Bizony-bizony több mint fél éve feje tetejére állt a világ és épp ennyi telt el utolsó blogbejegyzésem óta, hisz’ azóta, hogy hajós karantén túlélőként hazatértünk március 16-án, itthon vagyunk folyamatosan...
A vírus és az annak következtében hozott intézkedések nagyon megtépázták a hajós társaságokat, persze az egész, turizmusból élő iparág döglődik, egyáltalán nem kímélve a show businesst. Sajnos nagyon sok artista, színész, zenész és előadó kényszerül arra, hogy más vizekre evezzen a munka terén, legalábbis ideiglenesen. Sok művész barátom melózik éjt nappallá téve felszolgálóként, futárként, festőként vagy robotol építkezéseken vagy kifőzdékben, miközben szegre akasztva hever a kosztüm, sarokban pihen a rekvizit. Persze volt egy viszonylag kellemes nyarunk, sőt még egy-egy szabadtéri rendezvényen is szerepeltünk, ami nagyon jó volt!
Pl. a csodálatos Szarvasi Vízi Színházban:
Nem panaszkodni fogok, hisz’ vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő országok! Inkább arról mesélek, hogyan fordult meg 2x90 fokot az életünk!
Nos, egész nyáron ún. „stand by” üzemmódban várakoztunk, ugyanis beígérte a cég, hogy amint tudnak, elindítják első hajójukat, melyre okvetlenül felhelyeznek minket. Persze nagyon megörültünk és megtiszteltetésnek éreztük, hogy kvázi mi leszünk az első artisták a világon, akik visszaszállnak dolgozni a tengerre. Így folyamatosan hírekre vártunk, sokszor izgatottan, sokszor csalódottan vagy frusztráltan. Volt, hogy hetekig semmi nem jött, majd hirtelen üzentek, hogy készítsük a papírjainkat, de aztán újabb halasztásról érkezett a hír... Végül már csak az olasz kormánydöntésre várva ketyegett az óra, mígnem egy július végi szerdán jött a hívás:
Készüljünk, egy hét múlva repülünk!
Ennek nagyon megörültünk, azonban jött a feketeleves is: a crew nem szállhat le soha sehol, és egyéb szigorúbb fedélzeti szabályok lépnek életbe, így a hajón való élet sem lesz fenékig tejfel! Hát ez igen rosszul hangzott, ugyanakkor csak 2 hónapra kell menni egyhuzamban. Ráadásul nem is az a hajó indult elsőnek, amiről heteken át szó volt. (Ti. a legnagyobb vadiúj Smeralda volt beígérve, ami orbitálisan nagy és sokkal több a programlehetőség és helyiség.) Persze győzött az izgatottság és hajóra vágyás, gondoltam, majd csak kibírjuk a 2 hónapot fedélzeten, és már másnap pakoltam elméletben, könyvhegyeket vizualizáltam bőröndökbe, osztottam-szoroztam, mennyi kaját, kiegészítőt és egyéb túlélő készletet fogok majd felhalmozni így, hogy 60 napig még boltba sem mehetek, se internetes kávézóba...
Na, pénteken már „drága” hajóorvosunknál ültünk kialvatlanul, izgalmakkal teli, zsongott az agyam ezerrel. Én már épp végeztem a szokásos „Hogy vannak? Jól vannak?” utáni „Remélem, hozták a 20.000 Ft-ot!” üdvözléssel indított, majd „Ember a vízben!”- féle hallásvizsgálattal, illetve az „Anna, kérem, guggoljon le, majd álljon meg csukott szemmel fél lábon!” típusú mozgáskoordinációs teszttel, és a váróban ültem, mikor az egyik nővér kiabált igen furcsa hangszínen. Mi a fene? – slattyogtam vissza a vizsgálóba, ahol épp Olivér vérnyomását mérték, mely jelentősen száguldott felfelé! A nővérke ugyanis, miközben kolléganője Olit pumpálta, sárga poharam felett hadonászott tesztcsíkkal a kezében:
„Anna, hát én ezt akárhogy nézem, ez bizony pozitív!”
Miiiiii? Először fel sem fogtam, miről beszél, majd megkértem, ne viccelődjön és kértem, csináljon másikat! 3 perc múlva ismét megjelent:
„Na, ez is pozitív!”
„Vagy várjunk, rosszul nézem???”
Összedugták a fejüket! De nem, nem nézte rosszul, ott virított egyértelműen:
Igen izgatottan, de sokkolódva hagytuk el a kórtermet, hisz’ így nem kaphattam meg a felszállási engedélyt. Doktorurunk az én részemet elengedte, habár Olivér perkált, mint a katonatiszt (2x is, mert neki még a 2évest is hosszabbítani kellett), noha ő sem megy így sehova!
Első utunk a szüleimhez vezetett, miközben kocsiból hívtuk a másik szülőpárost, akik kitörő ujjongással reagáltak. Mire hazaértem, már csak édesapám nem tudta, mi a helyzet! Amúgy neki pont szülinapja volt, amit előző este ünnepeltünk, így személyesen akartam közölni vele a nagy hírt. (Meg hát valljuk be, nála jobban senki nem várja már jó ideje az unokát... :D) A vicces az, hogy előző esti vacsoránál még nem érkezett meg az online rendelt ajándéka, így tudta, hogy pénteken meglepetés várja, de ilyesmire aligha számíthatott...Na tessék! Olyan hangon süvített örömében, hogy csoda! Még nem is hallottunk tőle ilyet! :D
Ennek ellenére én még mindig nem akartam elhinni, így apáék után berohantam az utcánkban lévő legközelebbi nőgyógyászati rendelőbe, ahol lecsaptam az asztalra és rikkantottam:
Ide nekem egy ultrahangot! 
(Na jó, nyilván nem kocsmába illő jelenet volt, de valóban az utcáról beesve könyörögtem vizsgálatért, ugyanis még nem jártam ott azelőtt.)
Tudni kell, hogy világéletemben csak nőhöz jártam és meglehetősen hadilábon álltam a kötelező nőgyógyászati látogatásokkal, azaz igyekeztem messziről kerülni... Na, mondanom sem kell, egy kedves, de PASAS fogadott és meglehetősen zokon vettem, mikor arra kért, vetkőzzek! Néztem zavartan, minek? Úgy tudtam, a terhes nőknek a hasán tologatják csak az uh-készüléket!
Valóban – mondta –, de ennyire korán nem látnánk semmit, muszáj lesz alulról megközelíteni a dolgokat. Lefagytam egy pár másodpercre és mérlegeltem: A) Kételyek között vergődöm hétfőig (Jajjj!) vagy B) Beadom a derekam (ez esetben alsó felem) és azonnal megtudom az eredményt... Győzött a türelmetlen kíváncsiság!
És ott volt! 3-4 hetes állapotnak megfelelő petezsákot láttunk, noha még életjel nélkül! Így 2 hét múlva lehetett csak szívhangra számítani! Újabb tűkön ülős napok vártak rám!
Aznap be kellett jelentenünk a cégnek a nagy hírt: MARADUNK! (Egyébként a hajó sikeresen elindult a kemény, faramuci szabályokkal, de végül artisták nem szálltak fel; ragaszkodnak ahhoz, hogy csakis szóló előadó vagy házaspár duó szállhat fel! Így Oli sem mehet a helyettesemmel. Később indítottak még egy járatot, ahová már felkerült egy akrobata pár, és e két járat – szinte egyedüliként, de biztosan az elsők között – azóta is szeli a hullámokat!)
Miért a nagy sokk? Tudnotok kell, hogy mikor mi nekiálltunk az ún. babaprojektnek nyár elején, nem sok jóval kecsegtettek az orvosok a hormonértékeim alapján. (Pajzsmirigy problémás vagyok évek óta! Tudtátok, ez a TSH érték milyen fontos a teherbeesés és vetélés kockázatának szempontjából???! De a progeszteronom és ösztrogénem sem volt kielégítő.) Azt mondták, adjak időt a dolognak, ne görcsöljek rá, hogy most azonnal, hisz’ még kitűnő értékekkel sem megy mindig azonnal... Így kicsit az esélytelenek nyugalmával vágtunk bele, miközben azt éreztem, hogy most ennek nagyon is itt a helye, TERVszerűen! (Közeli barátok nevettek is nagyokat, hogy amúgy is úgy ismernek, hogy ha én valamit elTERVEZEK és fejembe veszek, akkor az úgy lesz!) Na tessék! Tehát nagyon is Annásan sikerült a dolog csettintésre, jóformán elsőre! Tehát, vagy Oli nagyon tud valamit (:D), vagy ez a kis babuka nagyon akart jönni!!! Szóval kész csoda!
Közben lementünk a Balcsira csapatosan, ahol megkezdődtek a reggeli rosszullétek, amik reggel 7-től kora délutánig tartottak igen intenzíven! A srácok csak pillogtak a nyaralóban, amikor hajnalban a fürdőszoba padlón találtak engem félálomban, mert nem tudták, hogy segítsenek. (Nos, nem tudtak, legjobb volt, ha békén hagynak...) Így kevésszer tartottam velük strandra napközben, de legalább esténként már jól éreztem magam!
Aztán a lelki hullámvasútról, ill. a későbbi agyamat elöntő hormonbombáról még nem is beszéltem! Jött az is bőven! Persze, ingerlékenyebbé váltam, mint általában, de nem lettem házi sárkány (ezt Oli megerősítette, bár a szüleimet inkább ne kérdezzétek! :D), inkább kételyek, szorongások kínoztak és magam alá kerültem sokszor órákra.
Nálam a kívánósság ellentéte köszöntött be, semmit nem volt kedvem enni, nem is bírtam. Éhesen egy dologra vágytam csak: SÓra! (Tulajdonképpen, egész első trimeszter alatt elvoltam sós pirítóssal és keksszel...) Olvastam egy nagyon érdekes tanulmányt, hogy milyen evolúciós okai vannak annak, hogy a kismama mit nem kíván és mi az, amit meg nagyon! A test pontosan tudja, mi kell a magzatnak, illetve a hányinger véd a káros dolgok bevitelétől. Aggodalomra semmi ok, a legtöbben fogynak is az első hónapokban, a babának ilyenkor nem kell plusz kalória; amire szüksége van, kiszívja a testünkből!
Ami még igazán érdekes volt, az a drogkereső kutyával versenyző szaglás! Hihetetlen, olyan intenzíven éreztem a szagokat és illatokat, mint még soha! Mit nekem maszk, már a bejáratnál éreztem a gyümölcs illatát a Lidl túlsó oldalán, de a hónaljszagú emberek is megtízszereződtek körülöttem! Nem bírtam Olivér dezodorját sem elviselni, nyomatékosan kértem, ne fújja magát semmivel, ha itthon vagyok, de a saját parfümömet sem használtam, amikor pedig berakott valami illóolajos párologtatót, teljesen kifakadtam! Néha a főzés is nehezemre esett (dinsztelődő vöröshagyma BLEEE!), ráadásul a kávéra (pedig tudjátok mekkora kávéfüggő vagyok!) rá sem bírtam nézni, így a vérnyomásom is rendszeresen 80-nal kezdődött, nem csoda, hogy duplán szédelegtem. Aztán progeszteron hormont is kellett szednem, ami még jobban felerősítette a tüneteket...
Utólag persze azt mondom, ki lehet bírni! Engem bár megviselt, mégsem kerültem infúzióra, mint szegény barátnőm, aki 4 hónapig hányt sugárban 0-24ben... :O
Mit szól az apuka?
Legtöbben azt kérdezgették, Oli felfogta már??? Nos, ő sokkal lazábban vette (naná, elvégre nem benne növekszik új élet, és hát 9 hónapig még nem is kell nagyon változtatnia az életén!) borítékolva a tényt, és csak ennyit mondott első nap: Hát jó! Végül is, ez volt a terv! :D (A képen jól látható, hogy ő is hangolódik! :D)
DE ÉN! ÉN nem hittem el, hogy babánk lesz, még jó darabig! Hónapokig toltam magamtól, mert annyira szorongtam és féltem az első trimeszter alatt, hogy csak a 12. heti genetikai és kiterjedt ultrahangos vizsgálatot követően mertem örülni és megnyugodni. Ekkor kezdtem babacuccot is venni óvatosan!
Hogyan változott a testem az első trimeszter alatt?
Nos, 4 hetesen derült ki, odáig nem is éreztem semmi újat, mindent úgy csináltam, ahogy mindig: kitekertem magam, derekaztam, szétedzve magam, pattogtam, mint a gumilabda. (Jó, ez nem változott azóta sem. :D) Majd jött a hír, 1-2 hétre rá a rosszullétek, de mindig igyekeztem összekaparni magam délutánra és lenyomni egy-egy kardiós edzést, no meg némi erősítést. A hasam – bár kívülről semmi nem látszott 3,5 hónapig – viszonylag hamar kezdett feszülni, így nem sokáig esett jól hátrafelé hajlongani, tehát az artista dolgaim nagyja kiesett egy időre a pakliból. Viszont már kétszer kellett új melltartót vennem! :D Kézen állni még mindig tudok! Sőt, 13 hetesen bevállaltam egy fellépést is az Efotton, de csak hulahooppal:
Közben Olivér elkezdett dolgozni a partnerünkkel az emelőszámmal:
Minden más viszont megy, sőt az ugrabugra és intenzív testmozgás kifejezetten jól esik, noha sokan aggodalmaskodnak ezügyben. Eleinte („Jó, jó visszafogom magam!” alapon) spinningre jártam inkább (mert hát bicajozni szabad! :D), de aztán a hajtós összetett tréningjeimet is nyomtam minimális visszafogottsággal, de odafigyelve. A fittness teremben is tartottam az óráimat, sőt még pluszokat is vállaltam rendszeresen. Inkább a könnyű jóga- és gerinctornás elemekből akad már több mozdulat, ami kényelmetlen, így kénytelen vagyok olyankor tornatanárba átmenni és csak utasítani a klienseket, vagy Olin bemutatni a gyakorlatot! Természetesen vérbőséget okozó, ill. hasas, haspréses erősítéseket sem csinálok már az elejétől fogva!
Kondi termi pillanatok:
Azért a 12. hét betöltése után még a nőgyógyász is azt mondta, lehet keményebben tornázni (Nyilván nem tudta, mennyire fogtam vissza én addig magam.), élvezzem a II. trimesztert, ami az energiáról szól! Mondanom sem kell, ezután meg pláne nyomtam mindent (még TRX edzéseket is), de persze mindig ésszel, odafigyelve a testemre és a kis babámra, aki intenzíven ugrál odabenn, amikor mozgok. Akrobatikázni alig járok be, mivel sok mindent nem tudok csinálni, veszélyes dolgokat pedig nem is akarok, de néha beleállok Olivér kezébe (ilyenkor a kicsi is érzi, hogy apával edzünk :D), no nagy emeléseket nem csinálunk!
Közben megkezdődött a tipikus terhes derékfájdalom is, azt hittem, csak meghúztam a derekam egy gyerekeknek tartott workshop-omon:
De nem, ez ilyenkor egyrészt hormonális, másrészt félidőnél megkezdődik a medence és csípő átformálódása! Azért nem vészes, de nyújtott lábbal padlón feküdni baromira nem esik jól és néha ébredéskor is igen öregesen megyek pisilni. Apropó pisilés! Igaz, a terhes nőknek valóban állandóan wc-re kell rohangálniuk, már eleinte is! Aztán ott van még az alhasi feszülés, apróbb görcsök, ugyanis nyúlnak a szalagok! (Van, hogy kvázi egész nap érzem, hogy nő a méhem!
Azért készülnek sorban a babavárós fotók: 
És a pocakfotók is:
Egyébként, szeptember 1-jétől más állásom is lett a fitness terem mellett, mivel tudható, hogy így még minimum 1 évig itthon „ülök” (no meg a COVID sem akar eltűnni), muszáj tehát valamit kezdenem magammal! Nagy szerencsémre azonnal kitaláltam, mit kéne és hogyan, így immár produkciós menedzserként erősítem a Fővárosi Nagycirkusz állományát. Juhééé!
Aztán ahogy nőtt a pocim, kitaláltam még, hogy online kismama tornát is fogok tartani...
Ha terhes az ember, adódik egy csomó kérdés:
- Hol szüljek?
Magán- vagy közkórház? Kinél? Hogyan??? Hát erre rá lehet pörögni, mert mindenki okos (eleve mindenki osztja az észt a kismamáknak), rengeteg utánaolvasást és információgyűjtést igényel... A régi nőgyógyászom csak „magánban” szül (850.000 Ft-ért alaphangon!!!), így nem is nagyon gondolkoztam tovább, az új doki (jó, 2x voltam a pasinál, aki elsőként vizsgált) pedig a Bajcsyban van, amiről viszont nem olvastam túl jókat. (Sem a csecsemősökről, sem a kórházi körülményekről, vagy látogatási szabályokról...) De bekerültem egy Uzsokis FB csoportba is és így sokkal egyszerűbb volt az információszerzés.
Így aztán viszonylag gyorsan letettem a voksomat e kórház mellett több okból is:
- Több barátnőm szült ott teljes elégedettséggel!
- Híresen jó a szülész- és csecsemőosztálya!
- Viszonylag modern, normális berendezésű, komfortos szobái vannak.
- Közel is van, regionálisan is odatartoznék.
Doktornőt is sok vélemény elolvasása és fényképes szimpátia, majd személyes találkozó alapján választottam ki egy fiatal, kedves, de tapasztalt csaj (nálam fiatalabb) személyében.
Itt még megemlíteném a kötelező védőnői látogatásokat és terheskiskönyv kikérését. Ehhez is azért kellett informálódnom és címileg is átjelentkeznem végre, hogy a körzeti nőcihez járhassak! És hátra van még a gyerekorvos kiválasztása!
- Mi legyen a baba neve?
Lány nevünk már ezer éve volt, de mi lesz, ha fiú lesz? Nekiálltam listázni a szóba jöhető neveket, de Olivér rendre lesöpörte a javát az asztalról. Végül nagy nehezen eljutottunk 2 befutóig, de ezeket egyelőre még nem árulom el! J(Azóta persze már tudjuk a nemét!)
- Csináltassunk-e méregdrága genetikai vizsgálatokat is a kötelezők mellett?
Jó darabig azon az állásponton voltam, hogy igen. Ezen ne spóroljon az ember, pláne ha parás szülők vagyunk. De végül annyira jó eredményt adott a 12. heti nagyvizsgálat, hogy szinte mindenki (doki is) azt mondta, tök felesleges...
- Mit kell beszerezni szülés előtt? Mi az, ami totál hülyeség?
Persze kiságyra, járókára, pelenkára, textillepedőkre, babakocsira és pár rucira mindenkinek szüksége van! (Szerintem hintára is pl. :D) De ezen felül lehet vitatkozni, ki mit tart életbevágónak és mi az, amit elő sem vett. (Babafészek, pólya, pelenkakuka stb. stb. mert hát nagy business a babavárás, mindent ránk akarnak sózni!) És van, ami csak szimplán tök cuki és szinte muszáj megvenni... :D
Azóta már a bababútorokat megrendeltük és megkezdtem a kisruhák begyűjtését! (Nagyon jó „babamama adok-veszek” csoportok vannak a neten, igyekeztem onnan válogatni, mert nonszensz milyen áron vannak a 2 percig hordható ruhácskák... De szerencsénkre, jó ismerőseinktől is kaptunk ezt-azt! :D
Természetesen a tengerész kollekció is elengedhetetlen:
Ami kellemesen bizsergető érzés még, amikor érezni kezdtem a mocorgást odabent! Egy darabig nem tudtam bizonyosan, hogy ezek az apró nyilallások, szurkálások, buborékok és lepkeszárnycsapások a kis babám szambázásából és szaltózásából erednek, mivel elég sok emésztési-, puffadási-, ill. menstruációs ciklusra hajazó érzet kering odabenn, de a 4. hónaptól már egyértelműen felismerhetőek a babamozgások, amiket már apuci is néha érez a bőröm alatt, ha kitartóan fogja a pocimat! :D Minden este odakucorog, beszél picit hozzá, megkérdezi, hogy van és mit csinál, hallgatja! :D Ezek nagyon kedves, meghitt pillanatok! Sokat hallgatok komolyzenét, zongoradarabokat és gyönyörű dalokat, amik bizonyítottan jót tesznek a babának! Főleg fürdőkádban szeretek meditálni és ráhangolódni, próbálok lenyugodni, mert nekem ez sokszor nehezen megy...
Kis babám 20 hetesen:
Persze elolvastam pár terhességről és szülésről szóló könyvet is (van egy kedvenc weboldalam is: babaszoba.hu), nézem a netes fórumokat, kismama csoportokat, gyűjtöm a tapasztalatokat és beszámolókat, ill. szabadidőmben regényeket olvasok, online olasz tanfolyamra járok és shoppingolok a neten, mert élvezem a babacuccok vadászását, nézegetését! :D
Így telnek tehát a mindennapok, bár most beköszöntött a „II. hullámos bezárásos időszak”, így még inkább a babavárásé a terep! No, meg az online edzésé! Ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is gym csoportomba, ahol havi bérletes tagként korlátlanul válogathattok stretching-, gerinctorna-, zsírégető-, erősítő és egyéb folyamatosan bővülő videóimból!
Mindenkinek kitartást, COVID mentes hétköznapokat kívánok, erőt, egészséget! 2020 nem a legszerencsésebb év, nekünk sikerül a legjobbat kihozni belőle! Legalábbis remélem! :)
Ti is találjátok meg a jó oldalát, igyekezzetek derűsek maradni!
Nemsokára jelentkezem!
@circusgirl.anna
