Nos, helyesen jósoltam: ahogy eljött a szeptember, ismét szimpatikusabb lett a vendégkör!

Zömmel az idősebb korosztály képviselteti magát (szemben a nyári családosokkal), mégis sokkal jobb a hangulat, ismét bele-bele futunk magyarokba is! Egy hölgy úgy ugrott nyakamba előadás után, hogy azt hittem, valami családi ismerős!:D Amúgy rengeteg német (sőt egyszer átvették az uralmat a maguk 1242 főjével a 2240-es összlétszámból!!!) és osztrák, illetve francia utas van, sőt épp ez utóbbitól kapjuk mostanában a legnagyobb ovációt búcsú konferencián! (Ekkor derül ki a nemzeti eloszlás számunkra, ugyanis 4 nyelven 4 különböző ilyen „Travel talk” azaz integetős jelenésünk van, feltűnt a közel azonos létszám, igaz, a spanyoloké viszont jelentősen csökkent!)

Színpadi munkásaink nagyja cserélődött! Pozitív felüdülést hozott az új, mosolygósabb, picit lazább és kommunikatívabb színpad-menedzser, az indiai Julio és bár Cedricket (a filippin fősegédet) meglehetősen kedveltük, ám utódjával (az olasz Davideval) egyszerűbbé vált a próba, noha általában tartunk az olasz technikusoktól rossz tapasztalataink miatt. (Cedrick különben nem véletlenül volt körülményes, szőrszálhasogató stresszgombóc, ugyanis mindig mindenért őt csesztette a főnöke, aki még leszálláskor is megszívatta méltánytalanul: olyan pocsék értékelést adott ugyanis neki, amire senki szerint nem szolgált rá és maga a cruise diri tanácsolta barátunknak, hogy ne írja alá! Legfőbb indoklásként a biztonsági protokollok nem betartása szerepelt! Nos, nem tudni pontosan mi zajlott a háttérben, de 5 év alatt ez a srác volt az első, aki A-Zet-tig minden hülyeséget betartott velünk kapcsolatban, és tudjuk, hogy megy ez! A tech-főnökök 90%-a olyan olasz seggfej, aki előszeretettel szorongatja beosztottjait, pláne a más országból érkezőket! Itt pedig Cedrick volt az egyetlen (a színpadmester mellett), aki eltérő nemzetiségű volt és még lejjebb is állt jóval a ranglétrán.)

3 csapat 3 hajón! A képek illusztrációk, de a 3. a mi csapatunk volt pár évvel ezelőtt a kínai szezonban!

Ha már itt tartunk, bemutatom a technikusi hierarchiát:

-Legfőbb mindenható a Hotel Director! (Az új pali nem túl kedves, de alig látom –  szerencsére.) Egy ilyen diri az életemet azzal tudja megnehezíteni, ha nekiáll kukacoskodni. (Nos, öltözködésre mindig ügyelek, utasoknak elsőbbséget adok, kedves és segítőkész vagyok, ha leszólítanak, illetve nem állok be a büfében, ha nagy a sor, így ilyen téren tehát, nem lehet belém kötni! De bizony, előszeretettel laptopozok odafenn, ami hivatalosan nem megengedett!És ez a legnagyobb idiótaság! Mert az logikus, hogy a bárpultnál álló felszolgáló nem mobilozhat munkaidőben, pláne az utas orra előtt. De az, hogy én „Művészként”, civil, csini ruhában, saját szabad időmben, egy nem zsúfolt asztalhoz kiülve nem írkálhatok laptopon, az nonszensz! Előfordult, hogy egy szekus vagy az aktuális főnököm, esetleg annak asszisztense belémkötött ez ügyben, de pont letojtam! :D

(Megj. olyan is volt, hogy megdorgált, hogy ne olvassak az utastérben, majd pár héttel később, mikor ismét látott, nem szólt semmit! Nyilván, rájött, hogy marhaság! Vagy legutóbb, mikor az asszisztenst küldték rám laptop és saját kávésbögre – „PERSONAL MUG!”, JÉÉÉÉÉÉZUSOM! Mintha gépfegyver lapult volna előttem – használata miatt, akkor a csaj végül ennyit mondott: Figyu, főnök úr meglátott téged a 3-on a kávézóban, inkább olyan helyekre menj, ami nincs szem előtt!)

-Aztán következik főnökasszonyunk a Cruise Diri, az Entertainment feje (Az új Tizianatól bár tartottunk, szerencsére tök aranyos, legalábbis velünk és a fiatal dj sráccal jár együtt, így elég sokat vegyül a csapattal!)

- Majd jön a Head Technician azaz Fő/Főnök Technikus. Nem értem arroganciájukat, mert ők is színpadi lótifutiként kezdték annó, mégis sokkal többnek képzelik magukat, mint kéne. Ott volt a másik hajón lévő hírhedt Daniel pl., aki állandóan amcsi zsonglőr-komikusunkat ócsárolta (nyilván irigységében), mondván bohóckodni mindenki tud, pláne ennyi pénzért! Mondtam neki egyszer, rajta, kezdd el, ki állít meg!? Na, erre nem tudott mit felelni!

-Színpad mester (Stage manager), aki a színpadon dolgozó munkásokat irányítja, rendelkezik már saját hatáskörrel és felelősséggel. (Velük legtöbbször szerencsénk volt eddig!)

-Stage hand(ek), azaz színpadmunkás(ok), aki(k)nek rendelkeznie/niük kell alpinista engedéllyel a levegőszámok kezeléséhez, motorellenőrzéshez stb.

-Végül a segéd színpad-asszisztens(ek): ők a takarító osztályhoz tartoznak, ez számukra extra műszak, plusz pénzért. Gyakorlatilag a showk alatt segédkeznek, asszisztálnak vagy fejlámpáznak, illetve műsor után rendet raknak.

Az említett technikus főnök (akit továbbra sem tudok hova tenni, mert velünk normális volt mindig, ráadásul, párja az orosz táncoslány már évek óta, akivel kifejezetten jóban vagyok. Azért az elég árulkodó számomra, hogy mikor Margarétanak az új fiú masszőrünket ajánlottam, hogy bátran próbálja ki, a válasz az volt: Úh, nagyon jó lenne, de a párom kinyírná a pasast, ha az hozzám érne! Óh...) szülinapja volt régóta az első esemény, mely kedvéért kimozdultunk:  

Ui: Azóta ő is leszállt és utódjával még jobb lett a hangulat, sőt próba lehetőségünk is kedvezőbben alakul! Ő pl. tudja, hogy attól még hogy a színpadon fenn vannak tőlem 100 méterre a „Voice” műsor díszletei, nem dől össze a világ, ha én neki állok erősíteni álló helyzetben a karikán... :D :D :D

_____________________________________________________________________________________________

Egy utolsó Santorini séta Olival:

• 
• 
• 
• 
• 

Üdítően hat a 22-25 fokra való lehűlés a folyamatos kánikula után (főképp’ mikor 15 perc alatt futólépésben kell lerohanni Szantorinin a hegyről, ahol még mindig tömegnyomor tombol, így kilométerekben áll a sor), de pl. Katakolónban (amit elkezdtem élvezni, mert ezelőtt nem sokszor mentünk ki a korai kikötés miatt, de mostanában inkább felkelek, hogy levegőzzek egyet, nézelődjek, ruhát próbálgassak, mézes Rakit kóstoljak vagy a nem rég felfedezett „lakájos” kávézóban üldögéljek egy órácskát),még mindig előfordulhat égető napsütés! E térségben egyébként az olimpiai stadionon kívül(amiből vajmi kevés maradt meg sokak csalódására) a közelben látnivaló nincs, de e kikötő falu igen takaros, éttermei, boltocskái pedig megfizethetőbbek a többi szigethez képest!

Katakolón album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bolt mustra! A magnó, telefon és óra, mind mind bőrtáska!!! Látható akrobata szobor itt is, amint kézen áll a létrán, különleges faasztalka és a mézes raki is!

Velencén – ami az egyetlen nyugis hosszú nap – általában sétálni, ill. a közeli parkba megyek, ahol pokrócon heverészve lógatom a lábam, míg Oli a plázában zizeg, netezik, vásárol stb. Persze, néha én is vele tartok, de pénzügyileg jobban járunk, ha nem! :D Nem, nem a márka- és divatboltok csábítanak, de egy Decathlon, Dm, vagy a mindennel felszerelt hiper-szupermarket bio/vegán részlege, na az a paradicsom számomra!)

Még mindig imádok ide bekukkantani! :D

 

Egy alkalommal elkirándultunk a Lido szigetre, mely nagy feltöltődést hozott számomra! Az egész sziget csupa zöld, platán fákkal, parkkal, drága villákkal borított kellemes lakókörnyék, kertváros! (Igaz, borsos árúak az ingatlanok, és úgy látom, a turisták is szívesen látogatják, pláne nagy szabad strandja miatt, de azt hiszem, tudnék pár évig itt élni!!!!)

Íme, egy csodás fotókollekció: 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

_____________________________________________________________________________________________

Régóta írtam diétás témában, de mivel több olyan üzenetet kaptam, melyben a „hogy létem” felől érdeklődtetek (többek által) túlzottnak talált vékonyságom miatt, így kitérnék erre pár mondat erejéig! Nos, valóban meglehetősen leszálkásodtam, mivel lement rólam 1-2 kg, de nem direkt! Megnyugtatásképp mondom, rendesen eszem, 5x-6x is egy nap, kb. 2200 Kcalt (Jó, nem akármit, hisz’ nem titok, hogy évek óta cukormentes vegán étrenden élek!) és még mindig kedvelem a hosszas kardiót! Azonban máshogy edzem az utóbbi időben! Sokat, de nem többet, mint régen! Ami változott: nem félek az erősítéstől! (Nem, nem kezdtem el nagy súlyokkal gyúrni.) Jóval ritkábban végzek monoton mozgásformát (mint a futás v. biciklizés), a HIT(azaz magas intenzitású)programokat pedig kevesebbszer (heti 3x/4x 6 helyett), de keményebben nyomom: ahelyett, hogy 60 -70 percet ugrálnék, inkább 40-45 percben plusz 0,5 kg-os kéz-súlyokkal csinálom! Izomnövelés céljából rengeteg(tornász-, rg- és balett edzőktől, balerináktól merített) extrém gyakorlatokatvégzek eszközökkel(lábsúly, bosu labda, gumi- és ugrálókötél), plusz szokásosan sok kézenállós-, akrobatikás- és egyéb új trükköt gyakorolgatok. Átlag napi 3,5 órát edzem, ami egy hivatásos sportolónál/artistánál szerintem tök normális! (Versenysportolók 6-8 órában tolják!)

(A @circusgirl.anna insta oldalon néha edzős videókat, ötleteket, gyakorlatokat is megosztok!)

E teljes workout megtekinthető: https://www.instagram.com/p/B2cEr99DCs6/?igshid=1ekbfvuzkwa36

A hetem tehát 4 ilyen edző-napból, egy full show napból (ekkor bőven elég a 2 előadás :D),egy ’show – próbás’ napból (a számokat nyomjuk orrba szájba + erősítünk picit)és egy pihenőnapból áll, amikor egy órácskát azért sétálok olvasva a gépen (Nem bírok a fenekemen ülni 24 órán keresztül hisz’ épp tengeren vagyunk!), majd nyújtok.(Ja, és a Velencés „kvázi” munkanap, amikor kimegyünk, járkálunk, pihizünk, utas drillezünk és a két prezentációs showban szereplünk a tangó számunkkal. Kettő között pedig hasazok és lazítok picit.)
 Odafigyelek az alvásra, nem éjszakázom, nem iszom alkoholt, Bio-Gabi¹ tanácsára pedig természetes kiegészítőkkel, kúra szerűen tunningolok: pár hét aloe-, majd virágpor-, alga-, mineral-, ginzeng-, homoktövis/goji/maca stb. kúra, egyszerre csak egyféle! (Nem kapkodok be mindenféle multivitamint, kapszulás, tablettás kiegészítőt, de Magne B6-ot és sörélesztőt rendszeresen fogyasztok. Ez sem mesterséges „tabletta”, de pehelyben is kapható!) (Ha érdekel fogyókúrás tapasztalatom/tanácsom/konklúzióm, megtalálod a blog végén!)

Eredmény: tele vagyok energiával és klasszul elbírom magam!

(Oliról ne is beszéljünk! :D)

Na, edzésről jut eszembe! Van egy másodtiszt, aki hetekig mellettem ugrált az aerobic teremben. Rettentően kidolgozott, minden áldott nap jön, gyúr, erősít, kardiózik (hasonló HIT programokat videóval), saját testsúlyos edzést végez cicanadrágjában, míg nem csurog rajta tökig a víz, de nem pont úgy, mint én! Ő ugyanis, ezerrel nyög! Szenved vagy élvezi!? Ki tudja!? Mindenesetre állandóan hangosan liheg, már-már orgazmus közeli állapotot produkál, miközben én igen hülyén érzem magam...

(Azóta áthelyezték másik műszakba, így kora reggel jár edzeni... Úúúúgy sajnálom! :D :D :D)Amúgy termen kívül kedvelem, csak nem értem, minek így demonstrálnia, hogy ő bizony edz!? (Tényleg mindenhez ordít! Ha futógépen vagyok, ő meg a konditerem másik végén súlyt emel, az eredmény ugyanaz, ha nem hangosabb!) Különben, egy hozzám hasonló korú- és magas, copfos srác, táncoslány barátnővel. Persze, velem nem veszi fel a versenyt, hisz’ mikor felajánlottam neki, hogy csináljuk együtt egyszer, azt mondta, köszi nem, neki „too much”, ahogy én nyomom...:D

_____________________________________________________________________________________________ 

Megvan a „tettes”, a kabin körüli zajaink 80%-ának okozója: Jason, a mosogatófiú! Ő az, aki egész éjjel talpon áll, jön-megy, sertepertél, töröl, pakol, kukát ürít, csörömpöl felettünk. Bejelentkezett, hogy amennyiben igényt tartunk rá, bármelyik délután rendelkezésünkre áll, hisz’ hotelekben masszírozott régebben! Azóta kipróbáltuk, nagyon jó keze van, teljesen helyre rakta túl dolgoztatott izmaimat!!! (A spa-s Mala úgysem nagyon ért rá mostanában.)

A filippin srác egyébként 36 éves, egy gyerek édesapja. Szülei már nem élnek (ott is kevesen élik meg a 75-öt, mint a legtöbb elmaradott szigetországban. Nem ritka, hogy együtt lakjon a család falusiasan –pl. ha rizsfarmot tartanak fenn –,de ő külön költözött a testvéreitől!),4 éve dolgozik itt és még legalább 5-öt tervez, hogy vállalkozhasson majd. Az új generáció náluk is csak 1-2 gyereket tervez, pedig legtöbbjüknek rengeteg testvére van! (Neki is 7!) Természetesen, nem szóltam neki, hogy óvatosan verje már hajnalban a vaskukát, hisz’ pocsék lehet minden éjjel, 10 órán keresztül edények felett görnyedni hosszú hónapokon át. Rabszolgamunka! Legalább napközben szabad, így van lehetősége kimenni, már ha lejjebb ad alvási igényéből. (De meglátásom szerint, legtöbbjük nem is alszik 5 óránál többet! Max. ledőlnek egy órára a szünetben.)

Általános, hogy a fülöp-szigetekiek (akár csak az indiaiak, indonézek, malájok) 10-15 évet güriznek hajókon, így tudják megteremteni az alapot családjuk számára. 8-9 hónapokat húznak le éjt nappallá téve, távol a szeretteiktől, így gyermekeik csak képernyőről ismerik az apjukat. Majd 40-45 évesen hazatérnek és a statisztika szerint, 15-20 éven belül elhaláloznak. Borzasztó!(Persze, ez utóbbi nem a hajós munka hibája, sőt azoknak rosszabb, akik otthon melóznak éhbérért a teljességgel egészségtelen életmód mellett: rossz táplálkozás, italozás, rengeteg cigaretta, amit itt is látunk, sajnos! Mindenesetre, a fizetésükön bőven lenne mit emelni, no és meg kellene jobban becsülni őket! Pl. a bárosok, pincérek alapfizetése elképesztően alacsony, a borravalóra kell, hogy apelláljanak, ami viszont bizonyos járatokon nincs is nagyon, mert pl. Ázsiában nem divat, de mint kiderült, a franciák sem szeretnek jattolni túlságosan...)  

Bár össze sem lehet hasonlítani a fejlődő országokból érkezők életét, motivációit, életcéljait az általunk ismert, nyugati társainkéval, de meg kell említenem, hogy a legtöbb munkakör kemény itt! Legyen szó hotelfőnökről, cruise diriről, vagy a gépházban dolgozó „mérnök-menedzserről” stb.! (Egy fő-mérnök nemrég említette, hogy közös kínai 6 hónapos szezonunk alatt összesen 2 x 2 órára tette ki lábát szárazföldre!) Csak nem mindegy, hogy 5-10.000 Euróért gürizel, hónapokig fizetett vakációval és még a szerződéssel is tudsz variálni (hely, hajó, útvonal), miközben többször (szinte ingyen) fogadhatod a családot/barátot a fedélzeten hetekre! (Nyilván, ilyen esetben nem is a létszükségletek előteremtéséért vállalnak újabb és újabb szerződéseket!)

Azért meghökkentő, hogy előző dirink, Naim 30 éve dolgozik a cégnél, melyből 25 éve cruise direktor! Nem bír leállni, aminek megvan a tökéletes pszichológiai magyarázata: az ember gyökértelenné válik, megszokja a folyamatos jövés-menést (így nem is bír otthon maradni), no meg persze hozzászokik egy bizonyos anyagi nívóhoz. (Az is törvényszerű, hogy bár mindenki mindig nyafog és napokat számol, de otthon két hét után jönne vissza!) Azonban, a sok évnyi fedélzeten töltött idő defektet okoz a személyiségben, pláne társtalanul!

Mi, kiemelt előadók (artista, bűvész, tenor, showénekes stb.)kilógunk e rendszerből, hidat képezve (amit igyekeznek lejjebb és lejjebb rombolni mostanában)a legénység és az utasok között, hisz’ igen sok szabad idővel rendelkezünk, kimehetünk, kirándulhatunk stb.

Sőt, az artisták helyzete azért is más, mert általában (házas)párként érkeznek, így legtöbbször nem befolyásolja szerelmi életüket ez az életmód. (Ők a szárazföldön is lakókocsiban/hotel szobában/ideiglenes apartmanban összezárva, folyamatosan úton, sajátos közegükben töltik életük nagy részét a munka-, gyakorlás- és család szentháromságában.) Noha, a monotónia és bezártság nekünk is agyunkra tud menni, sőt valószínű, hogy mi többször sokallunk be unalmunkban, mint a többiek...

De sok zenész duó is remekül elhajózgat évekig párban, akár még 50 felett is. (Náluk a magukban zenélő öregedő zongoristák, bárénekesek stb. tudnak kiégni és megrekedni...)

Lássuk argentin barátnőmet, aki 10 évet húzott le show énekesnőként, hajós tisztek karjaiban (amikből soha nem lett semmi komoly), míg elege nem lett és minden megtakarítását beáldozva 0-ról beindított egy fittness vállalkozást. Azonban 2 év alatt minden spórolt pénzét felélte és bár azóta sikeres az üzlet, de folyamatosan végkimerülésig dolgozik, egy fenékkel több lovon ül, mely mellett sem ideje, sem energiája nem marad másra! (A személyes edzés, óratartás, tanácsadás mellett az online térben is elképesztően tolja, így ideje lenne felvennie valakit, amit az argentin gazdasági helyzetben nem engedhet meg magának!) Le a kalappal előtte, de kezdek aggódni, mert egészségkárosítóan túl sokat vállal! Noha perfekt angol és bárhol dolgozhatna, mégis ragaszkodik hazájához, amit mondjuk megértek, pláne szülei, testvére és barátai miatt. Ami ez esetben a hajós életmód következménye az az, hogy itt áll 33 évesen úgy, még soha nem volt komoly kapcsolata, sőt el sem tudja képzelni, milyen az! (Hát még, hogy férjhez menjen vagy családot alapítson!)

Tehát, a táncosok és produkciós énekesek általában egyedül jönnek, így ha túl sokáig e bulis, laza életmódot folytatják, 35-40 évesen könnyen hoppon maradnak. (Habár volt egy énekes páros, Karl és Carol, akik le tudtak szerződni együtt egy évre, viszont azóta meg nem, így nincsenek is fedélzeten.) Hajón ugyanis komoly társ után kutatni (pláne eltérő munkakörökből) nem szabad! Az esetek 90%-ában csalódás a vége! Nem csak a csalfa, linkóci (olasz) tisztek miatt, a sajátos életforma miatt! Ti. ha valakivel lenne is esély közös életre (mert mindketten komolyan gondolják), de a következő szezon már külön járatra szól, akkor megette a fene! Hányan bírják 6-8 hónapig távkapcsolatban???(Főképp így, hogy túl egyszerű az egy éjszakára való összegabalyodás!)

Ellenpélda lehet, ha két azonos munkakörből legalább egy magas rangú (pláne, ha két fejes) kerül össze valakivel, akiknél megoldható mindig a közös embarkolás². (Pont beszélgettem egy bolti eladó és boltmenedzser párossal, kik 3 éve jól megvannak!)

De még ilyenkor is rizikó, hogy ami működik a fedélzeten, működni fog-e a való életben, hisz’ a hajón:

• -nem kell főzni, mosni, takarítani, pláne a másik után!
• -mondhatni együtt éltek, de még sem egészen, hisz’ általában külön kabinban! (Nem bevált együtt érkező párokról beszélek!)
• -minden sokkal intenzívebb! Valahogy a mindennapi találkozás egy bimbózó románcnál, elszigetelve a családtól és a barátoktól felpörgeti az eseményeket. Így érezheted egy hét után a mindent elsöprő szerelmet, de ahogy a szalmaláng, gyorsan ki is alhat... Így egy hónapos kapcsolat kvázi fél évvel is felér bizonyos szempontból!
• Munka-móka, semmi más! Az élet nem ilyen szimpla a szárazföldön. Nincsenek valós krízisek és konfliktusok, max. valóság-showszerű műbalhék. E nagy idill után a mindennapi problémákkal szembesülni odakinn nagy meglepetéseket hozhat!

 

Aztán ott van zsonglőr bohócunk, akivel 2 évig dolgoztunk.54 éves, viszonylag későn kezdte a tengeri életet, előtte kétszer elvált, van egy felnőtt lánya (aki rá sem bagózik, csak pumpolja!). Kb. mindent tudok róla, annyit hallgattam, ugyanis gyakran rájön a szájtépés magányában, amit képtelen abbahagyni, így mindenki menekül tőle. (Pláne, hogy kissé önimádó és órákig tud monologizálni...) Ritkán, ha összeszed egy nőt, akkor valahogy mindig megszívja, mert sokszor hamis reményekben ringatózva hagyja, hogy fejős tehénnek nézzék vagy szimplán balek.) De hiába dolgozik több mint 10 éve kiemelt fizetéssel, még sincs elég pénze, hogy váltani merjen! Nyilván, be van tojva, hogy nem találna jó munkát ennyi idősen, ráadásul még mindig házhiteleit nyögi Vegasban! (Még betegbiztosításra sem költ, így 5 éve halogat egy égbekiáltóan esedékes sérvműtétet!) Közben évek óta kínlódik ugyanazon fedélzeten, ugyanabban a showban, ugyanabban a sötét egyágyas lukban, ugyanazon kínai útvonalon! (Persze, ha akarna, változtathatna, mert kényelmesen úszkál a meleg SZXXban! (Ahogy Csernus mondaná...) Én úgy látom, legfőbb gondja a beszűkülés mellett, hogy elvesztette realitásérzékét! Egyrészt, mivel 20 éves táncoslányokkal van körbevéve, így mindig azok után koslat (persze hiába), másrészt megszokta e fizetést és hiába spórol iszonyatosan a hajón, ha otthon vígan eltapsolja repülős órákra. Ami, gondolom, az egyetlen örömforrása...

Harmadik eset, az otthon hagyott házastárs: a kérdés ugyanaz, hányan bírják távkapcsolatban?! Mennyit bír otthon egy nő egyedül hagyva a teljes gyerekneveléssel, miközben férje hosszú hónapokig távol van és a jó ég tudja mit művel! Erre ment rá bűvész barátunk házassága is, így jobb híján tovább show-zik 60 évesen (holott anyagilag nincs rászorulva), mert állítólag még a gyereke sem áll vele szóba...

Látható tehát, mint minden munkának és életkörülménynek,

a hajózásnak is több aspektusa van!

Eddigi beszámolóimból azért remélem egyértelmű, hogy mi nagyon jól elvagyunk, élvezzük a világjárást, a fantasztikus (pláne új) helyek látogatását, illetve a munkát, a sikeres fellépéseinket és az összezárással sincs semmi problémánk! Természetesen, néha vannak hullámvölgyek (mint mindenkinél az életben), hisz’ ahogy bemutattam, itt sem minden fenékig tejfel. Bizony, bizony sokszor elegem van a szabálykövetésből, felettesek, főnökök sasoló tekintetéből (a hajón ez a szabadidőre is kiterjed), felesleges drillekből, mítingekből, utasoknak való hajbókolásból (Erről az animátorok no, meg a kiszolgáló személyzet tudna mesélni.), nem túl kedvelt kollégák folyamatos látványából, de mindenek felett, a korlátozott (pláne kimenési) szabadságból. De úgy gondolom, míg többségében élvezzük e jövés-menést, addig mindenképp’ megéri csinálni, ám a 10 évet meghaladó nonsztop embarkolás tényleg torzító lehet.

 

Azonban ne feledjétek, felelősek vagyunk magunkért! A hangulatunkért! Nem szabad a körülmények áldozatává válni! Mostanában szimplán jól vagyok! Oly’ ritkán jelentünk ki ilyesmit őszintén, nem!? Egy ideje eldöntöttem, hogy minden szuper és kész! Teszem a dolgom (legyen az utas drill, show előtti készülődés, számunkra szükségtelen techrun stb.), élvezem a gyakorlást, igyekszem nem feszengeni (amellett, hogy jobb és jobb akarok lenni, örülök az apróbb fejlődéseknek is, nem pedig a „Mi nem megy még?!” lebeg a szemem előtt.), nem számolom a napokat, hanem törekszem a pillanatban létezni.Eddig ez csak az előadás alatt működött, sőt régen, sokszor akkor sem! (Pláne, mikor még nem a saját műsorunkban szerepeltünk.) A sikerünkhöz szükséges edzésmennyiség pedig nem teher, sőt! Nem érzem, hogy a sok gyakorlással töltött óra, lemondott buli vagy e szigorúbb életmód áldozat lenne részemről, mert egyszerűen szeretem csinálni! A szakma szeretete, ill. az elhivatottság kárpótol! (Ezért is kezdtem nagy erőkkel egy Instagram oldalba – Hi, hi, hi! Ez itt a reklám helye :D (@oldtimescircusworld) – melyhez rengeteg cirkuszkutatást végzek, kép- és videó anyagot gyűjtök hőseinkről, a 60’-as 70’-es évek nagy artistáiról és számaikról.)

 Nem mindegy, hogy érzem magam! :D :D :D

            Így                                     vagy                                         Így!

Érdemes tehát megnézni, mink van, mi az, amit elértünk, mi az, ami nagyon jó, ahelyett, hogy irigy, kocsányon lógó szemekkel a szociális média mű képein idegeskedünk és belepistulunk, hogy bezzeg ő, bezzeg neki stb...

Köszönöm, hogy velem tartotok, remélem, hasznos útra valókat is kaptatok most!

Nem sokára jelentkezem! :D 

                                                                                                                             Circusgirl

 

DIÉTA-FOGYÓKÚRA-ÉLÉSTÁR MELLÉKLET :D

• Fontos tudni, hogy diéta nélkül az edzés semmit sem ér! Jó diétán pedig mindenképp cukor- és finomított szénhidrátmentes, minőségi, jó zsiradékú, tiszta ételekre felállított étrendet értek, senkire sem akarok vegánságot tukmálni, de nem javaslom senkinek a túlzott húsfogyasztást, illetve tejellenes vagyok!)
• Sokkal hatékonyabb egy váltott intenzitású, variált 30-40 perces tréning,szemben 60 perc monoton futással. (Volt időszak, mikor 90 perceket futottam minden áldott nap még sem voltam ilyen vékony!)
• Ne féljünk az erősítéstől! Én mindig tartottam tőle, holott megfelelő étkezés mellett egy nő képtelen (csupán gyakorlatoktól) izompacsirtává válni. (Fogyáshoz eleve hülyeség plusz proteint fogyasztani megfelelő étkezés mellett.) Persze eleinte az izom kiemelkedik, kidudorodik, amit egy fogyni vágyó nő hatalmas növekedésnek élhet meg pár napig, azonban, ha az izom megedződött, akkor nem nő tovább és megkezdődik alatta a zsírégetés. Azt se felejtsétek el a mérlegen, hogy az izom nehezebb, mint a zsír! Ha jól nézel ki, felesleges mérlegre állnod! És egy fontos infó még az izomépítés mellett: az izom több zsírt éget, így megnő az energia-felhasználás alap-, nyugalmi helyzetben is! (Tehát, ha nem zabálsz rá edzés után, akkor mindenképp fogysz!)

 

Tekintsünk be kicsit hajós „élés kamrámba”, mi van épp a kabinomban:

Most is, mint mindig, rengeteg receptet gyűjtöttem nagyszerű oldalakról (ha érdekel, kövesd Instán vagy keress rá a google-n az @absorice_hu-ra, a @mindenmentes-re, ill. a fittfalat.hu weboldalra!), hogy alig várom, hogy hazaérjek és kipróbáljak párat! Lassan küldök is néhányat drága anyósomnak, aki mindig nagy szeretettel, örömmel és kísérletező kedvvel készíti nekem a remek spéci fogásokat, desszerteket! Ezúton is köszönöm neki!!! Búcsúképp, íme pár gasztró-fotó az általa készített remekművekből: 

 

_____________________________________________________________________________________________

Jegyzet:

1 „Bio Gabi”: Az E-mentes övezet c. könyv szerzője, élelmiszer mérnök, aki felesküdött a szigorúan egészséges, bio vegán életmódra! Sebestyén Balázzsal együttműködve épp most hoztak létre egy termékszűrő weboldalt, rettentő szigorú követelményrendszerrel! (Nos, az ő listájára sok minden nem kerülne fel az én általam fogyasztott termékekből sem...) Mindenképp érdemes megnézni! ementesovezet.hu

2 Embarkolás/diszembarkolás: (szó szerint is és általános értelemben is) hajóra fel- és leszállás

 

 

 

 

Igen nagy monotóniában élünk mostanában, többen nemes egyszerűséggel börtön-járatnak minősítették hajónkat...

 

Fedélzeti híreink következnek:

Idő közben új főnök- és asszisztens asszonyt kaptunk, abszolút nem szerencsés kombinációban!!! Hagyján, hogy mindig tartunk (okkal) a női diriktől (pláne, ha valakinek már előre körbejár hírhedtsége), de ha még a helyettes is egy nőtársait gyűlölő, unott fejű, antipatikus, 2 méter magas brazil nőci, az mégis csak sok(K), nem!? (Később az új  cruise diri meglepően aranyosnak bizonyult, sőt velünk egész kedves! Fiatal, szép dekoratív 40-es olasz csajszi!) De lett új kapitány (fiatal, jó fej, szeret nyüzsögni), hotel diri (őt még nem láttam), szóval jó sokan cserélődtek mostanában, sok az új arc!

Sőt, kellemesen meglepődtem, mikor régi kabin-szomszédainkba, Anitáékba, a magyar kaszinós házaspárba botlottam az ebédlőben! Ők is megörültek, úgy tudták, nem lesz itt más magyar! Minden bizonnyal ismét orosznak véltek minket... Legalábbis jópáran

Viszont moldáv Edmondunk, aki 1 hónapja érkezett és épp csak betanulta a showkat, el lett bocsátva, mert ügyetlennek minősítették. Sajnáltam, mert egy kedves, szimpatikus fiú, akinek nagy álma volt az utazás és hajós munka.

Közben elérkezett Ferragosto (aug. 15), az olaszok nagy nyárbúcsúztató ünnepe! Földközi járataink ilyenkor dugig vannak(noha egész hónapban jóval drágábbak a jegyek!), ráadásul unott, kedvtelen, nem túl lelkes utasokkal! (Nem értjük, hogy ilyenkor miért pont a bumburnyákok utaznak... :D Figyeljétek meg, ősszel már ismét megjelennek majd a kedvesebb vendégek!!!) E jeles napon a különböző entertainment-csapatok ringbe szállnak, hogy a lehető legjobb bulit rendezzék meg! (Rendszeres olvasóim emlékezhetnek a tavalyi „Alice Wonderland” témára, melyben fehér hercegként és hercegnőként vettünk részt...) Idén a világűr volt a téma, így mi saját NASA kosztümünket viseltük a sok ufóra sminkelt táncos és csillámporral borított asztronautára hajazó animátor mellett:

Sokkoló volt, hogy a medence előtti fellépés vízben tocsogással párosult. Oli alig mert lépkedni, attól félt még hanyatt vágódik zsonglőrözés közben, amit később egy táncoslány be is mutatott tökéletesen.

Ui: Idén 2. helyen végzett a hajónk!!!

Hihetetlen, hivatalosan is vége a nyárnak, noha még mindig nagy melegek vannak!

Korfu:

Legutóbb a csodás Kerkirán fogadott óriási hőség, ahol rendkívüli okokból, de annál nagyobb örömömre állomásoztunk. Szerintem ez az egyik legszebb görög sziget! (Ahogy Gerald Durell¹ leírja, különösen tavasszal! „Fokozatosan ránk borult a sziget varázsa, finoman és tapadón, mint a hímpor. Minden nap oly nyugodt volt, oly időtlen, hogy az ember csak azt kívánta, soha ne érjen véget. De azután lehámlott az éj sötét héja, és újabb nap várt ránk, fényes és tarka, mint a matrica, és egy kicsit épp oly valószínűtlen.”)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt eddig csak kétszer voltunk és amúgy is tűkön ülve várjuk a változatosságot! Tehát igen felderült az arcom – pont a besokallás szélén álltam a szürke hétköznapok, a bezártság, sok tengeri nap és sorozatos hülyeségek miatt–, mikor jött a hír, hogy Mykonoson nagy szelek vannak, így Korfura megyünk! De így Katakolón egy nappal előbbre került, délutánra és bár ott nem mehettünk ki port manning² miatt, mégis jó volt, hogy egész nap üres konditeremben edzhettem napsütésben!

Jó színpadon gyakorolni, mivel csak ott van megfelelő hely és magasság, de 1-2 óra múlva megőrülök a sötétségtől! Pláne, ha függöny mögött edzünk! (A hajó fő hátulütője a bezártság mellett a sötétség, mivel általában ablaktalan kabinban él az ember. Persze a csókosoknak és főbb vezetőknek jobb szoba dukál... Pedig nem volt ez mindig így, régen az artistáknak is járt a menedzseri kabin, csak épp az évek alatt lenyúlták tőlük, és elég volt, ha valaki egyszer elfogadott egy rosszabbat, mert onnantól kezdve veszett fejsze nyele lett, az újonnan felszálló előadókat már automatikusan az előzőekébe küldték...)

Safety asszisztensünk hobby fotós, gyakran lejön a próbáinkra:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sajnos magyar utasokat jó ideje nem találtunk, viszont egyik héten volt egy kuncsaftom, aki feldobta a napom, ugyanis kézenálló workshopra jelentkezett nálam! :D Szimpi pasi, jól elbeszélgettünk!  (Angliában él, olasz dobos és zenetanár! Játszott a budapesti Szigeten is pár évvel ezelőtt. Mivel egy ideje kalisztenikus edzésekre jár, ezért érzett magában elég erőt és lelkesedést, hogy megtanuljon kézen állni!) Igyekeztem minden tudást átadni, ami egy alkalom alatt kivitelezhető, és sok alap gyakorlatot mutattam neki. Íme az eredmény:

 

Na jó, nem egészen, mert ez egy elkapott póz, de minél többet gyakorol majd, annál hosszabb ideig és stabilabban fog állni! Már ha nem adja fel! Higgyétek el, a kézenállás baromira idegőrlő türelemjáték!!!

Múltkor hajós bosszúságokról írtam, íme mit találok olaszainknál:

- Közlekedési téboly! A buszmegállók sokszor észrevehetetlenek. Ha mégis van egy jelző oszlop, az már valami (Beállóról ne is álmodj, szxxrá ázol, ha jön a zuhé!), de a táblán semmi infó nincs. Tehát a menetrendet és a megállókat neked kell kitalálni. (Ha nincs mobilneted, buktad!) Tapasztalatunk szerint még az olaszoknak is néha rejtély, sőt a sofőröknek halvány dunsztja sincs a többi járat célállomásairól!!! (Csoda, ha a sajátjukat tudják!) Azt pedig felejtsd el, hogy elboldogulsz angolul... De még a velencei főkikötőnél sincs kitéve tájékoztató, ahol millió turista jár nap, mint nap és kb. 10 buszjárat is megáll!!! Végső poén, hogy a busz nem áll meg, csak, ha leinted!!! Az elején (még zöldfülűként) kétszer jártunk úgy, hogy elment, mint a huzat, vagy egyszer a végállomáson már majdnem megállt, szemmel láthatóan rákészültem a felszállásra, épp emeltem a lábam (3 cm-re az ajtótól), de nem nyitotta ki! Pár héttel később én, mint tapasztalt róka, az amcsi turistákon mosolyogtam hasonló szituban, de voltam olyan jó fej, hogy intettem a vezetőnek helyettük...

Ahol Oli áll, ott legalább a megálló neve kint van! A 3. tábla pedig egy másik helyen készült, ami már tartalmaz ugyan útvonalat, de menetrendet még nem...

Olyan is előfordult, hogy majd’ elütött egy „kedves” autós, amikor egy jól látható zebrán ballagtam! Tök messziről jött, még csak meg sem kellett állnia, csupán felemelni a gázt egy pillanatra, de ő inkább dudált rám ezerrel!

- Parkolási kultúrájuk is érdekes, vagy szanaszéjjel állnak vagy keresztbe-kasul! :D

- Hangosak! Rettentően! Jó, én sem vagyok halk természet (nem egyszer szólt rám buszsofőr pl. Koreában vagy Görögországban, hogy kicsit vegyem lejjebb a hangomat...), de ahogy itáliai társaink üvöltöznek vacsora közben, az még nekem is sok! :D :D :D (Pláne, ha közben diót törnek az asztalon, kalapács nélkül...)

- Nem tudnak és nem is akarnak más nyelven érteni! Rendszeresen előfordul drilleken³, hogy spanyolul (angollal kár próbálkozni) válaszolok (méltatlankodásukra), mert azt sokkal jobban beszélem, mint az olaszt, de úgy néznek rám, mintha kínaiul (vagy magyarul :D) karattyolnék! Jó, ez is más nyelv (és sok minden eltér, de rengeteg szó azonos és a nyelvtani rendszer is megegyező), de tudjuk, hogy az olaszok 90%-a – ha akarja– megérti a spanyolt, pláne a vészhelyzeti-, felszállási- vagy első napi (pl. kabin) problémákkal kapcsolatos szavakat. Amit sokan dafke sem akarnak megcsinálni, amíg el nem hangzik a nyelvükön, az a sorban állás: 5 ember egy oszlopba! Hiába dirigálunk mutogatva, akár egy rendőr a kereszteződésben, megvárják, míg el nem ordítom: „5 persone en una fila, PER FAVORE!!!”

Tehát, ha nem akarnak érteni, akkor fellengzősen demonstrálják, hogy ők olaszok, kéretik akképp’ szólni hozzájuk! Amikor viszont kellene nekik, hisz’ épp ők szolgálnak ki minket, akkor előszeretettel tettetik, hogy tudnak angolul és bólogatnak lelkesen addig, amíg rá nem jössz, halvány gőzük sincs, miről beszélsz! Ciki felvállalniuk, vagy csak tesznek az egészre? Gyanítom ez utóbbi, hisz’ mindenre könnyű azt legyinteni: NO problémo!

Épp emiatt kerültünk nagy slamasztikába a Vodafone-nal! Ráadásul többszörösen!

Elöljáróban tudni kell, hogy egy tetszetős –pláne nekünk, hajón dolgozóknak –csomagot vettünk, mellyel havi 15 euróért 25 giga internetet kapunk. Mivel tabletben használjuk és a Baris üzletben, ahol kötöttük a „szerződést”, semmi papírt nem adtak, csak magát a kártyát, így a telefonszámot sosem láttuk. 8-án vettük, így onnantól ketyeg és indul újra a havi keret. (Már befürödtünk tavaly a dátumokkal, mert a havi kvóta valahogy mindig lekapcsolt 28-án, és ezt sokáig nem értettük... De az egy másik csomag volt.)

Nem is volt gond, míg kitartott a keret megfelelő ideig. A velencei plázában a fickó becsipogtatta a vonalkódot, kifizettük a 15 Eurót és kész! Ezúttal viszont kb. 10 nappal előbb kifogytunk az adatmennyiségből, idő előtt kellett tölteni! Na, itt kezdődött a kalamajka:

1. kör: Bari - kis üzlet (ahol a kártyát vettük):

A nőci rossz SIM kártyát töltött fel, ráadásul 25 euróval 15 helyett, de azt persze nem tudta elmagyarázni, hogy miért van az, hogy a 15 Eurós havi díj (ami kp-nál okés) ellenére bankkártyás fizetéskor 25 a minimum! Ráadásul, nem volt neki jó a vonalkód, telefonszámot kért, amit velem bogarászott ki a mobilapplikáció segítségével, mivel nem tudtam megmondani. Nos, órákkal később bosszankodva konstatáltuk, hogy még mindig nem üzemel a net! Ekkor egy olasz kolléga segítségével (Mivel a rendszerhez tartozó appon, sőt a weboldalukon sincs angol verzió!)kiderítettük, hogy hiába töltöttük fel, csak 15-én aktiválódik. (Ekkor ugye nem tudtuk még, hogy nem lehet előre tölteni csak aktiválódási napon, mert erről baromira nem mondtak semmit.Ja, és gyanús volt a 15-e, de gondoltam, rosszul emlékszem.)Így vagy várunk, vagy veszünk az applikáción keresztül plusz heti csomagot, plusz pénzért. Mivel a 25-ből maradt az egyenlegen tíz, hát vettünk! Ismét vártunk, nem működött. Sok értetlenkedés és bosszankodás után leesett, hiába minden, az appot nem frissítettük idén, azaz, a régi kártya lett feltöltve! (Ami nincs meg...)

Mérges lettem a nőre, hogy mi a francért nem vonalkóddal csinálta, ahogy a másik üzletben, mérges voltam magamra, hogy miért nem ellenőriztem a számot, de Olira is, hogy miért nem töltötte újra az appot, amikor új kártyát vett, elvégre ez az ő reszortja! De az is biztos, hogy ezt a maszek boltot el kell felejteni, rendes Vodafonhoz szabad csak menni,ahol nyilván papírt is adnak vételkor apró betűs tájékoztatóval a xxxxságokról...

2. kör - Velence – Nova di Vero Pláza –Vodafone:

„Beszélsz angolul?”- kérdeztem a srácot. „Sííí!” Na, elmeséltem az egészet, ő ezerrel bólogatott, abszolút magabiztosan. Kérdéseimre, mi szerint orvosolható-e a gondunk, csak SZÍÍÍszegett tovább, majd mikor válaszokat vártunk, hogy mi a teendő, routereket kezdett mutogatni... Néztünk, mint a moziban! Mondtuk, eszünk ágában sincs ilyet venni, mert csak heti 1,5 napot vagyunk Olaszországban, nekünk kártya kell, ami Görögországban is működik. Ekkor persze a kártyás csomagokra váltott, mire nagy nehezen (ekkor már vágtam, hogy SEMMIT nem fogott fel az elmondottakból!) olaszul elmagyaráztam neki, hogy van kártyánk, fel akarjuk tölteni, de van egy régi, amin van pénz! Végül odahívta kolléganőjét. Neki újra felvázoltam a szitut, ő már kapisgálta, bár arra, hogy egyik egyenlegről a másikra áttehető-e a befizetett összeg, csak annyit mondott, valószínűleg igen (De bő 1 hónap és az intézéséhez hívjuk a cég felhasználói vonalát! Mint utólag kiderült, ezt a részét ő sem fogta fel, de nem is érdekelte, mert csak az számított, hogy lóvét virítsak!), de most tegyünk az újra 10-et és akkor jó lesz! Raktunk. Majd ismét vártunk.(Ja, mert hát az is egy hülyeség, hogy a töltés után várni kell 1-2 órát, hogy működjön...) Közben elvoltunk a plázában, majd kezdtem furcsálni, hogy mi az istenért nem működik?! Visszamentem hát!

3. kör– ugyanott: Ugyanaz a lány. Össze-vissza nyomkodott, egyértelműen halvány gőze sem volt, monitorába bámulva mondta, hogy látja a befizetett összeget, minden rendben van, nem érti, miért nem üzemel! Odahívta akkor érkező új kollégáját. Aki már mondhatni tudott angolul, de saját rendszerüket ő sem értette. Végül, kiokoskodták, hogy az Ipedem a rossz, menjek az Apple boltba, majd ott segítenek!!! Ekkor kezdtem elveszíteni a türelmem! Még részletezhetném hosszú sorokon keresztül az idő közben szitkomba illő jelenetet, melyben már alig várják, hogy elhúzzam a csíkot, de mivel egyértelmű volt totális inkompetenciájuk, nem hagytam annyiban! A vége az lett, hogy beálltam a pult mögé, belenéztem a nőci gépébe és megláttam olaszul, ami majd’ kiszúrta a szemüket:

Aktuális egyenleg: 10 Euró – XY Csomag – Aktiválódás: 2019. aug. 8.

Itt ni!!!!!! – mutogattam a csajnak hevesen! Pont ezt kérdeztem, hogy nem a csomag nem engedi, hogy éljen?! Mire a két idióta: Óhhhh, SÍÍÍÍÍÍ! No problemo, akkor most vehetsz egy ideiglenes csomagot! – mondták vidáman! Hát vesz a xxxxom! –gondoltam, kivárjuk azt a rohadt 8-át és majd szépen hozzá fizetünk 5-öt a havi díjhoz!

(Közben azt a bizonyos ingyen számot persze nem tudtuk felhívni, de abban nem is bíztunk...) Igen ám, de még mindig nem volt vége!!!

Utolsó, 4. kör –Auchan pláza –Vodafon:

Végre megjelent egy értelmes csávó, aki megértett és sikeresen felvilágosított! Először is: a régiről a 25-öt sajnos nem lehet áttenni, de adhat hozzá pótkártyát 10 euróért. (Nem éltünk vele, mert kiderült, hogy ahhoz csak havi 5 giga tartozott!) Másodszor: jelenlegi csomagunk kizárólag 8-ától aktív, tehát vagy ne töltsük előre, vagy azonnal vásároljuk le a feltett összeget, mert az egyenleg önmagában akkor is csökken, ha közben nem működik. Készenléti díjként!Tehát, az elmúlt napok alatt lenullázódtunk! Azaz, ismét átcsesződtünk, mivel a 3 ’OkosTóni’ nem mondta, minden bizonnyal nem is tudta, hisz’ abszolút nem értették saját ajánlataik rendszerét...  

Halleluja! 8-án ismét lett netünk! Újabb 15 euróért!

(Össze lehet számolni, mennyi pénz ment kukába, én inkább nem teszem! :D :D :D)

- Hímsovinizmusukról ódákat tudnék zengeni (sőt írtam is már eleget),ami a mai napig idegesítő számomra! Főképp a déli és a szicíliai férfiakkal érdemes vigyázni, mert ők aztán magától értetődőnek veszik, hogy a házastársi hűség csakis nőkre vonatkozik! Nem egyszer találkoztam olyannal, aki fűvel-fával csalta párját, de ha akörül lebzselt (volna) valaki, féltékeny dúvad módjára viselkedett (volna), vagy csak megkérdeztem, hogy esetleg a neje is megteheti-e otthon ugyanazt, amit ő, már a feltételezéstől is ideges lett... 

Persze, nagyon vonzó eleinte az olasz dzsigolók flörtölése, „Ciaio Bellázása!”, de egy idő után rájössz (Pláne, mert minden utcasarkon megkapod.), hogy hagyján, hogy a saját öreganyjukat is így szólítják, de még egymásnak is azt mondják, „Bello” (Ami szépet/ szépséget jelent!)Így aztán előbb-utóbb belefáradsz, sőt egyre frusztrálóbbnak találod gátlástalan udvarlásukat! Nemrég egy kávézóban kissé átejtve éreztem magam (a beígért szójatej és wifi hiányától, amikre előzőleg nyomatékosan rákérdeztem)és csalódottságomat próbáltam kifejezni, akkor a pincér nekiállt bazsalyogni. Értitek!? Miután megiszom a kávét keserűen tej nélkül (BLEEE!!!) és olaszul kérdezgetem, miért nem működik a wifi, akkor válaszképp ezt kapom: „Perqué tu sei molto bella?” (=Miért vagy te ilyen szép?)Ráadásul attól, aki tucatszor látott Olivérrel, és belépéskor rá is kérdezett, hol a férjem...

(A kép természetesen illusztráció! :D)

- Az olasz arrogancia! Épp csiniben rajtra készen vártam a színház előtt (Minden cruise végén van egy eligazító beszéd a leszállás előtti és azzal kapcsolatos teendőkről távozó utasainknak, ahol parádézva felvonul a személyzet egy része búcsúképp; ez az integetős ún. Travel/Bye bye talk!), mikor minden köszönés, felvezetés (Pl. egy „Elnézést, megmondaná, hogy...”) nélkül rám förmedt egy terebélyes úr:

PAGARE!!! /=Fizetni/ (Mutogatva a financiális egyen jelet ujjaival.) DOVE??? /=Hol?/

Köpni nyelni nem tudtam, úgy meglepett e modortalanság, hát nálam biztos nem! (Habár, lehet, jól jártam volna, ha nekem rendezi a cechet! :D :D :D)De mivel nem vagyok genyó, el mutattam a recepció irányba és kiböktem neki: „INFORMATION!” De rámosolyogni ezúttal nem volt hangulatom... :D :D :D

Persze, itt a negatív dolgokat hegyeztem ki, mert ezeken jobb csámcsogni és humorizálni. De, hogy el ne vegyem kedveteket Olaszországtól, 5 pozitívumot idebiggyesztettem:

1. Temperamentum! Tudnak élni, mulatni és hangosan vigadni!

2. Isteni éttermek! Az itáliai konyhát mindenki imádja!

3. Az olasz macsók könnyed nyári románcra kitűnő választások, mert tudnak udvarolni és akkor, aznap, ideig-óráig valóban szerelembe esnek, egy estére a csillagot is lehozzák az égről. (Csak ne feledd, amilyen könnyen beléd esnek, olyan könnyen másnap már másba zúgnak bele!) Férfi olvasóim kedvéért megjegyzem, az olasz nők is gyönyörűek!!! (Monica Bellucci és Sophia Loren ezt kitűnően demonstrálja!)

4. Lenyűgöző városaik, gazdag történelmi emlékeik, természeti adottságaik (Róma, Firenze, Velence, Pompeii, San Marino, Cinque Terre, Alberobello, Vatikán stb.)

5. Dallamos, könnyen tanulható nyelvük!

Így tehát egy gyönyörűséges Velence albummal zárom a témát, mely képeket egyedüli barangolásaim alkalmával készítettem:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

_____________________________________________________________________________________________

ZOMBINŐ, azaz a darabokra szedhető művésznő

Mikor megérkeztünk, csodáltam a szép dél-afrikai énekesnőt, Nicholet! Amíg ki nem szúrtam az öltözőben szépítkezés közben, hogy mindene mű! Állandó nála a ragasztott szempilla (én még a showk alatt is alig várom, hogy levegyem), műanyag körmök, 10 tonna smink, nyakig polcolt mell (mert még nem volt pénze szilikonra!)ésszínezett kontaktlencse. De az igazán megdöbbentő számomra, hogy még a haja is mű, PARÓKA!!! A sajátja 1 centis csupán!Először azt gondoltam, gond vagy betegség miatt, de elmondta, hogy szó sincs erről, így könnyebb kezelni a fellépésekhez! De ha röviden szereti, akkor miért hord parókát 0-24-ben!? Sőt, hogy képes 40 fokban tűző napon is nejlon szálakkal a fején mászkálni???Értetlenkedő ábrázatom láttán egy vállrándítással hozzátette: Mert jobban tetszik a hosszú haj!Nos, még mindig magas volt nekem, mint bikának a tangó, így tovább kérdeztem: De akkor miért nem növeszted meg a sajátodat??? Mire ő: Jajj Darling, az csúnya raszta lenne, ráadásul így bármikor bármilyen frizurám lehet, hatalmas a hajkészletem! (Noha hónapokig ugyanabban láttam, azóta valóban váltogatja hosszúból Kleopátrásra, illetve fenékig érő tincsre fonott- fazonra...) Nos, napokig emésztgettem ezt(noha, Oli mondta, hogy a fekete nőknél ez bevett divat, Amerikában látott ilyet bőven),mert nem tudtam elképzelni, hogy nézhet ki valójában, míg nem aztán egy próbán megjelent haj és smink nélkül, szemüvegben! Mint egy kisfiú! (Na, drága páromnak sem kell szarkazmusért boltba menni, rögvest odasúgta nekem: „Vajon az aktuális pasija tudja, hogy kamunője van?! Felismerné most, ha betoppanna?” Tuti nem, erre mérget vehetünk! :D Nagyon elaludhatott aznap, mert csakis e nagy késésében merészkedhetett ki így a kabinjából! Persze, rettentő zavarban volt, alig várta, hogy elhúzza a csíkot. Na,azóta sem láttuk póthaj nélkül! Emellett elég zizi is, mindig mindenkivel baja van, nem érti a viccet, mindenen megsértődik! Egyik nap kifakadt, mikor egy fotós kolléga kedvesen megsimogatta a kobakját. Kijelentette, az ő kultúrájukban ezt nem illik, megalázó! Gyanítom, inkább parázott, nehogy leessen a baseball sapkával össze-apparált aznapi hajkölteménye! :D! Azért érdekes, hogy a saját szokásaikkal érvelt, ti. mindig azt szajkózza (pl. a fiú öltözőben, ahol általában azért tartózkodik, mert állítása szerint imádja az izzadt hímszagot...), hogy azért van itt, hogy „nemzetközi” pasit fogjon, nem pedig egy dél-afrikait, amit kaphat otthon marékszámra... Így kollégái kilőve, bár nem tudom, Giftet és Michaelt mennyire érdekelné a szemük láttára tollaskodó „kisfiúból” bombázóvá vedlő művésznő, aki ráadásul mindig kioszt mindenkit...

Zárásképpen egy kis "ez meg az":

Egy méter átmérőjű kalap, egy korfui divatbutikból! Rendes viseletre árulják, potom 360 euróért! :D 

Egy igen különleges cipőbolt Velencében! Minden párból egy darab van, készítője valószínűleg Csodaországban érzi magát.. De egy két darab nagyon jópofa. Áruk 100-150 euró körül mozog. Showba, színpadra szerintem nagyon klassz lehet, utcára már igen merész viselet!

Velencéből sosem hiányoznak a maszkok! Most úgy látszik itt is divat a steampunk stílus is...

Csak mert megtetszett e növény és cserép a korfui utcán:

 

Jegyzet: 

_{1 Családom és egyéb állatfajták}

_{2 port manning: Egyfajta készenléti szolgálat vészhelyzet esetére, ami azzal jár, hogy bizonyos napon nem szállhatunk le...}

_{3 drill: = Vészhelyzeti próbagyakorlat. Utasdrill az utasok számára felszállásuk után, kötelezően előírt útbaigazító előadás félórában!}

Előszó: A Bari-fíling

 

Szeretem Barit! Noha, bejártam már ezerszer, mégis mindig örömmel megyek ki, annak ellenére, hogy max. 3 órám van. (Általában 12.30-ra kell hajón lenni!) Bari tipikus (déli) olasz város, de a hatalmas vára, ill. a várfal mögött elterülő óvárosa miatt különösen hangulatos. Sok gyönyörű színház, templom, nagy park, egyetem, szökőkút található itt, ill. rengeteg étterme, kávézója van, a modern részen pedig minden ismert márka fellelhető, de én inkább az egyedi üzleteiért rajongok.

Szokásos körutam állomásai: 1. Zöldséges-gyümölcsös az óvárosban, 2. „A kínai mindenes”, ahol az égadta világon mindent megtalálni OLCÓN! :D, ill. 3. a legfőbb létszükségleteimet kielégítő bio/diétás/mentes/vega/vegán NaturaSí! Ide már törzskártyám van! :D 

De gyakran betérek a helyi könyveshez vagy a coolos retró boltba,

 illetve egy-két picike (tengerészes vagy egyéb csajos cukiságos) kézműves, dekor üzletecskébe is! 

És ott vannak még a kirakodós árusok, akiknél tavaly vettem kedvenc fonott táskámat! Oli mostanában nem igazán jön ki a korai és rövid kikötés miatt. (Azért pláne nem, hogy bevásárlásra kísérgessen, hisz’ mégis férfiből van!) Ám én élvezem e kora reggeli sétáimat! Néha kis utcákban kolbászolok, fotózgatok újra és újra megcsodálva egy-egy épületet vagy csak célirányosan menetelek a központig olvasva (Én otthon is könyvvel/újsággal járom a várost!), majd hazafelé telefonon cseverészek...

 

Legutóbb is jó korán indultam, amikor még kellemes az idő, kevesen vannak az utcán és a boltok egy része zárva még.  Épp egy jó kis cikket olvastam, mire vidámság járt át, felkaptam fejem: Mily' békés és nyugodt minden! Hirtelen döbbentem rá: szuperül érzem magam!

Miután megvettem az ínycsiklandó barackokat kedvenc árusomnál, egy mogorva bácsinál (Nem véletlenül popsi alakú, mi!? :D :D :D), 

előkaptam a fotó-apparátot (telefont! :D), hogy átadjam majd valamelyest ezt az élményt, mert rögvest elhatároztam, hogy ezzel indítom majd e következő blog-fejezetet:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nos, elengedhetetlenül fontosak ezek az apró örömök, ill. a feltöltődés, mert bosszúság is dögivel akad, ezekből kiválogattam párat:

 

• mikor a színpad-menedzser rám szól, hogy ne másszak fel a 4 fokos létrán a kosztümraktárig, mert veszélyes! Inkább kerüljek, menjek fel egy emeletet, 2 bazi nehéz (tényleg elképesztően nehéz!!! Fél kézzel nem is bírom kinyitni...) ajtón keresztül, nehogy „akármi” történjen! Akármi, ami az ő felelőssége! Mivel, ha Oliról vagy a levegőből esek az az én bajom, de ha e mini létráról fél méterről, az az övé! (Ja, ennek tetejébe, a másik raktárhoz vezető ugyanilyen létrát bezzeg használhatjuk, mert ott a kinti ajtót rendszerint zárva tartják...) Szóval, ezekre vannak rápörögve! A színpadtechnikusok is gyakran majréznak, hogy elveszíthetik az engedélyüket, ha fejre esek! Röhej! Erre mit mondjak!?

• Hasonlóan agyzsibbasztó, amikor azért zavarnak le a színpadról (Mikor a próbán jelzésképp ott állok, tehát nem is gyakorlatozok!), hogy vegyem ki a pici fülbevalómat, mert VESZÉLYES, de amikor 8-10 méteres hullámokban dolgozunk mozgó hajón, akkor csak annyit mondanak: Légy óvatos!

• Mikor Oli új vészhelyzeti pontra („Muster Station”-re) került, (Ti. PDA-s lett, azaz az utas- és crew kártyákat csipogtatja mostantól) az izomagyú HR-es felügyelő első dolga volt belé kötni ruházata miatt! Becsmérlő tekintettel végig mérte drágámat, aki nem is értette, mi a probléma, így rákérdezett. Erre „Őolaszsága” ennyit nyekegett: „Ez, mi ez?” – „Mi lenne, mindig ebbe vagyok!” - vágta rá Oli és tovább ment.

Megj. egy ¾-es sötét kék, horgonyos nadrágban volt, galléros gombos fekete pólóval (tehát nem lezser kabinban fetrengős cuccban), amit épp hajóra csináltattunk, mivel olyan szabású, mint az uniformis, amit nekünk ’Artist’-ként nem kell hordani, tehát nincs is! Ráadásul, ott a kézműves nőci is, saját fitness ruhájában, aki szintén Artist. De őt még a büfében is láttam e kollekcióban, fittyet hányva a dress-kódra!  

Itt táncosaink bemutatják, milyen az uniformis:

Összehasonlításképp, Oli aznapi viselete, amikor belé kötöttek:

Ha már öltözködés!

Ki is vesézem a témát egyszer s mindenkorra, mert néha tényleg fárasztóak!

Az utastérben, drilleken és mítingeken kötelező DRESS KÓD: nappal uniformis, ill. nekünk normál viselet, de nem lehet farmer! Este 6-tól pedig kötelező elegánsba- (mint ing-hosszú nadrág, nőknek csini ruci), illetve gála esten még nagyobb puccba vedleni, mint zakó/öltöny/frakk és estélyi! (Nőknek elég a csinos koktélruha is.)

Nem értjük, amikor kekeckednek, mert mindig normálisan öltözünk. Volt, mikor egy gyűlésen szólt Olinak a diri-asszisztens a múltkorihoz hasonló viseletre, hogy talán ez így nem jó, de nem fejtette ki. Mi a franc?!  De volt, hogy a konyhás szólt rá, hogy ne menjen rövid nadrágban az ebédlőbe, mert tilos!Jó, ez ki van írva, csak hülyeség, mert az egyenruha is rövid nadrágból áll, amiben meg be lehet menni... Nooormális!!!???

• Hogy esztelenül „drillezünk” minden Argostolin! Tavaly az egyik felügyelőtiszt még mondta is, hogy igyekeznek változtatni majd az agytalan gyakorlatozáson, hisz’ semmi értelme zombiként rutinból művelni nonstop, mivel valós helyzetben elfelejtünk majd gondolkodni. Erre pont az ellenkezőjével szembesülünk! Mindig minden ugyanaz, még csak speciális helyzeteket sem kreálnak. Ennek ellenére, mégis akad, akinek halvány lila gőze sincs semmiről, akik meg tudják a dolgukat, azoknak mindegy. Sokan csak elvannak, mint a befőtt:a szakács telefonálgat, az ápoló csetel, sőt múltkor egy felelős beosztott be sem akart szállni a csónakba, kétszeri utasításra is csak ennyit reagált legyintve: „Ehhh!” Egy kollégám pedig hétről hétre a kötelező sapka nélkül jelenik meg, de idáig még csak szóra sem méltatták. (Más hajón e nélkül tüstént visszaküldtek, sőt néha beszélgetni sem nagyon lehetett.)

Nyilván, nem kell katonai vasszigor, én is szívesebben csacsogok vigyázzállás helyett, de ha a havi 1 kötelező ellenére, minden héten csináljuk komolytalanul, annak mi értelme? Pláne, hogy ott van még az utas-drill is, ami ugyanez csak vendégekkel. Bár, rövidebb, mert nincs végig játszva és többet tevékenykedünk (így kevésbé uncsi), sorba rendezünk, koordinálunk, mellényeket igazítunk... (Ja, és nem kora reggel van!)

Egy kis hírfrissítés azóta: Megjött a jól ismert Marco biztonsági fő tiszt (Alias George Clooney! :D Őt bírom és igen közel áll a szívemhez, mert jó olasz macsó módra, mindig bókol, ha meglát! :D), aki rögvest szétcsapott! Következő nagy drillen ugyanis mindenbe bele kötött, de még az ominózus sapkát is kiszúrta! Mondom én, hogy káosz volt eddig...

• Kabinunkban megszámlálhatatlan zajt tudok megkülönböztetni:

1. Tartály- és mosogatóvízürítés 2. Edénycsörgés 3. Kopogás (Ajtón/Falon/Talajon) 4. Lépcsőn magassarkúban klaffogás 5. Sepregetés 6. Partvisfej falnak ütése 7. Indiai- és filippin hablaty 8. Éjjel 2-es (műszak végi) kiáltozás 9. Kajaszállítókocsi-gurítás 10. Kattogás 11. Wc-lehúzás 12. Éjjel 1-es hajnyírás + zene-bömböltetés (heti 1x) 13. Félretárcsázott telefoncsörgés (Az elmúlt napokban 3x csörgött hajnali 3 és 6 között a szobateló!) 14. Folyosón glasszáló mobil csörgése 15. Szekus walkie-talkie 16. Vízzáróajtó sípja 17. Ajtó csapkodás 18. Tányér csörgés és kés-villa-kanál karistolás 19. Van valami fura golyógurulás késő esténként! El sem tudjuk képzelni, mi lehet! Valakinek esténként kihullik a gésa golyó a fenekéből, vagy a mosogatófiú biliárdozik?

 

• ELVILEG a „Max. 2 limit” alkoholra vonatkozik, de inkább a palackos vízre, mert abból valóban nem adnak 2-nél többet egyszerre! Pedig bőven van, csak a báros nem akar túl gyakran lecaptatni a raktárba, így Olinak kell felrohangálni állandóan a bárba.

 _____________________________________________________________________________________________

Megfigyelés - mazsolák... 

• Felszolgálóknak, takarítóknak, szobalányoknak kötelező Costa cipő van, amit mi „Bohóc- és Minnie Mouse” cipőknek hívunk, mivel mindenkire nagy!

• A hajón mindig valahol felmosnak, így mindig látni a „Vigyázz, mert csúszik!” sárga táblát. Ennek ellenére, ott sosem látok, ahol épp hanyatt vágódom...

 

• Minden csurom víz! Nem csak az említett felmosások miatt, hanem kifolyik a medence, utasok öntögetnek, pacsmagolnak, vizes törölközőket szétdobálnak, valami mindig csöpög, no meg állandóan locsolnak a sóeltávolítás elkerülése érdekében. 

• Kikötéskor megszokott a festékszag, ti. a hajón állandóan festenek valamit. Nem egyszer ébredtünk bekábulva a mellettünk száradó folyosó miatt.

• Felejtsd el a csendet! Állandóan harsog a hangosbemondó (program, promóció, egyéb infó több nyelven), aztán ott a nonstop gyerek-, ill. egyéb zsivaj, háttérzene no meg a zenekar vagy gépzene szól, ami kihallatszik egyes helyiségekből és összecseng!
• Konditeremben mindig látok valakit, aki feltehetőleg életében először jár itt: Szemlél, rángat, kipróbál, fényképez utcai ruhában, majd kiköt egy gépen, míg a tréner srác el nem zavarja átöltözni. (Tudjátok, kínaiaknál, indiaiaknál nagyestélyi vagy magassarkú sem akadály, de mostanában sok európait látok késő este öltönyben, akik minden bizonnyal a túlevés okozta lelkiismeretfurdalást próbálják kiiktatni...)

• A svédasztalnál mindig pánik van! Rettegnek, hogy elfogy a hamm! Így mértéktelenül mernek, kapkodnak, sietnek, türelmetlenkednek, majd órákig ejtőznek az asztaloknál.

• Mondjátok, hogy prűd vagyok, de a férfi-fecske viselet számomra rendkívül ízléstelen, pláne, ha fehér! Akárhogy nézem, az egy BUGYI, fiúbugyi! Képesek egész nap peckesen vonulászni benne, majd (jó esetben) egy pólót rávéve beülni az étterembe. Na, ekkor mindig Donald kacsa jut eszembe!!! :D

_____________________________________________________________________________________________

EXTRA SHOW

Elkezdődött az új Extra Live Show,amit mindenki „extra work”-nek titulált... Ez egy új „welcome -prezentáció” műsor, melyben fellép az egész entertainment: táncosok, énekesek, animátorok, sport- és tánc instruktorok, dj, a zenekar, sőt kvázi a technikusok is és mi. (A tangónkat csináljuk, megspékelve 1 perc levegőkarikával. Több hétig gondolkodtunk, mit, hogyan, milyen zenére műveljünk, mivel utána jön a rendes fellépés, nem akarunk túl sokat villantani, de végül egy pöpec számot kreáltunk nagyon klassz zenére!)

Próba közben...

Elképzelésük alapján, felhívjuk a nézők figyelmét arra, hogy kikapcsolódni jöttek, tehát élvezzék, szórakozzanak internet- és okostelefon nélkül, miközben ízelítőt kapnak a programokból! (Jól hangzik, csak ez nem jön át...) Miért púp ez mindenki hátán? Ugyanis a cruise első napján az animátorok baromira be vannak fogva: Le- és felszállítanak, fogadásokat-, partykat- és egyéb programokat bonyolítanak, a zenészek amúgy is napi 4 szettben melóznak, a táncosok pedig elveszítettek egy szabad estét. Sajnos, a vendégek is fáradtak ilyenkor az utazás, felszállás és ominózus biztonsági eligazítás miatt, tehát hagyján, hogy zenészeink 8-kor üres sorok előtt csapnak húrok közé (A táncosok megszokták, mivel ők eddig is felléptek ekkor), de még a 2. előadás is igen foghíjas nézőtérrel megy. (Ennek ellenére a főnökség ragaszkodik a dupla előadáshoz, noha eredetileg 1-ről volt szó...) 

Kis részlet rólunk:

(Megj. hosszas várakozás és körbenjárás után ismét így - felirattal beleégetve - kaptam felvételt magunkról, nem is az egészről! Úgy fest, nekünk bele kell egyeznünk, hogy felhasználják az arcunkat mindenütt, ahol jól esik, ugyanakkor nekünk nincs jogunk a saját pofázmányunkhoz! :D :D :D Őrület, mit képzelnek! )

Én tulajdonképpen nem bánom, mert bár e velencei az egyetlen gondtalan pihenő napunk, amikor nem edzünk, csak lazulunk a városban (Azért a 35 fokban való gyaloglás és buszozás kellemesen elfáraszt estére), majd utasdrillezünk (Így mostantól full sminkben, hajban dirigálok), de e fellépés maga nem fárasztó és legalább szocializálódhatok a többiekkel, eldumcsizunk a táncosokkal, animátorokkal az öltözőben. (Bár, az nem jó, hogy a shownk tolódott egy napot Argostolira (Így ez kiesik számunkra, szóval egyel több nap fedélzeten!), mert akkor kell korán kelni az említett nagy gyakorlatozás miatt...)

Öltözői traccs-party

Egyik nap kopogott a „kabin-kutató hadsereg”. Egy hónappal a múltkori akciójuk után ismét! (Előző évben elkerültük e procedúrát, itt úgy látom, gyakran járőröznek! Még jó, hogy kulcsra zárom az ajtót, mert így nem tudnak berontani pillanatok alatt!) Szívemhez kaptam, mert épp reggelizni készültem, így az összes tiltott tárgy az asztalon hevert: vízforraló, tejhabosító, kaja, pia stb. Mivel ezek gyors eltüntetésére úgy kiképeztem magam, mint tűzoltókat gatyába ugrásra és rúdon való lecsúszásra riasztáskor, így sikeresen elrejtettem a bűn-nyomokat, de lüktetett a pulzusom és bőszen imádkoztam, hogy ne akarjon szekrénybe kukkantani a Madame (kabin-főnökasszony) miközben idebenn körzött. Megúsztam! :D :D :D 

_____________________________________________________________________________________________
 A végén egy kicsit komolyabb témával folytatnám!

Masszőrasszonyomat mindig örömmel fogadom és hálával menesztem! Hadd’ meséljek róla: Malala egy csupaszív, mosolygós madagaszkári nő, kinek abszolút nem könnyű az élete, de nagyon erélyes, határozott, céltudatos nőnek látom!  Igen érdekes beszélgetést folytattunk, elgondolkodtatott, mennyire máshogy élnek, terveznek, szemlélődnek, remélnek a világ túlsó felén a nők, eltérő kulturális gyökerük és élethelyzetükből kifolyólag!

Malát annak idején Mauritiusra szólította munkája, ott ismerte meg férjét, akivel 2 gyereket nevelnek. A férj 100% muszlim és ő teljes tiszteletben tartja annak vallását és szokásait, de ő továbbra is kereszténynek vallja magát.(Nem is jár csadorban, de meglehetősen takarja magát a mindennapokban. Azért feltételezem, ha az anyósékat látogatja, akkor mégis felölti az abaját. Itt a kötelező rövid ujjú egyenruhát viseli, ill. a haját is láttatni engedi, természetesen.) Annak idejénkijelentette, hogy nem hajlandó apósa otthonában (sőt, egyáltalán Mauritiuson) élni, így férje követte őt Madagaszkárra, ennek ellenére a mai napig tart attól, hogy ismét megházasodik, hisz’ a muszlim szabályok lehetővé teszik, ő pedig nagyon nem örülne, ha több feleséggel kellene osztozni a családi fészken! Mégis úgy véli, jól választott, hisz’ férje támogatja, mindent megad a gyerekeknek és amúgy is nehéz ún. ’Jóférfi’-t találni! Olyat, aki nem hagy el, tisztelettel bánik velünk és komolyan vesz! Számára a teljes házastársi egyenjogúság elképzelhetetlen. De miután én is meséltem magunkról, akkor azt súgta: Te megtaláltad azt a bizonyos ’JÓ’ fajtát!

Szerinte ugyanis, a nők sok évre ki vannak szolgáltatva párjaiknak, míg majd - az öregedésnek hála - fordul a kocka. Ekkor lelki erőnk mellett fizikailag is mi leszünk az erősebbek, mi élünk tovább, mi gondoskodunk és ápoljuk urunkat és visszük hátunkon a családot. (Egyébként, férje nem akarta, hogy eljöjjön ide, ő azonban így látta jónak, mivel  saját keresetre vágyott és arra, hogy ő is hozzáadhasson a büdzséhez, férje pedig, aki most nincs fizikailag jelen, kénytelen-kelletlen elfogadta döntését!)

Elmondása szerint, Madagaszkár közel sem paradicsom (Csak a rezortban nyaraló turistáknak az!), sőt meglehetősen szennyezett, koszos, kilátástalan és alacsony életszínvonalú hely. Azt mondja, nem ritka, ha egy ottani azt nyilatkozza, hogy inkább élne egy külföldi börtönben, mint ott a putri szegénységben! Ők az USA-ban terveznek letelepedni, ugyanis férje 3 éve  kapott munkát Ohioban, mint egyfajta elektronikus (electronic installer), így azóta ott dolgozik és zöldkártyára vár! Ez azt jelenti, azóta nem is találkoztak! "De ezzel sincs ám baj - meséli legyintve - hisz' minden nap beszélünk, nem nagy ügy!" Célja oly' erős, hogy pontosan tudja, mit kell tennie, elérnie, kivárnia, hogy a gyerekeinek szebb, jobb, élhetőbb jövőt biztosítson! Csak a mostban él, teszi a dolgát! (Természetesen, rokonostul terveznek, mert ők nem hagyják cserben egymást, de az unokatestvéréék már kint vannak.) Azon azért sokat töpreng, hogy tudna mielőbb férje után menni berendezkedni, milyen módon tudna munkát vállalni ott, ahová még a feketén való bejutás lehetőségét is ízlelgeti! Egyelőre megfigyel, hallgat, tanácsokat kér, információt gyűjt! De biztos magában!!! Egy dologra van szüksége: időre! Időre, hogy amikor amerikai földre lép (Miamiban fog leszállni télen.) tudjon valami munkát találni és ezáltal papírokhoz jutni, mindent felderíteni, mert ha megkapná, akkor a többit ő megoldaná!!! Nos, decemberre remélhetőleg megszüli a jó döntést, én mindenesetre nagyon szorítok neki!

Számára az is most rendben van, hogy 8 éves kisfiát és tinédzser lányát, hátra hagyta majd’ egy esztendőre, hisz’ értük vállalta az állást, ráadásul a másik anyja vigyáz rájukű: nővére. Nekik ez természetes! Együtt élnek, ilyesfajta segítséget nyújtanak egymásnak, ha már anyagit nem képesek, ami nem is szokás. Számára döbbenetes, hogy nálunk a nyugati világban probléma az, hogy nincs kire hagyni gyerekünket. (Mondanom sem kell, a bébiszitter fogalma szinte ismeretlen számukra.)

Mikor rákérdezett koromra, megjegyezte, hogy 16 éves lánya idősebbnek néz ki nálam! (Durva, de valóban megfigyeltük, hogy a szigetlakók nagyon hamar öregszenek. 50-60 évesen kész matuzsálemek! Elájult, hogy Olivér nagypapája még a 100. életévét is megélte!)

Keményen dolgozik napi 8-10 órában, plusz feketén, ahogy hozzánk is jár például. (Amúgy meglehetősen ocsmány dolog, hogy ennyi mindent a nyakukba varrnak! Ti. az élet a Spa-ban nem leányálom! A masszírozás, testkezelés, fodrászat, kozmetika – kinek mi – mellett ott a folyamatos termékreklámozás, árulás, jutalék- és bevételgyártás, éjszakai szórólapozás a napi 2 kötelező mítinggel, ahol folyamatos kiértékeléssel és számonkéréssel szembesülnek! Ráadásul, sokszor nem tudják előre, mire vállalkoztak! Főképp személyi edzőktől hallom, mily’ csalódással konstatálják, hogy itt vajmi kevés edzői munka vár rájuk, mivel az eladásé a főszerep és ha valaki nem egy tukmáló fajta, akkor vért izzad, ahogy múltkori barátnőm, az argentin Natalia is, aki végig sírta a 7-8 hónapos szezont, mégis becsülettel végig csinálta! Azóta is emelem kalapom előtte, mert hagyján, hogy állandóan befogták minden extra dologra, de még ki is alig mehetett, ugyanis még arról sem szóltak neki előre, hogy indiai vízumra lesz szüksége!!! Ez a közvetítő ügynökség hibája lehetett, vagy nyelvtudási félreértés, mivel szegénynek az angolja nem volt valami jó...)

Íme a Spa! A képek illusztrációképpen vannak, Mala egyiken sem szerepel!

Nos, masszőröm sem nagyon megy ki, bár spórolásból sem, bár igen is érdekli, hogy szép és új helyeket lásson, de mióta itt van egy centet sem költött! Mint mondja, a gyerekeinek gyűjt, az ő életét e pénz léte vagy nem léte semmiben sem befolyásolja egyelőre. Javasoltam neki, azért 10 hónap alatt legalább egyetlen egyszer vegyen magának valamit, ami örömet okoz! A távolba révedt, elgondolkodott, majd egy mosoly kíséretében bólintott. Talán megfogadja tanácsomat és pontosan tudja, mi lesz az, de tapintatból nem akartam rákérdezni...

Érdekes életekkel és sorsokkal találkozom ám, fogok is még bemutatni párat hamarosan!!! Úgy gondolom, az egyes munkaköröket is érdemes felvázolni, ha már a SPA-t így kielemeztem! Megéri hát velem tartani továbbra is! Legalábbis REMÉLEM!!! :D

Addig is jó pihenést kívánok minden kedves Olvasómnak!

 

A záró-fotó egy általam nagyra becsült fotós kolléga, VanLam Hoang munkája:

 Na, mi van a puttonyban? Hát, mi! :D

Sötét van és hideg. Gyorsan begubózom a zsákba, nehogy megfagyjak, amíg 4 nyelven felkonferálnak. Oli áll. Aztán szép lassan befekszik elém.  Megszorítja a kezem, fülébe súgok valamit, ő válaszol, megnyugszom. Felgördül a függöny. Indul a videó. Szól a zene. Mozgolódunk. Megszületünk. Kinézek. Elkezdtük. Mosoly, öröm, izgalom fut rajtam át. Van taps? Sokszor már ekkor lemérhető, milyen az adott közönség! A franciák zöme (akiket amúgy is nehéz kielégíteni) sosem tapsol itt. Talán úgy gondolják, minek! Mert megjelent két szereplő? De nem csináltak még semmit!Megy a tánc, csökken a pulzusom. (Legalábbis egy időre! A hullahoppnál majd ismét izzad a tenyerem, hisz’ ott a legnagyobb hibázási lehetőség, na és bűvészkedésnél a pálcám vajon kinyílik-e!? Sajnos az sem mindig rajtam múlik!)

Nyitány alatt (Ádám-Éva rész) igyekszem megtalálni azt a pár szimpatikus szempárt, amelyekre majd időről-időre visszatérek. (Az első 3-4 sort látom tisztán, utána arcokat, fejeket, végül sziluetteket csak. Az erkélyen pedig teljes a sötétség.)

Sajnos vagy sem, mindent érzékelek: ha valaki átül, feláll, integet, érkezik, fotózik, videózik, iszik, nyomkod, telefonál... Oli kevésbé szúrja ki ezeket, néha még az ismerősöket sem fedezi fel.(Hál’ istennek távozó személyt tényleg nagyon ritkán találok, mert azt a legnehezebb nem magamra venni. Persze utólag gyártok rá magyarázatot, de így sem, úgy sem esik jól...) Sok a történés manapság, amikor mindenki multitaszkingol!

• Hamar kiszúrom az első sor jobb szélét elfoglaló szörnyeket, a tinédzsereket!!! Mi a baj velük? Pont a látóteremben vannak! Így végigkísér majd nihilista, telefon világította ábrázatuk, rezzenéstelen mimikájuk (hisz’ köztudott, hogy tini korban a tetszést és nem tetszést kifejező grimasz egy és ugyanaz...),illetve folytonos sugdolózásuk, amit ha kiszúrtam, nehezen ignorálok. (Jó-jó, én is pont ilyen voltam! :D Van is egy családi videó, ahol anyuék igyekeznek boldoggá tenni minket a nyaraláson, de 16 éves énem csak puffog, mérgelődik és le akarja ütni a kelekótya öccsét, miközben „minden olyan CIKI!!!”:D :D :D

• A másik rizikófaktor az elől középen helyet foglaló morcos úr (természetesen nőben is előfordul, de azok előbb utóbb feloldódnak), aki képes keresztbe font karral, cérnavonal szájjal, mozdulatlanul ülni 45 percen keresztül. Igyekszem nem őt nézni, de ha a legelső sor kellős közepén ül, miközben 100 fokon próbálom szórakoztatni, de róla lepattan, mint dongó az üvegablakról, akkor képtelenség elfelejtenem! De nem szabad mellre szívni! Nyilván, a problémáját kintről hozza vagy épp pocsék a napja, mert 10 perccel ezelőtt elveszítette minden pénzét a kaszinóban, vagy fél órája csalta meg az asszony egy tengerésszel! (Magyarázataim tárháza kimeríthetetlen!) :D

Ezeket pont elmeséltem az egyik magyar csajszinak múltkor, mire megjegyezte: „Hű, de jó, hogy ezt kifejtetted, mert többet be nem ülök fáradtan első sorba!” Végiggondolta az előző napi műsort, ami bár jó volt, de hulla üzemmódban érkezvén, valószínűleg nem vágott akkor ő sem valami bizalomgerjesztő arcot... :D

•  Ehhez képest, az alvó utas kevésbé ingerel! Sőt, 80 felett simán megbocsátható! (Vagy legelső nap a világ túlfelén, X óra utazással, jetleggel, drill után... Mumbaiban pl. aznap dolgoztunk a Varietében, így mindig akadt pár szundikáló a nézőtéren.) Többször felkacagtunk, mikor a finálé nagyobb hangerejétől felriadtak!

 

Egy interjúban mesélte egy színésznő (ha jól emlékszem, Hegyi Barbara), hogy a mai emberek már nem tudnak viselkedni. Hagyján, hogy ki sem öltöznek, de mikor kólásüveget, vagy kisgyereket pakolnak a színpadra, csörögnek-zörögnek a zacskókkal, az mégis csak túlzás, nem?!!

Én akkor sem állnék fel előadás közepén, ha unalmas. Ráadásul, a hajón tudvalevő, hogy max. 40-45 perces egy show és ha csak belenéznék, vagy nem tudom még, hogy végigülik-e a gyerekek pl., legalább csücsüljünk hátra, sor szélére...Eszem megállt, mikor egyik kolléga műsoránál a zárószám utolsó percében rohant kifelé a fél nézőtér (főképp idős német és francia párok), nehogy meg kelljen tapsolniuk a művészt...

De az élet sok területén nyomonkövethető a neveletlenség! Pl. férfi-női felállásban is egyre többször tapasztalom! (Nesze neked feminizmus!) Tényleg nem várom, hogy hajbókoljanak a férfiak, de ha tele a kezem, akkor bizony jólesne, ha kinyitnák az ajtót vagy nem nyomnának vissza a metróba leszálláskor! A tömeg bumburnyák, nincs mit szépíteni...

ESETISMERTETŐ KÖVETKEZIK:

 

Sokszor meglepő különbségek vannak cruise-ok között. Általában az olasz-spanyol bagázs a boldogabb, hangos közönség, és ők azok, akik rögvest felpattannak és álló tapssal ajándékoznak meg, míg a franciák és németek nehezen vagy egyáltalán nem állnak fel, még akkor sem, ha különben elégedetten visszatapsolnak. Igaz, volt olyan előadás, ahol hiába volt rengeteg olasz, mégis energiahiány uralkodott, pedig kifejezetten jól dolgoztunk, vagy amikor rengeteg francia ült bent és mégis oltári nagy ovációk voltak. Az összetételt különben onnan tudjuk, hogy dirink meg szokta kérdezni: Hol vagytok olaszok? Kik a spanyolok? Vannak angolul beszélő vendégek? stb. (De első napi drillen is lehet érzékelni, ill. az előző hajón kifüggesztették mindig a pontos adatokat, hogy az animátorok képben legyenek.)

Aztán egyik alkalommal nem voltam túl jó bőrben, mindenem fájt! Nem éreztem magam hajlékonynak, egyáltalán nem! Ami az én esetemben igen csak gond! Szerencsére kívülről nem látszott, mert ugyanúgy összehajtogattam magam, csak közben szenvedtem ezerrel...(Ekkor túledzettem magam, de például női napok is okoznak ilyesmit néha...) Aztán volt, mikor Oli érezte magát gyengébbnek és a 2. előadás zárótrükkjénél nem bírt ledobni úgy, ahogy kell. Baj nem lett, fennakadtam a hátán. Talán még hibának sem tűnt, de így nem ütött akkorát a trükk, így elmaradt a megszokott sikoly. (Amikor zuhanok ’fánk’ pozícióban, általában szívükhöz kapnak a nézők...) Ezután napokig pipa voltam!!! Idegesített, mert az utolsó pillanatnak muszáj menni! Általában pár óra alatt lecseng bennem az apróbb hibák okozta bosszúság, de ezt még nem toltuk el! Tudtam, hogy csak következő előadás után lesz nyugalmam, ami egy hét múlva volt esedékes. Félreértés ne essék, nem Olira voltam mérges, nem is piszkáltam, csak zavart, hogy nem lehetett ismételni! (Általában artista számokban rontáskor megismétlik a trükköt. De itt a beállítás, a zenei- és fényeffekt miatt lehetetlen...) És valóban: egy héttel később minden jól ment, ismét nagy sikert arattunk!

 

Tehát mint közönség, jók az olaszok, de amúgy nem rajongok értük. A franciák ugyanúgy viselkednek mindig. („Sznobul...”:D Ezt még a francia anyanyelvű madagaszkári masszőr is megerősítette. De pont aznap, mikor e sorokat írtam jött oda hozzám egy francia pasi kedvesen gratulálva, kínai feleségével...) A németek kimértek, biztosan nem szólítanának le, pedig lehet, hogy épp ők értékelik leginkább a produkció mondanivalóját. Spanyolokat nehéz jellemezni, sokfélék! (De szó, ami szó, nem kedvesek! Abszolút!!! Talán, bennük csalódtam leginkább, mert valahogy róluk nem ez a kép élt a fejemben... Minden bizonnyal a dél-amerikaiakra gondoltam...) Képzeljétek, mindig van köztük reklamáló, aki veri a tamtam dobot a drillen, miért nem mondják be spanyol nyelven!? Legutóbbi eset:

Odajött drill után egy kajabáló nő: „Ez nem igaz, ez nem igaz! Beszélnem kell valakivel, aki ért spanyolul!” Szemrebbenés nélkül kérdeztem SPANYOLUL, mi a gond?! Fel sem fogta, csak elhadarta, hogy felháborító, hogy ide hívják őket fél órát álldogálni, miközben egy mukkot sem ért! Próbáltam megnyugtatni (SPANYOLUL), hogy ez mind le van írva egy piros könyvben a kabinban minden nyelven, illetve az egyik tv csatorna elmagyarázza minden nyelven az egész biztonsági manővert, majd hozzátettem VOLNA, hogy sajnálom, túl hosszú lenne még több fordításban végighallgatni az egészet itt a tűző napon, de ő elnézett mellettem lemondóan: „Hát nem igaz, kell valaki más, aki megért!” Majd továbbment a mellettem álló olasz technikusig, aki feleannyira tudott spanyolul. A nő ismét elpanaszolta ugyanazt, a srác bólogatott és ugyanazt válaszolta (rossz nyelvtannal!!!) mint én, mire a hölgyike lenyugodott. Később kollégám kerek szemmel rámnézett: „Mamma mia! Ez a nő! Tényleg, te nem ugyanezt mondtad neki?”  - Hát de, csak én nem voltam jó!!! Neki egy férfi kellett!!! :D :D :D

Sokszor azon is gondolkodom, mennyire online térben élnek az emberek, képmutatásban! Volt egy táncos kolléga, kiről köztudott volt, hogy nem érzi jól magát, utál itt lenni. Tőle hangzott el a következő mondat, mikor épp csudaszép helyen lazultunk: „Csinálj rólam egy képet, légyszi, posztolnom kell, hogy a többiek irigykedhessenek!” Közben pedig csak kínlódott, napokig ki sem szállt, elege volt, pofákat vágott, rosskedvű volt, azonban FB profilja alapján épp élete nagy élményét élte át álommunkájával, ejtőzve a Paradicsomban...

Ez persze nem újkeletű. Régen is éltek hazugságban az emberek. Nagyanyám gyakran mondogatta: „Jaj, csak meg ne szóljanak!” Sosem értettem, mit zavarja, hogy az általa is utált szomszéd mit gondol...Csak ez ma a közösségi média hatására sokkal erősebb! Özönlenek ránk mások kozmetikázott, retusált tökéletes mindennapjai, így alattomosan belénk fészkelheti magát a gondolat, hogy a mi életünk nem elég érdekes/jó/fényűző és jön a depresszió, a folyamatos elégedetlenség!!! Legyünk hát észnél!

Ide kapcsolódik egy jó beszélgetés: Túlélni a médiát - avagy, a hírnév ára

 https://www.youtube.com/watch?v=tP2j1zRH7OM 

A másik elkeserítő a hihetetlen közöny! Számos esetet hallani, amikor simán elmentek emberek bajba jutott társaik mellett, vagy Budapest kellős közepén 6-8 órába tellett, mire valaki odalépett a kísérleti jelleggel kihelyezett 4 éves forma gyerekhez, ugyan mit keres ott egyes egyedül... Sajnos, egy balesetnél is inkább videóznak, minthogy segítséget nyújtsanak!

https://www.youtube.com/watch?v=VASywEuqFd8 

Nekünk, ha felismernek, általában köszönnek, gratulálnak, esetleg kérdeznek egyet-kettőt. Jó esetben! (Na, közel sem mindenki! Pl. Az amerikai időseknél ez jellemző, az olasz értelmiségi is szeret oda „Brávi!”-zni egyet, de az is gyakori, hogy megvitatják maguk között hangosan (pl. liftben), kik vagyunk, de még véletlenül sem mosolyognak ránk! Néha nem értem az embereket, fordított helyzetben én biztosan szólnék pár szót, vagy legalább elismerősen biccentenék... Meg is teszem a vendégelőadók esetén! (Pláne, ha tetszett az előadása! Ismét eszembe jut a képeimet like-olgató bájgúnár, aki a folyosón köszönni sem tud/mer...)

Az ún. White party, ahol épp az akkori újdonsült ismerőseinket kerestük! :D

Én, ha meghallom, mindig megszólítom magyar utasainkat (olaszokat, spanyolokat inkább csak, ha úgy hozza a helyzet), egyrészt mert szeretek ismerkedni, másrészt jólesik anyanyelven csevegni, meg egyáltalán fizikálisan beszélgetni. Ezért sem járok le a crew bárba, mert nem látom értelmét, hogy az üvöltő zenebonában, két nyomkodás közben hébe-hóba odaüvöltözzünk egymásnak... Ha az utasdrillen (ami nem sokkal a felszállás után van)bukkanok rájuk, akkor általában örülnek, (hisz’ egyértelmű, hogy itt dolgozom) ejtünk pár szót, ill. esetleges későbbi találkozót egyeztetünk. Ha csak a fedélzeten rájuk köszönök, akkor bár, automatikusan válaszolnak, de többnyire nem nyitottak! (Köztudott tény, hogy mi magyarok, irtóra szeretjük egymást kerülni nyaraláskor vagy idegen országban... :D :D :D) Azonban, ha kiszúrják a névtáblámat, meglátom szemükben a változást és csak megállnak, érdeklődnek. (Pl. Megkérdezik, be lehet-e kukkantani a motorházba!? :D Ez jobban lázba hozza őket, mint az irányítóhíd! A válasz azonban: nem! Noha, létezik ún. ship tour, ahol körbevezetik őket a crew-részleg egyes részein, mint a konyha, ebédlő, személyzeti bár, kabinok, színpadi kulisszák, öltözők stb. És talán a „VIP utasokat” felviszik a „Bridge”-re is, de a motorházba nem teheti be utas a lábát semmiképp!). Megkérdezik mit csinálok, hányan vagyunk, meddig maradunk stb. (Mi a hét 2. napján dolgozunk – ami épp vasárnap –, tehát onnantól tudható, kik vagyunk. Egyébként előadás elején bemondják, honnan jöttünk, de ez sokszor elsiklik számukra, és honfitársaink sem az angol tudásukról híresek... Habár sem az átlag franciák, sem az olaszok nem beszélnek idegen nyelveket.)

 

Múltkor mondjuk sikerült összeverődni egy népes magyar csapattal utolsó napjukon: a 4 családból összetevődő 5 kiskamaszt nem kellett félteni, feltették az összes létező kérdést, ami eszükbe jutott! Tették mindezt nagy lelkesen, egymás szavába vágva, miközben Olival zsonglőröztek a spinning teremben, még a szülők is folyamatosan érdeklődtek. Végigvettük életünk mozzanatát (mint érettségi tételt :D) gyerekkoruntól kezdve az általános iskolai bizonyítványunkon át a hivatásos artistaságig és jövőbeli terveinkig (még a születendő gyerekem nevét és nemét is tudni akarták), átvettük a cirkuszi és hajós tudnivalókat, bennfentes infókat, vészhelyzeti protokollokat, hajós és hoteles hierarchiát, ill. miután még a Concordia esetét is kiveséztük, egyik kissrác leszűrte a konklúziót:

• Hát nektek marha jó munkátok van! Egész évben nyaraltok, miközben heti 2 órát dolgoztok... Ez az, én is ilyen munkát akarok!

Na igen, ez ilyen egyszerű, gyerekszemmel! :D Azért próbáltunk rávilágítani a mögötte húzódó valóságra, befektetett munkára, gyakorlásra, ezért is igyekeztünk mindent pontosan megválaszolni. Már ha hagyták... :D

Tényleg sokat tréningezünk! Főképp mostanság, hogy a hajó rabjai vagyunk! Mivel szezon van, zsufig vagyunk, a gym este 7-ig dugig, sokszor a színpad is foglalt, így igazán kreatívnak kell lenni, hogy edzőhelyet találjak. Így néha-néha egy eldugott sarokba, jelmezraktárba, vagy a kiürült gyerekmegőrzőbe lógok be sutyiban... :D

Szerencsés eset, amikor mienk a színház:

Ez pedig, amikor kisajátítom a spinning termet! :D

Szóval gyerekként könnyebb, de később úgy fest, másokkal szóba állni kívül esik a komfortzónán! A fiatalok már csak Messengeren képesek kommunikálni. Fejlett társadalmakban, nagyvárosokban (pl. buszon, villamoson) véletlenül sem beszélgetnek egymással az emberek (pláne idegenek)még a boltban sem! Nem csoda hát az elmagányosodás, ami egyenes út a depresszióhoz!

Tudom, tudom, olyan vagyok, mint egy fejét csóváló öreg nénike: „Ezek a mai fiatalok!” :D És tényleg! Milyenek a mai fiatalok!? Elkényeztetettek, elkényelmesedtek! ’Jóvanna’!  Generációs különbségek mindig voltak és lesznek, nem kell annyit huhogni. Arisztotelész is mondta anno több ezer évvel ezelőtt, hogy abból a tehetetlen fiatalságból nem lesz semmi...És azért lám, sokan mégis csak vitték valamire!

Amikor elmélkedek... :D Bár, a kép az új horgonyos hajcsat miatt készült! :D

No, váltsunk témát! Végre bemerészkedtünk Velencébe,

méghozzá a „mindig a kihalt utca irányába”- fajta technikát követve! (A főteret nagy ívben elkerültük.) Abszolút nem bántuk meg, igazán üdítő feltöltődés volt, kellemes idővel, jólesően jártuk le hát a lábunkat! (Itt-ott látni ám a városban a nagyhajók démonizálását!)

Gyönyörű kedvcsináló album Velencéhez:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Jajjjj! Én meg szétesek!!!

 

Jól tettük, ugyanis az azt követő héten elirányították a hajót Velence egyik teherkikötőjébe, ahol annyira ellehetetlenítették a crew-közlekedést, hogy le sem szállt a legénység nagyja, így mi sem! Maradt a fedélzeten dekkolás a tikkasztó melegben, nagy ürességben! Jobb híján a tabletet nyomkodtuk, ill. az otthoniakkal beszélgettünk, mivel ez a show előtti pihenő napunk, nem edzettünk.

Esti indulás előtti látkép Velencéből:

Persze, nem sokáig bírtam az ücsörgést, így végül csak a futógépen találtam magam könyvvel a kezemben, 60 percet menetelve futólépésben. Később kezdődött az utasdrill, de előtte beugrottam a dokihoz (csak 17-18h között fogad minket.),ugyanis kiújult a nap-allergiám. Nagyon!!! Előző előtti este kezdődött, terjedt rajtam a csalánkiütés, orrba-szájba vakaróztam! Kaptam is tőle egy adag antihisztamint és kenőcsöt. De a héten meglehetősen rám járt a rúd! Fellépés közben leégette térdhajlatomat a függöny, mivel nem a megszokott kosztümöt viseltem (annak ugyanis show közben szétment a zippzárja, úgy tűzött össze sebtében a színpados), hanem a pótruhámat, ami rövid szárú, de erről elfelejtkezve csupasz bőrrel csúsztam le...

Rá 2 nap múlva megütöttem a bokám, szó szerint! Próba közben ugyanis lezakóztam Oli kezéből!  (Kissé megbillentem, ahogy ráfogott az égett sebemre, mely kinyílt és e fájdalom elvonta figyelmemet.)Azért szerencsésen megúsztam!!! Következő előadásban pedig felöklelt a drága férjem a zsákban, kiálló lapockájával arccsonton ütvén valahogy... Ne kérdezzétek, hogy... :D :D :D Viszont akkor nagyon jól sikerült mindkét ültetés!!! Na, már megint showkról beszélek, de hát ilyen ez a show business! Nincs két egyforma műsor, mindig történik valami, ami néha veszélyes is lehet, pláne ha az ember partnerrel dolgozik... :D :D :D

Pár Instagram poszt, különböző utasoktól:

• 
• 
• 
• 

Köszönöm, hogy most is velem tartottatok és kicsit az én szemüvegemen szemléltétek a világot!!! Legközelebb is tovább elmélkedem, ill. hajós megfigyeléseimből mazsolázgatunk! Addig is jó pihenést mindenkinek!

Bár, örültem, hogy következő héten Triesztbe mentünk a velencei „koccanás” miatt (nem, nem mi voltunk, de pár hajót kiutasítottak a kikötőből ideiglenesen⁰), de én pont ágynak estem egy fránya légkondi okozta torokgyuszi miatt! Így Oli egyedül ment ki. Jó, hogy nem rabolták el, mert épp nagy meleg felvonulás volt a főtéren! :D :D :D Oh, nagyon kapós, meg-megbámulják a fiúkák a hajón! Hát ja, valakinek jól áll az öregedés, bezzeg nekünk, nőknek...

Triesztből most ennyi jutott nekem:

Különben, nem tudni, mi értelme volt a rendelkezésének, mert következő héten már simán beállhattunk hat másik óceánjáróval egyetemben! (Azt hittem, több hétre, talán egész szezonra sztornóztak, pláne, hogy jó ideje háborog a város a sok hajó és eszeveszett mennyiségű látogató miatt! (Ráadásul, az aznap leszálló magyar család megírta, hogy míg utasainkat Triesztből buszoztatták oda-vissza, addig több nagy hajó ugyanúgy bent állt, mintha mi sem történt volna! Ki érti ezt!???)

Az aznapi drillen (Erre mentem, mivel hivatalosan nem voltam day-offolva!) belebotlottam egy szimpi, fiatal NÁSZUTAS párba: Laláékba, akikkel egész héten együtt lógtunk, dumcsiztunk, csocsóztunk, ill. Samuel Barlettit, a hasbeszélőt is megnéztük.

Mivel betegeskedtem, kinti programokat nem szerveztünk, de bearanyozták 1-2 napomat! Noha, kartonszámra fogyasztottam a zsepit, torokcukrot és orrcseppet, de szuper volt törzshelyemen, a 10. emeleti kanapén cseverészni órákon át, mert nagyon érdekeseket meséltek, no és jól lefoglaltak!!! (Ismerhettek már, hogy tudjátok, nem vagyok az a nyugodtan pihengető típus!!! (Hacsak nem vagyok lázas félkómában... :D :D :D)

(Barletti nagyon befutott Olaszországban, szerepelt a Got Talentjükben is. Hihetetlen ügyes, cseppet sem mozog a szája, még dohányzás közben is képes hasból énekelni, fantasztikus! Egy baj van, nem igazán univerzális, rengeteg poén és beszólás csak olaszul megy, nem fordítja le több nyelvre. Ehhez képest a kevésbé szupertalentum, de szintén mester Renén tavaly könnyesre kacagtam magam változatosabb és számunkra is érthetőbb poénjai miatt!)

Sajnos, ezek a frászok elhúzódnak akár hetekig, mivel mikor kezdek jól lenni, rájön a show-nap, összekapom magam maximálisan (Hisz’ a nézők nem érzékelhetik!) és másnap újból rottyon vagyok. Pedig, 5 napig tényleg ágy - (legalábbis kanapé-) nyugalomban voltam, de tovább nem bírtam és letévedtem a gymbe előadás előtt 2 nappal... Nem csoda hát, hogy duplán visszaütött és kvázi a gyógyulás utáni előadáson voltam annyira szétesve, hogy még kezdéskor is csak szédelegtem, mint a piaci légy. Azonban ilyenkor is („Show must go on!”) függöny fel és indul a mandula! (Szerencsére, ritkán vagyok ennyire leamortizáva! Elég pocsék, amikor alig várom a végét, no és a „fejemre-ülés” közbeni krákogás, ill. takonynyelés sem kellemes! :D)

 

Megérkezett az új tánckar, felszállt velük a koreográfus-főnökasszony, Lindsay is két hétre. Évek óta nem láttuk, de jól emlékezett ránk és nagyon kedves volt. Beszélgettünk, beavatott egy-két belső infóba, mert az előadókat dolgoztató Ügynökség (hozzájuk tartozunk mi is)bőven rejteget homályos foltokat, melyekből mindig fél pletykákat, elképzeléseket hallunk csak... (Azt is most tudtam meg, hogy az angol és dél-afrikai mellett még egy spanyol show-s cég is van 1 járattal, ill. az új, több, mint 6000 utast befogadó Smeraldán valóban Viktor Kee, a híres Soleil sztár rendezi a műsorokat, rengeteg ukrán artista bevonásával, mivel párhuzamosan több show megy majd egyszerre 3 színházteremben...)

Közben itt járt a Vice President, aki külön mítinget tartott a mi részlegünknek. (Főnökünk, Alejandro nyomatékosan megjegyezte, kis popsi-nyalás keretében, hogy érezzük magunkat kitüntetve, hogy ily’ fontos személy szóba áll velünk személyesen...) Betekintést nyertünk tehát abba, hogy mit és hogyan fejleszt a cég, épp hány ponttal előzzük fő konkurensünket, illetve mekkora beruházás és kihívás ez az ominózus szuperkolosszum, ami akkora, mint egy kisebb város! (A Smeralda ősszel kezdi első útját, melyet mostani cruise dirink fog vinni! Gondolom, ez igen nagy dolog számára, de nagy stressz lehet, mert fene akarna ott dolgozni! Én még nyaralni sem biztos, hogy szívesen mennék, de persze megnézném egyszer egy hop on hop off- os fellépés keretében!) Bele gondolni is rossz, mekkora emberrengeteg lesz összezárva mind a crew- mind az utas térben és mekkora káosz lesz a drilleken, amikor az eddigi legnagyobb Diadémán dolgozó kollégáktól is állandóan csupa rosszat hallottunk... Persze, az utasok szeretik azt, de dolgozói szemmel nagyon más, mint nyaralóként!
A képek később, a legutóbbi Town Hall Gyűlésen készültek, melyet havonta összehívnak. Ilyenkor felkapnak egy témát és beszédet mondanak a fejesek: Kapitány, Hotel diri, HR-es és Learning Officer. Legutóbb ugyanazt osztották meg a teljes személyzettel, amit a szóvivő is elmondott pár napja! (Persze a cégfejlődés és javulási tendencia örökzöld téma...)

Egy baromi érdekes klipet is bemutattak ezúttal, ugyanis egy híres zenész-dj csajt, Chiara Luzzanat felkérték, hogy készítse el a cég saját hivatalos zeneszámát!

Igazi különlegesség, hogy ezt, az egyik hajón rögzített mindenféle zajból mixelte össze:

https://www.youtube.com/watch?v=pyAxdTdnZNo

Ez pedig az említett új szuperjárat, a Smeralda:

 

Építését Finnországban kezdték meg, súlya meghaladja a 180.000 tonnát, és összesen 2.600 kabinban lesz elszállásolható a maximum 6.600 utas. Különlegessége, hogy a cég első olyan tagja, melyet cseppfolyós földgáz (LNG) hajt majd, ami jelenleg a legtisztább égethető fosszilis üzemanyag a világon. Ez által a hajó kevésbé terheli meg a környezetet, kevésbé fokozza az üvegházhatást, mint egy hagyományos üzemanyaggal hajtott tengerjáró hajó, mivel kevesebb szén-dioxidot bocsát ki. Ez valódi globális innovációt jelent a szektornak, mely új lehetőségeket hoz a hajóztatásba. Legalábbis a reklám szerint! :D Az biztos, hogy túlszárnyalták az előző legnagyobb óceánjárókat, a Royal Carebbean két mega járatát³, melyek kapacitása „csak” 6200 utas!

No, de térjünk vissza új csapatunkra, mely igen vegyes! Zömmel angolok és dél-afrikaiak alkotják, de van egy orosz pár, spanyol énekes, albán lány (ez igen ritka), ill. egy ukrán énekesnő is, Valentina, akivel közös standon vagyok a drilleken. Egész szimpik! :D Még! :D

Közben megtehetjük tétjeinket! Melyik csajszi milyen gyorsan pasizik be?! :D :D :D

Kedvenceim az „Én nagyon komoly kapcsolatban vagyok otthon” c. ártatlanságok, mert kb. azok szoktak legelőször egyenruhások karjaiba omlani! (Jó, jó, tisztelet a kivételnek!)

No, nem mintha a másik oldalt kéne félteni! Sőt... Meséltem párszor, hogy minden új premierre beül a teljes tiszti kar HÚS MUSTRÁRA! Show alatt megy a stipi-stopi, megindul a verseny, ki milyen gyorsan fűzi be kiszemeltjét. Mikor nem járnak sikerrel, ráhajtanak a következőre!  Szigorúan csetelve támadnak, mert hát peckes bájgúnáraink nem akarnak koppanni szemtől szemben...Direktbe csak azok próbálkoznak, akiknek semmi vesztenivalójuk, vagy az élő fát is randira hívnák, ill. tényleg nincs bőr a képükön. Ezek mindig a legkevésbé attraktív, elhízott, kopasz, magas rangú(természetesen családos) emberek...

 

Örök kedvencem az a biztonsági nagyfőnök, aki hetekig hívogatott vacsorára, és utoljára még az sem zavarta, hogy Oli jött mögöttem 1,5 méterrel. Mondtam hát neki mosolyogva, hogy rendben, csak kérdezze meg a főnökömet, azaz a férjemet! (Majd Olira mutattam.) Ez volt az a pillanat, amikor végre eljutott az agyáig, hogy a nem, az nálam, tényleg nem!

Többször élcelődtem már a hajós szexuális szokásokon és erkölcsökön... Legutóbb barátnőm, Julia (ex learning officernő) sztorija fakasztott nevetésre:

Egyszer mikor még hostessként dolgozott, üldözni kezdte a kapitány. Igen kínos helyzet, próbálta figyelmen kívül hagyni, tettette a hülyét, elviccelte a dolgot. No, de amikor már felettese utasította, hogy megjelenjen (kvázi kötelezővé téve)a kapitány kabinjában (este 10-kor),mert az igényt tart korrepetíciós szolgálataira, akkor már igen csak kezdett elege lenni. A „Nagy Comandante”ugyanis kitalálta, hogy a koktélon tartott kötelező 3 német mondatos beszédét kell kijavítgatni!(Ja, azt a 3 mondatot, amit már egy évtizede nyomat...) Nagyon bekészült, vacsorával és behűtött pezsgővel várta a nyelv órát! Először játszotta a kisdiák szerepét, átvették a mondatokat, majd az első fogás után a tettek mezejére lépvén megpróbálta megcsókolni tanárnőjét. Még jó, hogy Julia nem egy szívbajos típus, sőt eléggé tűzről pattant, felismerte, hogy itt lesz vége az udvariaskodásnak, kikelve magából, a kapitány feje fölötti poszter méretű családi fotóra mutogatva ráüvöltött:

„És ez??? Magát ez tényleg nem zavarja???”

Annak válaszképp szeme sem rebbent:„Jaaa, hát, ha téged zavar, akkor letakarom!!!”

Ezek után barátném, természetesen úgy elviharzott, hogy kongott az emelet alatta...

De az is még idevágó eset, amikor egy másik főtiszt ugrándozott kézen fogva rendszeresen egy brazil animátorlánnyal, majd mikor jött az asszony látogatóba, mindenki játszotta a „semmi nem történt” c. szerepet! Két héttel később, fél órával a mit sem sejtő feleségtől való meghitt búcsú után már ismét a barátnőjével parádézott...

Mindig akadnak történeket, melyek néha, pláne a mai ’Metoo’ – világban, simán kimerítik a munkahelyi, ill. szexuális zaklatás esetét! Szerencsére, velem ilyesmi nem történt és azt látom, hogy inkább azokkal a nőcikékkel esik meg kellemetlenebb dolog (annak ellenére, hogy olasz egyenruhásaink zöme valóban egy „Röptében a legyet is”- típus), akiket nem kell annyira félteni: Egyrészt mert keresik is és kaphatóak rá vagy előléptetést, ill. egyéb hasznokat remélnek. Nem rég egy táncoslány ki volt, hogy hogy bánt vele két engineer (Szó szerint, mérnököt jelent. Ők az „overálosok”, akik a gépházban dolgoznak, nem az irányító hídon, de ugyanúgy megvan a ranglétrájuk és tiszteknek számítanak), miközben ő vonult el egyszerre kettővel kézen fogva az éjjeli buli után... Pontosan mi történt, azt nem tudtuk meg, de hát könnyű Katát táncba vinni, ha ő is akarja...(No, és nagy sokkot sem kaphatott a lány, ha egy héttel később ismét másokkal flörtölgetett...)

Ne értsétek félre, komoly esetről nem tudunk és természetesen, ha valakivel akarata ellenére történne valami, akkor (gondolom) azonnali hatállyal menesztenék! (Mint ahogy volt rá precedens, hogy valaki részegen más ágyába feküdt be és a sötétben letapizta a szintén részegen szexre váró delikvenst, aki későbbi állítása szerint egy másik pasira várt... Hogy merő véletlenség volt, az nem derült ki, mindenesetre a fiút és a lányt is hazaküldték. Illetve volt egy dj és egy táncoslány közötti románc is, mely némi pofozkodásba fulladt, de szembesítéskor csak egymásra mutogattak és addig vitáztak a főnökség előtt, míg végül valahogy megoldották és maradtak...)

Egyébként, az overálosok és híd-irányítók kvázi két külön kaszt, egymással is konkurálnak, erőt fitogtatnak! De egyik kutya, másik eb, számomra egyforma olasz bájgúnárok... :D

S.O.S.!!! Szezon VAN!!! Tömegturizmus! Kánikula!

Figyelmeztetés: Ne olvasd tovább, ha épp Görögországba készülsz! A kép- és információanyag megzavarhatja nyugalmadat, tervezésedet és örömteli várakozásodat! :D

 

Felejtsd el a tengert, kék-fehér házikókat, tenger gyümölcseit és az Uozot! Helyette az izzadásra, sorban állásra, tyúk lépésben haladásra fókuszálunk kicsit, mert ha egy nap nem jönnek nekem legalább 4 x vagy véletlenül nem lépnek rám, már sikeresnek könyvelhető el a kint tartózkodásom. Néha azt is megbánom, hogy egyáltalán kitettem lábam a hajóból, tehát egyre többször fordul elő (főképp Santorinin és Mykonoson), hogy inkább bent maradunk, hisz’ legkirályabb hajó amúgy is az üres hajóóó! :D

Éljen Santorini!

• Minimum 1 órás sorok a felvonónál! (Ugye a fővárosba Firába¹csak hegyet mászva vagy a kábelhúzta felvonóval lehet fel-le közlekedni és sajnos a másik híres városba Oiába meg csak lépcsőkkel...)

• Amennyiben bevállalnád a tűző napon való legyaloglást (felfelé nincs az a pénz, amiért megpróbálnám), akkor még számolni kell a szamarakkal és hajtóikkal, akikről már meséltem épp eleget. Könnyen elgázolhat vagy megharaphat egy jószág, amiért még te leszel a hibás!

 

Múltkor is nagy nehezen jutottunk fel (Nem csak a kilométeres sor miatt, hanem maga a tender-kikötés is vagy 15 percig tartott, annyi csónak cirkált fel-alá a 4 óceánjáró, ill. a part között!!!), ráadásul pár órám volt csupán, mivel délután egy csodás biztonsági agyfrissítés várt rám. (Számolni sem tudom hanyadik 3 hét alatt! :D), így csak egy jó kávéra és gyors ebédre vágytam. Az egyetlen közeli szusisnál közölték (délután fél 2-kor), hogy még bő 20 perc, mire nyitnak, de helyet foglalhatunk! Mikor kihozták az étlapot és megláttam a maréknyi algasaláta 16 eurós árát (Ami Athénban 3.50,- volt!) felugrottam az asztaltól. Naná, hogy furcsán néztek, így szépen megmondtam, hogy irreális! (Tojtak rá! :D :D :D) Gondoltuk, hogy nem a legolcsóbb helyre ültünk, de ez még mindig nem panorámára néző luxus étterem, így erre nem számítottunk! (Azért lehet olcsón enni ott is, pl. gyrost.)

• Tehát, elképesztő a turisták lehúzása!!!

(Mykonosonis hasonló a helyzet, de legalább nem kell hegyre fel és hegyről lebumlizni! Az 1 méter széles utcákon viszont több százezer ember totyorászik...)

De azért az antireklám után, jöjjön egy kis PRO-Santorinis fotógyűjtemény, ahol egyébként a vágyott fülbevalót is megvettük egyik alkalommal:

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Elborzasztó, mekkora méreteket öltött a turizmus szerte a világban!

Barcelonát, Dubrovnikot, Mallorcát és Velencét az invázió fenyegeti! Most olvastam (Miután kivégeztük a hátborzongatóan jó sorozatot, amit nagyon ajánlok!),hogy még a csernobili sugárzási zóna látogatottsága is észvesztően megugrott az elmúlt időszakban!!! (Persze, más kérdés, hogy az influenszerek miért pucsítanak félmeztelenül rákkeltő zónában like-vadászat reményében, de a mai elfuserált cyber-világ külön téma, ne is merüljünk bele!)

 

Tehát,Velencében kínkeserves tortúra, mire kijutunk a kikötőtől a buszmegállóig sok bőröndöt- és gyereket huzigáló-tologató között lavírozva... Állítólag, évente 24 millió látogató keresi fel a várost!

Na, hogy mit talált ki a polgi, arra varrjatok gombot!

2018 óta már csak egy közeli iparvárosban engedélyezik a nagy óceánjárók kikötését (írja egy cikk, de így is nagyon közel állunk a központhoz, más hajókkal egyetemben...), míg a városban megkezdték a helyi lakosság és a turisták szétválasztását! Folyamatos intézkedésekről határoznak, hamarosan igen súlyos büntetéseket kockáztat az, aki pl. az előírt helyeken kívül máshová leül! Bár, a Szent Márk téren eddig is tilos volt csak úgy leülni (Akár 200 Eurós bünti jár érte!), de ha elfogadják az új előterjesztést, akkor további nonszensz szabályok és bírságolások várhatóak:

• Padokon való fekvésért, kempingezésért 50-,
• Biciklizésért 100-,
• Galamb-etetésért akár 200 euró fizetség is kiszabható!
• Új és fontos változást jelentene, hogy az ülés mellett az állás sem lesz megengedett:

„Aki huzamosabb ideig egyhelyben álldogál, kávézón kívül ételt, italt fogyaszt, szintén 200 eurós büntetést kockáztat!” :D :D :D

• Utcákon és a járműveken fürdőruhában mutatkozó turisták számára 200-,

• Míg a város vizeiben úszókat 450 euró megfizetésére kötelezhetik a hatóságok!²

Így, nem meglepő módon mi inkább a kertváros felé vesszük általában az irányt (két nagy helyiek járja, üzletközpont is van közel, az egyiknél épp egy cirkusz állt múltkor) elkerülve a híres óvárost és az ott „andalgó, gondolázó, lépten-nyomon fotózkodó” embertömeget! 

 

A pláza...

...ahol végre a szusizást is pótoltuk „all you can eat” verzióban (Összehasonlításképp: itt 12 euróért azt és annyit ehetsz, amennyi beléd fér kontra 16 eurós alga saláta...)  

Képzeljétek, egyik héten úgy eláztunk, hogy ihaj!!! Hirtelen lehűlt a levegő és bár be volt borulva, de mivel záport nem jeleztek egész napra, megindultunk. Alig értünk ki máris szemerkélni kezdett, majd egyre nagyobb cseppekben esett az eső végig a 30 percen át míg fedetlenül várakoztunk. 20 perccel később, leszállván a buszról, megindult az a bizonyos dézsa, fedezék sehol, így sprintelés! De vagy 10 percen át az áruházig, ahol aztán ázott kutyaként szárítkoztunk több sorstársunkkal együtt. (Pohárnyi víz cuppogott a cipőmben és egy-két ruhát is vennünk kellett, nehogy tüdőgyulladást kapjunk!)Megtanultuk, hogy esőkabát vagy ernyő nélkül egy tapodtat sem megyünk ki többet, pláne nyomott időben!!!

Ugyanakkor tény és való, Velence gyönyörű és különleges, pláne hajótávlatból! Ahogy elhajózunk mindig megéri a tájban gyönyörködni:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Viszont, nagyon klassz heteink voltak, mert a fiatalok után ismét egy magyar házaspárral barátkoztunk, akikre szintén a drillen találtam rá, majd újabb meglepiben volt részünk:

Egy szüleim által jól ismert pár érkezett csapatosan, 7 gyerkőccel!!!

Lett is nagy traccsparti, bandázás, workshoppolás és közös strandolás, ugyanis szeles idők miatt pont törölték Mykonost, így egy teljes napot Korfun álltunk, amit maximálisan kihasználtunk:

Egy csodálatos album Korfu két leghíresebb strandjáról: Palaiokastritsa és Sidari

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

E változás következménye volt az is, hogy a szokásos reggeli fél napozás helyett, Katakolonba is délután mentünk, így nagy örömmel vágtunk neki az ókori Olympiának:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Végezetül, egy vicces képet osztok meg veletek! Apukám 30 évvel ezelőtt járt itt, amikor épp 32 éves volt, mint én most. Nem hagyhattam hát ki az alkalmat, hogy újra készítsem az ókori ép rajtvonalnál pózoló fotóját:  

Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem ismét jól szórakoztatok! Nem sokára jelentkezem, addig pedig követhettek Instagramon, ahol aktuális fotóimat osztom, @circusgirl.anna néven! További szép napot! Sziasztok!

 

 

 

_{0. Mi történt Velencében június elején?}

_{A velencei csatornahálózat egyik bejáratának számító Giudecca kanálisában egy majdnem 300 méter hosszú tengerjáró hajó manőverezés közben nekihajtott egy kisebb turistahajónak. Négy külföldi turista szenvedett könnyebb sérülést. A hajókat az ügyészség lefoglalta, hét személy ellen indult vizsgálat. Egy héttel az eset után egészen a Szent Márk térig vonultak a tüntetők Velencében a tengerjáró hajóknak a város csatornáin való közlekedése ellen tiltakozva...}

_{Bővebb infó: https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/velencei_hajobaleset_tuntettek_a_tengerjaro_hajok_behajtasa_ellen.685820.html}

_{1. Fíra: Santorini fővárosa, mely egy hegytetőn, pontosabban vulkán tetején található, így a kikötőből csak hegymászva, vagy öszvérháton (melytől igen büdi leszel), illetve kábel húzta libegő-kocsikon lehet feljutni!}

_{2. https://www.portfolio.hu/vallalatok/velence-megelegelte-a-turistaaradatot-most-mar-szinte-mindenert-buntetnek.298800.html}

_{3. Oasis-class cruise ships demo: https://www.youtube.com/watch?v=PCdCvXBh8Cg}

_Jegyzet:

_{drill: hajós szakkifejezés, a vészhelyzeti terv elgyakorlása hétről hétre! Utas drill: első nap az utasoknak is bemutatjuk a főbb tenni valókat, mint a repülőn a stewardessek...} 

Üdvözlöm minden Kedves Olvasómat, illetve Rokonaimat, Barátaimat!!!

 

Ismét vízre szálltunk, méghozzá egy nagy (számunkra új) hajóval! Mielőtt azonban a fedélzeti események közepébe vágnék, hadd’ meséljek kicsit az embarkolást¹megelőző tébolyról, illetve az indulás előtti napokról, ami ugyan általános, csak épp egyre kevesebb türelemmel viselem...

(Nem panaszképp, csak hogy értsétek, miért űzött vadként érkezem általában!)

 

Említhettem már, hogy a hajón dolgozáshoz speciális orvosi engedélyre van szükség, amit egy spéci doki⁰ állít ki, egyedüli személyként az országban! (Hogy hogy sajátította ki e jó kis businesst, az rejtély, de megfogta az Isten lábát! Ugyanis vizitdíja minimum 20.000 Ft! ...) Oké, ez egy szolgáltatás, ennyibe kerül és pont, felesleges háborogni, de nem is ez zavar, hanem:

• a Dagobert bácsira hajazó stílus: Szó szerint kikapja az ember kezéből a bankjegyeket!

• a nevetséges vizsgálat: Vetkőzzön derékig, hajoljon előre nekem háttal, érintse meg a padlót, guggoljon le! (Mindeközben rezzenéstelen arccal, alig mozgó szájjal faggat, vizslat és eléri, hogy igen kínósan érezzem magam...) Kérek 3 kar-, majd vállkörzést! (Elég gáz lenne, ha erre artistaként nem lennék képes... Ha - ha - ha!) Lélegezzen nagyokat, csukja be a szemét, mozgassa az ujjait, egyensúlyozzon, még, még, még, még! Jó, rendben. Fogja be a bal fülét! Ekkor kezd el suttogni: „Ember a vízben! Kapitány! Mentőcsónak!” Rendben, most a másikat: „78! 69! Segítség!”)
• az esetleges kekeckedések...

Megjegyzés: szerintem, ha magánorvoshoz megyek (ahol tejelek, mint a katonatiszt), reális elvárás, hogy számomra megfelelő napszakban fogadjon, mint a fogorvos például... Vagy nem?! (Többször kértem délutáni időpontot akár hetekkel előre, melyre szemrebbenés nélkül adott kora reggeli 7-8 órát, majd 11 előtt nem kerültünk sorra!)

Nemrég hallottam egy menedzserről, akitől megtagadta az orvosi engedélyt ilyen-olyan ürüggyel, természetesen, csakis a tarifa kicsengetése után! Illetve, volt egy zenész fiú is, aki bár kissé túlsúlyos, de előtte nem csinált belőle problémát, legutóbb azonban végig csináltatta a vizsgálatokat, zsebre vágta a lóvét, majd nagy betűkkel ráírta a fiú papírjára: Egészségügyi okból nem megfelelő hajós szolgálatra! (Amúgy mindketten másik orvosnál kötöttek ki, aki megadta nekik az engedélyt.)

Tavaly engem is csőbehúzott az enyhe pajzsmirigy problémámra(4 évig nem zavarta) hivatkozva és két év helyett egy év érvényességet írt a papírra, tehát csináltathattam újat...

Az alkalmasságin túl, van egy speciális ún. Preembark papír is (ami minden beszállás előtt kell, akkor is, ha egy hétre ugrik haza az ember...), ennek ára (hogy hogy nem?!) ugyancsak húszezer forint!!!

 

No, de a hajós cég is mindig kitalál valamit:

 

Pl. az eszközeink biztonságosságát vitatja. (Valljuk be, a legtöbb artistának kamu dokumentációja van, mert egy cirkuszi rekvizitet mégis milyen hatósággal vizsgáltassunk be??? Kinek, minek van erre reális felhatalmazása?! Az jelentheti ki egy eszköz biztonságát, aki készítette! Még a gyárban épített felhúzó motornál, ill. boltban vásárolt karabínernél, hegymászó kellékeknél kikérhető tanúsítvány, de pl. maszek mesterember által gyártott ’handstand’ pálca, hegesztett karika, esetleg textil boltban vásárolt selyemfüggöny esetén mégis mit várnak???),melynek egyetlen célja, hogy az esetleges baleset esetén moshassa kezeit, vagy újabb képzések, tanfolyamok elvégzését írja elő. Tavaly vizsgáztunk a Magyar Hajózási Vállalatnál több mint öt tantárgyból („ötösre”), ahol azt mondta a vizsgabiztos, lassan többet tudunk, mint egy képzett matróz! :D Erre újabb Crowd management,azaz „Tömeg kezelési- és irányítási” vizsgát kellett tennünk, amit ráadásul az elmúlt évben kettészedtek, így márkétszer kell fizetni a két külön bizonyítványért, ugyanazon témakörben. Nem beszélve arról, hogy ha valamit, akkor utasokat rendezgetni pöpecül megtanultunk két év alatt a kínaiak között... :D

(Végül a tanfolyam két totál elavult videó nézéséből állt, melyek mintha a jó kis német cruise hajós sorozat epizódjából lettek volna összevágva. :D Még az oktató is megerősítette e filmek felesleges, használhatatlan, „GAGYISÁGÁT”, de nem tehet róla, meg vannak kötve a kezei...)

 

Miután letudtuk az egyéb intézni valókat (fogászat, nőgyógyászat, fodrászat stb.), ház körüli teendőket, ill. „kötelező” család-barát látogatásokat, melyek között persze sok jó és kellemes program akadt, eljött az utolsó nap és az azzal járó pakolás! Na, ez az, amit leginkább únok...

 

Fél évre cuccolni sohasem egyszerű, még úgy sem, hogy a fellépős dolgaink javarészt kint van. Noha, ruhából nem számít, hogy 10 napra vagy több hónapra megyek (Pláne, mert hazafelé ’VALAHOGY’ (:D) mindig sokkal több rongyom lesz...),de a prioritást élvező vitaminjaim, speciális étrend- és egészségvédő kiegészítőim mindig feladják a leckét a megfelelő súly- és mennyiségelosztás kivitelezéséhez! (Közben persze kapom Olivértől, úgy óránként a „Biztos, hogy ezt mind hozod?” ill. „Tényleg fontos ez a sok SZ**"? – féle, teljesen felesleges kérdést...), és ott van még a sok könyvem, 3 kg Nők Lapja, ill. egyéb sporteszköz... Ezúttal még egy vadi új 26 kg-os extra kellék is (egy új mutatvány gyúrásához), melyet darabokban kellett bepuzzle-öznöm!

Még az is az idegeimet búbolta, hogy drága férjemnek aznap nem fűlött foga a készülődéshez: Nyavalygott, hogy még jó lenne kicsit otthon, vagy hogy szakad az eső, miért nem csináltunk még több szórakoztató programot... Többször eltűnt „pakolászni”, de ahányszor rálestem a gyanús csönd miatt, mindig a földön találtam rá szétterülve, 1-2 zokni társaságában! Hát, nem haladt valami gyorsan! :D

Aztán képzeljétek, előző éjjel elszállt az áramunk, így egész nap fél sötétben vakoskodtam, mert igen be volt borulva, a villany-redőnyöket pedig nem tudtuk felhúzni. (Nesze neked kényelem és modern technika!)Közben leolvadt a hűtő, így arról is gondoskodnom kellett a szokásos „Hónapokra eltűnünk”– féle alapos takarítás, kamra- és konyhaürítés mellett, melyhez hozzá jött egy teljeskörű moly- és hangyairtás, mivel napok óta megszálltak bennünket... Még este (zárás előtt 2 perccel) Oli kiloholt az OBI-ba (Halleluja!) buborékfóliáért, mellyel sikerült bebugyolálni a semmibe be nem férő új kellékünket...

Reggel megindultunk „Ferihegyre”! Bécsen át repültünk Velencébe, este 7-re meg is érkeztünk! Szinte gyalog előbb értünk volna oda... :D

Este hotelben töltöttük az éjszakát és még sétálni is volt időnk a totál külvárosi lakótelepi részen. Másnap reggel az értünk jövő sofőr rögtön leteremtett, mivel 8.10-kor mentünk le 8 helyett. (Kissé megcsúsztunk, ugyanis a reggelinél kabaré volt: Egy rakás tehetetlen francia turista tökölődött és foglalta el az étterem jelentős részét. Meg kell jegyeznem, már egyáltalán nem látom annyira ufóknak a kínaiakat! :D Ezek az úri nyugdíjasok épp úgy nyomkodták össze-vissza a kávégépet (lögyböltek 3x is ki a csészéből ugyanazon mennyiséget, mivel eszpresszós poharat toltak a lattés kiöntő alá), mint aminek ázsiai járatunkon jártam csodájára, majd ugyanazon üveges tekintettel nyomkodták a gomb melletti matricát, amiből VALAHOGY nem jött forró víz... (Mivel próbáltam sietni, segítettem nekik, mire nyomban pincérnek néztek!)

Egyébként, úgy gondoltuk, elírták a 8-at, mivel a hajó csak 10-kor érkezik és az olaszok sem a pontosságról híresek. (A reptéren 40 percet vártunk, de emlékezhettek magyar táncos kollégáinkra, akikről nemes egyszerűséggel elfelejtkeztek legutóbb!) Ezúttal viszont egy óraműves okos tojást küldtek, A SZÁLLÍTÓT! (Vagy inkább egy pöcsfejet!) Háborogva kioktatott! (Majd út közben jelezte, hogy a kikötőnél majd kérik a szerződést a rendőrtisztek. Remek! Mi a fenéének lenne nálunk, mikor felszálláskor tolják elénk aláíratni! Kedvesen közöltem is ezt vele, mikor azonban odaértünk a kapuőrhöz egy „Na, ugye megmondtam!” - féle kioktatással (mint rossz gyerekeknek a hátsó ülésen) hátra szólt, hogy a biztos úr kéri a szerződést! Adtam neki tengerészkönyvet! Láss csodát, beengedtek!),majd kirakott minket az üres kikötőben, pontosan tudva, hogy még minimum 2 órát várunk!

 

Közben gyarapodtunk, már vagy 20 másik kollégával vártunk, mire befutott a hajó. Ezután még bő egy óráig tartott, hogy megkezdjék a ki-beszállítást és még véletlenül sem volt elsőbbségünk. (Később hallottuk egy román fotós sráctól, hogy ő pár nappal előtte rosszabbul járt, mert 5 órája várt, mikor közölték, hogy először leszállnak az utasok, felszállnak az újak, és ha kiszálltak a disembarkolók (a hazautazó legénység), azután lesz övék a PRIORITÁS! Kissé nevetve nem átallotta megmondani a kapus mukinak, hogy legalább ne hívja ’priority’-nek, ha egyszer szó szerint utolsóként szállhat fel...)

Szóval, azért bejutottunk, túlestünk a szokásos eligazító hercehurcán, viszonylag hamar megkaptuk apró kabinunkat, mely ezúttal a -1-en helyezkedik el. (Közel sem lakosztály, de legalább jó az elhelyezkedése, közel van mindenhez, és jól el lehet benne férni! Ja, hát mini emeletes ágyunk van, ami természetes.) A crew kajálda rögtön felettünk van, ami jó, ha gyorsan kell felszaladni, hogy bekapjunk valamit, vagy pl. reggel forró vízért, de hátránya, hogy a mosogatás után a tonnányi folyadék leengedését, a felmosás előtti szék- és asztal tologatásokat, no és egyéb ki tudja milyen ’elefánt focizására’- hajazó zajokat is halljuk úgy este 10 és éjfél között, illetve elég sok a járkálás mellettünk...

Hál’ istennek, a cuccunk rendben megérkezett Genovából, ugyanis a technikusok ránk hozták a frászt, hogy semmiféle artista-ládáról nem hallottak...

Délután lenyomtunk pár biztonsági- és életmentési tréninget, aludtunk, felfedeztük a hajót (mely a kicsi járat után hirtelen hatalmasnak tűnik),megismerkedtünk újdonsült főnökünkkel, a spanyol Alejandroval (jó fej, bár szeret mindent ellenőrizni),majd kiderült, másnap már dolgozunk!!! Így reggel 4-ig a fény- és hangtechnikát állítottuk!!!

Íme a hajó részei:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Naná, hogy a konditerem külön terme lesz az én második kabinom :D :D :D

Előtte még beültünk az esti showra, a ’The magic of time!’-ra.  Van egy magyar táncosfiú is a karban, bár 2 hét múlva leszállnak! (Itt egyébként, 4 showénekes van és bár, ez a Time-os műsor kissé gyenge, a másik két (Life is beautiful, ill. Retró) abszolút numero 1!Ezen a hajón a dél-afrikai cég csinálja a zenés műsorokat – szemben a többi járaton lévő angol kompániával –, ők küldik a táncosokat, énekeseket, de náluk is van angol, ukrán és orosz a csapatban, illetve 3 magyar táncoslány és hegedűs lány, akikkel még első hajónkon találkoztunk anno!)

Igazából jól jártunk, mert a tengeri napon dolgozunk, így nem maradunk ki egyik kikötésből sem!!! (Ez azért is jó, mert 3 napunk is csak „fél napos”!)

Apropó kikötők, íme az útvonal:

 

1. Velence: Noha fő port, de felszállásunk napján egy hajó a velencei stégnek ütközött, így kitiltották ideiglenesen az óceánjárókat, így következő héten Triesztben találtuk magunkat, aminek tökre örültem VOLNA, csak pont ledöntött a nátha a lábamról... (Fránya légkondi!) Természetesen, ilyenkor van utas drill is délután!
2. Tengeri nap: SHOW NAP(Erről később!)
3. Argostoli (Kefalonia sziget) 7-14h: Itt egyszer jártunk a múlt szezon végén, de akkor esős is volt, ill. legtöbb dolog zárva volt. Sebaj, idén nyáron pótoljuk a látnivalókat!
4. Santorini 7-21 h:Ez legalább hosszú nap! Juhééé! A nagy kánikula előtt kifejezetten kellemes volt így elsőre! A város mondjuk dugig volt, mert vagy 3 óceánjáró állt itt aznap, így természetesen a végén gyalog baktathattunk le az őrült szamarakkal és kakival borított hegyoldalon! Gyorsan beugrottam az artistás ékszereket árusító művész galériába, hogy csekkoljam az idei kínálatot, ugyanis tavaly addig gondolkodtunk, míg lemaradtam egy nagyon klassz fülbevalóról...

No, de most aztán bőven volt még választék és a házassági évfordulónk is közeleg! :D

Aztán kedvenc strandunkon, a Mera Beachen sétáltunk, majd elterültünk a nyugágyon limonádéval a kezünkben, mert még igen kábák voltunk a tréningek, a gyorsan jött fellépés, és berendezkedési izgalmak hatására...  

Egy cuki kutyi nagyon sasolt minket :)

5. Mykonos 9-17 h: Bár tavaly már nagyon untam a 2 napos ott léteket, de így, hogy rövid ideig vagyunk és nincs tenderezés (csak buszozás, mert kijjebb esik a terminál.), így nem olyan rossz, legalábbis még így az elején! :D Élveztem a meleg tavaszias napot, nyíló virágokat, jólesett újra császkálni a mini utcácskákon, ahol nem nehéz új üzletekbe botlani! Találtunk is egy szobrost, akinél nagyon megtetszett valami:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

6. Olympia (Katakolon) 9-14h:Itt nemrég álltunk meg Indiából hazafelé, de akkor sem volt alkalmunk megnézni és még mindig nem jutottunk ki port manning miatt... (2)
7. Bari 8-14h: Tavalyi fő port, a már jól ismert shoppingolós, netezős helyünk, ahol ezúttal olyan rövid időnk van, hogy legutóbb elsprinteltem a bioboltig, s.o.s. üzemmódban vettem egy kalapot, Oli feltöltötte az olasz kártyánkat, illetve megejtettük a nagy bevásárlást és már rohantunk is vissza egy jó kis drillre...

 Szóval, ez a kis körút, lehet jönni a nyáron hozzánk!!! :D

Premierünk egyébként meglehetősen jól alakult, dacára annak, hogy marhára izgultunk, mivel új volt minden, teltház, kapkodás és szokatlanság... De már elsőre felállítottunk mindenkit, jóformán már a záró trükk előtt felpattant a nézőtér egyharmada, a diri pedig roppant elégedett volt, folyamatosan a takarásból sasolt! Bevallotta, mindig tart az általa nem ismert, új showktól, de mindenképp kellemeset csalódott, hisz’ még a 2. ültetéses francia-német bagázsnál is szemmel látható sikert arattunk! 

Hát, nagyon örültünk, fantasztikus érzés, amikor több mint 2000 ember tapsolva áll, mert ilyenkor kapjuk meg a kellő extázis/adrenalin adagot. De ez pár másodperc csupán, hipp hopp elszáll és máris ott állunk a függöny mögött, kezdésre készen, idegesen, várva az újabb előadást, újabb közönséggel, akiknek ismét ugyanúgy teljesítenünk kell, ha nem jobban! Mondhatnám, hogy azért a pár pillanatért kell csinálni, de azért nem lehet vagy inkább nem szabad! Mert rengeteg energiával, munkával, edzéssel, életmóddal és lemondással jár ez az egész, Így legfőképp szeretni kell, élvezni a munkafolyamatot, megtalálni azokat az apróbb motivációkat, húzó erőket, melyek egy fáradt, esős, „rohadtul nincs kedvem edzeni” - féle nehéz napon is átbillentenek, ill. behúznak a tornaterembe... 

Ráadásul, mivel előttünk van a nagy vezetőségi bemutató, így a fejesek nagyja is bent maradt. A hotel diri és kapitány-helyettes is nagyon gratulált! Ez utóbbi külön jól jött, mert így bátran kerestem fel őt a spéci kaja-engedély kisírásával kapcsolatban.(Tudjátok, fő szabály szerint, nem lehet romlandó ételt és folyadékot behoznunk, de én mindig kibumlizom, magamnak! Előtte azonban hűtőt kell intéznem, ami csak tiszteknek és menedzsereknek jár!Jó kérdés, nekik minek, amikor ott és akkor esznek, amikor akarnak, ráadásul még a szobaszervizt is használhatják! Naná, hogy általában a számukra is illegális, alkoholokat hűtik benne...) Ezúttal a „Food and Beverage Manager” – asszonyt foglalhattam imáimba, ugyanis a Crew Kabin Főnöknő elhajtott egy „Erről ne is álmodj!” -féle karlegyintéssel!

Ja, a személyzetből nem sok embert ismerünk egyelőre, pár animátor, egy szekus és egy fotós kivételével nincs sok ismerős arc! Masszőrt azért hamar kerítettem magamnak! :D

A héten egyébként összebarátkoztunk egy magyar családdal, akikkel többször összeültünk. Talán 2500 főnyi vendég esetében nagyobb eséllyel botlunk majd honfitársakba!!! Következő héten már egy velünk egykorú párral találkoztam össze és mulattuk együtt az időt, akiket pont én dirigáltam első drillen a helyükre!!! De róluk majd legközelebb... :D)

 

Na, vasmacskát fel, kihajózunk! Nemsokára folytatom!

 

Jegyzet:

0 Hívhatnánk Mr. Boobsnak (aki ismeri, az érti miért :D)

1 Embarkolás: hajóra szállás

2 Port manning: Kijárási tilalom heti egyszer (Ilyenkor stand by- üzemmódban vagyunk vészhelyzet esetére. Minden héten más napra esik.

Tehát az utolSHOWnkkal hagytam abba legutóbb, mely után napokig jöttek a „Brávi!“-k, különösen egy orosz családtól, akikkel sok időt töltöttünk! A családfő, Alex végig elemezte a sztorit és a mondanivalót, kiemelve külön az almát, mint motívumot! Be kell vallanom, ha valaki az artista munka mellett külön értékeli azt a pluszt is, amit igyekeztünk belevinni, úgy érzem, megérte a sok ébren töltött éjszaka!Kislányai le is rajzoltak minket, bár nem először kaptunk ilyet, mégis mindig szívmelengető érzés és tök érdekes látni, mi marad meg a gyerekekben:

Egyébként, annyira lelkesek voltak, hogy tanítgattam kézen állni őket, illetve nagy energiákkal jöttek sztreccsingelni  velem (lazák és hajlékonyak, mivel balettoznak), apjukat pedig Oli vette kezelésbe, ugyanis olyan zsonglőr alaptudással rendelkezik gyerekkorából, hogy rögtön 4 labdával gyakorolt! Gyakran túlpörgött, mert hagyján, hogy éjjel-nappal dobált, de beállt kézen állniis, emelni, erősíteni, mindent ki akart próbálni és csak arról beszélt, hogy soha nem menne haza. (Amúgy, angol tanár Moszkvában.) Oli mondta is nekik, maradhatnak előadni helyettünk, mert mi lassan leszállunk! :D Igazán jó fejek, ritkán látni ennyire lelkes családot!!! :D (Persze, a gyerekek pláne fáradhatatlanok, azóta artistának készülnek!!!)

Közben izgatottan vártuk az új kikötőket!

Na, megérkeztünk Izraelbe, ahol holt-tengeri fürdőzésre mentünk. Nagy móka az, de csak, ha óvatos az ember, ugyanis a 30%-os sótartalom miatt, vigyázni kell, hogy szemünkbe, szánkba ne kerüljön víz! Hason lebegni sem ajánlott, mert árt a belső szerveknek és egyszerre csupán 20 percet szabad eltölteni benne! (Megj.: Vigyázat, az ékszert tönkre teszi!)  

Először shoppingolni vittek egy spéci holt-tengeri „kozmetikum kánaán“- ba, ahol jó áron lehetett válogatni az iszappakolások, haj-, bőr-, szemápoló szerek, fürdősók és natúr ásványi szappanok között: 

Na, első körben egy ruszki nő mindent bemutatott, amit nem kéne: hason kúszva belefejelt a tengerbe (akár egy csecsemő), majd kétségbeesve dörzsölgette szemét, míg társai ki nem vezették. Sajnáltuk, de meglehetősen mulatságos volt! Hál’ isten semmi baja nem lett! Egy parti felügyelő egyébként, folyamatosan rásípolt az emberekre amikor nem megfelelően lebegtek!

A víz sekély, tele van kristályokkal. Sós, nagyon sós!:D Épp csak megnyaltuk, már égette a nyelvünket! (Szigorúan fél csepnnyit szabad csak nyelni!)De érdekes, mert olajos is! (Az ásványi anyagok miatt!)Az elején nem érezni semmi különöset, tiszta balatoni fíling, de egy idő után marja a bőrt! Kint aztán hamar kicsapódik a sóréteg, érdemes letusolni. Viszont több mindenre jó, nem csak  bőr-problémákra, másnap éreztem is nagyon a derekamat!

Naná, hogy iszapoltunk is a parton:

Azért para volt látni nálam jóval fiatalabb lányokat gépfegyverrel császkálni az útmenti kávézóban, ugyanis érettségi után kötelező sorkatonaságvan lányoknak, fiúknak egyaránt (2, ill. 3 év)! Rengeteget dolgoznak, 72 év a nyugdíj-korhatár, de 4% alatti a munkanélküliségi ráta, ami páratlan! Pénzük erős (1 euró 4 shiling),nem élnek rosszul, mindenütt nagy a rokonság, igen vallásosak, több, mint a lakosság 90%-a! (Mint tudjuk, ez sok baj forrása is éppenséggel...)Én semmiképp nem élnék itt, mert nem biztonságos, az izraeli túra -amire eredetileg fizettem be– el is maradt egy állítólagos tüntetés miatt, mert a hajós cég jobbnak találta nem elmenni aznap! (Ehhez képest, a kikötői kontroll-őr, akivel kedvesen elbeszélgettem, azt mondta, nincs semmi extra, nem veszélyesebb, mint máskor, de jobb is a tengeri fürdőzés! Tehát, ez alap-állapot ezek szerint...

Másnap már Jordániában voltunk, ahol hajnalok hajnalán ismét komoly túra várt ránk:

A világ egyik legmisztikusabb városa: Petra!!!

Meglepően nagy, rengeteg a látnivaló, érdemes legalább fél napot rászánni. (Fotózáshoz nincs is tökéletesebb hely, nekünk sajna nem volt elég időnk...) Páratlan! A sziklák, vájatok, csúcsok nagyon impozánsak, érdekes színekben tündökölnek a kövek. A főtemplom gyönyörű, van még színház, több síremlék, barlangba vájt mintázat. Lehet tevegelni, ill. lóháton- vagy lovas kocsival is bejárni, ami bosszantó viszont gyalogosan. (No, meg sok a tevekaka, de legalább folyamatosan takarítják. Bár, a mélyedésekben - hogy hogy nem - jó sok kakakupac ott maradt, sokszor  emberi (Mert nadrággal együtt van odanyomva!!!) is, amit azóta sem tudok mire vélni, mivel rengeteg a wc!) Az is kár, hogy sok a seftelő, tukmáló árus, akik igen zaklatóak néha, bár az indiaiak nyomába sem érnek.  

Summa summárum, csuda klassz!!!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aznap este találkoztunk végre Donnertékkel: Ildivel és Karcsival, így még eseménydúsabb lett a nap! 6 órán át sztoriztunk (végkimerülésig), de megérte, mert még sosem futottunk össze fedélzeten, így már nagyon vártuk őket. Műsorukat nagyon élveztük, legjobban a görkori szám üt, de a komikus bűvész rész is klassz, megfogják a közönséget. Persze, ott van még Karcsi híres láncfűrész dobálása és Ildi egykezes állása, ami olyan, amilyen a nagy könyvbe meg van írva! (Naná, hogy számomra az mindent überelt! :D)

Utána volt nagy ökörködés, „flashmobozás“!

Ritka pillanatok egyike, sok artista "ONBOARD" egy időben: :D :D :D

Aztán itt volt Cheryl Chikagóból, egy igazi ‚Halleluja‘ - koncerttel, nagy sikere volt, igazán pozitív személyiség, tele élettel és vidámsággal:

 

Ezalatt keltünk át a Szuezi Csatornán, mialatt igyekeztünk kihasználni minden percet régi- és új barátainkkal: Pizzáztunk (Igaz, én nem ettem :D), showkat néztünk (melyeket Ildivel jól kielemeztük), társasjátékoztunk az orosz gyerekekkel, bároztunk, amit Karcsi kinevezett irodájának és nem utolsó sorban, sokat nevettünk! De mi még a magyar utas párral is ebédeltünk egyet közösen! Nagyon cukik voltak, gyakran tűztek magyar olvasnivalót az ajtónkra! 

Majd jött még tenor, ill.énekesnő (őket nem láttuk) és az út végére még egy akrobata páros, az ukrán Duo Alansia is befutott. (Nem igazán vannak hozzászokva e színház paramétereihez, de jelentősen javítottak műsorukon az 5 hónappal ezelőtti verzióhoz képest. Rúd számuk erős, náluk is van történet, ami egy bankrabló és az őt üldöző rendőr szerelmének kibontakozásáról szól arcpirongatú szexuális csomagolásban, ugyanistökéletes testüket abszolút nem rejteik véka alá. Sokak szerint is, túl erotikusra veszik a figurát, holott élőben meglepően visszafogott és szimpatikus emberek!) 

Hipp-hopp máris Európában, pontosabban Krétán találtuk magunkat:

Ne keressétek a „produkálom magam“ - féle megszokott fotókat, mert igen csak ki voltam merülve és meg is hűltem a hirtelen időállítgatásoktól, ill. hőmérséklet-ingadozásoktól! (Eszméletlen, volt nap amikor 2x-3x ugrott akár 15 fokot, mert Egyiptomnál tök meleg volt, rá egy óra múlva a Földközin már hideg szél fújt mely besüvített még a folyosókra is. Bár, nem értem hogyan... Őrület!

• 
• 
• 
• 

Főnökünk, a cruise diri is sokkal nyugodtabb és mosolygósabb lett, szinte egész szezon alatt nem láttuk így az arcát. Bevallotta, utálta az indiai szezont, nem is akarta vinni, mert túl macerás, komplikált és utas-panaszáradatos.

Nem hagytuk ki latinosaink utolsó fellépéseit sem, amikből  nem hiányzott az energia!!! Nyilván még inkább felpörögtek, hogy mehetnek lassan haza! :D

Adrián, Gigi, Alex és Abigél 

Katakolónban ki sem mentünk, mert aznap dolgoztunk a záró Varietével, melyben ismét Sharika és Ronan énekelt, de annyira megviselt a hűvös idő is a fél évnyi párás 40 fok után, hogy rázkódtam egész nap...

Ekkor már csak két megállónk volt hátra, az egyik: Salerno, ahol volt lehetőségünk elvonatozni Pompeiibe¹

Nagy élmény volt, eléggé impozáns, furcsa és dermesztő belegondolni, hogy itt egykor emberek nyüzsögtek, főztek, aludtak, sportoltak, színházba jártak, azaz mindennapi életüket élték és egy pillanat alatt véget ért számukra.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az egyik legérdekesebb része (természetesen, a színház és főtér mellett) az ún. Lupanare, amit előszeretettel mutogatnak az idegenvezetők! Ez ugyanis a bordélyház, melyben jól megmaradtak a munkaeszközök, azaz a kőágyak (Oli szerint, nem lehetett valami kényelmes.), illetve erotikus falfestmények.

• 
• 
• 

Egy kis péksütemény megkövülve!

Bár, számomra picit csalódás, hogy a Pompeiben lévő testek csak kópiák és ráadásul, nincsenek kihelyezve az  eredeti helyükön... Azért mindenképp érdemes ellátogatni ide. Készüljetek, rengeteg a turista!!! Túúúúúlzottan is!

Hazafelé még átsétáltunk azért Salernon:

• 
• 
• 
• 
• 

Ezek után az általunk jól ismert Civitavecchia következett, de ezúttal semmit sem láttunk belőle, ugyanis – minden túlzás nélkül állítom – több, mint 10 órán át pakolásztunk! Miután a rekvizites ládánkat 5x töltöttük meg és ürítettük ki, ill. a 70kg-os asztalt emelgettük ki-be, miközben a tárgyakkal puzzleztünk (Hogy az ördögbe van szezon végére ennyi cucc állandóan???!) és a másik 5 bőröndöt is összekészítettük, lerogyva megállapítottam: A szezon legkimerítőbb napja volt! De, ami a lényegindulásra készen álltunk!

Hazafelé (kivételesen) minden zökkenőmentesen alakult, legalábbis számunkra, ugyanis barátaink transzferével adódtak némi problémák! Nemes egyszerűséggel, elfelejtkeztek róluk, így ők kissé frusztráltabban nyilatkoznának ezügyben! :D Logikát pedig ne is keressünk abban, hogy ugyanazon járathoz, miért akarták őket 2 órával előbb kivinni, ill. miért jött kettőnkért 10 személyes busz, miután (rengeteg huzavona és telefonálgatás eredményeképp) már ők kocsiba kerültek! (Fél órával előttünk, mivel a mienk időben érkezett és megjegyzem, ugyanaz a nőci volt az ügyintéző!!! :D :D :D) 

Köszönöm ismét az egész szezonos követéseteket! Most egy kicsit vakációzni vonulunk (igen, mi is szoktunk :D), de ez számunkra az otthon létet, család-barát látogatást, nagy vacsipartikat, pletyizést és csajos kávézásokat jelenti! Persze, nem feledkezünk meg a nagy próbákról sem az artista telepen! :D

Kedves otthoniak, nem sokára találkozunk!

Hozzátok, kedves Olvasóim, pedig nem sokára visszatérek, ugyanis június 1-én ismét hajóra szállunk!

Üdvözlettel: Circusgirl!

 

^{Pompei: 79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompeiit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el… (Wikipédia)}

Mivel igen sok a megosztanivalóm, két részre szedtem a fejezetet!

Elhagytuk az indiai térséget 972 utassal a fedélzeten, javarészt idős nyugdíjasokkal a világ különböző szegletéből: olasz, ausztrál, angol, francia, orosz, pár portugál, spanyol, egy indiai és egy kedves  magyar házaspárral, akikbe egy hét múltával futottunk csak bele, holott egy folyosón laktunk! Rengeteg tenger-nap volt, szám szerint 11, rögtön 3-mal indítva, igyekeztünk hát elfoglalni magunkat! Az ilyen utakon bevett eljárás, hogy ide-oda reptetnek vendégelőadókat, tehát akadt néznivaló bőven: 

Első körben Nikolodit, a híres hasbeszélőt láttuk, könnyesre nevettem magam:

 

Majd két olasz ismerős: Ross (Elvis imitátor), 

illetve Mago Martin szórakoztatott: 

Sőt, találkozhattunk híres magyar kollégáinkkal, a Donnert házaspárral, akik Izraelben szálltak fel 5 napra, amit természetesen végigbeszélgettük!!! (Már vagy 20 éve gyűrik a „hajós ipart“, jó ideje berepülős interport-artistaként, tehát a meghökkentő történetekből sose fogynak ki, és sok hasznos tapasztalattal is szolgáltak számunkra. Elmagyarázták, ki kicsoda, melyik diri milyen és kinek, mennyit ér a szava. Igen durva sztorikat meséltek, pl. hogyan dolgoztak olyan betegen, hogy Karcsi karjából előtte húzták ki az infúziót, vagy repültek 70 órányit a Húsvét-szigetekig, ahol a 12 órás időeltolódástól szédelegtek, de közölték velük, hogy aznap este kéne fellépni... Habár nem vagyunk meglepve, mert mi is éltünk át hasonló szívatásokat, de érdekes hallani, hogy még a régi motorosokkal is megcsinálják ezeket; kész csoda, hogy bírják energiával!) De róluk még később...

Jó pár nappal később a bárban, azaz Karcsi "irodájában" :D :D :D

De tekintsünk be az arab világ színfalai mögé!

Első kikötőnk az ománi Salalah volt, ahol 5 hónapja már megfordultunk, de akkor csak a plázáig jutottunk, így ezúttal szervezett kirándulásra mentünk! Bejártunk két mecsetet, egy múzeumot, láttunk próféta által küldött legendás teve-lábnyomot, a szultán téli palotáját, illetve a helyi piacot:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az életszínvonal meglehetősen jó! Minden férfi állampolgár a 20. életév betöltésével 600 m² földet kap, ráadásul meglehetősen kedvezőek a fizetések: felsőfokú végzettség esetén 2000, ennek hiányában 1300 dollárról indul a bér, ami évente 6%-kal emelkedik. Itt is divat a fiataloknál, hogy nem akarnak robotolni, rögtön menedzseri vagy egyéb vezetői pozíciós babérokra törnek, persze tapasztalat nélkül. Így, bár 1 évig jár munkanélküli segély (500 dollár/hó), ha azonban találnak számukra képzettségük szerinti munkalehetőséget, amit max. 3x elutasítanak, akkor megvonják az apanázst! Az idegenvezető csajszi is megerősítette, amit Muszkátban is hallottunk, hogy valóban javult a nők helyzete: tanulhatnak, bármilyen állást betölthetnek, mely esetben az állam tiltja számukra a „vasálarc“(teljes arcot fedő abaja) viselését. (Habár, rengeteg varjúnak öltözött, kukucslyukon szemlélődő nőt látni továbbra is, mivel az apa, vagy a férj előírhatja nekik! Muszkátban kevesebben vannak így befedve, az ottani vezető meg is jegyezte, mert a főváros jóval modernebb, mint a „vademberek“ lakta Salalah!) A nő is kezdeményezhet válást, ez elő is fordul manapság, mivel dolgozókként el tudják tartani magukat. Maga a válás pedig  drága buli a férfiaknak, ugyanis a volt feleségnek havi támogatás jár, mellette ház vagy bérleti díj, ráadásul a gyerekek is hozzá kerülnek. Ámbár, ha újra férjhez megy, akkor elveszik vagy elvehetik tőle a gyerekeket!!!

A többnejűség intézménye létezik, de ő is megerősítette, hogy nem jellemző, mert rendkívül költséges. Ráadásul, egy feleségnél az egész család támogatja az esküvőt és a párt anyagilag, több feleség esetén már nem. (Ugyanakkor az első feleségnek nem sok választása van, ha a férje mégis újra nősülne, de legalább már elválhat! ELVILEG... Kissé szkeptikusak vagyunk, mi európaiak az arab mentalitással, illetve a nők valódi szabadságával kapcsolatban. Érdemes lenne megnézni egy statisztikát, a valóságban hány nő válik el és él vígan tovább...) 

Szokás, hogy az egész család együtt él, így óriási házakban, palotákban laknak! (Némely családi ház szebb és díszesebb, mint a szultáné. Pl. fent a képen) Jó sok szabad hely, sivatagi rész, beépítetlen terület van, tehát alacsony a népsűrűség, holott azt nem lehet mondani, hogy nem szaporodnak! Ez a csaj is 9 fiú testvérével él, akik mellett 9 feleség van, páronként 3-4 gyerekkel, tehát ha jól számolunk, kb. 52-en élnek egy fedél alatt!!! Hűűű, hát igen zajos lehet az a ház, ő maga úgy fogalmazott: „fejfájást okozó!“ :D (Ő addig él ott, amíg férjhez nem megy, ugyanis mindig a nő költözik a férj családjához.)

Pszichikai esetek a fedélzeten... :D :D :D

Jó ideje megint olaszra jártam, amit barátnőm Julia, az osztrák tiszt-tanárnő tartott. Vele irtó jóban lettünk az utóbbi időben, nagyon egy rugóra jár az agyunk! Kvázi zseni a csaj, több nyelven beszél szinkrontolmácsi szinten, de annyire nem bírja már az olasz ideológiát és adminisztratív baromságokat, melyeket a főnöke terhel rá – aki többet lóg a gymben, bárban, no meg az animátorlány bugyijában, mint az irodájában –, hogy végül fel is mondott.Mivel csoporttársaim (egy orosz adminisztrációs csajszi és egy brazil eladó lány) teljesen nulláról kedték, így főképp a társaság kedvéért jártam le az elején, de mindig akadt hasznos tudnivaló (pl. legutóbb, mikor a lehető legtöbb olasz káromkodást és csúnya szót tanultuk, megfűszerezve olasz mentalitással és észjárással, no meg az elmaradhatatlan gesztikulációkkal!) és ismétlés a tudás anyja! Imádom, ahogy Julia fikázza az olaszokat, pláne mert, jövendőbelije is az! :D Ne higgyétek, hogy profi lettem, hisz‘ jó ideig hanyagoltam a nyelvtanulást. No, és az órák vége általában nagy traccspartikba torkollt, de legalább néha olaszul!
Visszatért a „rettegett“ hotel diri, akit viszont mi jól ismerünk! Ő az a szigorú, kopasz, meleg muki, aki úgy nyomult IT-s Marijus barátunkra –szivecskéket küldözgetve, pirongató kommentekkel –,ahogy nem szégyellte, de legalább minket is kedvel. (Ugyan kiakadt annó, hogy engedély nélkül beléptem szent irodájába, de miután látott bennünket fellépni, fülig érő szájjal gratulált és azóta kedves velünk...) Ugyanakkor képes minden héten órákon át tartó mítingeket tartani a semmiről, csak hogy szerepelhessen. (Természetesen, olaszul! Megj. a cég hivatalos nyelve angol, abszolút nem elvárás az olasz tudás!) Ezen a teljes hotel-vezetőségnek, menedzsernek részt kell vennie, így barátnőmnek, Juliának is. Legutóbbi alkalommal az elkövetkezendő francia céges cruiseokról monologizált feleslegesen, mialatt majd‘ bealudt mindenki. Bő 3 óra utána francia-hostess lányhoz fordult és megkérdezte tőle, mi a véleménye a hallottakról, mire a lány:

„Sorry, Sir! I don’t speak Italian!“ (Azaz, nem beszélek olaszul!)

Juliából kirobbant a nevetés, muszáj volt az asztal alá dobni telefonját, hogy elbújhasson! Az, hogy senki nem találta ennyire humorosnak ezt az egészet, csak olaj volt a tűzre!

Julia és én! Imádom a csajt!!! :D

Szegény, nap, mint nap szembesült az ehhez hasonló hülyeségekkel, no meg a tipikus olasz rasszizmussal, ami lehet kicsit erős kifejezés, de legyen szó bármilyen munkakörről, mindig durva megkülönböztetésben részesítik saját honfitársaikat! (Szabály-kihágás, kiváltság, fizetés stb.stb...) Nem csoda hát, hogy felmondott, nem bírta cérnával már az ilyen és ehhez hasonló céges baromságokat és ostoba, logikátlan húzásokat...

Utolsó nap én is kaptam búcsúajándékként ebből egy kicsit:

Odaadtam a pendriveomat a kamerás csávónak (TV-DIRECTOR, micsoda nagy kamu pozíció), hogy rátegye az utolsó shownkat, illetve a varietét. (Gondolom, borzasztó nagy dolog voltátmásolni, mert úgy viselkedett, mintha oltári szívességet kértem volna!)Legalább 10 napig nála volt a pendrive, utolsó pillanatban adta oda. Mikor később belenéztem, rögvest elgurult a gyógyszerem! Képes volt ugyanis (még sohasem fordult ilyenelő, pedig ez volt a 8. szezonunk)egy olyan felvételt adni, amibe beleégette a „Not for Publushing - Not for Publushing  - „Not for Publushing... stb.“  – feliratot, ergo az egész nézhetetlen, a varetét pedig rá sem rakta! (Amiről persze nem szóltelőtte, csak miután felháborodva felhívtam...Tele lett a memória...) Szóval, igen ingerülten, de kulturáltan megkérdeztem (tettetve, hogy esetleg rossz felvételt adott e), mire azt mekegte (DE TÉNYLEG, SZÓ SZERINT MEKEGTE! Ti. az olaszok imádják az „E“-ket meghúzni, náluk ez maga a létige! No, és minden mondatot előszeretettel indítanak és fEjEznEk bE vElE!): Eeeeeeh, hát ez a ‚procedure‘ (azaz eljárás), a főnökömtől kellett volnaengedélyt kérned előre...(Tisztára, mint a konyhás főnök! Tudjátok, van ez a típus, aki önkéntes kápót játszik állandóan a nyamvadt „procedure“-re hivatkozva és élvezkedik azon a borsószemnyi hatalmán, ami épp megilleti adott helyzetben...) Nagyon nehezen álltam meg, hogy ne küldjem el a fenébe! Ha nem pizsamában vagyok, lehetfelkeresem és bemosok neki! :D Procedure a fenéket! Itt dolgozom évek óta, mindig megkaptamafelvételt! (Amúgy,jogom van látni magam! Sehol nem mondtam le erről, más kérdés, hogy nem használhatnám promóciós célra, de az hogy a családomnak sem mutathatommeg,nonszensz!) Ami igazán felidegesített, az a sunyizás, lapítás, szívesség-imitálás volt és az, hogy képes volt kiszúrni a szemem ezzel a lószXX-ral, ami nézhetetlen, semmire sem jó. Odaadta volna, ha jófej vagy ha olasz előadó vagyok... De ha ezt előre tudom, akkor felvetetem mással! Grrrr!

Aztán van a biztonsági főnök, aki minden fotómat like-olja állandóan a közösségi oldalakon, de élőben még köszönni sem bír! Ez annyira tipikus!!!

Van egy (nem túlzok) 180 kg-os uniformisos pasink, aki 30 éve (Mennyi??? HARMINC!) dolgozik évi 8 hónapokat a hajón. Szegény, nem valami boldog ember, nagyon régen elveszthette minden motivációját és csak vegetál...

Régi olvasóim emlékezhetnek szófosó amerikai bohóc-kollégánkra, akivel 2 évet húztunk le. Sokszor nem lehetett lelőni! Legemlékezetesebb, mikor egyszer 50 percig monologizált az angolul nem beszélő argentin Andresnek (szegény sokkot kapva kérdezte, hogy különben ez a pali normális? Mert egy kukkot sem értett, de nem volt képe ott hagyni.), vagy amikor már 4 órája ült a kanapénkon, mialatt pizsibe öltöztem, fogat mostam, Oli játszott a telóján, ásítoztunk(éjjel 1 volt), ő csak ült és folyamatosan mondta a magáét! Már azon tépelődtem, leoltom a villanyt. Ekkor felállt, kilincsre tette a kezét, nagyot dobbant a szívem, de azzal a fordulattal visszaült és újra rázendített csűrni-csavarni a szart. („You know...........“)No, és ezt még eljátszotta 2x, valamikor 2 után ment el!!! Kedvenc mondatkezdése „THE PROBLEM IS...“, ugyanis neki mindig akadt problémája bőven, de a kézenfekvő megoldásokat sosem akarta meghallani...Én már diplomát írhatnék az életéből, betéve tudom az egészet... :D

Na, itt is egy hasonlóan levakarhatatlan, tudományos előadóval voltunk megáldva, de az OKOSTOJÁS kategóriából, aki mindig mindenkit kioktatott, felvilágosított, kiselőadást tartott. Már nagy ívben kerülték, mert állandóan 600 fotót mutogatott nap mint nap, történelmi magyarázattal megspékelve. Teljesen rosszul volt, ha véletlenül nem tudott valamit. De könnyű volt kizökkenteni, mert ha kellőképp‘ nagy baromságot mondtunk, akkor egyszerűen nem érzékelte, hogy vicc vagy szarkazmus és annál jobban belelovallta magát! :D

És ne felejtkezzünk el a francia akrobata és olasz énekesnő párosról sem, akik aztán nem hétköznapi formák! Először is, több mint 30 év korkülönbség van a nő javára! (Jó jó, csak 15, de a csaj akkor is az anyja lehetne, főleg kinézetre!)Viszont elég jó showjuk van, szeretem! Jó dalszámok, jó és erőteljeshang és a srác is pengén áll kézen, pláne hogy sosem gyakorol!!!De a fene sem érti, hogy jöhettek össze, mert a nő egy díva – 0/24-ben tonnányi sminkkel az arcán –,a srác pedig a melegítőnadrágon kívül képtelen mást hordani. Ráadásul őt sokan csak vastüdőnek hívják, mert kettesével szívja a cigarettát, holott felesége nem dohányzik... Ők sosem hagynák abba a hajózást, mondják, a legtökéletesebb életforma ez számukra, semmi és senki nem hiányzik nekik a kinti életből. (Pedig a nőnek van egy felnőtt gyereke...)

Még egy lüke manus, aki megér egy mondatot:

az új étkezdés főnök!

Mikor Oli beteg volt, lementem egyik este kajáért neki. Épp nyúltam a csirkemellhez, mikor rám förmedt a fickó:

‚Hozzá ne érj, az a táncosoké, te nem vagy táncos! Itt a listám! LISTA!‘ -lobogtatta folyamatosan. Elkerekedett a szemem, köpni-nyelni nem tudtam, mivel jóformán sosem megyek le, de Oli gyakran eszik ott és még sosem szóltak rá!

„Akkor hol találok kaját?“-kérdeztem.‚A másik étkezdében 11kor!‘–Válaszolta. Fene sem akart várni 40 percet, átmentem és kikértem 2 szelet húst!

De pár nappal később azért is kicsapta a balhét, mikor a konyhás fiútól (ahogy az elmúlt 8 hónapban mindig) rendeltem külön tofut és nem személyesen neki szóltam, mert hát ő a könyhafőnök, neki mindig mindenről tudnia kell! „PROCEDURE!“! –kiáltotta...

Na, nem sokkal ezután Julia is hasonló incidensről számolt be:

Esti étkezés, pali a kaják mellett, vigyázállasban! Julia megérinti a fedőt...

‚AA!‘ (Azaz, nem nem!) - dünnyög a pasi, minden mimika nélkül!!!

Megérinti a következőt...

‚AA!‘

Jó, gondolta barátném, akkor játsszuk végig, így a harmadikhoz lépett.

–‚AA!‘, erre megkérdezte tőle: „Akkor mi a fenét ehetek?!“

Válasz: ‚Van leves!‘ (‚Soup, if you like!‘)

Julia kezébe nyomta a tányért: ‚Köszönöm a semmit, mellesleg én tisztnek számítok (vagyok)...‘

Mindezek tetejére ez az idióta minden olasz óra kellős közepén beront, szó nélkül átcsattog a termen és elviszi a nyomtatványait. Egyszer megkérdezte, használhatja-e pár oldal erejéig a nyomtatót, azóta természetesnek veszi!

Na, pár napja beszólt, hogy fogytán a tinta! Mire Julia:

„Naná, hogy fogy, itt nyomtatsz állandóan!“–csak nézett nagy szemekkel, így barátnőm hozzátette:  – „Fel lehet ám tölteni...“ Erre ő: ‚De hát azt nem lehet, az nem az én reszortom! Én nem kérvényezhetem!!!

Julia összecsapta a kezét: „Oldd meg, biztos megtalálod a módját!“ :D :D :D

Finálé:

Julia, aki persze szereti provokálni a hülyéket, ismét lement egyik este. Ott is állt az okostojás, akár a Buckingham palota őre. Julia kiemelt egy húst, odament hozzá:

-„Ezt megehetem?“ - Yes, of course!

Szedett salátát. - „Ezt megehetem?“ - 'Yes. Yes!‘

Szedett gyümölcsöt. -"Ezt megehetem?" - 'Yes, Mam!'

Ekkor már mindenki őket nézte, így feléjük fordult: „Nos, mivel néha az úr megtiltja nekem hogy szedjek, gondoltam, megkérdezem!!!!“

Drága konyhafőnökünk továbbra is rezzenéstelenül állt, nem érezte cikinek a szitut...

 

Ezután 5, végtelennek tűnő tengeri nap következett, a kalózoktól nyüzsgő szomáliai vizeken. Róló, villany le, szekusok készenlétben, ismét lopakodó üzemmód! No, és megkaptuk a szokásos kiokosítást. (Baj esetén irány a színház! Na! Én inkább a kabinba zárkóznék!)Volt egy tiszt, aki elmesélte nekem az összes kalóz-kalandját pl. amikor riasztotta a személyzetet, de senki nem akart hinni neki, vagy mikor tanúja volt, hogy lelőtték egy szerencsétlen kollégáját! :( Megnyugtatásképp‘ hozzátette, hogy e rémtörténetek tankhajón történtek, itt nem kell tartani ettől. De ellátott pár jó tanáccsal „just in case“: Pl. sose nézz a szemükbe, adj át minden értéket, mert nem normálisak, nem mérlegelnek! 

Ekkor volt szezonunk utolSHOWja! Szerencsére, nagyon jól sikerült! (A 2. előadásos tissues „majdnem szemkicsapást“ leszámítva... :D :D :D Igen, mindig van valami! Pláne, amikor már fél lábbal otthon vagyunk! Nagyon nehéz visszarángatni már ilyenkor magunkat a jelenbe!)

Folyt.köv.!!! :)

Tartsatok velem legközelebb is, amikor betekintünk a zsidó világba, bemutatom a Holt Tenger vizét, Indiana Jones nyomába szegődünk, ill. beszámolok magyar artistáink és egyéb művészek előadásáról! Szép napot mindenkinek!

 

Múltkor olyan honfitársakról írtam, akiket itt kint ismertünk meg, most olyan ismerősökről írok, akiket hozzánk fújt a szél! :D

Képzeljétek, egyik jó barátnőmék pont Sri Lankán nyaraltak, így átugrottak (ami több, mint 8 órás útjukba telt)hozzánk Colomboba. 10 nappal előtte lepapíroztam, hogy fellátogathassanak a fedélzetre, a hajó le is okézta. Izgatottan vártuk hát őket! Noha, csak 1 km-nyire volt a hoteljük, mégis egy órát késtek, mert bumburnyák tucktuckosok behúzták őket a csőbe, össze-vissza furikáztak velük ötszörös áron! Szegények mire megérkeztek, el is ment a kedvük a fővárostól. Ezalatt mi meg jól leizzadtunk a bizonytalanság (hol lehetnek?!) és a folyamatosan zaklató hiénák miatt, kik nem fogták fel, hogy nem megyünk sehova, csak várakozunk. Egyszerűen beakad  náluk a lemez: „5 dollár, Sir! vagy „10 dollár a citycentre!“ Aztán volt egy pasas, akit az elején ignoráltam, de mivel nem állt le, nyomatékosan megjegyeztem: „NO THANK YOU!“, mire elküldött a jó édes anyámba!!! Konklúzió: Velük többé sehova! Inkább gyalog! Colombo tehát, még Indiánál is rosszabb ilyen téren! Látni a szemükben, hogy utálják a fehér embert, irigyek és csupán fejős tehénnek néznek bennünket. Barátainkat is azzal fárasztották, hogy nekik ez az ár semmi, igazán fizethetnek többet, plusz borravalót! (Állítólag, vidéken jobb a helyzet és szimpatikusabbak az emberek!) Na, de ugorjunk vissza a történethez! Mivel se hírük, se hamvuk nem volt, átsétáltunk a másik kapuhoz, hátha ott találjuk őket, és pont akkor berobogtak! Nagy integetés, sikongatás, még sem lassítottak, futottunk hát utánuk. Később mesélték, hiába üvöltöztek a sofőrnek - „STOP! STOP!“– az nem volt hajlandó megállni... No, de végre együtt voltunk! A nagy ujjongás azonban tüstént alább hagyott, ugyanis a colomboi őrök nem engedték át őket a kapun, mondván nincs hivatalos engedélyük, amit a kretén kikötő-ügynöknem volt hajlandó rendelkezésre bocsátani, mert épp nem ért rá. (Legalábbis ezt nyekegte a telefonba! Hiába a személyes email, amit előzőleg „just in case¹“ írtam neki, közölte, élvezzük a társaságot odakinn!) Mindent bevetettünk, legalábbis, ami a könyörgést, rimánkodást és egy szőke kisfiú angyali mosolyát illeti, bár megvesztegetéssel nem mertünk próbálkozni, de nem jutottak be! Valaki árulja már el, mit érdekli a sri lankai hatóságot, ha 3 magyar, uniós állampolgár felszáll 4 órára egy olasz hajóra, amit a kapitány és vezetősége jóváhagyott???

Orrlógatva megindultunk hát a városba, de előbb persze idióta sofőrhaddal kellett leszámolnunk. Így is nagy örömmel töltött el a találkozás, bár jó csalódottak voltak, igyekeztünk városnézéssel és park-piknikkel kárpótolni őket.

2 napra rá, újabb vendégeink (a goai énekes barátnőmék)jöttek, akik fel is jutottak a fedélzetre! (Ezt is mindenféle intézkedés és papírmunka előzte meg, sőt még kikötői illetéket is kellett fizetniük.) Mindenesetre, Kláriék (nosztalgiáztak, mivel nem csak dolgoztak, hanem ilyen ócenjárón jöttek is össze) szuperül érezték magukat, sőt a velük érkező pár is, akik most voltak először ilyen hajón. 

Elérkezett Oli szülinapja! 03.03-án töltötte be a 33-at, azaz krisztusi korba lépett az én kis férjem! Ez alkalomból ír kocsmába mentünk Mumbaiban, ami klassz volt, csak épp mínusz 10 fokra hűtik a levegőt odabent. (Rohadt idegesítő, akárhová ül be Mumbaiban az ember, fel kell kötni a bundabugyit! Hosszú farmer, bőrdzseki, mégis vacogott a fogam, a fél csapat pedig náthás lett.) Pedig jól éreztük magunkat, jó a kaja, csocsóztunk is, bár a hangerő itt is maxon megy, így beszélgetni nehézkes! :D Éjjel 1-körül sétáltunk haza, üdítő volt a párás meleg!

Íme az én kajám, mely úgy csípett, mint a veszedelem... Ráadásul, kétszer is! :D :D :D

3-án vasárnap a Sequel cukrászdába mentünk, ami egy vegán sütiket, smoothiekat és minden szuperegészséges cuccot kínáló, „fancy²“ hely! (Így, igen csak boldogságos állapotban voltam, habár az árak nem pénztárca kímélőek! :D)

Olinak pedig még reggel elkészítettem kedvencét, az epres házi cheesecaket, ami így már a hűtőben pihent, meglepivel a kabinban! (Még mini zászlókat is gyártottam, mert a gyertya tűzveszélyes, így illegális a hajón.)

Egyébként, imádok sétafikálni, piacozni ezeken a vasárnapokon, amikor nyugisabb az élet. Mindenütt fiatal párokat látni fotózkodni, ezerrel megy a krikett az úttesteken, és még film-vagy reklámforgatásokba is lehet botlani! Ja, mellesleg kevésbé ostromolnak taxisok vagy koldusok! (Bezzeg péntekenként plázába menet agyzsibbasztó dugókba szoktunk kerülni, pláne mivel most építik a metrót.) Időnként majd‘ behánytunk a kocsiban a folyamatos satufékek miatt, a nonsztop dudálás pedig igen csak frusztrálttá teszi az embert. Nem csoda, ha egyszer beérünk a mallba, nincs is kedvünk eljönni többé! :D

A cukrászdás környék is nagyon „indiai“, azaz lepukkant utcák között luxus tea-, csokoládé boltok, galériák, illetve drágább nívós éttermek bújnak meg...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ugorjunk át picit a Maldív szigetekre, méghozzá a Summer Island luxus rezortba, melyet Vesna, egy shoppos csajszi szervezett nekünk össze. Oly‘ csodás, rögtön előkaptuk a fényképezőgépet!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Még bungalót is kaptunk, bár a kiszolgálással akadt némi problémám, ugyanis nem volt túl kedves a báros! Míg a többiek kikérték a gin tonikot, vodkát, vörös bort, nap koktélját, addig az én cukormentes limonádémra rávágták, hogy külön felszámolják. „Mi van???“– néztem kikerekedett szemmel! Lehet piálni nyakló nélkül, de 10 ft-os citromos víz az all inklusive-on felül van??? Végül nagy nehezen kiderítettem (segítő szándék egy szál sem), hogy a bibi az, hogy „lime“-mal kértem „lemon“ helyett, ami nincs a csomagban! Végül csak megkaptam a jeges citromleves vizemet... Pár óra múlva ismét égnek állt a hajam! Ezúttal egy ice-americanot kértem(jeges hosszú kávét), mielőtt direkt lecsekkoltam szójatej kínálatukat. Azt válaszolták, van! Na, megjött a kávém tej nélkül, egy számla kíséretében. Mondták, a szójatej elfogyott, a jeges kávé pedig nincs csomagban. Erre rákérdeztem, hogy akkor kérhetek e 2 espressot jéggel és egy plusz pohár vizet?! "Az no problem, Madame!" –mondták. Rögvest sztornóztattam, mert tej nélkül nem is akartam kávézni, de jól esett érzékeltetni velük a hülyeségüket...

Meg kell hagyni viszont, a svédasztalos ebéd isteni, még sushit is lehet külön tekertetni (bármilyen hozzávalókkal), Oli pedig a kirakott zselébabok és gumicukrok, no meg egyéb gyerekpulti édességek láttán alélt el! :D De képzeljétek, még magyar pörköltjük is van! (Legalábbis így tüntetik fel az egyik húsos fogást!) Rengeteget tollasoztunk, kellemesen elfáradtunk, nagyon klassz élmény volt! Óriás volt a hőség is, nem hiába, közeleg a nyár! :D

A Male-vasárnapok is bevásárlással, piacozással és helyi strandolással szoktak telni, de mivel múltkor rám szólt a rendőr, így megkerestük a túristáknak szóló partszakaszt! Hát, igen csak elborzadtunk! 

• 
• 
• 
• 
• 

Lényegében, fogtak egy építkezési területet és kiírták rá: Tourist Beach, ahová ráadásul, még bejutni vagy inkább bemászni sem egyszerű...

Amúgy, ez a repszigeti Hulhumalé (helyieknek szóló) strandjának vége. A sétány hotelekkel, éttermekkel borított, nem fér a fejembe, miért nem alakítanak ki a nyaralóknak egy rendes fürdőrhelyet akár belépőjeggyel? Nem érné meg???

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A szemét, az igénytelenség, össze-visszaság és építési sitt még mindig megakaszt!

Ciki v. sem, de 4 hónap után világosodtunk meg, hogy a Vilingilire tartó 60 percnyi komp+helyi busz tortúrát ki lehet váltani 10 perc taxival Maléból, mert már jó ideje üzemel átjáróhíd³ a két sziget között! (Ráadásul, csak 2 dollárral drágább!) Jó zöldség-gyümölcs piac is csak odaát van, Malén nincs semmi a szupermarketeken és éttermeken, no meg a dzsuván kívül! Amúgy, autóba ülni a fővárosban hülye választás, mert annyira túlzsúfolt, hogy előbb odaérsz bárhová gyalog! Az utak túl keskenyek, nem férnek el rendesen a kocsik, sok százezer motor cirkál fel-alá és csak egy sáv van, így sok az útlezárás! Viszont, járdák és gyalogutak sincsenek a legtöbb helyen...  

Mivel a Summers tetszett a legjobban, így két héttel később, az utolsó hétvégén, még egyszer visszatértünk latin táncosainkkal és 4 magyar utassal, tehát innen búcsúztattuk el Maldívot, illetve az egész szezont!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ugyanis, elérkezett közben a szezon utolsó két cruise-a!

Sri Lankán birkatúrára, azaz hajó által szervezett kirándulásra, mentünk Denivel, a táncos barátnőmmel: Elefánt Árvaházba:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Olinak nem volt kedve jönni, mert hajnali indulással járt, másnap pedig előadásunk volt. (Mi lányok, így viszont ellóghattuk a szezon leghosszadalmasabb vészhelyzeti gyakorlatát, ahol ő a többiekkel szívott.) Klassz kirándulás volt, itt ismertem meg a szuper jó fej magyar utasokat is, a "táncos lábú, nyugodt, de szabdszájú, mosolygós" Böbét, a "mindenkit vallató, bárkit leszólító, szent tehenet is megdögönyöző" Katát, a "véletlenül anyuékkel együtt dolgozó, világot látott" Ivánt és "tollaslabda bajnok, Olival egy cipőben járó, mindig csacsogó feleséggel megáldott" Zsoltot, akikkel aztán sokat lógtunk (és főképp rengeteget nevettünk) együtt, de valóban nagyon lefáradtam! Nem is voltam túl fitt másnap, de a showra összekaptam magam! Muszáj volt, mivel tudtam, hogy ők is nézik, így annál jobban izgultam! Jó sok fotót, videót készítettek rólunk:

A tiltott gyümölcs/The Magical Apple

Volt már pár show címünk...

Varieté:

Ez pedig egy saját fotó, melegítéskor:

Illetve a másik showra való fodrászkodásomból:

Néha igen különös (szemmel nem látható) dolgok történnek előadásban... :D

Pont az a bizonyos előadás úgy indult, hogy Oli a zsákban (a darab elején egy anyagban vagyunk megbújva, ahonnan kvázi megszületünk és én alatta gubbasztok) - miközben behajolt - telibe orrba vágott a fenekével, majdnem hanyatt estem! Nem sokkal később, keze beleakadt a hajamba, kitépve pár hajszálat, végül pedig, az ölelkezésnél, úgy térden rúgott (egy rossz ponton),hogy majd‘ összecsuklottam. Menjen már a fenébe, gondoltam, jobb lesz egyedül a színpadon... :D (Hátul aztán megkérdeztem, haragszik e rám, hogy így ütlegel!  Nos, ő észre sem vette, bár a nagy rúzsfoltom ott virított a fenekén!) Mindebből persze a közönség sem észlelt semmit és barátaink is nagyon elégedettek voltak!

Örömmel tölt el, hogy sok pozitív visszajelzést kapunk! Volt pl. egy orosz kislány rajongó, aki minden alkalommal a nyakunkba ugrott mikor meglátott, majd két rajzzal is meglepett! (A dolog szépséghibája, hogy Oliból valahogy Allan lett... Annyi baj legyen! :D) De volt egy gratuláló úriember is, akiről kiderült, hogy már a görög szezonban is látott minket! Ja, de még meg kell említenem, azt az olasz mukit, akinek hót ziher, hogy hiányzik egy kereke! Tavaly kapott el a feleségével egy közös fotóra, majd alig akartak elengedni. Később megtaláltak a közösségi oldalon, én pedig gond nélkül visszajelöltem őket. Hiba volt... Azóta (nem túlzok!) 2 naponta kapok egy üdvözlő matricát, jó kívánságot vagy fotót (ahogy megy az utcán, dolgozik vagy pl. a kondiban teker) amikre én sosem reagálok!(Kezdetben udvariasan visszaírtam, leokéztam, de aztán csak vérszemet kapott és azóta is lelkesen küldi a „Buon Giorno!“-kat, ill. a közös fotónkat, immár századjára, noha karácsonyi üdvözlete óta egy fia válaszra sem méltattam...)

Az ún. olasz esten beültünk Giovanna szóló koncertjére, melyen Mina dalokat énekel! Tök jó, csak ő olyan díva, aki mindig meghal a színpadon! Vagy akkor is elbőgi magát, ha vidám a dal! :D De, megyjegyzem, így viselkedik hétköznapokon is, még civilben is tonnányi sminket visel rajzolt (B)anyajeggyel...

 Közben búcsút vettünk énekes barátainktól is, akiknek véget ért a szezon! Íme, az utolsó közös Varieténk alatt készült „back stage⁴“- fotó: Adrián, Gigi, Abi, Alex, mi, illetve a Karl-Coral páros

Utolsó Mumbaiozás is klasszul telt! Szombat este étterembe mentünk a magyar brigáddal, egy jó kis indiaira! (Ne kérdezzétek, mit ettünk, senki sem jegyezte meg!) Persze, ott is volt szokásos értetlenkedés, ami tök normális Indiában! Sokszor nem értelmezik a rendeléseket, extra kéréseinket (pl. cukor- v. csili nélkül), de azt sem képesek megoldani soha, hogy szétszedjék a számlát.

Amúgy, teljesen más rugóra jár az agyuk, kezdve a bólogatás helyetti tipikus fejrázással, ami roppant muris, de sokszor összezavaró! Bár, az indiaiak zöme – állítólag⁵– beszél angolul, azért ezt ne vegyétek készpénznek! Mert lehet, hogy beszélik, csak nem értik, így nem lehet velük dűlőre jutni, vagy ők értik, de olyan akcentussal beszélik, hogy mi meg nem vagyunk képesek felfogni egy árva mukkot sem. Aztán van a harmadik verzió, amikor nem értik, de hindiül hablatyolnak kitartóan!

Az éji Mumbai album⁶

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd jó nagyot sétáltunk a fülledt éjszakában! Néhol paráztam, mert elég sötét, keskeny utakon jártunk „Mr. Gps-Olit“ követve, ahol nyomunkba szegődött pár fiatal suhanc is (akik érdeklődve méregettek bennünket),de arra is nagyon kellett figyelnem, ki ne menjen a bokám a girbe-gurba köveken, no meg, hogy bele ne lépjek valakinek az arcába, mert rengetegen alszanak szanaszét. (Ja, és a rohangáló patkányokból sincs hiány!) 

Aztán felléptünk a szezonzáró Bollywood partyn (úgy, mint szilveszterkor), ahol pár - igen csak ittas - indiai vendég megragadta Olivért és berángatta a táncparkettre! Szét röhögtem magam ahogy ropta velük 100 Watton, nagyon jó fej volt! Meg is jegyeztem, bezzeg velem nem penderült be múltkor... (Valóban, - mondta - de most nem volt választása! Ahhha!)

 

• 
• 
• 
• 

Zárásképpen, íme még néhány India-kép Mangaloreból (Ahol még elmentünk a végén az állatkertbe is), Kocsinból és Goából:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nos, Indiát valóban látni kell! Számunkra egyszerre okozott kellemes- és kellemetlen csalódást, mindenesetre sokarcú az biztos! Sajátos, egyedi, érthetetlen, azaz valóban INCREDIBLE⁷, ahogy hirdetik magukról! Színes, de fokozatosan szürkül a légszennyezettség-, por- és igénytelenség miatt, ráadásul lassan már csak az idősebb generáció jár a tradícionális tarka ruhákban.

A vidéki tengerpartok és dzsungelek, pálmafás erdők között persze akadnak csoda  szép tájak, de a nagyvárosok kiábrándítóak, ugyanakkor fejlődik és fokozatosan tör előre a modernizáció. Utolérte őket az okosvilág, mindenki telefont nyomkod, netezik és fotóz, még az is, kinek feneke kilóg a gatyából, ill. utcán él. Múltkor pont láttunk egy egész családot feküdni a kövezeten telóval a kezükben, amin épp videót néztek. (Tiszteletből nem fotóztam le.) Mi, sajnos a gettó túrát kihagytuk, de barátaink elmondása alapján, sokkal jobb a helyzet, mint azt a tv-ből vagy filmekből gondolták, ugyanis mára rendezettebben, manufaktúrákba tömörülve élnek és a gyerekmunka is szigorúan büntetendő! (Állítólag és remélhetőleg, e túrák bevételét az oktatásukra és fejlesztésükre költik!!!)

• 
• 
• 
• 

Sok millióan vannak, hatalmas a káosz, a közlekedés kibírhatatlan és hagy némi kívánni valót az abban való viselkedésük. Van egy régi mondás, miszerint az utca túloldalára születni kell. :D Nos, nem fért a fejünkbe, hová rohannak? Hiába lámpa, pláne zebra, nem lassítanak. Tojnak egymásra! Ugyanúgy nem láttam udvariasságot, előzékenységet, mint a kínaiaknál, akik letaposták egymást a büfében. 5 hónap alatt egyetlen egyszer szólt hozzánk valaki segítő szándékkal, mert látta, hogy el vagyunk tévedve, egyébként csak a tukmálás, lejmolás vagy közös fotó a céljuk. Ráadásul, több indiai jógit láttam Dubaiban, mint egész Indiában! Hol van már a nyugalom, a keleti bölcselet, az átszellemültség? Barátaink azt mondják, nincs nagy baj ezzel az országgal. Én is sokáig úgy láttam, de mivel több időt töltöttünk itt, sokszor máshogy látom... (De mindig más 1-2 hét túristáskodás valahol, mint huzamosabb időtöltés civilként, hétköznapi „köztük levés“!) A káosz nem fog eltűnni. Tisztul, javul, csökken a hajléktalanszám, ami tök  jó, de a népesség továbbra is növekszik, a szmog egyre erősebb, pusztul a természetes környezet. Ráadásul, nem tudom, hány generáció kell még a civilizáltabb viselkedés, igényesség, jól neveltség kifejlődéséhez. (Meg kell hagyni ismét Kínával tudnék párhuzamot húzni, ahol nagyon hasonlóak ilyen téren.) Persze, nem kell egyformának lennünk! Az európai- vagy nyugati kultúra is sok sebből vérzik, nálunk is van bunkóság, igénytelenség, ridegség, eltávolodás. Ezt a modern kor hozza magával. Sokszor sokan jól megfogalmazták, hogy soha nem volt még ilyen könnyű a kapcsolattartás, de soha nem álltak ennyire távol egymástól az emberek, mint ma. Figyeljünk már egy kicsit oda egymásra, emeljük már fel fejünket a képernyőből, mert úgy érzem, nagyon rossz úton járunk!!!

 

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, kezdődjön a crossing, irány Európa!

Szép volt jó volt, ideje haza menni! 

 

Jegyzet:

^{1 just in case = szükség esetére}

^{2 fancy = nívósabb, luxusabb}

^{3 átjáró híd: Amiről a két arcú Maldívos bejegyzésben meséltem. Kínai beruházás eredménye, mellyel eladósították maguk felé a szigetet.}

^{4 backstage = a színpad hátsó, takarásban lévő része}

^{5 indiai oktatás: Akit behatóbban érdeke e téma: http://www.geopolitika.hu/hu/2016/07/08/oktatasi-reform-indiaban-a-tudas-es-az-informacio-hatalma-a-21-szazadban/}

^{6 Az alvós képeket az internetről szedtem!}

^{7 Incredible = szó szerint káprázatos, hihetetlen, előszeretettl használják ők maguk}

Okulva a viharos munkákból (kis sérülésemből) módosíttattuk a show napot. Hip-hip hurrá, áttették! Így nem csak nyugiban dolgozhatunk, hanem felszabadultunk Sri Lankán! Nagy vidáman vágtunk hát neki Colombonak!

Arcátlan, értetlen, nyomulós, hazudós tucktuckosból itt is akad bőven, sőt!

Még rosszabbak! Egyszer majdnem feldöntötték a shuttle buszt! Mint egy tüntetésen, ajtóra tapadva egyszerre üvöltöztek: HALLO! COME, COME! Volt, akiről kiderült, nem is legális taxis (nyomatta nekünk az 1$-osfuvart 10-ért), majd beültünk egy másikhoz, megmondtuk a tutit, pár méter után csak előállt javaslataival. Mondanom sem kell, erőteljesen (madame-osan :D) leoltottam, majd‘ neki állt feljebb, duzzogva sértődötten közölte, ő csak JÓ SZÁNDÉKBÓL ajánlgatja ötleteit!

Tehát nem könnyű egyezkedni, ráadásul folyton tartják markukat plusz pénzért, úgy, hogy szolgáltatásuk sosem 5 csillagos! (És nem a kényelem vagy a légkondi hiány miatt. Orosz táncosunkat is totál elvitték az „erdőbe“, de hiába, mert nem hagyta palira venni magát, egy centet sem fizetett a nem kért útért!) De képzeljétek, a magyar táncosok még azt is mesélték, hogy őket a rendőr állította le, mert egy önkéntes idegenvezető, aki rájuk akaszkodott, még a tucktuckba is beült a sofőr mellé, ami 1 személyes elől... 

Azért voltunk egy mukival városnéző túrán! Rekkenő hőség, iszonyú dugó, tyúklépésben haladtunk, izzadtunk. :D A város elég klassz, szép, modern, nyugati stílusú épületek, mecsetek és templomok vannak, ráadásul tele menő hotelekkel! Látszik, fellendülőben a turizmus!Óriási beruházás van a part mentén, sok az építkezés a szépítés és modernizáció jegyében, dubai-i stílusban! (15 billiónyi $-ról ír a fáma...) Tumultus és kosz azért itt is van, és nagyon kell vigyázni a kígyóbűvölőkkel, illetve majmos emberekkel, ugyanis úgy nyomják erőszakosan nyakadba a hüllőt, hogy ki sem veszik, míg nem perkálsz! (Ezt magyar táncosaink mesélték háborogva, így mi a közelükbe se mentünk!)Rengeteg itt is a csadorban járó muszlim, noha az ország vegyes vallású (sok a hindu is).

COLOMBO ALBUM:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az út végén természetesen selyemboltban találtuk magunkat „shopping mall“ helyett, de rögvest közöltük: Kösz, nem! Sofőrünk reakciója egy szokásos „Csessze meg! – kifejezés“, melyre immunissá váltunk, így tovább pöfékeltünk a 3 keréken! Nagyon nem tetszett vezetőnknek, hogy beugrunk vásárolni, mondván város-túráról volt szó, csak épp az alkuban benne volt, hogy szeretnénk majd valahová beülni enni, inni, netezni, boltozni és még az utolsó állomást (golfpálya) is sztornóztuk, tehát bőven maradt idő a 4,5 órából! Nem mindegy neki, hová visz, ha ár-időre szerződünk?! Így még a benzine sem fogy! Ki érti őket???!

Szóval, így keményedünk, azaz bunkósodunk el! Sajnos, muszáj! Kocsin már rezzenéstelen arccal vágunk át, pedig tapadnak ránk, mint lesifotósok a hollywoodi celebre! Legutóbb büszke voltam Olira, mert végre képes volt szó nélkül átgyalogolni „rajtuk“. (Hetekig treníroztam, hogyha annyira válaszolhatnékja van, akkor hozzám beszéljen magyarul, mert így is tarthatatlan a helyzet, de ha még reagál is, vérszemet kapnak!) Ne feledjétek a „Hello, how are you? és Where are you from?“– kezdetű barátkozás veszélyes! Azt jelenti, szorul a hurok, légy észnél, különben hipp-hopp átejtve egy kocsiban találod magad, isten tudja, merrefelé! Mumbai-i kikötőnél már messziről kiáltják: „10/20/30 $, good price Sir!“ Mégis mire? Azt sem tudják, hová tartunk! (Ennyiért átvihetnek India másik sarkába is :D, mert még az 1 órányira található Phoenix Mall is 200 RS-ba kerül órával, ami kb. 3$!)

Így ahol lehet, mindenképp uber! Ékes példa a város túlfelén lévő Hard Rock, ahová 2 órát zötyögtünk, mindössze 700 rupiáért (10$),az egyik táncoslány szülinapján! (Mi ez a Hard Rock mánia a briteknél?! Japánban, Szöulban is kilométereket utaztunk (utóbbiban 3 órát), hogy lóhalálában befaljunk egy drága ebédet.) Persze, nem kötelező, de szívesen mozdultunk ki a csapattal, és legalább rohanni sem kellett, overnight¹volt! Denivel és román párjával, Luciennel ültünk, aki szintén mejegyezte, mi a fenéért kell ilyen messze ünnepelni, de nekik, még inkább „muszáj“ volt! Mi lányok azért jól eldumcsiztunk, közben András barátunkat is felhívtuk, akinek Deni volt a produkciós főnöke annó! A hely klassz lenne, jó nagy, csak le kéne választani az éttermes részt a táncparkettől! Ugyanis teljes diszkó fíling fogadott: üvöltő zenével, sötétben evéssel, sikongató indiai tinilányokkal, illetve májerkodó legényekkel, síppal a szájukban. (Totál megfájdult a fejem, pláne, hogy előtte döntött ágynak egy enyhébb influenza.) Távozáskor volt némi kellemetlenség, mert 50 percbe telt kihozniuk a számlát, melyet képtelenek voltak szétbontani, holott nyomatékosan kértük. Azt akarták, egy kártyával fedezzük a cechet, de ez senkinek sem felelt meg, így végül 20 percig bogozgattuk a fogyasztásokat, mindezt üvöltözve a hangzavarban, majd vonultunk egyesével a kasszához. A végösszeg sehogy sem stimmelt! Sőt, még az ünnepelt fizetett rá, mivel ő ment utolsónak. Isten tudja, miket számláztak fel. (Adókat, fel nem tüntetett szervíz-díjat, plusz vizet stb.) Persze, azért nem bántuk meg, mert jót vacsoráztunk,  (pláne Oli, aki 2 perc alatt tolta be a hatalmas barbecue-s bordáját), a társaság is jó volt (legalábbis a taxiban, mert az asztalnál képtelenség volt beszélgetni)!

Már éjfélre járt, mikor elindultunk haza, így fele idő alatt visszaértünk, noha az élet olyankor sem áll meg teljesen. A dudaszó és keresztül-kasul cirkáló tucktuckok épp úgy nyomják, mint nappal. Túl azon, hogy (tömeg)nyomor, kosz és szennyezett levegő, azért sem élnék itt, mert a közlekedés és a zaj kibírhatatlan!

Na még egy kis Mumbai:

Az, hogy néha utamat állja egy szent tehén, teljesen normális! Ilyenkor nincs mit tenni, várni kell!

Éjszaka inkább patkányokba botlunk, de nappal cuki mókusok fogadnak a kikötő felé eső utcákon:

Elugrottunk az ún. Hanging Gardenbe is egyszer, ez fenn van a helyen:

Egy kirándulás a híres Elefánt-szigetre énekeseinkkel, Corallal és Karllal:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Akkor este ki is mozdultunk, nekivágtunk az éjszakának 4-en! :D

Sokszor bejártuk már a környéket, este a legkellemesebb, de a vasárnapoknak is megvan a maguk bája! Gyerekek, fiatalok tucatjai játsszák a krikettet szerte a városban! Sokan az úttest kellős közepén! Nem értjük, miért, hiszen sok parkjuk van e célra, bár lehet a közöttük elsurranó autók és taxik hada jelenti a kihívást vagy izgalmat számukra... 

Törzshelyünk, a közeli Starbuck's egyik vidám ülőkéje:

Viktória terminál ezúttal belülről is:

Piacozás: Crowford market!

 Azt hittem jól járok, de iszonyú drágán vettem avokádót. Valószínű, hogy fehér arcom láttán 3x-ra ugrott az ár. Igaz, ami igaz hatalmas darabok voltak: 1,3 kg 8,5 Euróért...

 

Megy a biznisz az utcán! A legmegmosolyogtatóbb egy papa mérleggel! 8 rúpiáért lemérheted a súlyod! :D 

Jártunk a Nehru Planetáriumban is! Képzeljétek, 19 kg vagyok a Holdon, Oli pedig 225-öt nyom a Merkúron. Igen fontos infók ezek! :D

Egy másik alkalommal a Haji Ali Mecsetet tekintettük meg, ami nagyon szomorú hely!

Tele van szeméttel és nyomorúságos, megcsonkított (vagy így született) kéregetőkkel, kezetlen-lábatlan, a világát sem tudó szerencsétlenekkel.

A nyomor tehát kikerülhetetlen, jó ötlet esetleg számukra külön félre rakni, de aztán jobb meg nem számolni mennyit osztogat szét az ember... Különösen szívfacsaró a nők helyzete: Mindenki fiúgyermeket akar, mert férfinak jobb lenni Indiában, a lányokat nem taníttatják, mivel kevés pénzt keresnek! Sokáig gyakori volt, hogy megölték vagy eltitkolták őket. Jelenlegi statisztikák szerint, itt a legmagasabb a nők ellen elkövetett szexuális erőszak is. Kevesebb nő van Indiában mint férfi, házasságnál a lánynak hozományt kell vinni, ezért a férj sokszor megöli feleségét! A válás szinte ismeretlen, ha mégis elhagyják a nőt, nem kap semmit max. az ékszereit, ezért hordják magukon az összes aranyat. Az On the Spotnak⁴ van egy indiai összeállítása, ahol mesélnek pl. az indiai özvegyasszonyokról is, akiket teljesen kivetett a  társadalom. Érdemes megnézni!!! Sajnos, a tradícionális vidéki városokban, ahol még élnek a hagyományok, roppant méltatlan helyzetbe kerülnek ők! Nem számít, hogy 10 v. 70 évesen veszítik el férjüket (Ne higyjétek, hogy ez ritka dolog! Teljesen bevett szokás, hogy 9-11 évesen már férjhez adják papíron a lányt, aki úgy veszíti el férjét, hogy nem is látta soha!), nem házasodhatnak többé, hajukat 1 cm-esre nyírják - elvéve maradék női mivoltukat - nem birtokolhatnak és ha nem költözhetnek haza, akkor utcára v. özvegyházba (widow ashram⁵, ami kvázi női nyomortanya) kerülnek! Régen még máglyára is ítéltettek (elvárták tőlük, hogy az özvegyégetés hagyománya szerint, önként, dalolva égessék el magukat), mintha az ő hibájukból halt volna meg a férj, ugyanis, ez az ő karmájuk. (Ha újraházasodnának és ellengszegülnének, hitük szerint, következő életükben ugyanez történne velük.) Rettenetes! Azóta javul a helyzet és sokan fáradoznak ez ellen a borzalmas szokás ellen, de elképesztő mennyi ostobaságot és kegyetlenséget képesek elkövetni a tradíció, babona, hiedelmek vagy épp a vallás nevében! Egy kiút van számukra, a szent városban, Varanasiban való halál, mert akkor kikerülnek a reinkarnációból! Így teljesen megszokott dolog, hogy oda zarándokolnak meghalni, mindennapos a hullaégetés.

Na akkor evezzünk kicsit vidámabb témákra!

Milyen kicsi a világ! :D

Képzeljétek, van egy ismerősünk Goán⁶! Egy énekesnő, aki itt (Egész pontosan Santa Cruz faluban) él 3 éve! Hajón ismerte meg indiai férjét. Soha nem hitte volna, hogy ide sodorja az élet! Sőt, otthon őrültnek nézték, hogy kiköltözik, de mivel párja nem kapott magyarországi vízumot (el is ment a kedve hát országunktól), így hallgatva az ösztöneire, kijött. Hihetetlen, de teljesen jól élnek! A srác is megvívta a maga harcát tehetős családjával, akik nem nézték jószemmel az európai menyasszonyt, és akkor még az elrendezett házasság felrúgásáról és az ezzel járó vagyongyarapítás elmaradásáról nem is szóltunk... De a lényeg, kitartottak egymás mellett és boldogok azóta már pár hónapos kislányukkal! (Egyébként, oltári sztorikat mesélt Klári: hogyan kerekedett el a szeme sógora esküvőjén a betalicskázott aranyrakományok láttán, vagy művelt nagy tekintélyű apósától, amint a tehénhez imádkozik, de megemlítette anyósát is, aki bár diabéteszes, mégis napi 1 liter cukros tejet iszik (hisz‘ a tejtermék szent és jó), valamint a férje családja körül sertepertélő szolgákról! Nem csoda hát, hogy anyósa nem valami segítőkész, már ami a baba körüli teendőket illeti (mert ilyen nagyasszonyok nem végeznek háztartási- vagy dada munkát, mint amilyen a pelenkázás!), de azóta ámulva csodálja magyar menyét, aki főz-mos-takarít, ellentétben a többi feleséggel! Lám, mégis csak csodálatra méltó az idegen asszony!  

Mikor náluk jártunk vendégségben, óriási szeretettel fogadtak, azt sem tudták mivel kínáljanak! Barátnőm ragi³ lisztből készült kenyeret sütött, ami még meleg volt, mikor elcsomagoltam (egész héten örömmel falatoztam!), sőt házilag préselt kókuszolajat is adott! Ráadásul ebéddel vártak, Klári már jól elsajátította az indiai konyhaművészetet! Párja, Reji helyi whiskyt kóstoltatott Olival (Sőt, odaadta volna az egész üveget, de nem vihetjük fel a hajóra. Azért egy kis üveg csak bekerült a farzsebbe! :D), engem pedig nagyon etetett volna, mert nem hitte el, hogy jól laktam csupán zöldséges rizzsel! (Vegánként a csirkéből nem ettem, ráadásul az én fejadagom egy indiainak pont egy falat:D) De ez nemzeti szokás náluk, a tukmálás pozitív oldala, azaz roppant kínálós, szívélyes vendéglátók! Azért Klári megjegyezte, nem egyszer kötött ki kórházban a „Kóstold meg!“ és „Egyél még!“-féle, családi nyomás hatására és hozzátette, utcán ne együnk!!! Megbeszéltük, mindenképp találkozunk még!!! :)

Pár héttel később magyar hangra kaptam fel a fejem utasdrill² alatt! Kiderült, jött három magyar házaspár a cruise-ra! Egyik pár férfi tagja egy általunk is ismert híres artista testvére, a másik pár pedig pár utcányira lakik apósoméktól! Nagyon megörültünk, újra volt anyanyelvű társaságunk pár napig. Többször vacsoráztunk együtt, Goán pedig strandoltunk egy nagyot a Bugmalo bícsen, ami tök jó hely:

Szép tiszta part, a víz tökéletes, a part tele bárokkal, éttermekkel:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

New Mangalore strandjában viszont csalódtunk. Nikolaj "csodaszép" helyre invitált bennünket, amiről azt állította, "jobb, mint a rezort" és jó éttermek is vannak!!! Aha... Először át kellett kelnünk egy olajjal borított, kipufogó gázoktól hemzsegő dzsuva-hegyen gyalog, majd a parton (azt hittük rossz helyre jöttünk, míg meg nem találtuk a többieket) Zimmer Feri-féle kifőzdéket láttunk, lehasznált, törött, koszos műanyagszékekkel - ahol akkor sem ennék, ha fizetnének érte - és igaz, hogy liszt-szerű a homok, ill. tiszta, hínármentes aljzatú tenger fogadott (így valóban  kilométereket lehet sétálni a vízben undi cucc nélkül a talpunk alatt), de a több száz (TÖBB SZÁZ!) fürdőző indiai pasas telefonnal igen kicsapta nálunk, lányoknál a biztosítékot! Egyfolytában fotózással zaklattak, ha nem engedtük, sutyiban folytatták! Mondanom sem kell, egyikünk sem fürdött, kivéve Nikolajt, aki  baromira imádja ezt a helyet...

A kép csalóka, nem látszik olyan trének, vagyis a lepukkadt éttermek lemaradtak, de strandoló pasasok hada azért kivehető!!! :D

Aztán Maldívon is honfitársakba botlottunk, ugyanis két család nyaralt abban a rezortban, ahová a többiekkel mentünk! Ismét összekapcsolódtak a szálak, ugyanis az egyik anyuka egy volt tanárnőm unokatestvére, de találtunk még egy-két közös ismerőst! Jól éreztük magunkat, nagyot beszélgettünk.

Az Obluban akkor már másodjára voltunk, mivel olasz zenészünk, Matteo mindig összeverbuvál egy csapatot, ugyanis ismerőse a menedzser, így csoportos kedvezményt kapunk. Kicsi sziget, de nagyon klassz, vendégként bánnak velünk (ebéd, uzsonna, korlátlan italfogyasztás), van ún. infinity medence is, kristálytiszta  tenger mindenféle élőlénnyel (több száz halféle, cápa, rája, teknős),így snorkelingoláshoz tökéletes! (Ehhez mindent adnak! Sőt a wifi is ingyenes.) A képek magukért beszélnek!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ilyen nagy csapattal mentünk először:

 Egy album a víz alól:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Azért nem mindig élünk ám ilyen nagy lábon, volt olyan hétvége, amikor csak a sarki kávézóig jutottunk Maléban, de olyan is volt, mikor komppal vágtunk neki egy lakott szigetnek, ahol sok helybéli fürdőzött, természetesen iszlám stílusban, így a parton heverésztem könyvvel a kezemben, de a víz és a part ott is csodaszép, így maximálisan élveztem ezt is! Íme a Vilingili sziget:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Lássuk, mi a helyzet a fedélzeten...

 

• Voltam beteg: hirtelen felindulásból, felhevülten elkövetett jeges shake okozta az állapotom, így kiterültem kétszer 3 napra! (Azért kétszer, mert közte volt show és olyankor nincs olyan, hogy betegség! Csak aztán jön a visszaesés.)
• Aztán, hála a korlátlan rezort-italfogyasztásnak, elbocsájtottak két táncost, ugyanis úgy randalíroztak a kikötőben, hogy felnyomta őket a kinti őr a szekusainknál. Jött a szonda, a többi pedig kitalálható! (Egyébként a lány vízbe ugrása tiltott helyen volt igazán az, ami kicsapta a biztosítékot...)

• Visszatért egyik biztonsági tisztünk (egy fiatal safety officer), aki nemes egyszerűséggel bejelentette kollégájának, felszedi magának az énekesnőt és nem érdekli, hogy foglalt! Mit gondolt Coral, mikor fülébe jutott? „Sok sikert hozzá, SXXXfej!“ :D :D :D Oh igen, már kezdtem elfelejteni a jó olasz tengerész-mentalitást! Bírom, amikor ilyen nagylegények saját magukat égetik le...

• Megvolt a rettegett Nagy Ellenőrzés! Volt hát drill drill hátán, be volt tojva a vezetőség, mit talál majd az érkező kontroll-bizottság. (Nos, talált is némi kivetnivalót, amit persze, azóta is ugyanúgy csinálnak, mint előtte...)
• A cruise diri-irodában, ahol mindig kirakják a het infókat nekünk, mostanában közzé teszik azon utasok fotóit, akikkel jobb vigyázni, mert kiemelten balhésak. Értsd, panaszribik! (Igen, főképp nők! A múlt héten 8 fotó is volt e ‚WANTED‘ stílusban kifüggesztve, mint körözött bünözőké! :D) Egyik arról híres, hogy első nap előadja nagy jelenetét, miszerint nem megfelelő számára a kabin, mert olyan pici, hogy sorozatos klauszrtofóbiás rohamok törnek rá... Természetesen így akarja elérni, hogy kapjon egy nagyobb, magasabb árkategóriájú szobát. A bibi az, hogy ezt már eljátszotta másik hajón! Nem is értem, hogy képzeli, hogy ez nem köztudott a vezetőség körében, ráadásul elég olcsó trükk. Ha valóban ilyen baja lenne, akkor nem jönne hajós nyaralásra, ráadásul a szobák mérete és fotója elég egyértelműen fel van tüntetve foglaláskor...

(A kép illusztráció...)

De volt két hidrogénszőke tyúk is, akik mindig mindenért hőzöngenek. Hozzájuk ez volt az instrukció: Kerülni! Ha mégis betalálnak, bólogassatok, de nem kell intézkednetek! :D

Aztán kegutóbb két indiai pasas hagyott kőkemény kommentet. Leginkább azt kritizálták, hogy nincs számukra külön program, szar a kaja(tartanak fenn külön indiai sarkot pedig) és lekezelően bánnak velük. Nos, el tudom képzelni, hogy nem nyalják úgy körbe a feneküket, mint az európai utasoknak, de milyen plusz programot várnak??? Azon a héten kb. 100 indiai utas volt az 1200-ból. Van indiai duó, aki minden este az ő nyelvükön, nekik játszik), a Bollywood party is zakatol egyszer a héten, mit várnak? Krikett versenyt az animátoroktól??? Én úgy látom, a tengeri napokon ki sem teszik a lábukat a kabinból, mivel ők nem szeretik a meleget, 30 fok van, de pulóverben járnak... (Egyébként is totál nehéz velük a kommunikáció, mert olyan borzalmas akcentusuk van, sokszor csak pillogok! Oli nyávogásnak titulálta ezt! Szegény spanyol edző csajszi rengeteget panaszkodik, hogy egyszerűen nem érti őket, amikor meg  visszakérdez, akkor felkapják a vizet és egyáltalán nem kedvesek...)

Hogy a többi nemkívánatos személy mit művelt korábban más járatokon, csak a jóég tudja, de vicces csodálkozó arcukat csodálni a falon, melyeket a szekusok készítenek róluk első beszálláskor. (Félreértés ne essék, kép mindenkiről készül, mivel beviszik a rendszerbe. Elég komoly a ki- és beléptetési rendszerünk, így elég ritkán fordul elő potyautas! Vagyis soha! :D :D :D)

• Volt olyan hét, képzeljétek, hogy 4x azaz NÉGYSZER váltottunk kabint!!! Azt hittem, az agyamat eldobom, vagy inkább elhagyom! De aztán szerencsénk volt, mert egy hétig élvezhettünk ablakos szobát, sőt azóta gyakran kapunk olyat! Imádom! Nonsztop az ablakban napfürdőzöm:

De moziztunk nálunk énekeseinkkel, akiknek igen menő projektoruk van!

Valentin napon  Mormugaon strandoltunk! Oly‘ gyönyörű helyre bukkantunk a kikötőtől nem messze, hogy alig hittem a szememnek: Japanese Garden

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Aznap este még egy óriási kényeztetésben volt részem! Finoman fájó lávaköves, bambuszos testrész-helyreállító, izomlazító kiropogtatásos masszázst kaptam képzett filippin barátnőmtől a spaban! Bár, járni alig bírtam utána, nagyon rám fért!  :D :D :D (Pár nap múlva Olivér sem maradt ki a buliból...)

 

Jegyzet:

^{1 overnight = éjszakára kikötés, 24-48 órás egy helyben állás, szabadság!!!:D}

^{2 Ragi liszt = indiai lenmag liszt}

^{3 drill = biztonsági gyakorlat}

^{4 On the spot: Gondolom Cseke Eszteréket nem kell bemutatnom, a legkiválóbb magyar dokumentumfilmesek!}

^{https://www.youtube.com/watch?v=2hRGeIXD5kg}

^{5 Ezeket az özvegyházakat általában nem támogatja az állam, nagyon ritkán van egy-egy finanszírozottotthon, pl. Varanasiban egy, ahol kb. 2000 Ft-nyi támogatásjut havonta egy főre.}

^{6 Goa: India legkisebb állama, nagyobb városai: Vasco de Gama, Panai, Old Goa, és Mormugao a kikötőváros.}