Anyaszösszenet: Egy anya zsonglőrködése az élet minden területén

Hullámvölgy, Megfelelési kényszer, Nemeszikagyerek, Gyerekszáj, Szenzorosság

2023. augusztus 25. - CircusGirl

Kedves Régi és Új Olvasóim!

Ti, akik régóta követtek, tudjátok, hogy évekig artistaként hajóztam a nagyvilágban, írtam a különböző országokról, kultúrákról, a hajós lét izgalmairól, annak bennfentes sztorijairól, ill. hogy milyen a mi életünk akrobataként. Utoljára a babavárás- és szüléstörténetemet osztottam meg COVID idején. Azóta inkább a FB-on jelentkezem ún. „Anyaszösszenetekben”. Mostani „szösszenetem” olyan hosszadalmasra sikeredett, hogy gondoltam, megérett egy blogra, pláne, ha több - hasonló cipőben járó - aggódó anyukának is segíthetek!

Jelenleg a Fővárosi Nagycirkusz égisze alatt, a zánkai Erzsébettáborban dolgozom, amit nagyon élvezünk, mert így 5 hónapig a Balatonnál nyaralunk, pontosabban ingázunk a cirkusz, az aligai nyaraló és esetenként Budapest között. Kisfiam, Maximilián 28 hónapos most.

E kép készítésekor mellettünk egy anyuka szólt a kisfiának: Ne menj oda most, mert hintáznak a gyerekek! :D

Most azonban nem cirkuszról lesz szó! Nem rég kezdtük meg a gyengéd leválasztást, amiről majd beszámolok tüzetesen. Mindenesetre, a gyerekek nagyon rugalmasak! Ő, a nagy cicista, pár hisztis nap után simán átállt az új rendre, így 3x szopizik még jelenleg.

Anya psziché

Egy gyerekszületés óriási VÁLTOZÁS a pár, de legfőképp a nő életében. Kihívásokkal teli új szakasz kezdődik, miközben mi, anyák érzelmi hullámvasúton ülünk. Folyamatos kételyek, aggodalmak gyötörnek, hihetetlen örömöket és mélypontokat élünk meg. Imádjuk a babát, de sokszor kimerültek vagyunk. Óriási a boldogság, de hiányzik a régi életünk és beledöglünk, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk, megfeleljünk ezer meg ezer külső és belső elvárásnak:

Légy vidám (és hálás)!, de Ne játszd meg magad!,
Szoptass, de Ne túl sokáig!,
Nyerd vissza az alakod!,
Ne hanyagold el a párod!,
Énekelj!, Mondókázz!, Mesélj!
Vidd kerekítőre, babaúszásra, fejlesztő programokra!,
Ragyogjon a lakás!,
Főzz szuperegészséges ételeket!, de Aludj, amikor ő alszik!,
Mindig légy naprakész! (Ergo olvass, kutakodj, informálódj folyamatosan!) Pl. Hordozd, de nehogy rossz pozícióban/eszközben!,
Ne légy paramami! (Unott hangú: „Nyugodjon meg anyuka...”), de Ne is legyél hanyag! (És nem szólt? Csak most hozta be?) és még sorolhatnám...

Egyértelmű, képtelenség megfelelni! Nem is kell! (Erre még a buggyant Barbie film is rávilágít. :D)

Ma minden fel van fújva. A gyerekszoba és babakellékek tömkelegein át a mindenre lévő megoldások mellett tele vagyunk szoptatási-, hordozási-, altatási-, etetési-, babagyógytornász szakértőkkel és baromi könnyű elveszni az információdömpingben, nem csoda ha gyakran elbizonytalanodunk. Sokszor zombiként létezünk, ki sem látunk a fogzási-, szeparációs- szorongási-, növekedési-, alvásborulási szakaszokból és mindig újabb és újabb dilemmával találkozunk: Együtt alvás vagy külön szoba? Legyen-e cumija? Püré/BLW?, Dévény/TSM? Tegyük bölcsibe? Melyik a jó óvoda? stb.

Folyamatosan kapjuk a (kéretlen) pánikoltató, elgondolkodtató, idegesítő („MIKOR JÖN A KISTESÓ?” Mikor, mikor! Most nyomtam ki az elsőt!, „MIKOR MÉSZ VISSZA DOLGOZNI?, MÁRIS? TE TUDOD!, ITTHON MARADSZ 3 ÉVIG? BE FOGSZ GOLYÓZNI!”) kérdéseket, megjegyzéseket és akarva akaratlanul összehasonlítgatunk. (Hű, az a gyerek már azt is tudja?!) Noha ösztönösen tudnánk, mi a jó nekünk és gyermekünknek, nem merünk hallgatni a belső hangra. „ELÉG JÓ”-nak lenni pedig épp elég, ne valami „Stepfordi Szuper Woman” legyen már az etalon vagy HESTEGSZUPERMÁM az IG-on!

Forrás: https://www.wallpaperflare.com/supermom-wallpaper-wallpaper-184635

A social médiának hála (ahol mindenki tökéletes rajtunk kívül) mindent tudunk egymásról. Legalábbis azt hisszük! Természetesen, én is szívesebben mutatom életünk naposabb oldalát és én is megszerkesztem a fotókat! De nem szeretek elrugaszkodni a talajtól, nem mutatom, hogy mesevilágban élünk, hogy mindig minden frankó, mert nem bírom a parasztvakítást és az önámítást! A végén úgyis saját magunkat csapjuk be!

Eddig szinte felhőtlenül babáztam, magától értetődően, óriási szerelemben tettem a dolgom első pillanattól kezdve. Életünk is tök jól működött (nagyon hamar - 3,5 hónappal a szülés után - visszaálltam, de csakis babakompatibilis munkákat vállaltam) és magamhoz is hű maradtam! Ugyanúgy csináltam mindent IS. :D Tudtam ezt úgy, hogy nagyon jó családi team áll mögöttem! Mind a 4 szerető nagyszülő készenlétben áll és boldogan unokázik bármikor!

Tehát bármikor megállítottam volna az időt! (Nemrég olvastam a szülés utáni depresszióról. Az borzasztó! Noha igen szélsőséges esetek is vannak, de ez egy betegség! Még akkor sem hibáztatható az anya, inkább kezelendő és segítendő!) Elképesztően sajnálom azt, aki nem tudja élvezni és szeretni a babys korszakot, mert én kimondhatatlanul imádtam!!!

Most azonban volt egy nagyobb hullámvölgyem. Először is óriási feladat volt feldolgoznom, hogy Maxi már nem baba. (Ez valós gyászmunka volt!) Fejlődik, fut, beszél, dacol, kibontakozóban önálló személyisége. Igazi kisfiú, saját akarattal, aminek nem győz hangot adni. Szempillantás alatt léptünk át a kisgyermekkorba, pedig még nem voltam kész elengedni a babásat! Noha felismertem, mégis megbújt egy jóadag szorongás odabent. Úristen! Most már számít, amit mondok, amit mutatok! Nem elég szeretni, pelenkázni és játszani, mostantól nevelni kell, szabályokat- és korlátokat állítani, azokat következetesen betartani és türelmesnek maradni az éles, hisztis, nem tervezett helyzetekben is, ami nem könnyű feladat. A gyerek tényleg nagy tanítómester!

Közben ott volt a férjem sérülése (bicepszszakadás), ami sem anyagilag, sem egyébként nem jött jókor (Jó, mikor lenne jó egy sérülés? De így 3 hónapra kiesett a munkából.) és elgondolkodtatott a jövőnket illetően is. Amúgy sem könnyű a pályánk Covid óta és a gyermekvállalással jócskán beszűkültek a lehetőségeink. Tudom, senkinek sem könnyű, nehéz napokat élünk, nyakunkon a globális válság, a klímakatasztrófa és a háború! Erre amúgy is nagyon érzékeny vagyok, iszonyú félelmek törnek rám néha, de Maxinak hála igyekszem úrrá lenni rajtuk és pozitívan nézni a jövőbe! Az ő jövőjébe!

Aztán jött egy egészségi probléma nálam. Annyira nem meglepő, hisz’ közel 2,5 éve kialvatlanul pörgök, dolgozom és edzek amellett, hogy évek óta szipolyozom a testemet. Hiába merültem el az orvosi cikkekben, konzultáltam az orvosaimmal és keresem töretlenül a megoldást, egyelőre nem javul a dolog. Azért alternatív módon igyekszem megtenni, amit lehet, hogy jól legyek! (Egyébként komoly reflux kínoz és ma már tudva levő, hogy az erre felírt gyógyszerek zsákutcába vezetnek, gallyra vágják az eleve rosszul funkcionáló emésztést. Már 2x tükröztek, sérvem van, amiatt pedig nem zár jól a gyomorszáj. Artistaként pedig sokat erőlködök fejjel-lefelé, ami nem segít, sőt garantált a növekedő hasűri nyomás. Régebben is elő-elő jött, de most a túlzásba vitt hasizom-gyakorlatozás (amire a szülést követően még inkább szükségem volt) feltette az i-re a pontot! Közel 2 hónapja kínoz köhécselés, nehezen és sokszor félrenyelek, esetenként pedig gombóc érzéssel a torkomban bepánikolok. Tehát nem a klasszikus gyomorégős tüneteket produkálom, hanem a túlhaladottabb mellkasi és nyelési diszkomfortosakat. Biztos vár rám pár vizsgálat, mert emellett még a pajzsmirigyemet is nézetnem kell. (Karban tartott Hashimoto szindrómám van, megfelelő dózisú hormont szedek jó ideje.)

Mélypontra végül egy totális agymenés és az ezzel járó 2 álmatlan éjszaka juttatott, de ezúttal nem a gyerek felsírásai miatt. 2,5 napig ugyanis egyedül voltam, de ahelyett, hogy élveztem és aludtam volna, a szokásosnál is jobban ki akartam használni az időt.

(2,5 nap? Hogy? Nos, ideje volt már elkezdeni a kisfiamat trenírozni, hogy lassan elmehessünk 2-3 napos munkákra majd, ill. már többen javasolták, hogy húzzak el és aludjam ki magam! Sokáig ódzkodtam a dologtól, de aztán - 27 hónapos korában - megléptük! Kipróbáltunk 1 éjszakát anya nélkül, amit meglepően jól viselt! Majd megismételtük miattam. Akkor valódi „én idős”, felüdüléses töltődést hozott számomra. Aztán tovább merészkedtünk és hétfő estétől szerda éjjelig átjöttem Zánkára egyedül dolgozni, ő pedig Aligán maradt a nagyszülőkkel és apával. Amíg meg nem hallotta messengeren a hangom, addig csuda jól elvolt. Ekkor aztán „bekukucsolt” a kamerába, meglátott, megsértődött, jött egy kis hiszti, aztán pár perc múlva játszott tovább a medencében mamával. Tanulság, nem szabad hívnom ilyenkor. (Egyébként mindig velem alszik és még mindig sokat cicizNE!)

Tehát, igyekeztem mindent befejezni, amit máskor nem tudtam: filmvágást, 2 könyvet, egy mozifilmet, a tanfolyami előadásaimat, plusz hosszabb edzéseket iktattam be, miközben már előtte becsavarodtam és kattogtam Maxi kajamizériája miatt, mert az etetésével kezdettől fogva vért izzadunk! (Pontosabban 8 hónapos kora óta, mert a hozzátáplálás zökkenőmentesen indult még a 6. hónapban, de aztán bezavart az erőteljes fogzás, így leállt és visszaléptünk szinte 100% anyatejesre. Na jó, 90%! :D Azóta is hol jobbak, hol rosszabbak a napok.) Nem rég a nyaralóban töltött napokban kiélesedett a helyzet és kiakasztott MAXImálisan! Ott evés helyett ugyanis állandóan pörög, rohangál, ha ölembe ültetem: „Beszorultam!”-ot, meg „Segítség!”-et kiált, újabban pedig csukott szemmel rázza a fejét! Az első ilyennél majd’ elbőgtem magam, pláne már rá voltam feszülve az egészre. Anyu végignézte és mondta, hogy ez műsorozás és ellenkezés, de tényleg borzasztó, nem érti, miért ellenkezik mindig. Velük is csak ritkán eszik, pedig van, hogy 6-8 órát vigyáznak rá. (Nagy néha van, hogy papával töpörtyűzik és zsíros kenyeret majszol, de az biztos, ha valamiből egyszer bekajál, abból többé nem eszik! Mintha kipipálta volna örökre a listán. Olyan, mintha megerőszakolnánk az etetéssel a gyereket, kész tortúra számára, sokszor így nekem is. Már reggel úgy kezdi, hogy „Anya NEM! NYAMI NEM!” A „Mit kérsz?”- kérdésre pedig mindig a nagy „SEMMIT!” a válasz és elfut. Egyszerűen nem érdekli a kaja! 3 falat akkor is elég, ha véletlenül ő kíván valamit. (Legyen az csokitorta vagy túrórudi!) Mennyiséggel csak szórakoztatva lehet etetni, úgy is válogat. Egyedül nemigen eszik a sós ropogtatnivalókon kívül semmit, abból is csak kulturáltan szemezget. (Nem úgy, mint a többi gyerkőc, aki ráveti magát a nass tálra.)

A kép illusztráció, eredete: https://nwpfnutrition.com/5-main-causes-of-your-childs-picky-eating/

Tehát napokig bújtam megszállottan a szakcikkeket, tájékoztatókat, hallgattam az interjúkat, neurológiai és pszichológiai előadásokat, podcasteket. Beléptem 2 tematikus FB csoportba és minden fellelhető információn átrágtam magam a különböző idegrendszeri és egyéb gyermekfejlődési problémákkal kapcsolatban, de elsősorban a szenzorosságról kutakodtam. Végül már a tüneteket vizslattam mindenkin és zsongott az agyam.

Hasznos linkeket alul találtok, de röviden ismertetem, mi ez:

Szenzorosnak tekinthetjük a gyermek fejlődésében felmerülő azon tüneteket, amelyek zavart okoznak abban, hogy a gyerek helyesen feldolgozza a külvilágból érkező információkat. Ilyenek lehetnek a hallást, látást, ízlelést, bőrérzékelést, egyensúlyt érintő ingerek. Mivel zavar esetén ezekre az ingerekre egy nem megfelelő válaszreakciót kapunk egy adott helyzetben, a zavar megnehezíti a hétköznapi tevékenységek elvégzését. A bejövő ingerek erősségének, jelentőségének észlelése és az ezekre adott reakciók minősége és intenzitása mentén lehet túlérzékenység (hangokra, ízekre, illatokra vagy érintésekre. Pl. a gyereknek nagyon kellemetlen lehet, ha hangos zenét hall, vagy ha olyan ételeket kell ennie, amelyek nagyon erős ízűek), alulérzékenység (nem érzékelik eléggé az ingereket, több ingert igényelnek ahhoz, hogy megfelelően reagáljanak. Pl. a gyereknek erősebb hangokra vagy intenzív tapasztalatokra lehet szüksége ahhoz, hogy élvezze őket, vagy fokozottan ingerkeresés (Néhány gyereknek folyamatosan több és intenzívebb ingerekre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjenek. Pl. a gyereknek különféle textúrákat kell érintenie, hogy megfelelően stimulálja.)

Forrás: https://www.kekerdo.hu/mi-az-a-szenzoros-feldolgozasi-zavar/?v=35b5282113b8

Ami szenzorosságra utalhat:

Érintésre való érzékenység: zavarják a ruhák címkéi, a zokni, nadrág gumija, nem szeret bizonyos fajta ruhákat hordani, nem szereti, ha simogatják vagy ölelgetik, kerüli az érintést

Testi érzékenység: zavarja, ha koszos a keze, nem teszi le a földre vagy azonnal meg kell mosni, nem szeret mezítláb, utálja a hajmosást, fésülést, nem engedi a haját összefogni,

Étkezéssel kapcsolatos tünetek: bizonyos ételek állagát nem kedveli, egyes ízeket elkerül, elutasít, csak darabos vagy csak pépes ételeket eszik, nem akar önállóan enni, nem nyúl az ételhez, válogatós, egyes ételeknek a látványától, szagától is öklendezik

Hallással kapcsolatos érzékenység: egyes hangokra összerezzen, éles hangok, zajok hatására megijed, sírni kezd, néha úgy tűnik, mintha nem hallana, szelektív hallás

Mozgással kapcsolatos tünetek: gyenge egyensúlyérzék, nem tud egyensúlyozni, biciklizni, W-alakban ül, nem szereti az új testhelyzeteket, hirtelen mozgásokat, lábujjhegyen jár, „pipiskedik”.

Szociális tünetek: nem érzi jól magát sok ember között, egyes gyerekek idegesítik, „túl sok” a számára bizonyos gyerekek viselkedése, gyerekek között fél, kiborul vagy túlpörög, nehezen létesít új kapcsolatokat. (Forrás: https://www.kismamablog.hu/a-baba-fejlodese/szenzorossag-mit-kell-tudni-rola)

A kép illusztráció: https://noivalto.hu/eletmod/szenzoros-integracios-zavar-autizmus-kod/

!!De képzeljétek, mialatt e sorokat írom, drasztikus előrelépés zajlik: egy hete elkezdett érdeklődni, kóstolni, falatozni, kanalazni, nyalakodni, újjal turkálni! Ez nagy újdonság, még piciként sem vett semmit a szájába! Igaz, minden reggel mogyoróvajat lapátol most kanállal, amit sós mogyoróval fejez be. Közölte is: ANYA, EZT SZERETEM! – De 3x bevágott egy nagy adag milánóit is kézzel, villával, majd lenyalta a csokipudingos botmixert, melynek köszönhetően nyakig-fülig pudingos lett és ekkor ez sem zavarta.)!!

A sok infó után szöget ütött valami a fejembe,

VAN ÁTLAGOS GYEREK?

Mert minden gyerek egyedi és minden gyermek valamilyen. Nincs ezzel az ég világon semmi gond! Ha a kisfiam valamiben más, mint a többség, akkor mi van? SEMMI! (El is várom, hogy nem „mindennapi” gyerekem legyen! :D) Amúgy, akit régen rossz evőnek, rossz gyereknek, elevennek, visszahúzódónak, beszédhibásnak hívtak, ma szenzorosnak, hiperaktívnak (jelentkezem!), ADHD-snak, diszlexiásnak, diszkalkuliásnak neveznek vagy jobb híján idegrendszeri éretlenséggel diagnosztizálnak. Ezek nem betegségek, hanem állapotok. Az ilyen gyermekek és felnőttek idegrendszere másképp működik! (Illetve ott van az autizmus és annak egy formája az Asperger, melyeknek szintén óriási a skálája és rengeteg zsenigyerek az! De ez már egy kicsit komplikáltabb dolog.) Az jó, hogy már időben felismerik ezeket, hisz a korai fejlesztés nagyon hasznos! (Pl. egy babatornával megelőzhető a diszlexia, TSM-mel javítható a szenzorosság stb.) Ergo nem kell megijedni, de érdemes tájékozottnak lenni! (Nem komoly neurológiai betegségekre gondolok most, persze!) Később pedig nem árt a gyermekkel foglalkozó pedagógusokkal lekommunikálni, mert - tisztelet a kivételnek - ők nagyot árthatnak a „Tojunk rá!” vagy „Majd itt megneveljük!” -féle inkompetens hozzáállásukkal. (Felháborító és bicskanyitogató beszámolókat - pl. szenzoros gyermeket verő alapítványi intézeti óvónőst is – olvastam! Remélem, nem ez az általános! A helyzet nem értése, nem ismerése problémákat szülhet viszont minden téren.) Mi szülők azért joggal tartunk a megbélyegzéstől, főleg Magyarországon, ahol sok minden gyerekcipőben jár és még egy cukorbeteg gyermeket sem fogadnak sehol szívesen pl... (Megjegyzem, nagyon jók ezek a FB csopik, mert komoly segítséget nyújthatnak, ugyanis kedves segítőkész anyukák osztják meg tapasztalataikat, elmondják, merre érdemes elindulni. Hasznos blogsorozatok is vannak, ezekből is találtok pár linket alul!)

Az is igaz, sokszor már automatikusan küldenek a védőnők (vagy gyerekdokik) speciális kezelésekre, vizsgálatokra, ahol meg a frászt hozzák a szülőkre. Egy barátnőm is megjárta a hadak útját: 3 hónapig élt bizonytalanságban, rettegve járkált orvostól orvosig, szakembertől szakemberig, vizsgálatról vizsgálatra, mire kiderült, hogy minden rendben, csak a gyerkőc nem olvasta a nagy könyvet és nem úgy fejlődik, ahogy előírják. Az önjelölt szakértőktől pedig óvakodjatok, mert tele velük a padlás!!!

A szenzoros jellemzőknél egyébként láthatjátok, 10-ből 3-4 minden gyerekre (és felnőttre) igaz! Maxinál is csak az evésben van jelen. Igaz, sosem játszott a kajával, sosem csócsált tárgyakat, egyáltalán nem eszi meg a meleg ételt, nem nyel le bizonyos állagú falatokat (tartogatja a szájában) és kiborul, ha maszatos. (A kezét is gyakran letörölteti.) Ugyanakkor csomó minden egyáltalán nem jellemző rá, hisz' imád homokozni, mezítláb mászkálni, hajlandó ebbe-abba belekóstolni és beletúrni pl. a mákba, avokádós szószba, de a ruhaviseléssel sincs semmi gondja... Elképzelhető, hogy túlreagáltam (Bár, sokan nem csodálják, hogy az idegösszeroppanás fenyegetett már a több órás etetésektől!), de mindennek szeretek utánajárni. (Sőt, valószínűleg hiperaktivitásomnak is köszönhetően 1000%-osan ráfűzök adott témára.) De Maxit mindenképp felméretem ősszel és ha javasolt, akkor evős vagy egyéb játékos fejlesztésre viszem. (De rengeteg tipp, ötlet és szenzoros játék is megtalálható a neten.)

Ötletlek: https://zurzavaroscsalad.blog.hu/2018/06/07/a_15_legjobb_ingyenes_szenzomotoros_fejlesztoeszkoz_jatek_otthon

Ahogy fentebb írtam, most hirtelen javult a helyzet. Sok-sok barátnői, anyatársi és családi beszélgetéssel, elmélkedéssel megfejtettünk pár dolgot: Maxi nagyon cicifüggő, nehezen állt át. A nyaralóban amúgy meg túl sok az inger. Nincs zárt konyha, ebédlő. Minden elvonja a figyelmét, rohanna a kertbe, medencébe és folyamatosan produkálja magát a nagyszülőknek. (De sok gyerek nem eszik új helyen vagy társaságban, ha źsongás van. Más is mesélte, hogy nyaraláskor nem tudta leültetni enni az egyébként problémamentes gyerekét.) Vonzza a nagy tv is, mindig mesét nézne. (Azzal végsősoron meg lehet etetni, de nyilván nem jó megoldás.) Plusz anyukám is egy energiabomba, ő is pattog, pörög, hangos, ketten már sokak vagyunk ilyenkor a fiamnak. Aki meg az én kis mini ’ME’-m, tehát felettébb aktív, mozgékony! Benne van a gyutacs a fenekében, na! Nekem pedig eléggé ellentmondásos az étellel való viszonyom, ezt is biztosan leveszi a kis antennáival és simán lehet kis étkű, szó szerint „rossz evő”, aki eddig mindig telecicizte magát és sosem volt még éhes igazán...

A kisgyermekek ráadásul eleve érzékenyek a változásokra és mi Maxit sokszor kirángatjuk a környezetéből. Munkánkból kifolyólag hozzuk-visszük, 2-3 laki életet élünk. Amikor a tüneteket kezdtem vizslatni pont 1,5 hónap balatoni lét után felmentünk Budapestre egy hétre, így nem csak a környezet és napirend változott, hanem az anya-fia idők is, mert egy fitneszben adtam órákat egész héten. Nem csoda, hogy eleinte nem találta a helyét és különös dolgokat csinált. Pl. minden zajra rákérdezett: „ANYA, MI EZ HANG???” (Megj. nekem is feltűnt, hogy mennyire zajos a város a nyugis vidékhez képest. Itt 5 percenként vagy repülő húz el felettünk vagy kukásautó pöfékel, esetleg egy szomszéd fűnyiró berreg stb.), de nem rettegve kérdezett, inkább érdeklődve. Állandóan felpörgött (extázisba került a régi játékaitól), egyáltan nem akart leülni - pláne az etetőszékbe – és a partedlit sem engedte a nyakába. (Így a székről leszereltük a babarészt, magas Hauck szék lett belőle. Egyébként nem viseli jól, ha feszélyezi valami, mint pl. gyakran az autósülés. De ez is sokat javult, tavaly még sok kínkeserves autózásunk zajlott hisztivel! Jó, most is gyakran kiveszi kezeit a szíj alól miután „Segítség!”-et kiált! De megoldja maga.) Pár napra rá amúgy megnyugodott és nem zavarták már annyira e dolgok. Most már látom, tök természetes reakciói voltak! De a rá-rátörő félelmek is abszolút általánosak. Minden gyerek fél bizonyos dolgoktól (pók, bogár, magasság stb.) és tart az idegenektől) ebben a korban. Ő pedig már egyértelműen kifejezi: „ANYA, EZ ZAVAR!”, „ANYA, MAXI FÉLSZ!” (Ő a gumicsizmától retteg, még a mesekönyvben is rámutat. Noha nem értjük, miért!) Tehát, amint visszaszokott, ismét lejöttünk Balcsira és szegénykémnek megint fel kellett vennie az újabbnál újabb ritmust.

Kisfiam egyébként irtó értelmes, mindent régóta értő, hatalmas szókinccsel rendelkező, iszonyú jó memóriájú, vidám, nyitott kedves gyerek! Nagyon tud örülni, imád ugrálni, forogni, olvasni, mesekönyvezni, kertben tenni-venni, iszonyú jó mozgása és humorérzéke van: hangosan kacag a meséken: „JAJ, ANYA! CiCCA FUNNY!!!” (Megj. mi gyakran használunk angol szavakat, mint pl. a funny. De azt is tudja és mondja, hogy apa vicces!), bátor, de óvatos is és még napestig sorolhatnám. Az evészeten kívül semmi, de semmi nehézkes vagy problémás dolog nincs vele. Már jól alszik (1x-2x ébred) és tök mobilis! Mindig lehet vele programozni, kirándulni, végig tud ülni egy tök hangos (cirkusz)előadást, megeteti a kecskét zoo csemegével (nem zavarja, ha bekapja az ujját), imádja a kiskutyákat, gyerektársaságban gyorsan oldódik, a játszóházakat határtalanul élvezi, hisztikből hamar kirángatható. Jó! Néha rákattan a cici vagy mesenézés követelésére és ember legyen a talpán, aki letéríti a pályáról. Nagyon anyás, de kibírja nélkülem, persze ha meglát, letépi a felsőrészem! :D

Maximilián mindenképp az én tökéletes kisfiam! Imádom! Rájöttem, tényleg minden korszaknak megvan a maga csodálatossága. Megkezdődött „gyerekszájas*” korszaka, a legváratlanabb pillanatokban csinál vagy mond valamit, amitől totál jó kedvem lesz, meghatódom vagy elönt a szeretet, esetleg mindhárom egyszerre.

Így újra derűs az ég! Kell még lazulnom, de nyugodtabb vagyok. Csodálatos hetet töltöttünk legutóbb Zánkán hármasban és bár dolgoztam, de a szünnapokat végig kirándultuk, múzeumoztunk, kisvonatoztunk, cirkuszoltunk, koktélbáraztunk, strandoltunk, bicajoztunk, ugrálóváraztunk, éttermeztünk, tehát anyának tetsző mennyiségben jöttünk-mentünk! :D

Íme, egy csokornyi Maxi cukiságaiból:

ANYA NEM NÉZI! NÉZI NEM! Ekkor elvonul kakilni, többnyire függönybe csavarva, ahol csak lába látszik ki! Vagy a kuka mögé és kiabálja: KUKAKAKI!

Belesett a lukacsos falon, majd levonta a konklúziót: „KUKK! LUK!!!” „PóK NINCS!” ÜRES!

Ritkán belenyal a „KOCSIFAGYI”ba (ez jelent tortát, pudingot), a fagyi inkább „BARNAFAGYI”!

Előszeretettel kiáltja: SUBIDUBIDÚ! vagy „ÁBUDABIDÚ!” közben ezerrel forog ilyenkor!

Ha nem szimpi valaki - általában a nagy marcona férfiak – közli: „BÁCSI ZAVAR!”

Ha rosszalkodik pontosan tudja, megcsinálja, beáll apja elé odatartva fenekét és teli vigyorral kéri: „APA! VERÉS”! (Majd hangosan nevet, míg apa meglegyinti.) Nagy kópé az biztos!

Egyik este késő volt, már 15x elénekelte a ’Zimmer Zumm!’-ot, elgyakorolta a ragozást: Én kezeMMMM, anya keze, apa keze, Atti papa keze stb. Aztán közölte: "Anya, Fika, nem funny!!!” Majd bedugta ujjam az orrába: „Anya kezeee!" Kivegyem a fikát? - kérdeztem tőle. „Igen!” 😆 "Anyaaa!Meleg!!!Meleg szoba! Tény, hogy nagyon meleg volt. Mikor már azt hittem, elaludt, látni véltem égnek álló fenekét. Felkapcsoltam a villanyt és „downward facing dog” pózban találtam a gyereket.

Ráförmedtem: Te meg mit csinálsz?

Magától értetődően magyarázta: SZALTÓÓÓ, ANYA!