Kedves Olvasóim,
Eljött az ideje egy újabb bejegyzésnek. Lassan végére érünk csodálatos, de nem könnyű francia turnénknak. Gyönyörű helyen utaztunk, élveztük a fellépéseket, jó csapatként léteztünk, sok szép emlékkel gazdagodtunk, de csak barátaink és kollégáink tudják, mit jelent egy ilyen turné - rengeteg pakolás, jövés-menés, bőröndből élés, utazás, „hotelezés”, alkalmazkodás, 0-24 együttlét, csapatban mozgás, előadás, edzés, betegségek - pláne kisgyerekkel.
A pár hét után beálló rutin és monotónia miatt sokszor az Idétlen időkig c. filmben éreztük magunkat. :D Olyan volt, mint egy soha véget nem érő december. De sokszor éltünk karácsony utáni hangulatban, pláne amikor nyugodt hóeséseket bámultunk az ablakból.
Aki nem látta a filmet, mindenképp nézze meg! :D :D :D
Igazi kandallós, összekuporodós, lazulós pillanatokra csak ritkán került sor. A sok rohanás, bosszúság és betegeskedés ellenére azért szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehettünk. Hóban húsvétoltunk (kisfiam idén igluban ásta ki a nyuszitojta tojásokat),
csapatban szülinapoztunk, új barátokat szereztünk, többször síeltem is, vasárnaponként pedig úsztam, ill. kinti havas jakuzziban relaxáltam...
Közben pedig lenyomtunk 110 esti előadást. Ahogy meséltem, négyen voltunk a csapatban: Ambrával, a mongol kaucsuk-lánnyal, ill. az olasz Eglével és a litván Katrinával, akik ún. lollipop-on dolgoztak váltásban. Eglével kezdtünk, majd pár hétre jött Katrina, végül Maxi örömére visszatért „Egle néni”. :D
A shownkról van egy kis videóklip a youtubeon:
https://youtu.be/l2ooVp0gufs
Egle minden nap lőtt egy öltözői selfiet... :D
Szép volt, jó volt, ideje hazatérni!
Hadd' mutassam meg a gyönyörű alpesi tájat:
Klassz hotelekben laktunk, a kaja nagyon finom volt, a legtöbb helyen óriási választékkal.
https://www.clubmed.co.uk/d/the-alps/france
Azért az állandó bejelentkezés, kulcskérés, szobára várás, inkompetens, csak franciául akaró, makogó recepciós (akik két hónap után sem akartak megismerni és segítőkészek lenni) néha már nagyon fárasztott, de legfőképpen a mindennapos utazástól csömörlöttem meg, mely gyakran sok huzavonával járt a mi esetünkben, ti. a gyerek utál autózni és becsatolva ülni. Az biztos, ha jó passzban ébred, és flottul lejutunk a buszig, akkor én nagyon boldog vagyok, és jól indul a napunk. :D
A folyamatos hegyre fel, hegyről le járkálás miatt gyakran éltük meg, hogy tavaszból télbe, illetve télből tavaszba kerültünk. Több, mint 20 fokos ingadozásokon estünk át nap mint nap. Olyan napok is voltak, amikor olvadt a hó, tök meleg volt még fenn a hegyen is és pólóban rövid gatyában rohangáltak emberek, másnap meg ismét szakadt a hó, visszajöhetett a télapó... :D
Tignes
Val d' Isere
Ez megterheli a szervezetet, főképp a mindennapos fizikai munkával. Ráadásul, a szállodákban mindig sok ember között mozogtunk, akik a világ minden tájáról érkeztek: kanadaiak, angolok, indiaiak, kínaiak, ausztrálok stb. Így az éttermekben, konditermekben, öltözőkben gyakran betaláltak minket a különböző fertőzések: kisebb-nagyobb megfázások, ágynak döntő influenza, hányós-hasmenős finomságok stb. Egyetlen egy előadást hagytam ki, amikor konkrétan nem bírtam lábra állni olyan gyenge voltam. Férjem azért szólózott helyettem is, de nagyon durva, mert még soha életemben nem mondtam le fellépést!!!
Közben kisfiam, Maxi betöltötte 3. életévét, rengeteget nőtt, okosodott, fejlődött. Roppant értelmes,„jófej”, nagy szókincsű, tüneményes, huncut kisfiú.
Számára is biztosan örök élmény lesz, hisz’ csöppke életének nem kis időszakát töltötte a francia Alpokban. Gyönyörű kerek mondatokban beszél, nagyon érti a humort. Rengeteget nevetünk, sokszor csal örömkönnyeket az arcomra. Imád zenét hallgatni, táncolni, rajzolni, sokat dobáltatja, szaltóztatja magát, sőt ez már előadás utáni rutin, ahogy a diszkótánc is mielőtt felmegyünk aludni.
Az evése sokat változott. Most úgy eszik, mint egy 1,5-2 éves, legalábbis az önállóság és eszközhasználat terén, noha vannak dolgok amiket képes teljesen egyedül, de a főétel nem nagyon megy, max. 2-3 falat, utána kvázi nem érdekli, de ha etetjük megeszi. :D Továbbra is meglehetősen válogat, igen limitált a menü sor: natúr joghurt, vaj, méz, kenyér, körte, málna, alma, csokitorta, kürtőskalács és puding. Ebéd és vacsora szinte mindig túrós spagetti, ami natúr joghurtos parmezános tésztát jelöl, plusz bolognai. Roppant tudatos, kemény fejű gyerkőc, akinél ezer watton tombol a dackorszak, mindennapos a harc... Ritkán működnek a szakemberek által javasolt hiszti-űző technikák (Vida Ágnes kiselőadásait Fb-on és a blogját jó szívvel ajánlom, mert ő felhívta a figyelmemet pl. az ún. Néró- és distressz hiszti elkülönítésére és különböző kezelésére!), így maradjunk annyiban, nem csak közelgő születésnapom miatt érzem az éveim számát. Sőt, ahogy elnézem, ideje kozmetikushoz mennem!:D Persze, a mérgem hamar elszáll szívmelengető beszólásaitól: „Anya, olyan aranyos vagy, mint egy kisnyuszi!” vagy „Anya te úgy hiányzol nekem!” Majd hozzám bújik és hozzáteszi: „Anya, úgy hiányzol nekem még egyszer!” Hát elolvadok!
4,5 hónap nem kevés, pláne az ő kis életéből. Minden nap máshol, más emberek között mozgott, fix napi rendben, de stabil környezet és pajtások nélkül. Így nem is oly’ meglepő, hogy kissé ’antiszoc’ lett, vagy csak tele a hócipője. Eleve távolságtartó gyerek, idő kell, hogy megszokjon valakit, itt pedig sok idegen nyüzsög, valaki folyton a képébe vigyorog, pacsit kér, arcába mászik, jönnek a „csipkedős nyanyák” :D, akik puszit próbálnak kicsikarni beletrappolva aurájába. Sokan macerálják, na, így néha már vicsorít rájuk, mint egy házőrző kutya. (Mindenesetre, ősszel oviba megy, így remélem, ott oldódik majd.)
De képzeljünk el egy napot az ő szemével:
-
Anyáék minden nap kirángatnak a szobából, miközben kapkodnak, pakolnak, ahelyett, hogy velem játszanának. Minek megyünk másik szobába? Nem értem...
-
Reggel anya nem szereti, hogy nem vagyok éhes és nem akajok reggelizni.
-
Sokszor nem vevők az ötleteimre. Apa nem bírja, ha indulás előtt elbújok, anya pedig ingerült lesz, amikor öltözködés közben elszaladok. Nem értem...
-
Mindig beültetnek a fránya buszba, ami tök unalmas. Miért nem fogják fel, hogy úúútálok bekötözve ülni és miért nem engedik, hogy felálljak, ugráljak vagy megmásszam az első ülést??? Mindig morcik, ha a pocsolyában ugrálok beszállás előtt, pedig imádom a pocsolyákat. Néha sikerül, de ha lebukom, rögtön betesznek, akkor meg inkább sírok.
-
Tudom, néha rossz vagyok és sírok. De szeretek mesét nézni út közben, bár csak a hosszabb utakon engedik. És a végén meglepődnek, ha ordítok, hogy nem tudom befejezni, mert ki kell szállni.
-
Már megint megérkeztünk... Minek jöttünk ide? Inkább itt majadok.
-
Ebéd??? Kit érdekel. Bezár az étterem? Nem vagyok éhes. Az ő bajuk...
-
Játszóba megyünk? Jó, azt szeretem, de csak ha nem jönnek be a többi gyerekek meg békén hagynak az idegen nénik. Nem értem – anya sem – miért nem engednek be néha bizonyos helyeken, főképp őt... (Béna kifogás és protokoll...)
-
Medence? Jóóó, azt szeretem!
-
Na jól van elfáradtam, menjünk aludni!
-
Hol van anya? Gymben? Már megint? Jól van, akkor majd beszéljünk mamával a telefonon, addig építsünk apával. Aztán lerajzolom anyát kopaszon!
-
Fürdeni? Jó! Ha néha nincs kád, ott nem tudok sajnos fürdeni...
-
Mikor megyünk már az öltözőbe? Óhhhh, vacsora után? Nem igaz, már megint étterembe kell menni. Akkor kérek túrós spagettit!
-
Jó az öltöző, végre. Ott nyugodtan nézhetem a mesét! Folyamatosan!
-
Anya, mész még a színpadra? Hát persze, hogy mész... Az jó lesz!
-
Már nem mész, anya színpadra? Akkor Ambra néni, Egle néni dobáljon fel! Juhúúú! Még egyszer! Még egyszer! Még egy utolsót! Na még egy utolsót! LAST ONE!!! Miért nem lehet végtelenségig???
-
Na, akkor menjünk táncolni. Aztán én nyomom a liftet és én nyitom a szobaajtót!!!
-
Este 11: Nem akajok alszani!!! Még játsszunk!
-
Akkor CICIT!!!
Cici-témáról annyit, hogy még tart. Igényli. Ez van. Tervem szerint hazaérkezésünk után elveszem tőle. Gyönyörű időszak volt, nem bánom, hogy eddig tartott, de ejött az ideje. Naivan azt hittem, hogy itt majd simán abbahagyjuk trauma nélkül, hiszen velem lesz éjjel-nappal, de az ellenkezője történt, sokkal többször kérte. Nyilván a környezetváltozás, a speciális körülmények és a sok betegeskedés miatt.
A munka, edzés és utazás ellenére nekem mindig elsődleges volt, hogy Maxinak jó legyen. Igyekeztem vele programokat csinálni, minőségi időt tölteni: levegőzni, játszóterezni, játszóházba menni, hóembert építeni, szánkózni, hókunyhót ásni, gyurmázni, rajzolni, építeni (sőt, én is teljesen rákattantam a legóra :D), gyermekmedencézni stb., de sokszor voltak nehezítő körülmények (időjárás, adott napi lehetőségek, vaskalapos személyzet, kimerültség, időhiány stb.), ill. előfordult, hogy a belemet húztam már... De vasárnaponként este mindig volt egy nagy családi kuckózás ahol nagy Disney vagy teljes filmes animációs meséket néztünk együtt. Úgy imádja, hogy szinte mozdulatlanul képes végig nézni az utolsó lemenő betűig.
Ahogy a mellékelt ábra mutatja, vasalni is szeret... :D :D :D
A hoteleknek van gyermekmegőrzős játszóháza, kinti kis játszótérrel, de ezekbe szülő nem mehet be. Engem néha beengedtek, ha le tudtam zsírozni a managerrel, de volt ahol egyértelműen elhajtottak. Azért mindig adtak kölcsön szuper játékokat. :)
___________________________________________________________________________
A völgyben van egy klassz kis város - Bourg - Saint - Maurice - amin minden héten többször is keresztül vezetett utunk.
Ide jártunk tankolni és bevásárolni is. Egy ilyen alkalommal botlottam Krisztába, az immár 2 kisgyermekes magyar anyukába, a patikában. Nagy örömömre hamar összebarátkoztunk. Lassan egy évtizede élnek itt magyar férjével és egy hangulatos kis kávézót működtetnek, melyben kürtőskalácsot is készítenek:
https://www.pausespecialtycoffee.com
Így aztán minden héten lejöttünk kettesben vagy hármasban látogatóba legalább egy kalácsra (itt kapott rá kisfiam e cukorbombára.:D), no meg sűrűn beugrottam a szomszéd sushisba, ill. bioboltba, de jobb napokon együtt bandáztunk a gyerkőcökkel a város parkjában lévő napsütötte játszótéren, miközben Kriszta megszülte második kisfiát is. :D
Maga a város gyönyörű parkjával, a környező hegyekkel és folyóval egy nagyon élhető, igazi kis mesebeli menedékhely csupán 7000 lakossal.
Sőt, még cable car is van, ami a szemközti hegycsúcs és a város között jár mint egy hullámvasút. :D Ezen a hegycsúcson található az egyik hotel, Club Med ARCS Panorama, ahol rendszeresen felléptünk. Csak a felvonó pályáját láttuk állandóan, így legy alkalommal gondoltam lekirándulunk és nagy meglepetésünkre a sokat keresztezett városkában találtuk magunkat.
https://www.clubmed.fr/r/les-arcs-panorama/w
Ekkor jöttem rá, innen milyen közel van a város, és így lett fix keddi program, kikapcsolódás. Ezután látogattunk el először Krisztáék kávézójába is. Elsőre szintén meglepett, hogy a már általunk ismert sushizó mellett van... :D
Szezon végén egy nap meglógtam egyedül és élveztem a természet szépségét, elmélkedtem, pihentem...
Egy hete már Bourg-Saint-Mauriceban is közel 30 fok volt, majd visszapofátlankodtak a mínuszok. Így a napsütötte, virágszedős, pulóveres tavaszból, a „kezünk lefagy”-féle jégkásaszerű esőben találtuk magunkat...
___________________________________________________________________________
Ahogy már korábban kifejtettem, Maxi hadi lábon áll a táplálkozással. Nagyon sokat küzdöttünk kezdettől fogva az evésével. Itt sokat változott, javult a helyzet. Noha továbbra sem úgy eszik mint, egy átlagos kisgyerek. Habár, nem tudom, létezik e manapság átlagos gyerek...
Egyébként, körbenéztem az étteremben: Rengeteg gyerek csak azért ül nyugodtan az asztalnál, mert monitorozik. Azért, hogy nyugi legyen a szülőknek, kezükbe nyomják már a másfél évesnek is a baby-fogóval ellátott Ipedet, mellette pedig ott nyomkodja a 3-4 éves nagytesó a telefont... De van, hogy megszokott rendben az egész család így ül. Láttam földön fektrengve tizenévest is telefonnal az asztal alatt... Ezek után nem is találtam kivetni valót abban, hogy Maxi fel-alá mászkál az ülésen vagy sétálgat, ha elunja magát. A gond inkább még mindig az, hogy válogat és etetni kell.
Végezetül, Maxi aranyköpéseivel búcsúzom,
oltári dumái vannak:
- Kééérek cicit! Most! Pici cicit!
- Először reggelizni kell. Most ciciztél nem rég.
- De én csak cicit akajok!
- Jó, majd adok reggeli után, de most enni kell!
- De én nagyon szeretek szopizni, mert van benne TEJI!”
Evett kicsit immel-ámmal, majd újra folytatta a cici témát. Próbáltam terelni, de egyszer csak bepöccent:
-Anya, add már oda a cicit a F***OMBA!!!"
„Nem doktor bácsi! Doktor néni vagyok!!!"
„Magas akarok lenni, el akarom érni a PLASZANT!"
Néztük a nagy hókotrókat a hegyen:
„Hmmm... ha nagy leszek, én is biztosan ilyet fogok vezetni, de feketét!"
- Maxi, ha hazamegyünk már nagyfiú leszel, nemsokára óvodába mész! Ott lesz sok gyerek, játék és lesz egy aranyos óvónénid!
- Ufónéni??? Hát nem anya, nem akajok óvodába menni, én nem vagyok egy táborgyerek!"
Felmászott a bordásfal tetejére. Fél szemmel követtem, hipp-hopp lenn volt és büszkén megszólalt: „Ez nagyon félelmetes volt anya! Mindjárt leesik az agyam meg a cicim is!"
Fakockából építkezik:
„Anya, fotózz le, tök jól eljátszom!"
„Jaj, nem így kell építeni, véletlenül megbolondultam!"
Egyik reggel a közelgő szülinapja előtt kérdezem tőle:
-Maxikám, hova öregszel még? -Hááát, Ani mamához!
„Amikor kibújtam a hasadból anya, akkor nagyom sírtam, mert nem akartam ott lenni a doktor bácsinál, vissza akartam menni a hasadba!
Játszik, mondom: Na menjünk be a szobába most már!
Erre ő: Jól van, de inkább maradjunk!
Főzöcskézés közben félig dalolta: KUKORICA! Jaj, de jó, gyerekeknek nem való!
Meséltem hangüzibe, hogy elhagytuk múlt héten a plüss mormotáját, most meg a másik állatkát. Nem tudom meglesz e... Maxi felsóhajt: NA, AZ JÓ KÉRDÉS!
„Akajok cicizni! Naaaa, csak egy keveset!!!"
„Anya, én egy nagyon cicis gyerek vagyok!"
Egyik este tök jól felvilágított a plafonra a kislámpa, belógott a hajam, nevetett. Elkezdtem a kezemmel árnyék-bábozni. Leintett: „De anya, az a kezed! Kitalálsz már minden hülyeséget! Inkább ne csináld már, aludjunk!”
Építettem egy tornyot, de rossz kedve volt, lerombolta. Később bánatosan rám nézett és azt mondta: „Úgy sajnálom anya, hogy leromboltam váradat!”
Festés közben:
„Anya! Nézd csak valamit lefestettem máris, csak még nem fejeztem be”!
Maxi megfogta a vállam miközben mesét nézett és azt mondta kedvesen:
„Anya, mondj nekem valamit”!
És már elég korán elkezdett filozofálni... Sokat kérdezi mostanában:
„Anya, ki tette a fejem a nyakamra? És neked? Hogy került oda a karod? Ki rakja oda? Hogyan van itt az orrom???”
