Múltkor olyan honfitársakról írtam, akiket itt kint ismertünk meg, most olyan ismerősökről írok, akiket hozzánk fújt a szél! :D

Képzeljétek, egyik jó barátnőmék pont Sri Lankán nyaraltak, így átugrottak (ami több, mint 8 órás útjukba telt)hozzánk Colomboba. 10 nappal előtte lepapíroztam, hogy fellátogathassanak a fedélzetre, a hajó le is okézta. Izgatottan vártuk hát őket! Noha, csak 1 km-nyire volt a hoteljük, mégis egy órát késtek, mert bumburnyák tucktuckosok behúzták őket a csőbe, össze-vissza furikáztak velük ötszörös áron! Szegények mire megérkeztek, el is ment a kedvük a fővárostól. Ezalatt mi meg jól leizzadtunk a bizonytalanság (hol lehetnek?!) és a folyamatosan zaklató hiénák miatt, kik nem fogták fel, hogy nem megyünk sehova, csak várakozunk. Egyszerűen beakad  náluk a lemez: „5 dollár, Sir! vagy „10 dollár a citycentre!“ Aztán volt egy pasas, akit az elején ignoráltam, de mivel nem állt le, nyomatékosan megjegyeztem: „NO THANK YOU!“, mire elküldött a jó édes anyámba!!! Konklúzió: Velük többé sehova! Inkább gyalog! Colombo tehát, még Indiánál is rosszabb ilyen téren! Látni a szemükben, hogy utálják a fehér embert, irigyek és csupán fejős tehénnek néznek bennünket. Barátainkat is azzal fárasztották, hogy nekik ez az ár semmi, igazán fizethetnek többet, plusz borravalót! (Állítólag, vidéken jobb a helyzet és szimpatikusabbak az emberek!) Na, de ugorjunk vissza a történethez! Mivel se hírük, se hamvuk nem volt, átsétáltunk a másik kapuhoz, hátha ott találjuk őket, és pont akkor berobogtak! Nagy integetés, sikongatás, még sem lassítottak, futottunk hát utánuk. Később mesélték, hiába üvöltöztek a sofőrnek - „STOP! STOP!“– az nem volt hajlandó megállni... No, de végre együtt voltunk! A nagy ujjongás azonban tüstént alább hagyott, ugyanis a colomboi őrök nem engedték át őket a kapun, mondván nincs hivatalos engedélyük, amit a kretén kikötő-ügynöknem volt hajlandó rendelkezésre bocsátani, mert épp nem ért rá. (Legalábbis ezt nyekegte a telefonba! Hiába a személyes email, amit előzőleg „just in case¹“ írtam neki, közölte, élvezzük a társaságot odakinn!) Mindent bevetettünk, legalábbis, ami a könyörgést, rimánkodást és egy szőke kisfiú angyali mosolyát illeti, bár megvesztegetéssel nem mertünk próbálkozni, de nem jutottak be! Valaki árulja már el, mit érdekli a sri lankai hatóságot, ha 3 magyar, uniós állampolgár felszáll 4 órára egy olasz hajóra, amit a kapitány és vezetősége jóváhagyott???

Orrlógatva megindultunk hát a városba, de előbb persze idióta sofőrhaddal kellett leszámolnunk. Így is nagy örömmel töltött el a találkozás, bár jó csalódottak voltak, igyekeztünk városnézéssel és park-piknikkel kárpótolni őket.

2 napra rá, újabb vendégeink (a goai énekes barátnőmék)jöttek, akik fel is jutottak a fedélzetre! (Ezt is mindenféle intézkedés és papírmunka előzte meg, sőt még kikötői illetéket is kellett fizetniük.) Mindenesetre, Kláriék (nosztalgiáztak, mivel nem csak dolgoztak, hanem ilyen ócenjárón jöttek is össze) szuperül érezték magukat, sőt a velük érkező pár is, akik most voltak először ilyen hajón. 

Elérkezett Oli szülinapja! 03.03-án töltötte be a 33-at, azaz krisztusi korba lépett az én kis férjem! Ez alkalomból ír kocsmába mentünk Mumbaiban, ami klassz volt, csak épp mínusz 10 fokra hűtik a levegőt odabent. (Rohadt idegesítő, akárhová ül be Mumbaiban az ember, fel kell kötni a bundabugyit! Hosszú farmer, bőrdzseki, mégis vacogott a fogam, a fél csapat pedig náthás lett.) Pedig jól éreztük magunkat, jó a kaja, csocsóztunk is, bár a hangerő itt is maxon megy, így beszélgetni nehézkes! :D Éjjel 1-körül sétáltunk haza, üdítő volt a párás meleg!

Íme az én kajám, mely úgy csípett, mint a veszedelem... Ráadásul, kétszer is! :D :D :D

3-án vasárnap a Sequel cukrászdába mentünk, ami egy vegán sütiket, smoothiekat és minden szuperegészséges cuccot kínáló, „fancy²“ hely! (Így, igen csak boldogságos állapotban voltam, habár az árak nem pénztárca kímélőek! :D)

Olinak pedig még reggel elkészítettem kedvencét, az epres házi cheesecaket, ami így már a hűtőben pihent, meglepivel a kabinban! (Még mini zászlókat is gyártottam, mert a gyertya tűzveszélyes, így illegális a hajón.)

Egyébként, imádok sétafikálni, piacozni ezeken a vasárnapokon, amikor nyugisabb az élet. Mindenütt fiatal párokat látni fotózkodni, ezerrel megy a krikett az úttesteken, és még film-vagy reklámforgatásokba is lehet botlani! Ja, mellesleg kevésbé ostromolnak taxisok vagy koldusok! (Bezzeg péntekenként plázába menet agyzsibbasztó dugókba szoktunk kerülni, pláne mivel most építik a metrót.) Időnként majd‘ behánytunk a kocsiban a folyamatos satufékek miatt, a nonsztop dudálás pedig igen csak frusztrálttá teszi az embert. Nem csoda, ha egyszer beérünk a mallba, nincs is kedvünk eljönni többé! :D

A cukrászdás környék is nagyon „indiai“, azaz lepukkant utcák között luxus tea-, csokoládé boltok, galériák, illetve drágább nívós éttermek bújnak meg...

Ugorjunk át picit a Maldív szigetekre, méghozzá a Summer Island luxus rezortba, melyet Vesna, egy shoppos csajszi szervezett nekünk össze. Oly‘ csodás, rögtön előkaptuk a fényképezőgépet!

Még bungalót is kaptunk, bár a kiszolgálással akadt némi problémám, ugyanis nem volt túl kedves a báros! Míg a többiek kikérték a gin tonikot, vodkát, vörös bort, nap koktélját, addig az én cukormentes limonádémra rávágták, hogy külön felszámolják. „Mi van???“– néztem kikerekedett szemmel! Lehet piálni nyakló nélkül, de 10 ft-os citromos víz az all inklusive-on felül van??? Végül nagy nehezen kiderítettem (segítő szándék egy szál sem), hogy a bibi az, hogy „lime“-mal kértem „lemon“ helyett, ami nincs a csomagban! Végül csak megkaptam a jeges citromleves vizemet... Pár óra múlva ismét égnek állt a hajam! Ezúttal egy ice-americanot kértem(jeges hosszú kávét), mielőtt direkt lecsekkoltam szójatej kínálatukat. Azt válaszolták, van! Na, megjött a kávém tej nélkül, egy számla kíséretében. Mondták, a szójatej elfogyott, a jeges kávé pedig nincs csomagban. Erre rákérdeztem, hogy akkor kérhetek e 2 espressot jéggel és egy plusz pohár vizet?! "Az no problem, Madame!" –mondták. Rögvest sztornóztattam, mert tej nélkül nem is akartam kávézni, de jól esett érzékeltetni velük a hülyeségüket...

Meg kell hagyni viszont, a svédasztalos ebéd isteni, még sushit is lehet külön tekertetni (bármilyen hozzávalókkal), Oli pedig a kirakott zselébabok és gumicukrok, no meg egyéb gyerekpulti édességek láttán alélt el! :D De képzeljétek, még magyar pörköltjük is van! (Legalábbis így tüntetik fel az egyik húsos fogást!) Rengeteget tollasoztunk, kellemesen elfáradtunk, nagyon klassz élmény volt! Óriás volt a hőség is, nem hiába, közeleg a nyár! :D

A Male-vasárnapok is bevásárlással, piacozással és helyi strandolással szoktak telni, de mivel múltkor rám szólt a rendőr, így megkerestük a túristáknak szóló partszakaszt! Hát, igen csak elborzadtunk! 

Lényegében, fogtak egy építkezési területet és kiírták rá: Tourist Beach, ahová ráadásul, még bejutni vagy inkább bemászni sem egyszerű...

Amúgy, ez a repszigeti Hulhumalé (helyieknek szóló) strandjának vége. A sétány hotelekkel, éttermekkel borított, nem fér a fejembe, miért nem alakítanak ki a nyaralóknak egy rendes fürdőrhelyet akár belépőjeggyel? Nem érné meg???

 A szemét, az igénytelenség, össze-visszaság és építési sitt még mindig megakaszt!

Ciki v. sem, de 4 hónap után világosodtunk meg, hogy a Vilingilire tartó 60 percnyi komp+helyi busz tortúrát ki lehet váltani 10 perc taxival Maléból, mert már jó ideje üzemel átjáróhíd³ a két sziget között! (Ráadásul, csak 2 dollárral drágább!) Jó zöldség-gyümölcs piac is csak odaát van, Malén nincs semmi a szupermarketeken és éttermeken, no meg a dzsuván kívül! Amúgy, autóba ülni a fővárosban hülye választás, mert annyira túlzsúfolt, hogy előbb odaérsz bárhová gyalog! Az utak túl keskenyek, nem férnek el rendesen a kocsik, sok százezer motor cirkál fel-alá és csak egy sáv van, így sok az útlezárás! Viszont, járdák és gyalogutak sincsenek a legtöbb helyen...  

Mivel a Summers tetszett a legjobban, így két héttel később, az utolsó hétvégén, még egyszer visszatértünk latin táncosainkkal és 4 magyar utassal, tehát innen búcsúztattuk el Maldívot, illetve az egész szezont!

Ugyanis, elérkezett közben a szezon utolsó két cruise-a!

Sri Lankán birkatúrára, azaz hajó által szervezett kirándulásra, mentünk Denivel, a táncos barátnőmmel: Elefánt Árvaházba:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Olinak nem volt kedve jönni, mert hajnali indulással járt, másnap pedig előadásunk volt. (Mi lányok, így viszont ellóghattuk a szezon leghosszadalmasabb vészhelyzeti gyakorlatát, ahol ő a többiekkel szívott.) Klassz kirándulás volt, itt ismertem meg a szuper jó fej magyar utasokat is, a "táncos lábú, nyugodt, de szabdszájú, mosolygós" Böbét, a "mindenkit vallató, bárkit leszólító, szent tehenet is megdögönyöző" Katát, a "véletlenül anyuékkel együtt dolgozó, világot látott" Ivánt és "tollaslabda bajnok, Olival egy cipőben járó, mindig csacsogó feleséggel megáldott" Zsoltot, akikkel aztán sokat lógtunk (és főképp rengeteget nevettünk) együtt, de valóban nagyon lefáradtam! Nem is voltam túl fitt másnap, de a showra összekaptam magam! Muszáj volt, mivel tudtam, hogy ők is nézik, így annál jobban izgultam! Jó sok fotót, videót készítettek rólunk:

A tiltott gyümölcs/The Magical Apple

Volt már pár show címünk...

Varieté:

Ez pedig egy saját fotó, melegítéskor:

Illetve a másik showra való fodrászkodásomból:

Néha igen különös (szemmel nem látható) dolgok történnek előadásban... :D

Pont az a bizonyos előadás úgy indult, hogy Oli a zsákban (a darab elején egy anyagban vagyunk megbújva, ahonnan kvázi megszületünk és én alatta gubbasztok) - miközben behajolt - telibe orrba vágott a fenekével, majdnem hanyatt estem! Nem sokkal később, keze beleakadt a hajamba, kitépve pár hajszálat, végül pedig, az ölelkezésnél, úgy térden rúgott (egy rossz ponton),hogy majd‘ összecsuklottam. Menjen már a fenébe, gondoltam, jobb lesz egyedül a színpadon... :D (Hátul aztán megkérdeztem, haragszik e rám, hogy így ütlegel!  Nos, ő észre sem vette, bár a nagy rúzsfoltom ott virított a fenekén!) Mindebből persze a közönség sem észlelt semmit és barátaink is nagyon elégedettek voltak!

Örömmel tölt el, hogy sok pozitív visszajelzést kapunk! Volt pl. egy orosz kislány rajongó, aki minden alkalommal a nyakunkba ugrott mikor meglátott, majd két rajzzal is meglepett! (A dolog szépséghibája, hogy Oliból valahogy Allan lett... Annyi baj legyen! :D) De volt egy gratuláló úriember is, akiről kiderült, hogy már a görög szezonban is látott minket! Ja, de még meg kell említenem, azt az olasz mukit, akinek hót ziher, hogy hiányzik egy kereke! Tavaly kapott el a feleségével egy közös fotóra, majd alig akartak elengedni. Később megtaláltak a közösségi oldalon, én pedig gond nélkül visszajelöltem őket. Hiba volt... Azóta (nem túlzok!) 2 naponta kapok egy üdvözlő matricát, jó kívánságot vagy fotót (ahogy megy az utcán, dolgozik vagy pl. a kondiban teker) amikre én sosem reagálok!(Kezdetben udvariasan visszaírtam, leokéztam, de aztán csak vérszemet kapott és azóta is lelkesen küldi a „Buon Giorno!“-kat, ill. a közös fotónkat, immár századjára, noha karácsonyi üdvözlete óta egy fia válaszra sem méltattam...)

Az ún. olasz esten beültünk Giovanna szóló koncertjére, melyen Mina dalokat énekel! Tök jó, csak ő olyan díva, aki mindig meghal a színpadon! Vagy akkor is elbőgi magát, ha vidám a dal! :D De, megyjegyzem, így viselkedik hétköznapokon is, még civilben is tonnányi sminket visel rajzolt (B)anyajeggyel...

 Közben búcsút vettünk énekes barátainktól is, akiknek véget ért a szezon! Íme, az utolsó közös Varieténk alatt készült „back stage⁴“- fotó: Adrián, Gigi, Abi, Alex, mi, illetve a Karl-Coral páros

Utolsó Mumbaiozás is klasszul telt! Szombat este étterembe mentünk a magyar brigáddal, egy jó kis indiaira! (Ne kérdezzétek, mit ettünk, senki sem jegyezte meg!) Persze, ott is volt szokásos értetlenkedés, ami tök normális Indiában! Sokszor nem értelmezik a rendeléseket, extra kéréseinket (pl. cukor- v. csili nélkül), de azt sem képesek megoldani soha, hogy szétszedjék a számlát.

Amúgy, teljesen más rugóra jár az agyuk, kezdve a bólogatás helyetti tipikus fejrázással, ami roppant muris, de sokszor összezavaró! Bár, az indiaiak zöme – állítólag⁵– beszél angolul, azért ezt ne vegyétek készpénznek! Mert lehet, hogy beszélik, csak nem értik, így nem lehet velük dűlőre jutni, vagy ők értik, de olyan akcentussal beszélik, hogy mi meg nem vagyunk képesek felfogni egy árva mukkot sem. Aztán van a harmadik verzió, amikor nem értik, de hindiül hablatyolnak kitartóan!

Az éji Mumbai album⁶

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd jó nagyot sétáltunk a fülledt éjszakában! Néhol paráztam, mert elég sötét, keskeny utakon jártunk „Mr. Gps-Olit“ követve, ahol nyomunkba szegődött pár fiatal suhanc is (akik érdeklődve méregettek bennünket),de arra is nagyon kellett figyelnem, ki ne menjen a bokám a girbe-gurba köveken, no meg, hogy bele ne lépjek valakinek az arcába, mert rengetegen alszanak szanaszét. (Ja, és a rohangáló patkányokból sincs hiány!) 

Aztán felléptünk a szezonzáró Bollywood partyn (úgy, mint szilveszterkor), ahol pár - igen csak ittas - indiai vendég megragadta Olivért és berángatta a táncparkettre! Szét röhögtem magam ahogy ropta velük 100 Watton, nagyon jó fej volt! Meg is jegyeztem, bezzeg velem nem penderült be múltkor... (Valóban, - mondta - de most nem volt választása! Ahhha!)

Zárásképpen, íme még néhány India-kép Mangaloreból (Ahol még elmentünk a végén az állatkertbe is), Kocsinból és Goából:

Nos, Indiát valóban látni kell! Számunkra egyszerre okozott kellemes- és kellemetlen csalódást, mindenesetre sokarcú az biztos! Sajátos, egyedi, érthetetlen, azaz valóban INCREDIBLE⁷, ahogy hirdetik magukról! Színes, de fokozatosan szürkül a légszennyezettség-, por- és igénytelenség miatt, ráadásul lassan már csak az idősebb generáció jár a tradícionális tarka ruhákban.

A vidéki tengerpartok és dzsungelek, pálmafás erdők között persze akadnak csoda  szép tájak, de a nagyvárosok kiábrándítóak, ugyanakkor fejlődik és fokozatosan tör előre a modernizáció. Utolérte őket az okosvilág, mindenki telefont nyomkod, netezik és fotóz, még az is, kinek feneke kilóg a gatyából, ill. utcán él. Múltkor pont láttunk egy egész családot feküdni a kövezeten telóval a kezükben, amin épp videót néztek. (Tiszteletből nem fotóztam le.) Mi, sajnos a gettó túrát kihagytuk, de barátaink elmondása alapján, sokkal jobb a helyzet, mint azt a tv-ből vagy filmekből gondolták, ugyanis mára rendezettebben, manufaktúrákba tömörülve élnek és a gyerekmunka is szigorúan büntetendő! (Állítólag és remélhetőleg, e túrák bevételét az oktatásukra és fejlesztésükre költik!!!)

Sok millióan vannak, hatalmas a káosz, a közlekedés kibírhatatlan és hagy némi kívánni valót az abban való viselkedésük. Van egy régi mondás, miszerint az utca túloldalára születni kell. :D Nos, nem fért a fejünkbe, hová rohannak? Hiába lámpa, pláne zebra, nem lassítanak. Tojnak egymásra! Ugyanúgy nem láttam udvariasságot, előzékenységet, mint a kínaiaknál, akik letaposták egymást a büfében. 5 hónap alatt egyetlen egyszer szólt hozzánk valaki segítő szándékkal, mert látta, hogy el vagyunk tévedve, egyébként csak a tukmálás, lejmolás vagy közös fotó a céljuk. Ráadásul, több indiai jógit láttam Dubaiban, mint egész Indiában! Hol van már a nyugalom, a keleti bölcselet, az átszellemültség? Barátaink azt mondják, nincs nagy baj ezzel az országgal. Én is sokáig úgy láttam, de mivel több időt töltöttünk itt, sokszor máshogy látom... (De mindig más 1-2 hét túristáskodás valahol, mint huzamosabb időtöltés civilként, hétköznapi „köztük levés“!) A káosz nem fog eltűnni. Tisztul, javul, csökken a hajléktalanszám, ami tök  jó, de a népesség továbbra is növekszik, a szmog egyre erősebb, pusztul a természetes környezet. Ráadásul, nem tudom, hány generáció kell még a civilizáltabb viselkedés, igényesség, jól neveltség kifejlődéséhez. (Meg kell hagyni ismét Kínával tudnék párhuzamot húzni, ahol nagyon hasonlóak ilyen téren.) Persze, nem kell egyformának lennünk! Az európai- vagy nyugati kultúra is sok sebből vérzik, nálunk is van bunkóság, igénytelenség, ridegség, eltávolodás. Ezt a modern kor hozza magával. Sokszor sokan jól megfogalmazták, hogy soha nem volt még ilyen könnyű a kapcsolattartás, de soha nem álltak ennyire távol egymástól az emberek, mint ma. Figyeljünk már egy kicsit oda egymásra, emeljük már fel fejünket a képernyőből, mert úgy érzem, nagyon rossz úton járunk!!!

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, kezdődjön a crossing, irány Európa!

Szép volt jó volt, ideje haza menni! 

Jegyzet:

^{1 just in case = szükség esetére}

^{2 fancy = nívósabb, luxusabb}

^{3 átjáró híd: Amiről a két arcú Maldívos bejegyzésben meséltem. Kínai beruházás eredménye, mellyel eladósították maguk felé a szigetet.}

^{4 backstage = a színpad hátsó, takarásban lévő része}

^{5 indiai oktatás: Akit behatóbban érdeke e téma: http://www.geopolitika.hu/hu/2016/07/08/oktatasi-reform-indiaban-a-tudas-es-az-informacio-hatalma-a-21-szazadban/}

^{6 Az alvós képeket az internetről szedtem!}

^{7 Incredible = szó szerint káprázatos, hihetetlen, előszeretettl használják ők maguk}