NAGASAKI-album:

Miután sikeresen kigyógyultam a depimből, és a derekam is kezdett helyreállni, minden sokkal naposabb lett, ismét színesben szemléltem a világot!

Időközben volt egy Nagasakink¹, ahol elnyelt bennünket a You Me pláza, ugyanis kint rekkenő hőség volt. (A You Me és az AEON Mall olcsóbb áruházláncok Japánban, amik – szerintünk – főképp crew membereknek, no meg turistáknak lett kitalálva. A You Me tele van szuvenírrel is, mindkettő megfizethető áron kínálja portékáit, van szupermarket és kávézó is természetesen, no meg az elmaradhatatlan 100 Yenes bolt – Daiso –, ami a kedvenc lelőhelyem, MINDEN kapható! :D)

Este előadások, melyek ezúttal is csudi jól sikerültek, úgy elfáradtam, hogy ihaj!

Másnapra kidőltem, így oly‘ békésen, stresszmentesen lustiztam egész nap (lelkiismeret és frusztráció nélkül), hogy csak na! Travel talk² előtt még el is aludtam két óra hosszára, úgy tipegtem el a színpadig, mint egy holdkóros! Estefelé megpróbálkoztam némi jógával, hogy legalább a mini fellépéshez, amit a hajó fő terében adunk elő, magamnál legyek.

Utána dominikai barátunknak, Juniornak volt a 33. születésnapja! Kicsit iszogattunk, hülyéskedtünk és néztük, ahogy az ünnepelt táncol nagy fenékriszálások közepette, igazi latin-módra! :D Később Nacho (spanyol bűvész) is befutott, és neki álltak csocsózni, én már aludtam, mire Oli hazatalált!

Majd újabb cruise (ezúttal 5 napos, új városos! Hurrá!!!), újabb Shanghai (újabb kávé, újabb barackok, nyomhatnék is „copy paste“-t), újabb Pax Drill, ahol ezúttal olyan, de olyan aktív (eminens cserkészlány) voltam, hogy az olasz, pöffeteg tiszt aznap nem tudott belém kötni. Rendőr módra mutogattam, csatolgattam öveket, tologattam az utasokat, ráadásul tekintélyt parancsolóan!!! :D Mindezt kedvesen mosolyogva, így meglepően normálisan reagáltak többségében, noha most is több mint 2000 fővel számoltunk és azért mindig akad egy-egy mosolyra késztető figura:

• Biztosan hallottátok már, mekkora sláger Ázsiában az ún. face maszk, ami lényegében egy vékony egyben felhelyezhető pakolás:

Na, egyik drága utasunk úgy gondolta, ez a megfelelő viselet egy vészhelyzeti gyakorlatra...

Face-mask

• Vagy volt egy magas pasas, aki olyan alakzatban paszírozta magára mellényét, hogy a mai napig nem értem, a hosszú övet pedig húzta maga után, futó lépésben! Én, jól képzett matrózként, rohantam segítségére. Nos, szeme sem rebbent, bár hagyta, hogy matassak rajta, de meg nem állt egy másodpercre sem! Nagyon muris lehetett, ahogy pincsi kutyaként köröztem és tekertem rá az övet, mindezt tempós haladás közepette... :D

Utazó napon nagy edzésbe csaptam, volt kézenállás, jó sok nyújtás és az elmaradhatatlan kardió. Ja, de előtte még egy mítingen kellett mindenkinek részt vennie, ahol japán udvariasságra tanítottak bennünket (ne hangoskodjunk az utcán, ne szemeteljünk, tartsuk tisztán a wc-t, éttermi foglalást ne mondjunk le, csoportosan ne meneteljünk egymás mellett, ne együnk az utcán, de főképp ne bontsunk ki semmit fizetés előtt a boltban, így tudjátok a jó magyar tesco-módi felejtős... :D), ugyanis a japánok panaszkodtak a randalírozó hajós legénységre! (Láthatjuk, ezek zöme alapvető udvariassági norma, melyet jó esetben minden gyerekbe belenevelnek 5 éves korban, de képregényszerű rajzokkal felnőtt embereknek tanítani inkább mulatságos. Egy kérdésem azért lenne: mit kezdenek kínai utasainkkal az érzékeny japánok???!)

Kikötöttünk Kochiban:

Szuper helyszínnek ígérkezett, bár eléggé lógott az eső lába, noha a szokásos tikkasztó meleg fogadott. Szerencsére volt ingyen busz a kikötőtől a városközpontig. Első körben bankba mentünk pénzt váltani, mert kivételesen nem volt sehol automata. (Japánban azért eléggé megszokott, hogy a terminálokban és a központokban van kihelyezett pénzváltó masina.) A bankban aztán újra megbizonyosodhattunk az ügyintézés bonyolultságáról és a jó öreg bürokráciáról. Elárulhatná már valaki, miért van az, ha egy gépbe dobod a száz euróst, megkapod egyszerűen se perc alatt a jeneket, de ha bankba mész, akkor 4 papírt kell nyomtatni, útlevelet scannelni, több helyen aláírni és pecsételni? Jó, hogy miniszteri vagy főkonzuli engedélyt nem kérnek! Ez nem japán kuriózum, Kínában már sokszor átéltük (sőt, ott még lassabban halad a dolog, mert sosem tudják beazonosítani a magyar útlevelet, és az ügyintézők olyan ritkán találkoznak eurós váltással, hogy halvány gőzük sincs, hogy kezdjenek hozzá...), és valljuk be, még egy magyar bankban is 3x annyi ideig tart, mint a sarki váltónál az Oktogonon. De miért? Miért???

Utána nekivágtunk a centrumnak, rögtön át a Harimaya hídon (ezen áll Oli a képen), mely egy szomorú szerelmi viszony legendájáról híres, át a vásárlós, légkondival hűtött árkádsoron, ahol az egyik könyvesboltban felfigyeltem valamire! Nevezetesen a japán gyerekosztály legújabb mesekönyv sztárjára: a S***Fej karakterre!!!

A neve fonetikusan leírva Osilitanté, aki valóban egy detektív!!!

Első látásra nem hittem volna, hogy ez az, aminek látszik, de azóta kinyomoztam és teljes bizonyossággal kijelenthetem, pontosan az, aminek látszik: egy két lábon járó fenék (neve, szó szerint fordítva: Fusztrált Fenék), aki nyomoz, vagy épp nem tudom, mit csinál, de különböző kalandokba keveredik, vannak barátai és ellenségei (melyeket előszeretettel okád le bűzével, magyarul pukizik bele a képükbe és még ki tudja, mi mindent művel), több tucat kötete megjelent már! Gondolom, sok kérdést vet fel a háttér pszichológiája, mindenesetre nem lehet csak úgy elmenni mellette!!! :D :D :D (Forrásunk Sigg barátunk, róla majd máskor!)

Azóta rábukkantam méltó párjára, Unko-ra is, aki egy egy kaki és még híresebb, mert már egy jóval idősebb mesehős... :D 

Egyik üzletben belebotlottunk még Marton san robotjába³ – Pepperbe – is, aki tulajdonképpen egy ma már használatban lévő, több helyen megtalálható „asszisztens“ (közlekedik, beszél és állítólag a hangulatodat is érzi, mozognak még az ujjai is; azonban nem tudom mit szólnék, ha egy ilyen asszisztens fogadna mondjuk a fogorvosi váróban, és nem lenne húsvér élőlény mellette!?), előszeretettel veszik otthonra is magányos emberek... Gyorsan lőttem vele képet! Miért hívom Marton san robotjának, a lábjegyzetben megtalálható, feltétlenül olvassátok el!

A majdnem élő robot :D

Közben elérkeztünk Kochi kastélyához, amit meg is másztunk, alaposan megizzasztva magunkat, de megérte. Szép a látvány, jó állapotú az épület és be lehet látni a várost fentről. 1601-ben épült és a japán kulturális örökség része.

Visszafelé betértünk egy templomba is (Tenrikyo), ahol együtt imádkoztam és tapsikoltam egy nénikével, azt persze nem tudom, hogy kihez, mihez, és mit mondogattunk, illetve hajlongtunk, mindenesetre a nénit szemmel láthatóan boldoggá tette, hogy leutánoztam, amit kért!

Kochi album:

Aztán, bekukkantottunk a Hirome Piacra is, ami egy autentikus, streetfooddal teli helyi nevezetesség 6 szekcióval, külön hal-részleggel, hentesessel, pálcára fűzött sült izékkel stb., ahol együtt falatoznak helyiek és turisták, közös asztalsorok vezetnek körbe. Megvan a hangulata, de mivel túlzsúfolt volt, így hamar ott hagytuk, de több ismerős elégedetten és jóllakottan sétált ki, istenítve a helyi ízeket!

A nap végén leültünk hűsölni az árokpartra, ahol csodák csodájára még wifi is volt. Kell ennél több? Néha nem! :D A lényeg, hogy volt egy nem rohanós, nem kapkodós, feltöltődős napunk végre, ahol kiereszthettük a gőzt.

Majd Kagoshima következett ismét!

Tiszta volt az ég, így jól látszott a közelben húzódó Sakurajima vulkán, ahová remélem, lesz egyszer időnk és energiánk kirándulni...

Sajnos az 50 fokos tűző nap alatti mászkálás előadás előtt nem épp praktikus mulatság. Így ismét – a crew nagy része által látogatott – külvárosi áruházegyüttesig jutottunk (olyannak képzeljétek el, mint a Budaörsön található nagy áruházak tömkelegét), ahol aztán nagy shoppingolásba csaptunk (cipő, fehérnemű, sporteszköz, puzzle...), ettem egy jót (hami-nyami frissen sült édesburi), ittunk egy jót és élveztük a Tully Café nyújtotta gyors internetezést, majd visszabattyogtunk és készülődtünk a megint csak 100 emberes első fellépésünkre. Ezt túléltük, majd jött a teltházas, élvezetesebb második!

Akkor egy kis pletykálkodás:

• Fellépések után lenéztünk a bárba egy kis szocializálódás reményében, ahol ezúttal elég jól eldumáltam a táncosok nagyjával. Kiderült, énekesünk Scott ezelőtt fodrászként dolgozott (szupi, ha szerzek kencét, bemelíroz!), de a karikírozáshoz is baromi jó érzéke van, ugyanis úgy előadta szegény Kipet, hogy folyt a könnyünk a nevetéstől. Nem mondott semmi sértőt, végtére is mindenki tudja milyen, csupán előadta a Kip által szajkózott sztorikat gesztikulálva, megfelelő hanglejtéssel és az elmaradhatatlan kifejezéseivel. („You know... The problem is... Vision is my show... I know everything, I was working for...“) Azért még mindig hihetetlen, hogy Kip minden egyes új embernek képes „feltenni“ önmaga bakelitjét és meghallgattani ugyanazt. A többiek is úgy fújják életének minden egyes elemét, mintha könyből olvasnák, de amire külön kihegyezték a kritikát, az az ominózus „My Show“ és „My Ship“ féle verziója, miszerint ez az egész műsor és rendszer csakis miatta létezik és miatta sikeres, ha ő elmegy, itt minden halálra lesz ítélve... (Tudjuk, tudjuk, fő az önbizalom!)
• Azt is megtudtam, nem igazán szívelték az előttünk lévő artistákat, mert a nőci nagyon undok volt velük és felettébb lekezelően viselkedett. De mástól is hallottuk már, hogy Viktoria idegbetegen, ordítozva állította le nem egyszer a próbát, mert nem ment neki valami, a hula hoop karikája pedig minden egyes előadáson elgurult, néha egészen a közönség soraiba. De a legviccesebb, hogy az egyik leányzónak szó szerint az arcába kiáltotta 5 cm távolságból, hogy eszébe ne jusson soha többé a függöny mögül nézni őt, mert megzavarja a produkcióját, ráadásul a férjével is ott veszekedett és kajabált mindenki előtt oroszul, ha az emelőben elrontottak valamit...
• Varázslónk is elkezdte hajkurászni a táncosokat, mivel egy hete szakított barátnőjével, és állítólag már célba is talált egyikőjüknél. De nem komoly, elvégre a lány együtt van egy tiszttel is! – mondta ő. (Rá 4 nappal már össze is balhéztak!)
• Időközben megérkezett Kip, aki hogy hogy nem már első napján kicsapta a hisztit. (Jó „artist szókás“ ez, úgy látszik... :D) Tudniillik a safety tréner így köszöntötte: Tudom, hogy artista vagy, most szólok előre, ez van! – és átnyújtotta neki a lesújtó papírost, utas drillel és port manninggel. Tombolt, berohant a cruise dirihez hogy ő azonnal leszáll, majd tovább a HR-eshez, aki egyenesen azt válaszolta, hogy „maga nem normális“! Summa summárum, mily‘ meglepő, de itt marad végül. Kell neki a pénz, mert hogy hogy nem, ismét lenullázta bankszámláját. (Hobby repkedés, új hajós papírok, Fülöp-szigeteken nyaralás, Szingapúrral karöltve stb. stb....) Persze, azt állítja, barátnője bírta maradásra...

Folyt. köv.!

E cruiset végül, kényszer tisztító kúrával zártam, tudniillik másnapra elkapott a gyomorfrász, ami előszeretettel látogat meg minden szezonban, még jó, hogy csak egyszer. Így eléggé nyugiban telt tengeri napom nagyja, lázasan kába álomban fetrengve, de azért az esti main hall-os 5 percre összekapartam magam! Inkább, mint hogy beteget jelentve bonyolítsam az életem... :D És valóban, másnap reggelre már teljesen jól voltam!!! :D Jelentem, kalandra készen állok!

(Hűűű, akadt is, de hogy mi, az már a következő fejezet, tartsatok velem!!!)

 Lábjegyzet:

^{1 Nagasaki: Főképp az atombomba tragédiáról híres, így található itt bombamúzeum és Béke Park, de a legkedvesebb nevezetességem a Glover Garden, amiről már részletesen írtam tavaly!}

^{2 Travel talk: egy órás záró beszéd az utasoknak a kicsekkolásról, egyéb tudnivalóikról, illetve a személyzet és előadók felvonultatása, rövid bemutatása, mellyel mi is búcsút veszünk a vendégektől.}

^{3 Marton san: Egy magyar srác, aki Japánban tanít angolt több mint 5 éve és blogol az elképesztő mindennapi élményeiről. Rendkívül élvezetes olvasmány, mely megmutatja Japán igazi arcát! Csak ajánlani tudom mindenkinek, én előszeretettel idézgetek és sztorizgatok belőle!!! maji-de.reblog.hu}