Kezdjük a Ferragostoval!!!
Elérkezett augusztus 15-e az ún.Ferragosto, mely oltári nagy (nyárzáró/búcsúztató) ünnep Itáliában. Így aztán rendhagyó cruise-t terveztek, programokkal, fellépéssel és egy különleges bulival. Vezetőségünk az „Alíz Csodaországban“ témát választotta, így e történet karaktereinek öltözött be a szórakoztató személyzet. Készítettek megfelelő díszlet-dekorációt is, festett gombaházakat, mesés elemeket, kártya lapokat aggattak fel stb. Főnökeink igen kitettek magukért, tökéletes Alíz, illetve Kalapos kosztümben lejtettek táncot, de még a peckes, orrát fennhordó hoteldiri is nagyon rázta aznap! Jobb híján èn Fehér Hercegnőnek1 öltöztem, Olit pedig magamhoz sminkeltem, nézzen ki azért valahogy, mivel mi is felléptünk a bulin, illetve egy mini showval a gyerekeknek...
Maga a fellépés hülyén volt szervezve. (A gyerekeknek szóló még jó volt, de a kinti sötét buli melletti, emberek közötti, színpad és zene nélküli, improvizációs dolog nagyon nem volt ínyemre, ráadásul közben a hajó elindult, és hatalmas szél kerekedett seperc alatt.) Mindegy ez is megvolt, a lényeg, hogy a vezetőség meglehetősen boldog volt másnap. Mindig megy ám a versengés, melyik hajón, kinek a bulija kap több pontot az utasoktól, és hát az év végi bónuszukra is kihatnak az eredmények! Khmmm... hol a mi bónuszunk??? :D
(E „Ki a legjobb a térségben?!“- féle vetélkedés persze mindig fontos a cégek között és cégen belül is. A meetingeken látjuk is a listát, mely szerint igen jó helyen állunk mostanában! Olyannyira, hogy egész júliusban első helyen álltunk a mediterrán térségben, megelőzve a jóval nagyobb, hasonló útvonalat járó Diadémát is.)
Későbbi betoldás: Hadd‘ újságoljam el, az október 1-jei kimutatás már arról szólt, hogy „Number 1“-ná léptünk elő augusztusban cégünk összes járata közül! Volt is nagy koccintás az egész entertainmentnek, ráadásul igazi pezsgővel!!! :D
Nagy örömünkre aug. 30-án vendégeink érkeztek! Latintáncos barátném és szülei, akik Santorinin nyaraltak, felszálltak2 hozzánk egy közös ebédre! Sikerült nekik is nagy élményt szereztünk, mivel sosem voltak még cruise-hajón, mi pedig, kimondhatatlanul feldobódtunk látogatásuktól! (Ráadásul, az új kosztümömet is elhozták – otthon varrattam – megspékelve magazinokkal, spéci nasival, vitaminnal, kávéval, ezzel-azzal, amit berendeltem! Megj.: Köszi Zsófi!!! :D )
Új ruci! B-Costumdesing! Köszi, Brigi! :)
Egyik Bari-nap elvonatoztunk Polignano di Mare-ba, egy gyönyörű kis városba, 25 percnyire Baritól. Csodaszép tengerpartja és bűbájos, kézműves boltokkal teli, kicsinke óvárosa van.
E bolt leginkább megnyerte tetszésemet, ékszerek növényekből:
1. Kagyló-bab héj 2.Pisztácia héj 3.Barack mag 4-5. Különböző levelek és apró szárított virágok 6. Görög dinnye magok
Az egész falu nagyon hangulatos, szuperül éreztük magunkat, bárkinek jó szívvel ajánlom, de beszéljenek a képek:
Voltunk még strandolni nyár végén, azaz kifeküdni, mert pl. Santorin még meleg volt, de Mykonoson már nagyon szeles lett és a tenger is kihűlt. Olit nem, de engem egy késő délutánon még vízbe csaltak a többiek! Fogvacogva pancsoltunk, fröcsköltünk, míg be nem lilult a szánk!!! (Utoljára gyerekként a Balatonban fordult elő, mikor már rám parancsoltak, ideje kijönni! :D)
Így átszoktunk hát a hajó orrában lévő crew napozóra, ahol csak egy kacsaúsztató van, de legalább üzemel! (Előző hajón a jakuzzi 2 éve volt már kiiktatva, mondván a dolgozóknak nem sürgős megjavíttatni.) Csuda jó itt, mikor nem tűz a nap (különben hipp-hopp szarrá égsz) v. nem tombol szél (egyszer menet közben, levitte a papucsomat, „Flip-flop overboard“! :D), de időnként edzéshez is a legtökéletesebb helyszín:
Lassan már készülhetünk a hazai vakációra, így megkezdtem az ajándékok beszerzését, hisz‘ sosem megyünk haza üres kézzel. Miközben mindenféle füge-finomságot, olivaolajat, fűszert és kézműves szappant vettem Santorinin, belebotlottam egy újabb kreatív ékszerkészítő aprócska üzletébe:
Na, ki mit kap???!
Gondoltam, megosztom veletek a transz-élményemet!
Sokan azt gondolják, duracell-nyuszi vagyok és anyum szerint is állandóan „fel vagyok húzva“! (Egy barátnőm nemrég kommentálta egyik „Amikor van kedvem gyakorolni...“ - féle fotómat: Van olyan, hogy nincs???) :D Sajnos, én sem vagyok lemeríthetetlen super woman! (A fáradhatatlanságom inkább az ún. „bika-akaratomnak“ tulajdonítható, mert ha valamit fejembe veszek, attól egykönnyen nem lehet eltántorítani. Tehát, ha az adott napra betervezek valamit – legyen az edzés, feladat, intézni való –, akkor nincs az az isten, ami miatt ellinkelem, kivéve persze, ha ágynak esem.) Így pl. többször van, hogy még a konditeremhez felvezető lépcsőt sincs erőm/kedvem megtenni, mégis megindulok. Azért (meg amúgy sem árt) kell a hangos, pörgős, motiválós zene! (Nem is vagyok képes anélkül edzeni v. gyakorolni!) Nos, sosem rajongtam a technóért, azonban kardiózni ilyesmire lehet csak igazán! (Kézen állás közben megőrjítene...) Azért igyekszem a dallamosabb, énekhangot is tartalmazó, vagy sláger feldolgozásokból mixelt változatokat kutatni. :D Legutóbb egy nagyon gép-mixet (amilyenre a technopartykon zúzhatnak illuminált állapotban) sikerült letölteni, mégis telitalálatnak bizonyult! Olyan módosult tudatállapotba kerültem alkohol és hallucinogén szer használata nélkül, ami teljesen meditatív volt. 4-5 percig is alfában jártam, vagy nyitott szemmel álmodtam, a külvilág megszűnt, zombiként meneteltem, lábaim, izmaim és térlátásom automata-üzemmódban, mialatt utolért a flow. Teljesen friss lettem, edzettem is, míg rám nem zárták a termet!
Ez volt a mix különben: https://www.youtube.com/watch?v=FJtZKpiBaT0&t=587s
Kis hajós hétköznapok:
Sokat lógunk a napsütötte diszkóban, ami nappal kiváló pihenőhely. Oli itt zsonglőrözött a minap egy 17 éves sráccal, aki lelkesen gyakorol labdákkal, ördögpálcával és bűvész kártyákkal már jó ideje. Nagyon bejött neki az előadásunk, amúgy Santorinin, a felvonón talált ránk, de már a cruise dirinek jelezte, szeretne velünk beszélgetni. Jól jött ki neki, hogy akkor volt táncos-váltás, így csak két show-t mutattak be a 4-ből, ezért Mago Martin, a bűvész jött fellépni, ő pedig a varázslatért legalább annyira odavan.
Tehát, megjöttek az újak, pontosabban 5 ember cserélődött: 2 fiú és 3 lány, pl. jött Deni, aki jó ismerős régről (még az Andrásos csapatból), illetve román származású párja! Talán így majd jobban összebarátkozunk a csapattal...
Mint mondtam, Mykonoson hűvösödtek a napok, de meglepetésünkre, utolsó alkalommal csodaszép „vénasszonyok nyara“ fogadott, így meg tudtuk csinálni a „világvége fotóinkat“ egy kibelezett partybuszon, melyet nem sokkal előtte fedeztünk fel, és már nem sok esélyt láttuk, hogy ne fújna el az orkán:
Érezhető volt, hogy a szezon végét tapossuk, mentálisan nagyon lefáradtunk, sőt 2,5 héttel hazamenetel előtt le is robbantam és 3-4 napig nyomtam az ágyat. Olinak egyszer a „gyógyszere gurult el“, de nekem is volt egy dührohamom, erről majd később! :D Ami nagyban hozzá járult kimerülésemhez – a csökkenő türelem, napok visszaszámlálása és kialvatlanság mellett– az a sok felesleges kör3, amit azért futottam, hogy tesóm és barátunk eljöhessen egy cruise-ra. (Ez egyébként már tökre járnak nekünk.) Ha az egész sztori érdekel, a lábjegyzetben megtalálod, de röviden tömören: hosszas huzavona után sem jártam sikerrel a sok bürokratikus, aktatologató pöffeszkedő vezetőségi tag (nem tudjuk, végül ki is torpedózta meg)és amiatt, hogy nem vagyok csókos! (Jelen helyzetben, ha egy meleg pasi lettem volna, megkaptam volna az „Áment“...)
Utolsó Santorininken – némi anyai ösztönzésre (mindkettőnk anyukája erősködött ugyanis, hogy nem szabad kihagyni, pontosabban ott hagyni) – megvettük a már említett nem mindennapi ékszerbolt egyik artisztikus medálját, azt, amelyik tökéletesen passzolt a jegygyűrűimhez, majd beültünk utoljára egy panoráma-kávézóba! (Itt lényegében a kilátást fizeted meg... :D)
Ajjjaj! Őrült szamarak!!!
Azonban lefelé olyan sor állt a felvonónál, melyet esélyünk nem volt kivárni, így kelletlenül nekivágtunk a kakás, csúszós, meredek lépcsőknek. Az út felénél jártunk, mikor a mögöttünk baktató szamarak egyike megcsúszott és hirtelen elém vágott. Ijedtemben átugrottam a másik oldalra, de közben a többi is elkezdett cikázni össze-vissza, tehát folyamatosan igyekeztem kitérni előlük. (Jó nagy darab jószágok, ám!) Ráadásul, ott a sok szarkupac, mely állandó akadályt képez, könnyű beleesni. Közben már jobbról-balról jöttek, a hajtó ember pedig – igazi „nemtörődöm-jános“ – rám se bagózva pont letojta, mit művelnek az állatai, mint ahogy az is hidegen hagyta, hogy jóformán átgázolt rajtam az egyik.
Véletlenül sem instruálta őket, csak rám terelte a hordát! Oli már máshol járt, mert inkább előre loholt, míg én magam elé engedtem őket. A pumpa szép lassan ment fel bennem, míg nem az utolsó szakaszon egy francia pasas, aki éppúgy baktatott le feleségével, mint mi (a nőcike magas sarkakon egyensúlyozva, mindketten gyök2-vel haladva, így közben egyszer megelőztem őket, de mikor a csorda utamat állta, hirtelen megtorpantam) nekem szólt arogánsan: „Elnézést, deeeee MI szeretnénk HALADNI!“, és kvázi eltolt az útból. Persze, 2 lépéssel később konstatálta, nem szórakozásból álltam meg, és miután átvergődtünk a csacsik között, újra előttem battyogtak úgy, hogy nehogy előzni tudjam őket. Na, ekkor telt be a poharam!!! Szívesen odaböfögtem volna egy „Elnézést, de éééééén szeretnék haladni!“-kot, de nem tettem. Azonban amit visszanyelünk, az előbb-utóbb felszínre tör, és miután ismét nekem lódult 2-2 szamár, egy másik pedig hajszál híján lebrunyált hátulról, szép magyar ékesszólással szitkozódásba kezdtem. Oli azt hitte, még a végén tengerbe ugrom, de minimum földhöz vágom a kalapom, és jól szórakozott rajtam, mialatt toporzékolva kajabáltam, hogy a bamba terelők is hallhassák. Ráadásul (Ő lemaradt az eseményekről, nem igazán értette heves kifakadásomat, de megjegyzem, előtte egy nő is már rájuk rivallt, hogy figyeljenek az állatokra.) Tulajdonképpen, úgy viselkednek, mintha övék lenne az út és mivel nem fizettünk be a szamaralogásra, így örüljünk, hogy egyáltalán megtűrnek minket, gyalogosokat...
Ui: És a pucsító, pózoló, selfiező lánykákról nem is beszéltem... :D :D :D
Az ősszel megérkeztek az igazán viharos szelek! Sokszor dülöngélt a hajó, többen (egyszer Oli is, bár nem taccsolt) szenvedtek ezerrel, sőt volt egy show is, mellyel igen nehéz állapotok között kellett megbírkóznunk. (Olyan érzés volt, mintha vidámparki hajóhintán ülnénk, ráadásul akkor még beteg is voltam...)
De hogy jót is meséljek, voltunk Montenegróban, méghozzá Kotorban, ahol csodálatos panorámában, igazi feltöltődésben volt részünk!
Gyönyörű város! Nem győztem a hegyeket és a sok zöldet csodálni:
Tehát, ha érdekel a matróz-élet legfurcsább oldala és egy-egy emlékezetes sztori a múltból, akkor mindenképp tarts velem legközelebb is!!!
Ismét köszönöm, hogy olvastatok!!!
Lábjegyzet:
1 A legújabb feldogozás egyik karaktere, akit Anna Hathaway alakít
2 Természetesen, előre tudtuk, hogy jönnek, mert ezt is le kell ám papírozni időben!
3 Létezik ugyanis az ún. Család/Barát kedvezmény, mellyel potom 150 euró/cruise/főért fogadhatunk vendéget. De, hogy valóban jöhetnek-e, az a szabad kabinon múlik, melyet 4 nappal az esetleges beszállás előtt közölnek. Mivel ez egy kis hajó, jóformán állandóan teltházas, így vajmi kevés esélyünk volt. Azt ötlöttem hát ki, hogy az énekes páros egyik kabinjába szállásolhassuk el őket, amibe ők (Karlék) simán beleegyeztek! Igen ám, csak nem adhatták be saját nevükön a kérelmet, mivel első szerződésesek, én pedig nem adhattam be, mert az nem a mi kabinunk, így találnom kellett másik két személyt felsőbb (tiszti v. menedzseri) körökből, akik hajlandóak voltak beadni saját nevükön. Ők megtehetik, ugyanis a nyilvántartás szerint duplaágyas szobával rendelkeznek. Tehát: 1. Kabin – Pipa! 2. EMBER - Pipa (Sok kérdezősködés után, a fő szekus - ki jó ismerősöm régről - , illetve a tanárnő Julija személyében sikerült.) 3. Nyomtatvány kitöltés - Pipa (Több felvonásos irodalátogatással, adatbegyűjtéssel, majd 3 különböző aláírás megszerzésével járt együtt.) Na, ekkor nagyon közel jártunk az eredményhez, végül mégis borult minden! Kitalálták hirtelen, szükség van arra a bizonyos kabinra, amit nekem köszönhetően felfedeztek, mivel ezen az icipici hajón gondban vannak az ideiglenes munkás/előadó/s.o.s. szerelők elhelyezésével... Mi meg pont azt a hetet választottuk volna, mikor jött a koreográfus a két varrónővel, ugyanis cserélődött a csapat egy része. Később hiába próbáltam áttenni a dátumot, vk. nem volt hajlandó ismét beleegyezni (amúgy vicces volt, mert ide-oda pingpongoztak engem egymás között, csak épp egyik bennfentes barátomtól is kaptam némi infót), így oda kerültünk, ahonnan indultunk. Jobb híján ismét beadtam, de saját nevemen utas-kabinkérvénnyel és vártuk a csodát, lesz-e szabad szoba... Na, nem lett! Vagy legalábbis nem én kaptam. Hoppon maradtak öcsiék, meg mi is... :(
