Előszó: A Bari-fíling

Szeretem Barit! Noha, bejártam már ezerszer, mégis mindig örömmel megyek ki, annak ellenére, hogy max. 3 órám van. (Általában 12.30-ra kell hajón lenni!) Bari tipikus (déli) olasz város, de a hatalmas vára, ill. a várfal mögött elterülő óvárosa miatt különösen hangulatos. Sok gyönyörű színház, templom, nagy park, egyetem, szökőkút található itt, ill. rengeteg étterme, kávézója van, a modern részen pedig minden ismert márka fellelhető, de én inkább az egyedi üzleteiért rajongok.

Szokásos körutam állomásai: 1. Zöldséges-gyümölcsös az óvárosban, 2. „A kínai mindenes”, ahol az égadta világon mindent megtalálni OLCÓN! :D, ill. 3. a legfőbb létszükségleteimet kielégítő bio/diétás/mentes/vega/vegán NaturaSí! Ide már törzskártyám van! :D 

De gyakran betérek a helyi könyveshez vagy a coolos retró boltba,

 illetve egy-két picike (tengerészes vagy egyéb csajos cukiságos) kézműves, dekor üzletecskébe is! 

És ott vannak még a kirakodós árusok, akiknél tavaly vettem kedvenc fonott táskámat! Oli mostanában nem igazán jön ki a korai és rövid kikötés miatt. (Azért pláne nem, hogy bevásárlásra kísérgessen, hisz’ mégis férfiből van!) Ám én élvezem e kora reggeli sétáimat! Néha kis utcákban kolbászolok, fotózgatok újra és újra megcsodálva egy-egy épületet vagy csak célirányosan menetelek a központig olvasva (Én otthon is könyvvel/újsággal járom a várost!), majd hazafelé telefonon cseverészek...

Legutóbb is jó korán indultam, amikor még kellemes az idő, kevesen vannak az utcán és a boltok egy része zárva még.  Épp egy jó kis cikket olvastam, mire vidámság járt át, felkaptam fejem: Mily' békés és nyugodt minden! Hirtelen döbbentem rá: szuperül érzem magam!

Miután megvettem az ínycsiklandó barackokat kedvenc árusomnál, egy mogorva bácsinál (Nem véletlenül popsi alakú, mi!? :D :D :D), 

előkaptam a fotó-apparátot (telefont! :D), hogy átadjam majd valamelyest ezt az élményt, mert rögvest elhatároztam, hogy ezzel indítom majd e következő blog-fejezetet:

Nos, elengedhetetlenül fontosak ezek az apró örömök, ill. a feltöltődés, mert bosszúság is dögivel akad, ezekből kiválogattam párat:

• mikor a színpad-menedzser rám szól, hogy ne másszak fel a 4 fokos létrán a kosztümraktárig, mert veszélyes! Inkább kerüljek, menjek fel egy emeletet, 2 bazi nehéz (tényleg elképesztően nehéz!!! Fél kézzel nem is bírom kinyitni...) ajtón keresztül, nehogy „akármi” történjen! Akármi, ami az ő felelőssége! Mivel, ha Oliról vagy a levegőből esek az az én bajom, de ha e mini létráról fél méterről, az az övé! (Ja, ennek tetejébe, a másik raktárhoz vezető ugyanilyen létrát bezzeg használhatjuk, mert ott a kinti ajtót rendszerint zárva tartják...) Szóval, ezekre vannak rápörögve! A színpadtechnikusok is gyakran majréznak, hogy elveszíthetik az engedélyüket, ha fejre esek! Röhej! Erre mit mondjak!?

• Hasonlóan agyzsibbasztó, amikor azért zavarnak le a színpadról (Mikor a próbán jelzésképp ott állok, tehát nem is gyakorlatozok!), hogy vegyem ki a pici fülbevalómat, mert VESZÉLYES, de amikor 8-10 méteres hullámokban dolgozunk mozgó hajón, akkor csak annyit mondanak: Légy óvatos!

• Mikor Oli új vészhelyzeti pontra („Muster Station”-re) került, (Ti. PDA-s lett, azaz az utas- és crew kártyákat csipogtatja mostantól) az izomagyú HR-es felügyelő első dolga volt belé kötni ruházata miatt! Becsmérlő tekintettel végig mérte drágámat, aki nem is értette, mi a probléma, így rákérdezett. Erre „Őolaszsága” ennyit nyekegett: „Ez, mi ez?” – „Mi lenne, mindig ebbe vagyok!” - vágta rá Oli és tovább ment.

Megj. egy ¾-es sötét kék, horgonyos nadrágban volt, galléros gombos fekete pólóval (tehát nem lezser kabinban fetrengős cuccban), amit épp hajóra csináltattunk, mivel olyan szabású, mint az uniformis, amit nekünk ’Artist’-ként nem kell hordani, tehát nincs is! Ráadásul, ott a kézműves nőci is, saját fitness ruhájában, aki szintén Artist. De őt még a büfében is láttam e kollekcióban, fittyet hányva a dress-kódra!  

Itt táncosaink bemutatják, milyen az uniformis:

Összehasonlításképp, Oli aznapi viselete, amikor belé kötöttek:

Ha már öltözködés!

Ki is vesézem a témát egyszer s mindenkorra, mert néha tényleg fárasztóak!

Az utastérben, drilleken és mítingeken kötelező DRESS KÓD: nappal uniformis, ill. nekünk normál viselet, de nem lehet farmer! Este 6-tól pedig kötelező elegánsba- (mint ing-hosszú nadrág, nőknek csini ruci), illetve gála esten még nagyobb puccba vedleni, mint zakó/öltöny/frakk és estélyi! (Nőknek elég a csinos koktélruha is.)

Nem értjük, amikor kekeckednek, mert mindig normálisan öltözünk. Volt, mikor egy gyűlésen szólt Olinak a diri-asszisztens a múltkorihoz hasonló viseletre, hogy talán ez így nem jó, de nem fejtette ki. Mi a franc?!  De volt, hogy a konyhás szólt rá, hogy ne menjen rövid nadrágban az ebédlőbe, mert tilos!Jó, ez ki van írva, csak hülyeség, mert az egyenruha is rövid nadrágból áll, amiben meg be lehet menni... Nooormális!!!???

• Hogy esztelenül „drillezünk” minden Argostolin! Tavaly az egyik felügyelőtiszt még mondta is, hogy igyekeznek változtatni majd az agytalan gyakorlatozáson, hisz’ semmi értelme zombiként rutinból művelni nonstop, mivel valós helyzetben elfelejtünk majd gondolkodni. Erre pont az ellenkezőjével szembesülünk! Mindig minden ugyanaz, még csak speciális helyzeteket sem kreálnak. Ennek ellenére, mégis akad, akinek halvány lila gőze sincs semmiről, akik meg tudják a dolgukat, azoknak mindegy. Sokan csak elvannak, mint a befőtt:a szakács telefonálgat, az ápoló csetel, sőt múltkor egy felelős beosztott be sem akart szállni a csónakba, kétszeri utasításra is csak ennyit reagált legyintve: „Ehhh!” Egy kollégám pedig hétről hétre a kötelező sapka nélkül jelenik meg, de idáig még csak szóra sem méltatták. (Más hajón e nélkül tüstént visszaküldtek, sőt néha beszélgetni sem nagyon lehetett.)

Nyilván, nem kell katonai vasszigor, én is szívesebben csacsogok vigyázzállás helyett, de ha a havi 1 kötelező ellenére, minden héten csináljuk komolytalanul, annak mi értelme? Pláne, hogy ott van még az utas-drill is, ami ugyanez csak vendégekkel. Bár, rövidebb, mert nincs végig játszva és többet tevékenykedünk (így kevésbé uncsi), sorba rendezünk, koordinálunk, mellényeket igazítunk... (Ja, és nem kora reggel van!)

Egy kis hírfrissítés azóta: Megjött a jól ismert Marco biztonsági fő tiszt (Alias George Clooney! :D Őt bírom és igen közel áll a szívemhez, mert jó olasz macsó módra, mindig bókol, ha meglát! :D), aki rögvest szétcsapott! Következő nagy drillen ugyanis mindenbe bele kötött, de még az ominózus sapkát is kiszúrta! Mondom én, hogy káosz volt eddig...

• Kabinunkban megszámlálhatatlan zajt tudok megkülönböztetni:

1. Tartály- és mosogatóvízürítés 2. Edénycsörgés 3. Kopogás (Ajtón/Falon/Talajon) 4. Lépcsőn magassarkúban klaffogás 5. Sepregetés 6. Partvisfej falnak ütése 7. Indiai- és filippin hablaty 8. Éjjel 2-es (műszak végi) kiáltozás 9. Kajaszállítókocsi-gurítás 10. Kattogás 11. Wc-lehúzás 12. Éjjel 1-es hajnyírás + zene-bömböltetés (heti 1x) 13. Félretárcsázott telefoncsörgés (Az elmúlt napokban 3x csörgött hajnali 3 és 6 között a szobateló!) 14. Folyosón glasszáló mobil csörgése 15. Szekus walkie-talkie 16. Vízzáróajtó sípja 17. Ajtó csapkodás 18. Tányér csörgés és kés-villa-kanál karistolás 19. Van valami fura golyógurulás késő esténként! El sem tudjuk képzelni, mi lehet! Valakinek esténként kihullik a gésa golyó a fenekéből, vagy a mosogatófiú biliárdozik?

• ELVILEG a „Max. 2 limit” alkoholra vonatkozik, de inkább a palackos vízre, mert abból valóban nem adnak 2-nél többet egyszerre! Pedig bőven van, csak a báros nem akar túl gyakran lecaptatni a raktárba, így Olinak kell felrohangálni állandóan a bárba.

 _____________________________________________________________________________________________

Megfigyelés - mazsolák... 

• Felszolgálóknak, takarítóknak, szobalányoknak kötelező Costa cipő van, amit mi „Bohóc- és Minnie Mouse” cipőknek hívunk, mivel mindenkire nagy!

• A hajón mindig valahol felmosnak, így mindig látni a „Vigyázz, mert csúszik!” sárga táblát. Ennek ellenére, ott sosem látok, ahol épp hanyatt vágódom...

• Minden csurom víz! Nem csak az említett felmosások miatt, hanem kifolyik a medence, utasok öntögetnek, pacsmagolnak, vizes törölközőket szétdobálnak, valami mindig csöpög, no meg állandóan locsolnak a sóeltávolítás elkerülése érdekében. 

• Kikötéskor megszokott a festékszag, ti. a hajón állandóan festenek valamit. Nem egyszer ébredtünk bekábulva a mellettünk száradó folyosó miatt.

• Felejtsd el a csendet! Állandóan harsog a hangosbemondó (program, promóció, egyéb infó több nyelven), aztán ott a nonstop gyerek-, ill. egyéb zsivaj, háttérzene no meg a zenekar vagy gépzene szól, ami kihallatszik egyes helyiségekből és összecseng!
• Konditeremben mindig látok valakit, aki feltehetőleg életében először jár itt: Szemlél, rángat, kipróbál, fényképez utcai ruhában, majd kiköt egy gépen, míg a tréner srác el nem zavarja átöltözni. (Tudjátok, kínaiaknál, indiaiaknál nagyestélyi vagy magassarkú sem akadály, de mostanában sok európait látok késő este öltönyben, akik minden bizonnyal a túlevés okozta lelkiismeretfurdalást próbálják kiiktatni...)

• A svédasztalnál mindig pánik van! Rettegnek, hogy elfogy a hamm! Így mértéktelenül mernek, kapkodnak, sietnek, türelmetlenkednek, majd órákig ejtőznek az asztaloknál.

• Mondjátok, hogy prűd vagyok, de a férfi-fecske viselet számomra rendkívül ízléstelen, pláne, ha fehér! Akárhogy nézem, az egy BUGYI, fiúbugyi! Képesek egész nap peckesen vonulászni benne, majd (jó esetben) egy pólót rávéve beülni az étterembe. Na, ekkor mindig Donald kacsa jut eszembe!!! :D

_____________________________________________________________________________________________

EXTRA SHOW

Elkezdődött az új Extra Live Show,amit mindenki „extra work”-nek titulált... Ez egy új „welcome -prezentáció” műsor, melyben fellép az egész entertainment: táncosok, énekesek, animátorok, sport- és tánc instruktorok, dj, a zenekar, sőt kvázi a technikusok is és mi. (A tangónkat csináljuk, megspékelve 1 perc levegőkarikával. Több hétig gondolkodtunk, mit, hogyan, milyen zenére műveljünk, mivel utána jön a rendes fellépés, nem akarunk túl sokat villantani, de végül egy pöpec számot kreáltunk nagyon klassz zenére!)

Próba közben...

Elképzelésük alapján, felhívjuk a nézők figyelmét arra, hogy kikapcsolódni jöttek, tehát élvezzék, szórakozzanak internet- és okostelefon nélkül, miközben ízelítőt kapnak a programokból! (Jól hangzik, csak ez nem jön át...) Miért púp ez mindenki hátán? Ugyanis a cruise első napján az animátorok baromira be vannak fogva: Le- és felszállítanak, fogadásokat-, partykat- és egyéb programokat bonyolítanak, a zenészek amúgy is napi 4 szettben melóznak, a táncosok pedig elveszítettek egy szabad estét. Sajnos, a vendégek is fáradtak ilyenkor az utazás, felszállás és ominózus biztonsági eligazítás miatt, tehát hagyján, hogy zenészeink 8-kor üres sorok előtt csapnak húrok közé (A táncosok megszokták, mivel ők eddig is felléptek ekkor), de még a 2. előadás is igen foghíjas nézőtérrel megy. (Ennek ellenére a főnökség ragaszkodik a dupla előadáshoz, noha eredetileg 1-ről volt szó...) 

Kis részlet rólunk:

(Megj. hosszas várakozás és körbenjárás után ismét így - felirattal beleégetve - kaptam felvételt magunkról, nem is az egészről! Úgy fest, nekünk bele kell egyeznünk, hogy felhasználják az arcunkat mindenütt, ahol jól esik, ugyanakkor nekünk nincs jogunk a saját pofázmányunkhoz! :D :D :D Őrület, mit képzelnek! )

Én tulajdonképpen nem bánom, mert bár e velencei az egyetlen gondtalan pihenő napunk, amikor nem edzünk, csak lazulunk a városban (Azért a 35 fokban való gyaloglás és buszozás kellemesen elfáraszt estére), majd utasdrillezünk (Így mostantól full sminkben, hajban dirigálok), de e fellépés maga nem fárasztó és legalább szocializálódhatok a többiekkel, eldumcsizunk a táncosokkal, animátorokkal az öltözőben. (Bár, az nem jó, hogy a shownk tolódott egy napot Argostolira (Így ez kiesik számunkra, szóval egyel több nap fedélzeten!), mert akkor kell korán kelni az említett nagy gyakorlatozás miatt...)

Öltözői traccs-party

Egyik nap kopogott a „kabin-kutató hadsereg”. Egy hónappal a múltkori akciójuk után ismét! (Előző évben elkerültük e procedúrát, itt úgy látom, gyakran járőröznek! Még jó, hogy kulcsra zárom az ajtót, mert így nem tudnak berontani pillanatok alatt!) Szívemhez kaptam, mert épp reggelizni készültem, így az összes tiltott tárgy az asztalon hevert: vízforraló, tejhabosító, kaja, pia stb. Mivel ezek gyors eltüntetésére úgy kiképeztem magam, mint tűzoltókat gatyába ugrásra és rúdon való lecsúszásra riasztáskor, így sikeresen elrejtettem a bűn-nyomokat, de lüktetett a pulzusom és bőszen imádkoztam, hogy ne akarjon szekrénybe kukkantani a Madame (kabin-főnökasszony) miközben idebenn körzött. Megúsztam! :D :D :D 

_____________________________________________________________________________________________
 A végén egy kicsit komolyabb témával folytatnám!

Masszőrasszonyomat mindig örömmel fogadom és hálával menesztem! Hadd’ meséljek róla: Malala egy csupaszív, mosolygós madagaszkári nő, kinek abszolút nem könnyű az élete, de nagyon erélyes, határozott, céltudatos nőnek látom!  Igen érdekes beszélgetést folytattunk, elgondolkodtatott, mennyire máshogy élnek, terveznek, szemlélődnek, remélnek a világ túlsó felén a nők, eltérő kulturális gyökerük és élethelyzetükből kifolyólag!

Malát annak idején Mauritiusra szólította munkája, ott ismerte meg férjét, akivel 2 gyereket nevelnek. A férj 100% muszlim és ő teljes tiszteletben tartja annak vallását és szokásait, de ő továbbra is kereszténynek vallja magát.(Nem is jár csadorban, de meglehetősen takarja magát a mindennapokban. Azért feltételezem, ha az anyósékat látogatja, akkor mégis felölti az abaját. Itt a kötelező rövid ujjú egyenruhát viseli, ill. a haját is láttatni engedi, természetesen.) Annak idejénkijelentette, hogy nem hajlandó apósa otthonában (sőt, egyáltalán Mauritiuson) élni, így férje követte őt Madagaszkárra, ennek ellenére a mai napig tart attól, hogy ismét megházasodik, hisz’ a muszlim szabályok lehetővé teszik, ő pedig nagyon nem örülne, ha több feleséggel kellene osztozni a családi fészken! Mégis úgy véli, jól választott, hisz’ férje támogatja, mindent megad a gyerekeknek és amúgy is nehéz ún. ’Jóférfi’-t találni! Olyat, aki nem hagy el, tisztelettel bánik velünk és komolyan vesz! Számára a teljes házastársi egyenjogúság elképzelhetetlen. De miután én is meséltem magunkról, akkor azt súgta: Te megtaláltad azt a bizonyos ’JÓ’ fajtát!

Szerinte ugyanis, a nők sok évre ki vannak szolgáltatva párjaiknak, míg majd - az öregedésnek hála - fordul a kocka. Ekkor lelki erőnk mellett fizikailag is mi leszünk az erősebbek, mi élünk tovább, mi gondoskodunk és ápoljuk urunkat és visszük hátunkon a családot. (Egyébként, férje nem akarta, hogy eljöjjön ide, ő azonban így látta jónak, mivel  saját keresetre vágyott és arra, hogy ő is hozzáadhasson a büdzséhez, férje pedig, aki most nincs fizikailag jelen, kénytelen-kelletlen elfogadta döntését!)

Elmondása szerint, Madagaszkár közel sem paradicsom (Csak a rezortban nyaraló turistáknak az!), sőt meglehetősen szennyezett, koszos, kilátástalan és alacsony életszínvonalú hely. Azt mondja, nem ritka, ha egy ottani azt nyilatkozza, hogy inkább élne egy külföldi börtönben, mint ott a putri szegénységben! Ők az USA-ban terveznek letelepedni, ugyanis férje 3 éve  kapott munkát Ohioban, mint egyfajta elektronikus (electronic installer), így azóta ott dolgozik és zöldkártyára vár! Ez azt jelenti, azóta nem is találkoztak! "De ezzel sincs ám baj - meséli legyintve - hisz' minden nap beszélünk, nem nagy ügy!" Célja oly' erős, hogy pontosan tudja, mit kell tennie, elérnie, kivárnia, hogy a gyerekeinek szebb, jobb, élhetőbb jövőt biztosítson! Csak a mostban él, teszi a dolgát! (Természetesen, rokonostul terveznek, mert ők nem hagyják cserben egymást, de az unokatestvéréék már kint vannak.) Azon azért sokat töpreng, hogy tudna mielőbb férje után menni berendezkedni, milyen módon tudna munkát vállalni ott, ahová még a feketén való bejutás lehetőségét is ízlelgeti! Egyelőre megfigyel, hallgat, tanácsokat kér, információt gyűjt! De biztos magában!!! Egy dologra van szüksége: időre! Időre, hogy amikor amerikai földre lép (Miamiban fog leszállni télen.) tudjon valami munkát találni és ezáltal papírokhoz jutni, mindent felderíteni, mert ha megkapná, akkor a többit ő megoldaná!!! Nos, decemberre remélhetőleg megszüli a jó döntést, én mindenesetre nagyon szorítok neki!

Számára az is most rendben van, hogy 8 éves kisfiát és tinédzser lányát, hátra hagyta majd’ egy esztendőre, hisz’ értük vállalta az állást, ráadásul a másik anyja vigyáz rájukű: nővére. Nekik ez természetes! Együtt élnek, ilyesfajta segítséget nyújtanak egymásnak, ha már anyagit nem képesek, ami nem is szokás. Számára döbbenetes, hogy nálunk a nyugati világban probléma az, hogy nincs kire hagyni gyerekünket. (Mondanom sem kell, a bébiszitter fogalma szinte ismeretlen számukra.)

Mikor rákérdezett koromra, megjegyezte, hogy 16 éves lánya idősebbnek néz ki nálam! (Durva, de valóban megfigyeltük, hogy a szigetlakók nagyon hamar öregszenek. 50-60 évesen kész matuzsálemek! Elájult, hogy Olivér nagypapája még a 100. életévét is megélte!)

Keményen dolgozik napi 8-10 órában, plusz feketén, ahogy hozzánk is jár például. (Amúgy meglehetősen ocsmány dolog, hogy ennyi mindent a nyakukba varrnak! Ti. az élet a Spa-ban nem leányálom! A masszírozás, testkezelés, fodrászat, kozmetika – kinek mi – mellett ott a folyamatos termékreklámozás, árulás, jutalék- és bevételgyártás, éjszakai szórólapozás a napi 2 kötelező mítinggel, ahol folyamatos kiértékeléssel és számonkéréssel szembesülnek! Ráadásul, sokszor nem tudják előre, mire vállalkoztak! Főképp személyi edzőktől hallom, mily’ csalódással konstatálják, hogy itt vajmi kevés edzői munka vár rájuk, mivel az eladásé a főszerep és ha valaki nem egy tukmáló fajta, akkor vért izzad, ahogy múltkori barátnőm, az argentin Natalia is, aki végig sírta a 7-8 hónapos szezont, mégis becsülettel végig csinálta! Azóta is emelem kalapom előtte, mert hagyján, hogy állandóan befogták minden extra dologra, de még ki is alig mehetett, ugyanis még arról sem szóltak neki előre, hogy indiai vízumra lesz szüksége!!! Ez a közvetítő ügynökség hibája lehetett, vagy nyelvtudási félreértés, mivel szegénynek az angolja nem volt valami jó...)

Íme a Spa! A képek illusztrációképpen vannak, Mala egyiken sem szerepel!

Nos, masszőröm sem nagyon megy ki, bár spórolásból sem, bár igen is érdekli, hogy szép és új helyeket lásson, de mióta itt van egy centet sem költött! Mint mondja, a gyerekeinek gyűjt, az ő életét e pénz léte vagy nem léte semmiben sem befolyásolja egyelőre. Javasoltam neki, azért 10 hónap alatt legalább egyetlen egyszer vegyen magának valamit, ami örömet okoz! A távolba révedt, elgondolkodott, majd egy mosoly kíséretében bólintott. Talán megfogadja tanácsomat és pontosan tudja, mi lesz az, de tapintatból nem akartam rákérdezni...

Érdekes életekkel és sorsokkal találkozom ám, fogok is még bemutatni párat hamarosan!!! Úgy gondolom, az egyes munkaköröket is érdemes felvázolni, ha már a SPA-t így kielemeztem! Megéri hát velem tartani továbbra is! Legalábbis REMÉLEM!!! :D

Addig is jó pihenést kívánok minden kedves Olvasómnak!

A záró-fotó egy általam nagyra becsült fotós kolléga, VanLam Hoang munkája: