Annyira érdekes, ahogy az embert néha megtalálják dolgok! Hiszem, nincsenek véletlenek: Kedves színész ismerősöm videó-blogjának köszönhetően, olyan interjúba botlottam, mely a grafológiáról is szólt. Rögvest eszembe jutott, hogy régebben ez érdekelt és szerettem volna vele foglalkozni. Ezt követően kezembe került az a Nők Lapja (az elmúlt fél év minden számát kihoztam, kedves „anyósomnak” köszönhetően, aki lelkiismeretesen őrizgette nekem! Köszönöm, Zsuzsa!!!), melyben szintén volt egy erről szóló cikk, végül még egy könyvajánlásba is belefutottam aznap! Egy barátnőmnek említettem is, mire rögvest küldött két E könyvet! (Köszike, Döníz!) Hab a tortán: beszélgettem egy filippin sráccal, kérdeztem, mi a pozíciója (ti. pocsék arcmemóriám van és sokszor nem ismerek meg vagy nem tudok megkülönböztetni embereket a dolgozók közül, pláne egyenruha nélkül... Borzasztó! :D Ha valaki felteszi ál-bajuszát, én tuti nem ismerem fel, lehet akár közeli ismerős!!!) mire kiderült, a nyomdában dolgozik. Hihetetlen, ugyanis pont előtte ötlöttem ki, hogy megkörnyékezem a hajós nyomdát, hisz’ úgy tudok tanulni, ha aláhúzhatom, kiszínezhetem, vagyis magamévá tehetem az anyagot! (Nem csak grafomán vagyok és papírpárti, hanem vizuális típus! :D) Szóval, nagyon úgy fest, az univerzum üzent nekem!
Még egy kis érdekes kis egybeesés, mely szintén a már említett női magazinhoz kapcsolódik, melyet főképp Tienjinben olvasok a buszon és rendszerint akkor kezdek új számba. Ezúttal heti témája, a nyelvek volt. Mielőtt bele lapoztam volna, pont beszélgetésbe elegyedtünk a kínai Jerryvel, aki port agent (kikötős ügynök1). Kiderült, 8 nyelven beszél, melyekből angolul, olaszul, koreaiul, japánul és franciául folyékonyan, de oroszul, németül és portugálul is eltársalog. Mindig meglepődőm, mikor ilyen jó nyelvérzéke van valakinek, irigylem!!! Lehet, hogy szorgalmas vagyok és van fenekem a tanuláshoz, de nem beszélek könnyen, hiába magolom tökéletesen a nyelvtant és válok perfektté írásban, az értéssel akadnak gondjaim. :D No, de a napokban esett le a tantusz, hogy családon belül is akad valaki, aki szintén legalább 8 nyelven tud kommunikálni: Oli apuja, aki hihetetlenül kalandos, cirkuszi pályája során tett szert e hatalmas tudásra!
(Kik nem ismerik, megjegyzem, egy híres és kiváló zsonglőrről beszélünk, művésznevén Fudiról! Sőt, meg is osztok egy nem régiben vele készített remek interjút: https://youtu.be/jkiF7r2crEI )
Amúgy Jerrynek (ami pusztán becenév, persze! 12 éve, mikor apával jártam Pekingben, a kínai idegenvezetőnket pl. Jánosnak szólítottuk :D) mindenféle valutája van, mikor felajánlottam neki forintot, nagyon megörült, mert azt gondolta, Magyarországon is euró van!
De akkor szentelnék már pár sort én is e témának! Azt olvastam, jelenleg 7000 nyelv van a földön, ebből 2301 csak Ázsiában! (WOW!) Azt jósolják, hogy a közeljövőben ennek 90%-a el fog tűnni. Ami még érdekesség, hogy a 10 legnehezebben tanulható között ott van a magyar is, rögtön a japán után! Lehet, hogy nekünk tényleg könnyen menne a japán? Egyszer említettem már Nektek, hogy egy nyelvlecke sorozatban, ezt állították. (De csak a személyes névmásokra van vagy 6 szavuk, darabonként! Aztán nem mindegy, hogy ki kivel vagy kiről beszél! Nő nőről, férfi nőről, férfi férfiről vagy férfi nőről... Fokozzam még??? :D) Mindenesetre e cikk megnyugtatott, attól nem kell félni, hogy a ’mandarin’ kiszorítaná az ’angol’ uralmát, a tonálissága (=hangmagasság befolyásolja a jelentést) és baromi bonyolult írása miatt...
Mi mit tanultunk Ázsiában az elmúlt év alatt??? Hááát... nem sokat! :D A ’Nyihao’-s ’jó napot’-on és Xie Xie (köszönömön) mellett, tudjuk a Csin csui! Csin csui, van shang hao! (Azaz figyelem, figyelem, jó estét!), aztán TONKÁN SÜTŐ (vagyis Vision in Motion :D). Koreaiul és japánul pedig tudunk köszönni (K: Annyeonghaseyo!, J:Kon’nichiwa!/Irassaimaseeee, ami szó szerint: „kerülj beljebb”, belépéskor hallhatjuk az üzletekben), megköszönni (K: Gam-sa-ham-mi-da! J: Arigatou!) és elköszönni (K: Jal ga! J: Sayounara!)!
Sikeresen rászoktattuk a táncosokat a Kitty kávézóra, így Kínában már egész sokan járunk ki. Aznap ismét késve futott be a hajó, így később szabadultunk, taxiztunk hát. (Ha Kínában jártok, a női sofőröket ajánlom, kevésbé szélhámosok és jobban tájékozódnak!) Andrii is jött végre, majd’ elalélt gyönyörűségében, milyen olcsó a szupermarket (tudhatjátok, Korea és Japán elég drága)! A Mc’Donald’s-ban aztán fülig ért a szája, mint egy 5 éves gyereknek, annyira feldobta a hamburger és fagylalt. Mondta is: „Sorry, de engem a gyorskaja tesz boldoggá, pláne ha nem jutok ukrán specialitásokhoz!” Szárnyaim alá vettem (megint lett egy „kisfiam”), mert nem vásárol ám könnyen! Mindenben tanácsot kért (aftershave, arctisztító, toll, öblítő, magvak terén.), hosszasan válogatott (azt sem volt egyszerű kiválasztania, melyik post-it csomagot vegye például az angol- és olasztanuláshoz), végül elvittem a plázához is, ahol aztán szétváltunk, mert hát „az idő aközbe haladott sietve”! („... a patak habjain piroslott az este...” János Vitéz jutott eszembe :D Még tavaly olvastam fel Olinak, akinek kissé hiányos a magyar irodalom tudása, köszönhetően az amerikai iskolának! Erről jut eszembe, mostanában tele volt Ludas Matyival a Facebook, legalábbis a cirkuszosok körében – köszönhetően az FNC2-ben feldolgozott variációnak – így letöltöttem a régi, jó magyar mesefilmet! Szétnevettük magunkat, mikor befutott a banya, Piri NÉNE!!!)
https://www.youtube.com/watch?v=PtoDfi0WXrY
Na, vissza Tienjinhez! Újabb hóbortunk ebéd terén, a rizslabda, ami kvázi egy sushi-massza: zöldség, lazac, kis alga és rizs. Nem utolsó sorban, olcsó és tökre finom!!! :D
Aznap tartottam pihenő napot, emiatt kihagytam a délutáni szundit (mondhatjátok, öreges vagy ovis szokás, de szinte minden kikötős délután alszom egy jó 20 percet, mert anélkül képtelen vagyok létezni!), viszont mégis lementem kondiba Olival, hogy engem használjon súlynak a plusz 6-8 kg-os nehezékekkel a kezemben, majd miután sikeresen kimerült, lenyomtam én is egy jógát. Mostanában újra űzöm, rendszeresen! (Hasznosnak bizonyul fellépések előtt bemelegítésként és mindig felfrissít. Ráadásul, a testem is meghálálja!) Igaz, hogy közben ricsajoztak a kaszinós és bolti dolgozók, mivel a későbbi indulás miatt, hirtelen túl sok szabad idejük lett és lejöttek wifizni! Már nagyon szakszerűen állítgatják a fekvenyomó padokat, hogy megtalálják a telefonozáshoz tökéletes szöget... :D Nem akarok gonoszkodni, mert nem sok helye van a crew-nak randalírozni, de hát az edzeni vágyó embereknek elég zavaró e traccs-parti!
Jóga-ajánlásom: https://www.youtube.com/channel/UCWN2FPlvg9r-LnUyepH9IaQ
Oli egyik este vicces kedvében volt és felhívta Sergiut - indiai akcentust produkálva - a kerékpárja után érdeklődve, amit barátunk nemrég áruba bocsájtott. Nem tudom, hogy bírta ki röhögés nélkül, - nekem már a könnyeim potyogtak - de román tenorunk teljesen gyanútlanul magyarázkodott, hogy bizony már elkelt és nagyon sajnálja, hogy nem vette le a hirdetést! Hosszas fejvakargatást okozhatott (legalábbis így képzeltem el barátunkat) - ugyanis lelkes párom újabb és újabb ötletekkel állt elő, hogy pl. majd a vevőtől veszi meg – míg végül bevallotta az igazat és nagy nevetés után elhúztak ping pongozni! (Csak megnyugtatásképp közlöm, immár új ütővel! :D) Aznap egy új sportot űzhettek: „asztali szörf-teniszt”, ti. olyannyira dülöngélt a hajó, hogy majd’ leborultam az ágyról, ülő helyzetből!!! Az éjjel aztán a welfares elnök3 próbálta őket becsalogatni a „Mikulás gyárba” (áldumával), ugyanis karácsonyi ajándékcsomagokat készítenek a crew-nak. Hát, a fiúk nem bizonyultak lelkes manócskáknak, 3 csomag után el is tűntek szélsebesen! Mondták, erről nem volt szó és ŐK – kééérem szépen – fontos meccsben vannak! :D :D :D
A héten Busanba tartottunk, ahol most is ragyogó idő volt, de nekem már örökre az agyamba égett az a bizonyos tavalyi mínusz 10 fokos nap, mikor az utcán nem tudtam meglenni forró kávé nélkül, így ez a város eszki-móka marad! A tengerparti Dadaepo Beach felé vettük az irányt, ahol egy turistalátványosságnak szánt nagy szökőkút is található. Noha le volt zárva, azért jól tettük, hogy elmentünk: sétáltunk a homokos parton, kagylók között szemezgettünk, fák között bogarásztunk és padon napozva élveztük az őszi nap talán utolsó sugarait. Végül, még belefért egy kis shopping (tudjátok, kötelező-fenséges mandula, ezúttal mangós változatban, kókuszos algaszelet és incsi-fincsi mandarin került a kosárba), meg egy kis esti nézelődés a streetfoodos és egyéb üzletecskék között.
Újabb koreai észrevételeim:
Itt mindenki sportosan jár, túrázó szettekben. A hegymászó-stílusú ruhaboltok virágoznak, minden utcasarkon található egy legalább (épp, mint az arckozmetikum- és maszk árusító üzletekből). Ami legutóbb tűnt csak fel igazán, minden nő torna- vagy topis cipőben jár. Komolyan mondom, szétnézve a metrón, egy darab magas sarkút viselő egyént sem láttam!!! Másik, ami nem csupán koreai jellegzetesség, de számomra elkeserítő: MINDENKI mindenhol mobilozik! Alig beszélgetnek, ráadásul többségük bugyuta játékokat nyomkod megállás nélkül!
A taxisok viszont még mindig szörnyen buták errefelé... :D
Másnap Fukun is kiválóan éreztük magunkat a reggeli kabin-ellenőrzés (köszönjük a hajnali ébresztést) ellenére! Óriási kört jártunk be: Megnéztük a Sumiyoshi templomot, ahol egyébként bele pottyant valami a retinámba, de úgy, hogy majd’ megőrültem! Bő fél óráig nem tudtam kinyitni a szemem, ömlött a könnyem (még az orrom is megindult, sőt a pisilhetnék is rám tört), így bele csurgott a teljes smink, ezt követően már a parányi csillámpor csípte, fél napon át kínlódtam.
Majd eljutottunk a Rakusuien Kertbe is, ahol érdekes szerkezetre bukkantunk: egy bambusz nád, ami levezet a mélybe, vizet kell rácsorgatni és ha bele hallgatsz, zenélnek a vízcseppek a föld alatt! Ez a hely, igazi tradicionális teakert, ahol azért nem állt meg az idő, mert a relaxáló idős pár kezében már ott lapított az okostelefon. Azért kimondottan meditálós hely és csupa zöld minden.
Aztán átsétáltunk egészen a másik városközpontig azaz, Hakatatól Tenjinig4, ahol egy bizonyos éttermet kerestünk a maláj zenész ajánlására. Nem találtuk meg. Így, jobb híján, az éhségtől vezérelve beültünk egy ismeretlenbe! Menüt kértünk, melyhez a makikon, toron és hamachin (ezek a szokásos rolók, tonhalas, ill. lazacos falatok) kívül járt a tipikus Miso leves és az ún. Seto (pudingszerű, zselatinos halas cucc, amit valószínűleg nem írtam le jól) is, ami nem volt rossz!
Aznap este akkora hullámok csaptak fel, hogy az előadásban kihagyatták a duónkat. Kevésbé volt fárasztó, viszont néző közönség is alig akadt. A 2.-ra azért csillapodott a tenger és rendes kerékvágásban zajlott minden! Utána moziestet szerveztünk 6-an! Klasszul kivetítettük a falra a filmet (A Bohóc című horrort, ami inkább humoros, mint félelmetes), és a plusz matracnak köszönhetően, ülőhelyünk is akadt bőven. Ráadásul, épp parti volt fenn, így a fiúk lehoztak csomó ingyen üdítőt! :D
Utazó nap ismét ezerrel gyakoroltunk! Nem árt kondiba lendülnünk, ugyanis nem vagyunk 6 perces csüngéshez hozzá szokva. Még! Később kardió és jóga. Aznap Kip lazaccal lepett meg, már jó ideje nem járunk utastérbe ebédelni, de ő gyakran fellátogat. Rendes tőle, hogy rám is gondolt! Egyébként, most nagyon el van merülve az amerikai elnökválasztásban. (Pláne, mióta tudja az eredményt! Annyira kivan, haza menni sincs kedve!)
A következő cruison ismét Jeju került napi rendre, ahol megint arborétumoztunk, de ezúttal Anitáékkal. Kellemes időnk volt, bár a nap végére nagy zuhé kerekedett! Szerencsére, számítottunk rá, így egyáltalán nem szegte kedvünket. Szeretek néha csak nézelődni és fényképezni, főleg mikor egymagam sétálok. Tolle könyvében hangzik el, mennyit fejlődhet spirituális énünk puszta megfigyeléssel, azonban az állatoktól többet tanulhatunk, ugyanis sokkal közelebb állnak ők az ún. természetes állapothoz, nem zavarja őket holmi ’EGO’... (Eckhart Tolle: A világ csak belülről változhat meg)
Eső elött még sikerült Olit beráncigálnom az erdőbe! Felfedeztünk egy bambusz-rengeteget is (lám, mindig akad új), ahol Olivér igyekezett megmászni egy vastagabb darabot (kevés sikerrel), aztán csak a pókokat tanulmányozta előszeretettel, végül az ősz színeit csodáltuk:
Oli nagy játékból jött meg egyik este! Bő 5 órán át asztali teniszezett. Örült, mert egyre többen kaptak kedvet, így több vetélytárs akad. Nem beszélve vadi új eszközéről, mely úgy tűnik, remekül szuperál. Bár sajnálja, hogy hőn szeretett 16 éves ütője eltört, de haladni kell a korral! Most aztán tarol a szerváival! Szegény Kip kevésbé boldog, már nem egyszer kapott ki 11/0-ra és aznap (megjelent, mint ágról szakadt árva gyerek a játszótéren, úgy csoszogott bő farmerjében, farzsebbe dugott gagyi ütővel) a nagy meccs és túl sok jó játékos láttán, el is ment a kedve az egésztől. Mostanában arra keresi a választ, hogy lehetséges az, hogy hetek óta gyakorol és nincs fejlődés!? Oli szerint, azért humoros, mert ebben is olyan, mint mindig: Csodát vár, ahelyett, hogy tenne érte. (Pl. játékhoz öltözhetne, jobb ütőre szert tehetne, vagy mikor lemaradásba kerül, nem kéne rögtön feladnia, amire hajlamos...) Nem úgy, mint én, aki nagy lelkesen vetettem bele magam mindenfélébe, főleg könyvekbe és tanulmányokba, írásba és jógába. Hirtelen kevés is lett a 24 óra!!!
Mondják: „lakva ismerszik meg az ember”. Ez a hajón is igaz, legalábbis adott körön belül, mely sokszor olyan, mint egy koleszban: Megy a pletyka, klikkesedés, kavarás (ilyen is, olyan is :D) bele látsz mások szokásaiba, megismered szava járásaikat, ideges/szomorú/vidám arcaikat... Legújabb sláger, mellyel viccelődünk magunk között, Andreii gyakori „Jössz teázni ?” c. (Come to have a tea with me!) kérdése Olihoz, aki felkiáltott a minap: „Hát mi vagyok én, egy angol úrhölgy?!” (Ráadásul, barátunknak ez nem csak teát, hanem egy teljes délutáni vagy éjszakai lakomát jelent.) Gyakran jut eszünkbe drága Andrásunk is, akit idézgetünk evés után: „Jó a szám???” (Kérdezte mindig csücsörítve, nem bírta, ha maszatos maradt az arca!!! :D :D :D) Kip szálló igékké vált, híres mondatkezdéseit már ezerszer idéztem. („Technically... Literally... The problem is...”) De ha már szóba hoztam, képzeljétek, kiderült, orvosi papírja van róla, hogy hiperaktív! Nos, ez sok mindent megmagyaráz, de hogy jót is mondjak, azért néha el tudom kapni egy-egy építő beszélgetésre is!
Aztán vannak szemmel látható addikciók:
- lásd ’A Szőkenő’ (másodkapitány feleség), aki híres lett arról, hogy állandóan rohant a kamu piacra. Minden egyes alkalommal!!! Biztosan shopping-mániában szenved, pláne még átélhette a ’milyen jó üzletet csináltam’ – érzést is, sokszorosan!
- Aztán vannak a netfüggők, akik a hajón több száz eurós internet számlát halmoznak fel és kint sem érdekli őket más, csak wifi. Ennek két fajtája van: a hajón robotoló legénységi tag, (aki a családját hiányolja és kapcsolatot tart), illetve az unatkozó, depressziós-megkeseredett vagy szimplán érdektelen dolgozó (pl. zenészek között már többször láttunk ilyet, de a ruszki korisok is ezt a tábort erősítették)!
- Találhatunk még bár-függőket (azaz, alkeszeket, amilyen egyik főnök asszonyunk volt, aki a reggelihez is bort ivott tán), gym-függők (mint én v. Millie barátném...), kabin-molyok (akiket sosem látni, mert teljesen antiszocik pl. Luana, a régi brazil énekesnő vagy akik rengeteget dolgoznak pl. menedzserek, felső vezetők, bár ők inkább iroda-molyok), muff-mágnesek (tisztek, de Marco fiam is ide tartozott) és/vagy a játékosok (akik több vasat tartanak a tűzben pl. a táncoslányt pofozó Dj gyerek), ezek női párjai a pasivadászok (sok entertainmentes - főleg táncoslány - idesorolható, de ex kisfőnökünk, Lily is) és még sorolhatnám!
Ami még feltűnt, hogy adott pozíciókban (hiába az eltérő kultúra/nemzetiség) hasonulnak vagy alapból egyformák a betöltőik: Pl. a fiú show-énekesek egyféleképpen elvarázsoltak, afféle művész lelkek. Lehet eltérő habitusuk, mégis mindegyikőjükben felfedezhetők közös vonások. (Az angol Ronan, Robin, ill. dél-afrikai Gavin, akár futószalagon is készülhetett volna. Nagy szájú Marconkban és Andrásunkban is érzékeltünk több hasonlóságot, nem hiába szerettük mindkettőjüket! De ilyen volt Joe is a Magicán.) Igaz, eddigi énekesnőink elég különbözőek voltak, de egy közös nevezőjük nekik is akadt: mindig külön utakon jártak. A táncoslányokról nem kell sokat szólnom, viszont az ő sajátosságaik ugyanannyira eredhetnek angolságukból, mint pozíciójukból. Ugyanakkor, mindig egyértelmű, hogy az ukrán/orosz/román táncosok mások (stílusukban, mentalitásukban), csak úgy, mint a dél-amerikaiak (dominikai Junior, brazil Cleber vagy argentin Juan...)!
Következő kikötésünk az általam nagyon kedvelt Nagasakira esett. Igaz, itt mindig rövid ideig állunk és természetesen, most is kitaláltak valamit (reggeli míting), de hamar szabadultunk és óriási túrát csaptunk! Egyik templomból a másikba, hegyre fel, hegyről le, kis-állatkerti majom- és kecske etetés és még sorolhatnám. Látogatott főbb helyeink: Suwa szentély, Kofukuji templom, Kazagashira Park, illetve egy helyi piac (Shindaiku-machi), ahol olyan isteni fügét ettem, hogy szerelembe estem! (Nem is tudom, ettem e valaha friss, érett fügét... Talán csak gyerekkoromban!) E mellett még ínycsiklandozó mandarinokat csempésztünk a szokásos avokádóval a kapucninkban! :D Az eső egész nap szitált, de kellemesen párás meleg volt, nem fáztunk egy cseppet sem. (Sőt, a hajón kifejezetten hőség lett, előadás alatt triplán izzadt a csapat!)
Este ismét crew-mozi volt, kevesen jöttek. Annál több ital és pop corn jutott nekünk. :D Bazi nagy görög lagzi II.-t adtak és plusz poén volt, hogy Stavros - a Costa Atlantica egyetlen görögje - ült mögöttünk! Néha figyeltem az arcát, végre láttam mosolyogni is, mivel alapvetően nem egy kedves figura, tehát nem egy „tipikus görög” ! Ő az a bagószagú menedzser különben, akit kilométerekről ki lehet szagolni (sajnos), vele vagyunk egy muster stationön5 és tavaly együtt repültünk majdnem Pestig!
Láthatjátok, igyekszem a jó dolgok elébe menni mostanában, viszont még mindig jut időm elmélkedni és megfigyelni! :D Már csak két hét és megindulunk a csendes-óceáni szigetekre!!! Juhééé!
2016.11.15.
