Sziasztok kedves Olvasóim!

Egy ideje nem jelentkeztem, mivel úgy gondoltam, legközelebb majd csak a „Nagy finálé” után számolok be Nektek! Az pedig hipp-hopp el is jött, de lássuk, hogy jutottunk el odáig!

Ahogy az előző fejezet végén írtam, a II. trimeszter nagyon jó hangulatban, energiadúsan, mozgalmasan telt, sőt a teljes III. is! Egészen a szülésig edzettem intenzíven! Jöttem-mentem, dolgoztam, ugráltam és szerencsére nem nagyon szenvedtem a tipikus „terhes kismamás” nehézségektől, leszámítva a derékfájást és a cipőhúzás kellemetlenségét, no meg a kádból való kiszállás karmunkával való megoldását, de annyi baj legyen!

Közben ugye leállt az előadói és konditermi élet, túl sok programlehetőség nem maradt, csak a pláza. Így a karácsonyra jól rápörögtem: folyamatosan dekoráltam, készülődtem, ajándékot vásároltam!

Természetesen idén babás lett minden!  :D

A Szenteste nálunk volt, és szuperül telt!

Legnagyobb szenzáció a leendő kisunoka 4-5 Ds ultrahangos filmjének, azaz a babamozi levetítése volt! (Amit az Örs Vezér téri SZTK-n belül csináltattunk kedvezményes áron!)

Aztán jött a szilveszter, amit egy baráti párral és társasjátékokkal töltöttünk, illetve kollégáink fellépését néztük a tv-ben.

A Life1-ből heti egyszer élőztünk, ami feldobta a napom, és a kis online gymem is üzemelt végig, rogyásig gyártottuk (és gyártjuk) a videókat!

(Ha kismama vagy és szeretnél fitt maradni, jelentkezz nálam bátran! Facebookon megtalálsz! :D)

Közben eljött a rettegett cukorterheléses vizsgálat, ami a terhesség 26-28. hete körül esedékes. (Le kell nyelni 70g cukrot tartalmazó szirupot és előtte-utána vérből nézik a vércukorszintet!) Ha rossz az eredmény, akkor egy megoldás van: 160 grammos szénhidrát diéta! Nos, én ezt alapból nem haladom meg, sosem eszem cukrot (gyümölcsön kívül), így rettenetesen ódzkodtam tőle. Sokan rosszul is lesznek, hánynak, de nekem nem ez volt a problémám, hanem maga a tudat, hogy le kell nyelnem e MÉRGET! Próbáltam elkerülni, de végül magánba mentem és csak a felét ittam meg. (1-2 hétig méregettem azért a szintemet saját vércukormérővel, hogy biztosan lássuk, rendben van!) Nos, anyáink idejében ilyen még nem létezett! Persze tudni kell, hogy nagyon sok gondot okozhat a terhességi diabétesz!

Ahogy teltek a hetek, szép lassan beszereztünk mindent, ami fontos és azt is, ami nem (pl. a 803. cuki rugdalózó...:D), illetve „kötelező”  kismama fotózást is csináltunk, természetesen, artista stílusban, amit kedves kollégám, a cirkuszban elismert Urbán Ádám készített: 

• 
• 
• 
• 
• 

De készült egy hagyományosabb, „várandós” sorozat is, amit egy szintén szuper fotós, öcsém alkotott:

Januárban beindult kicsit az élet a cirkuszban! Először egy gálaműsort szerveztünk az 1971-es nyitóelőadás emlékére, amihez én készítettem interjúkat a még élő idős artisták egy részével, majd elkezdődött a Dinasztiák című előadássorozat (természetesen online, jegyek: fnc.hu-n!), melynek 3., ún. C műsorában Olivér is szerepel. Aztán pedig egy kulisszák mögötti dokumentumfilm forgatását koordináltam márciusban.

Szervezkedés közben jómagam is interjúalannyá váltam:

Közben folyamatosan vágtam az elmaradt hajós és fellépős úti filmjeinket:

Egy szlovák kaszinóban a briliáns latin táncosainkkal: https://youtu.be/tkPg42MbcW4

New Yorkban a magyar operaház társulatával: https://youtu.be/cBK3mzVvOTY

Krúzolás a görög szigetek körül: https://youtu.be/WNVkehnegos

Felfedezzük Indiát, Sri Lankát és a Maldív-szigeteket: https://youtu.be/ASTLS1n8dRU

Ezalatt a pocakom szépen növekedett:

Mivel a vírus-helyzet tovább fokozódott, karantén stílusban tartottuk a februári babaváró bulimat, ami nagyon jól sült el! Ezúton is köszönöm a lányoknak, anyukámnak, anyósomnak a sok ajándékot és készülődést, illetve Zsófi barátnőmnek a szervezést. (Bánatomra az Ausztriában élő barátnőm nem tudott eljönni, de cuki anyukája képviselte őt.) Sajnos, a party vége felé átfagytunk, bár még így is szerencsénk volt, mert egy hétre rá jöttek a mínuszok!

A buli alatt Oli és apuja összeszerelte a kiságyat  (kelengyeshop.hu), ami irtó cuki lett, pláne miután rákerültek a kiegészítők és a Maxikánknak hozott ajándékok is:

Ezek után nem sokkal még a plázák is bezártak, szűkült a tér, az idő pocsék volt, sokszor nehéz volt elfoglalni magam, mert baromi sokat voltam 4 fal között egyedül, mivel Oli járt próbálni nap, mint nap... (Heti egyszer azért be-bementem vele, már csak a társaság miatt vagy hogy Oli erősítsen velem, habár azt otthon is tudtunk!)

És a kézenálló sorozatot is végig vittük:

Már csak unalmamba is egyre többet kardióztam és súlyzóztam (kis súlyokkal), de persze egyre óvatosabban. És persze ahogy közeledtem a terhesség végéhez, úgy váltam egyre türelmetlenebbé, izgatottabbá. Akrobatikát és keményebb "kinyírom magam" - féle  edzést már nem szabadott csinálnom, de egy 120 perces step-aerobicot vagy alacsonyabb intenzitású ugribugrit vagy futópados hegymenetet simán lenyomtam nap, mint nap!

(Kismama jógát és kondit pedig tartottam online heti kétszer, illetve magamnak könnyítve, de még megcsináltam a rendes vendégeimnek is az órákat pl. egy capoeira aerobicot, vagy egy lábas, squatosabb erőstő edzést! Az utolsó hetekben már egyre többször használtam Olit prezentációnak!)

A lábsúly azért csak lekerült a végén az ugribugrizás közben, mert már igen sajgott a derekam, helyette gumiszalaggal nehezítettem a lépéseket!

Az estéink mindig jól teltek, nagyon szerettem a babára hangolódni, főleg a kádban tartottam meghitt szeánszokat zenével, miközben minden alkalommal megkértem őt, hogy március 27 körül bújjon ki jó gyorsan, könnyedén és ne kínozza meg túlzottan az anyját! :) (Miért pont március 27? Ez már a 38-39. hétre¹esik, amikor már a baba „kész”, a kiírt dátumon pedig apukájának fellépései lesznek!)

Mint egy kosárlabda :D

Túlhordani pláne nem akartam, mert nagyon szerettem volna természetes úton szülni, és nem lett volna előnyös egy óriásbébi!) Oli is szeretett vele beszélgetni, érezni a mozgását, rugdalózását, mely hétről hétre erősödött. Amikor lencsevégre akartam kapni, eleinte nehezen produkálta magát, de végül rengeteg kick-boxos mozdulatsort örökítettem meg, és jókat mulattunk a pocak-deformálódásokon, ilyenkor mindig elképzeltük, mit művelhet odabenn...

Aztán az index.hu megtalálta apósomékat, és az egész családot meginterjúvolták, de szerepeltek az „Én vagyok itt” c. műsorban is, amiben mi is megfordultunk többször, de még öcsém is!

https://index.hu/kultur/2021/02/17/fudi-zsilak-gyorgy-zsonglor-dinasztia-matyasfold-riport-/

https://mediaklikk.hu/video/---2021-03-01-i-adas/

Némi stressz és aggodalom a terhesség végére azért akadt:

Épp kezdődtek Oli próbái, amikor az utolsó hetek egyik kontrollján rám hozták a frászt, mondván túl picike a magzat, egy ideje nem hízik! A súlyt leszámítva minden más leletem jó volt, és a másik szobában egy másik ultrahang készülékkel pl. már 400 grammal nagyobbnak látták, így hazaengedett a doktornőm akkor. (Ezt hivatalosan méhen belüli retardációnak hívják, ami rémisztően hangzik! Noha a III. nagy trimeszteri szűrő ultrahangon még teljesen rendben volt minden és az azt követő ellenőrzésen is a 33. héten, így tudható volt, hogy a szervei mind kifejlődtek, az agya, szíve, tüdeje rendben van! Tehát még egészséges a baba, csak túl soványka. Persze végigaggodalmaskodtam a következő hetet, kevesebbet mozogtam és próbáltam többet enni, bár azt mondták, igazából nem tudom befolyásolni, erről a méhlepény tehet.) Azért a kismamás csoportba feltettem az esetemet, ahol rengeteg megnyugtató kommentet kaptam, melyek szerint, ha valóban fennáll ez az ún. retardáció és kisebb súllyal születik a baba, később behozza a lemaradást és teljesen egészséges kisgyerekké fejlődik. Sőt, az esetek többségében csak ráijesztenek a kismamára, miközben a gépek mérnek félre... Na, ezek után picit megnyugodtam, de a következő kontroll előtt álmatlanul forgolódtam. Nem hiába, mert a főorvos úgy vélte, nem gond, hogy kisebb, mint az átlag (manapság igen nagy babák születnek), de az nem jó, hogy hasi tájékon túl kevés a zsírja, tehát megindítják a szülést, mert jobb lesz neki kint, ha bent éhezik! Így másnapra be rendeltek, egész du. pakolásztam idegesen...

A szülők és a kommentek azért estére jobb kedvre derítettek, így lőttünk pár fotót még utoljára pocakkal:

Azért utána mégis egész éjjel álmatlanul forgolódtam és aggódtam, mi lesz, de bizakodtam!

És akkor a nagy finálé, vagyis a szülés-történetem:

(Zavarban lévő férfi olvasóim, illetve gyenge idegzettel rendelkezők ne olvassák tovább! )

 0.nap

26-án péntek kora hajnalban mentünk. Felvettek a szülészeti osztályra, Oli felkísérhetett, de aztán elment, és megkezdődtek a vizsgálatok. Szerencsére a saját dokinőm nézett meg. (Egyébként, az új törvénymódosítás miatt nem garantálta, hogy nála szülnék, ugyanis ahhoz kerül az ember, aki ügyel!) 2600 grammot mért, tehát ő sem gondolta vészhelyzetnek, de tervben maradt az indítás. Ismét minden más lelet rendben volt (ctg², magzatvíz minősége, színe³, lepényáramlás, köldökzsinór stb.), így arra jutottak, várnak 3 napot és majd hétfőn! Mivel annyit mantráztam a számomra ideális dátumot, így reménykedtem, hogy azért én megszülök a hétvégén...

Szerencsére, egy helyes csajjal, Barbival kerültem egy szobába, akinek már megvolt ekkor a cuki kisfia. Ő ukrán-magyar és meglepetésemre, csak 20 éves, mégis nagyon érett, csodálatosan gondoskodott babájáról, így betekintést nyertem, hogy telik az első nap egy újszülöttel. Sokat dumcsiztunk, egész nap pihentem, sőt még aludtam is egyet, majd sétálgattam vagy az asztalnál irkáltam. (Hát tudok én egyébként a fenekemen ülni amúgy??? Nos, kell hozzá egy szülés és garantáltan nyugton maradok pár napig! :D) 

Nos este fél 9-9 körül épp a laptopon pötyögtem, mikor egy közepesen erős, hosszabb hasgörcsöt éreztem. Izgatottan kaptam fel a fejem. Ez mi volt? Nem mertem elhinni, hogy AZ! Rögtön wc-re kellett mennem, gondoltam, csak a sok rostos keksz és brokkoli saláta dolgozik a beleimben, de furi volt, hogy kissé bepisiltem! (Habár a terhes nők a 9. hónapban simán becsurgatnak! :D) Később kiderült, már szivárgott a magzatvíz, de mivel nem éltem át a nyákdugó távozását, vagy egyéb előjelet, így nem vettem egyelőre készpénznek. Voltak különben már ún. Brendon-Hicks féle húzódásaim (magyarul jósló fájások), de sokáig nem tudtam őket beazonosítani! 2-3 nappal azelőtt (amikor már gyakoribbak voltak), belemélyedtem a terhes könyvbe (Heidi Murkoff: Az a 9 hónap, minden kismamának ajánlom!) és bizony rájöttem, hogy ezek a feszülések, amik régóta előfordultak és az utóbbi napokban sűrűsödtek, bizony azok! Olyankor teljesen kirajzolódott a baba teste és sosem fájt, csak feszült, így azt hittem, hogy ő nyomta ki a fenekét 1-2 percre és nem pedig a méhem akciózik! Oli még simizte is ilyenkor, hogy húzza csak vissza! A „jósló fájdalomról” eleve azt hittem, hogy csak szülés előtti napokban jelentkezik, görcsökkel. Sokaknál persze van is, de mivel már a terhesség felétől jelentkezhet, akkor is csalóka!) Rá 8-10 perc múlva ismét megtörtént, de már erősebben és ismét rohantam wc-re. Ekkor kérdeztem Barbit, hogy ez már a vajúdás-e. Mondta, persze, lehetséges, de úgyis érezni fogom! A 3. után ismét gyorsabban, kicsit erősebben jött, így mondta, szóljak a nővérnek. Áh – mondtam – még várok kicsit! Úgy gondoltam, ha meg is kezdődött, még úgyis több óráig tart majd, így például még magazint is betettem a szülőszobás táskába, ami utólag tök mulatságos, mert hogy a betűket sem láttam volna... (Amúgy végignéztem a „Jön a baba”- féle műsor összes adását és bár az első epizód lesokkolt és azt mondtam, inkább nem szülök, maradjon csak odabenn, a végére mégis „felkészültebbnek” éreztem magam, valahogy megnyugtatott!)

A görcs hamar erősödött és hosszabbodott, a 4. már 7-8 perc múlva jött és igen fájdalmas volt. Ekkor tipliztem a nővérhez, majd a szülőosztályra (ez külön folyosón van, zárt ajtóval, csengővel), hogy megnézzenek. Nehézkesen, türelmetlenül támasztottam a falat, míg dokira vártam, mindeközben folyamatosan folyt belőlem „valami”... Mikor megvizsgált, kizuttyant az összes magzatvíz és megerősítette, hogy valóban szülni fogunk több óra múlva, így visszaküldtek a cuccaimért és mondták, apukát ne hívjam. Mialatt pakoltam, már kezdett a gondolkodás is nehezemre esni, nőtt az izgalom, összevissza raktam be mindenfélét, de még Olival és anyáékkal csetelgettem közben. Közben már intenzív vajúdássá fejlődtek a fájások, görnyedve sántikáltam vissza a szülőrészlegre, ahol feltettek rögtön ctg-re. A gépre kötés alatt már 2,5 – 3 percenként szenvedtem és majd’ behánytam az erősségétől, ezt megosztottam öcsémmel is messengeren! :D Mikor bejött a szülésznő, jól meglepődött, hogy így gyorsulnak a dolgok, azonnal átültetett egy székre beöntéshez... (Na, az elég borzalmas volt!) Mialatt kaptam, csillagokat láttam, a nőci meg sokkot, hogy érzi a gyerek fejét, alig tudta befejezni a műveletet. Aztán wc-re és mosakodni küldött, majd hozzátette, hívhatom az apát! (Hadd ne részletezzem, mit éltem át a mosdóban, miközben jajgatva kértem Olit, azonnal induljon, és vertem a falat félhangosan káromkodva egymagamban.) Örökkévalóságnak tűnt az a kb. 10 perc. Innen a szülőszobába támolyogtunk, ahol megindultam a bordásfal felé, de sem arra, sem fittness labdára nem volt idő, rögtön feltessékeltek az ágyra, hisz’ – hál’ Istennek! –  folyamatosan tágultam!!! Arról majd’ lecsúsztam, be kellett tenni plusz korlátot és kvázi ülő pózban voltam végig.

Hamar elértem a bűvös 4 ujjnyi tágasságot (Mivel extrém hajlékony vagyok, el is vártam magamtól!), ekkorra már a fájásoknál torkomszakadtából üvöltöttem, Oli csak ment a hangom után és mire belibbent műtős cuccában (először nem tudtam, hogy ő az vagy csak hallucinálok!), megkezdődtek a tolófájások. Ezekre nincsenek szavak! Ha azt mondom, odáig fájt, akkor erre valami új szót kell kitalálni. Rettenetes! (Horror filmes kínzásokhoz tudnám hasonlítani...) Nem számoltam, hányat kellett ebből elviselni, de mikor a szülésznő bátorított, hogy már hajacskát lát, akkor még mindig volt hátra vagy 3! A nagyobb sokkot tetézte, hogy két tolófájás között nem szabad nyomni, na ilyenkor elképesztő nehéz visszafogni! Brutál! Mivel érzed, hogy ott a fej és szétfeszít, nyomnád tovább, elég mááár, de rád szólnak, hogy most állj! És amikor minden erődből nyomsz, mert talán már csak egy van hátra, amikor már azt érzed, a szemgolyóid kipattannak a fejedből, és ennél már nem tudsz többet elviselni, na akkor kicsúszik, és hirtelen fel sem fogod, hogy vége!

Rögtön a mellkasomra tették a bőr-bőr kontaktus miatt, így én semmit nem láttam csak a buksiját. (Oli mutatta a telóján a kis pofiját, mivel folyamatos tudósításban volt a család felé messengeren. Egyébként végig teljesen észnél volt, semmitől sem sokkolódott, és láttam a szemén, hogy sajnálja, hogy ennyire szenvedek, de rettentő büszke rám!) Miután elvágta a köldökzsinórt, Maxit gyorsan megtörölték és bebugyolálták, de nekem még hátra volt a méhlepény (az gyorsan jött), majd egy belső takarítás, ami igen kellemetlen, és egy borzasztó varrás-bónusz, ti. végül vágni kellett a gátamat! Remegtek a lábaim, szorítottam Oli kezét (Lidokain ide vagy oda, mintha amikor egy nyílt sebet késsel szurkálnak!), totál ki voltam száradva, pedig végig itatott, mint egy maratonfutót! Mikor vége lett a szenvedésnek majd’ megfagytam, így zoknit adott rám, betakart, és végre megpihenhettem. Kisbabámat rögtön mellemre tették, megkezdődött az első szopizás! 3-an együtt zavartalanul, abban a bő aranyórában nagyon különleges élmény volt, habár mindenre nem emlékszem, mert kicsit álomszerű, ami történt...

Ekkor tudtuk meg, hogy 53 cm-rel és 2730 grammal született!!! Nem is lett kórosan pici! :)

(A kinyomás utáni extázisról – amikor megszűnik a fájdalom – sok anya beszél, hogy milyen elképesztő megkönnyebbülés, de én ezt valahogy a takarítás és varrás miatt nem pont így éltem meg, nem beszélve a másnapi brutál durva szenvedésről és még 2-3 napi kemény altáji gyötrelemről, de ezekről majd később!)

Eljött a búcsú, Oli haza, baba a csecsemőosztályra ment, engem pedig eltoltak zuhanyozni, majd a szobába, ahol még telefonoztam, képeket néztem, sminket és fogat mostam, szobatársnőm nevetett is, hogy nem ájulok el! Még dolgozott az adrenalin, így bár pihenhettem volna, de nem ment könnyen az alvás, ráadásul vártam az első pisit, mert fontos, hogy mielőbb megtörténjen. Végül még éjjel sikerült, és álomra hajtottam a fejem. (Egyébként, kész mázli, hogy befektettek, mert ilyen turbó tempóban - vajúdással együtt kevesebb, mint 2 óra volt - be sem értem volna a kórházba!)

 1.nap

Nagy fájdalmakkal ébredtem, sajgott mindenem odalent, egyáltalán nem tudtam ülni abban a 3 napban! (Később rájöttem, miért: aranyér⁴... Naívan azt gondoltam, nekem sosem volt, így nem fenyeget... Hát, utólag azt mondom, az a csoda, akinek nem jön ki!) Noha ki volt készítve fájdalomcsillapító⁵, úgy voltam, ha már a szülést kibírtam, akkor ilyen „piszlicsáré” dolog miatt nem kell gyógyszer, kínlódtam, míg rám nem szólt a nővér: „Ne szenvedjen, Anyuka! Vegye csak be nyugodtan!” – ez volt az első hivatalos anyuka megszólításom! :)

Egyébként, nagyon kedvesek az ápolók, a csecsemősök és az orvosok is ott! Abszolút örülök, hogy az Uzsoki Kórházban szültem, jól éreztem magam, sőt még simán maradtam volna 1 napot! A szobatársaim, noha folyamatosan cserélődtek, mind jófejek voltak, pedig volt 20-as, 30-as és 40-es korosztályú is!

Kórtermünk:

Egyetlen idős nővér volt, aki sosem bírta ki, hogy ne szóljon be az orra alatt: őszintén mondom, tök rend volt, egyedül Barbi bőröndje volt ketté nyitva a földön, illetve az enyém az ágyam előtt állt, a sporttáskám pedig félig kilógott az ágy alól. (Nem mintha lenne hely külön a táskáknak...) Mikor bejött a dokival vizitelni, sasolva körbenézett és Barbi textilpelenkáját vizsgálta lámpafénynél, ami a pelenkázóra volt terítve... Kifelé menet oda pusmogta: „Ezek a nők mekkora kuplerájban képesek létezni, nem csoda, hogy terjed a vírus!”

A másik beszólása kifejezett nekem szólt! Nos, a kórházi koszt (akármilyen jól felszerelt, modern és szép maga a kórház) ehetetlen és kevés. (Nem beszélve a vegán menükről, de tényleg mindenki éhezik, aki nem készül fel!) Így kvázi hozzá sem nyúltam a nekem szervírozott kajákhoz és jeleztem, hogy ezeket a reggelire és vacsorára szánt szelet kenyereket lekvárral ne is hozzák, mégis minden alkalommal betették. Mikor a morgós nővér jött, hogy elvigye, megállapította, hogy nálam minden megmaradt (fóliázva, érintetlenül), közölte, hogy ki kell dobnia, és talán nem kéne akkor elvennem, mert hány ezren éheznek a világban, míg én válogatok...

(Mindegy, nem vettem fel, örültem, hogy babázhatok tovább békességben! :D Kajám meg volt bőven, köszönettel anyósomnak, aki Olivérrel kész hadseregre való finomságot küldött be, de azt még anyukám is kiegészítette ezzel-azzal... Nem éheztem, na! :D )

Íme a nekem hozott ebéd :D

Pár órával utánam, újabb frissen szült anyukát hoztak. Reggel gejl szirupot⁶ kellett lenyelnünk, ami hashajtásra szolgál a mielőbbi produktum elősegítésére! Eléggé ódzkodtam (biztos voltam benne, hogy tele van cukorral, mert a cukorterheléses löttyre emlékeztetett), hisz’ jó rostosan étkezem, sosincs székrekedésem. De a nővér unszolására megittam, nem volt erőm vitázni. Nos, hogy amiatt vagy sem, de sikerült a dolog, noha baromira fájt!  

Aztán még egy kismama jött délelőtt, akinek már reggel óta gyenge fájásai voltak. (Estére meg is szült.) Vele is jókat beszélgettem, csak szegény rettenetesen horkolt, így pláne nem nagyon aludtam a napokban, pedig a baba hagyott volna, csak mindig történt valami: vagy hoztak valakit, vagy orvosi vizit, vagy nővéri csekking volt vagy a takarítónő rontott be minden áldott hajnalban! (Utolsó nap is arra riadtam, hogy körbe fel lettem mosva, holott mind a 4 kismama és baba is aludt. Nem értem, mi a francnak zavar ilyenkor!)

Szóval, vissza a szombat reggelhez! Miután magamhoz tértem, megreggeliztem, illetve tisztába tettem magam (erőteljesen vérzik még ilyenkor az ember lánya), megvártam a reggeli vizitet, erőt gyűjtöttem és eltotyogtam a kisfiamért! KISFIAM! Olyan jó érzés kimondani! Becsengettem a csecsemő osztályra és először életemben kirendeltem Maximiliánt! Gyönyörű volt és picike. Tökéletes! Mélyen szundított, meg sem moccant, míg betoltam a kórterembe. Alig vártam, hogy felébredjen, nem mertem megzavarni az álmát. Épp csak pici óvatos puszikat leheltem arcocskájára és feje búbjára... Ahogy elnéztem, arra gondoltam, minden fájdalmat megért, igazi kis csodalényt alkottunk...

Azóta sem tudok betelni vele! Állandóan puszilgatom!

Csodálatos babaillata, a legfinomabb illat, amit valaha éreztem!

Sokáig aludt, majd kicsit nyöszörgött és elkezdett cuppogni, jött a szopizás. Valamikor délelőtt el kellett vinnem pelenkázásra, ahol megmutatták szakszerűen, illetve elmondtak még egy-két dolgot, majd rákerült első saját Snoopys kollekciója. Egész délután csak csodáltam, fotóztam és szoptattam. Nagyokat szundított, alig pisilt/kakilt. Néha kidőltem, majd többször felriadtam és aggódva néztem, lélegzik-e még, mert annyira mélyen, mozdulatlanul szundikált! Bezzeg az új szobatársunk babája, Levente – aki 3 órával volt fiatalabb Maxinál – folyamatosan sírt. És ez így ment egész nap: Maxi aludt, a másik kisfiú sírt és a 3. – a legidősebb 2,5 napos Ármin – pedig valahogy a kettő között volt aktív...

Este pedig fürdetésre vittük a babákat, ahol nem lehettünk ott, de addig volt időnk magunkra. (Pl. le tudtam menni a csomagomért, amit amúgy tojt felhozni a portás... És már ott sem volt, a diszpécsertől kellett szívességet kérnem, hogy kinyissa és kiadja! De kedves volt!)

2.nap

A 2. nap hasonlóan nagy boldogságban és békességben telt, közben Barbi hazament és ágyszomszédomnak is megjött a babája: Bogi, az egyetlen kislány, akit a 3 nap alatt láttam! (Rengeteg fiú születik mostanság!) Nálunk hallásvizsgálat volt, de azon kívül egész nap együtt voltunk, amit nagyon-nagyon élveztem! Hajnalban újabb kismama érkezett, több mint 10 órás vajúdással a háta mögött. Ahhoz képest elég jól volt! Épp etettem, mikor betolták, így beszéltünk pár szót. Ő is vegán, az én korosztályom. Amint láthatjátok, első éjjel nincs nálad a baba, de utána non-stop végig mellettünk lehet, ami nagyon jó!

 3. nap

Ez már nem is kórházi nap, hisz’ reggel 11 órára volt kiadva az elbocsátás. Előtte még megvizsgálta a gyerekorvos Maxit (mindent rendben talált), beadta az első BCG oltását, illetve vért vett a sarkából, amin nagyon keservesen sírt szegénykém. Átöltöztettük és készen állt a hazamenetelre! Gyorsan elintéztem az anyakönyvezést, illetve a zárójelentéseket, sőt még pihentem is kicsit, majd megérkezett Olivér:

Nagy boldogan indultunk haza, apu várt minket lent. Vittük büszkén e kis gólya hozta csomagot, ahol a többi nagyszülő várt ránk türelmetlenül! Mindenki könnyekig hatódott. Később kiürült a ház, Olinak el kellett mennie próbára, én pedig folytattam, amit a kórházban elkezdtem. Persze rám fért egy mélyalvás, de boldog voltam és kiegyensúlyozott!

Home sweet home

Első hetünk otthon

Rengeteget voltunk kettesben, mert Oli minden áldott nap próbált! (Azért a nagyszülök be-betoppantak meglesni az unokát, vagy csak hoztak egy kis meglepi kaját!)

Pár nap múlva megtörtént az ún. tejbelövellés! Na, az is érdekes! Aznap nem csak lent sajgott minden, hanem odafent is. Kiterülve, hulla pózban aludtam, mert a karomat sem bírtam magam mellé helyezni. Akkora lett a mellem, mint Pamela Andersonnak, de feszülő kőkemény, bowling golyókkal nem olyan jó buli, le akartak tőből szakadni! Azért pár nap múlva már enyhült, és nagyon örülök, hogy van tejem bőven, és azóta élvezem a szoptatást, amit igény szerint adok neki. Maxi olyankor irtó cuki! Annyira nagy extázissal esik bele, mintha nekifutna, így mindig nevetnem kell, és úgy cuppog, hogy mindig elönt az öröm! Általában 3-4 óránként, mert még mindig nagyokat alszik, de van, hogy óránként, fél óránként kéri, egyelőre nem okoz gondot a fáradtság! Éjjel későn alszik el, de csak egyszer kel! (Amúgy tök jó tanácsokat és utasításokat lehet találni a neten, de még a kórházban is volt szoptatási tanácsadó, aki elmondott pár dolgot előre. Szerencsénkre már az előtejem is olyan tápláló volt a kórházban, hogy csupán 200 grammot veszített a súlyából⁷, és én voltam a szobában az egyetlen, akinek a babájának nem adtak vizet vagy tápszert!)

A pocak-sorozat utolsó képe: 40. hét, azaz 10. havi fotó :D

Az első 6 napnyi alsótáji fájdalom az igen szívatás volt, de miután enyhültek az aranyeres panaszok, sokkal jobb lett minden, máris kézen álltam! (Nyugi nem kezdtem el edzeni, sőt szánt szándékom, hogy legalább 3 hétig kibírom és utána is csak azt csinálom, amit a gyógytornász megenged!) A varratok még gyógyulnak, néha kicsit szúrnak, de már elviselhetőbb. (Wc-re járni még mindig nem a kedvenc programom, de segít a nedves wc-kendő, illetve fontos, hogy rendszeresen tisztítsuk, zuhanyozzuk a sebet.) Egyébként, 8 kg jött rám a terhesség alatt, -6-tal jöttem haza a kórházból, így a súlyom miatt nem kell aggódnom. (A maradék 2 kg a tejci és a tejeskannák, :D illetve a méhem, ami apránként húzódik össze.) Tapintással megállapítottam, hogy sajnos nekem is szétnyílt 2 ujjnyira a hasizmom, nagyon tudatosan kell majd visszaerősítenem és regenerálódásra serkentenem! (Erről bővebben a következő fejezetben írok majd Nektek!)

A várva várt premiert együtt néztük boldogan:

A héten jött a védőnő, illetve a gyerekorvos is (mértek, vizsgáltak, tudnivalókkal elláttak: mérés, K és D vitamin, ajánlott csípő- és koponyaszűrés, sárgaság és következő rendelői vizit), megvoltak az első fürdetések, amivel kicsit bénázunk még, de csak belejövünk! Gyártjuk viszont nagyüzemben a kakis pelenkákat, abban nagyon profik vagyunk! :D

Egy kis családi album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aztán megkaptuk az oltást (Én is, Oli is), volt szülinapozás (papáé) és végre Oli is velünk töltött pár napot!

A húsvét idén másról szólt, de a legemlékezetesebb marad, az biztos!

Hétfőn fotós is járt nálunk, ugyanis felkérték Olit és kisfiát egy apa-baba fotózásra, és ha már helyben volt, minket is és a babát is megörökített:

Maxi baba egy angyal. Mosolyog, grimaszol, és szopizáskor olyan, mint egy kismókus! Egyelőre akkor sír, ha éhes, és pont olyan periódusban bulizik, mint a pocakban! Furcsa, hogy nem érzem a kis ufót odabent, de most ott piheg mellettem. Van, hogy már előtte ébredek, és mire nyöszörög, tolom is neki a cicit! Óriási szeretet önt el, ahányszor csak ránézek! Ezt tényleg akkor értjük meg, ha gyerekünk születik! (Mondom én, aki meg volt győződve arról, hogy nem vagyok egy anya-típus! Most mégis annyira magától értetődő minden!Igyekszem nem túlparázni és örömmel teszem, amit kell.) Szóval, teljes a boldogság és eufória!

Mivel artista munka még nincs, így az utazós, fellépős kalandok váratnak még magukra. De addig is hasonlóan nagy kalandnak marad az anyaság, így következő bejegyzésem minden bizonnyal a gyermekágyas időszakról és a szülés utáni regenerációról, illetve a baba fejlődéséről fog szólni. (Többek között arról, milyen az, amikor kommandós pajzzsal kéne kivédeni a Maxi popójából előtörő lövés-áradatot pelenkacsere közben), mindezt a tőlem megszokott kendőzetlen őszinteséggel! Tartsatok velünk legközelebb is!

Circusgirl

Jegyzet:

1. Nálam sokáig kérdés volt, melyik hétben is járok, mivel a baba mindig kisebb volt az átlagnál, így a III. nagy magánklinikai vizsgálaton egyértelműen egy héttel fiatalabbnak saccolták, így kétszer ünnepeltem a 30. hetemet! Ugyanakkor az én dokinőm nem írta át a szülés várható dátumát és végig ragaszkodott az eredeti számításhoz! Így is lett elkönyvelve tehát, hogy 39. hétre szültem. Ami pedig az általam saccolt fogantatást illeti, valóban lehet a két dátum (6 nap különbség) közül bármelyik...
2. Ctg: Olyan műszer, melynek segítségével a magzati szívműködés és méhizomzat aktivitása együttesen folyamatosan monitorozható. Ezt a 37. héttől csinálják minden héten, illetve a 40. héttől minden nap. A szülés alatt is rákötnek!
3. Magzatvíz vizsgálat: igen kellemetlen. Felnyomtak egy csövet azon belül egy fecskendőt, amivel leszívtak egy adag vizet, hogy lássák milyen. Tiszta, azaz rendben van, zöldes feketés, akkor a baba veszélyben van. Lehet, hogy ez a vizsgálat húzta ki nálam a dugót és ez is közre játszott, hogy beindult estére a szülés... Ki tudja!?
4. Aranyér: utólag azt mondom, az a csoda, ha valakinek nem jön ki a szülési erőlködéstől. Tényleg vigyetek körpárnát magatokkal a kórházba, utána pedig mehet a Sperti kúp, kenőcs és Detralex nevű tabletta! 3 nap alatt helyre tette itthon!
5. Figyelni kell, mit szed ilyenkor az anya. Elvileg az ibuprofen és paracetamol tartalmúakat (pl. Algoflex) az mehet, de a Panadol volt az, amit egyöntetűen több felől megerősítettek!
6. Laevolac szirup: hashajtó hatású laktulóz, mely a béltartalom víztartalmát növeli, ezáltal lágyabbá teszi a székletet és megkönnyíti az ürítést. Nem szívódik fel a szervezetben, 15 ml energiatartalma: 10,2 Kcal (Magyarul mégsem cukros lötyi! :D)
7. Az újszülöttek a kórházi napok alatt kb. 10%-ot veszítenek a születési súlyukból!