Na, következő Tienjinben sem tudtunk lemenni, mert nem vettük át előző nap az útlevelünket, mivel nem is tudtuk, hogy kéne. Itt ugyanúgy kell útlevél és kilépő papír, mint Japánban. Jó, mi? Shanghainál nem kellett... (Ugyanaz az ország, csak másik város, mégis más szabály!) Mellesleg, reggel odamentem az irodába, ott ült az olasz officer az asztalnál és baromira nem "tudta" odaadni. Ja, és szerencsétlen Kipnek, minden áldott alkalommal reggel 9.30-ra ott kell lennie személyesen "face to face" a bevándorlási tiszt előtt, ha kimegy, ha nem!

Mindegy, elvoltunk (10 km ismét megvolt, most kitűztem magamnak egy fél-maratont még itt az 5 hónapon belül!) úgyis itt minden messze van! (Habár kiderült, a kínai fal annyira nincs, egyszer meg lehetne nézni olyan roham tempóban, ahogy Shanghait csináltuk. Peking 35 perc Tienjintól a gyorsvonattal, ami sűrűn jár, csak megint az a gond, hogy a termináltól kapásból 45 perc taxival Tienjin maga!) Kip viszont totál rápörgött, hogy itt lenne lehetősége repülni, mert hogy ez a legfőbb hobbyja, költséges dolog, de gondolom, másra nagyon nem költ...

Úgy fest, megint változik az ütemterv: ezután nem megyünk Chejura állítólag nyár végéig, a vírus miatt. (Legalábbis most ez az új info. Itt ugye sosem tudni semmit előre.) Fukuoka overnight lesz, ami egyfelől okés, mert jó érzés, amikor nincs az ember végre időhöz kötve, másfelől sajnáljuk, mert Cheju klassz sziget, olcsó és majdnem minden beszerezhető... :( Ráadásul erre a napra jól elláttak minket tennivalóval: Boat drill (az a 150-en be kell ülnünk a csónakba-féle gyakorlat), de nagyon ment a tökölés, fedélzeten álldogálltunk bő fél órát vigyázzban, mialatt nem történt semmi. Azt hallottuk közben, hogy régen még teljesen végig játszották a csónak leeresztésével a drillt, amíg pár éve meg nem haltak 4-en egy másik hajós társaságnál... Ja, az ügyetlen kezelők elengedték valahogy a kötelet a csónak leengedése közben, az meg belezuhant a vízbe, benne ülők felkenődtek a plafonra.... (Jó kis safety gyakorlat az, ami kinyír pár embert... Ezek után mit várhatunk éles helyzetben???) Következő program: bomb-securitys tréninggel egybekötött színházi meeting! A director úr megint 25x elmondta a "tilos mobil - használatot", illetve hogy ne együnk fenn a csúcsidőben... Aztán jött a secus mufti (indiai létére kivételesen értettem!) és felfrissítette bomba-kereső szaktudásunkat! Az persze még mindig nem derült ki (ahogy sosem), hogy igazi helyzetnél mi a fene történne! Ki hatástalanítaná? Nincs is bombaszakértő a hajón. No, és Magic Olivér most fel is tette neki a kérdést, amin mi már sokszor elfilóztunk, nevezetesen, hogy ki az a hülye crew member, aki valóban kezét lábát törve keresné a bombát... Persze, hogy kielégítő választ erre nem kaphatunk, mit mást tudna mondani, mint hogy ez a dolgunk?! Hiába vagyunk előadók, attól még felelős crew memberek vagyunk, ami a hajós munkával együtt jár! De még "kedvesen" figyelmeztetett minket, nézzünk híradót és majd rájövünk, milyen a mai világ, sehol sem biztonságos! Bárhol bármi történhet, és a hajó jóval biztonságosabb, mint a saját országunk! Nos, ez nyilván igaz, de pont ezért nem fogok híradót nézni! Ja, még mellékesen megtudtuk drill közben, hogy a shownk az éppenséggel aznap este van. Végülis, időben szóltak! :D (Örüljünk, hogy volt drill...)

Ezek után kimentünk végre és bár vasárnap volt, szerencsénkre mindent nyitva találtunk. Jól bevásároltunk! És még a nap is sütött! Este lenyomtuk az előadásokat, Oli kicsit szenvedett, mert baromi náthás, de azért ereje volt! (Pár napja már fájt a torka és feje, aztán pont erre a napra dőlt belőle a takony, de legalább már jön ki belőle...)

Másnap: Fukuoka, nem keltünk valami korán, mindketten ki voltunk ütve... Talán már bennem is bújkál ez a torokgyulladós vírus, ami végig söpörni látszik a hajón... Elmentünk a toronyhoz, ami Japán legmagasabb tenger melletti (242 m) épülete. Nem mentünk fel, őszintén szólva sajnáltuk a pénzt pusztán egy panoráma kedvéért, úgy döntöttünk, inkább a városi múzeumba fizetünk be. Jó is lett volna, ha nyitva lett volna... Sebaj, talán legközelebb. Sétafikáltunk egy nagyot. Találtunk olyan cuki keménytalpú babazoknit, amin felkacagtam, mini bohóc cipők! :D Itt is vannak mindenféle egyedi ékszerboltok, ahogy Barcában annó. Itt pl. egy egész sütemény kollekciót aggathatunk a fülünkbe... Aztán ismét sea day és travel talk. Futottam persze, de már 12 km-t! Lehet hamarabb eljutok a fél-maratonig, mint gondoltam! :)

Fukuoka Tower

Itt látható a süti-kollekció, a városból részletek, egy női mosdó komplett smink-szoba részlege, a bohóc/baba zokni -kollekció, illetve a baseball stadion

Aztán este megnéztük a Crew Showt. Visszatért a jó kis előadás, így hogy elkezdtük az 5 napos köröket. (A szokásos számokon:

- indiai dance (Oli "kedvence", már tudja a zenéjét és a teljes koreót, érdekes, hogy csak a résztvevői nem...)

- fehér kesztyűs mutogatás UV-ban (csúcspontja-kirakják a kezükből: LOVE)

- Sole Mio (nagy meglepetésünkre ezt a számot a "lusta" stage managerünk, Daniel énekelte, az énektudás csírájának teljes hiányával, egy helyben totyorászva zavarban... Ennyi erőből apukám - aki, mint tudjuk, igen botfülű, és én is őrá ütöttem - kiállhatott volna!)

- animátorok olasz néptánca (itt még csörgő dobja sem volt a lányoknak)

- gitáros szóló (az egész elfogadható volt) és a többi énekszám is elment

Nos, ami új volt:

- 6 pasi egy szál fekete női harisnyában és pelenkában táncikáltak (nem, sajnos nem volt vicces)

- egy salsázó pár (egyik táncos csaj és a fő animátor csinálta - nem volt rossz, csak túl hosszú)

- egy Madonna szám az olasz spa manager csajtól (amikor egy nagyon kifent műcsajszi szereti magát produkálni tudás nélkül, jobb nem is kommentálni) 

Na, ez is kipipálva a teljes szezonra. Több, mint egy órás volt! Az emberek talán élvezték, bár úgy látjuk a kínaiak mindent élveznek! Még mindig sokkoló Ciro konferálása, hogy képes hosszú percekig úgy állni betojva, pislogás nélkül! (Angolul mindig csak kigúvadt béka-szemekkel magyaráz...) (Nagy lökött vagyok, hogy nem fotóztam, na majd legközelebb!)

Mondanom sem kell a tegnapi nagy fittségem utáni szerdára, az új cruise kezdetére, pocsékul lettem. Tienjinben megint csak hajón maradtunk. Sőt, kabinban... Most megy a pihi ezerrel, de legalább a shownkat visszatették az utolsó napra!

Másnap reggel volt egy összejövetel a crewnak, a kapitány üdvözölt mindenkit. Jobb később, mint soha! :) A többi hajón mindig lemaradtunk erről a "buliról". Bemutatták a főbb tiszteket, legalább tudjuk ki kicsoda. Az nem volt igazán szimpi, hogy a kis köpcös kapitány köszöntő beszéde abból állt, hogy a szokásos szabályokat részletezte, és kiemelte, ha valakit nem érdekel a munkája, az menjen haza nyugodtan, mert mi az utasokért vagyunk...bla bla bla... Ezek után felszolgáltak hideg pizzát és üditőt, de legalább volt nagy welcome-torta! A napom további része ágyban telt, csak ájuldoztam és aludtam, nagyon nem bírom elviselni magam, amikor beteg vagyok... Egyébként olyan erős, fejbe csapó dokumentum filmet néztünk Indiáról egyik nap, hogy 90 fokot fordult a gondolkodásom. Újra baromi hálásnak és szerencsésnek érzem magam, hogy Európába születtem és szabadok vagyunk! Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mégis mekkora érték ez. Azonban az nagyon nem jó, amit mi - nyugati emberek - művelünk: hajszoljuk a pénzt, karriert, földi értékeket, mű dolgokat, testi ideáloknak próbálunk megfelelni, rettegünk a haláltól stb. Ez mind annyira lényegtelen és nem boldogít, mert sosem elég! Álljunk meg kicsit néha, nézzünk körül, mélyedjünk el és örüljünk! Örüljünk, hogy LÉTEZÜNK! Oszvald Marikával is néztem egy mélyinterjút, annyira vidám, boldog néni, ízig-vérig színésznő a mai napig, pedig már 70 felett van. Na, pont ilyen nagyi szeretnék majd lenni, no és persze még ennyi idősen cigánykerekezni tudni, ahogy ő!

3 nap pihi a kabinban és dögrovás után igen jó volt kimozdulni végre. Egyébként egyik nap a messben olyan isteni mini mangókat kaptunk, hogy csuda. El is raktunk kapásból 6-ot. Édes volt, mint a méz, még nem is láttam ilyen kis tojás méretű érett sárga mangókat! Másik nap volt az ún. sárkánygyümölcs, de az továbbra is íztelen, mint mindenhol. Olyan vicces, a hajón mindig mindenki úgy csap le a gyümölcsre, mintha az élete múlna rajta, kilószámra eszi mindenki, ha valami jó dolog van. Engem csak úgy ismernek a messes konyhások itt, mint az almás lány, mert mindig kérek külön piros almát. :)

Fukuokában neki vágtunk a belváros másik részének: Hakata centrumnak. Végig mentünk egy túristás gyalogtúrán: Kezdve az Asian Art Múzeumban, majd jellegzetes árkádos piacsoron át, megálltunk a Kushida Shrine (templom/szentélynél) és kikötöttünk egy hatalmas bevásárló központban. Nagyon párás, nyomott idő volt, de legalább meleg, 24 fok. Overnight volt, így nem kellett rohanni. Este baromi nagy élet van a városban. Nyüzsgősebb, vidámabb sokkal, mint nappal. Rengeteg apró kis sátras asztaloknál lehet étkezni (ezek napközben nincsenek) mindenféle noodle és sushi, illetve egyéb halételek kaphatók, hangulatos! Sajna, az utolsó buszt lekéstük, és nehézkes volt használható ATM-et találni, mert a legtöbb nem fogadja el a mi kártyánkat, és akárhány taxist kérdeztünk meg, nem lehetett kártyával fizetni. De végül minden megoldódott és 11 körül visszaértünk. Jó lett volna még kint maradni, éttermezni stb., de a fránya nátha miatt már elég kimerült voltam és nyűgös. Másnap azért még kimozdultunk egy két dolgot venni, de nagyon esett. Szokásos szürkeség, nem látni a napsütést, ez mindig olyan kiábrándító. Június vége van és farmerben, őszi csizmában járok... Holnap show, most nekem kell túlélni taknyosan. Legalább volt pár nap nyugi... :) Mindenkinek PUSZI :D

Képek a városból: Kushida Shrine oszlopai, szentély és szent víz, életképek (a japán hölgy meghitten kávézik egy csészéből a kutyusával), Oli plázában, igazi gésa "flip-flop" a piacon, gésa babákkal, illetve esti látkép a falatozókkal

Art Múzeum és könyvtár