Íme kéthetes útjaink, melyeket így hirdetnek európai utasainknak:
- Maldív – Maldív – Tenger– Sri Lanka – Tenger – Marmugao – Mumbai
- Mumbai – Mumbai – Tenger – New Mangalore – Cochin – Tenger –Maldív
Nekünk egybefolyik, így Maldív és Mumbai tripla nap. Sri Lanka sajnos egy és show-nap, nem tudunk kimenni...
Így jártunk...
A történetet onnan indítom, mikor először (12.06-án) érkeztünk Marmugaoba. Kora reggel lelkesen pattantunk ki, ugyanis megbeszéltük a családdal (akkor még itt lévő magyar barátainkkal), hogy együtt megyünk kirándulni. Igen ám, de hoppon maradtunk! Az irodában ugyanis a jó öreg Vincenzo (ismerjük a kínai szezonból, nem az elhivatott munkavégzéséről híres!) közölte, hogy számunkra nem kértek kilépési engedély, mivel nem adtuk le tengerészkönyvünk.Indiában minden egyes országba lépéskor végig kell esni egy személyes „face to face ellenőrzésen“ a megfelelő papírokkal1, amire köztes napokon nincs lehetőség. Hiába van nálunk, előre kellett volna leadni, csak épp erről minket nem tájékoztattak. (Bezzeg az útlevelet és egyéb okiratokat mindig elveszik.) Így kimaradtunk az egész cruise-ból, ugyanis csak a következő Marmugao procedúrán vehettünk majd részt. Tehát 12 nappal később, a Maldívon tehettük lábunkat ismét szárazföldre!!! Ráadásul, szegények vártak ránk több mint egy órát, ugyanis az „úgy tesz, mintha értene bármit is“ fodrász(emlékezhettek rá egyik fejezetből)ajánlotta, hogy szól nekik. „Szuper! Köszönjük!“ – mondtam. (Bár, elbizonytalanodtam, jó ötlet-e rábízni, de gondoltam, látta, hallotta, mi történt, csak tudatja velük, hogy nem engednek ki.) Szegények nem igazán bírták kihámozni az infót, így tovább vártak. (De a hajón is keresgéltek, csak folyamatosan elkerültük egymást, míg mi fel-alá grasszálva kerestük a megoldást.) Kb. 40 perc múlva jött egy animátor, hogy ránk várnak odakint. Miiiii??? – kaptam fel a fejem! Rögvest megkértem, szaladjon és mondja meg, pechünk van! (Tökre sajnáltam, pedig nem is rajtunk múlt.) Halleluja, végre vették az üzit és elindultak! Később kérdőre vontam az okostojást, aki össze-vissza magyarázott, rohadtul nem bírtam rájönni, mit mondhatott, de az biztos, hogy rossz embernek mondta, rosszul, ugyanis az apához ment, aki nem tud angolul, de utána a leányzóval, Sárival is váltott pár szót, aki épp úgy érezte magát, mint én annó! (Tudjátok, hülyén, amiért nem értjük a magabiztosan beszélő srácot!) Annyiban is hagytam volna, de aztán elcsíptem, hogy össze-vissza karattyol valakinek, ismét tévesen, így megkértem, ha nem ért valamit, kérdezzen, de legalább ne csináljon úgy, mint aki tudja, miről van szó, és legfőképpen ne tegye közre a vélekedéseit, biztosnak feltüntetve azokat, mert hülyét csinál az emberből! Kínjában felnevetett, hogy végülis ez már nem számít, mert 10 nap múlva leszáll! Egy BOLOND, aki nagyon jól leplezi azt – egy ideig! (Megtévesztő, mert határozott fellépésű, mosolygós, szimpatikus pasi, borzalmas akcentussal, de folyékonyan beszél, így az ember próbálja megérteni, míg ki nem bújik a szög a zsákból, vagyis az, hogy egyáltalán nem ért angolul, csak tetteti! :D Habár dél-amerikai és spanyolul se jutottam vele sokra, lehet, tényleg hiányzik egy kereke!)
Este aztán viccesen, de bosszankodva egyeztettük az eseményeket. Sári mesélte, hogy bár kezdte kapisgálni mi lehet az ábra, de a fickó tovább magyarázott, hogy most nem, később mehetünk, így elbizonytalanodott, így tovább dekkoltak ott...
Másnap véletlenül meghallottuk, hogy ELVILEG még lehet kilépőt szerezni (azaz lehetett volna a kontrollon, amire nem mentünk), így rákérdeztem (tök nyugodtan, mosolyogva) egy másik(szintén irodai) ismerősnél hogy van ez, mire a mellette álló irodista pufi, undok nőci (Vincenzo kolléganője) úgy leteremtett, mint a pengős malacot! Magyarán, mi tehetünk róla, mert nyilván nem olvastuk a kiírást! Nos, 2x olvastam végig a tájékoztatót, és ezután még egyszer!!! Egyiken sem szerepelt, hogy le kéne adni, csak az azutáni teendők! Ráadásul a nőnek semmi köze az egészhez, nem is hozzá szóltam! Feltettem a pléhpofát és odébb álltam. Oli megjegyezte, látszik, hogy ludasak, máris ránk kenik! Később kiderült, több előadó és animátor is így járt. (Mindenki, aki Vincenzo keze alatt szállt fel...)
E pár hét alatt tök jóban lettünk a magyar családdal! Sokat bandáztunk együtt:
Egyszer egy új báros nem akart nekik több italt adni, mondván az „artistot“ itatják! (Ja, Olivér megivott 3 kemény – 4,5%-os – dinnyés breezert!) Így jól felkapták a vizet! Pláne, hogy előttee zöldfülű már problémázott azon is, hogy nem húzhat rá 4 italt egy kártyára. (Nem a fenét!) Végül szóltak a felettesének, hogy all inclusivecsomagban vannak, ráadásul ne oktassa már őket ki egy újonc! Hőseink amúgy mindig kedvesek a személyzettel, rendszeresen elpakolnak, az asztalt is mindig letörlik, tehát feleslegesen nem ugráltatnak senkit, de azt nem bírják, ha valaki kekeckedik! (Igaz, mi dolgozóként nem ihatunk bármennyit2, de pont az izmos, munkaidőn kívüli artista zavarja? Sokan úgy vedelnek a crew bárban, hogy összepisilik magukat! Volt rá példa! De vendégre akkor pirithat csak rá, ha az szemmel láthatóan már világát sem tudja!) Utolsó este Sárink benyögte: „20 db Bacardit“! A pali elsápadt, majd a 2. kibontása után szólt neki, vicc volt!
Amit még tutira feljegyeztek az út végi kérdőívre, az a takarító-menedzser tenyérbemászó stílusa, aki nem elégedett meg azzal, hogy nemet mondjon (ezt borítékoltuk volna.), amikor takarítójukat akarták kikérni pár órácskára, hanem jól le is teremtette az orruk előtt szerencsétlent, mit barátkozik utasokkal (se látni, se hallani, pláne beszélgetni nem szabad, nemhogy személyes infókat kiadni!), velük is rettentő arrogánsan beszélve! De ami igazán őrületbe kergette őket, a reggelinél a mindig hiányos szalvéta- és evőeszköz tartó! :D Nem egyszer említették meg a büfé-főnöknek, hogy erre figyelhetne, mert sokan morgolódnak! Egyértelmű, miután leszálltak, unalmasabbá váltak napjaink!!! :D
12 nap hajón:
Leggyakrabban látogatott helyiségeink... A spa és szauna amúgy szuper!!!
Bőröndlakók lettünk!
(Mivel utastérben lakunk, ahányszor lestoppolják az adott szobát, mi fogjuk sátorfánkat és – szerencsés esetben csak pár méterrel – odébb költözünk. Nem, nem képesek kivenni a rendszerből egy szobát 5 hónapra, ne is kérdezzétek!!!)Úgy hittük, hogy csak új cruise-ok első napján költöztethetnek, előtte informálva. Ehhez képest, egyik reggel ránk verték az ajtót, menni kell! 3 nap múlva ugyanez játszódott le, de a dolog pikantériája, tréningek is voltak reggel! Szerencsére megoldottuk, mivel az első óra hamar lement, a 2.-ra végül nem kellett mennünk, no és kezd megjönni a rutin! :D Ráadásul ekkor ablakos szobát kaptunk!!! Juhé! De 3 nap múlva ismét pakoltunk, bár előre szóltak. (A maldívos héten legalább egy hét nyugi van, de az indiai megállóknál mindig jöhet a „pakolós-buli“!!!) Talán így is megéri, mert konfortosabb kabinban vagyunk, de majd kérdezzetek meg pár hét múlva! :D (Azóta már olyan is volt, hogy 2x költöztünk egymás után...) Ráadásul, a fenti stewardok nagyon nem kedvesek! Mintha derogálna nekik, hogy utánunk takarítanak, holott ha lent laknánk, akkor is lenne emberünk! Különben, nem sok munkát hagyok nekik, mindent igyekszem tisztán tartani, az ágyat is bevetem, néha a porszívót elcsóróm a folyosóról! (Csak törülközőt, wc papírt kell cserélniük, illetve a szemetet elvinni.) Ami kifejezetten rosszul esett, hogy egy kapkodásban ott maradt az egyik pipere-cekker. (Benne a vadi új sampon, hajlakk, zselé, félig teli mosószer, tusfürdő!) Mikor pár óra múlva ráeszméltem, rohantam hozzájuk. Szemrebbenés nélkül közölte a csávó, hogy a kollégája hozta el, és szemétbe került, levitték a megsemmisítőbe. Fasza! Majdnem elsírtam magam, mire előkapta a hajzselét és a mosóport, mondván, azt félre tette magának... Jó, mi!?),így megvan, de a többinek „good bye“! Nem vertem ki a balhét, nem rohantam a főnökéhez, de megmondtam, hogy nagyon nem volt szép, mert tudják, kik vagyunk, és nem hazamentünk, hanem a folyosó túloldalára, megkérdezhették volna, véletlenül maradt-e ott! (Pláne, nem kukában volt! Ki az a hülye, aki kidob pár vadi új, bontatlan hajápolót? Ha hazarepülnék és nem férne be, akkor inkább odaadnám valakinek!)Persze, a kollégával elbeszélgettem volna, de akkor nem volt ott, később pedig nem voltam teljesen biztos, hogy ki is az. Ki volt a ludas kettejük közül? Vajon tényleg kidobták? (Remélem nem, inkább használják egészséggel, nem szeretek pazarolni...)
Na, de térjünk rá a varázslatos Mumbaira, mely magával ragadott!!!
Itt mentünk először ki, két héttel később! A kikötőben rögvest nyomunkba szegődött egy önkéntes idegenvezető, aki olyan jól verődött mellénk, hogy fel sem fogtuk, mi történt. (Vigyázni kell, mert tényleg úgy rászállnak az emberre, mint legyek a légypapírra, néha elképesztően nehéz lerázni az erőszakos taxisokat, önjelölt kísérőket! HiggadtOlimat is jól bepalizták egyszer, mikor nélkülem ment ki: Egy taxis teljsen ráakaszkodott, folyamatosan hosszú perceken keresztül lökte a süketet. Hiába mondta neki, nem kell, csak a közeli kávézóba megy, hagyja békén, de az nem tágított. Oli végül megunta, belement. A csávó nagy örömmel rohant a kocsiért, ezalatt drágám próbált megszökni sikertelenül, a szemfüles sofőr ugyanis elévágott. Várostúrával próbálkozott, végül egy boltba fuvarozta, ahová valósággal betuszkolta szegénykémet! („Take a Look, ONE MINUTE!!!“3) Ott addig tukmálták, hogy vett egy sálat nekem 17 dolcsiért, de 50-ért nyomatták. Na, máris kettőt akartak eladni. Mondta, vége, nincs pénze, erre válasz, „jó a kártya is, vagy adja oda dizájnos karkötőjét“! Dehogy adta, megindult kifelé. Taxis meg utána, végül visszaült, elmentek a Starbuck‘sba. Aztán még probálkozott többet kérni (így is többet fizetett, mintha órával mentek volna), majd az erősködött, hogy megvárja, de ekkor Oli erőteljesebben mondta, eszébe ne jusson, azt sem tudja, meddig marad! (No problem!) Végre a muki eltűnt, édesem ott maradt estig, ki sem mert jönni! :D)
Hangulatos épületek, utcaképek:
De vissza emberünkhöz, akivel tényleg abban a tudatban baktattunk jó darabig, hogy csak egy nyitott helyi, akivel történesetesen egyfelé megyünk. Aztán világossá vált, hogy kísérni szeretne, jó fej is volt, kedves, informatív, így bizalmat szavaztunk neki! (A fizetséget is tisztáztuk, annyit kért, amennyit jónak láttunk.)
Ahogy kiértünk a kikötőből, bele is botlottunk első szent tehenünkbe, de itt nem mászkálnak az út közepén, mint a többi, vidéki városban:
Örömmel konstatáltam, hogy szélesek az utcák és bár tömegnyomorra készültem (15 millió lakosú város!), kellemeset csalódtam. Rengeteg a zöld, sok a fa, parkok, terek és hangulatos! Igaz, rettentő zajos! Autók folyamatosan dudálnak, még a piros lámpánál való ácsorgás alatt is, rengeteg taxi és tuck-tuck robog, amik jó olcsók, pláne órával! (Nem úgy mint Goában, ahol hasra ütésre csapkodják az árakat...) India büszkélkedhet a legtöbb balesetet produkáló ország címmel!!!
Az indiaiak krikettezni mindig és mindenhol tudnak. A sporthírek 80 százaléka krikett, játékosaik pedig a bollywood-i filmsztárok mellett az ország legnépszerűbb és legmarketingképesebb arcai.
Nagy krikettező placc mellett sétáltunk el, sok boltocskát, utcaárust, de nyugati modern üzleteket is láttunk. Olyan, mintha a fél lakosság az utcán élne. (Összehasonlítva a többi indiai várossal, vagy a maldív fővárossal, rendkívül modern és üdítő élmény, tisztább, kulturáltabb, mégis a világ legnagyobb nyomornegyedeinek ad otthont, ahol 4 millió ember valóban az utcán lakik!) Abszolút jelen van a tradícionális mellett a modern világ. Rengeteg európai stílusú épület van, érezhető a portugál és brit hatás!4
Fő Bíróság épülete:
Az egyetem, mely olyan, mint egy templom... :
College/Főiskola:
Könyvtárak, Múzeumok:
A híres Történeti Múzeum (Chhatrapati Shivaji Maharaj Vastu Sangrahalaya), azaz Prince of Wales Múzeum, melybe egy másik alkalommal látogattunk el énekeseinkkel:
Utcai galéria:
Láttuk a britek által épített első Watson Hotelt, mely nagyon régi épület! Már nem üzemel szállóként, sok ügyvédi irodának ad otthont. Pillérjeit Angliából hozták, a lépcsőkön lovak is jártak még! Csak európaiai vendégeknek volt!
A képen jobbra a 3. épület a Watson!
Benéztünk a karácsonyi hangulatba öltöztetett St. Thomas katolikus templomba, ahol Teréz anyának is van külön ülőhelye: 
Megcsodáltuk Mumbai város jelképét, India Kapuját, illetve a mellette található Taj Mahal Hotelt, ami egy palotaszálló, rengeteg híresség fordult már meg benne!
Ez Mumbai legközkedveltebb "fotószpotja"! Habár, a vidékről érkező indiaiak többet fotózzák a fehér embereket, mint legfőbb látványosságot, mint magát a kaput. Minket is sokan elkaptak egy közös selfiere...
Taj Mahal Hotel:
Innen a helyi mosodához (Dhobi Gat) gyalogoltunk!
Ez az ún. Colaba negyedben található, előszeretettel mutogatják a turistáknak. Látványosan szegényebb részen van, egy kis halásznegyed után. Vezetőnk is errefelé lakik! Maga a mosoda hihetetlen, nem mindennapi látvány. A levegőben szappanillat kering, mezítlábas férfiak csutakolják és püfölik az anyagot. Pont elkaptam egy apukát, aki a fiát mosdatta legalább akkora hévvel. Főképp férfiak dolgoznak itt, ami kvázi egy mini falu, van iskolájuk, fodrászuk is. A csipesz kérdést, nagyon frappánsan oldották meg, a képen láthatjátok!!! Szállodákból és mindenféle nagyüzemekből hoznak ide mosatni nagy mennyiségben.
Mosoda album:
A "csipeszek"
De a halászfaluban ennél is szembe ötlőbb a nyomorúság. Láttunk egy vékonyka lányt anyjával homokot kapargatni, érték után kutatva. Szomorú! Az itteni lakók kunyhójába időnként még a tenger is betör. Persze, meg-megbámultak minket alaposan, de erőszakos koldulókkal errefelé nem találkoztunk!
Elképesztő, az utca túloldalán pedig tehetősek laknak! India hihetetlenül a végletek országa! A gazdagok és szegények, letaglózó társadalmi különbségek látványa sokszor lelkileg zsibbasztó, ugyanakkor látni, hogy a különböző vallású, kulturájú emberek mekkora békében képesek együtt élni, mégis felemelő! De Indiára fel kell készülni fejben és lélekben egyaránt!!!
Később elbaktattunk a híres Viktória Terminálhoz,
(Chhatrapati Shivaji Állomás, a Világörökség része), a gyönyörű pályaudvarra, ahol elképesztő a nyüzsgés! Millióan fordulnak meg egy óra leforgása alatt (az elővárosi járatokon naponta 7 millió ember fordul meg), olcsó a vonatjegy, az ajtók tárva-nyitva menet közben, így az emberek csüngnek a vagonokon! Ha kipróbáljuk e nem mindennapi kalandot, tuti, beszámolok róla! :D
Ezután piacozás következett!
Mindent lehetett ott kapni! Valóságos kis állatkert fogadott! Aztán emberünk elvitt egy rendes, tradicionális ruhaboltba, ahová amint beléptem és kettőt pislogtam, máris egy rendkívül giccses, több részes ruhakölteménybe beöltöztetve találtam magam, tetőtől talpig! Lógott rajtam rendesen, pedig nagyon igyekeztek meggyőzni, hogy magassarkúval jó lesz! Hát, spicchegyen állva is földig ért... Minden bizonnyal turistáknak nyitották, abszolút drága bolt, ahol csupa fehér ember nézelődött. Bár sokat gondolkoztam a szilveszteri „Bollywood“ viseleten, hamar beláttam, nekem ott nem sok babér terem, így már nagyon mentem volna, de Oli beújított egy klassz inget magának:
Ezután feltaxiztunk a Malabar-hegyre, közben megtekintettünk egy 400 éves hindu templomot. Ez volt az első mezítlábas, kendős szentély-élményünk, ahol vallási ünnepség zajlott, nagy hangoskodással, tánccal, zenével. Ki van írva mindenféle instrukció, melyből első és legfontosabb a cipő levétele! Ráadásul a nők nem léphetnek be menstruációs időszakban!
Walkeshwar Temple:
Fenn a hegyről rálátni az egész tengerparti sétányra!
A Marine Drive-on érdemes nappal végigtaxizni, este meg végigsétálni. Ez a fő promenád egészen a Cowpatty beach-ig, este tele párocskákkal, lazító helyiekkel, kis snackbódékkal.
Illetve ott található a turistalátványossággá vált Csizma Házikó:
Utolsó állomásunk, a Gandhi ház:
Ekkor már késő délutánra járt, jócskán belecsúsztunk a csúcsforgalmi időbe. Alig akadt, aki hajlandó volt elvinni a hiper modern Phoenix Mallba, a hatalmas new yorki bevásárló centrummal vetélkedő üzletmonstrumba, ahol az árak is igen nyugatiak! Kedvenc üzleteim mellett újakat is felfedeztem, majd rátaláltam a Food Hallra, a jól felszerelt, egészséges spéci szupermarketre, ahol persze jó időre bent ragadtam és jelentősen megpakolva távoztam...
Ha már bevásároltam, akkor egy tőlem megszokott élelmiszer-kitekintő, lássuk miket eszem mostanában!
A hazaút izgis volt! Odabenn ugyanis elfelejtettünk, hol vagyunk, így mikor kiléptünk este 9-kor, hirtelen eszünkbe juttatták: ránk nyomult egy koldus-csoport, főleg egy lány, aki Oli karját rángatta, alig bírtuk lerázni, miközben sietve igyekeztünk átjutni valahogy a 8 sávos autóúton, mivel a túloldalon kellett taxit fognunk. Átkelőhely, zebra, lámpa persze sehol, és hát tudni kell, hogy Indiában nem normálisan vezetnek, de erről majd később még lesz szó. Végül, megoldottuk, taxit is fogtunk, megindultunk. A végén kicsit kérdezősködött kollégáitól, mi is próbáltuk navigálni, mert nem igazán tudta, melyik lesz a nekünk kellő kikötő, a kapu, az ún. Green gate. De szerencsésen megérkeztünk! Még késő este is káoszos, folyamatos dudaszó, dugó, mintha sosem térne nyugovóra a város. Millió ember jár odakint, zajlik az élet!
Szép kivilágítással ilyenkor inkább hat modern metropolisznak, báli ruhát ölt Mumbai!
Köszönöm, hogy velem tartottatok! Még csak most csaptunk ám, az indiai lovak közé! Legközelebb New Mangalore, Kocsi és Goa következik egy pszichopata osztrák pár kíséretében :D !!!
Jegyzet:
1 Papírok: Turistáknak vízum, ez alapján kérik meg az E-Land (kilépő dokumentumot) doksit, amit belépéskor és utolsó kilépéskor lepecsételnek. Emellett kell még útlevél-másolat. Nekünk hajós dolgozóknak vízum helyett van a Seamanbook (tengerészkönyv), így annak másolatát is mutatnunk kell.
2 Max 2 gyenge sör v. 2dl bor kb. a limit, azaz a megengedett véralkohol szint 0,05% lehet
3 Take a look, 1 minute! = Csak 1percre körbenézni!
4 Majdnem 400 évig állt európai uralom alatt, ami nem tűnt el nyomtalanul. „Egy cseppnyi Európa volt az Indiai óceánban.“
Forrásaim:
utikritika.hu
erdekesvilag.hu
