Indiai kalandunk New Mangalore-ban folytatódott. Tüstént megrohamozott minket húsz tülekedő, kánonban beszélő, kiéhezett taxis! Szerintük a leghangosabb viszi el a pálmát... Mellettünk állt egy hajóról leszállt pár, akik már árról alkudoztak, így kaptam az alkalmon és összetársultunk Chris és Pat egy bécsi tipikus osztrák házaspár, de róluk még később!

Első két megállónk egy-egy hindu templomhoz vezetett:

Mögötte a Kadri park! 

Na, ez igen lepukkant állapotban van! Nem ám, mint a kínai vagy japán kertek...

Majd szétnéztünk egy bevásárlóközpontban. (Elég putris város, de érdekes módon több hatalmas plázája van, a legtöbben még Spar is van! :D)

A kép csalafinta, jó látószögből készült! :D

Végül a „Beach-program“-on nagyot csalódtunk, Pat majd‘ elsírta magát fürdőruhában, hisz‘ lazulós, napágyas dologra készült Coronitával, ehhez képest dzsuvás, strandolásra alkalmatlan partszakaszt kaptunk, rozsdás csődarabokkal és fémmaradványokkal a vízben. Pancsolásról mi nem is álmodtunk (valahogy úgy gondoltuk, ahhoz nem Indiába kell jönni, bár ez a teória megdőlt egyszer), de elképesztő, hogy taxisunk ezt „beautiful⁰bícselésnek“ minősítette! Nyilván a kosz és higiénia mást jelent számukra, de képes odavinni, ahol még „Úszni Tilos“-tábla is van!? Pofátlanság!Na, ott nem maradtunk! (De méltatlankodtak is osztrákjaink, minek állt meg egyáltalán itt a hajó, mert nem valami sok a látnivaló arrafelé!?) A sofőr plázába már nem vitt volna vissza a megállapodott összegért, de képes volt még jattért tartani a markát, mikor orrlógatva hazatértünk! Úgy pattantunk ki a kocsiból, mintha puskából lőttek volna ki bennünket.

Ha már itt tartunk! Meséltem már szemtelen/értetlen kínai, lehúzós szigetlakó (pl. Fijin) vagy tájékozódni képtelen koreai taxisokról, de ilyet, mint az indiaiak, még nem pipáltunk!

(Múltkor, ugye Olivért vitték kéretlen körútra és sálboltba, ahonnan nem akarták kiengedni.)Ebből okulva gondoltuk, megpróbálkozunk az uberrel (ezt többen javasolták, csak eleinte gondjaink akadtak az applikációval),így magabiztosan ballagtunk kifelé foglalással, telefonnal a kézben, de a szokásos pióca-had lesben várt. Igyekeztem Tank Arankaként, fület befogva menetelni, de Olinak belemásztak az arcába és feltartóztatták. Miután rájöttek, hová tartunk, egyszerre rázendítettek sztrájkról hadoválva (közben az appon törlődött a fuvar és hirtelen nem mutatott semmit), de mivel eszük ágában sem volt uber áron vinni, így nehezen, de belenyugodtak, hogy kirándulás vagy több órás furikázás velünk biztosan nem lesz. Igen ám, de egy tucktuckos 100 rupiáért ajánlkozott! (Megjegyzem, mindig gyanús, ha az anyósülésen ül valaki, de amúgy se bízzatok tucktuckosban!) 5 perc múlva leállt egy gazos, több száz éves vasútállomásnál és idegenvezető módjára nekiállt mutogatni. (Annyira volt látványos, mint bármely balatoni állomás, ennyi erőből nyilvános retyó is lehetett volna.)Máris bűzlött az egész, közöltem, induljunk, erre nincs időnk! „Jó – mondta –,  akkor megyünk az óvárosba!“ Kerek perec kijelentettem, nem erről volt szó, CITY MALL! Erre rávágta, hogy az zárva van a sztrájk miatt! Felforrt az agyvizem, hisz‘ a többi sofőr elvitt volna, csak drágán, félő volt, hogy kamuzik:

• „Ó, én jobban tudom Madame, itt élek, higgye el, de persze ellenőrizhetjük!“
• „Rendben ellenőrizzük!“
• „Ohhh, hát oké, de előtte mutatok egy másik plázát, ugyanolyan jó lesz!
• „Igen? Nekem modern bevásárló központ kell, nagy szupermarkettel!“
• Az lesz, az lesz, mindent megtalál ott, Madame!

Kelletlenül beleegyeztünk, mondván a városban majd meglógunk.Süvítettünk a lepukkant régi negyedben, idegesen kapkodva a fejünket, ő meg csak tolta a süketetet, ‘Nyugi madame!‘-ozott, amitől még paprikásabb lettem. Végül beparkolt egy selyem- és szőnyeg bolt elé. Ennyire hülyének néz??? Kiugrottunk, kezébe nyomtam 50 rupiát¹(háborgott, de mégis mire???) és otthagytuk. Egy hotelben megvártuk a közben lefoglalt kocsit(persze, hogy volt), ahol a segítőkész portás felvilágosított, nyitva van a pláza!

Láthatjátok, igen kényelmetlen szitukba lehet keveredni. Miért jó nekik, hogy hülyére vesznek?! Nyilván, százalékot kapnak a  boltoktól, de nem járnának jobban, ha odaszállítanák az embert, ahová kéri, és akkor tartanák a markukat? (Ilyen erőszakos boltba-rángatáskor csak azért sem vásárolnék!) Visszataszító a nyomulás, ránk akaszkodás, légvétel nélküli, végeláthatatlan (fuvar)tuktukmálás. :(

Másnap is az osztrák párral csaptunk a lecsóba Kochiban! Előre fizetett tour-taxival mentünk, a csaj alkudta le. (Megtudtuk, a nagyija – kinek a neve azt jelentette, alkudozni – bolgár kereskedő volt.)Ezúttal, jól jártunk!

 „Backwaters“ csónaktúrával indítottunk, ami közkedvelt program a turistáknak. Egy gazdagabb, hoteles környéken eveztünk²:

Innen az óvárosba kerültünk, ahol végigjártuk a látnivalókat: holland temető, St. Francis Templom, melyben Vasco de Gama³is nyugodott, mentünk piacra (igen büdös a halaktól, a szokásos káosz normális), illetvea kínai halászhálókhoz, majd a túra egyetlen kötelező szuvenír boltjába. (Erre mindig számítsatok, de legalább tiszta volt a mosdó, a tulaj is kedves és elmaradt a tukmálás.) Úgy fest, Kochiban jobban élnek az emberek egy fokkal és vidámabbak is. Ezt aznapi vezetőnk is megerősítette!

 

Majd a Princess Street következett (Kocsi legrégebbi utcája), mely szuvenír-, kézműves- és hangszerboltok, tetováló szalon, kisebb-nagyobb (trip advisor által minősített) hotel,illetve kávézó otthona! (A környék tele van idelátogató hátizsákos hippikkel, turistákkal és utasainkkal.)

Kochi album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 

Sok galéria, múzeum-bolt és restaurátor üzlet található itt. Egy másik alkalommal pl. felfedeztük a Yoga Art nevű kávézót is, mely igen gazdag kézműves termékekben,  imádom! (Vettem bőrkötéses, kézzel, újrahasznosított papírból készítettt naplókat! Bónusz pedig, hogy jó wifijük és szójatejük is van, és barátságosak az ott dolgozók.)

Útitársainkat sokáig nem tudtuk hová tenni!

Jól szituált 40-es, gyermektelen, pénzügyes házaspárt képzeljetek el, akik általában tök merevek, nem csevegősek (jó angoltudásuk ellenére), néha-néha mégis érdeklődőek. 3-szor kirándultunk velük, de nem lőttek egy árva képet sem! (Kocsiban voltak talán a legbeszédesebbek csónakázáskor, illetve az étteremben.) De, hogy roppant furák (pláne a férj), az később tűnt fel csak igazán! A hajón sosem vett észre, ha a szemembe nézett sem, hiába köszöntem. Miután felesége odaintett, ő még egy bő percnyi hatásszünettel később reagált elmaradhatatlan, kaján, Jack Nicholson-os mosolyával. Néha a semmiből nekünk szegezett egy kérdést, melyre ha válaszoltunk, lefagyott (mintha benyomódott volna egy „pause“) 1-2 percre. Sokszor nem tudtuk, értette-e a választ, feldolgozza vagy konstatálja, és ezzel kimerítettük a témát. Ha vicces dolog történt, akkor néma csend után feltört belőle egy kacaj, illetve feleségével való csevejeknél valami „Goofy-hang“. Talán jót tenne neki(k), ha töménnyel indítanák a napot, mert az esti bulikon, spiccesen egy fokkal jobb fejeknek bizonyultak! Mégis ragaszkodtak hozzánk, mi meg úgy voltunk, hogy bár nem a legbűbájosabb társaság, legalább a költségeink feleződnek és mivel utasok, mégsem rázhatjuk le őket. (Ebben az időszakban táncos-, énekes barátaink nem értek rá a próbák miatt!) 

Napunkat egy part menti hangulatos étteremben zártuk: Ginger House

(Ide mi még visszatértünk ám!) Bár, a pincérek kissé lassú felfogásúak voltak (folyton olyat hoztak, amit nem rendeltünk, illetve elfelejtkeztek arról, amit igen),  végül jót ettünk és gondtalanul, időben visszaértünk a fedélzetre.

Két hét múlva Olival a „modern“ városrészbe mentünk plázázni és a tegngerparti korzót bejárni, ami ki sem látszik a madárkakiból! Így Kocsi iránti lelkesedésünk alábbhagyott, mert látnivaló nincs és a környezet igen lepukkant... :(

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az indiai sofőrök nagyja közveszélyes!

Egy különösenőrült példánnyal Goán szembesültünk! (Goa India legkisebb állama, kis Portugáliának nevezik, európai épületeivel, gyönyörű tengerpartjai, illetve csodálatos növény- és állatvilága miatt igen kedvelt a turisták körében!) A kikötő, Marmugao kint van, az utak rossz állapotúak és kanyargósak, a dudálás és előzgetés állandó! Egész Indiában kaotikus a forgalom (különösen a nagyvárosokban) és rettentő sűrű: vannak a szent tehenek, szekerek, biciklik, egyéb guruló tákolmányok, kóborkutyák és az emberek. Rengeteg! Tömegiszonyosoknak, klausztrofóbiásoknak nem ajánlom!:D 

Tehát, utolsó túránk a furcsa párral: A nőci ismét letárgyalt egy 4 órás, 5 megállós kirándulást, majd beült leghátulra, férje előre, mi középen ketten. (Nagyobb, 3 soros kocsi volt.) Bő 40 percnyi kocsikázás a hepe-hupás utakon, zsúfolt falvakon keresztül, míg beértünk Old-Goa városába, mely igazi templom-telep :D

 (Oli szóvá is tette, mostanában folyamatosan keresztény templomokat nézünk!? :D) 

Archeológiai Múzeum és Portré Galéria

• 
• 
• 
• 

Ezután egy bazársorra érkeztünk, ahol vettem egy kókusz-kézitáskát, illetve

a változatosság kedvéért, egy hindu templomot (Mangés) látogattunk meg:

Miért volt sofőrünk közveszélyes? Össze-vissza vezetett, hol a gázra, hol a fékre taposott, miközben előre-hátra buktunk, Pat fel-felkenődött az oldalsó ablakokra, miközben folyamatosan németül káromkodott és karattyolt (így is értettük, Oli jókat derült rajta titkon) a férjének, aki elöl egyre frusztráltabb lett és óvatosan odamutogatott a vezetőnek, hogy „nyugi nyugi“ (az pont letojta),de ez hátulról nem látszott, így a nő csak még idegesebb lett... Nem mondta, mi milyen messze lesz, hol mennyi időt töltsünk, hogy beleférjen a tervezett program, vagy miért mentünk fél órát egy irányba, majd fordultunk vissza hirtelen! (Eltévedt, szeme sem rebbent!) Tovább száguldoztunk, mikor kósrusban kérdeztük, mi a fene , és hová tartunk, végre kibökte, hogy a fűszerfarmra! (A tévesztést  igyekezett eltusolni, útlezárásról hadovált, holott semmi ilyesmit nem láttunk, közben féltünk, hogy kiftunk az időből. A beígért tengerpart el is maradt...)

 

A FARM szuper program! 

Citromfű teával fogadtak, idegenvezető vitt körbe, sok érdekes dolgot elmesélve, (pl. a vanília az egyik legdrágább fűszer, melyből a Coca Cola és a Pepsi felvásárolja a világtermelés 20%-át, a legtöbb élelmiszerben csak mesterséges aroma van! Az ananász- és kávé cserjének külön női és férfi bokra van, így utóbbit keresztezni kell, hogy megkapjuk akávébabot, az ananászból pedig nőit kell enni, ha édesre vágyunk, a hím karcsúsít! A banán nem fa, hanem fű!), közben láttunk 2800 x-szor erősebb csilit az általunk ismertnél, illetve elefánt fürdetést, majd demonstrálták, hogyan másznak Tarzanként a szüretelők egyik pálmáról a másikra. Végül, jó fűszeres ebéd várt!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Na, ezek után ismét GTA-száguldás! Csoda, hogy ép bőrrel megúsztuk! (Legalábbis Pat, aki hátul sipákolt a vezetőt szidva. „Hé Sir, én vakáción vagyok! Nem akarok meghalni! Normális? Azonnal kiszállok! Álllítsd meg a kocsit! Valaki mondja már neki, szólj neki, Áhhhhhh! stb.) Tényleg voltak necces helyzetek: kanyarban előzés 120-szal, záróvonalon suhanás, bokor-súrolás a sztrádán stb...

Mi csendben ültünk sietésre voksolva, féltünk ugyanis, hogy elkésünk, és megbüntetnek⁴ minket. Igen kicentizve, 3 perccel később estünk be, de elkerültük a letolást. Egyébként 35 km-re voltunk csak, a vezetőnek kellett volna tudnia a forgalmi helyzetet és útviszonyokat! Még jó, hogy a farmon kicsit hajtottam a sereget és egy órát számoltam a hazaútra! 

Zárásképp, egy hadi tudósítás utasainkról:

- Kb. 2-400 indiai: ők a kínaiakra hajaznak, ami legalábbis a hajón való kóválygást, fotózást, szalonokban alvást, (egyszer nagy mérgesen felnéztem a gépemből, mert majd‘ megőrültem a mellettünk alvó család horkolásától, mikor konstatáltam, hogy párom is elszenderedett... De legalább ülve, szolidan, hangtalanul. :D)

mentőmellény-felvételhez való teljes alkalmatlanságot és a felvonó kezeléséhez való autizmust illeti!

(Beözönlöttek hatan a felfelé tartó liftbe, miközben lefelé tartottak. Összevissza nyomkodtak, nézték, miért nem aktiválódnak az alsó szintek gombjai, közben felértünk, de eszük ágába nem jutott minket kiengedni...)

Sajnos, csípős hónaljszaguk orrfacsaró!Akad muszlim család is, akikből áporodottság gőzölög az egész napos bepállás miatt. (A nagy ruha stimmel, de az arab parfüm-mániát nem ismerik.) Sose tudni, ki után kapunk  kabint, de amikor kosz és bűz fogad (no meg vágott köröm) akkor elég egyértelmű... Érdekes, némelyek a cipőt kidobják az ajtó elé! Volt egy csuka, ami egész cruise alatt vándorolt, mindig másik ajtó előtt találtam szétrúgva!De gyakran lenyúlják a „Ne zavarj!“ táblánkat is! Ilyenkor csóri takarítónk jól meglepődik, ha benyit, hát még mi, hisz‘ úgy tudjuk, kiraktuk! Rettentő zajosak, pakolásznak, dobognak, verik az ajtót.

A kulturális különbségek tehát megmutatkoznak! (Annyira nem csodálkozunk, hisz‘ sok indiai konyhás, takarító és egyéb munkásunk van és láttunk már crew kabinkutatás utáni fotókat, melyeken több napos torták, sült csirke maradványok és egyéb furcsaságok kerültek elő az ágyaik alól... De szekusaink zöme pl. ápolt és intelligens!) Volt egy utas, aki a  közös fotó után közölte, hogy akkor most igényt tartana egyéb, privát szolgáltatásaimra!!! :O De focilabdával is találtak már el a kabin-folyosón. Aztán az is érdekes, hogy szeretnek téli kabátban fotózkodni profi fotósainkkal a hajó különböző részein pl. erkélyein... Úgy látszik, náluk ez a menő, nem a strandkép!:D Egy lelkes pasas pedig csatlakozott hozzánk a gymben, Oli minden egyes fekvenyomásánál sikongatva tapsikolt és addig győzködött, míg a kezébe nem álltam, hogy így is kitologathasson... Így lassan már semmin nem lepődök meg, de természetesen, van köztük kedves, rendes és normális is, így tisztelet a kivételnek!

- Vannak orosz, barátnőikkel érkező, kiéhezett pumák (MILFek :D)⁵ is, akik  rajongó tinilányként vetik rá magukat egyenruhásainkra. (Na, azokat sem kell félteni, előszeretettel feszítenek a bulikon...)

- Jönnek szép számmal a sznob franciák (latinosaink panaszkodnak néha, hogy lekezelőek), akik sokat fintorognak, de meglepően jó közönséget alkotnak és  értékelik a műsorunkat!

- Akad1-200 német és osztrák, akik ritkán szólítanak meg minket és  hostesseink szerint mindig panaszkodnak, de múltkor pont összebarátkoztunk egy kedves, fiatal, német párral! Fel is mentünk egyszer bandázni velük!

- Meglepően sok angol is jön! (Akár 300 fő! Szilveszterkor egy totál becsiccsentett brit srác panaszkodott, hogy az indiai bulizene nagyon nem frankó! Többször kihangsúlyozta keresztbe állt szemekkel, hogy ez NAGYON NEM jó és tehetnénk már valamit... ) De voltak szétplasztikázott amerikai ladyk is legutóbb!

Igen, mert közben hozzánk is beköszöntött az újév! Ún. Bollywood partyt szerveztek, minden előadót felléptettek! Pechükre akkora szél volt, hogy mi nem tudtunk fellépni, így 1 hét múlva újrajátszottuk az egészet, amit rögzítettek. Azt küldték el a cégnek, mint „Szilveszter-éj“-t. (Ekkor is olyan huzat volt, hogy csoda, hogy megcsináltuk a duót, illetve Michael is megszenvedett kézenálló-botjain...)

Természetesen, karácsonyunk is volt, noha senkinek nem volt ünnepi hangulata 40 fokban, család, faállítás, ajándékozás és dekoráció nélkül. Azért a hajó teljes harci díszbe öltözött, és volt karácsonyi koncert énekeseinkkel, illetve a táncos brigád Mikulás showja, majd az elmaradhatatlan szent mise!

December 24-én a hajó orrában, majd este a szent misén... :D

- Előfordulnak spanyolok, portugálok is, akik általában kedvesek, de ritkán fedezem fel őket, mivel még mindig az olasz idős párokalkotják a vendégek zömét a maguk 4-500 főjével és ezerrel panaszkodnak is az indiaiakra!

Látható, hogy elég összetett publikumunk van, de mindig nagy sikert aratunk a fő műsorral. (A Varietén előfordul, hogy „alszik“ a közönség. Pár öreg valóban húzza a lóbőrt, míg rémülten fel nem riad a finálénál! :D Ez beszállós-kezdő nap, így hulla fáradtak és jetlegesek, ráadásul e show tele van lassú, melankólikus dallal... )

Főnökünk roppant elégedett velünk, külön gratulált, amikor még egy „nehéz összetételű“, törökökből, ukránokból, zsidókból álló nézőteret is felállítottunk bravózni! 2 alkalommal pedig akkora viharban dolgoztunk, hogy a veszélyességi kategóriát súroltuk, menni nem lehetett a folyosón. Rettentően mozgott, be is dőlt a hajótest! (A dülöngélés a hajóorrban a legerősebb, ergo a színházban.) Még gyorsöltözés közben is elborultam, így inkább földön ülve vedlettem át egyik kosztümből a másikba. Túlélelésre játszottunk, de hál‘ istennek jól sikerült minden! Kihívásként fogtuk fel, a tömeg pedig annál jobban ujjongott, de azért nem jó ilyenkor dolgozni. :D (Sőt, pár napig itt volt céges főmufti asszonyunk is, akinek külön előadtuk a showt teljes harci díszben! Megérte, mert igen elégedetten távozott, sőt jövő évi – kedvező – terveit is megosztotta velünk kapcsolatban! :D)

 

Ismét köszönöm a figyelmeteket, legközelebb tovább barangolunk Mumbaiban, belekóstolva az éjszakába is, lesz egy kis maldív bícselés helyi-módra, illetve ki tudja, mivel lepnek meg a taxisok, miközben a hajón is zajlik az élet...

  

^{0 Szépséges strand... :D}

^{1 (70 rupia= 1 euró) Ígérete szerint 100-ért vitt volna, tehát nem az ár a bosszantó, hanem hogy rabolják az ember idejét, ami hajós dolgozóként, időben igen csak behatárolva, igen kellemetlen. De másoktól is hallottuk, hogy össze-vissza furikázták őket nem kért helyekre , majd verték a tamtamot , hogy hát feljebb ment a tarifa közben...}

^{2 Ahol táncosaink voltak egy másik alkalommal az egy impozánsabb dzsungeles környék, így inkább azt ajánlom, ha esetleg erre jártok, de nem mindig lehet tudni, hova visznek, így jobb előre tájékozódni!}

^{3 Vasco de G. 1502-ben érkezett Kocsiba és itt is halt meg, de később földi maradványait elszállították Portugáliába.}

^{4 Különben, 10 perc késés beleférhet, vezetőség válogatja! Általában 20 percnél leteremtenek, efölött az írásbeli bünti garantált, melyet megspékelhetnek pénzbírsággal is! Bár, volt egy koris, aki 2 percért is megkapta a 20 dolláros csekket... De ennél tovább, jobb bele sem gondolni! Sajnos, tavaly kirúgtak egy táncoslányt, de ő konkrétan látta a hajót elhagyni a partot! Na, ez minden crew tag rémálma, ezért célszerű rábiztosítani, pláne necces helyeken!!!}

^{5 Gondolom, a milf és a puma kifejezést szinte mindenki ismeri, de ha még sem... :D Milf kb. olyan 40-60 közötti nő, illetve anyuka, aki olyan jól tartja magát , hogy fiatal srácok is szíves-örömest felszednék őket egy éjszakára. A puma is hasonló, de ott inkább a nő maga vadászik fiatalabb pasikra.}

 

 

Íme kéthetes útjaink, melyeket így hirdetnek európai utasainknak:

 

1. Maldív – Maldív – Tenger– Sri Lanka – Tenger – Marmugao – Mumbai
2. Mumbai – Mumbai – Tenger – New Mangalore – Cochin – Tenger –Maldív

Nekünk egybefolyik, így Maldív és Mumbai tripla nap. Sri Lanka sajnos egy és show-nap, nem tudunk kimenni...

Így jártunk...

A történetet onnan indítom, mikor először (12.06-án) érkeztünk Marmugaoba. Kora reggel lelkesen pattantunk ki, ugyanis megbeszéltük a családdal (akkor még itt lévő magyar barátainkkal), hogy együtt megyünk kirándulni. Igen ám, de hoppon maradtunk! Az irodában ugyanis a jó öreg Vincenzo (ismerjük a kínai szezonból, nem az elhivatott munkavégzéséről híres!) közölte, hogy számunkra nem kértek kilépési engedély, mivel nem adtuk le tengerészkönyvünk.Indiában minden egyes országba lépéskor végig kell esni egy személyes „face to face ellenőrzésen“ a megfelelő papírokkal¹, amire köztes napokon nincs lehetőség. Hiába van nálunk, előre kellett volna leadni, csak épp erről minket nem tájékoztattak. (Bezzeg az útlevelet és egyéb okiratokat mindig elveszik.) Így kimaradtunk az egész cruise-ból, ugyanis csak a következő Marmugao procedúrán vehettünk majd részt. Tehát 12 nappal később, a Maldívon tehettük lábunkat ismét  szárazföldre!!! Ráadásul, szegények vártak ránk több mint egy órát, ugyanis az „úgy tesz, mintha értene bármit is“ fodrász(emlékezhettek rá egyik fejezetből)ajánlotta, hogy szól nekik. „Szuper! Köszönjük!“ – mondtam. (Bár, elbizonytalanodtam, jó ötlet-e rábízni, de gondoltam, látta, hallotta, mi történt, csak tudatja velük, hogy nem engednek ki.) Szegények nem igazán bírták kihámozni az infót, így tovább vártak. (De a hajón is keresgéltek, csak folyamatosan elkerültük egymást, míg mi fel-alá grasszálva kerestük a megoldást.) Kb. 40 perc múlva jött egy animátor, hogy ránk várnak odakint. Miiiii??? – kaptam fel a fejem! Rögvest megkértem, szaladjon és mondja meg, pechünk van! (Tökre sajnáltam, pedig nem is rajtunk múlt.) Halleluja, végre vették az üzit és elindultak! Később kérdőre vontam az okostojást, aki össze-vissza magyarázott, rohadtul nem bírtam rájönni, mit mondhatott, de az biztos, hogy rossz embernek mondta, rosszul, ugyanis az apához ment, aki nem tud angolul, de utána a leányzóval, Sárival is váltott pár szót, aki épp úgy érezte magát, mint én annó! (Tudjátok, hülyén, amiért nem értjük a magabiztosan beszélő srácot!) Annyiban is hagytam volna, de aztán elcsíptem, hogy össze-vissza karattyol valakinek, ismét tévesen, így megkértem, ha nem ért valamit, kérdezzen, de legalább ne csináljon úgy, mint aki tudja, miről van szó, és legfőképpen ne tegye közre a vélekedéseit, biztosnak feltüntetve azokat, mert  hülyét csinál az emberből! Kínjában felnevetett, hogy végülis ez már nem számít, mert 10 nap múlva leszáll! Egy BOLOND, aki nagyon jól leplezi azt –  egy ideig! (Megtévesztő, mert határozott fellépésű, mosolygós, szimpatikus pasi, borzalmas akcentussal, de folyékonyan beszél, így az ember próbálja megérteni, míg ki nem bújik a szög a zsákból, vagyis  az, hogy egyáltalán nem ért angolul, csak tetteti! :D Habár dél-amerikai és spanyolul se jutottam vele sokra, lehet, tényleg hiányzik egy kereke!)

 

Este aztán viccesen, de bosszankodva egyeztettük az eseményeket. Sári mesélte, hogy bár kezdte kapisgálni mi lehet az ábra, de a fickó tovább magyarázott, hogy most nem, később mehetünk, így elbizonytalanodott, így tovább dekkoltak ott...

Másnap véletlenül meghallottuk, hogy ELVILEG még lehet kilépőt szerezni (azaz lehetett volna a kontrollon, amire nem mentünk), így rákérdeztem (tök nyugodtan, mosolyogva) egy másik(szintén irodai) ismerősnél hogy van ez, mire a mellette álló irodista pufi, undok nőci (Vincenzo kolléganője) úgy leteremtett, mint a pengős malacot! Magyarán, mi tehetünk róla, mert nyilván nem olvastuk a kiírást! Nos, 2x olvastam végig a tájékoztatót, és ezután még egyszer!!! Egyiken sem szerepelt, hogy le kéne adni, csak az azutáni teendők! Ráadásul a nőnek semmi köze az egészhez, nem is hozzá szóltam! Feltettem a pléhpofát és odébb álltam. Oli megjegyezte, látszik, hogy ludasak, máris ránk kenik! Később kiderült, több előadó és animátor is így járt. (Mindenki, aki Vincenzo keze  alatt szállt fel...)

E pár hét alatt tök jóban lettünk a magyar családdal! Sokat bandáztunk együtt:

Egyszer egy új báros nem akart nekik több italt adni, mondván az „artistot“ itatják! (Ja, Olivér megivott 3 kemény – 4,5%-os – dinnyés breezert!) Így jól felkapták a vizet! Pláne, hogy előttee zöldfülű már problémázott azon is, hogy nem húzhat rá 4 italt egy kártyára. (Nem a fenét!) Végül szóltak a felettesének, hogy all inclusivecsomagban vannak, ráadásul ne oktassa már őket ki egy újonc! Hőseink amúgy mindig kedvesek a személyzettel, rendszeresen elpakolnak, az asztalt is mindig letörlik, tehát feleslegesen nem ugráltatnak senkit, de azt nem bírják, ha valaki kekeckedik! (Igaz, mi dolgozóként nem ihatunk bármennyit², de pont az izmos, munkaidőn kívüli artista zavarja? Sokan úgy vedelnek a crew bárban, hogy összepisilik magukat! Volt rá példa! De vendégre akkor pirithat csak rá, ha az szemmel láthatóan már világát sem tudja!) Utolsó este Sárink benyögte: „20 db Bacardit“! A pali elsápadt, majd a 2. kibontása után szólt neki, vicc volt!

Amit még tutira feljegyeztek az út végi kérdőívre, az a takarító-menedzser  tenyérbemászó stílusa, aki nem elégedett meg azzal, hogy nemet mondjon (ezt borítékoltuk volna.), amikor takarítójukat akarták kikérni pár órácskára, hanem jól le is teremtette az orruk előtt szerencsétlent, mit barátkozik utasokkal (se látni, se hallani, pláne beszélgetni nem szabad, nemhogy személyes infókat kiadni!), velük is rettentő arrogánsan beszélve! De ami igazán őrületbe kergette őket, a reggelinél a mindig hiányos szalvéta- és evőeszköz tartó! :D Nem egyszer említették meg a büfé-főnöknek, hogy erre figyelhetne, mert sokan morgolódnak! Egyértelmű, miután leszálltak, unalmasabbá váltak napjaink!!! :D

12 nap hajón:

Leggyakrabban látogatott helyiségeink... A spa és szauna amúgy szuper!!!

Bőröndlakók lettünk!

(Mivel utastérben lakunk, ahányszor lestoppolják az adott szobát, mi fogjuk sátorfánkat és – szerencsés esetben csak pár méterrel – odébb költözünk. Nem, nem képesek kivenni a rendszerből egy szobát 5 hónapra, ne is kérdezzétek!!!)Úgy hittük, hogy csak új cruise-ok első napján költöztethetnek, előtte informálva. Ehhez képest, egyik reggel ránk verték az ajtót, menni kell! 3 nap múlva ugyanez játszódott le, de a dolog pikantériája, tréningek is voltak reggel! Szerencsére megoldottuk, mivel az első óra hamar lement, a 2.-ra végül nem kellett mennünk, no és kezd megjönni a rutin! :D Ráadásul ekkor ablakos szobát kaptunk!!! Juhé! De 3 nap múlva ismét pakoltunk, bár előre szóltak. (A maldívos héten legalább egy hét nyugi van, de az indiai megállóknál mindig jöhet a „pakolós-buli“!!!) Talán így is megéri, mert konfortosabb kabinban vagyunk, de majd kérdezzetek meg pár hét múlva! :D (Azóta már olyan is volt, hogy 2x költöztünk egymás után...) Ráadásul, a fenti stewardok nagyon nem kedvesek! Mintha derogálna nekik, hogy utánunk takarítanak, holott ha lent laknánk, akkor is lenne emberünk! Különben, nem sok munkát hagyok nekik, mindent igyekszem tisztán tartani, az ágyat is bevetem, néha a porszívót elcsóróm a folyosóról! (Csak törülközőt, wc papírt kell cserélniük, illetve a szemetet elvinni.) Ami kifejezetten rosszul esett, hogy egy kapkodásban ott maradt az egyik pipere-cekker. (Benne a vadi új sampon, hajlakk, zselé, félig teli mosószer, tusfürdő!) Mikor pár óra múlva ráeszméltem, rohantam hozzájuk. Szemrebbenés nélkül közölte a csávó, hogy a kollégája hozta el, és szemétbe került, levitték a megsemmisítőbe. Fasza! Majdnem elsírtam magam, mire előkapta a hajzselét és a mosóport, mondván, azt félre tette magának... Jó, mi!?),így megvan, de a többinek „good bye“! Nem vertem ki a balhét, nem rohantam a főnökéhez, de megmondtam, hogy nagyon nem volt szép, mert tudják, kik vagyunk, és nem hazamentünk, hanem a folyosó túloldalára, megkérdezhették volna, véletlenül maradt-e ott! (Pláne, nem kukában volt! Ki az a hülye, aki kidob pár vadi új, bontatlan hajápolót? Ha hazarepülnék és nem férne be, akkor inkább odaadnám valakinek!)Persze, a kollégával elbeszélgettem volna, de akkor nem volt ott, később pedig nem voltam teljesen biztos, hogy ki is az. Ki volt a ludas kettejük közül? Vajon tényleg kidobták? (Remélem nem, inkább használják egészséggel, nem szeretek pazarolni...)

 

Na, de térjünk rá a varázslatos Mumbaira, mely magával ragadott!!!

Itt mentünk először ki, két héttel később! A kikötőben rögvest nyomunkba szegődött egy önkéntes idegenvezető, aki olyan jól verődött mellénk, hogy fel sem fogtuk, mi történt. (Vigyázni kell, mert tényleg úgy rászállnak az emberre, mint legyek a légypapírra, néha elképesztően nehéz lerázni az erőszakos taxisokat, önjelölt kísérőket! HiggadtOlimat is jól bepalizták egyszer, mikor nélkülem ment ki: Egy taxis teljsen ráakaszkodott, folyamatosan hosszú perceken keresztül lökte a süketet. Hiába mondta neki, nem kell, csak a közeli kávézóba megy, hagyja békén, de az nem tágított. Oli végül megunta, belement. A csávó nagy örömmel rohant a kocsiért, ezalatt drágám próbált megszökni sikertelenül, a szemfüles sofőr ugyanis elévágott. Várostúrával próbálkozott, végül egy boltba fuvarozta, ahová valósággal betuszkolta szegénykémet! („Take a Look, ONE MINUTE!!!“³) Ott  addig tukmálták, hogy vett egy sálat nekem 17 dolcsiért, de 50-ért nyomatták. Na, máris kettőt akartak eladni. Mondta, vége, nincs pénze, erre válasz,  „jó a kártya is, vagy adja oda dizájnos karkötőjét“! Dehogy adta, megindult kifelé. Taxis meg utána, végül visszaült, elmentek a Starbuck‘sba. Aztán még probálkozott többet kérni (így is többet fizetett, mintha órával mentek volna), majd az erősködött, hogy megvárja, de ekkor Oli erőteljesebben mondta, eszébe ne jusson, azt sem tudja, meddig marad! (No problem!) Végre a muki eltűnt, édesem ott maradt estig, ki sem mert jönni! :D)

Hangulatos épületek, utcaképek:

• 
• 
• 
• 
• 

De vissza emberünkhöz, akivel tényleg abban a tudatban baktattunk jó darabig, hogy csak egy nyitott helyi, akivel történesetesen egyfelé megyünk. Aztán világossá vált, hogy kísérni szeretne, jó fej is volt, kedves, informatív, így bizalmat szavaztunk neki! (A fizetséget is tisztáztuk, annyit kért, amennyit jónak láttunk.)

Ahogy kiértünk a kikötőből, bele is botlottunk első szent tehenünkbe, de itt nem mászkálnak az út közepén, mint a többi, vidéki városban:

Örömmel konstatáltam, hogy szélesek az utcák és bár tömegnyomorra készültem (15 millió lakosú város!), kellemeset csalódtam. Rengeteg a zöld, sok a fa, parkok, terek és hangulatos! Igaz, rettentő zajos! Autók folyamatosan dudálnak, még a piros lámpánál való ácsorgás alatt is, rengeteg taxi és tuck-tuck robog, amik jó olcsók, pláne órával! (Nem úgy mint Goában, ahol hasra ütésre csapkodják az árakat...) India büszkélkedhet a legtöbb balesetet produkáló ország címmel!!!

Az indiaiak krikettezni mindig és mindenhol tudnak. A sporthírek 80 százaléka krikett, játékosaik pedig a bollywood-i filmsztárok mellett az ország legnépszerűbb és legmarketingképesebb arcai.

Nagy krikettező placc mellett sétáltunk el, sok boltocskát, utcaárust, de nyugati modern üzleteket is láttunk. Olyan, mintha a fél lakosság az utcán élne. (Összehasonlítva a többi indiai várossal, vagy a maldív fővárossal, rendkívül modern és üdítő élmény, tisztább, kulturáltabb, mégis a világ legnagyobb nyomornegyedeinek ad otthont, ahol 4 millió ember valóban az utcán lakik!) Abszolút jelen van a tradícionális mellett a modern világ. Rengeteg európai stílusú épület van, érezhető a portugál és brit hatás!⁴

Fő Bíróság épülete:

Az egyetem, mely olyan, mint egy templom... :

College/Főiskola:

Könyvtárak, Múzeumok:

A híres Történeti Múzeum (Chhatrapati Shivaji Maharaj Vastu Sangrahalaya), azaz Prince of Wales Múzeum, melybe egy másik alkalommal látogattunk el énekeseinkkel:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Utcai galéria:

Láttuk a britek által épített első Watson Hotelt, mely nagyon régi épület! Már nem üzemel szállóként, sok ügyvédi irodának ad otthont. Pillérjeit Angliából hozták, a lépcsőkön lovak is jártak még! Csak európaiai vendégeknek volt!

A képen jobbra a 3. épület a Watson!

Benéztünk a karácsonyi hangulatba öltöztetett St. Thomas katolikus templomba, ahol Teréz anyának is van külön ülőhelye: 

Megcsodáltuk Mumbai város jelképét, India Kapuját, illetve a mellette található Taj Mahal Hotelt, ami egy palotaszálló, rengeteg híresség fordult már meg benne!

Ez Mumbai legközkedveltebb "fotószpotja"! Habár, a vidékről érkező indiaiak többet fotózzák a fehér embereket, mint legfőbb látványosságot, mint magát a kaput. Minket is sokan elkaptak egy közös selfiere...

Taj Mahal Hotel:

Innen a helyi mosodához (Dhobi Gat) gyalogoltunk!

Ez az ún. Colaba negyedben található, előszeretettel mutogatják a turistáknak. Látványosan szegényebb részen van, egy kis halásznegyed után. Vezetőnk is errefelé lakik! Maga a mosoda hihetetlen, nem mindennapi látvány. A levegőben szappanillat kering, mezítlábas férfiak csutakolják és püfölik az anyagot. Pont elkaptam egy apukát, aki a fiát mosdatta legalább akkora hévvel. Főképp férfiak dolgoznak itt, ami kvázi egy mini falu, van iskolájuk, fodrászuk is. A csipesz kérdést, nagyon frappánsan oldották meg, a képen láthatjátok!!! Szállodákból és mindenféle nagyüzemekből hoznak ide mosatni nagy mennyiségben.

Mosoda album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A "csipeszek"

De a halászfaluban ennél is szembe ötlőbb a nyomorúság. Láttunk egy vékonyka lányt anyjával homokot kapargatni, érték után kutatva. Szomorú! Az itteni lakók kunyhójába időnként még a tenger is betör. Persze, meg-megbámultak minket alaposan, de erőszakos koldulókkal errefelé nem találkoztunk! 

Elképesztő, az utca túloldalán pedig tehetősek laknak! India hihetetlenül a végletek országa! A gazdagok és szegények, letaglózó társadalmi különbségek látványa sokszor lelkileg zsibbasztó, ugyanakkor látni, hogy a különböző vallású, kulturájú emberek mekkora békében képesek együtt élni, mégis felemelő! De Indiára fel kell készülni fejben és lélekben egyaránt!!!

Később elbaktattunk a híres Viktória Terminálhoz,

(Chhatrapati Shivaji Állomás, a Világörökség része), a gyönyörű pályaudvarra, ahol elképesztő a nyüzsgés! Millióan fordulnak meg egy óra leforgása alatt (az elővárosi járatokon naponta 7 millió ember fordul meg), olcsó a vonatjegy, az ajtók tárva-nyitva menet közben, így az emberek csüngnek a vagonokon! Ha kipróbáljuk e nem mindennapi kalandot, tuti, beszámolok róla! :D

Ezután piacozás következett!

Mindent lehetett ott kapni! Valóságos kis állatkert fogadott! Aztán emberünk elvitt egy rendes, tradicionális ruhaboltba, ahová amint beléptem és kettőt pislogtam, máris egy rendkívül giccses, több részes ruhakölteménybe beöltöztetve találtam magam, tetőtől talpig! Lógott rajtam rendesen, pedig nagyon igyekeztek meggyőzni, hogy magassarkúval jó lesz! Hát, spicchegyen állva is földig ért... Minden bizonnyal turistáknak nyitották, abszolút drága bolt, ahol csupa fehér ember nézelődött. Bár sokat gondolkoztam a szilveszteri „Bollywood“ viseleten, hamar beláttam, nekem ott nem sok babér terem, így már nagyon mentem volna, de Oli beújított egy klassz inget magának:

Ezután feltaxiztunk a Malabar-hegyre, közben megtekintettünk egy 400 éves hindu templomot. Ez volt az első mezítlábas, kendős szentély-élményünk, ahol vallási ünnepség zajlott, nagy hangoskodással, tánccal, zenével. Ki van írva mindenféle instrukció, melyből első és legfontosabb a cipő levétele! Ráadásul a nők nem léphetnek be menstruációs időszakban!

Walkeshwar Temple:

 Fenn a hegyről rálátni az egész tengerparti sétányra!

A Marine Drive-on érdemes nappal végigtaxizni, este meg végigsétálni. Ez a fő promenád egészen a Cowpatty beach-ig, este tele párocskákkal, lazító helyiekkel, kis snackbódékkal.

Illetve ott található a turistalátványossággá vált Csizma Házikó:

Utolsó állomásunk, a Gandhi ház:

Ekkor már késő délutánra járt, jócskán belecsúsztunk a csúcsforgalmi időbe. Alig akadt, aki hajlandó volt elvinni a hiper modern Phoenix Mallba, a hatalmas new yorki bevásárló centrummal vetélkedő üzletmonstrumba, ahol az árak is igen nyugatiak! Kedvenc üzleteim mellett újakat is felfedeztem, majd rátaláltam a Food Hallra, a jól felszerelt, egészséges spéci szupermarketre, ahol persze jó időre bent ragadtam és jelentősen megpakolva távoztam...

Ha már bevásároltam, akkor egy tőlem megszokott élelmiszer-kitekintő, lássuk miket eszem mostanában!  

A hazaút izgis volt! Odabenn ugyanis elfelejtettünk, hol vagyunk, így mikor kiléptünk este 9-kor, hirtelen eszünkbe juttatták: ránk nyomult egy koldus-csoport, főleg egy lány, aki Oli karját rángatta, alig bírtuk lerázni, miközben sietve igyekeztünk átjutni valahogy a 8 sávos autóúton, mivel a túloldalon kellett taxit fognunk. Átkelőhely, zebra, lámpa persze sehol, és hát tudni kell, hogy Indiában nem normálisan vezetnek, de erről majd később még lesz szó. Végül, megoldottuk, taxit is fogtunk, megindultunk. A végén kicsit kérdezősködött kollégáitól, mi is próbáltuk navigálni, mert nem igazán tudta, melyik lesz a nekünk kellő kikötő, a kapu, az ún. Green gate. De szerencsésen megérkeztünk! Még késő este is káoszos, folyamatos dudaszó, dugó, mintha sosem térne nyugovóra a város. Millió ember jár odakint, zajlik az élet!

Szép kivilágítással ilyenkor inkább hat modern metropolisznak, báli ruhát ölt Mumbai!

 

 Köszönöm, hogy velem tartottatok! Még csak most csaptunk ám, az indiai lovak közé! Legközelebb New Mangalore, Kocsi és Goa következik egy pszichopata osztrák pár kíséretében :D !!!

 

 

 

 

Jegyzet: 

 ^{1 Papírok: Turistáknak vízum, ez alapján kérik meg az E-Land (kilépő dokumentumot) doksit, amit belépéskor és utolsó kilépéskor lepecsételnek. Emellett kell még útlevél-másolat. Nekünk hajós dolgozóknak vízum helyett van a Seamanbook (tengerészkönyv), így annak másolatát is mutatnunk kell.}

^{2  Max 2 gyenge sör  v. 2dl bor kb. a limit, azaz a megengedett véralkohol szint 0,05% lehet}

^{3 Take a look, 1 minute! = Csak 1percre körbenézni!}

^{4 Majdnem 400 évig állt európai uralom alatt, ami nem tűnt el nyomtalanul. „Egy cseppnyi Európa volt az Indiai óceánban.“}

^Forrásaim: 

^{utikritika.hu}

^{erdekesvilag.hu}

 

 

 

 

 

 

Első látogatásunk a szigeteken nem volt valami felemelő... Sőőőőt... 

Péntek lévén (ez náluk a vasárnap) nyugisabb volt a légkör (Giovannáék figyelmeztettek, erre máskor ne számítsunk!), de sok minden zárva volt délután. Elsőre nem akartunk méreg drága hotel-látogatással indítani, inkább turistáskodni indultunk 5-en (Marijus barátunk, egy ismerőse, Migla és az énekes Ronan), hogy találjunk szép partszakaszt, ahol lehet sétálni, úszni, majd beülni valahova, mielőtt a várost járjuk. (Muszlim ország, így nők nem igazán fürödhetnek nyílt helyeken, pláne nekivetkőzve! No, és azt felejtsétek el, hogy beültök valahova egy sörre, mert alkoholt tilos fogyasztani, csak rezortokban lehet kapni. Így hazarepülő utasaink megjárhatják, ha a hajós duty free-ben pár üveggel feltankolnak, ugyanis nem tudják hazavinni, hiába mennének egyenesen a reptérre!) Több körbekérdezés után azt javasolták, menjünk át a másik szigetre, ahol a reptér is található, mert ott több a lehetőség.

Malé túl beépített, nincsenek strandok, partszakaszok. De hamar át is értünk (potom 1 USD-ért) a helyi vízi taxik egyikével:

E szakasz konkrétan a fő kifutópálya mellett található, mely másik oldalán már mezítlábas munkások ástak ezerrel, kiknek fogalmuk sem volt, merre található rendes strand:

Kóvályoghattunk fel-alá, mindenki más irányba küldött minket, sőt az egész nap folyamán azt tapasztaltuk, vagy hülye mindenki, vagy nem értenek minket (nagyjából tudnak angolul), vagy senki nem tud  semmit...

Maga a reptér nem túl nagy, hisz‘ pici szigeten van, de ahhoz képest meglepően „normális“, éttermekkel, kávézókkal, boltokkal van körbeépítve. (A Samoáshoz képest igen modern!) Nem kevés szerencsétlenkedésbe telt, mire kiderítettük a helyes irányt, illetve megtaláltuk a helyi buszt. (Ezeken dollárral el lehet boldogulni, de eurót nem fogadnak el, a boltokban pedig helyi pénzzel lehet fizetni!)

Nem volt valami szimpatikus a sziget, sem lenyűgöző. A strandra vezteő út „nyóckerületi“ panelrengetegen át vezetett, ócska épületek mellett, ahol minden úgy nézett ki, mint Kőbánya lomtalanításkor! Rögvest feltűnt, hogy nagy a dzsuva, szegények az emberek....

 

De engem nagyon feszélyeztek a bandában bóklászó, kocsányon lógó szemű férficsoportok is, melyekből töménytelen sok van, ráadásul sokan kézenfogva ballagnak. (Erre mondtuk, hogy „paki-stílus“... Elvileg a muszlimoknál azért járnak kézenfogva, mert jóbarátok – férj-feleség sosem jár így – nem pedig azért, mert melegek. Bár, erős kétségeim támadtak az Emirátusokban, mert Gergő barátommal nem egyszer kaptunk azonos vagy hasonló ajánlatot a pakisztáni bevándorlóktól, mely legtöbbször a lakásra való invitálást jelentette készpénzért cserébe...) Egész nap lógott az eső lába, de csak egyszer szemerkélt, amikor már a parton üldögéltünk. Körülöttünk természetesen, tetőtől talpig beöltözött anyukák sétálgattak a vízben kisgyerekeikkel, illetve továbbra is ott sasoltak csoportosan. (Migla már prostinak érezte magát bikinijében...)

Animátor ismerősöm, Isla egy helyi családdal:

Marijussal való bénázás :D

Én nem is vetkőztem le, csak olvasgattam, majd Marijus felálított kézen állni. (Volt, hogy percekig álltam, mire sikerült fellendülnie és hiába lőttünk vagy száz fotót, nehezen jött össze az általa elképzelt kompozíció. A végeredménnyel nem lettem elégedett, mert csak pár kép akadt, amin fent tudott maradni neki megfelelő pózban, azokon meg az én lábam állt máshogy... :D) Az is némileg kedvünket szegte, hogy se wifit nem találtunk (ha tíz kávézót, éttermet nem kérdeztünk meg, akkor egyet sem! Cikizhettek, hogy miért vagyunk ily‘ netfüggők, de ez az első napunk volt kéthétnyi cybervilágtól való elzárás után, így már igen csak szerettem volna letölteni ezt-azt), se helyi pénzünk nem volt, így hiába hívogatott a gyümölcspiac, nem tudtam felpakolni a csábító mangókból, gigászi avokádókból. (Az automaták használhatatlanok arrafelé, Ronan kétszer is megpróbálkozott az egyikkel, habár még figyelmeztettek is, hogy veszélyes lehet az adatlopások miatt, pénzváltó pedig sehol nem volt arrafelé!⁰) Marijus utolsó dollárjaival jutottunk vissza a reptérhez, ahol volt bankautomata, így a többiek beültek egy kései ebédre, én lőttem pár képet, aztán visszaballagtunk a vízi „BKV“-hoz...:

Végre egy kis szépség, esti látkép a reptérről, ami a vízi taxik állomáshelye is egyben:

Mire visszacsónakoztunk a fővárosba, Maléba, már ment le a nap, és mire besétáltunk a centrumba, vaksötét lett, noha alig múlt 6 óra. Rémisztő volt (arról már nem is készültek képek, milyen ott a teljes sötétség...), nincs igazán köztéri világítás, sőt a kiülős éttermek, bárok sem ontják a fényt! Még járdák sincsenek nagyon, vagy kikötői sétány a centrumig, és ott az a sok száguldozó motoros, no és rengeteg ember szabadult ki. Tehát várost nézni már nem nagyon tudtunk, de később kiderült, nincs sok látnivaló a nagy mecseten, múzeumon kívül, csak sok undorító lepukkant épület, félkész építkezések és a mocsok, illetve ott a főtér, ahol azért akad egy-két szuvenírbolt (ahová nagyon igyekeznek betessékelni az embert), de úgy tűnik, nem is próbálják a várost turisztikailag csábítóvá tenni, sőt... (Ennek utánaolvastam, kikristályosodott minden, de erről majd később...)

Az egyetlen, megvilágított látnivaló este, a nagy mecset:

Legalább a nagy szupermarketet megtaláltuk, majd beültünk a kikötőnél lévő Shellbeans étterembe. Jót ettünk (farkaséhes voltam) és tudtunk végre beszélni az otthoniakkal is. Jó fáradtan és kissé csalódottan tértünk „haza“, de elhatároztam, nézőpontot váltok, mert sokat leszünk még itt, muszáj lesz élvezni is!!!

Male, még a vízi taxiból visszafelé:

Három napig álltunk nonstop, azonban az első benyomások nem változtak, sőt napfénynél a város csak még jobban lelombozott... 

• Rettentő zsúfolt (csupán 2km x 1km, mégis 120.000 ember lakja!)
• A nők (mivel muszlimok) fekete arab abajában (ruha) járnak természetesen – indiai ábrázattal.
• Össze-vissza, ész nélkül száguldoznak a motorosok (Nagyon kell figyelni, hogy ne csapjanak el!), pláne hogy szűkek a járdák (már ahol van), nincsenek nagyon közlekedési lámpák sem.
• Nem túl barátságosak az emberek, és mint mondtam, össze-vissza beszélnek. (Egy ellenpélda azért akadt: épp a térképpel szenvedtünk – sehogy nem találtuk a sim kártyás boltot –, mikor felbukkant egy pasi, hogy felajánlja segítségét. Vagy negyed óráig kísért minket egészen a telefonosig, miközben azt is megvárta, hogy pénzt váltsunk, így arra számítottunk, hogy majd tartja markát a „szolgálataiért“. Meglepő módon nem fogadta el, annyit kért, hogy majd nézzünk be a boltjába, hátha megtetszik valami.)
• Ronda a látvány! Nincsenek fák, nincs zöld, nincsenek dzsungelek, minden be van építve, sok olyan sziget van, amin undorító daruk pakolgatják a szemetet, a szigetek körül pedig rozsdás tankhajók állnak... Tulajdonképpen legkevésbé sem egy jó hely!
• Még alkohollal sem tudnak vigasztalódni, mint a karibi lakosok pl., akik szintén szegények, de ott a mosolyra fakasztó rum, zene és életszeretet! Ezeknek az embereknek semmi-semmi nincs.

A teljes Male-albumba, azért igyekeztem vidám és hangulatos képeket is lőni:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Két héttel később láttuk a másik, azaz a gazdag turisták által ismert luxus rezortok világát! A kontraszt óriási!

Persze szuperül éreztük magunkat (főképp, hogy azt megelőzőleg, egy irodista bakija miatt 12 napig hajón ragadtunk, de erről majd máskor mesélek!), igazán feltöltődtünk, mert végre kiszabadultunk strandolni, gyönyörködhettünk a tengerben, hintázhattunk a víz felett (amit én különösképp imádok), koktélozhattunk és all inklusive kiszolgálást élvezhettünk! Lényegében aki a Maldívra jön nyaralni, azt a reptér előtt csónakba ültetik és rögvest az édenkertek egyikébe viszik. Tehát semmit nem lát, csak a mesterséges, ultra luxus cukormázt, amit a politikai vezetőség nagyon is tudatosan csinál.

Mi az Adaarán hotelszigeten voltunk, 100 dolláros belépő/főre alkudva, ugyanis  csoportosan, 17-en mentünk! (Utasainkat 200-ért viszik ide, de ez közel sem a legborsosabb árú lehetőség, persze határ mindig a csillagos ég.)

Az oda-vissza út nagy buli volt, ún. speedboat-tal (=gyors csónak) döngettünk, mely jetskit megszégyenítő sbességgel száguld! (Visszafelé sofőrünk még szlalomozott is, be-bedöntve a hajót, miközben a lányok sikítoztak, sőt román barátunk, Vlad is vezethette pár percig.) 

Maga a rezort szép és klassz, no nem a csúcsok csúcsa. Jártunk már olyan helyen, ahol tisztább volt a tenger (itt túl sok hínárdarab ringott benne, vagy valamilyen tengeri üledék), de azért megérte e teljes relax miatt, illetve a svédasztalos ebéd is klassz volt! (Azt nem tudjuk, hogy az alkoholt vizezték-e, mert Oli pl. 5 gin-tonic után sem érzett semmit, bár egyik táncosunk azért totál macskajajra itta magát, tény és való, nyakló nélkül vedelt a tűző napon. Visszafelé sajnos kapott egy balegyenest az egyik korláttól a csónakban, akkorára dagadt az arccsontja, mintha kinőtt volna a bőre alól egy szilva.) Internetért plusz kellett volna fizetni, így nem tartottunk rá igényt (bár nem is hiányzott ezúttal), és a masszázs szalonon, gyerek-játszótéren, élő bandán és víz feletti hintán kívül nem sok szórakozási lehetőség volt (összehasonlítva pl. egy törökországi teljeskörű szállodával, ahol mindenféle program, animátor, showk, előadók, aerobic oktatók is vannak) az önálló sznorklingoláson kívül, mert úszómesterek vagy vízi mentők sem voltak a parton, méterenként virított egy tábla, hogy „Úszni, búvárkodni csak saját felelősségre!“...  (Eszközöket lehet bérelni, illetve csónak húzta ejtőernyővel vagy olyan vízágyúsan spriccelő rakéta-bakanccsal lehet repkedni jó pénzért, de mindannyian megállapítottuk, hogy meghalnánk az unalomtól, ha egy teljes hetet itt döglenénk... Igaz, a nyaralók zöme csupa nyugdíjas, idős ember. Képzeljétek, egy francia papa– igazi peckes vénember – rárivallt Olira, mert egy fotó idejéig le akarta tenni hátizsákját a napozóágyra, melyről kiderült, az öregé. Hiába mondtuk, nem akartunk ráülni, és nem tudtuk, hogy foglalt, de csak mondta a magáét, felvíve – az egyébként általában higgadt párom –  vérnyomását! Komolyan mondom, nem értem az embereket!)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A nap végén betértünk egy másik kikötői étterembe, a Zitronba, melyet rögtön törzshellyé avattunk, nem csak gyors és ingyenes netje miatt, hanem mert az egész nyitott, nagy teraszos kiülős, jó hangulatú hely, bő választékkal és klassz árakkal, méghozzá méretes adagokkal! Másnap is ott ücsörögtünk vagy 3 óra hosszat (2x is rendeltünk :D), ekkor egyébként tüntetés is volt a városban, így kerülő utakon lehetett csak közlekedni. (Nem lett volna kedvünk a tiltakozó tömeg közé keveredni, viszont nem sikerült kiderítenem, mi ellen gyülekeztek...)

 

És amiket még megtudtam:

Ez a világ egyik legszomorúbb országa! 396.000-en lakják, szunnita iszlám állam, nyelvük a divehi. 1200 szigetből áll, melyből 200 lakott, a többi a turistáknak készült, melyek 4 család kezében vannak, az övék minden, a népnek semmi nem jut az óriási bevételekből, így iszonyú nagy a szegénység. (Van szálloda, ahol 30.000 dollárt kérnek egy éjszakáért és pl. 30 dollár egy üveg sör! Egyébként, a csapat fele tovább akart maradni ott a hotelben még a megbeszélt időpont után, így próbáltak leszervezni egy privát járatot a visszaútra. Később derült ki, hogy 1000 dollárjukba került volna, de szerencséjükre sofőrünk verte a tamtam dobot, hogy szó sem lehet róla, mert ők fejpénzt kapnak utánunk.) 

Amúgy a kormány adók formájában sok pénzre ráteszi a kezét, de nem tudni, mire megy el. A politikai vezetők gondolkodásából hiányzik a koncepció, egy céljuk van: kordában tartani a népet.

Így nem csak a turistákat szigetelik el, hanem az itt élőket a másik oldaltól, hisz‘ nem akarják, hogy lássanak, tapasztaljanak. (A 120.000 lakosból kb. 1200 jut el oda, hogy belepillantson a luxusba, így nem csoda, hogy nem szívelik az idelátogató fehéreket.) 

Látjuk, hogy e túlzsúfolt városban rengeteg az építkezés, zsebkendőnyi hely sincs, és minden csupa kő. (Közben a vidéken semmiféle fejlesztés nincs.) A rettentő alacsony fizetésből egy átlagember sehova sem jut, max. a fővárosba, ahol aztán totális kontroll alatt lehet.

Autók Malén nem nagyon vannak, inkább a reptérszigeten,  de onnan már ível át a még készülő – kínaiak által beruházott – híd! Ez a szigeten élő egyik magyar férfi elmondása alapján¹ abszolút nem jó hír! (Mert ki tudja, mi lesz, ha onnan majd beözönlik a fővárosba az a sok autó is... Nem beszélve arról, hogy a kínaiak nyerészkedni jöttek és rá fogják tenni a kezüket arra a pár maradék csodaszép, vidék-szigetre!) Azt is hozzáteszi, hogy az emberek nem is tudnak rájönni, hogy a lustaságuk legyőzésével, tanulással, kemény munkával előrébb juthatnának, mert mindig mindenütt csak a rosszat látják/kapják! 

A város látképe a hajónkról...

Rengeteg ilyen tankhajó jön-megy...

Töménytelen sok a szemét, hajókkal viszik át az ún. szemétszigetekre, ahol mindent elégetnek, még a műanyagot is, így károsítva saját egészségüket és a környezetet! Abszolút nincsenek megtanítva arra, hogy ne dobálják el pl. a hatalmas mennyiségű PET palackot! (A csapvíz természetesen ihatatlan...)

E képeket illusztrációnak töltöttem le az internetről, nem én készítettem:

 

Hogy mi történt még ezalatt a két hét alatt, arról legközelebb mesélek, mert úgy gondoltam, e kétarcú szigetvilág  mindenképp megérdemel egy önálló bejegyzést! Mi minden második héten 3 napot töltünk itt, melyből legalább az egyiken igyekszünk kiélvezni a jót, kikapcsolódni, illetve gyönyörű helyeket látni, még akkor is, ha a zsebünkbe kell nyúlni! A többin marad a Zitron étterem, illetve a hajóról való szemlélődés!

(Pláne, mert azóta kaptunk még port manninget² is.)

 

Egy biztos, mindenkinek tudni kellene értékelni, amije van és lehet szidni becses hazánkat, de én egyre inkább szerencsésnek érzem magam, hogy Magyarországra születhettem!

(És az indiai nyomorból ekkor még nem is tapasztaltam semmit.)

 

Legközelebb tehát Indiával várlak titeket, sőt beszámolok az indiai utasokról is, illetve elmesélem, miért nem szállhattunk le 12 napig és ezalatt hányszor kellett kabint cserélnünk... :D

 

Üdvözlettel: circusgirl

Jegyzet: 

0 Automaták és pénzváltók tehát a reptéren vannak főleg. A Humulale strand környékén is akad bank, de akkor még nem voltak nyitva és nagyon nagy sorok álltak később. Maleban a városban, azért vannak pénzváltók!

1 www.origo.hu/nagyvilag/20180420-interju-kiss-csaba-17-eve-el-maldiv-szigeteken-turizmus-szegenyseg.html

2 Port manning: Már sokszor elmeséltem, a hajón való készenléti szolgálatot jelenti, amikor fenn kell maradnunk, nem mehetünk ki minden 5. napon. (De nincs semmi dolgunk, csak vészhelyzet esetére...)

3 Forrásaim:

https://imgur.com/gallery/4OY2DmG

https://hu.euronews.com/2018/02/06/szuksegallapot-a-maldiv-szigeteken-3071924

https://www.youtube.com/watch?v=NwcJoUkaKHg

https://charliemahoney.photoshelter.com/image/I0000Q4AAsSiA_4A

https://borgenproject.org/hunger-in-maldives/

https://www.theguardian.com/environment/gallery/2009/jan/03/maldives-waste-turns-paradise-into-dump

https://www.youtube.com/watch?v=50arRWbKKLk

https://www.businessinsider.com/thilafushi-maldives-photos-2012-4

https://www.tripadvisor.co.uk/LocationPhotoDirectLink-g6855319-d7394507-i122129458-Tropic_Tree_Hotel_Maldives-Gulhi_Island.html

 

 

Bár Türkish Airline-nal utaztunk, ami jóval kényelmesebb, mint pl. a New Yorkba⁰ tartó LOT (lengyel) járat volt, de igen kimerítő utazásunk volt:

Péntek 18h, időben Ferihegyen, (2 órával indulás előtt) hiába, mert checking pult még zárva, előtte már kígyózik a sor. De mindenhol! (Szerintem direkt lassítják a biztonsági kapunál a haladást, hogy 1500 Ft-os áron megvedd az elsőbbségi haladást!) Így futólépésben kellett száguldani a kapuhoz, de még gyorsan megálltunk egy elviteles salátára, újságra, ásványvízre.

1 óra 40 perces repülés!

Én beszorultam egy indiai és egy azerbajdzsáni pasi közé. Jó ég tudja, miért, de jó 50 percig nem indult a gép, közben nem győztem hallgatni indiai szomszédomat, akinek beszélhetnékje támadt, csak épp oly' fáradt voltam, hogy elaludtam felszállás közben! Kemény 10 percre, ugyanis felcsapták a fényt vacsora- szervírozáshoz. (Annyira hulla voltam, hisz‘ vigyázülésben elszunnyadtam. Én, aki még altatóval sem tud aludni, ha nincs 4 szabad ülés az elfekvéshez. :D) Azzal a bő 50 percnyi késéssel landoltunk hát Isztambul hatalmas repterén, ismét rohanás, hogy elérjük a csatlakozást! Hanyatt-homlok loholtunk, majd kiderült: ez is késik, így ott dekkoltunk hosszú ideig tömegnyomorban, egy kis elzárt részen, ahol se hely, se kávézók, se étkezdék nem voltak, és mivel senki sem tudta, mikor lesz beengedés, nem mertünk elmenni onnan.

Na, de aztán felszálltunk és újabb 2 órát repültünk!

Ezúttal egy órás csúszásban érkeztünk Ammanba. Ismét kapkodás, vízumot kellett intézni, miután végre megkaptuk bőröndjeinket, felbaktathattunk a helyi állomásra az újbóli csekkoláshoz! Itt azonban már a bejáratnál átvilágítás várt! Nem volt zökkenőmentes, ugyanis kiszúrták a táskámban lévő köteleket, karabinereket, majd kinyittatáskor farkas szemet nézett velük az Einstein maszkom! (A fehér álarcokról már ne is beszéljünk... :D) Úgy néztek rám, mint műkincsrabló Indiana Jonesnéra, vagy „Mission Impossible“ kémre! Totál ideges lettem, hogy elkobozhatják a dolgaimat. Hosszas értetlenkedés, arab karatty, telefonálgatás következett... Majdnem lekéstük a gépet! Negyed órával indulás előtt értünk be a pulthoz, ahol kiderült, az „oversize“ csomagot külön pultnál kell fizetni, és egy harmadiknál feladni...

Nem meglepő módon, Acquabában (35 p repülés után) hiányzott ez a poggyász. Ekkor már másnap reggel 8 óra volt, alig álltunk a lábunkon, ők meg nem beszéltek jól angolul... Bő egy órát tököltem az irodában, ahová Olivért nem is engedték be, mivel az én nevemen volt a csomag. 10-kor végre beszédelegtünk a Mövenpick Hotelbe! (Ott is átvilágítottak mindent. Be vannak ám tojva mindenhol!) A recepciónál aztán újabb probléma, csak egy személyre szól a foglalás. Mondtam, nem érdekel, elalszom az egyágyasban is, de egy arab országban nem így megy, még akkor sem, ha házasok vagyunk! Végül újabb karattyolás, telefonálgatás és végre beájulhattunk az ágyunkba. Délután 3 körül tértünk magunkhoz. Csomagról egyelőre hír nem jött...

Acquabából (Oli nemes egyszerűséggel Agrabának hívta, Aladdin után) nem sokat láttunk, mert mire kijöttünk a szupermarketből 5 körül, lement a nap. (Csak reggeli járt a szobához.) Kicsit sétáltunk azért, majd kiültünk a szállodakertbe, illetve felfedeztem a konditermet! Kimondottan jól esett egy kis mozgás!

Vasárnap délben már a hajón voltunk! (El sem hittük, hogy máris itt vagyunk, hiszen még csak most szálltunk le!) Azonban kedvező fordulatok fogadtak: utaskabinba kerültünk, franciaágy, hűtő, kávéfőző! Juhééé! Biztonsági pozíciónk is kedvező, mert nincs utasdrillünk¹ és portmanningünk² sem. Reméljük, így marad! Sok új-régi ismerős van, hamar megtaláltuk az új magyar latintáncosokat is, akikről már tudtunk, de nem ismertük őket! (Mindig lelkesen várjuk honfitársainkat!!! :D) Szerencsére estére befutott az ügynök is a lemaradt csomagunkkal...

Íme így fest egy "belső" (azaz ablak nélküli) utaskabin:

Este Varietét néztünk, melyben új kollégáink: Giovanna (olasz énekesnő)és francia férje, Mickael (kézenálló akrobata) szerepeltek a magyar csapattal! (Velük váltásban fogunk dolgozni a szezonban, mivel 2 hetes cruise-ok lesznek. E hosszú utak miatt két-két extra számot kért a cég... Tehát főműsorunk mellett a másik varietét mi toljuk ugyanígy, karöltve a show-énekesekkel)

Másnap az izraeli Eilatban kötöttünk ki, de mivel később tudtunk csak kimenni, az esetleges kirándulásokról lemaradtunk. A centrumban sétálgattunk hát, ami egy átlagos tengerparti városkának felel meg: strand, bár, boltok, szuvenírek, kávézók sokasága... Majd este beültünk sushizni egy nagyot. (Tényleg nagyot, ugyanis el kellett csomagoltatnunk a felét legalább! Mellettünk egy „kedves“ „B+++ meg!“-ozós magyar família mulatozott!) Apropó magyarok, a hajós buszon mögöttünk ült egy magyar család, akikkel rögtön összeismerkedtünk!

Na ezt követően 4 tengeri napkövetkezett...

Veszélyes vizeken jártunk, ugyanis három, kalózokkalteli terület van a földön, mi szépen bekerültünk a szomáliai térségbe Jemennél. Így aztán megtették a maximális óvintézkedéseket: felszerelték a slagokat (tényleg ennyi a fegyverzet!). Mondtam anyunak, ne aggódjon, minden rendben, van vízipisztolyunk! :D), lehúzták a redőnyöket, sötétítőket, éjjel pedig kivilágítás nélküli lopakodó üzemmódban haladtunk, szekusaink és tisztjeink pedig folyamatosan járőröztek. (Akit behatóbban érdekel e téma, nézze meg a Tom Hanks filmet³, mely valós történet alapján készült és jól bemutatja a kalózok elleni protokollt.)

 

E napokban lement az összes tanfolyamunk, köztük a legfőbb biztonság-tréning, amit John tiszt tartott és kifejezetten érdekes volt! Kielemeztük a Titanic valós és valótlan jeleneteit! Megtudtuk, nincs akkora szívóereje a süllyedő hajónak, így ha van mentőmellényed, pár másodperc múlva újra fent vagy. Attól függetlenül veszélyes a hajó közelében maradni, mert a lebegő tárgyak késekként törnek felszínre! Miért halt meg annyi ember? Mert a tapasztalatlanság és gyenge protokoll miatt rengeteget hibáztak! Azokban az időkben nem volt hangosbemondó sem, így a kabinfiúkat küldték le az utasok figyelmeztetésére, de ők, nyilvánvalóan, nem merészkedtek le, életüket kockáztatva az alsóbb szintekre! Ami óriási butaság volt, az az, hogy 80 fős csónakokba csupán 20-25 embert raktak, mert féltek, hogy nem biztonságos. Süllyedés után pedig, ugyancsak félelemből, nem mentek vissza menteni embereket a vízből! Egyetlen csónak ment túlélők után kutatni! De nem voltak tréningek vagy drillek sem, így nem csoda, hogy a dolgozók nem tudták, mit hogyan...

Egyébként először fordult elő, hogy nem tesztet írtunk, mondván, semmi értelme az írásbeli dolgozatnak, aminél mindenki puskázza, lelesi a válaszokat. Ő inkább kérdés-felelet formájában ellenőrzött minket, majd szórakoztatóan magyarázta el az esetleges hiányosságokat.

Pár érdekes sztori tőle:

Ember a vízben!: Két nőci úgy összeverekedett az éjszaka közepén egy pasin, hogy egyikőjük vízbe zuhant. 5-6 óráig keresték, nem lelték. Végül, csodával határos módon túlélte, mert egy teherhajó kimentette. De sajnálatos módon, beesett pár éve egy táncoslány is egy crew buli után, akit sosem találtak meg.

Tűz: Nemrég történt, hogy kisebb tűz ütött ki a konyhán. (A konyhai tüzek igen gyakoriak, nem túl veszélyesek, amennyiben csírájában eloltják őket.) Okostojás dolgozónk azonban, nemcsak hogy nem próbálta poroltóval oltani, de még az irányító hidat sem hívta fel, ami a legalapvetőbb teendő. Inkább rohant a kabinjába a pénzéért, majd aktuális barátnője kajtatásába kezdett. A történet végül nem fúlt tragédiába, és hosszas nyomozás során felgöngyölítették, ki hol hibázott. Ez a pasi amúgy már 6 hónapja volt szolgálatban, tehát tucatnyi teszten és gyakorlaton részt vett, mégsem tette a dolgát. Azaz teljesen kiszámíthatatlan, ki hogy viselkedik valós helyzetben! (De olyan is volt, hogy azért nem rohant valaki időben, mert azt hitte, gyakorlat...) Amikor a nagy general drill⁴-en  szimuláljuk az eseményeket, mindenki pontosan tudja, mikor lesz, mit játszunk el, mit kell tenni, tehát 2 perc alatt haptákban áll a tűzoltó- és biztonsági csapat. Igen nehezen képzelhető el, hogy éjszaka, álomból felverve mindenki 2 perc alatt felsorakozik, és akkor még az egyéb komplikációkról nem is beszéltünk!

A sok vízen töltött nap után végre beértünk Ománba, Shalalába. Mit ne mondjak? Ebben az iszlám szultánságban – elképesztően fundamentalista – a nőknek kuss van! Alig látni őket utcán, max. a plázában shoppingolni, természetesen tetőtől talpig beborítva, csak a szemük látszik ki. (Ennél már csak a „vasálarcos“ kategória a durvább, akik kesztyűt is hordanak, illetve a szemük előtt fekete hálót... Persze vannak női kiszolgálók, kasszások, de ők filippin vagy indonéz vendégmunkások.) No, és nem olcsó! 55 eurónkba került a taxi a centrumig, mely kb. 15 perces út volt! (Nem csak mi lettünk átejtve, egyenárak voltak, feltüntetve a kikötőben. Bár később kiderült, magyar utasaink  jóval ügyesebben csinálták, mert privát sofőrrel mentek potom pénzért, aki több órás kirándulókörre vitte őket a látnivalókhoz.) Ahová minket vitt „központ“ gyanánt, ott egy pláza volt, semmi más.

És bár modern bevásárlócenter volt mozival, kávézókkal és klassz boltokkal, az internet használhatatlan volt, pedig 3 kávézóét is kipróbáltuk! A nap eredménye: feltankoltunk ismert és helyi élelmiszerekből (Pl. vegán golyókból nekem, vagy a Dubaiból ismert csokis datolyából...), illetve találtunk kimérős parfümériát (Na, nem bazári árakon!), ahonnan szintén nem jöttünk el üres kézzel. (Egy valamit tényleg tudnak az arabok, csodálatos olaj alapú kölniket gyártani, melyek hosszú időre elegendőek. Annó Dubaiból is hoztam belőlük mini üvegcsékkel, melyekben nem csalódtunk azóta sem.)

Az országból tehát nem sokat láttunk a tespedő, pipázó, bratyizó férfiakon kívül, kik csoportosan üldögéltek a kávézók, éttermek teraszán, természetesen nők nélkül. Ja, és kopár sivatagot, homokhegyekkel, illetve a tök üres tengerparttal. Elhajtottunk a Hilton mellett is, de az sem tűnt flancosnak, legalábbis a környék ugyanolyan halott, kiépítetlen volt, mint a kikötői rész:

Este show-t néztünk, méghozzá a másik artistok, Giovanna és Mickael műsorát. Nagyon jó volt, bár a pasi szuperül áll a pálcákon, de javarészt nem akrobatikus show (slinky^5--zik még, meg embereket hív ki poénkodásra), viszont kifejezetten szórakoztató, mert a nőci nagyon jó hanggal van megáldva, ráadásul igen jó számokat választott. Az pedig, hogy teljesen más jellegű műsor, mint a mienk, az mindenkinek csak jó... Nekik is, meg nekünk is. :D

2 nappal később Omán fővárosában, Muszkátban álltunk meg! Na itt már jóval kellemesebb légkör és program fogadott, némileg javult az első benyomásom az országról. (Itt inkább kint volt a nők arca és többen voltak az utcán is.) Először bejártuk a kikötő környékét, illetve a helyi bazárban válogattunk. Szert tettem pl. egy kis csodalámpára! :D Ismét kölniztünk, majd beültünk egy igazi shawarmára (arab gyros), friss dzsússzal! Már a helyi buszra vártunk, mikor betalált egy taxis, akivel sikerült megegyeznünk, így bejártuk a látnivalókat, miközben Ahmed, a sofőr mesélt az országról. Állítólag itt a legjobb az arab nők helyzete, mert tanulhatnak, dolgozhatnak (Tényleg! Láttunk pl. női rendőröket! Tőlük még tartott is taxisunk, mert azt mondta sokkal szigorúbbak, mint a férfi igazoltatók...), „bármit“ megtehetnek és állítása szerint, tisztelik őket. Nem ritka manapság a 30 körüli házasodás, szóval nincs az, hogy 14-16 évesen az apa férjhez adja/eladja a lányát. Bár szabadon választhatnak párt, javarészük (ami nekünk azért igen furcsa) rokonokkal házasodik, unokatestvérekkel. Csakúgy, mint Ahmed is (31 évesek, a neje tanárnőnek tanul, van 3 lányuk), aki azzal indokolta a dolgot, hogy egyszerűbb, kevesebb stressz és komplikáció. Bár ezt már nem fejtette ki, mire gondol... (Természetesen együttjárás, vagy -élés nem létezik itt házasság előtt.) Elképesztő, a bátyjának 11 gyereke van, ráadásul egy feleségtől! Lehet több feleséget tartani, de csak kevesen, az igen vagyonosok tehetik csak meg. Omán az egyik legbiztonságosabb ország (ezt a costás kiránduláson is elmondta az idegenvezető), mert annyira szigorú törvények és büntetések vannak (még egy gyorshajtásért is), hogy szinte nincs bűnelkövetés. (Bár ugyanezt mondták az Emirátusokról is nekem.) Egyébként elmondtam neki az első észrevételeimet Shalalából, azt mondta, ott kissé más a helyzet, mert  „vademberek“ (szó szerint hegyi embereket mondott) lakják, akik jóval tradícionálisabbak. Amúgy meglepő, de végig hozzám beszélt, szemkontaktust tartott, az árról is velem tárgyalt, magyarul emberszámba vett, nem úgy mint Dubaiban pl., ahol az arab férfiak le sem tojtak, meg sem hallották, amit mi lányok válaszoltunk. (Egyszer ugyanis odajött hozzánk egy család, hogy elkergessen minket, európaiakat a strandról, és csak a velünk lévő fiúkkal voltak hajlandóak komunikálni...) Lehet amúgy alkoholt is kapni (ez is ritka iszlám államban), bár ő még sosem ivott, hisz‘ tiltja a vallás, de azt mondta, a törvény nem bünteti. (Persze külön kijelölt boltokban, nem akárhol árulják.)

Muszkát album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Summa sumárum, jó napunk volt, este pedig dolgoztunk, ugyanis akkor volt a mi Varieténk a helyettes énekesekkel (Ronan, Sharika), kiket más hajóról ismerünk (sőt még Giovanna is benne volt), és magyar táncosainkkal!!!

Show album:

• 
• 
• 

Szinte, újra menyasszonynak érezhetem magam! :) 

Ideiglenes (régről ismerőt) énekeseinkkel, Sharikával és Ronannel:

Régi-új légkarika számomat adtam elő (ezerrel gyúrtam a héten), illetve felturbóztuk a régi tangót, melybe igyekeztünk új/más trükköket illeszteni, hogy ne ismételjünk majd semmit, illetve ne lőjjük le a „poént“ a nagy műsor előtt. (Mickaelék a másikban nem variálták túl, ugyanolyan kézenálló számot csinált másik kosztümben, másik asztalon, de azért Giovanna új számokat énekelt.)

A magyar családdal aztán nagyon sok időt töltöttünk az elkövetkező napokban, ontották a hajós sztorikat utas szemmel!

E kép egyébként, már a végén, a leszállásuk előtti búcsú-vacsin készült!

Nyitottak, rengeteget beszélgetnek dolgozókkal! Többet fotóztak, dumcsiztak a kapitánnyal, cruise dirivel, hotel dirivel is, mint mi (de nem csak a vezetőséggel bratyiznak), sőt még az irányító hídon is jártak, ahol mi még meg sem fordultunk 4 év alatt... (Van egyébként „ship-tour“, ami a kulisszák mögé viszi be az utasokat: főkonyha, munkás részleg, háttér-színpad, öltözők, crew bár, napozó stb. – ezen mindig részt vesznek, már a 8. útjuk! Ráadásul, törzsutas Diamond vendégek, azaz V.I.P.-k! Nem csoda hát, hogy extra kedvesek velük drága vezetőink! :D De láttuk ám, hogy a személyzet nagyon szereti őket, mert roppant kedvesek, érdeklődők és mindenkivel törődnek, akik körülöttük tevékenykednek!) Van bőven tapasztalatuk sznob utasokkal is, felháborító, mi miatt képesek panaszkodni egyesek. (Persze, már hallottunk ezt-azt takarítóktól, recepciósoktól, sőt Marijus barátunk is info-pultnál kezdte...) De legutóbbi esetük megnevettetett: egy francia „hölgy“ kiverte a hisztit, hogy nincs letörölve az asztal, erre a lányuk (ugye, mint utastárs) odament és letörölte, a nő meg csak nézett kikerekedett szemekkel. Igazán megnéztem volna a fejét!!! De szomorúan említették, hogy honfitársaink a legritkábban barátságosak... (Ezt én főleg szárazföldön tapasztaltam, mikor kedvesen odaszóltam: „Jé, ti is magyarok?!“ Mit ne mondjak?! Ritkán fogadtak hasonló lelkesedéssel... Valahogy a magyarok mindig menekülnek nyaraláskor egymás elöl, én viszont pár hónap hajó után kiéhezem az anyanyelvi társalgásra.)

A jó öreg "crew-beach"-ről (dolgozóknak lévő napozó) készült látkép...

Így hamar eltelt az utolsó 3 utazó-nap (Ez már a vége volt e spéci 28 napos ún. „crossing“-útnak, melynek a felénél szálltunk mi fel! Miután megérkezünk Maléba, megkezdődik az új szezon. Szerencsénkre a család még egy hétig marad!) 2 nappal a kis show után jött a rendes Ádám-Évás debütálásunk! Izgultunk (mint mindig),de annál inkább, mert egy hónapja nem csináltuk, a hajó is mozgott (napokon át!!!), ráadásul sok ismerős ült be megnézni minket, és még a levegő is rettentő párás volt! Rég izzadtam ennyit, alig bírtam a gyorsöltözéseknél magamra ráncigálni a rucikat!!! Ráadásul új háttérsegédet kaptunk! Egy olyan srácot, aki életében nem járt még a színpadon, nem is akarta e munkakört, de pechére előléptették... Sőt, olyan kis szégyenlős, alig mert hozzám érni, pedig muszáj rám aggatnia a kosztümöket! 2x gyors talpalóban vettük át a műsort, főképp szóban, mert rendes próbára a zsúfolt színházi programok és elfoglalt technikusok miatt nem volt lehetőség. Becsületére legyen mondva mindent jól csinált, folyamatosan instruálták fülesen keresztül! Szerintünk jobban izgult, mint mi!!! :D A lényeg a lényeg, jó előadások voltak, nagy siker volt, tehát nem bakiztunk nagyokat. Igen csak tartottunk a közönségtől, mert mikor a többi előadást néztük, sajnos feltűnően kimenekültek néha a finálé előtt. (Igaz, már a varieténknél is úgy tűnt,  tetszett nekik, mert repkedtek a „Brávi!“-k! :D) De volt olyan, hogy a fél publikum eltűnt meghajlás előtt... (Nos, ez nem valami kedves, nem is tudtuk mire vélni... Arra gondoltunk, hogy mivel zömmel idős, nyugdíjas német, olasz, francia, spanyol vendégek vannak – mint általában a hosszú utakon – talán nem szimpatizálnak a dirinkkel, aki nagyon cuki, csak épp lerí róla, hogy meleg. És valljuk be őszintén, ez a korosztály nem valami elfogadó... Énekesnő barátnőm is  mondta, van ebben valami, mert volt egy vetélkedő, ahol bejött prezentálni és kifújolták!) Ezek után meg is lepődtünk, hogy álló tapsot kaptunk, no meg sok személyes gratulációt másnap! :D (No, és a céges csatorna egész nap a showt ismételte a tv-ben, így volt lehetőségünk agyon elemezni... Persze, néha jó visszanézni, de nem mindig, pláne többször... :D :D :D De, új barátunk is vicceskedve megjegyezte, unja már a fejünket, mivel egész nap mi megyünk a tv-ben, a csajok - kedves neje és lánya -  nyomatják! :D :D :D És volt benne egy-egy ejtés, amire minden egyes alkalommal drukkolnak, hogy ne történjen meg... Oli ezért nem is bírta végig nézni, mikor kora reggel bekapcsoltam másnap!)

 Jegyzet:

0 New York: Képzeljétek, nagy dolog történt nálunk a vakáció alatt, ugyanis részesei lehettünk a Magyar Operaház turnéjának, így felléptünk a manhattani David Koch Színházban, így képviselve a Fővárosi Nagy Cirkuszt, ezáltal a magyar cirkuszkultúrát, Fekete Péter Államtitkár Úr szervezésével, Vellai Kriszti kollégánkkal együtt!

1 Utasdrill: A kötelező biztonsági bemutató a vendégeknek, felszállás napján. (Hogyan és hol kell elhagyni a hajót.)

2 Portmanning: Szintén a biztonsági protokollhoz tartozó kifejezés. Egyfajta szolgálati állapotot jelent, amikor az adott dolgozó nem szállhat le bizonyos napokon, adott rotációs rendszer szerint.

3 Tom Hanks film: Captain Phillips 2013.-as

4 General drill: Biztonsági gyakorlat minden crew membernek. (Hasonló, mint az utasoknak, csak jóval hosszabb, végig gyakoroljuk a teljes, adott vészhelyzetet, azaz a dolgozóknak van.)

5 Slinky: Ezt nem tudom lefordítani, íme a "slinky cucc", benne az előadó:

 

Örülök és köszönöm, hogy továbbra is velem tartotok, a történet a maldív és indiai élményeinkkel nem sokára folytatódik...

 

 

Utolsó napjaink igen türelmetlenül teltek, de az új kikötők igazán remek élményt szereztek!

Pár város a középkort, illetve a Trónok Harcát idézte fel! Split és Dubrovnik ugyanis tele van forgatási helyszínnel, amitől Oli egészen felvillanyozott. (Én is, csak mivel nem nézem a sorozatot, engem a helyek szépsége, hangulata és újdonsága dobott fel.)

Lehet találgatni a rajongóknak, milyen jelenetet örökítettek itt meg!!! :D

Én viszont Splitben örömködtem, nagy gasztró élményekben úszkáltam: bio bolt, bio bolt hátán (A jobb fajták! :D), vegán éttermek, cukrászdák, health-kávézók. Nekem gyereknap volt!!!

Velencét mindenki irtó romantikusnak képzeli, annyira azért nem az... (Vagy csak nem igazán volt a mi napunk... :D Már ami a romantikát illeti.) Oli csak a Szent Márk tér felé vágtatott (meglepett, mert általában nem ő az, aki fejvesztve szokott loholni a látványosság felé),néha vakvágányra futva, mert wifi híján, map-app (térképes program) nélkül elveszünk! Az az elveszne ő, ha én nem használnám az ósdi, útbaigazítás kérős módszert! (Ám, a kedves pincér, akihez odamentem, hogy mutassa meg, hol vagyunk, rávágta: „Velencében!“Tééényleg??? Grazie!) Azért persze, klasszul bejártuk végül, és bár jártam már itt családdal, de jó volt körbe sétálni ezúttal férjestül is. A napot egy spricc-aperollal zártuk, majd battyogtunk vissza, utas drillre...

Album a csodaszép Velencéről:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bariban búcsút vettünk a törzshelyünkké nőtt, Conti kávézó kedves pincéreitől:

Mindenütt gyönyörű idő fogadott minket, kivéve a görög szigeteken. Argostoliban (Kefalonia sziget)nagy zuhék és borús idők jártak, ráadásul vasárnapra esett, a szezon is véget ért, így a sziget kínálta csábító programokat már nem élvezhettük.Úgy festett, mint egy ősz végi balatoni város! Azért, ha ott jártok, a kék barlanghoz mindenképp menjetek el!!!

A képet, másik hajón lévő barátnőm posztolta még hetekkel ezelőtt!

Korfun nagy drillel indítottunk, bár végig dumcsiztam az egészet a többiekkel, majd ahogy a városba beértünk, szakadni kezdett az eső. Jó pipa lettem, mert számunkra ez volt az első és utolsó alkalom, hogy felfedezzük Kérkirát, amit régóta vártam, és nem volt túl sok időnk se. De aztán imáim meghallgattattak, és csodálatosan kisütött a nap, gyönyőrű lett minden! A tenger mindenféle kékben pompázott, volt aki úszott is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Később meglepő véletlen történt, Gagan barátunkba futottunk bele! (Vele nyomtunk  kabinpartit annó, melyből balhé lett és őt nem sokára rá elküldték, „drága főnökének“ köszönhetően bár jól járt, azóta másik hajós cégnél dolgozik sokkal több fizetéssel és kényelmesebb crew-élettel. Nálunk szekus volt, most bolti eladó.)

Érdekes vagy inkább szomorú, hogy egy amcsi csoport, amint leszállt a „hop on“ buszról, azonnal becsődült a szent Mc’Donald’sukba! Oli fejét csóválta, majd mérgelődött, hogy ezért túl nagy a sor. Én meg rajta röhögtem, hogy tulajdonképpen, mi mit keresünk ott??? Hát, rájött a Mecki! Ennyi!

Kotorban megfordultunk azóta még egyszer, de ezúttal makk egészséges voltam. Jó barátomtól kaptam múltkor a kommentet: „Mi ez a sok romantikus kép, hol van a kézen állós???“ Na, pótoltam!

Bár fel akartunk menni a várhoz, végül elment a kedvünk a meredek, végeláthatalan lépcsős hegy megmászásától. Mikor kiderült, hogy még fizetni is kell, hogy felmehess, végképp elvetettük az ötletet és egy laza időtöltés mellett tettük le a voksot! (Jó is, mivel később nekiálltam pakolni, no meg másnap volt a show, mely az útvonal-csere miatt változott, így 10 napja nem dolgoztunk... Annál nehezebb volt!!!) Előadásnap vagy sem, Dubrovnikkal úgy voltunk, ha fene fenét eszik, akkor is kimegyünk, majd kis Red Bullal túléljük az estét valahogy! Egyébként sosem iszunk!)Korfun azért nem mentünk ki sosem, mert a 40 fokban, tűző nap alatti rohangálás leszívott volna minket, ráadásul hagyján, hogy alig állt akkor még ott a hajó (7-14h-es kikötés), de megelőző éjjelente volt az idő-állítás előre!

A festői Dubrovnik:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hogy mit alkottunk este? Nos, remek előadásokat nyomtunk, de Murphyhez híven, váratlan hülyeségnek lennie kellett, természetesen!: Beakadt a cipzár, Így utolsó pillanatban estem be a levegő számba, nyitott hátú ruhában. A szám alatt nem okozott problémát, de előtte a feszkó következtében, kissé dekoncentráltan másztam fel és képtelen voltam szétválasztani a selyem két szálát! Kínlódtam, mint malac a jégen! Mikor végre kicsaptam magam spárgába egy harci győzelmi, „A pixxx-ba“ tekintettel és mosollyal, lelkes tapsba kezdtek a nézőtéren. :D Más minden jól ment és Oli sem karmolta le a szemöldökét véresre, mint legutóbb. Éjen! MEG VOLT AZ UTOLSHOW, MEGYÜNK HAZA!!!

Egész héten izgatottan hánykolódtam, tehát kielégítő, pihentető alvásról szó nem volt! Jut eszembe! Valaki elmesélhetné, mi a jó fenének kell éjjel 2-kor rendre sepregetésbe kezdeni!? Minden éjjel sikeresen megfigyeltem, hogy valamikor 1 és 2 között menetrendszerűena kabin mögötti folyosót seprik, nem egyszer nekivágva a partvist a falnak...A héten Oli még gyorsan bejelentkezett a „crew fodrászhoz“, kinek valódi pozíciója rejtély, de ő az ún. welfares is egyben!(Tudjátok, a crew-s program-szervező, akinél biciklit, dvd-t, könyvet is lehet kölcsönözni. Mióta ő van, azóta nincs bicajunk...) A pasi meglehetősen érdekes figura! Miután sokszor nem jutottam vele egyről a kettőre, kezdtem azt hinni, idióta... De sokáig magamat okoltam, biztos csak félreértettem! Egyébként nagyon kedves, így ahelyett, hogy vitáztam, háborogtam vagy értetlenkedtem volna, inkább bőszen helyeseltem és úgy tettem, mintha lett volna értelme a válaszainak. Ebből lettek a rendszeres „úgy teszünk conversation“-ök... :D :D :D Persze, időnként felhúztam magam, hogy sosincs az, amit beígért. Végül, mikor Olit nyírta, a crew kirándulásról kérdeztem, amit ő szervezett másnapra Splitbe. Tudjátok, miről kezdett el hadoválni? Hogy magyar állampolgárként, hogy tudok kimenni (vagy sem) vízum nélkül Horvátországba. Na, akkor leesett a tantusz: rohadtul nem tud angolul, csak úgy tesz, mintha... Ezért sejtésem sincs, mi pontosan a munkaköre... (Lehet, olaszul tud... Egyébként dél-amerikai, de spanyollal sem sokáig tudtam vele felvenni a fonalat, tehát elképzelhető, hogy portugálul tud csak...) Este aztán elmerengtünk Olival! Vajon, nála mindenki csak eljátssza, hogy értik??? Mert akkor jól elvannak vele, az tuti!!! :D

 

Na, akkor csapjunk bele a "Best of"-ba!

Élet az óceánjáró kulisszái mögött

 

Igaz, mi artistaként kiváltságosabb helyzetben vagyunk, mint a legénység zöme, de hadd‘ világosítsam meg általánosabb szemszögből(pláne, ha a hajós élettel kacérkodsz), miért roppant találó a „luxusbörtön“-elnevezés,és a„Valóvilág-hatás“:

 

1. A hajós élet embarkolással (=felszállás és az azzal járó procedúrák)veszi kezdetét! Innentől csekkoló szempárok előttmozogsz, hisz‘ minden pillanatban szekusok supervisorok (kis/nagy főnökök) vizslatnak, no és ki vagy szolgáltatva a bevándorlási-, időjárási és egyéb, random körülményeknek. (Sokszor sajnos – KÍNÁBAN – nagyon idióta rendelkezések vannak, de pl. a francia-polinéz szigeteken nem engedték ki román, orosz, ukrán, indiai kollégáinkat, de kiszorultak a montenegrói, ill. horvát (melyek az EU tagállamai) élményekből indonéz, filippín barátaink is... Szóval,most már „crew member“ (legénységi tag)vagy, aki mindig a céget képviseli. Tehát, viselkedni kell, FOLYAMATOSAN! Hab a tortán a sok tanfolyam, melyeken mindigát kell esni, majda tesztek után frissítő „tanórák“kísérnek végig a szezon alatt, tekintet nélkül a szabad- ill. kikötős időkre.

Sok hülye szabályt kell követni, teljesen logikátlanokat is. Ezek úgy  mérvadóak, míg össze nem barátkozol megfelelő emberekkel. (Ki jól helyezkedik, annak sok mindenmegkerülhető. Kérdés, mennyire vastag a bőröd!) Igaz,előfordul, hogy valaki szimplán jófej,valaki, aki általában nem vezetői körökből való és nem olasz... (Két szekusfőnökkel kifejezetten jóban vagyok, de volt pár báros, konyhás, fotós vagy tour manager is, akiknek sokat köszönhetek/ünk, mert tényleg minden hátsó szándék nélkül kedveztek párszor. És legutóbbi takarítónk is egy csupaszív srác volt! :D)

Egy viszont, biztos! Arany igazság, hogy az utasnak mindig mindenhol elsőbbségjár! 

(Az egyes regulákról később.)

2. Ha már akklimatizálódtál, berendezkedtél és a teszten is átmentél, kezdetét veszi a matróz-élet! Mondják: „A hajón minden reggel hétfő reggel, minden este péntek este!“ Ez frappáns! Csak bírd energiával! :D (Nem véletlenül fiataloknak ajánlott.) Nincs szünnap, nincs megállás 6-8 hónapon át, de estére mindig akad jó alkalomlenézni a bárba, azaz a pohár fenekére...
3. Kollégák folyamatosan jönnek-mennek, cserélődnek. Szerelmi és egyéb kapcsolatok bimbóznak ki percek alatt és csengenek is le ugyanilyen gyorsan. Tulajdonképpen egy gyorsított Big Brother ház, amit kilőttek az űrbe. Míg mi az „Idétlen Idők¹ filmet forgatjuk“, addig a szárazföldön ismerősök házasodnak, szakítanak, lebabáznak, óvodába/iskolákba mennek...
4. Parányi négyzetméteren élsz, melynek neve: kabin. Néha a „cella“-szó találóbb, pláne ha a szobatársaddal nagyon nem pendülsz egy húron.

Örvendetes, hogy én sosem tudom meg, milyen pocsék egy idegennel osztozkodni, mert sok hajmeresztő sztorit hallottam. Volt „koszos bugyikat szoba közepére teregető“ brazil lány, „hetekig nem fürdő“ animátor, vagy extrém rendmániás srác, kinél a tollat sem szabadott rossz szögben hagyni. (Alex, egy széket tett be engedélye nélkül, hetekig tartó duzzogás volt a reakciója! :O)De volt „éjjel-nappal max. hangerőn szappanoperát néző“ zenész, vagy pl. a barátnőm minden este félve nyitott be, nehogypornófilm-jelenetbecseppenjen!

Lássunk pár szabályt!

• Akad itt bőven olyan is, ami épp akkor az adott szekus fejéből pattant ki, mint pl. elhajtották magyar hegedűs lányt az utas diszkóból, mondván rendben, hogy te itt lehetsz, de nem táncolhatsz... (De...Ha előadó vagy éjjel 2-igutas térben lehetsz bárhol, megfelelő ruházatban.)
• Egyik számomra legidegtépőbb, hogy nem hozhatunk be folyadékot, és romlandó ételt. Ez nem afféle reptér-módi, utasként megteheted, kivéve az alkoholt, de az már gazdasági szempont... Rengeteget harcoltam annó (azóta engedélyt szerzek mindig, ami a szekussal való összespanolásból áll :D) Karibon, ahol rendszeres tapizás mellett, sok fejtörést okozott a csempészkedés... Azért, télen kapucniba felhalmozott avokádóhoz és koktélparadicsomhoz nem kellett sok kreativitás, nyáron pedig előfordultpl. fokhagyma is a melltartómban! :D)

Így, nagyon nincsenek hűtők a szobákban, kivéve a tiszti- és manageri réteget, no és jó ideje a mienket, elvégre engem sem ejtettek a fejem lágyára. Egy alkalommal azonban az egyik táncosnál is volt, amit évekkel korábban írásos engedéllyel (inzulin-tárolás) rendelkező cukros lány hagyott ott. Ami érdekes, hogy a kabinra állították ki, így azóta ott áll, ugyanakkor ellenőrzéskor a hosszabbítót el kell dugni az aktuális lakóknak, mert az továbbra is tilos!!!

Erről a szoba csekkolásokról is lehetne sztorizgatni, hajó és személyzet válogatja, mikor mennyire veszik komolyan. Volt mikor váratlanul, szinte ránk törtek kora reggel vagy öten és benyomultak körbe nézni... (Megj. szekrénybe, bőröndbe nem kukkolhatnak bele, ha te nem vagy ott, viszont kinyittathatják, ha igen!)

• Fényképezőgéppel fotózhatsz, telefonnal nem! (Mivel nem használhatsz privát mobilt. Ezt legutóbb addig vették szigorúan, míg rajta nem kaptuk a nagy főnököt csevegés közben.Azért átlag személyzeti tagnál szigorúbban veszik.)
• Kézen fogva nem kéne... (Jó jó, nem gimi, de felháborított, mikor Alessandro barátomat elkapták és hetekig csesztették, mert a crew napozón, tehát dolgozói részlegen, fél karral ölelte párját. Tudjuk jól, hogy ez egy homofób tisztről szólt, aki pont oda látott kukkerén és rájuk küldte a securityt..)
• Ne nevetgélj! Szintén a magyar hegedűst oltották egyszer,hogy ne mutassa ki, hogy jól érzi magát, ő itt dolgozik!!! (Megj. bőven munkaidő után volt.) Ugyanakkor általában egész mítingek szólnak arról, hogy folyamatosan boldog és kedves légy, ha utasok között vagy...)
• Nem szállhatsz le úgy a hajóról, hogy banánt eszel, mert nem néz ki jól! (E gyalázatos tettet Oli követte el. Örülhetünk, hogy vigyáznak az imidzsére! :D)
• Nem hozhatsz be csepp alkoholt sem, de néha leihatod magad úgy a crew bárban, hogy becsurgatsz a nadrágodba... Igen, többek között, ilyet is láttunk, de a HIVATALOS max. mennyiség 0,05% véralkoholszint munka időn kívül!

Állítólag, egyszer berúgott egy csaj, majd elvonult a kabinba, hogy ágyban várja aktuális szeretőjét. Azonban az akció felénél rádöbbent, hogy másik pasas fekszik alatta! A trükközőt leszállítottak erőszak-kísérlet vádjával...

• Nem viselhetsz napszemüveget vagy papucsot drill² (Ja, mégis! Egyszer egy barátnőmet cipelték főnökhöz emiatt, majd rájöttek, nincs is mire hivatkozniuk a napszemüveg tekintetében! Az igaz, hogy kötelező a zárt cipő.)
• Kifele menet is átröntgenezhetnek/kinyittathatják a táskát, nehogy kivigyél valamit, ami a cég tulajdona. Ezt szúrópróba szerűen végzik,egy időben igen sokszor belenéztek a 20 cm-es retikülömbe! Hmmm, gyanús lehettem, nem rejtegetek-e tv-t vagy ágyneműt!
• Crew bárban ehetsz jégkrémet, pop cornt, chipszet, DE nem eheted meg az ott vásárolt instant levest...

 

Történetfoszlányok az olasz ügyintézősdiről:

• MOST AZONNAL: Kapunk egy papírt, miszerint másnap le kell mennünk vízum fotózásra. Mehetünk 10-12ig/16-17 óráig. Természetesen, kora reggel csörgött a telefon, menjünk fotózni, MOST!

         Fizetés felvétel: Iroda nyitvatartása: 10-12 és 17-19. Nálunk 10 óra 2 perckor csörög a telefon: menjünk a        fizuért, MOST!

• Pursher/Pénzes: Mikor felszállunk, vannak visszatérítendő költségeink. Első alkalommal csupán egy taxi számlánk volt, levágtattunk vele az irodába. „Most nem jó, jöjjünk másnap!- mondta. Mentünk. „Most sem jó, majd pár nap múlva!“ Megint mentünk. Ekkor adottegy kitöltendő papírt. (1 mp-es művelet volt.) „Jó, adjuk le következő kedden!“ (1 hétre rá) Rendicsek! Leadtuk. „Ok, köszi!“, majd berakta a mappájá „Majd utalják!“– tette hozzá. Ennyi volt! (Papír +2 mondat. Na, ez tartott két hétig...) Következő látogatásomkor atöbb készpénzfelvétel végett: Jöjjek vissza fizetéskor!Visszamentem. Ő: Mostnem alkalmas! (Mire való az ügyfél fogadási ideje? Jó kérdés!) – Gyere X napon! Mikor visszamentem, nem tudom mi lelte, kifejezetten kedves volt, bár le akart passzolni egy telefonszámmal (ezt azóta sem értem), majd 3 mp múlva gondolt egyet és nekiállt kitölteni valamit! Ismét kemény 5-6 perces művelettel elrendezte, csak vissza kellett mennem később aláírni. (Tehát, ha nekik kell valami, akkor „azonnal“, ha neked, akkor légy kitartó és tedd fel a pléh pofát!!! :D)

 No, akkor pillantsunk rá tisztjeink és a biztonságiak szakértelmére!

• A jégkorisokra (vízumprobléma miatt 2 hete késtek) várt mindenki, de mikor megérkeztek, nem szerepeltek a beszálló-listán, nem engedték őket fel 2,5 órán keresztül! Ott várakoztak csomagjaikkal a tűző napon! Mikor feljutottak, a szekus röntgengépén kiszúrta a korcsolyákat: - Az mi? Éles tárgy! NEM! – kiáltott. (Nekem a rendőrviccek jutnak róla ) Addig huzakodtak, míg lejött a főmufti.(Nagy magas, turbános indiai pasas.) A srác elmagyarázta, hogy ők korisok, azaz a„skater“-ek. Okostojásunk nem bírta (vagy nem akarta)megérteni, így hozzátették: „SHOW ARTIST“! (Erre jött a válasz: „Artisták már vannak, ma nem jön új artist!“) „De mi vagyunka jeges műsorban!“ Erre ő: „JÉÉÉGSHOWWW???“ (Akár Besenyő Pista: Noooormális??? :D) Végül bejutottak! (Gyanítom, felhívták a direktort...)
• Alap szitu a következő: Ezer óra repülés, Guadalupe mini reptér, csomagjaink sehol, pánik hullám, legalább 1,5 órás várakozás, majd a taxis letol minket, hogy hol a fenében tököltünk. Végül bizakodva megindultunk a kikötő felé. Hajón kezdetét vette aszokásos papírmunka, nőcike kéri az iratokat: szerződés (nem olyan fontos), orvosi papírok (elég fontos), bizonyítványok (extra fontos)! Igen ám, de én a BŐRÖNDbe tettem őket, ami nagy baj, ti. kiderült, nélkülük nem lehet felszállni. Ekkor újabbpánik, de biztosra vettem, ha beengednek a csomagtérbe, rögvest kiszúrjuka nagy zöld 1 m átmérőjű körünket és ezáltal a bőröndöket! Csak épp nem akartak oda engedni, telefononkeresztül kiadták az ukázt: Keressetek egy kék és egy bordó bőröndöt! (1000 utas csomagjai között két tök átlagos táskát...Tű a szénakazalban!) Ezalatt a bescennelt iratokat mutogattam, de az eredetit akarta. (2 hónappal előtte szálltunk le a másik járatról.. A nyilvántartási rendszer pedig ugyanaz!) Hosszas huzavona után csak beengedtek a raktérbe, ahol Oli egy pillanat alatt megtalálta cuccainkat! (Tulajdonképpen,ott volt a bibi, hogy velünk senki nem közölte, hogy céges tranziton repülünk, azazminden utasahajóra tartésa csomagokat nem adják ki, hanem egyenesena hajóraszállítják...)
• A magas rangú tisztek angol tudásakiemelendő, hát még kiejtésük! Kedvencem, figyelem kiejtése szerint: „IN DÉNDZSERUSZ SZITUÁCIÓN JÚ KEN OPENE DÖ FÁSZKIN DÓRE!“ Sokáig vakartuk a fejünket, mi a fenéről beszél, mire megfejtettük, hogy a ‚fire screen door³‘-ról...

 

Pasik és csajok, azaz ismerkedés a fedélzeten...

Erről egy 1.78 magas, szexi magyar lány mesélt rengetegeteleinte, de később sok mindennek voltunk szem- és fültanúja! A csajszinak a kabin telefonjacsörgött állandóan, viszont ő aztán válogatós csajszi, aki viszont senkit sem szeret lepattintani, így a szerencsétlenek utolsó percig próbálkoztak. Ismeretlen zenészek, pincérek bukkantak fel nálanéha-néha különböző ajánlatokkal (volt, hogy egyszerre kettő is, akik köszönni sem mertek másnap.) vagy ajándékokkal. (Pincértől bort, ice teát, bárostól csokit, utastól vacsit, ruhát stb.) Mindenesetre,a nagy őt még mindig keresi, egy 2m magas, baba arcú, izmos metroszexuális pasi személyében, aki ne legyen túl nőies, csak igényes!

Egyébként tipikus, hogy akinek este nagy a szája, vagya messengeren, az élőben a legtutyimutyibb,elutasítástól rettegő fazon! Így az ilyen telefonálgató (direktbe bekopogtató)esetek nem túl jellemzőek, hát még az élő randira hívások (Habár a melegek bevállalósabbak, ők simán kilincsre akasztanak telefonszámmal mellékelt boxer alsót!), ugyanis a peckes bájgúnár-tisztekinkebb a tinder-es verziót (van egy céges app)űzik. Jóformán fel sem szálltakmég, mire márlecsekkolták a listát, bejelölgették az összes potenciálislányt, hogy máris küldhesséka „Ciaio Bella!“-kat. Mostanában már a ‚?‘-jel is elegendő...Az is humoros néha, amikor beül a tisztikar műsort nézni, pingvinnek öltözve, főképp mikorúj tánckar érkezett. Jó módja ez a lecsekkolásnak,bár a legtöbb brit csajszi (tisztelet a kivételnek)pont ezt imádja. Sokszor elég nekik a titulus, ill. az azzal járó dupla ágyas kabin. Minta „bárpultra kitett kocsikulcs“!

Egy brit sztoria sokból: a táncos Daisynek (Oli szavaival, a „fél-őrült csaj“) volt 21. szülinapja. Kitaláltak neki egy „farm“- bulit, vagyis disznónak, tehénnek, báránynak öltöztek, majd őt csukott szemmel parasztlánnyá varázsolták meglepetés gyanánt. (Mi szerencsére erről nem tudtunk!) Magyar zongoristánk a bárban sokkot kapott, mikor meglátta, hogy négykézláb bégetnek és múúúú-znak, kukazsákból, vattából, meg rózsaszín krepp papírból eszkábált kosztümeikben, mi meg csak várjuk az ünnepeltet. (Hogy képesek 30 éves emberek így viselkedni???) Végre megérkezett a leány,köszöntöttük, kezébe nyomtak nem tudom hány pohár pezsgőt, majd  rázendítettek valami brit itató nótácskára. Daisy aztán sorra le is húzta őket, így amilyen lassan érkezett, olyan gyorsan távozotthányni és vissza se jött már...

A kép természetesen illusztráció... Nem ilyen cool a hajós crew bár :D :D :D

Ha azonban egy bájgúnár mégis veszi a bátorságot és lemerészkedik a crew bárba személyesen hódítani, azt csakis egyenruhában (pozíciójukkal villogva) teszi. Látnotok kéne azt a vonaglást! Egy barátnőm is kiröhögte, majd faképnél hagyta az egyik macsót, aki az udvariasságból visszakérdezett „És te mivel foglalkozol?“-kérdésre válaszképpen a kitűzőjét nyomta barátosném képébe egy „Hát, nem látod?!“ kommenttel!

Persze, mondhatnánk, hogy a pasik már csak pasik, mivel egyszer a magyar zongorista társunk is beavatott aktuális nőügyeibe, ami igen leszívta az energiáit akkortájt. Volt egy csaja otthon, akit nem akart komolyan venni és volt egy a hajón, akit még annyira sem, mert ez utóbbi nem értette meg, hogy A FÉRFINAK vannak bizony szükségletei, de egyéb programokra – főképp DÉLELŐŐŐŐTT – már nincs igénye. Maradjunk annyiban, hogy az olaszoknál azért igen nívik még a hímsoviniszta nézet, vagyis egy férjnek bármit szabad, a nő viszont hűen vezesse a háztartást és várja otthon az urát. Tehát, lányok figyelem! Aki a hajón közelít, 90% eséllyel nős és csak szórakozni akar. Amúgy is jól takaróznak a „Ami a hajón történik, az nem számít!" -jelmondatukkal! Oxanát, az énekesnőt is gyakorlatilag kioktatta a főbiztonságtiszt, hogy nyugodtan jöjjön vele össze, ne aggódjon a férje miatt, hisz‘ neki is van felesége, és semmi nem változik attól otthon, hogy ők ketten jól érzik magukat...

Szóval, ilyen ez a hajós élet. Rengeteg élmény, utazás és kaland, ugyanakkor rengeteg robot, mókuskerék, magány és honvágy... Rövid ideig azért megéri belevágni, évtizedekig viszont nem szabad benne maradni, mert nagyon ki lehet égni, (mint minden monoton, nem túl kreatív munkahelyen), csak ha nem vigyázol, az otthoniaktól is eltávolodsz! Persze, aki számít, az megvár és tartja veled a kapcsolatot, csináld okosan!

:D :D :D

Mindenkinek kellemes őszt és jó pihenést kívánok a hosszú hétvégére! Nem sokára egy számomra teljesen új világól: Indiából és a Maldív szigetekről jelentkezem, úgyhogy igyekszem mindent ismét megfigyelni és megosztani Veletek: az élményeket, tapasztalatokat, benyomásokat és blőd sztorikat!!!

 

 

 

^Lábjegyzet:

1. ^{Idétlen Időkig: Andy McDougvell és Bill Murray főszereplésével készült egy film, milyen lenne, ha valakinél az idő beakadna, mint egy lemez és ugyanaz a nap játszódna le újra és újra és újra... Persze, csak a pasival történik, a többiek nem tudnak róla, hogy ugyanaz történik szóról szóra!}
2. ^{A kötelező biztonsági gyaksik:}

^{Boat drill:Lerángatnak és betuszkolnak 150 embert egy mentő csónakba. Tudjátok, olyan fincsi, hering-effekt, levegőtlen térrel, állott szagokkal, mindezt pufi mentőmellényben, ami úgy tartja a nyakat, mintha gerincmerevedésed lenne! :D Érdemes a végén beszállni, mert akkor előbb szabadulsz, ugyanakkor elfogyhatnak a „jó“ helyek és könnyen alsó ülésen találod magad, ahol az orrod egyvonalba kerül mások fenekével. Ha épp van eszük akkor előtte íratják a jelenlétit még sorban álláskor, ha nincs, akkor annál lassabban ér véget az egész...}

^{General drill:Havi 1x lenne kötelező, a valóságban sokkal gyakrabban csinálják, pláne ha a trénernek olyanja van. (Ez a teljes vészhelyzeti mentés elgyakorlása.)}

^{Consolidation: Ismétlő tanóra, ez bármilyen témában lehet.}

^{Emlékezetes eset volt, mikor összehívtak egy rakás embert, hogy a tiszt közölje, hogy bár épp PRCR-osok (=nincs extra feladatunk a general-kor, csak a gyülekező helyre menni) vagyunk, de bármikor áttehet bárkit más besorolásba.}

3. ^{Fire Screen door = tűzvédő ajtó.}

 

 

 

 

 

 

Kezdjük a Ferragostoval!!!

Elérkezett augusztus 15-e az ún.Ferragosto, mely oltári nagy (nyárzáró/búcsúztató) ünnep Itáliában. Így aztán rendhagyó cruise-t terveztek, programokkal, fellépéssel és egy különleges bulival. Vezetőségünk az „Alíz Csodaországban“ témát választotta, így e történet karaktereinek öltözött be a szórakoztató személyzet. Készítettek megfelelő díszlet-dekorációt is, festett gombaházakat, mesés elemeket, kártya lapokat aggattak fel stb. Főnökeink igen kitettek magukért, tökéletes Alíz, illetve Kalapos kosztümben lejtettek táncot, de még a peckes, orrát fennhordó hoteldiri is nagyon rázta aznap! Jobb híján èn Fehér Hercegnőnek¹ öltöztem, Olit pedig magamhoz sminkeltem, nézzen ki azért valahogy, mivel mi is felléptünk a bulin, illetve egy mini showval a gyerekeknek...

Maga a fellépés hülyén volt szervezve. (A gyerekeknek szóló még jó volt, de a kinti  sötét buli melletti, emberek közötti, színpad és zene nélküli, improvizációs dolog nagyon nem volt ínyemre, ráadásul közben a hajó elindult, és hatalmas szél kerekedett seperc alatt.) Mindegy ez is megvolt, a lényeg, hogy a vezetőség meglehetősen boldog volt másnap. Mindig megy ám a versengés, melyik hajón, kinek a bulija kap több pontot az utasoktól, és hát az év végi bónuszukra is kihatnak az eredmények! Khmmm... hol a mi bónuszunk??? :D

(E „Ki a legjobb a térségben?!“- féle vetélkedés persze mindig fontos a cégek között és cégen belül is. A meetingeken látjuk is a listát, mely szerint igen jó helyen állunk mostanában! Olyannyira, hogy egész júliusban első helyen álltunk a mediterrán térségben, megelőzve a jóval nagyobb, hasonló útvonalat járó Diadémát is.)

Későbbi betoldás: Hadd‘ újságoljam el, az október 1-jei kimutatás már arról szólt, hogy „Number 1“-ná léptünk elő augusztusban cégünk összes járata közül! Volt is nagy koccintás az egész entertainmentnek, ráadásul igazi pezsgővel!!! :D

Nagy örömünkre aug. 30-án vendégeink érkeztek! Latintáncos barátném és szülei, akik Santorinin nyaraltak, felszálltak² hozzánk egy közös ebédre! Sikerült nekik is nagy élményt szereztünk, mivel sosem voltak még cruise-hajón, mi pedig, kimondhatatlanul feldobódtunk látogatásuktól! (Ráadásul, az új kosztümömet is elhozták – otthon varrattam – megspékelve magazinokkal, spéci nasival, vitaminnal, kávéval, ezzel-azzal, amit berendeltem! Megj.: Köszi Zsófi!!! :D )

Új ruci! B-Costumdesing! Köszi, Brigi! :)

Egyik Bari-nap elvonatoztunk Polignano di Mare-ba, egy gyönyörű kis városba, 25 percnyire Baritól. Csodaszép tengerpartja és bűbájos, kézműves boltokkal teli, kicsinke óvárosa van.

E bolt leginkább megnyerte tetszésemet, ékszerek növényekből:

^{1. Kagyló-bab héj 2.Pisztácia héj 3.Barack mag 4-5. Különböző levelek és apró szárított virágok 6. Görög dinnye magok}

Az egész falu nagyon hangulatos, szuperül éreztük magunkat, bárkinek jó szívvel ajánlom, de beszéljenek a képek:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Voltunk még strandolni nyár végén, azaz kifeküdni, mert pl. Santorin még meleg volt, de Mykonoson már nagyon szeles lett és a tenger is kihűlt. Olit nem, de engem egy késő délutánon még vízbe csaltak a többiek! Fogvacogva pancsoltunk, fröcsköltünk, míg be nem lilult a szánk!!! (Utoljára gyerekként a Balatonban fordult elő, mikor már rám parancsoltak, ideje kijönni! :D)

Így átszoktunk hát a hajó orrában lévő crew napozóra, ahol csak egy kacsaúsztató van, de legalább üzemel! (Előző hajón a jakuzzi 2 éve volt már kiiktatva, mondván a dolgozóknak nem sürgős megjavíttatni.) Csuda jó itt, mikor nem tűz a nap (különben hipp-hopp szarrá égsz) v. nem tombol szél (egyszer menet közben, levitte a papucsomat, „Flip-flop overboard“! :D), de időnként edzéshez is a legtökéletesebb helyszín:

Lassan már készülhetünk a hazai vakációra, így megkezdtem az ajándékok beszerzését, hisz‘ sosem megyünk haza üres kézzel. Miközben mindenféle füge-finomságot, olivaolajat, fűszert és kézműves szappant vettem Santorinin, belebotlottam egy újabb kreatív ékszerkészítő aprócska üzletébe:

Na, ki mit kap???!

 

Gondoltam, megosztom veletek a transz-élményemet!

Sokan azt gondolják, duracell-nyuszi vagyok és anyum szerint is állandóan „fel vagyok húzva“! (Egy barátnőm nemrég kommentálta egyik „Amikor van kedvem gyakorolni...“ - féle fotómat: Van olyan, hogy nincs???) :D Sajnos, én sem vagyok lemeríthetetlen super woman! (A fáradhatatlanságom inkább az ún. „bika-akaratomnak“ tulajdonítható, mert ha valamit fejembe veszek, attól egykönnyen nem lehet eltántorítani. Tehát, ha az adott napra betervezek valamit – legyen az edzés, feladat, intézni való –, akkor nincs az az isten, ami miatt ellinkelem, kivéve persze, ha ágynak esem.) Így pl. többször van, hogy még a konditeremhez felvezető lépcsőt sincs erőm/kedvem megtenni, mégis megindulok. Azért (meg amúgy sem árt) kell a hangos, pörgős, motiválós zene! (Nem is vagyok képes anélkül edzeni v.  gyakorolni!) Nos, sosem rajongtam a technóért, azonban kardiózni ilyesmire lehet csak igazán! (Kézen állás közben megőrjítene...) Azért igyekszem a dallamosabb, énekhangot is tartalmazó, vagy sláger feldolgozásokból mixelt változatokat kutatni. :D Legutóbb egy nagyon gép-mixet (amilyenre a technopartykon zúzhatnak illuminált állapotban) sikerült letölteni, mégis telitalálatnak bizonyult! Olyan módosult tudatállapotba kerültem alkohol és hallucinogén szer használata nélkül, ami teljesen meditatív volt. 4-5 percig is  alfában jártam, vagy nyitott szemmel álmodtam, a külvilág megszűnt, zombiként meneteltem, lábaim, izmaim és térlátásom automata-üzemmódban, mialatt utolért a flow. Teljesen friss lettem, edzettem is, míg rám nem zárták a termet!

Ez volt a mix különben: https://www.youtube.com/watch?v=FJtZKpiBaT0&t=587s

Kis hajós hétköznapok: 

Sokat lógunk a napsütötte diszkóban, ami nappal kiváló pihenőhely. Oli itt zsonglőrözött a minap egy 17 éves sráccal, aki lelkesen gyakorol labdákkal, ördögpálcával és bűvész kártyákkal már jó ideje. Nagyon bejött neki az előadásunk, amúgy Santorinin, a felvonón talált ránk, de már a cruise dirinek jelezte, szeretne velünk beszélgetni. Jól jött ki neki, hogy akkor volt táncos-váltás, így csak két show-t mutattak be a 4-ből, ezért Mago Martin, a bűvész jött fellépni, ő pedig a varázslatért legalább annyira odavan.

Tehát, megjöttek az újak, pontosabban 5 ember cserélődött: 2 fiú és 3 lány, pl. jött  Deni, aki jó ismerős régről (még az Andrásos csapatból), illetve román származású párja! Talán így majd jobban összebarátkozunk a csapattal...

Mint mondtam, Mykonoson hűvösödtek a napok, de meglepetésünkre, utolsó alkalommal csodaszép „vénasszonyok nyara“ fogadott, így meg tudtuk csinálni a „világvége fotóinkat“ egy kibelezett partybuszon, melyet nem sokkal előtte fedeztünk fel, és már nem sok esélyt láttuk, hogy ne fújna el az orkán:

Érezhető volt, hogy a szezon végét tapossuk, mentálisan nagyon lefáradtunk, sőt 2,5 héttel hazamenetel előtt le is robbantam és 3-4 napig nyomtam az ágyat. Olinak egyszer a „gyógyszere gurult el“, de nekem is volt egy dührohamom, erről  majd később! :D Ami nagyban hozzá járult kimerülésemhez – a csökkenő türelem, napok visszaszámlálása és kialvatlanság mellett– az a sok felesleges kör³, amit azért futottam, hogy tesóm és barátunk eljöhessen egy cruise-ra. (Ez egyébként már tökre járnak nekünk.) Ha az egész sztori érdekel, a lábjegyzetben megtalálod, de röviden tömören: hosszas huzavona után sem jártam sikerrel a sok bürokratikus, aktatologató pöffeszkedő vezetőségi tag (nem tudjuk, végül ki is torpedózta meg)és amiatt, hogy nem vagyok csókos! (Jelen helyzetben, ha egy meleg pasi lettem volna, megkaptam volna az „Áment“...)

Utolsó Santorininken – némi anyai ösztönzésre (mindkettőnk anyukája erősködött ugyanis, hogy nem szabad kihagyni, pontosabban ott hagyni) – megvettük a már említett nem mindennapi ékszerbolt egyik artisztikus medálját, azt, amelyik tökéletesen passzolt a jegygyűrűimhez, majd beültünk utoljára egy panoráma-kávézóba! (Itt lényegében a kilátást fizeted meg... :D)

Ajjjaj! Őrült szamarak!!!

 

Azonban lefelé olyan sor állt a felvonónál, melyet esélyünk nem volt kivárni, így kelletlenül nekivágtunk a kakás, csúszós, meredek lépcsőknek. Az út felénél jártunk, mikor a mögöttünk baktató szamarak egyike megcsúszott és hirtelen elém vágott. Ijedtemben átugrottam a másik oldalra, de közben a többi is elkezdett cikázni össze-vissza, tehát folyamatosan igyekeztem kitérni előlük. (Jó nagy darab jószágok, ám!) Ráadásul, ott a sok szarkupac, mely állandó akadályt képez, könnyű beleesni. Közben már jobbról-balról jöttek, a hajtó ember pedig – igazi „nemtörődöm-jános“ – rám se bagózva pont letojta, mit művelnek az állatai, mint ahogy az is hidegen hagyta, hogy jóformán átgázolt rajtam az egyik.

Véletlenül sem instruálta őket, csak rám terelte a hordát! Oli már máshol járt, mert inkább előre loholt, míg én magam elé engedtem őket. A pumpa szép lassan ment fel bennem, míg nem az utolsó szakaszon egy francia pasas, aki éppúgy baktatott le feleségével, mint mi (a nőcike magas sarkakon egyensúlyozva, mindketten gyök2-vel haladva, így közben egyszer megelőztem őket, de mikor a csorda utamat állta, hirtelen megtorpantam) nekem szólt arogánsan: „Elnézést, deeeee MI szeretnénk HALADNI!“, és kvázi eltolt az útból. Persze, 2 lépéssel később konstatálta, nem szórakozásból álltam meg, és miután átvergődtünk a csacsik között, újra előttem battyogtak úgy, hogy nehogy előzni tudjam őket. Na, ekkor telt be a poharam!!! Szívesen odaböfögtem volna egy „Elnézést, de éééééén szeretnék haladni!“-kot, de nem tettem. Azonban amit visszanyelünk, az előbb-utóbb felszínre tör, és miután ismét nekem lódult 2-2 szamár, egy másik pedig hajszál híján lebrunyált hátulról, szép magyar ékesszólással szitkozódásba  kezdtem. Oli azt hitte, még a végén tengerbe ugrom, de minimum földhöz vágom a kalapom, és jól szórakozott rajtam, mialatt toporzékolva kajabáltam, hogy a bamba terelők is hallhassák. Ráadásul (Ő lemaradt az eseményekről, nem igazán értette heves kifakadásomat, de megjegyzem, előtte egy nő is már rájuk rivallt, hogy figyeljenek az állatokra.) Tulajdonképpen, úgy viselkednek, mintha övék lenne az út és mivel nem fizettünk be a szamaralogásra, így örüljünk, hogy egyáltalán megtűrnek minket, gyalogosokat...

Ui: És a pucsító, pózoló, selfiező lánykákról nem is beszéltem... :D :D :D 

Az ősszel megérkeztek az igazán viharos szelek! Sokszor dülöngélt a hajó, többen (egyszer Oli is, bár nem taccsolt) szenvedtek ezerrel, sőt volt egy show is, mellyel igen nehéz állapotok között kellett megbírkóznunk. (Olyan érzés volt, mintha vidámparki hajóhintán ülnénk, ráadásul akkor még beteg is voltam...)

De hogy jót is meséljek, voltunk Montenegróban, méghozzá Kotorban, ahol csodálatos panorámában, igazi feltöltődésben volt részünk!

Gyönyörű város! Nem győztem a hegyeket és a sok zöldet csodálni:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A betegeskedés végül, egy teljes megújulást hozott! Tökéletesen kipihentem magam és a pumpám is beállt 0-ra :D :D :D, és igyekszem kiélvezni az utolsó 10 napot! Ezeket azért is várom, mert új helyeken kötünk ki!!! De erről még röviden beszámolok egy rendhagyó blog-epizód keretében, ugyanis egy „Hajós Best of“-fal készülök nektek így a végére, mielőtt eltűnök egy kis időre!

Tehát, ha érdekel a matróz-élet legfurcsább oldala és egy-egy emlékezetes sztori a múltból, akkor mindenképp tarts velem legközelebb is!!!

 

 Ismét köszönöm, hogy olvastatok!!!

  

Lábjegyzet:

 

^{1 A legújabb feldogozás egyik karaktere, akit Anna Hathaway alakít}

^{2 Természetesen, előre tudtuk, hogy jönnek, mert ezt is le kell ám papírozni időben!}

^{3 Létezik ugyanis az ún. Család/Barát kedvezmény, mellyel potom 150 euró/cruise/főért fogadhatunk vendéget. De, hogy valóban jöhetnek-e, az a szabad kabinon múlik, melyet 4 nappal az esetleges beszállás előtt közölnek. Mivel ez egy kis hajó, jóformán állandóan teltházas, így vajmi kevés esélyünk volt. Azt ötlöttem hát ki, hogy az énekes páros egyik kabinjába szállásolhassuk el őket, amibe ők (Karlék) simán beleegyeztek! Igen ám, csak nem adhatták be saját nevükön a kérelmet, mivel első szerződésesek, én pedig nem adhattam be, mert az nem a mi kabinunk, így találnom kellett másik két személyt felsőbb (tiszti v. menedzseri) körökből, akik hajlandóak voltak beadni saját nevükön. Ők megtehetik, ugyanis a nyilvántartás szerint duplaágyas szobával rendelkeznek. Tehát: 1. Kabin – Pipa! 2. EMBER - Pipa (Sok kérdezősködés után, a fő szekus - ki jó ismerősöm régről - , illetve a tanárnő Julija személyében sikerült.) 3. Nyomtatvány kitöltés - Pipa (Több felvonásos irodalátogatással, adatbegyűjtéssel, majd 3 különböző aláírás megszerzésével járt együtt.) Na, ekkor nagyon közel jártunk az eredményhez, végül mégis borult minden! Kitalálták hirtelen, szükség van arra a bizonyos kabinra, amit nekem köszönhetően felfedeztek, mivel ezen az icipici hajón gondban vannak az ideiglenes munkás/előadó/s.o.s. szerelők elhelyezésével... Mi meg pont azt a hetet választottuk volna, mikor jött a koreográfus a két varrónővel, ugyanis cserélődött a csapat egy része. Később hiába próbáltam áttenni a dátumot, vk. nem volt hajlandó ismét beleegyezni (amúgy vicces volt, mert ide-oda pingpongoztak engem egymás között, csak épp egyik bennfentes barátomtól is kaptam némi infót), így oda kerültünk, ahonnan indultunk. Jobb híján ismét beadtam, de saját nevemen utas-kabinkérvénnyel és vártuk a csodát, lesz-e szabad szoba... Na, nem lett! Vagy legalábbis nem én kaptam. Hoppon maradtak öcsiék, meg mi is... :(}

 

 

 

 

Képzeljétek, nagy ünnep volt nálunk, ugyanis megértük első jubileumi, azaz 10. évfordulónkat! 2008 augusztusában kezdtünk ugyanis együtt járni, első közös angliai turnénkon! :D

E gyönyörű kis walesi faluban, Cricciethben csattant el az első csók: 

Így aztán egész héten ünneplősre vettük a figurát: strandolás, romantikus vacsora, andalgás a naplementében, hoteles pancsolás... Sőt, újrakészítettük egyik legkedvesebb fotónkat, amit az 5. évfordulón is megtettünk! Remélhetőleg még 80 évesen is szalonképesen be tudunk állni e pózba, no és a kosztüm (ami egyébként, életem első fellépőruhája volt a kígyós kaucsuk számomhoz, azóta már nyugalmaztam!) is kibírja addig... :D

 

És akkor az ünneplés pillanatai:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Santorini fantasztikus!!! Tök lüke voltam, mikor uncsinak tituláltam! Ugyanis fel kell fedezni a szigetet! Mostanában ez a kedvenc kikötőm! A strandokat is sorra vettük: 

• Tehát, buszra pattantunk és meg sem álltunk a Perissa Beachig, mely egy kristály tiszta vizű, fekete homokos (az egész sziget vulkanikus) Annyira égette a talaj a lábunkat, mintha tüzes parázson lépkedtünk volna! Azért szuper volt kimozdulni és a komfortos, (de olcsó) helyi járatokkal remekül be lehet járni a szigetet!!! (De jó buli lehet a motoros vagy quados megoldás is!!!)

Megj.: A legtöbb strand felszerelt: bérelhető napágyakkal, ernyőkkel (10 euró/nap), éttermekkel, falatozókkal és kis boltokkal. Hátrányok, hogy rettentő zsúfoltak (egymás szájában lehet feküdni), a part pedig köves, érdemes speciális úszócipőt viselni. Több helyen vannak vízisport lehetőségek, de mindenhol éget a talaj!!!

• Következő alkalommal az ún. Red Beachre kirándultunk, amit inkább szépségéért érdemes felkeresni, nem pedig pancsolásért, mert olyan a hőség, mint egy mikrohullámú sütőben, így lehetetlen sokáig megmaradni a parton. Mi is inkább egy falatozóban ücsörögtünk, mivel 1 cm²-nyi árnyék sem akadt!

RED BEACH:

• Pár héttel később jártunk a Mera Strandon is, ami „Number 1“-ná avanzsált nálam! Jóval kevesebb ember, kissé szellősebben elhelyezkedve, lehet létezni a parton, ugyanis van egy napágyak nélküli szakasz is (a vízimentő tornya remek árnyékot biztosított számomra!), illetve egy nagyon hangulatos, függőágyas, hintaszékes, egy szóval kényelmes étterem/bár is! Ide vackoltunk be, majd én átslattyogtam a tengerhez mártózni, napozni és olvasgatni. Wifi is van, ami azért is fontos, hogy Oli ne unatkozzon (:D), no és a nyelvtanulós programot nyomkodhassam kedvemre! (Bár, már van olasz európai SIM kártyám, így internetem, de ne higgyétek, hogy mindig elérhető lettem, mert a kabinban és sokszor a vízen nincs térerő.) Majd megkezdődött grafós skype-konzultációm, ami nagyon muris volt, mert úgy jött ki a lépés, hogy az egy órás beszélgetés alatt vissza kellett érnünk Merából Tírába. Mialatt buszoztam, járkáltam, megállóban ácsorogtam és A városból B-be eljutottam, folyamatosan fontos tárgyalásokat folytattam! :D Lett ugyanis 3 kuncsaftom a hajón, akiket teljesen önállóan elemeztem és prezentáltam, de utólag megvitattam mesteremmel¹. Képzeljétek, megkaphatom lassan a képesítő oklevelet is, ami egészen felvillanyozott, de egyébként is mindig jó kedvem van az óráim után!!! (Thanks to Laura!!!)

Egyébként, tudjátok mi az, amit tényleg ununk pláne Mykonoson? Nem is a helyszíneket, hanem az ott tülekedő, vánszorgó tumultust az 1 m széles utcákon, és azt, hogy csak méregdrága boltok, bárok, klubok vannak, és semmi más. A legtöbb strandon pedig ugye zsebkendőnyi hely sincs. Mivel ez egy turistkkal tömött bulisziget, így csak pár napig érdekes, főképp dajdajozni, illetve szuvenírt vásárolni. Úgy képzeljétek, mintha a siófoki partinegyed kellős közepén kellene állandóan tötyögni, akkor is, amikor te a legkévésbé sem vágysz hangos zenére, alkoholra és csigaléptékű sebességre. Persze, nagyon izgis lehet este, ha épp te is kimozdulnál nyüzsögni, de napközben nincs semmi lehetőséged kirándulni látnivalóért, vagy csak a hétköznapi „city-style“-ért, már ha értitek, mire gondolok... :D :D :D Jobb híjján itt is marad a strand-járás, de nagyítóval keressük az olyan helyeket, ahová le lehet ülni olvasni is például. Olit pedig az irritálja leginkább, hogy folyamatosan le akarják húzni. (Nos, igen vannak árak! A legegyszerűbb, minden mentes saláták 10 eurónál kezdődnek. Egy pohár bor 6 euró, a palacsintáért pedig 6-8-10-15 eurókat is elkérnek tölteléktől függően...) Múltkor pl. az Ornos beachen nagy naívan beültünk egy italra. Hosszú percekig az árakat kerestük az itallapon, mert nem hittük, hogy a számok a tételek mellett magát az eurós összeget jelölik, nem pedig valami kódok a pincéreknek! Végül felpattantunk és magunk mögött hagytuk e puccos éttermes, hoteles szakaszt és egy sokkal kellemesebb helyen telepedtünk le. (Később pedig visszagyalogoltunk buszozás helyett, csak épp az utak abszolút nem gyalogosokra vannak tervezve, óriási szembe széllel battyogtunk végig az úttest szélén, de legalább a gyönyörű tengerpart ölében.)

Mykonos hangulatos elemei:

• 
• 
• 
• 

És jól tettük, mivel sokkal jobban éreztük magunkat itt, mint egy napágyon aszalódva a tömegben, drága itallal a kezünkben:

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bariban bicajra pattantunk, mert sikerült a hajóról kölcsönöznünk végre. Jót cirkáltam a városban egymagam, mert Oli orvosi kontrollon bajlódott. (Aznap volt esedékes ugyanis a 2 évente kötelező ellenőrzés, ami mindig órákig tartó sorban állással jár, így én már korán letudtam.) Nagyon üdítő volt nyeregben lenni, mert a kikötőtől egy hosszú betonút vezet ki nap alatt, rettentő forróság van, és csak az óvárosi falat megkerülve lehet bejutni a centrumba! Aznap felfedeztem egy klassz bisztrót, ahol rengeteg egészséges, alakbarát, vegetáriánus, illetve vegán választék van, kávézója pedig minden földi jóval (növényi tejekkel és egyéb speciális igényekkel, pl. cikóriakávéval) szolgál!

Pireuson is bringáztunk, eltekertünk a múltkor említett kávéboltba karamelles kávéért, illetve megnéztünk egy újabb kerületet, Mikrolimánot, ami jóval kisebb, mint a már megszokott Zea-öböl. Itt jóformán csak a yaht club és éttermek sokasága terül el egymás hegyén hátán, még a tengerhez sem lehet lejutni, annyira be van építve. E napunkat mindig a Koi sushi bárban zárjuk, megőrülök a wakame salátájukért és Green üdítővel is szolgálnak, ami igen ritka! (Ti. létezik itt az ún. Green⁴ görög italmárka, ami a megszokott szénsavas frissítők egészségesebb verzióit árulja.)

Mikrolimáno

Koi Sushi

Végül Zea öböl és a kávé bolt:

Sokszor írok diétáról, életmódról. (Én 95%-ban növényi alapú, alacsony szénhidrátos élelmiszereket fogyasztok, így sokszor nem egyszerű házon kívül ennem, már ha beülnék valahova, mert többnyire mindig pakolok magamnak kaját.) Nem véletlen, hisz‘ fontos szerepet tölt be számomra az étkezés, már csak munkámból kifolyólag is! Számít, hogy néz ki az ember színpadon, no és folyamatosan fittnek kell lennem az állandó edzések és fellépések miatt. (Jó, jó a kardiomániám szimplán agyament függőség... :D De egy cirkusznál a napi robotolás, utazás, szerelés és a sokszor 2-3 előadás/nap szintén komoly erőfeszítést igényel.) Másfelől, ki ne akarna jól kinézni és szuper egészséges lenni, hisz‘ manapság a csapból is ez folyik!? Azonban ne feledjük, mindenki másmilyen! Ami egyik embernek működik, arra a másik ember szervezete nem biztos, hogy ugyanúgy reagál, bár vannak általános előírások², amit mindenki betarthatna, mert mindenkin javít.

Aktuális kabin-éléskamrám:

De nézzük, miért más még ez nálunk, artistáknál! (Ill. sportolóknál, de edzéseket könnyebb összehangolni az étkezésekkel, mint a fellépéseket, szerintem.) Eleve érdekes, ki hogy „tud“ dolgozni. Ismerek orosz korisokat, akik show napon a fellépésig nem esznek egy árva falatot sem, nehogy tele legyen a hasuk, mert az zavarja őket, bár a lány főképp azt nem bírta, ha egy mikrónyit is feszül a kosztüm! Nos, heti 1 fellépésnél oké, de mit csinálnak, amikor minden nap kell dolgozni, akár többször is??? Más kollégát is ismerek, aki egyáltalán nem eszik (inkább 2 dl kólával tuningol), mert nem tud vagy nem akar evés után fejjel lefele lógni... Hmmm... Nekem tuti nem lenne erőm, bár én is jóval kevesebbet eszem azokon a napokon! (De még két előadás között is – mikor jó, ha akad 20 percem leülni – bekapok 1-2 falatot, különben remegős lesz a kézenállás! Oli pedig ilyenkor izotóniás pezsgőtablettát nyomat, mert régebben előfordult, hogy szédelgett, vagy remegett a keze. Egyébként ő a kajával nem foglalkozik: mindent eszik mindig, de neki azért eléggé szerencsés genetikája van, mert annyi édességtől, amit néha magába nyom, más már gurulna. :D) Nekem viszont hosszas kísérletezésembe tellett, mire kitapasztaltam, mit hogyan ilyenkor, mert bár hihetetlen, de még a belek is máshogy működnek! Egész nap showra készülök, várok, izgulok, előfordul, hogy több (értsd túl sok) kávét is iszom... Vagy pl. más napokon nincs gyomorégésem, két előadás között mégis óramű pontossággal jelentkezik!!! (Na erre mondjátok, hogy nem pszichések az emésztőszervi tünetek...) Aztán ott van sokszor az értelmezhetetlen puffadás, melyet szintén e speciális izgalmi állapotnak tulajdonítok. Szóval, nem egyszerű! Edzés alatt simán megehetek dolgokat két kézen állás között, minden panasz nélkül...

Ha már az előadásnál tartunk, lássuk mik történtek mostanában!!! A közönség azóta is változatos, a spanyolok „jobban teljesítenek“! :D Én viszont akkora szaltót ugrottam legutóbb, hogy csuda! Egyik háttérsegédünk ugyanis kiborította véletlenül a „pezsgős“ vizemet (én erről mit sem tudtam), és hiába igyekezett összetakarítani, a ki-be rohanós ruhaváltásom alatt úgy kicsúszott a lábam alól a talaj, hogy azt sem tudtam, mi történt. Kb. egy tized másodpercig tartott, tüstént felpattantam, öltöztem és rohantam vissza. Este kissé sajgott a nemesebbik felem, illetve a derekam... De egyben vagyok, ne aggódjatok! :D

Szóval, vannak „hősi hadi sérülések“, melyek időnként a munka velejárói. Zsonglőr párom pl. sokszor találja magát szemöldökön, majd jelenik meg vérző sebbel az emelő számban. Apró térd vagy könyök beverésekről nem is érdemes szót ejteni, a szerencsétlen színpadkonstrukció miatt pedig az a ritka, amikor kivételesen, nem verem be a fejemet levegőszám alatt a fenti keretbe...

Ha már bakik! Előfordulhat kosztüm-mizéria, mivel ketten csináljuk a showt, sokszor 30-60 másodperc alatt öltözünk át. Ebben hős takarítónk segédkezik, aki mindig kétségbe esik, ha beragad a cipzár (én szoktam nyugtatni :D), neki áll rángatni, csak attól véletlenül sem fog felcsúszni. Olinak is volt, hogy meggyűlt a baja a patenttal, így késve érkezett, én meg próbáltam fejmozdítás nélkül kitalálni, hogy tényleg nincs mögöttem, vagy csak nem látom... (Szerencsére, ruha nélkül még nem kellett bemennem, bár előfordult egyszer, hogy nyitott háttal szerepeltem, mert teljesen megadta magát a cipzár. Vagy várjunk csak?! Még gyerekszínész koromból² akad idevaló példa: Annyira elfelejtettem bemenni a Két Lotti egyik jelenetébe, hogy az engem váró színésznő hosszú percekig nyomta az improvizációt, és mikor a többiek rám találtak, szó szerint belöktek a színpadra. Ott álltam egy szál alap-dresszben, a ruha-kalap-kabát helyett! Sosem felejtem el a színésznő arcát, szinte fájt neki visszafogni a nevetést...)

De kanyarodjunk vissza kicsit a hajóhoz. Volt egy nagy céges banzáj: vetítéssel, beszámolókkal, üdvözléssel és esti dajdajjal. Ez volt a WIDE party. Nagy csinadrattával megjelentek a cég kommunikációs képviselői és bemutatták az új arculatot, irányelveket, jövőbeli terveket. Az összevágott videó (melyet többnyire más hajón, illetve Genovában forgattak) jó mesterkélt és erőltetett volt. (Ment az öntömjénezés, a szokásos „mi vagyunk a legjobbak“ duma, no meg a felesleges nyilatkozatok a „nem is a kérdésre válaszoló“ monológokkal stb.) Aztán felvonultattak 8 különböző dolgozót, hogy mesélje el, miért olyan csudi klassz itt dolgozni és eltérő nemzetiségű kollégával egy kabinon osztozni. Végül, egy „Legyen Ön is Milliomos“ játékot adtak elő (minden kérdést előre megkapva), melyben a korai hajókkal kapcsolatos illetve cégtörténeti ténykérdéseket tettek fel. Amit megtudtunk végül: a cég új színe mostantól narancssárga, és hogy újabb nagy hajók várhatók. (Ja, és mi voltunk az elsők, akik bevezették annó a fedélzeten a SPA-t, azaz a szaunás, masszázsos, konditermes fürdőt! :D Ebben legalább úttörők voltak...) A munkásoknak egy utastéri, medencés buli (persze medence használat nélkül) harapnivalóval és ingyen üdítővel sosem árt, de azt már elfelejtették közölni, hogy a fogyasztás utas áron, nem pedig a dolgozói bár tarifái szerint került felszámolásra...

Végezetül, hadd‘ mutassam be az általános augusztusi vendégkört! Hozzáteszem, mielőtt megkezdtük a főszezont, főnökünk jelezte, hogy jönnek a nyűgös, újgazdag, bunkó déliek, tanusítsunk több türelmet...

Nos, csónakban várakoztunk a minap (Santorinin és Mykonoson ún. tenderezés van, azaz horgonnyal állunk, és a mentőcsónakokban vagy kintről jövő apró hajókákban szállítják az embereket), mikor elkezdtek beszállingózni az emberek. Olyan neveletlen, tirpák csoportnak a közepén találtuk magunkat, hogy ihaj! Inkább kínlódtak és botladoztak egymáson, mint hogy beljebb üljenek, mert csak magukkal törődve mindenki a hozzá legközelebbi ülésre nyomult. (Az már nem jutott eszükbe, hogy utána mindenki keresztül mászik majd rajtuk, hogy beférjen, és nem indulunk, míg tele nem lesz...) Már-már felcsillanni látszott az értelem, ugyanis egy férj odaszólt a feleségének, hogy mozduljanak arrébb, de az asszony – jó romás stílusban – rivallt rá: Dehogy megyek, nooormális vagy, én fel nem állok! (Megj. nem voltak sem idősek, sem mozgáskorlátozottak!) Majd megjött a „maffia“ fiatalabb generációja, vastag arany láncok, márkás óra és cipő. :D A nyurga pasi be- kimászott, majd kiült a padkára levegőzni. Háromszor ordított közben szilikonszájú nőcskéjével. Megjött a haver, aki kérdezte, miért ideges. Pont elcsíptem a csevejt! Az vágta ki a biztosítékot, hogy a csaja KÉTSZER IS rosszul fogta meg divatos szalmakalapját. (Kissé benyomta az ujjaival, de semmi baja nem lett.) Miután a csávó kezdett lenyugodni, sajnos újra méregbe gurult, mikor demonstrálta a havernak a szitut, így rá kellett gyújtania! (Szerintem köztudott, hogy hajókban/repülőkön nem lehet cigarettázni. Na, de 40 fokban, egymás hegyén-hátán, hering módra besuvasztva egy ladikba, amikor 5 perces út vár ránk mindössze, nem magától értetődő, hogy nem kéne??? Ráadásul, épp a szemét nem verte ki, a „dohányozni tilos“ tábla!) Mondanom sem kell, tüstént követte kedves barátja, így már ketten ontották a füstöt tőlünk fél méterre, de nem szóltam (én crew vagyok, ők utasok...) csak bizakodtam, a szekus vagy a vezető majd megteszi! Végül, félúton bukott le, nagy kelletlenül eldobta (a vízbe, természetesen), de mivel társára nem szóltak, az továbbra is sutyiba szítta a lába közül. De ott volt még pár felcicomázott, agyonsminkelt, 20 cm-s műkörmökkel, tetőtől talpig feketében feszítő, 100 kg-os nőcike is mellettünk, akik meg nem győzték legyezni magukat és rinyálni. El is gondolkodtam, hogy ez a közönségünk. ??? :D :D :D

Egyébként, még ha az egyes ember általában normális is (kivétel akad, bőven), tömegben könnyen tirpák lesz! Minden nemzet fia bunkóvá válhat csoportosan, nyaralás alatt! (Olvasok egy könyvet⁵, melyben idegenvezetők elbeszélései alapján vicces és meghökkentő nyaralós történeteket gyűjtöttek össze. Hát, betojás, mik vannak!!! Ami igazán meglepett, hogy többnyire a németeket tartják a legrosszabb vendégnek, akiket még jobb szolgáltatással sem lehet kárpótolni adott esetben és ők azok, akik képesek akár tettlegességet –pl. felpofozni az idegenvezető hölgyet –is elkövetni, ha valami nem tetszik.) Még valami, ami mellett azt hiszem, párhuzamot vonhatok: Úgy látom, aki konditerembe jár a vakáció alatt is és szemmel láthatóan tudatosan edz (sokszor látok főleg középkorú párokat kardió után, szakszerű izomerősítő gyakorlatokat és nyújtást végezve), az mindig kulturáltabban viselkedik odakint is, ezek nagyja spanyol. Ugyanakkor nem a szarrá gyúrt, „Ki ha én nem?“ - típusú krapekokról és agyonszoláriumozott cicababáikról beszélek!!! De egy biztos: a fiatal butácskák, illetve a gyerekes, haspókos, hangos déliek a legrosszabbak itt!

Szuper, hogy ismét velem tartottatok, nem sokára jelentkezem!!!

(Aki múltkor esetleg kihagyta, görgessen tovább az előző fejezetre! :D)

 

 

Jegyzet:

^{1 Beck Laura Grafológia: https://www.becklaura.hu}

^{2 Pl. cukor-, fehérliszt-, finomított szénhidrátmentesség stb. A szervezetnek abszolút nincs szüksége fehércukorra. Ha nem kell spórolni a kalóriákkal, akkor ott a datolya, méz, banán, agáve, kókusz- vagy almacukor. Aki fogyni is szerente, annak pedig ott a természetes édesítő (stívia és eritrit), mely elérhető manapság szinte bárhol.}

^{A zsírokból is lehet rosszat (vaj, napraforgó stb.) és jót (oliva, kókusz) fogyasztani, de alapvetően nincs is szükségünk sokra! (Én pl. semmihez nem teszek extra olajat, nem sütök olajban, nem locsolom rá salátára sem. De fogyasztok magvakat, avokádót, len- v. chia magot stb...)}

^{És bár jó ideje lemondtam mindennemű húsról (többnyire a halról is), tojásról, tejtermékeket pedig nem is tudnék fogyasztani a nagyon erős laktózintolarenciám miatt, de nem gondolom, hogy mindenkinek passzol a vegán életmód. Ugyanakkor sokkal, de sokkal kevesebb húst kellene fogyasztani! Egyre többen ismerik fel, hogy heti 2x, 3x bőven elegendő...}

^{2 Ez a történet kb. 11 éves koromból származik. Erich Kassner Két Lottiját játszottuk a Nevesincs Színház (rendező: Rentz Antal) előadásában, ahol nagyjából 1995 és 2001 között szerepeltem.}

^{4 Tartósító- és mesterséges édesítőszer mentes, 0 kcal-ás, stíviás! :D Sőt, még zöld teás kólájuk is van pl.!}

^{5 Kordos Szabolcs: Túrista from Hungary}

Kezdjük egy Bariból való elhajózáskori naplementével, így kezdődik minden cruise!

Bari ugyanis az egyetlen pihenő napunk, mert azt követően van előadás, így ilyenkor előszeretettel ejtőzöm fent a nyílt decken az új utasok között még inkognítóban... :D

Megérkezett jó barátom, a litván származású IT asszisztens, akivel a csendes-óceáni szigetvilágban kalandoztunk annó. Már nagyon vártam, tüstént megkezdtük a bandázást: jóga, gym, vacsik és traccspartik... Sőt, még az egyik Mykonos éjjelen is kimozdultunk! Igaz, csak hármasban, mert a táncosok bemondták az unalmast. (Pontosabban, szülinapos román barátunk, finom szólva, estére már mozgásképtelenné tette magát. Én csak éjféltől tudtam kilépni, ugyanis odaadtam a kimenőmet másnak!) Aznap, miután Olival „kiakróztam“ magam, és ő kiment, egész délután a gymben lógtam: sok gyakorlás, intenzív tréning és némi „social life“ (:D), mivel folyamatosan jöttek-mentek az ismerősök, míg végül befutottak „officer“-barátaim (tisztek), hogy közösen nyomjuk a kardioprogramot. Jól kidőltek a végére, de végigcsinálták! Igaz, a kapitány – konditerem alatt van sajnos az irányítóhíd – felküldött egy szekust, mi ez a nagy dübörgés (úgy látszik a sok „jumpy“ és „burpy“, azaz ugri-bugri) zavarta a nyugalmát. Végül, jógamatracokat terítettünk magunk alá hangtompítóként!

Nos, az éjszakai Mykonos pont olyan, mint a nappali: hangos, zsúfolt, totál fényben úszik, illetve rengeteg ember, dübörgő klubok és party mindenütt. Letelepedtünk a partra dumcsizni (nem voltunk diszkóra hangolva), majdnem hajnali 4-ig...

Oli palacsintázik:

Nálunk járt a pápa! Na jó, nem egészen nálunk, csak Bariban és persze az egész várost felfordította e látogató. Mi nem láttuk őt, hisz' nem álltunk kocsányon lógó szemekkel a lezárt útszakasz mentén, ahogyan sok helyi lakos, kik epekedve várták, hogy 1 pillanatra láthassák a szent atyát! Mi csak azt érzékeltük, hogy nincsenek autók, de van helyette rengeteg kordon-kerítés, millió ember és sok üzlet zárva...

 Hangulatos utca képek Bariból, melynek egy részét, Marijus barátunk fotózta:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egyik alkalommal nagy szelek jártak Korfu környékén, és már a showt megelőző éjjel sem tudtam aludni. Másnap még rosszabb lett, így előadás előtt főnökünk jelezte, hogy amit veszélyesnek érzünk, vegyük ki! Csak hát, ez nem úgy megy... Olyan nincs, hogy egy komplett szám kivitelezhetetlen, inkább bizonyos mozdulatok, pózok, emelések kitartása, no meg a balanszírozás az, ami megizzasztja az embert, de lényegében az egész produkció kétszer annyi energiát igényel! Nagy kihívás volt, de megbirkóztunk a dologgal és megkaptuk a nagy tapsot. A másodikra már egészen elállt a mosógép-effekt, noha addigra már teljesen túlpörgettük magunkat és azért fáradtam el még inkább.

Bemelegítés, show előtti selfie :D

No, de munka után édes a pihenés, várt rám egy jól megérdemelt masszázs, mely minden hetem csúcspontja! Indonéz barátunk ugyanis rendre átgyúrja és kimaszírozza meghúzódott és túlfeszített izmainkat, sőt Olit jól megsztrecsingeli időnként! :D Nagyon érti a dolgát! Elpanaszoltam neki, hogy ismét inszomniás időszakomat élem, így megspékelte egy akupunktúrás – hol kacagtató, hol fájdalmasan stresszűző – talpnyomással. Aznap csuda jót aludtam!

Yoko itt Olit gyúrja: 

Nem is értem, miért kínlódom annyit az alvással, hisz‘ igyekszem maximálisan lefárasztani magam: nekiálltam az olasznak (énekes srác tanít), aztán a „hol meglévő, hol nem lévő“ spanyolomat is igyekszem felfrissíteni, olvasok, és grafológiai¹ tanulmányaimmal is szintet értem (képzeljétek, tanárnőm már nem látta értelmét további külön óráknak, mivel szerinte készen állok az önálló elemzésre; juhé!, bár nagyon élveztem az óráit és feladatait...), folyton-folyvást kézen állok, gyakorlok, nyújtok, futok vagy tekerek és néha még „kabin-főzök“ is. Na jó, többnyire csak vitamin-smoothiekat és pudingokat gyártok (cékla-alma-spenót-avokádó variációban pl.), de egyik nap nekiálltam egy nyers vegán tortának! Ez azonban nem jött össze, ugyanis fogalmam sem volt, mit akarok kihozni belőle, így a citromos túrótorta ízűnek indult művem félúton kávés-csokis moussá avanzsált, végeredményül pedig egy tejmentes, kesuból készült, tiramisura hajazó masszám lett, amit Oli pusztított el, ugyanis pont nekem nem ízlett e ketyvasz... (Tanulság: legközelebb tudatosabban kezdek neki, már ami az ízesítést illeti, és több kókuszzsírt rakok a keményebb állag eléréséhez...) Ha már kajákról írok, képzeljétek belebolondultam a főtt rozsba! (Nem erre számítottatok, mi?! :D De olyan jól esik mostanában, laktat, eltelít, mindezt büntetlenül! Igaz, csak mikrós félkész verzióval tudok bespájzolni belőle, de a minap kiszúrtam: a munkás-ebédlőben is volt kitéve hasonló!)

Egyébként mióta olaszul tanulok, kezd átértékelődni az olaszokhoz való hozzáállásom. Tényleg igaz az, hogy egy népet vagy egy ország kultúráját akkor ismerheted meg igazán, ha beszéled a nyelvüket, legalább egy kicsit. (De abban is van valami, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy!) Egy apró példa: Gyakran idegesítőnek és lekezelőnek tartottam stílusukat, főképp folyamatos „Eeeee!“-zésük miatt! (Ugyanis fülsértő hőzöngésnek hangzik nekünk magyaroknak, tetézve a hangos romákra jellemző heves gesztikulációikkal és hangerejükkel, sokszor bunkón jön le a mondanivalójuk, miközben ez az egyetlen hang mondatkezdésként azt fejezi ki, hogy „Figyelj csak ide, na az van, hogy...“! Mondat közben pedig úgy hathatnak, hogy épp kioktatnak, vagy csak letojják a te mondandódat, pedig nem feltétlenül! Aztán lehet lelombozom kicsit női olvasóimat, de a „Ciao Bellától!“ (=Szia Szépség!) nem kell mindig elájulni, mert előfordul, hogy a sarki zöldséges néninek is odamondják, sőt pasik is lazán megkapják a Bello-változatot. (Nálunk nem hinném, hogy úgy köszönsz rá egy fiú ismerősödre, hogy Szervusz Gyönyörűség, legalábbis nem jellemző... :D :D :D)

Még egy érdekesség: van egy fotós fiú (csapattársam és kabinszomszédom), aki japán anyától és filippin apától származik. Lerí róla, hogy más, mint a többi filippin, de nem is egészen japán, valóban a két kultúra mixelődése. Mivel szülei elváltak, két országban nevelkedett és a mai napig kétlaki életet él. Aranyos, mindig mosolyog (filippinek pl. nem), japánosan felettébb udvarias, de azt a tipikus hajlongást nem csinálja. Japánosan beszél, sokszor nehéz is követni, (talán bólogat is a „nemek“-nél?!), nagyon érdeklődő és mindig megáll beszélgetni. (Ami nem igazán japánokra jellemző viselkedés, mert ők nem annyira nagy kérdezők, bár a külföldiektől való elzárkózás a kultúrájukba van ivódva, így nyelveket sem beszélnek, ergo ez lehet az oka.) Teljesen fellelkesült, mikor az Atlanticás kalandjainkról meséltem, még azt is felajánlotta, hogy tanít engem japánul. Nos, 1-2 éve éltem is volna az ajánlattal, de most úgy érzem, elég ha az olaszra (és spanyolra) fókuszálok. Habár, nagyon érdekelt a nyelvük annó, még hanganyagokat és leckéket is töltöttem le, melyben azt állították, hogy nyelvtani rendszerük közel áll a magyaréhoz! (Ha emlékeztek, akkor foglalkoztam is a témával, ugyanis akkor is sok minden kristályosodott ki bennem. Pl. Az „Elnézést!/Sajnálom!“ kifejezés szinte minden köszönésükben benne van, vagy számunkra sokszor félreérthetőek, mert nincs egyértelmű „Nem!“-jük, tehát eldöntendő kérdéseidre vagy egy „Igen“!-t vagy egy „Talán!“-t fogsz kapni! Ja, boltban pedig ne lepődj meg, ha megkérdezed, hogy van-e valamiből, amit nem látsz vagy nincs kitéve, és ők addig keresik – persze feleslegesen –, amíg meg nem unod a szobrozást, mert nem fogják mondani, hogy nincs!)

Másik alkalommal Bariban nagy öröm ért: Megérkezett várva várt keksz-csomagom!!! :D

Beköszöntött a kánikula, elsősorban Athén-Pireus környékén van tikkasztó hőség, mert a kisebb szigeteken jár a levegő. Elkezdtünk hát strandolni is, kellenek ugyanis a pihentető, feltöltő tevékenységek, mert beköszöntött a főszezon, a nagy meleg és a nyűgösebb (drágább jegyeket fizető) vendégek, no meg az elmaradhatatlan hajós felügyelők érkezése, amit mindig majré és szigorítás előz meg, és persze végeláthatatlan gyakorlatok.

Mykonos strand-album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Így hát volt vészhelyzeti tréning dögivel! Kerestünk eltűnt embert, illetve bombát, navigáltunk utasokat, kísérgettem a kötelező bemutatót lekéső csoportot, átismételtük vagy százszor a tudnivalókat). Ezeket a „nemszeretem“ tanórákat persze ki lehet bírni, de eléggé kellemetlen, mikor előadásos napra időzítik kora reggelre, természetesen!

Összebarátkoztam az osztrák „learning officernő“-vel, Juliával is. Ő kvázi tanári munkakört lát el a hajón, levezényli a továbbképzéseket (elsősorban a hotel-osztálynak) és alapvető viselkedési (drog-, alkohol preventatív, illetve etikai- és szabályrendszeri) online kurzusokat, ezen kívül angolt tanít a nyelvet nem beszélő munkásoknak. Nem semmi a csaj! Eredetileg olasz-angol szinkrontolmács, illetve nyelv-bölcsész, ő mégis a hajózást választotta. Jól kielemeztük a biztonsági protokollt, melyben nagy felelősséget toltak rá ezúttal, amihez nem igazán kapott speciális képzést. Mai napig nem értjük, a vészhelyzeti találkozó-pontokra miért amatőrt tesznek rádióval a kezében intézkedni... (A vonal másik oldalán ott áll a képzett tiszt ugyan, de egy 150 cm magas tanárnőtől mégis hogy várják el, hogy valós káosz és pánik közepette a hisztérikus utasokat kezelje, irányítsa, magabiztosan hozzon meg döntéseket. Ugye, annó én is voltam kijelölve az Atlantica fedélzetén kínaiak sorokba rendezésével, esetleges elhallgattatásával és lenyugtatásával, de szerencsére nem kellett élesben kipróbálnom...)

Azért itt biztató a helyzet, szemmel láthatóan a többség tudja, mit kell vagy kellene csinálni. (Ellentétben az ázsiai káosszal, az angolul nem értő személyzet és a neveletlen, értetlenkedő utasok miatt. De a túl nagy hajókon sem egyszerű rendet tenni, ahol ezren jutnak egy állomásra...) Azt is meg kell jegyeznem, a biztonsági főnökség felettébb korrekt, megbízható csapat benyomását kelti, és egyet ne feledjünk: cél a kockázatok maximális csökkentése! Az összes eshetőségre lehetetlen felkészülni a való életben is. (Aki igyekszik úgy élni, az költözzön egy amerikai túlélő bunkerbe, de elárulom, ott sem tud kivédeni minden eshetőséget...)

Talán már meséltem, hogy kerülnek mindenféle „Mekkmesterek“ bizonyos munkakörökbe: felszáll pl. a fillipin munkás, és kezébe nyomják a kötényt („Te cukrász leszel!“), a pumpát („Te meg wc-szerelő!“), mosogatószivacsot vagy épp a fényképezőgépet stb.! (Így születnek aztán olyan zseniális szakik, mint a duguláselhárítónk, aki úgy lyukasztotta ki szerelés közben a csap-lefolyót, hogy fel sem tűnt neki... Nos, a dugulás valóban megszűnt, csak a víz folyt, így hívhattunk „vízszerelőt“, aki fejéhez kapott, mikor meglátta a kontár, szilikonsprayvel leplezett munkát.) Jó, jó, temészetesen fontosabb és specifikusabb posztokat azért nem oszthatnak bárkire (pl. szekusokat és a tűzoltókat célirányosan oktatják a szárazföldön), de volt már félsüket hangtechnikusunk!, vagy 5 perc alatt takarítóból színpadi segéddé tett emberünk (aki ráadásul még tériszonyos is volt és neki kellett fentről a légtornász selymünket leengedni...), de azok a kameramannok sem ritkák, akik pont annyit értenek a videózáshoz, mint nagyapám, aki, hadd‘ ne fejtsem ki, mennyire, de nagyon távol áll a modern technikától... :D :D :D

Miután ezt jól lepötyögtem, pár nappal később lett is kabin-káosz: beáztunk! De nagyon! A wc-t öblítő víz ugyanis nem a klotyóba, hanem a szőnyegre folydogált fokozatosan... Tüstént jelentettük a dolgot! Délutánra orvosolták (elvileg) a hibát, azonban még közel sem oldódott meg a baj, másnapra már cuppogtunk és tocsogtunk a vízben. A több napig tartó ázott, poshadt szőnyegbűzről ne is beszéljünk, hiába ment napokig a légfúvós szárító...

Végül 1 éjszakára mégis csak költöztetés lett a dologból! De tényleg köszönet a kabinos felügyelőnek, mert ultra gyorsan kiszedték a padló szőnyeget és kaptunk helyette linóleumot, ami sokkal higiénikusabb és végre ismét jó illat van nálunk!!! (Leszámítva azt a kis ragasztó szagot, de talán így jobban laszom! :D :D :D)

Az új steril szoba:

E héten egyébként Oli egy kisebb torokgyulladással bajlódott, így pár napot pihengetett. Santorinin a táncosokkal és néhány animátorral mozdultam hát ki! Nyakunkba vettük a várost, jó sokat gyalogoltunk a tűző napon, de a csadás panoráma megérte. Végül egy hotelbe ültünk be kávézni és medencézni, bár én végül nem pancsoltam, mert nagyon erős volt a szél...

Tíra város:

• 
• 
• 
• 
• 

Majd kicsit shoppingoltam és nézelődtem... A kedvenc ékszerboltom:

Zárásképpen, megosztom veletek a gyönyörűséges Santorinis Oia városba tett kirándulásunk képeit, ahová helyi busszal ruccantunk ki! Lentebb látható a 150 eurós oliva olaj, melyet árulnak a túristákknak... Netán, aranyból van???

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Köszönöm, hogy velünk tartotok! Nem sokára jelentkezem!!!

 

^{1 Megjegyzés annak, akit érdekel a grafológia bármilyen szempontból: szeretettel ajánlom tanítóm, Beck Laura oldalát (vagy őt magát :D), aki elemző, életvezetési tanácsadó ("life coach") és még sok minden másban is tud segíteni! :)}

^{https://www.facebook.com/blgrafoszkop/}

 

 

Ismét eltelt egy kis idő...

Bariban csodás felfedezést tettem: találtam egy bioboltot, ahol nagy örömmel vásárlok azóta is... :D A show-k rendben zajlanak, továbbra is nagy sikerrel, kapjuk a „Brávi!“-kat sorjában :D! Volt egy eset, mikor Oli elhagyta ugyan a parókáját, pontosabban megunta, hogy fityeg a fején, így a takarásba hajította laza mozdulattal. Amúgy nagyon jól hozza már az ősember figurát, szétröhögöm magam minden alkalommal, pláne mikor kitáncoja magát a színpadról, maszatosan. (Az utolsó részben zsonglőrözik, majd befalja az almákat. Én meg utána azon tapicskolok! :D)

Vagy legutóbbi hősi sérülése, amikor pedig a kalap támadt rá, és olyan erősen dobta szemhéjon magát, hogy folyt belőle a vér a záró emelőszám alatt. Én „csak“ nyakforgás közben vertem ki majdnem a fogam a mennyezetről belógó díszléccel, mert kicsit kilengtem, és ahogy mosolyogtam, neki koccantam. Megijedtem, mi van, ha az adrenalin miatt nem érzek fájdalmat, rögvest ellenőriztem, megvan e még a jobb elsőm! :D Szerencsémre megvolt, azóta nem mosolygok nyakforgás közben... Viszont végre megértettem azokat az előadókat, akik különböző interjúkban nyilatkozzák, hogy ahogy telik az idő, egyre jobban izgulnak. Az izgalom és lámpaláz tehát a szakma és a profizmus (maximalizmus) velejárója, mert ha egyszer bizonyít az ember, akkor igyekszik újra és újra hozni az adott szintet, sőt titkon felülmúlni magát minden egyes alkalommal. Így aztán tökéletes előadás nem létezik, de lehet hogy ez így van jól, különben ellaposodna az egész, vagy kiégnénk, netán elbíznánk magunkat. 

Bari album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mykonoson és Santorinin – feltehetőleg – az összes galériát bejártuk mostanra. A festmények és egyéb kézi munkák mellett, rettentő menő dizájn cuccokat lehet találni, persze méregdrágán. Azért elgondolkodtató, hogy egy kanapét, szobrot vagy lámpát hogyan viszi haza a turista... Érdekes az is, hogy időről időre belefutunk artistás, illetve cirkuszi témájú műalkotásba: szobrokba, díszekbe, ékszerekbe! (Sajnos baromi jó légtornászos medálokat, hajlékonyan hidazó kaucsukos gyűrűket láttam Santorinin legutóbb. Igazán tetszenek, de borsosnak találom az árukat! Kb. 140 Euro egy gyűrű.)

Aztán ott van a sok szexuális témájú giccstárgy! Hihetetlen, a görögök mennyi ilyesmit árulnak: sörnyitók, kulcstartók, kártyák, dísztányérok!

Ha nem találod az alsógatyád, netán elhagytad valahol, itt a gatyautomata! :D

Ez a két bolt egy 50 cm széles utcán van egymással szemben :D

Pireusban pedig az összes dzsúszbárt, kávézót, sushi éttermet és boltokat (kiemelném a különeleges kávé- és csokoládéboltot, rákattantam az elképesztő aroma miatt az üzletben; van ott képzeljétek, stíviás (cukormentes) halva¹ is, tuti veszek majd!!!) szemügyre vettük a kikötő környékén, legjobb helyek után kutatva. A boltozás viszont kezdett unalmassá válni, így elkezdtünk messzebbre mászkálni, mert azért Pireusnak van még jó néhány impozánsabb kerülete, de alapvetően a szép templomain és öblökön kívül nem sok látnivaló akad.

Pireus album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ott lenne még az archeológiai múzeum, de bezár, amikor mi kikötünk. Azért kívülről megnéztük, lényegében egy nagyon romos, antik színházból és szobrokból áll, legalábbis a kinti rész, csupa hasonlót láttunk Deloson a minap:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mykonosról sétahajóval ellátogattunk ugyanis az ókori déloszi szövetség központjába, az 5km hosszú múzeum-szigetre. Jó kis túra, de csalódottan konstatáltuk, hogy annyi minden nem maradt meg, mint amire a prospektus alapján számítottunk. Vagy mi akarunk mindig túl sokat látni? Hmmm... Mindennek tényleg csak a talapzata maradt meg, egynegyednyi oszlopok és semmi más, rengeteg kődarab. A sok kasztrált szobor-részlet (ezek is csak dirib-darabok) a benti részben láthatók, vicces, hogy külön vitrinben mellettük kiállítva a megmaradt hímvesszők! Azért félelmetes belegondolni, itt egy gazdag város állt, emberek éltek a házaikban, alkottak, kereskedtek stb., mégis alig maradt nyomuk, eltüntette őket az idő. Viszont hatalmas gyíkok vannak, nagyon jópofák, volt egy kisebb példány, amelyik nem ijedt el, úgy támasztotta a követ, mintha bárpultnál várná a rendelését! :D

A hajón nem sok újdonság van. Az utolsó navigációs (tengeri) nap valahogy mindig mozgalmas, mármint fizikailag dülöngélünk rendszeresen, pedig nincsenek viharok, egyszerűen csak olyan erős széllel szemben megyünk állandóan, hogy hajnalonként majd‘ legurulunk az ágyról. Ilyenkor, aki tengeribeteg, az igen csak szív, de eleve fáradtabban, nehezebben indul a nap. Aznap vannak a megszokott „travel talkok“ (itt van egy olasz és egy spanyol), amikor utoljára felvonul mindenki elköszönni az utasoktól. Szerencsére ezek gyorsan lemennek. Esténként és kora délután jó felmenni az edzőterembe, mikor nincs senki, illetve fenn a nyílt decken elnyúlni a nagy fonott székekben! Egész klassz itt a „kertibútor – berendezés“.

A hajón:

• 
• 
• 
• 

Be kell valljam, kezdjük élvezni a port manning napokat, vagyis amikor előírtan nem mehetünk ki. Jó, mi? Sosem hittem volna! Legutóbb is szuper nagyot edzettünk, tökéletesen állt a hajó, ilyenkor szabad a színház és nem kattog a fejünkben, hogy „ki kéne menni“. Egyébként, biztosan megbotránkoztató, de kezdjük únni a kikötőket. (Nem csak mi, mások is... A táncosok sem olyan gyakran járnak ki.) Félreértés ne essék, szuper helyeken vagyunk – pláne utas szemmel – de... Hajós dolgozóként mások a prioritások! Pl. a kis szigeteken (Santorinin és Mykonoson) 2 alkalom alatt be lehet járni mindent, igazán nagy látni való a panorámán, sétáló utcákon és tengerparton kívül nincs. Az üzletek és éttermek nem olcsók, és más egy hétig nyaralva költekezni, mint életvitelszerűen, hónapokig létezni. Azért persze jó, hogy Mykonoson 48 órán át állunk, mert megtehetjük, hogy akár többször is kimegyünk, közben „haza“ jövünk enni, edzeni, pihenni, nem kell sietni, ez a valós életre emlékeztet. A hajós életben ugyanis, mindig ott a para, hogy le ne késsük, mert ha ott ragadunk, kirúgnak... :D :D :D (Erről már írtam, hogy mikor hazaérünk, mindig a legnagyobb szabadságot adja, hogy megszűnik e rettegés, kényszeres óra-nézegetés. Aztán persze 1-2 nap múlva bekerülünk a városi mókuskerékbe és ugyanúgy rohangálunk egész nap...)

Tehát, alábbhagytak a kezdeti izgalmak, átvéve helyüket a szürke hétköznapok, én is kissé lekonyultam és elvesztettem lelkesedésemet egy jó pár napra. Sokat gondolkodtam, van-e titka annak, hogy mindig elégedetten, jól érezzük magunkat. Aki tudja, mindenképp írja meg! :D Talán nem is létezik! Habár ott a férjem (phű, még mindig szokatlan kimondani; :D most volt az első évfordulónk, ami felett tökéletesen átsiklottunk mindketten, ugyanis annyira a „Nyár végén lesz, hogy 10 éve együtt vagyunk“ féle évfordulóra fókuszálunk, hogy ez teljesen kiment a fejünkből...), aki gyakorlatilag az egyik legkiegyensúlyozottabb ember, akit ismerek! Neki aztán nincsenek nagy hangulatingadozásai. (Kivéve, ha 10 m magasban kell ledolgozni :D De az egy másik történet...) Tehát, nem túl gyakran látni kitörő örömöt az arcán, de mélyen szomorú, unatkozó, vagy helyből nyugtalan sem szokott lenni. (Jó, a vezetés közben jövő hülyéket se vegyük számításba, mert azok képesek kihozni a sodrából. Ezt többnyire én nem értem, bár nem igazán vezetek. :D) Állítólag, még Teréz Anya is úgy végezte feladatát évekig, hogy elvesztette Isten jelenlétét. (Hívő maradt és bizakodott, de nem érezte át a hitet, ahogyan azelőtt.) Na, ezt teljesen véletlenül hallottam, ugyanis nem rég láttunk egy újabb zseniális olasz filmet, melynek címe „A Hely“.

A mélyen szántó gondolataim amúgy sem ritkák mostanában, pláne hogy a Black Mirror (Fekete tükör) c. fantasztikusan jó, társadalom-kritikai sorozatot nézzük. Aki nem ismeri, sürgősen nézzen utána, hogy mi is ez! Nagyon jó görbetükröt mutat a világról, a társadalomról, erkölcsről, modern technikáról stb. Minden egyes epizód garantált átgondolni valót eredményez!

Egyik nap szemlélődtem. A szerencsétlen összetételű cruisenál kezdtem figyelni, mikor a legbarátságtalanabb utasok voltak fedélzeten. Általában sok a tinédzser, akikkel alapjáraton sem könnyű. Ugyanis valljuk be, minden tini idióta! Mi is azok voltunk, a mi gyerekeink is azok lesznek, és ez így van jól. Emlékszem a 2002-es családi nyaralásomra – visszagondolva, oltári csúcs törökországi hét volt – ahol én voltam „Miss Elviselhetetlen“. Nagyon muris visszanézni duzzogó, festett szőke fejemet és cuki kajlálkodó öcsémet, amint le akarom csapni állandóan, mint a taxiórát. Ugyanis ilyenkor „minden és mindenki tök ciki“... :D :D :D Visszatérve a hajóra, itt is szülőktől szeparálódva, csoportba verődnek, van is ún. Teenzone, ahová összetrombitálják őket, nekik szóló programokkal, így hamar egymásra találnak a fiatalok.

Na, de vegyük górcső alá a felnőtteket!

A.) Átlag-család: sörhasú, jóllakott apuka (kezében a kötelező sör), kikerekedett lestrapált anyuka (fagyival) és 1-2 őrjöngő gyerek, akik a medencéből ugrálnak ki-be. Ezek az apák kitűnően elvannak egy szál fürdő gyatyában egész álló nap (még mindig nagy divat a fecske, pedig totál taszító), és az anyukák sem valami szégyenlősek, ők csak nyugiban akarnak napozni, de persze a 6-8 éves „hülyegyereket“ kell szemmel tartaniuk. Egész nap csak ejtőznek (azaz döglenek a napon), 2 óránként feltankolnak tányérjaikra burgerrel, sült krumplival, teasüteményekkel és pizza szeletekkel, hisz‘ „ingyééé“ van v. mert „benne volt az árban“, érje már meg, hogy itt vagyunk! :D Mint általában az olaszok, mindig hangosak, reklamálnak, de azért beállnak a gyerekkel csocsózni is. Na ezen családokból nehéz megmondani, ki lesz jó közönség... Ezt ugyanis lehetetlen megjósolni. Néha ugyanis jól jön egy-egy spiccesebb, hangosabb hujjogó kliens a publikum közé, de könnyű átlépnie a határt. Még egy pohár és ő lesz az idegesítő, füttyögő, szemtelen néző, aki ha megúnja, ki is megy. A csitító feleség dettó nem tudja élvezni mellette. De ha megmarad a szinten, akkor a legjobban tapsoló párossá válnak. Gyerekeknél megint csak attól függ, milyen az adott műsor.

B.) Szintén gyakori modell az előző kategória fittebb verziója: átlagos testalkatú, fiatalos apuka, anyuka, értelmesebb gyerekek. Ők azok, akik az animátorok programjaiban is örömmel részt vesznek és feltehetőleg kint is a mozgalmasabb kirándulásokra mennek. Rendesen tapsolnak általában.

C.) Fiatal házaspár gyerek nélkül: ők inkább koktéloznak és shaket isznak, a konditerembe is letévednek, olvasva napoznak és inkább gyümölccsel pakolják a tányérjaikat meg. Többnyire jó közönség. Talán ők azok, akik a jó műsort általában igazán értékelik. (Bár van köztük egy alfaj, a „Bájgúnár és Barbie“ páros is, feszes-peckes fehér úszógatyában, illetve mély dekoltázzsal spékelve.)

D.) Idős házaspár: tipikus nyugdíjasok. Általában kettesben, nem unokával vagy családdal, mint a kínaiaknál. Ők beállnak a közös táncórákra dancing-maestróinkkal (legalábbis a hölgyek!). Itt is két altípus van: a) kedves nagyszülő-arc (lelkes vendég és közönség) b) reklamáló, morcos („grumpy“²) pár: a papa, aki alszik a show alatt és a mama, aki szemöldökét ráncolja a táncoslányok alulöltözöttsége miatt.

Egyik este beszédbe elegyedtem a büfében egy sráccal, aki az irányító hídon dolgozik, és tulajdonképpen egész jó társaságnak bizonyult, meglepően értelmes példánya az „officereknek“! (Hozzám hasonló korú, élethelyzetű, nemrég volt az esküvője közel 10 év együttlét után, és mérnöknek tanult az egyetemen.) Vacsora idő lévén, szép lassan odacsordogált mellénk több kollégája, a már ismert Marco biztonsági főtiszt, valamint Oli. Egész jót dumcsiztunk, de mi mást mondhatnék?! Nagyon olaszok! :D Azaz pocsékul beszélnek angolul, Magyarországról annyit tudnak, hogy jók a csajok (na jó, amelyikőjük már járt Pesten, az dicsérte a várost is), illetve gondtalanul élik a tipikus matróz-életet: feleség otthon, szeretők a hajón, vagyis „Ami a hajón történik, az a hajón is marad...“ (Viccesen említettek egy kapitányt, akinek kvázi 3 felesége van...) Persze, gúnyolódnak ők egymás háta mögött is, pláne amikor valaki „hivatalosan“ tart barátnőt a fedélzeten (azaz kézenfogva masírozik, mint egy szerelmes kamasz), majd felszáll a kedves feleség látogatóként és addig a lány meg a kollégák átváltanak a „mi sem történt“ üzemmódra. És mint barátunk mondja, ő nem tart (épp) barátnőt (sőt, az angol táncoslányok nagyon nem az esetei), mégis aggasztja, hogy 21 napra idelátogat a párja, akivel még sosem töltött ennyi időt fedélzeten, ahol ő mégiscsak dolgozik, kérem szépen! :D Mentségükre legyen mondva, eléggé monoton, börtönélet ez, ingerszegény környezetben, pocsék időbeosztással, mely kettévágja az éjszakájukat és a nappalukat, és nagyjából ők sem jutnak ki többször, mint egy felszolgáló, vagy konyhás. De mielőtt megsajnálnánk őket, többségük azért 10x annyira fenn hordja az orrát, megkapják a tiszteletet, amit más mezei munkások nem, és fáradozásuk is búsásan megtérül... Ezért emelem ki, ha valaki a „tisztelet a kivételbe“ tartozik. Ami a magánéletüket illeti, amennyiben nyílt lapokkal játszanak (mind a feleség, mind az aktuális lány felé), akkor nem elítélendő, de mikor képmutatóak, és fűt-fát ígérnek mindezt olyan viselkedéssel, hogy érezd magad megtisztelve, ha leszólítanak vagy visszaköszönnek, na azt nagyon nem bírom. (Bár az is elkeserítő, hogy mindig vannak kellőképpen esztelen, naív lánykák, akik elhiszik, hogy megfogják velük az isten lábát, vagy ha nem naívságból teszik, akkor meg ők is megérdemlik... :D)

Ehhez azonnal hozzá kell fűznöm, hogy állítólag az európai országok közül Olaszországban a legjobb a válási statisztika! Kevesebb, mint 1%! Na, vajon miért???

Volt egy Santorinink is, ahol viharra hivatkozva (előző éjszaka csapott le, gondolom nagy szelek formájában, de én – csodák csodájára – úgy aludtam tudatlanul, zavartalanul, mint akit fejbe kólintottak! Nappal pedig szemmel láthatóan, kissé hullámzott a víz, no meg hét ágra sütött a nap) lezárták a kikötőt, így előlépett a „Se ki, se be“ állapot. Mi is, mint sokan mások hoppon maradtunk (kissé pipa voltam, mert online órám lett volna, és szupermarketre is szükségem volt, másnap pedig utazó nap jött, de nem sokat tehettem), bár a kora reggeli utasok élvezkedhettek odakint, akik viszont visszajutni nem tudtak jó darabig. (Az is érdekes, hogy itt mindig több nagy hajó áll, de akkor rajtunk kívül senki nem horgonyozott le.) A felvonó sem üzemelt azonban a szigeten, úgyhogy aznap vagy nagyot kaszáltak a szamár-taxisok, vagy megedzőttek a fel-le gyaloglástól az utasok, akiknek még az is bónusz volt, hogy a megszokotthoz képest negyed annyi turista csámboroghatott az utcán. Az viszont tök bosszantó volt, hogy a hajómotort ki-bekapcsolgatták egész nap, így 5 percenként azt hittük, indulunk, pedig csak a hajót kellett pozícionálni folyton. Így mi a színpadon és a kondiban múlattuk az időt, a ki tudja, miért összehívott nagy meeting pedig elmaradt e váratlan fordulat miatt. Nagy nehezen visszaért mindenki, és végül elhajóztunk a hullámzónából.

Lábjegyzet:

1 halva: tipikus tömény görög édesség

2 grumpy: angolul nagyjából annyit jelent morcos

Búcsúzásképp egy kis Santorini-naplemente

Beálltunk a 7 napos útvonalra: Bari (Olaszország) – Korfu – Athén – Mykonos (2 nap) – Santorini – Tengeri utazónap

I. Bari nagyon bűbájos hely, nem is kicsi! Egy hatalmas óvárosból és egy modern részből áll. Rengeteg templom és katedrális található itt, csodaszép épületeket lehet felfedezni az utcákon. (Hasonló, mint a pesti belvárosi villák és lakóházak, ráadásul minden jó állapotban van, nem úgy, mint Nápolyban.) Besétáltunk a városfal mentén a centrumig, nézelődtünk, boltoztunk, majd beültünk az első szimpatikus kávézóba beszélni kicsit az otthoniakkal, illetve hogy megebédeljünk. Pont olasz ünnep volt, így meglepetésünkre, délutánra szinte minden bezárt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este már az előadásunkon munkálkodtunk, ugyanis a főnökség megkért, hogy rövidítsünk picit a shown, mert a két előadás közé akarják tenni a hivatalos díszkoktélozást. Azt gondolnánk, rövidíteni egy műsort egyszerű, nos nagyon nem! (Minden videó és zene percre pontosan van vágva, illetve az átöltözések kiszámolva, de megtettük a tőlünk telhetőt és bő 8 percet lefaragtunk a videókhoz nem nyúlva, illetve minden számot benne hagyva, ellenkező esetben borult volna a történet...)

II. Az átállás miatt hamar eljött fellépésünk, a második (Korfus) kikötő napja. Reggel lenyomtuk a próbát, igen kis tömör, tüchtig produkciónk lett, néhol csak kapkodtam a fejem, de azért könnyebb lesz így nekünk is, mert előbb érünk el a meghajlás részhez! :D

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Természetesen, ez a nap csak erről szól, lehetőségünk sincs kimenni, mert mindössze délután 2-ig áll a hajó.

Ennyit látunk egyelőre ebből a szigetből :D

III. Az Athén nap viszont csúcs szuper volt! Olyan régóta vágytam már ide, és egyébként is baromira tetszik Görögország!

Pireusban kötünk ki, fél óra távolságnyira a fővárostól. Ismét városnéző buszra pattantunk és meg sem álltunk az Akropoliszig. Megnéztük a Parthenont, a Dionüszosz színházat és a körülötte lévő épületeket, de sajnálatunkra, igen kevés maradt meg az ókori csodákból.

Másik szomorú dolog, hogy nem elég, hogy mindent lekerítettek, így csak messzebbről lehet szemlélődni, de még a vicces („funny“) vagy vidám fotók készítését is betiltották! Először nem értettük, hogy a civil ruhás szekusok miért sípolnak rá boldog-boldogtalanra, aki a levegőbe ugrik. A kopott sziklás köveken veszélyes ugrabugrálni? De amikor a sima kavicsos talajon kézen álltam, felhangzott a büntető sípszó és lélekszakadva rohant egy nőci! Nem csak azért, hogy leteremtsen, hanem hogy kitöröltesse a fényképet!!! Hallottatok már ilyet??? Kérdeztem, mi a probléma, a válasz: Mert itt komolynak kell lenni!!! Úúúúúristen, hát mi a különbség egy grimaszos, vidám mutogatós kép és egy kézenállás között??? Vagy akkor tulajdonképpen még mosolyogni sem szabadna? Úgy látom, hülye szabályok mindenütt találhatók a világban!!! :D (Természetesen, megoldottuk, ugyanis spárgás képünket ki sem szúrták, a kézenállóst pedig később a kukából visszaállítottuk. Nem is hülyeség az okostelefonoktól, hogy 2x is törölni kell valamit ahhoz, hogy tényleg eltűnjön! :D) Azért lelombozott, mert hagyján hogy nagy emeléses pózokat terveztem e jeles helyszínhez illően, de ráadásul az, hogy másodpercenként fütyülnek ki valakit, roppant zavaró... Később még sétáltunk a közeli parkban, de az ún. Táncszínházat nem tudtuk megnézni, mert zárva volt, Szókratész börtöne (amiről egyébként nem tudják pontosan, mi lehetett, a börtön csak az egyik felvetés...) pedig nem volt valami nagy szám. Utána visszamentünk a kikötőbe és arra lézengtünk, vásároltunk, ettünk, neteztünk estig.

Akropolisz album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

IV. Másnap Mykonos következett, ami egy nagyon-nagyon klassz sziget! Sajnos, úgy jött ki, hogy én tudtam kimenni első nap, Oli pedig a második nap. (A kimenőnk ekkor még nem esett egybe.) Ez az a hely, ahol két teljes napot állunk, így egész éjjel kint lehetne lenni. (Már amikor a tilalmi rotáció lehetővé teszi.) Egyedül vettem nyakamba a városkát, ami egy bűbájos turista falu inkább, pirinyó utcácskákkal, boltocskákkal, a tipikus kis fehérre meszelt kék ajtós-ablakos cuki görög házakkal, kék tetős templomokkal és szélmalmokkal. Mégis modern, mindenféle luxus márka épp úgy megtalálható, mint a jópofa szuvenírek, ékszerek, kézzel készített cipők, saruk, görög ruhák stb. és dizájnos bárok, diszkók. Érdemes teli pénztárcával jönni vagy üressel, ha nem akarsz legatyásodni! :D

Gyönyörű Mykonos képek:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Miután kinézelődtem magam, buszra pattantam, hogy a táncosok után menjek a Paradise Beachre, ami épp olyan bulihely, mint az ibizai Bora bora Beach, ahol annó az oroszokkal ünnepeltünk. Itt is megfordul legalább annyi őrült és bulizó fiatal. Jött két Mr. Muscle is kézen fogva... Szemmel láthatóan, senkit sem zavart. Szól a technó, folyik a pia, koktél órákkal csábít a bár, GoGo lányok rázzák a popót, Pucér Pasi¹ beterpesztve kiterül a napon (majdnem sokkot kaptam), monokinis-tangás lányok épp úgy napoznak, mint monokinis nyanyák! :D Viszont jó, hogy nincs strandbelépő, tiszták a mosdók és öltözők, ingyen vannak napágyak, és babzsák fotelek várják a látogatókat. Sikeresen megtaláltam a többieket, így jó pár órát elidőztünk, amíg már nem bírtam tovább fetrengeni és visszatértem a városba.

Beach:

• 
• 
• 
• 
• 

Nagy nehezen megtaláltam a tökéletes mágnest (tényleg nem volt egyszerű, bőség zavarába kerültem!), legalább 10 dolgot felírtam a „később megveszem“-listámra (:D) és beültem egy étterembe, ahol nem csak estebédeltem, hanem a blogomat is feltöltöttem! Ahogy ment le a nap, úgy lett egyre nagyobb a forgatag, beindult az esti pezsgés, rengeteg zenés-táncos hely tárta ki kapuit. Volt olyan utca, ahol azt hittem sorban állnak az emberek, pedig csak tömeg áradt befelé, lépésben haladva. Egyébként, horgonyos hely és legalább másik 4 nagy hajó is ott állomásozott, képzelhetitek mennyi volt az 1m² –re eső turista! Még élveztem volna a nyüzsit és az estét, de egyedül nem volt az igazi, így visszatértem a fedélzetre kicsi férjecskémhez, aki ezalatt megcsinálta a nagymosást! :D

Mindenesetre nyaralóhelynek mindenképpen ajánlom bárkinek, fiatalnak, idősnek!!!

Miután visszatértem a fedélzetre, le is szerveztem Olimnak egy masszázst, ugyanis véletlenül meghallottam, hogy az egyik kabintakarító srác, szakképzett indonéz masszőr! Nagyon aranyos, bár nem sokat beszél angolul, az ára „All what you want!“ (=Azaz, amennyit gondolsz!), így mi a szokásos „kabinba-sutyiba-jövő-Spaslány‘ rátát adtuk, melyre hálás, elkerekedett szemekkel jegyezte meg, hogy sok! Na, nálunk, ő biztos gyakori vendég lesz! :D

V. Következő nap tehát, én voltam „szolgálatban“² , így hatalmasat edzettem a színpadon és a konditeremben, majd fenn a nyílt decken (11-en) lazultam, ahol az animátorok táncoltatták a hajón lebzselőket, ugyanis meglepően sokan maradtak aznap bent... (Oli mit csinált odakint, arról nem szól a fáma, de javarészt csak nézelődött, illetve netezett.)

Ja, múltkor kifelejtettem egy vicces esetet! Tudjátok, van hajós igazolványunk (az ún. Crew ID, mely egyben fizetőeszköz is a fedélzeten), ezt csak a szekusok, esetleg a kikötői hatóság, no meg a báros/boltos látja... 4 év alatt sosem kérték, hogy a fotózáshoz felvegyünk valamit, mivel nincs egyenruhánk! Itt viszont ránk adták a Costás téli kabátot (!), amin nem is igazán látszik, hogy céges darab! Szóval, tök felesleges, de felvettük! :D És akkor még ott van a mágneses névkitűző, amit állandóan viselünk. (Oly annyira hozzá szokunk rendszeresen, hogy otthon az első napokban automatikusan nyúlunk érte.) Nos, Oli ismét Giorgio lett :D, mivel az "Olivér"-t rá sem tették neki...

Egyébként, új utasaink mások, mint az előzőek, ők déli olaszok. Kis főnökünk, Guicy mondta is, hogy udvariatlan, hangos bagázsra számítsunk mostantól! Remek! Nos, valóban a kínaiakra hajaznak! Ezúttal pl. annak voltam szemtanúja, ahogy egy apuka mérgesen hőzöng a szekusnak, mondván felborultak a gyerekei a csónakban. (Megjegyzendő, hogy egyik gyerek sem ordított, láthatóan, semmi bajuk nem volt.) Szegény barátunk csak ennyit mondott kedvesen: „Sajnálom uram, de a tengert nem tudjuk kontrollálni!“ És milyen igaza van! A múltkori tenderes³ helyen mellettünk egy gyerek lógott ki folyamatosan a csónakból, mindenáron vízbe akarta lógatni a lábát (ami kivételesen, érthetően tilos...), de a szülők csak nézték bambán, mint moziban, szóra sem méltatták. Mondanom sem kell, a hajón álló biztonsági tiszt meglátta, majd igen szigorúan helyére tette a „hülyegyereket“, hogy eszébe se jusson többet ilyesmi. Durva, mert 13 körüli (nem értetlen 5 éves) formáról beszélünk...

VI. Következő alkalommal a csuda klassz Santorini szigeten, Tírában vertünk horgonyt. Nem mindennapi város, ugyanis egy szikla tetején terül el, ahová először is fel kell jutni! Aki nagyon fittnek érzi magát, nekivághat gyalog (hajrá!), de van libegős felvonó és szamárhátas megoldás is!!! (Ez utóbbi biztos nagy kaland, de fel kell készülni a forróságra, kakiszagra és a szamarak esetleges hangulatingadozásaira.)

Csodás képek Santoriniből:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezúttal a felvonóra esett választásunk (6 euró, de hajósoknak csak 1 :D), mellyel hip-hop a csúcson találtuk magunkat. Hatalmasat sétáltunk a Mykonoshoz hasonló kis fehér-kék házak, templomok, hotelek, boltocskák között, melyet a gyönyörű panoráma tett még érdekesebbé. E lapos háztetők csábítanak egy kis ún. „free-run“-ra, azaz extrém háztetős ugrándozásra, engem is megihlettek a kézenállásra! Ezen kívül rengeteg nagyon érdekes galéria található mindenféle műalkotásokkal: festményekkel, edényekkel, különböző textil- és kézi munkák sokaságával. A legnagyobb tetszésemet egy bronzszobrokkal teli üzlet nyerte el, ahol több kaucsuk pózban álló, egyensúlyozó, táncos vagy cirkuszos jellegű darabot is találtunk. Sajnos, a kedvencem túl nagy darab (bent az üzletben nem engednek fotózni), de ha egyszer megcsinálják kisebben, azt tuti megveszem!

Később a weboldalon találtam pár fotót a boltjukról:

• 
• 
• 
• 
• 

Több smoothie-juice bár is van, ki is próbáltuk az egyiket, az avokádó-spenót-zöldalma-goji egészségbombát választottam! Felért egy édes jégkásával!

Később pedig egy sushi étterembe ültünk be, nem mondanám, hogy „TIPIKUS GOROG⁴“, de nagyon jól esett!

Miután kiélveztük a napot, minden aprónkat elköltve, nem maradt zsetonunk a visszaútra, így gyalogosan battyogtunk le. Megtapasztaltuk így a szamárút minden előnyét-hátrányát és jó edzésnek is bizonyult, remegett a lábunk, mire a kikötőbe értünk. (Nem elég, hogy végig lefelé kell lépcsőzni, de mivel felettébb csúszósra kopott a járdakő, és az ürülékekeket sem árt kerülgetni, így folyamatosan koncentrálni kell a lépésekre, de 30 percnél nem tart tovább, és edzettebb idős nénik, bácsik is megbírkóztak vele.)

VII. Elérkezett a cruise utolsó napja, a Sea/Navigation Day⁶. Welcome-meetinggel indult a nap, ahol a frissen felszállt dolgozókat köszönti a kapitány, pizzával és süteménnyel. E kapitány (meglepően jól beszél angolul) és a vezetőség (kivéve a már említett gülü szemű hotel dirit) nagyon szimpatikus! Ez mindig jó hír, pláne hogy a HR nőci szájából végre az is elhangzott, hogy igyekeznek minket is kielégíteni, mert a boldog munkás jobban teljesít, mint az elégedetlen... Ezt követően pedig Elsősegély tanfolyamunk volt, melyet idén vezettek be és nagyjából semmi értelme. (Lényege: bármi bajt látsz, hívd a 99-es segélyszámot.) Az orvos úr is tiszteletét tette (a foglalkozás a bárban zajlott), csak hogy elvigye a karton cigijét... A férfinővér még a stabil oldalfekvést sem tudta kellőképpen demonstrálni, angol tudását pedig jobb nem is említeni! (Nuku nyelvtan, nuku szókincs! Pl. az „eszméletlen“ vagy „önkéntes“ szó helyett értelmetlen saját kreálmányt használt. Jó, hogy pont ott volt a kapitány fordítani. :D) Még évek múltán is meg-megdöbbenek, hogy mit össze szajkózzák, hogy a cég nyelve angol, mégis az olaszok képtelenek megtanulni! Így történt ez az Enviromental (környezettudatosság) tréningen is, ahol a tisztnek olyan akcentusa volt, hogy azt is nehéz lett volna kitalálni, angolul beszél-e egyáltalán. Jöttek bőven a „FASKINDORÉK⁵ és hasonlók“: GÁRBÁDZS (mint szemét), vagy LIKI (mint folyadék) stb. :D :D :D

 

 

 

Így telt el tehát az egy hetes cruise, nem sokára ismét jelentkezem!!! :D

 

Jegyzet:

^{1 A Jóbarátok sorozatban volt egy visszatérő „Kövér Pucér Pasi“, akit sosem mutattak meg egyébként. :D}

^{2 Szolgálatban: annyit tesz, hogy aznap nem mehettem ki (ez a már töbször említett „In Port Manning“). Semmit nem kell csinálni, csak ha valós vészhelyzet adódna.}

^{3 Tenderes (horgonyos) kikötés: mikor nincs kiépített vagy megfelelő méretű kikötő, így a hajó nem messze a parttól horgonyozik, és a partra tenderek, azaz 30-100 fős (motoros) kis hajók szállítják az embereket.}

^{4 „Tipikus Gorog“: Aki látta a Bazi Nagy Görög Lagzi c. filmet, az pontosan tudja, miről van szó! Aki nem, annak meg mindegy. :D}

^{5 „Faskindore“ = Így ejtette ki annó első hajónkon a tanfolyamot vezető olasz tiszt a fire screen door-t, azaz tűzálló ajtót. (Ami kb. „FÁJÖRSZKRÍNDÓR“ lenne fonetikusan)}