágyas), mivel nem kell benne túl sok időt tölteni az alváson kívül, de az, hogy beosztottak minket utas drillre1 a vele járó (heti két) leszállási tilalommal, az igen kiverte a biztosítékot... Igyekszem pozitív maradni és a „majd a „csak megoldom“ gondolattal, a kecsegtető útvonallal (Bari – Korfu – dupla Mükéné – Athén – Santorini lesz szeptemberig, majd változás), illetve hosszabb kikötőkkel, sőt esetleges látogatóinkkal vigasztalódni... Apropó, lehet jönni, gyerekek!!! :D :D :D

A hajóról:

https://www.youtube.com/watch?v=le802gweBh8

neoriviera_2.jpg

Nagyon komfortos, minden hamar elérhető és logikus, ízlésesebb berendezéssel, holott jó régi darab. Meglepő, hogy itt nincsenek telefonok a folyosókon (vészhelyzet esetén hogyan hívjam a bridget???2), de elég klasszul felújított minden. Ami meghökkentett, hogy itt az európai járatokon fizetőssé tettek azóta mindent! Pl. forró víz, tea, híg kávé sem jár többé ingyen az utasoknak, csak reggel! (Ezt próbálnák bevezetni Kínában, tuti kitörne a lázadás! :D) A kajaválaszték jelentősen jobb az ázsiai felhozatalhoz képest, és persze jóval kellemesebb fent ebédelni a vendégek között. Minden ismerős, aki már dolgozott itt, dicsérte és kedvencének titulálta mind a hajó, mind a légkör, mind az utak miatt. Reméljük, mi is ezt tapasztalhatjuk majd!

Első körben, természetesen, a színházat néztük meg:

costa-neoriviera-sonstiges-theater-5916.jpg

Bár kicsike, de egész klassz, széles, csillogó panelekkel a háttérben, viszont lehetetlenül alacsony! :(

Majd a másik legfontosabbat, a konditermet fedeztük fel, mely szép, de mint minden, nem túl nagy. (Szuper, hogy vannak spinning biciklik is, és a fitness tréner, illetve a spa manager is aranyos!!!)

Megtudtuk, a napokban sokan érkeztek, többek között a kapitány, másodkapitány, cruise direktor és asszisztense, ergo a teljes főnökség új, ami pozitív, lévén, hogy nagy szivatások mentek itt az elmúlt hónapokban. (Állandó gyakorlatok, külsős (parti őrségi) ellenőrzések, szigorítások, illetve random szondáztatások és ezekből adódó kirúgások stb.) De majd mostantól minden jó lesz!!! :D Punktum!

Közvetlen kabin-szomszédaink a táncosok, akik egész szimpatikusnak tűntek első blikkre. Nagyon fiatalok és a román fiú kivételével mindegyikőjük angol. Ezúttal abszolút nem dolgozunk velük, mivel saját show-val jöttünk. (Képzeljétek, még a híres-hírhedt Karenbe is beleboltlottunk, aki a céges táncmufti, most állítja be az újabb produkciót, a Saport Italiat, mely minden egyes hajón kötelező műsor lett.)

korzika-a-varazslatos-sziget_3.jpg

Az első hét egy speciális cruise volt, így Korzika fővárosába, Ajaccioba mentünk, bár nem tudtunk sokat időzni, mivel a felszállás utáni napok mindig kötelező tanfolyamokkal, teszttel telnek. Azért szűk 1,5 óránk alatt bejártuk a centrumot és egy-egy fotót is lőttünk, természetesen.

(Korzikát Napóleon szigetének is nevezik, mert itt született, pont Ajaccioban és 1793-ig meglehetősen sok időt töltött a szigeten, míg nem a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költözött.)

Azt követően Nápolyban találtuk magunkat, bazi nagy kikötőben, bazi nagy hajók szomszédságában, ahol mögöttünk magaslott a hatalmas, masszív Castel Nuovo (Új Vár).

img_0838.jpg

img_0835.jpg

Nem várt hőség fogadott. Próbáltuk bejárni a központot és a történelmi részt, de annyi kiábrándító utcán és embertömegen kellett átvágni magunkat, hogy jobbnak találtuk a „hop on-hop off“3 buszról szemlélődni leszállás nélkül.

img_5047.jpg

Senkit nem akarok elszomorítani, de a város ritka nagy putri. (Akárhogy gondolkodom, nem találok jobb szót.) Mindenütt szemét, kosz, bűz, elöregedett, omladozó, túlzsúfolt házak egymás hegyén-hátán, az egész madártávlatból ugyan jópofa, amíg nem a kellős közepén lézengsz. Sok minden le van takarva, fel van ásva, mégis minden restaurálásra szorul, pedig rengeteg építkezés folyik. Legelkeserítőbb, hogy az olaszok trehányak, semmire sem vigyáznak. Az épületek telefirkálva. (Sőt, még az emberek is! :D Rengeteg ízléstelen tetoválást láttam!) Így az esetleges műemlékeket, templomokat vagy katedrálisokat sem lehet élvezni. 

Utcák, épületek, templomok, ill. egy legális marihuána bolt, ahol mindent (sütit, teát, krémet, dohányt stb.) árulnak...

Amint elhagytuk viszont a várost, máris szép látvány fogadott, mert a természet, a tenger és a vulkán mégiscsak lélegzetelállító, és gyönyörű olasz villákat lehet a külvárosban találni!

Tengerpart, külváros és a Vezúv vulkán mögötttünk :)

Nápoly messzebbről :D

img_0868.jpg

(Ui: Mi, felkészületlenségünkből adódóan, a pompeii látogatást sajnos elmulasztottuk, de ha errefelé jártok, oda kiránduljatok el mindenképp, illetve a vulkánhoz! Még azt is mondhatnám, Nápoly helyett...)

Esténként edzettünk, majd műsorokat néztünk: Láttunk pár táncos-showt, a már ismert Elvis utánzatot, sőt itt még a közkedvelt vetélkedő, a Voice is fut az utasok versengésével! (Van hozzá full díszlet, meg minden! :D) Majd a következő 2 nap próbákkal, technikai beállításokkal és izgalmakkal teli pihenéssel telt, míg el nem érkezett a mi időnk:

Túléltük a bűvös premiert! Igen nagy falat volt három hét kihagyás után, kétszer is letolni a teljes 50 perces produkciót, meghajláskor már csípte a szemem a csurgó veríték! (Majd‘ lekéstem az utolsó számot, úgy tapadt rám a kosztüm, hogy alig bírtam felráncigálni. Olinak a zippzárakkal gyűlt meg a baja, a két színpadmunkás szedte ráncba vagyis inkább rázta gatyába! :D) A hullámok ezúttal szerencsésen elkerültek, így nagyon jól sikerült mindkettő! Bakik persze mindig előfordulnak, pl. az ún. „quick change“-es átöltözésnél, ahol sajnos, első körben egyszerre letéptem mindkét nadrágot... :D Mindenesetre, hatalmas álló tapsot kaptunk, csak úgy röpködtek a „Brávik“!4 (Ehhez egész történet tartozik, ugyanis még a szlovéniai kaszinós munkánál találtuk fel latintáncos barátainkkal az ún. „brávizmust“, amiről még diplomát is kaptunk Marci barátunknak köszönhetően. Lényegét nem nehéz kitalálni, cél az, hogy adott fellépésen minél több „Brávi!“-t begyűjtsünk. Egyébként, a levegős duó katasztrófa, mert térdemmel söpröm a földet, a belmagasság ugye annyira kicsi, még az emelős számnál is figyelem, el ne érjem a plafont!!!! Ugyanakkor a dirinek és a közönségnek is tetszett az a szám, így nem hagyjuk ki...

img_5031.jpg

Zárásképpen megosztok veletek néhány hajmeresztő, idegtépő, de már cseppet sem meglepő belső sztorit... 

Tehát, elintéztem egyik napra a kimenőmet, ami jó hír, csak épp megintettek érte, bár nem szemtől szembe... Úgy történt ugyanis, hogy én bevittem a hotel diri irodájába a papírt, (ahogy tettem ezt előző hajónkon...) itt viszont nem volt neki postaládája, így az asztalára tettem a takarítója tanácsára, aki éppen ott sertepertélt. (Kiderült, a titkárnőjénél kellett volna leadni, aki teljesen máshol található...) Summa summárum a diri kifakadt, hogy valaki bemerészkedett az irodájába, amikor ő nem volt ott, és ez hallatlan! Másnap pedig pont volt egy meeting a cruise dirinkkel az egész entertainment-csapatnak. Na, itt megvolt a bemutatkozás, a szokásos „Mi vagyunk a legjobb hajó“-duma és mekkora elvárások lesznek itt az elkövetkezendő szezonban, majd jöttek a szabályok, a sok blabla. (Általában a „kedvencem“, amitől tüstént falra mászom: „Mi nem azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, hanem hogy a fizetős vendégeket szórakoztassuk!“). Majd az intő példa: Tegnap valaki olyat csinált... És én tudtam, hogy kiről van szó... :D 

images_11.jpeg

Azért később a diri asszisztensével (aki amúgy a felesége), és elég kedves, megvitattam a dolgot, és azt mondta, semmi gond, csak ez a mufti nagyon fenn hordja az orrát és ha felbőszítjük, megvonhatja a kimenők aláírását!

A másik felettébb idegesítő téma, az alkohol, amivel folyton traktálnak mindenkit! Nem mintha nagy ivó lennék, de mit ijesztgetik az embert, hogy BÁRMIKOR bekérethetnek szondáztatásra, ami itt gyakran előfordul. Szerintem, ha megiszom egy pohár bort, nálam tuti kiveri a biztosítékot, és akkor már kirúgható vagyok... Na mindegy, bár itt jófejesen megjegyezte főnök urunk, hogy aki beiszik az over-nighton5, az tegye meg, hogy kint marad egy hotelben és másnap józanul száll vissza.

Aztán kiderült az is, hogy az egyik srác azért kapott pár éve fizetős büntetést, mert a crew részlegen (tehát nem utas térben) adott egy szájra puszit a barátnőjének! Szerintem, nagyon nem fair, mert végtére is mi itt élünk és ha jól tudom, olasz, nem pedig valami arab ország zászlaja alatt futunk.

unknown-3.png

Hab a tortán, hogy ez a megbeszélés a fizu osztás után volt, ahol egy Miss Röfi már kora reggel letolt minket, mint a pengős malacot! (Oli alig bírta türtőztetni magát! :D) 9-től volt fizetés, mi 9.45-kor mentünk. Gondoltuk, csak van egy órás intervallum, mint minden más hajón. Nem az a dolga, hogy ott üljön az irodában legalább 9-12-ig??! Vagy ő csak 1 percet dolgozik??? Fenekéből rángatva elő a szavakat közölte, ha máskor nem időben jövünk, akkor nem fog kifizetni, mert miért nincs szemünk, 9 van kiírva! Menjen a fenébe! - gondoltam! Tényleg csak gondoltam, mert persze annyit mondtam, ne haragudjon, más hajón ez egy órás dolog.

Egy sztori az itteni olasz utasokról, csak hogy ne mondhassátok, mindig a kínaiakat szidtam! Szóval, a következőnek voltam szemtanúja: teli kezű pincér jön le a lépcsőn, már csak két fok van hátra. Sörhasú úszógatyás barátunknak baromi sietős, teli potrohhal nekiront a pincérnek, aki persze mindent leejt és végig folyatja magán az italokat. Utasunk felháborodott fejjel mutogatja a számára való kellemetlenséget (Mire gondol? Hogy fel lett tartóztatva 2 mp-re? Lekési a napozó ágyat???), szegény kolléga talán egy „Bocsi!“-ra várva felnéz, majd az égre (agyban az összes káromkodást végig sorolva), és reménytelenül felszedegeti a poharakat...

 waiter-cruise-ship-celebrity-cruises-galley.jpg

Végezetül pedig, az is elmondták, hogy utas térben dolgozók nem ihatnak, pláne palackos vizet! Ergo a technikusok/zenészek munka közben fenn a nyitott 10. emeleten, 40 fokban, nem kortyolgathatnak! Biztonsági okokból vagy mert nem néz ki jól? Nem tudom! Nem baj, majd elájulnak, az végül is csak egészségügyi probléma...

unknown-2.jpeg

De minden jó HAJÓ a vége, szereztem hűtőt (igen, kardinális kérdés nálam) a kabinomba, és mivel igen jól beolvadunk, javarészt utasoknak néznek minket, így nem szólnak rám, ha pl. előveszem a telefonomat (mert azt sem szabadna...). Sikeresen kijutottunk másnap Albániában Sarandeba, ahol irtó finomat ebédeltünk és lazultunk a parton...

 

Folyt. köv.!

 

 

Jegyzet:

1 drill = a kötelező vészhelyzeti gyakorlatok, tréningek

2 bridge = híd, az irányító/pilótai részleg a hajón, ahonnan a tisztek kukkerolnak...

3 hop on-hop off busz = tudjátok, a nagy piros városnéző buszok, melyekre napi jeggyel lehet fel-leszállni a látnivalókkal teli megállóknál! Itt pedig a busz egyik vonala kimegy a városból, végig a tengerparton. Ott már szép a látvány nagyon!

4 Brávi! = olasz gratuláció, komplement

5 overnight = egész éjszakai kikötő, amikor kint lehet tölteni az éjszakát is akár

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://circusgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr4414025338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Radák Zsuzsanna 2019.01.13. 12:43:34

Szuperek ahogy leírod az élményeitek. Legyen az jó vagy rossz!
süti beállítások módosítása