Tienjinben minden jól alakult, sőt megvolt a legolcsóbb taxizásunk hazafelé, mert hogy női sofőrünk hasra ütéses árak helyett, becsületesen használta az órát. Andrásnak meséltem (vele aztán sokat hadakoztunk anno a taxis bűnözőkkel :D Millie nemes egyszerűséggel kijelentette, ezek ugyanolyan tolvajok, mint akik kilopják a zsebedből a mobilt!), kérdezte meglepve: "csak nem??? Kupon-nap volt!?" (Hozzáteszem, így került 42 RNB-be, azaz kb. 6 dollárba. Mi 50-ről szoktunk vitázni és max. 60-at fogadunk még el. Nem úgy, télen mínusz 10 fokban, ott még 70-80-ért is bepattantunk, sajnos. Ők szem rebbenés nélkül 100-at akarnak, mikor pedig 50-et mondunk, rávágják, hogy rendben, jó lesz az 50 dollár!!! Ismétlem a valós 6 dolláros utat 50-ért!!! Mi már tapasztalt rókák vagyunk, de képzelem, mit művelnek a turistákkal... Legutóbb még olyat is kitalált az egyik "eszes", hogy mivel 4-en vagyunk és csak 1 kocsival akarunk utazni, így drágább árat számolna fel! Noooormális???)

Visszafelé most semmi nem volt a terminálban, azaz egy lélek sem. Ami kész röhej, hogy múltkor rám rivallt az őr, hogy kiakarom kerülni a röntgen masinát, most meg egyáltalán semmi ellenőrzés, mivel az utasok már beszálltak. Ez akkor most hogy van??? Hihetetlen! A kínai kormánynak is annyi esze van, mint a Costának...

Jejun ismét hamar kivetett az ágy, mentem is rögvest a városba. Majd később Olival, Sabrinával és Kippel ismét neki vágtunk a busszal, ezúttal Őz-lesőbe (Roe Deer Observatory) mentünk. Ez is egy erdei park, ahol lehet túrázni és őzikéket etetni. Nagyot sétáltunk, ezúttal hegynek fel-le, táskával a hátunkon. Hazaúton még el is aludtam Oli vállán. Nagyon szuper nap lett így és a "no gym" szabály is érvénybe lépett! (10 nap után sikerült beiktatnom ugyanis egy pihenő napot, mert előző nap még az ágyból való kikelés is nehezemre esett, de ez sem gátolt meg, hogy lenyomjak jó pár órát a 'haknis fellépés' előtt!)

A héten sokadik hőbörgésem után, meggyőztem Fabiot a stage-managert - aki teljes egyet értésben van velünk - beszéljen már a hülye libával (=A táncos főnökkel, aki egy idióta! Ugyanis kiderült, már a production feje, Karen is elküldte az emailt, hogy ha minden rendben van, akkor most már elég 2 cruiseonként próbálni és nem minden 5. napon. Csak hogy, ez a nőszemély élvezi rabolni mások idejét és energiáit, mert ő csak nézőként ül a NAGY fenekén és előszeretettel osztja az észt utána, mivel szegényeknek - akik azért néha meg megérdemlik, mert bár dühöngenek a háta mögött, de soha semmiért nem nyitják ki a szájukat, ami számomra tán még dühítőbb - még megbeszélés is van minden egyes tech run után. Ráadásul, az sem zavarja, hogy a saját idejét vesztegeti, szinte sosem megy ki!!! Érthetetlen! Mikor aztán a héten rákérdeztem, miért is erőlteti a próbát, mikor nekem a nagyfőnök, Andrea személyesen mondta legutóbb, hogy nem lesz állandóan, akkor - komolyan mondom - villogó szemekkel, zárt fogsorán keresztül préselve ki a szavakat közölte, hogy ezúttal elmarad és júniustól már az új szisztéma lesz... Remek, csak már májusra volt ez beígérve, mi meg megyünk lassan haza! Ráadásul, azért maradhat most el, mert nagy drill lesz aznap, én pedig azt szeretném, ha minden 2. elmaradna és végre egyszer kimehetnék Fukuokában is kora reggel, hogy végre ott is kirándulhassunk néha!), vegy észre magát és ne szórakozzon mindenkivel! (Utolsó hozzáfűzésem, hogy arra bezzeg van esze, hogy minden áldott nap vedeljen - nem is keveset - a bárban és állítólag annyi pénzt elkölt a hajón, hogy azért sem akar nagyon kimenni...)

Úgy fest, jól bewoodooztam (vagy a pozitív erőmmel szuggeráltam) magunknak, ugyanis Fuku-reggel bejelentették, hogy technikai problémák miatt, elmarad a drill!!! (Sosem fordult még ilyesmi elő!) Mondanom sem kell, örömmámorban rohantunk ki és azonnal megterveztük, hogy elmegyünk a régóta vágyott Nanzo-inba, a hatalmas, alvó Buddhához! Minden olyan gyorsan történt, nem volt vesztegetni való időnk, így csak Marco tartott velünk, hisz' rögvest hívott, hová készülünk. Jött is nagy boldogan, így pár perccel később már úton voltunk az állomás felé! Különben, a japán vonatok óramű pontosak, kényelmesek és természetesen, tiszták. Kiderült, nincs is messze a hely, röpke 20 perc alatt megérkeztünk a gyönyörű, dimbes-dombos, erdővel körül vett, kis faluba. Nagyon bájos hely: gyönyörű környezet, friss, tiszta, illatos levegő, vízesések, rengeteg kisebb-nagyobb szobor, teknősök, halak, turisták és végül, a lélegzetállító, óriás-szobor! Eddigi legklasszabb kimozdulásunk volt!

Délután egy kis pihi és előadás, majd éjfélkor lenéztünk a diszkóban tartott "Secret Party"-ra, ami olyan titkos volt, hogy kb. senki sem tudott róla, így jóformán üres volt az egész terem. Meglepetésre számítottunk, de semmi nem jött. (Oké, volt torta. Hűha!) "Okostojás" HR-esünk vezényletével szerveződött, ugyanis szeret mostanában intézkedni, sőt még DJ-szerepben is tetszelegni, de sajnos ezek az esték egyre gyatrábbak!!!

Show előtti selfie! Haladnom kell a korral... :D

Ildikóéknak sikerült csellós mestert találni, nem is volt vészesen sokba! Nagy teher ment le a vállukról, de nem maradtak akció nélkül, köszönve az új hotel dirinek, aki új intézkedésként átszervezte a programokat, dupla műszakot adva nekik, no meg a többi zenésznek, énekesnek. Nem is értem, hogy ezt hogy teheti meg! Mióta pedig parancsba adta, hogy 1 után mehetünk csak ebédelni, így lekésünk a lazacról. (Szerintem, direkt csinálta!) Persze, nem most jöttem le a falvédőről, majd beszélek a szakáccsal, őrizzen meg nekem egy adagot! :D :D :D

Sushi és lazac séfeink (Photo: Giampi Oggi)

Azért nem panaszkodhatunk, ugyanis most hallottuk, mi folyik a másik hajón, a Fortunán. Most jött át Ázsiába és legutóbb Jejun egyszerre dokkoltunk! Vannak ismerősök a fedélzeten: tavaly megismert buborékos Sergioék, Gustavo, az animátor és egy táncos lány is, még a Magicáról. Szóval, náluk minden nap éjfélkor zár a bár, eltörölték az összes crew-bulit és ami a leghajmeresztőbb, hogy az ottani hotel-igazgató utasítása szerint, mindannyian kötelesek őt "Uram"-nak szólítani!!! (Tehát ,"Good Morning, Sir!" és hasonlók... Mi ez, katonaság???) Nálunk ehhez képest még elég nyugis a hangulat mostanában és épp megállapítottuk Olival, hogy sokkal kevesebb embert utálunk, mint amennyit kedvelünk! És ez nagyon jóóó!!! :D (Na, nem mintha olyan rengeteget tudnék valóban utálni, de az "idióta-irritálóból" azért mindig akad egy pár... Lásd: hülye liba most, a safety-főnökök 2 hónapja vagy a tavalyi "Bastard", azaz a biztonsági mufti stb.)

Utasaink is alkotnak szokásukhoz híven. Nagypapa lejön a gymbe kicsit húzogatni az eszközöket, közben 40 év körüli fiacskája pizsama alsóban, bőrdzsekiben és természetesen, a hozzá illő papucsban próbál felüléseket nyomatni a haspadon, megjegyzem sikertelenül! :D Arra is rájöttem (már több példa adódott), hogyha egy kínai vendég véletlenül azt hiszi, hogy tud angolul, az mégsem fedi a valóságot. Én legalábbis nem tudtam zöld ágra vergődni egy sráccal, aki leszólított a folyosón és mindenféléről kérdezgetett, de szemmel láthatóan a válasz nem jutott el hozzá egyszer sem... No sebaj! Ami még vicces, hogy ők csak ordibálva és vitatkozva tudnak kommunikálni, de mikor angolul beszélnek akkor valamiért suttognak! Ki érti ezt?

Utasok! "Ide vele azonnal!!!"

A cruise utolsó estéje ismét bárban, baráti körben zajlott, igen vegyes társaságban! Két argentin: Millie és Andres, két magyar: én és Ildikó, két spanyol Adrian (Ildi másik fele) és bűvész Oliver, a két olasz: zenész Pietro és Marco, no meg persze a tagadhatatlan amerikai: Kip. A diskurzus jóformán végig latinul folyt, de mikor Oliver előkapta pakliját és komplett bemutatót tartott az igen csak felrázta a hangulatot, pláne mivel sokaknak még minden új volt, de engem is meglepett két olyan trükkel, melyekről azóta is ámulva agyalok, hogy a fenében csinálta, ráadásul az orrom előtt... (Én még a kezeit is láttam mögüle, mert mellette ültem!)

Tienjinben igen kellemes meglepetés ért minket. Ugyanis Terryvel (a kínaiul beszélő, maláj zenész-énekes fiú) mentünk, városi busszal. 2 yuanból, (7 yuan= 1 euró) kb. 45 perc alatt bent találtuk magunkat a városban. Az hagyján, hogy a változatosság gyönyörködtet, de rendes utcákon, kávézók és üzletek között voltunk, sőt még egy nagy parkot is láttunk út közben. Mostantól nem csak egy plázára korlátozódik a Kína-napunk! Jeee! Basszus, hogy eddig erre nem jöttünk rá! Tanulság: sosem szabad hinni a hurrogó embereknek ("messze-messze a város... Nincs itt semmi...") és mindig alaposan kell körbe kérdezni!!! (Mondjuk az elég kitolás a hajósokkal, hogy semmi információ/tour inform, se útmutató, még egy fránya térkép sincs nekünk a terminálba kirakva...)

Másnap "navigation-day" (azaz tengeri nap) = edzés-edzés-edzés, majd nyelvóra és fellépés (mármint a "mini").

Vártuk már, hogy eljöjjön a Jeju-nap és ismét nyakunkba vegyük a szigetet. Meg sem álltunk ez alkalommal az ún. Stone-Parkig! Igaz, kissé későn indultunk, így eléggé futtában tudtuk megszemlélni a helyet, de azért jó kis kaland volt.

Újabb pletyim számotokra, még pedig a kis teperős, "inkompetens" cruise dirinkről: Kiderült, az első blikkre angyal arcúnak tűnő nőcike nem csak kirúgatta Mariot - miközben a kapitánnyal kavart - hanem még annál is megfelelőbb embernek, azaz egy igazi céges nagyfejesnek tárta szét lábait, és ennek köszönheti előléptetését. Persze, ez nem meglepő, értik ezek a kínaiak is a csíziót... :D (Már amelyik!)

Ezer éve nem írtam szekusokról, ami azt jelenti, hogy jó a helyzet. Sőt, már-már édeni állapot! Biztosan emlékeztek, anno mennyi gondom volt a többi hajón tenyérbemászó stílusuk, no meg a kellemetlenkedéseik miatt. Most azonban a jelenlegi főnök egy hihetetlenül szimpatikus pasi, tök jóban vagyunk, nem kell csempészkednem sem. (Én rendelem neki a proteint!) Még mondta is egyik nap, mennyire nem bírja az új hotel dirit és staff captaint ő sem, és véleménye szerint, akkor jó fej a vezetőség, ha minél kevesebb olasz tölti be a fontosabb pozíciókat! (Na, igen, már én is rájöttem!) De másoknak sincs gondja, épp most hozott be Marco egy vízforralót, ami különben a tiltó lista csúcsán van! Aztán, jött egy új filippin csajszi, ő az első biztonsági, aki kifejezetten szép! Itt van még a rafkós "barátunk", akit nagyon nem bírtam a Favolosán. Na, mióta felszállt a 100 kg-os brazil, fotós barátnője is, (akivel tök meglepő módon, azóta együtt lehet) pláne jó a kedve, de előtte sem volt semmi gáz, leszámítva, hogy állandóan olyan fejet vág, mintha büdös lenne! Tehát, a brigád 90%-a most jóindulatú és mosolygós személyekből áll. (No, és 'Jancsikáról' se feledkezzünk meg, aki mindig úgy suttog, hogy megint nem értettem, mit motyogott nekem legutóbb!) Itt amúgy meg az a tendencia, hogy ha filippinek akkor tuti kedvesek, ha indiaiak akkor csak, ha szerencsénk van!

Kapitányunk középen és a biztonságiak egy része

(Jobbról a második, "Jancsika" :D)

Kaptunk új cruise diri asszisztenst is, Tatjana személyében. Orosz nőci, de perfekt beszél olaszul. Egyelőre szimpatikus, de nem sokat láttuk.

Lássuk ismét a technikusi bandát, ezúttal nem a röhejes, hanem tenyérbemászó oldalukról. "Sfej" technikusvezetőnk, Daniel elkezdte hozni formáját, 3 embert ordítva le: Marcot, Milliet (aki még el is sírta magát az idegtől, holott nem az a "nebántsvirág"-típus, mint tudjuk) és nem rég magic Olivert. Mindhárom esetben a világosító és hangtechnikus bénázása volt a kiinduló pont, ami az előadókra ütött vissza. Mily érdekes, hogy Millie tavaly is itt volt végig és az előddel semmi problémája nem akadt, míg a félig süket, utas-taperoló "Lajcsi" (nem tudom miért, engem a Disneys Balu kapitány báros majmára emlékeztet, innen adtam neki nevet :D), akivel folyamatosan harcban állnak, úgy korrigálná a problémát, hogy felszólította az énekeseket, ragasszák a mikroportokat teljesen a szájuk mellé, kvázi az ajkuk sarkába. Ilyen eszement nevetséges ötletet!!! Bűvészünk pedig átvariálta showját, ami azzal járt, hogy fényeket és zenéket kellett állítani (azaz csupán tenniük kellett volna a dolgukat), ami nem tetszett a fiúknak (láthatjátok egyértelműen, mennyire nem szeretnek ezek dolgozni) és mentek árulkodni. (Még egy megjegyzés stílusukhoz, a másik esetnél Millie pont meghallotta Lajcsi hőbörgését miközben őt "hülye P"-nak titulálta!!! Vagy elfelejtette, hogy Millie éppenséggel tud olaszul vagy még arra sem vette a fáradtságot, hogy disztingváljon...) Erre jött Dani, aki közölte Oliverrel, jobb ha nem variál. Több sem kellett spanyol temperamentumú barátunknak (aki nem ismer sem istent, sem embert, ha a saját műsoráról van szó) és jól beolvasott nekik. (Tök igaza van! Ha ő 50 x akar változtatni, azt is megteheti. A színházi dolgozók pedig alkalmazkodjanak és végezzék feladatukat.) De mivel Dani sem a munkaszeretetéről híres, igen csak elengedte magát. Oliver pedig meg sem állt a cruise director irodáig panaszt tenni és ha már ott volt, mellékesen feljelentette fényes Andreát (Ne tévesszen titeket meg, 'Andrea' az olaszoknál férfi név!), aki egyik nap ugyanis komoly kihágásnak számító hibát vétett: beengedett egy utas csajszit a pult mögé és hogy lenyűgözze még az ő kénye-kedve szerint nyomkodta a lámpákat is!!!

A technikusi banda:

Különben Olivernek már tele van a puttonya, mostanában megint kiveri a balhékat és hangot ad elégedetlenkedéseinek, mint anno, Daniella előtti korszakában. (Hozzá teszem, általában jogosan. Kivéve, mikor más csatáját igyekszik megvívni...) Lefotózta a mosodában hagyott olajos overallokat (mert hogy a HR-es meeting ellenére sem változott semmi természetesen), majd benyújtotta bizonyítékként, megelégelte a kopácsolást és addig reklamált míg kapott egy új kabint a másik oldalon. Na, ez Kipet piszkálta fel, mivel évek óta könyörög francia ágyas szobáért de mindig azt mondják, nincs elég. Erre Olivernek meg csak úgy adnak másikat, de persze Kip nem költözhet be az előzőbe, mert azt pedig céges embereknek tartják fenn. E kifogás megint csak sántít, mivel a látogatók rend szerint utas-lakosztályt szoktak kapni...

Fukun a drill és hosszú próba miatt (ja, megint volt, mert az egyik táncos elment nyaralni) nem volt sok időnk odakint, viszont szereztem magamnak biciklit! Így betekertem a városba nagy bevásárlást tartani (alig bírtam haza tekerni a sok cuccal :D) és kávézni! Ki kellett használnom, hogy bicajom van, mert így bárhova el lehet jutni és alaposan feltankoltam a piacon. (Míg busszal 40 percet kell számolni, várakozás és piros lámpák miatt, addig bicajjal 10 perc a központ, nem beszélve a sok gyaloglásról, ha több helyre akarok beugrani!!!)

Elég röhejes számomra, hogy a japánok bár ridegen tartják gyermekeiket - Ha sír, hadd sírjon! Elesett, majd felkel! (És tényleg, minden könny nélkül felpattan!) Hideg van, sebaj, nem kell túlöltöztetni! - bezzeg, ha egy halvány napsugár megjelenik az égen, akkor van az "úúúristen"! (Pláne, az idős emberek, akik rögvest ernyőt ragadnak.) Legutóbb, mikor olyan nagyon nyárias időben kirándultunk, kis babák úgy be voltak bugyolálva kengurukba, hogy ki sem látszott belőlük semmi a pöttöm lábacskáikon kívül. Plusz érdekesség, hogy kis babát még sosem láttam babakocsiban (abba ugyanis a cirkuszi kosztümbe bújtatott kutyáikat helyezik, ugye), mert mindig inkább magukra kötik a csecsemőt! Ennek is biztosan hagyománya van itt!

Megunhatatlan téma még az udvariaskodásuk. A kasszánál múltkor - túlzás nélkül - 15x hajolt meg egymásnak a vásárló és a kasszás! Mintha azon versenyeztek volna, kié lesz az utolsó "szó" azaz hajlás! :D

Megnéztük idén is a "szenzációs" crew showt. Már biztosan írtam erről, de most összefoglalom ismét mi is ez. Az egész lényege az lenne (legalábbis szerintem), hogy tehetséges dolgozókon keresztül bemutatják, mennyire sokoldalúak vagyunk (mi, mint Costa) és természetesen azt, hogy az utasokért vagyunk. Másfelől, így reflektor fénybe (no meg némi keresetkiegészítéshez) kerülhet heti egy estére olyan is, aki pl. éjjel-nappal takarít. (Talán említettem, hogy a Favolosán mennyire meglepett mindenkit egy arany torkú, filippin mosogatófiú!) Igen ám, de nem ez történik, sajnos! Eleve olyanok jelentkezhetnek, akiknek abban az időben nincs műszak (Ugye nem lehet 45 percre elengedni senkit, holott ez lényegesen leszűkíti a kört!) és így olyanok csinálják a showt, akik ráérnek és hajlandók lejáratni magukat bármit elvállalva. (Plusz berakják még az entertainmenteseket, főképp animátorokat, ami jó a cégnek, hisz' nekik munkaköri kötelességükből kifolyólag nem jár extra pénz!) Végeredmény egy borzasztóan lapos előadás, az emberek mégis imádják, de hogy miért, az számunkra örök rejtély marad! Lehet, ugyanazért, mint a tv-s tehetségkutatókat: az emberek elhiszik, bárkiből lehet sztár, akár belőlük is. (Bár szerintem aki értelmes, az mégis csak a tehetségekre kíváncsi.) Mégis mikor 6 db felnőtt ugrál harisnyában és pelenkában óvodások módjára, az számomra egyszerűen nem vicces, a közönség mégis tapsol és sikonyál, vagy amikor egy teljesen hallás és hang nélküli ember próbál énekelni komolyan, nekünk előadóknak, pláne nem szórakoztató. (Ilyenekből csinálják a röhögésre szánt összeválogatásokat talent showkban...) Ezúttal Fabio, a stage managerünk nyomatta a "Sole Mio"-t, de még ez is jobb volt, mint a tavalyi "Sfej Daniel" előadásában, ő ugyanis elvitte a prímet! Annyira gyatra volt, hogy még egy kínai vendég is megelégelte, majd felpattant a színpadra, kikapta kezéből a mikrofont és százszor jobban folytatta a számot! (Úgy fest, fő techinknek megérte, hogy 20 extra dollárért hülyét csináljon magából...) Ja, és belökik Milliet (a profit), hogy nyissa meg énekével az estet, hogy az emberek elhiggyék, valami jót fognak látni... :D (Ő is szívességi munkát végezve ezzel természetesen...) De a vezetőség miért hagyja ezt, az itt a kérdés! 850 munkás van a hajón!!! Ebből biztosan akad legalább 10 tehetséges énekes! Mint ahogy van is, mert halljuk néha a bárban karaokizni őket... Aztán ott a kötelező indiai tánc is, melyre mindig beválasztják a legbotlábúbb és legesetlenebb figurákat (erre meg a pelenkás fiúk, akik szeretnek táncolni és még tudnának is, nekik meg bohóckodni kell), vagy a dél-amerikai tánc, amit nyugdíjas mozgású és 0 koordinációval rendelkező lányokkal csináltatnak... Na, de nem is sorolom tovább!

Mivel messze ültünk, a képek nem sikerültek jól, így jobb híján rólunk kaptok egyet, amint élvezzük a showt!

Utolsó este felmentünk pizzériába: Marco, Millie, Bűvész O. + barátnője és Kip. Szappanoperába illő pletykák tömkelegét hallottam: ki kivel mennyiért (Úgy fest, az egyik lány - a legártatlanabbnak kinéző, de mint tudjuk, "alamuszi nyuszi nagyot ugrik" - nem győzi hangoztatni, hogy jó pénzért bárkit, bármilyen felállásban bevállal...) kavar, ki utál kit (szobatársak egymást), hogyan osztja a "hülye liba" (alias táncos főnök) hasra ütésre a dutykat (=táncon és shown kívüli kötelezettségeket) nem ám vetésforgó van (ahogy kéne), hanem 'kiket kedvel'- alapú rendszer... Pl. Amy - mióta jóban van vele - 3 hete szabad zsinórban!) Vacsi közben aztán megjelent Magic O. egyik fiatal rajongója, egy kínai gyerkőc, aki meglepően jól beszél angolul és még udvarias is! Mondta is nagy lelkesen, mennyire lenyűgözte a Magic show és Oliver előszeretettel tartott neki helyben privát bemutatót. Így hát odasereglett több gyerek, körbe vették és tátott szájjal bámulták egész este. Persze nagyon élvezte, megjegyzem hihetetlen aranyosan bánt velük (Sőt, azt is mondta, ezt az okos kis srácot még haza is vinné, annyira megkedvelte!), jóformán meg sem bírta enni a pizzáját, annyira belemerült az óvóbácsi szerepébe. Aztán mikor bemutatott minket, Kip azonnal átvette a szót (nehogy már ne kerüljön reflektor fénybe) és felpattant, hogy lefotózzák a gyerek szülei (khmmm... nem is őt akarta a gyerek, hanem a varázslót),végül rám mutatva megszólalt: Anna pedig az akrobata az én műsoromban! ("IN MY SHOW!") Meg sem rezdültem, de Millienek kiült arcára a döbbenet. Mondtam is neki: "Persze, persze, mi "rekvizitek" vagyunk az Ő showjában, Kip "csak" Kip, már megszoktam!" Erre aztán még jobban elképedt, azt hitte ugyanis, nyelvbotlás volt csupán, de ő behúzott volna neki a helyemben! :D

No, de "Isten nem ver bottal", nőtt is egy hatalmas pattanás a homlokán, újabb dilemmákat okozva neki: nyomja vagy ne nyomja? Úhhh, most még utcai alapozót is vehet!!! No, mert hát költeni azt nem szeret! Oké, mindenkinek vannak prioritásai, de pláne egy artistának - aki a testéből él, nem az egészsége kéne - hogy legyen a legfontosabb? Ugyanis még nem említettem, olyan durva sérve van, mellyel rengetegszer szenved. (Állítólag, néha éjszakákat virraszt át a fájdalomtól és már régóta műtétre lenne szüksége. A hagyományos operációval azonban nem tudna dolgozni hónapokig, amit nem tehet meg, a szünet pedig nem elég rá.) Igen ám, de nincs betegbiztosítása! Ezzel szemben Olit múltkor órákon keresztül azzal traktálta, mennyit fog nyáron áldozni hobbyjára, a repülésre. Drága Olim akarata ellenére olyannyira szakavatottá vált e témában, hogy akár le is vizsgázhatna. Nos, szájmenéses barátunk többek között azzal büszkélkedett, hogy 1800 dollárt fog kiadni egy órás menetre (valami felettébb ritka géppel, mert azzal menőzhet még más pilóták előtt is), de a felnyitás nélküli drágább műtétre (amivel jelentősen megrövidülne a lábadozása) már sajnálja a pénzt... No komment!

Az este folyamán aztán történtek még röhejes, tipikus "kínai dolgok"! :D Kezdjük a pincér lányokkal, akik természetesen, nem értenek angolul (bár azt hiszik, igen). Első körben rosszul írták fel a rendelést (ez tavaly - mikor még sokszor feljártunk ide vacsizni, mert ingyenes volt - szinte állandóan előfordult), majd mikor hozták vissza a képes igazolványokat (azzal kell ugyanis fizetnünk a hajón) sosem tudták kié! Rendben van, hogy az ázsiaiaknak mi tűnünk egyformának, de mikor nekem nyújtogatta Kip ID-ját (nekem, aki amúgy meg nem is rendelt, ergo mit fizetnék) azért az mégis csak túlzás, nem??? :D A kis csaj nem értette, miért nem veszem el, majd ránézett a képre és tovább tartotta felém, végül már neki szegeztem a kérdést: "Most komolyan azt hiszed, hogy ez az enyém???" Nem tudom, megértette e, végül kikaptam a kezéből és elég látványosan átnyújtottam a tulajdonosának. A csajszi szeme sem rebbent... Neki nem volt humoros!!! Aztán megjelent egy - feltételezem ittasabb - pasas, aki szinte megragadott minket Daniellával "egy fotó erejéig", miközben igen alaposan kezdte markolászni a hátsónkat... Most mondjam, hogy legalább a fényképre engedélyt kért, ugyanis jó pár utas már azzal sem foglalkozott, hogy mutogasson, szimplán az arcunkba tolta a telefont. De ezt szó szerint kell ám érteni! Képzeljétek el, hogy mentek az asztal felé és valaki beugrik az intimzónátokba és úgy vakuzik a szemedbe, hogy az orrod már hozzá ér a fémhez! (Marco még mondta is, ilyen lehet a celebek élete, csak épp 0-24 órában mindenhol... Máris nem annyira csábító!)

Köszönet több utastéri képért hajós fotósunknak, Giampi Ogginak!

Szóval, kicsit kezdünk már besokallni, egyre kevesebb türelmem jut az utasokra, jobb is, ha inkább kerülöm őket. A stílusukhoz, mentalitásukhoz és neveletlenségükhöz egyszerűen nem tudunk mi európaiak hozzászokni! (Mikor a szék sorok között bukdácsoltunk át meg sem moccantak. El nem húznák a lábukat, 1 mm-t nem mennek arrébb, hogy más élőlény is beférjen esetleg...

No, de megkezdődött a visszaszámlálás!!! Egy hónap és megyünk haza!!!

05.20.-05.30.