8 nap után szárazfööööööld!!! Bár csak 12.30-kor kötöttünk ki (ebéd közben láttuk a Fujit az ablakból), már tűkön ülve vártunk, hogy leszállhassunk (kezünkben a 2 napos kilépő-levél), mégsem engedtek minket jó egy órán át, mert meg kellett várnunk, mire minden utas, majd a végleg leszálló crew tagok kivergődnek... Ahogy elhúzták végre a szalagkorlátot, sprinteltünk 8-an, mi magyarok előre! Aztán a terminálban pénzváltás, majd shuttle busszal Yokohama vasútállomás. Az automatánál jegyet venni igazi kihívás, így inkább beálltunk a pénztárhoz. Közben Szilvivel megrohamoztuk a Sturbuck's-ot. Nagyon kedvesen szolgáltak minket ki, csupa mosoly-emberek. Bár angolul nem nagyon értenek, ők előszeretettel beszéltek hozzánk azért japánul. Izgatottan, kávét szürcsölgetve meneteltünk a vonathoz. 45 perc, 1 átszállás és benn voltunk Tokyoban!!! Hatalmas metropolisz, felhőkarcolókkal. Hihetetlen rendezettség, tisztaság mindenütt. (Érdekes, hogy kukát viszont szinte sehol nem találni az utcákon.) Nagyon elegánsak az emberek, rengeteg az öltönyös. Egy férfit nem láttam például, akinek ne divatos, tiszta cipője lett volna. Egész nap 3 darab teltebb embert láttam csupán, pedig rengetegen vannak. Az utcákon nem is érezni a túlzsúfoltságot, maximum az aluljárókban, no meg a vonaton, de erről majd később. Dohányozni az utcán szinte sehol nem lehet. Meglehetősen sokan járnak maszkban, ami néha elgondolkodtatott, hogy miért is hordják... A vonat és metró, ami ugyanúgy néz ki belül, tele van hírdetésekkel (poszterekkel és mozgó képekkel). Az aluljárókban is szinte enni lehetne a földről. Koldusokat nem láttunk, egy két embert csupán fenn, akik padon aludtak, de bűz nem volt sehol. Mindennel felszerelt ital automata kb. 100 méterenként van, illetve közepes méretű 24 órás élelmiszer boltok is szinte minden utcasarkon vannak.

Jegyautómata:

Yokohama Vasútállomás

Szóval, a császári palota környékén kezdtük a sétafikát, itt egyébként minden zöld: parkok, jópofa fák mindenütt. A palota nem látogatható, tele is volt biztonságival. Ezután - ekkor már 4 óra is elmúlt - ment a szerencsétlenkedés, hova érdemes, minél gyorsabban menni, metro/taxi/felszálljunk e "hop on off" buszra... Mivel az már nem igazán fért volna bele, mert csak 6-ig jár, ezt leszavazta a többség. Kézenfekvő megoldás: akkor vegyünk napi metrójegyet! Igen ám, de nem egyszerű eligazodni a vonalak és jegyek között, ráadásul az egészet 2 társaság üzemelteti, ami mindkét részét bonyolítja a dolognak. Nem tudom hány perc ment el álldogálással, információ szerzéssel, kérdezősködéssel (maximálisan segítőkészek, csak nem igazán beszélnek angolul) és fel-alá gyaloglással a föld alatt (Oli azon humorizált, hogy itt a metró a föld alatti gyaloglást jelenti, mert volt, ahol 300 métereket is mentünk egyik kaputól a másikhoz, illetve egyik cég jegygépétől a másikig)... Egyébként olyannyira segítőkészek, hogy egy srác végül legalább fél km-t gyalogolt velünk, hogy elvezessen minket a jó helyre és még a jegyet is segített megvenni, bármit kérdeztünk, kiderítette nekünk a választ!

Császári palota

Skytree torony a háttérben

Végre bejutottunk a centrumba, ráláttunk a Skytree town-ra (Tokyo legmagasabb tornya) és elsőként a híres és legrégebbi szentélyt, a Sensoji Temple-t látogattuk meg. Ez Asakusa szimbóluma. Nagyon hangulatos része a városnak, japán kerttel, pagodákkal, buddha szobrokkal, sushisokkal és elmaradhatatlan szuvenír- , helyi édesség- és japán figura (Hello Kitty és Monchici minden mennyiségben) standokkal! Kóstoltunk szappan kinézetű marcipán állagú gesztenyés-tökös ízű rudat, amit rengeteg helyen árultak tömbökben, helyi töltött palacsintát (olyan mint az amerikai reggeli pencake), takony szerű csokis gesztenyés valamit, de árulnak vagy 1000 féle cracert, roládokat, magféléket, wasabis ropogtatnivalókat, színes töltött sütikéket, gyümölcsmasszákat ill. azokkal töltött csemegéket és sok féle forró gombócot... Sajna, itt már kezdett lemenni a nap és mire átmetróztunk a híres cseresznyefás kertbe (Sumida Park), már tök sötét volt. Kezdtünk éhesek és lábfájósak lenni. A fiatalság beszaladt a Mc-ibe, mi 4-en (a csapat idősebbik fele, a 30-hoz közeliek :) sushi után kajtattunk. Hogy hány sushis mellet mentünk el a nap folyamán, az megszámlálhatatlan, de ekkor egyet nem találtunk. (Leszámítva a nagy fancy éttermeket persze.) Még aztán gyalogoltunk, betévedtünk egy piacra, kis utcákba, majd a Tokyo-toronyhoz (ez az, ami úgy néz ki, mint egy kisebb piros Eiffel torony). Itt elhagytam a metrójegyem (egész nap ettől féltem, kb. 3x játszottam el, hogy nincs meg), de visszasétálva pár métert, meglett!!! :) Na, ezek után amíg 3-asban az első sushishoz berongyoltunk , a többiek felmentek a toronyba 250 m-es szintig. (Mi ezt kihagytuk, gondoltuk, már úgysem látni semmit, mert sötét van.) Az étterem picike volt és a nem túl nagy választék ellenére nem volt olcsó. De a lényeg, baromi finom volt! Igazi, friss, omlós sushik... Hmmm....

Sensoji Temple

Asakusa negyed, Temple és kertje

Az üzletsor és kínálata

Íme, a vacsink :)

Ezek után még átmetróztunk a Ginza nevű városrészbe, ami lényegében a japán "Váci utca". Fő szimbóluma a Wako óra, de sajna már az üzletek nagy része zárva volt. Ekkor már nagyon elfáradtunk, lüktetett a lábunk, fájt a csípőm, alig bírtam menni. (Máté számlálója a nap végén 7 km tiszta gyaloglást mutatott!) De még haza is kell jutni. Rohantunk vissza, hogy elérjük az utolsó vonatot. Az aluljárókban fel sem tűnt, hogy már este 11 is elmúlt, ugyanakkora nyüzsgés, mint nappal, sőt a vonaton aztán megtapasztaltuk a japán-módit. (Gondoljatok a csúcsforgalom reggeli óráira, régi 4-es/6os még a kombinók előtt! Na, azt a tumultust szorozzátok meg 3-mal és akkor kb. el tudjátok képzelni, hogyan voltunk bepasszírozva a vonatba!) Szó szerint egymásban, egy könyök a hátamban, egy fenék a kezemben, félig belebújva Olivérbe kb. 30 percig. Amúgy végig röhögtük az utat, kapaszkodni nem kellett, mivel elesni lehetetlenség lett volna :D Éjjel 0.00-kor megérkeztünk Yokohamába, busz már persze nincs, még várt ránk egy bő 25 perces gyaloglás vissza a terminálhoz, a jó fájós lábainkon. Ha meleg lett volna, biztos ledobtam volna már azt a fránya cipőt. Persze Tokyohoz egy hét is kevés, ha mindent akarsz látni, de nagyon jó napunk volt és kaptunk egy kis ízelítőt a japán feelingből. Nekem nagyon tetszik, simán tudnék itt élni! (Jajj, külön hála a magyar csapatért! Áldás volt, hogy semmire nem kellett koncentrálnom, terveznem, csak mentem utánuk, mint egy birka, minden stressz nélkül. A metróvonal-ábrára vagy jegyautomatára rá sem pillantottam, hagytam őket hadd bogózzák ki :) )

Másnap délben besétáltunk Yokohama centrumába. Nyugis, laza napot tartottunk! (annál is inkább, hogy baromi fáradt voltam és még mindig alig bírtam járni a csípő fájdalmam miatt :( Sétáltunk, kávéztunk, neteztünk. Szerencsénkre sorra botlottunk hegymászó boltokba, így tudtunk venni tubusos ziát és hevedert. (át kell kötnünk a tissuet, hogy középen legyen)

Első benyomások és megfigyeléseim még a japánokról:

- sportosak és fittek (érdekes, hogy a metró aluljárókban is mindig csak lefelé van mozgó lépcső, ergo felfelé állandóan lépcsőzni kell)

Rengetegen mozognak a szabadban, van sok konditerem, amik hatalmas komplexumok (gym, aerobic, uszoda, masszázs) és rengetegen látogatják, idősebbek is! A gym extra felszerelt, nem csak törölközőt, de polót/gatyát/cipőt is kaphatsz, ha kell és a boltjában a proteinek, energia szeletek, illetve vitaminok mellett még csokis ízű boxeralsó is volt! (Protein csokik bánatomra nem nagyon vannak, árulnak helyette viszont protein rudakat, amik zsírmentes csirke-virslik gyakorlatilag.)

- sokan tolják a kutyát babakocsiban ill. kutyakocsiban (de ugyanolyan)

- nagyon kedvesek, ha kiszolgálnak, vagy kommunikálnak, viszont egyébként nagyon el vannak mélyülve magukban, teszik a dolgukat (az utcán nem nagyon foglalkoznak másokkal, vagy pl. a fehér túristákra nagyon ügyet sem vetnek)

- tök jó, hogy ingyenesek a mosdók és mindenhol inteligens wc-k vannak (vagy teljesen automata, vagy van egy csomó gomb, amit nyomkodhatsz)

- sok a beszélő autó (tényleg)

- továbbra sem láttunk kukákat, egész nap hurcolni kell a kidobni valót

- szerintem egyáltalán nem egyformák az emberek, ha figyeled őket, rájössz, nagyon is sok félék! Azonban szép japán lányokat nem igazán láttam, de a fiatal férfiak között sok jóképű, attraktív van. (Igaz, hogy alacsonyak :)

- a fiatal csajok érdekes lábbelikben járnak, de nem láttunk olyan sok idétlenséget, mint amit a tv-kben szoktak mutogatni

Jó pár hagyományörző nénit is láttunk, sőt fiatal csajok is járnak néha kimonóban a tipikus papucskájukkal!

- rengeteg a kávézó, hangulatosak, komfortosak, de több helyről ki van tiltva a telefon vagy internet

- rengeteg étterem és wine-house (borozó) van, sushis nincs annyira sok

- számomra meglepő, hogy mennyire nem beszélnek angolul

- koffeinmentes kávé egész Japánban nincs (egy felszolgáló csajszi adta tudomásomra, miután már a 3. Sturbuck's-ban sem kaptam), nem akartam elhinni egyszerűen, de miután a nagyobb supermarketekben sem találtam, csalódottan konstantáltam, hogy valószínű ez így van

- mindenből van nekik szárított vagy aszalt verzió: garnélától elkezdve (ami pont úgy néz ki, mint annó a teknőseimnek adott táp) a halrudakon és szokásos beef jerkyken át mindenféle zöldségig (alga, retek, csírák stb.)

- mindenből van nekik ZÖLD, de intenzív zöld színű: kávé (???), tészta, leves por, magok, sütik, még Oreo keksz is!!! (ezek nagy része nyilván wasabis)

- A plázában csak drágább üzletek voltak, de teljesen európai stílus és márkák (egy kimonós volt, többi nem volt valami japános, Tokióban persze azért főleg a piacos részeken, illetve kis utcákban tele volt manga figurás és jellegzetességeket árusítókkal), az élelmiszer árak a szupermarketben nem vészesek. A termékeken viszont szinte semmi nincs ráírva angolul. Több ideig kerestük a tusfürdőket például. Sok mindenről fogalmam sem volt mi lehet. Láttam hatalmas gyümölcsöket, hosszúkás barackokat, narancssárga görög dinnyét... lehet ezek radioaktív gyümölcsök :D.

Ezek után 2 sea day jött, megyünk Shanghaiba, véget ér a world cruise. Mostantól majd indul a mandula: kezdődnek a short cruisok! Volt tanfolyam és final teszt. Vasárnap este "Bye bye party" volt fenn a decken mindenkinek. Volt nagy csinnadratta! Jégszobrok, dinnyéből faragott dekorációk mindenütt, rengeteg torta: Eiffel torony-kínai kunyhó-hatalmas csoki hajó-versenyautó-óriási nyitott könyv-bon bonok-marcipánok stb. (Mint Jancsinak és Juliskának a mézeskalács-kunyhóban...) Oli azt mondta már édességet izzad, Kip is csak azt hajtogatta minden falatnál, ez mennyire nem tesz jót a diétájának. Én baromi hősiesen megálltam, semmit nem kóstoltam meg, de könnyítette a dolgot, hogy tele voltam a vacsorától, ami szintén különleges volt aznap: nagy vörös főtt rákollók, wasabival, párolt brokkolival, egyéb komposztált zöldségek és az elmaradhatatlan sárga retek! (Ezt mostanában képes vagyok reggel, délben, este enni mindenhez. Nem tudom miért, de baromi jó! :D) Sok utas fotózkodott velünk, és a táncosokkal is. A banda mellé felpattant egy utas énekelni a színpadra, meg is jegyeztem, jobb a hangja, mint az énekesnőnek. Erre kiderült, hogy ez a srác megnyerte idén a kínai Voicet. Valószínű a nyereményéből fizetett be a világkörüli útra. Már felszállt az új cruise director, bízunk benne, hogy normális lesz. Látszik rajta, hogy egy nagy szoknyavadász és Kip is mondta, amíg megkapja az adott "angol, szőke, táncos csaj"- adagját addig no para... Aztán átjött egy ismerős technikus is a Magicáról. (Ezek a transzferek is érdekesek: felrakták oda 2 hétre, kiutaztatták Karibra, majd áthelyezték ide... Ki érti ezt?) Aztán felszállt a bűvész is már, egy spanyol fiatal srác, de még csak most tanulja be a számát, ráadásul a Magicán látott olasz pali tanítja be neki. Kiderült, nemcsak hogy interportozik az a pasas, hanem a többi hajóra is ő képzi ki a mágusokat. De jól megy neki! :D (Néztem a próbáját, de könnyű a srácnak, csak betanítják neki pár nap alatt és már csinálja is mint Artist, nem igényel szaktudást vagy nagy készülést részéről...)