Bár Türkish Airline-nal utaztunk, ami jóval kényelmesebb, mint pl. a New Yorkba⁰ tartó LOT (lengyel) járat volt, de igen kimerítő utazásunk volt:

Péntek 18h, időben Ferihegyen, (2 órával indulás előtt) hiába, mert checking pult még zárva, előtte már kígyózik a sor. De mindenhol! (Szerintem direkt lassítják a biztonsági kapunál a haladást, hogy 1500 Ft-os áron megvedd az elsőbbségi haladást!) Így futólépésben kellett száguldani a kapuhoz, de még gyorsan megálltunk egy elviteles salátára, újságra, ásványvízre.

1 óra 40 perces repülés!

Én beszorultam egy indiai és egy azerbajdzsáni pasi közé. Jó ég tudja, miért, de jó 50 percig nem indult a gép, közben nem győztem hallgatni indiai szomszédomat, akinek beszélhetnékje támadt, csak épp oly' fáradt voltam, hogy elaludtam felszállás közben! Kemény 10 percre, ugyanis felcsapták a fényt vacsora- szervírozáshoz. (Annyira hulla voltam, hisz‘ vigyázülésben elszunnyadtam. Én, aki még altatóval sem tud aludni, ha nincs 4 szabad ülés az elfekvéshez. :D) Azzal a bő 50 percnyi késéssel landoltunk hát Isztambul hatalmas repterén, ismét rohanás, hogy elérjük a csatlakozást! Hanyatt-homlok loholtunk, majd kiderült: ez is késik, így ott dekkoltunk hosszú ideig tömegnyomorban, egy kis elzárt részen, ahol se hely, se kávézók, se étkezdék nem voltak, és mivel senki sem tudta, mikor lesz beengedés, nem mertünk elmenni onnan.

Na, de aztán felszálltunk és újabb 2 órát repültünk!

Ezúttal egy órás csúszásban érkeztünk Ammanba. Ismét kapkodás, vízumot kellett intézni, miután végre megkaptuk bőröndjeinket, felbaktathattunk a helyi állomásra az újbóli csekkoláshoz! Itt azonban már a bejáratnál átvilágítás várt! Nem volt zökkenőmentes, ugyanis kiszúrták a táskámban lévő köteleket, karabinereket, majd kinyittatáskor farkas szemet nézett velük az Einstein maszkom! (A fehér álarcokról már ne is beszéljünk... :D) Úgy néztek rám, mint műkincsrabló Indiana Jonesnéra, vagy „Mission Impossible“ kémre! Totál ideges lettem, hogy elkobozhatják a dolgaimat. Hosszas értetlenkedés, arab karatty, telefonálgatás következett... Majdnem lekéstük a gépet! Negyed órával indulás előtt értünk be a pulthoz, ahol kiderült, az „oversize“ csomagot külön pultnál kell fizetni, és egy harmadiknál feladni...

Nem meglepő módon, Acquabában (35 p repülés után) hiányzott ez a poggyász. Ekkor már másnap reggel 8 óra volt, alig álltunk a lábunkon, ők meg nem beszéltek jól angolul... Bő egy órát tököltem az irodában, ahová Olivért nem is engedték be, mivel az én nevemen volt a csomag. 10-kor végre beszédelegtünk a Mövenpick Hotelbe! (Ott is átvilágítottak mindent. Be vannak ám tojva mindenhol!) A recepciónál aztán újabb probléma, csak egy személyre szól a foglalás. Mondtam, nem érdekel, elalszom az egyágyasban is, de egy arab országban nem így megy, még akkor sem, ha házasok vagyunk! Végül újabb karattyolás, telefonálgatás és végre beájulhattunk az ágyunkba. Délután 3 körül tértünk magunkhoz. Csomagról egyelőre hír nem jött...

Acquabából (Oli nemes egyszerűséggel Agrabának hívta, Aladdin után) nem sokat láttunk, mert mire kijöttünk a szupermarketből 5 körül, lement a nap. (Csak reggeli járt a szobához.) Kicsit sétáltunk azért, majd kiültünk a szállodakertbe, illetve felfedeztem a konditermet! Kimondottan jól esett egy kis mozgás!

Vasárnap délben már a hajón voltunk! (El sem hittük, hogy máris itt vagyunk, hiszen még csak most szálltunk le!) Azonban kedvező fordulatok fogadtak: utaskabinba kerültünk, franciaágy, hűtő, kávéfőző! Juhééé! Biztonsági pozíciónk is kedvező, mert nincs utasdrillünk¹ és portmanningünk² sem. Reméljük, így marad! Sok új-régi ismerős van, hamar megtaláltuk az új magyar latintáncosokat is, akikről már tudtunk, de nem ismertük őket! (Mindig lelkesen várjuk honfitársainkat!!! :D) Szerencsére estére befutott az ügynök is a lemaradt csomagunkkal...

Íme így fest egy "belső" (azaz ablak nélküli) utaskabin:

Este Varietét néztünk, melyben új kollégáink: Giovanna (olasz énekesnő)és francia férje, Mickael (kézenálló akrobata) szerepeltek a magyar csapattal! (Velük váltásban fogunk dolgozni a szezonban, mivel 2 hetes cruise-ok lesznek. E hosszú utak miatt két-két extra számot kért a cég... Tehát főműsorunk mellett a másik varietét mi toljuk ugyanígy, karöltve a show-énekesekkel)

Másnap az izraeli Eilatban kötöttünk ki, de mivel később tudtunk csak kimenni, az esetleges kirándulásokról lemaradtunk. A centrumban sétálgattunk hát, ami egy átlagos tengerparti városkának felel meg: strand, bár, boltok, szuvenírek, kávézók sokasága... Majd este beültünk sushizni egy nagyot. (Tényleg nagyot, ugyanis el kellett csomagoltatnunk a felét legalább! Mellettünk egy „kedves“ „B+++ meg!“-ozós magyar família mulatozott!) Apropó magyarok, a hajós buszon mögöttünk ült egy magyar család, akikkel rögtön összeismerkedtünk!

Na ezt követően 4 tengeri napkövetkezett...

Veszélyes vizeken jártunk, ugyanis három, kalózokkalteli terület van a földön, mi szépen bekerültünk a szomáliai térségbe Jemennél. Így aztán megtették a maximális óvintézkedéseket: felszerelték a slagokat (tényleg ennyi a fegyverzet!). Mondtam anyunak, ne aggódjon, minden rendben, van vízipisztolyunk! :D), lehúzták a redőnyöket, sötétítőket, éjjel pedig kivilágítás nélküli lopakodó üzemmódban haladtunk, szekusaink és tisztjeink pedig folyamatosan járőröztek. (Akit behatóbban érdekel e téma, nézze meg a Tom Hanks filmet³, mely valós történet alapján készült és jól bemutatja a kalózok elleni protokollt.)

E napokban lement az összes tanfolyamunk, köztük a legfőbb biztonság-tréning, amit John tiszt tartott és kifejezetten érdekes volt! Kielemeztük a Titanic valós és valótlan jeleneteit! Megtudtuk, nincs akkora szívóereje a süllyedő hajónak, így ha van mentőmellényed, pár másodperc múlva újra fent vagy. Attól függetlenül veszélyes a hajó közelében maradni, mert a lebegő tárgyak késekként törnek felszínre! Miért halt meg annyi ember? Mert a tapasztalatlanság és gyenge protokoll miatt rengeteget hibáztak! Azokban az időkben nem volt hangosbemondó sem, így a kabinfiúkat küldték le az utasok figyelmeztetésére, de ők, nyilvánvalóan, nem merészkedtek le, életüket kockáztatva az alsóbb szintekre! Ami óriási butaság volt, az az, hogy 80 fős csónakokba csupán 20-25 embert raktak, mert féltek, hogy nem biztonságos. Süllyedés után pedig, ugyancsak félelemből, nem mentek vissza menteni embereket a vízből! Egyetlen csónak ment túlélők után kutatni! De nem voltak tréningek vagy drillek sem, így nem csoda, hogy a dolgozók nem tudták, mit hogyan...

Egyébként először fordult elő, hogy nem tesztet írtunk, mondván, semmi értelme az írásbeli dolgozatnak, aminél mindenki puskázza, lelesi a válaszokat. Ő inkább kérdés-felelet formájában ellenőrzött minket, majd szórakoztatóan magyarázta el az esetleges hiányosságokat.

Pár érdekes sztori tőle:

Ember a vízben!: Két nőci úgy összeverekedett az éjszaka közepén egy pasin, hogy egyikőjük vízbe zuhant. 5-6 óráig keresték, nem lelték. Végül, csodával határos módon túlélte, mert egy teherhajó kimentette. De sajnálatos módon, beesett pár éve egy táncoslány is egy crew buli után, akit sosem találtak meg.

Tűz: Nemrég történt, hogy kisebb tűz ütött ki a konyhán. (A konyhai tüzek igen gyakoriak, nem túl veszélyesek, amennyiben csírájában eloltják őket.) Okostojás dolgozónk azonban, nemcsak hogy nem próbálta poroltóval oltani, de még az irányító hidat sem hívta fel, ami a legalapvetőbb teendő. Inkább rohant a kabinjába a pénzéért, majd aktuális barátnője kajtatásába kezdett. A történet végül nem fúlt tragédiába, és hosszas nyomozás során felgöngyölítették, ki hol hibázott. Ez a pasi amúgy már 6 hónapja volt szolgálatban, tehát tucatnyi teszten és gyakorlaton részt vett, mégsem tette a dolgát. Azaz teljesen kiszámíthatatlan, ki hogy viselkedik valós helyzetben! (De olyan is volt, hogy azért nem rohant valaki időben, mert azt hitte, gyakorlat...) Amikor a nagy general drill⁴-en  szimuláljuk az eseményeket, mindenki pontosan tudja, mikor lesz, mit játszunk el, mit kell tenni, tehát 2 perc alatt haptákban áll a tűzoltó- és biztonsági csapat. Igen nehezen képzelhető el, hogy éjszaka, álomból felverve mindenki 2 perc alatt felsorakozik, és akkor még az egyéb komplikációkról nem is beszéltünk!

A sok vízen töltött nap után végre beértünk Ománba, Shalalába. Mit ne mondjak? Ebben az iszlám szultánságban – elképesztően fundamentalista – a nőknek kuss van! Alig látni őket utcán, max. a plázában shoppingolni, természetesen tetőtől talpig beborítva, csak a szemük látszik ki. (Ennél már csak a „vasálarcos“ kategória a durvább, akik kesztyűt is hordanak, illetve a szemük előtt fekete hálót... Persze vannak női kiszolgálók, kasszások, de ők filippin vagy indonéz vendégmunkások.) No, és nem olcsó! 55 eurónkba került a taxi a centrumig, mely kb. 15 perces út volt! (Nem csak mi lettünk átejtve, egyenárak voltak, feltüntetve a kikötőben. Bár később kiderült, magyar utasaink  jóval ügyesebben csinálták, mert privát sofőrrel mentek potom pénzért, aki több órás kirándulókörre vitte őket a látnivalókhoz.) Ahová minket vitt „központ“ gyanánt, ott egy pláza volt, semmi más.

És bár modern bevásárlócenter volt mozival, kávézókkal és klassz boltokkal, az internet használhatatlan volt, pedig 3 kávézóét is kipróbáltuk! A nap eredménye: feltankoltunk ismert és helyi élelmiszerekből (Pl. vegán golyókból nekem, vagy a Dubaiból ismert csokis datolyából...), illetve találtunk kimérős parfümériát (Na, nem bazári árakon!), ahonnan szintén nem jöttünk el üres kézzel. (Egy valamit tényleg tudnak az arabok, csodálatos olaj alapú kölniket gyártani, melyek hosszú időre elegendőek. Annó Dubaiból is hoztam belőlük mini üvegcsékkel, melyekben nem csalódtunk azóta sem.)

Az országból tehát nem sokat láttunk a tespedő, pipázó, bratyizó férfiakon kívül, kik csoportosan üldögéltek a kávézók, éttermek teraszán, természetesen nők nélkül. Ja, és kopár sivatagot, homokhegyekkel, illetve a tök üres tengerparttal. Elhajtottunk a Hilton mellett is, de az sem tűnt flancosnak, legalábbis a környék ugyanolyan halott, kiépítetlen volt, mint a kikötői rész:

Este show-t néztünk, méghozzá a másik artistok, Giovanna és Mickael műsorát. Nagyon jó volt, bár a pasi szuperül áll a pálcákon, de javarészt nem akrobatikus show (slinky^5--zik még, meg embereket hív ki poénkodásra), viszont kifejezetten szórakoztató, mert a nőci nagyon jó hanggal van megáldva, ráadásul igen jó számokat választott. Az pedig, hogy teljesen más jellegű műsor, mint a mienk, az mindenkinek csak jó... Nekik is, meg nekünk is. :D

2 nappal később Omán fővárosában, Muszkátban álltunk meg! Na itt már jóval kellemesebb légkör és program fogadott, némileg javult az első benyomásom az országról. (Itt inkább kint volt a nők arca és többen voltak az utcán is.) Először bejártuk a kikötő környékét, illetve a helyi bazárban válogattunk. Szert tettem pl. egy kis csodalámpára! :D Ismét kölniztünk, majd beültünk egy igazi shawarmára (arab gyros), friss dzsússzal! Már a helyi buszra vártunk, mikor betalált egy taxis, akivel sikerült megegyeznünk, így bejártuk a látnivalókat, miközben Ahmed, a sofőr mesélt az országról. Állítólag itt a legjobb az arab nők helyzete, mert tanulhatnak, dolgozhatnak (Tényleg! Láttunk pl. női rendőröket! Tőlük még tartott is taxisunk, mert azt mondta sokkal szigorúbbak, mint a férfi igazoltatók...), „bármit“ megtehetnek és állítása szerint, tisztelik őket. Nem ritka manapság a 30 körüli házasodás, szóval nincs az, hogy 14-16 évesen az apa férjhez adja/eladja a lányát. Bár szabadon választhatnak párt, javarészük (ami nekünk azért igen furcsa) rokonokkal házasodik, unokatestvérekkel. Csakúgy, mint Ahmed is (31 évesek, a neje tanárnőnek tanul, van 3 lányuk), aki azzal indokolta a dolgot, hogy egyszerűbb, kevesebb stressz és komplikáció. Bár ezt már nem fejtette ki, mire gondol... (Természetesen együttjárás, vagy -élés nem létezik itt házasság előtt.) Elképesztő, a bátyjának 11 gyereke van, ráadásul egy feleségtől! Lehet több feleséget tartani, de csak kevesen, az igen vagyonosok tehetik csak meg. Omán az egyik legbiztonságosabb ország (ezt a costás kiránduláson is elmondta az idegenvezető), mert annyira szigorú törvények és büntetések vannak (még egy gyorshajtásért is), hogy szinte nincs bűnelkövetés. (Bár ugyanezt mondták az Emirátusokról is nekem.) Egyébként elmondtam neki az első észrevételeimet Shalalából, azt mondta, ott kissé más a helyzet, mert  „vademberek“ (szó szerint hegyi embereket mondott) lakják, akik jóval tradícionálisabbak. Amúgy meglepő, de végig hozzám beszélt, szemkontaktust tartott, az árról is velem tárgyalt, magyarul emberszámba vett, nem úgy mint Dubaiban pl., ahol az arab férfiak le sem tojtak, meg sem hallották, amit mi lányok válaszoltunk. (Egyszer ugyanis odajött hozzánk egy család, hogy elkergessen minket, európaiakat a strandról, és csak a velünk lévő fiúkkal voltak hajlandóak komunikálni...) Lehet amúgy alkoholt is kapni (ez is ritka iszlám államban), bár ő még sosem ivott, hisz‘ tiltja a vallás, de azt mondta, a törvény nem bünteti. (Persze külön kijelölt boltokban, nem akárhol árulják.)

Muszkát album:

Summa sumárum, jó napunk volt, este pedig dolgoztunk, ugyanis akkor volt a mi Varieténk a helyettes énekesekkel (Ronan, Sharika), kiket más hajóról ismerünk (sőt még Giovanna is benne volt), és magyar táncosainkkal!!!

Show album:

Szinte, újra menyasszonynak érezhetem magam! :) 

Ideiglenes (régről ismerőt) énekeseinkkel, Sharikával és Ronannel:

Régi-új légkarika számomat adtam elő (ezerrel gyúrtam a héten), illetve felturbóztuk a régi tangót, melybe igyekeztünk új/más trükköket illeszteni, hogy ne ismételjünk majd semmit, illetve ne lőjjük le a „poént“ a nagy műsor előtt. (Mickaelék a másikban nem variálták túl, ugyanolyan kézenálló számot csinált másik kosztümben, másik asztalon, de azért Giovanna új számokat énekelt.)

A magyar családdal aztán nagyon sok időt töltöttünk az elkövetkező napokban, ontották a hajós sztorikat utas szemmel!

E kép egyébként, már a végén, a leszállásuk előtti búcsú-vacsin készült!

Nyitottak, rengeteget beszélgetnek dolgozókkal! Többet fotóztak, dumcsiztak a kapitánnyal, cruise dirivel, hotel dirivel is, mint mi (de nem csak a vezetőséggel bratyiznak), sőt még az irányító hídon is jártak, ahol mi még meg sem fordultunk 4 év alatt... (Van egyébként „ship-tour“, ami a kulisszák mögé viszi be az utasokat: főkonyha, munkás részleg, háttér-színpad, öltözők, crew bár, napozó stb. – ezen mindig részt vesznek, már a 8. útjuk! Ráadásul, törzsutas Diamond vendégek, azaz V.I.P.-k! Nem csoda hát, hogy extra kedvesek velük drága vezetőink! :D De láttuk ám, hogy a személyzet nagyon szereti őket, mert roppant kedvesek, érdeklődők és mindenkivel törődnek, akik körülöttük tevékenykednek!) Van bőven tapasztalatuk sznob utasokkal is, felháborító, mi miatt képesek panaszkodni egyesek. (Persze, már hallottunk ezt-azt takarítóktól, recepciósoktól, sőt Marijus barátunk is info-pultnál kezdte...) De legutóbbi esetük megnevettetett: egy francia „hölgy“ kiverte a hisztit, hogy nincs letörölve az asztal, erre a lányuk (ugye, mint utastárs) odament és letörölte, a nő meg csak nézett kikerekedett szemekkel. Igazán megnéztem volna a fejét!!! De szomorúan említették, hogy honfitársaink a legritkábban barátságosak... (Ezt én főleg szárazföldön tapasztaltam, mikor kedvesen odaszóltam: „Jé, ti is magyarok?!“ Mit ne mondjak?! Ritkán fogadtak hasonló lelkesedéssel... Valahogy a magyarok mindig menekülnek nyaraláskor egymás elöl, én viszont pár hónap hajó után kiéhezem az anyanyelvi társalgásra.)

A jó öreg "crew-beach"-ről (dolgozóknak lévő napozó) készült látkép...

Így hamar eltelt az utolsó 3 utazó-nap (Ez már a vége volt e spéci 28 napos ún. „crossing“-útnak, melynek a felénél szálltunk mi fel! Miután megérkezünk Maléba, megkezdődik az új szezon. Szerencsénkre a család még egy hétig marad!) 2 nappal a kis show után jött a rendes Ádám-Évás debütálásunk! Izgultunk (mint mindig),de annál inkább, mert egy hónapja nem csináltuk, a hajó is mozgott (napokon át!!!), ráadásul sok ismerős ült be megnézni minket, és még a levegő is rettentő párás volt! Rég izzadtam ennyit, alig bírtam a gyorsöltözéseknél magamra ráncigálni a rucikat!!! Ráadásul új háttérsegédet kaptunk! Egy olyan srácot, aki életében nem járt még a színpadon, nem is akarta e munkakört, de pechére előléptették... Sőt, olyan kis szégyenlős, alig mert hozzám érni, pedig muszáj rám aggatnia a kosztümöket! 2x gyors talpalóban vettük át a műsort, főképp szóban, mert rendes próbára a zsúfolt színházi programok és elfoglalt technikusok miatt nem volt lehetőség. Becsületére legyen mondva mindent jól csinált, folyamatosan instruálták fülesen keresztül! Szerintünk jobban izgult, mint mi!!! :D A lényeg a lényeg, jó előadások voltak, nagy siker volt, tehát nem bakiztunk nagyokat. Igen csak tartottunk a közönségtől, mert mikor a többi előadást néztük, sajnos feltűnően kimenekültek néha a finálé előtt. (Igaz, már a varieténknél is úgy tűnt,  tetszett nekik, mert repkedtek a „Brávi!“-k! :D) De volt olyan, hogy a fél publikum eltűnt meghajlás előtt... (Nos, ez nem valami kedves, nem is tudtuk mire vélni... Arra gondoltunk, hogy mivel zömmel idős, nyugdíjas német, olasz, francia, spanyol vendégek vannak – mint általában a hosszú utakon – talán nem szimpatizálnak a dirinkkel, aki nagyon cuki, csak épp lerí róla, hogy meleg. És valljuk be őszintén, ez a korosztály nem valami elfogadó... Énekesnő barátnőm is  mondta, van ebben valami, mert volt egy vetélkedő, ahol bejött prezentálni és kifújolták!) Ezek után meg is lepődtünk, hogy álló tapsot kaptunk, no meg sok személyes gratulációt másnap! :D (No, és a céges csatorna egész nap a showt ismételte a tv-ben, így volt lehetőségünk agyon elemezni... Persze, néha jó visszanézni, de nem mindig, pláne többször... :D :D :D De, új barátunk is vicceskedve megjegyezte, unja már a fejünket, mivel egész nap mi megyünk a tv-ben, a csajok - kedves neje és lánya -  nyomatják! :D :D :D És volt benne egy-egy ejtés, amire minden egyes alkalommal drukkolnak, hogy ne történjen meg... Oli ezért nem is bírta végig nézni, mikor kora reggel bekapcsoltam másnap!)

 Jegyzet:

0 New York: Képzeljétek, nagy dolog történt nálunk a vakáció alatt, ugyanis részesei lehettünk a Magyar Operaház turnéjának, így felléptünk a manhattani David Koch Színházban, így képviselve a Fővárosi Nagy Cirkuszt, ezáltal a magyar cirkuszkultúrát, Fekete Péter Államtitkár Úr szervezésével, Vellai Kriszti kollégánkkal együtt!

1 Utasdrill: A kötelező biztonsági bemutató a vendégeknek, felszállás napján. (Hogyan és hol kell elhagyni a hajót.)

2 Portmanning: Szintén a biztonsági protokollhoz tartozó kifejezés. Egyfajta szolgálati állapotot jelent, amikor az adott dolgozó nem szállhat le bizonyos napokon, adott rotációs rendszer szerint.

3 Tom Hanks film: Captain Phillips 2013.-as

4 General drill: Biztonsági gyakorlat minden crew membernek. (Hasonló, mint az utasoknak, csak jóval hosszabb, végig gyakoroljuk a teljes, adott vészhelyzetet, azaz a dolgozóknak van.)

5 Slinky: Ezt nem tudom lefordítani, íme a "slinky cucc", benne az előadó:

Örülök és köszönöm, hogy továbbra is velem tartotok, a történet a maldív és indiai élményeinkkel nem sokára folytatódik...