Ez alkalommal a tienjini Kína-élmény elmaradt, mert - hogy hogy nem - a nap kellős közepére kellett beilleszteniük Vision¹ próbát. Így, bár kiugrottam egy órácskára, de nem igazán volt lehetőségem elmenni, csak a környéken sétáltam. Alaposan megijedtem, mikor visszaértem, ugyanis akkor kezdődött a beszállítás, így túlzás nélkül mondhatom, 1 km hosszú sor fogadott. Óriási szerencsémre, visszaengedtek a kijáraton keresztül és a belső ajtón is soron kívül bejutottam! Ollé! (Kip már nem volt ilyen szerencsés, nagy sokára tudott csak bevergődni, egy másik hajós cég angolul beszélő munkatársának köszönhetően.) Legalább, a tech run² gyorsan lement, nem volt gond és az új táncosok sem bénák. Az énekeseket jónak találtuk, úgy fest, e csapat ügyesebb, mint az előző. Később lenyomtam egyet az újabb kardiós programok közül és csináltam egy rakás kézenállást. Mostanában sokat erősödtem karban-vállban-hátban (izomlázaim is vannak folyton), legalábbis jobban mennek az állások (a main hallban is), sőt mostanában már a fináléban is csinálok egykezeseket, amiket eddig nem erőltettem.

Este megnéztük a bűvész showt. Egyedül csinálta még, ami nem is volt baj, mert kimaradtak a nagy dobozok (melyeket már amúgy is tucatszor láttunk), így Adrianonak lehetősége nyílt megmutatni, mire képes valójában. Sok olyan trükkel töltötte meg előadását, ami igazi gyakorlást- és kézügyességet igényel, nem ládákba bujkáló nőcik végzik a munka oroszlánrészét. Csinált:

• sok kártyás (de nem kártya-) trükköt (kézfej mögül paklikként/laponként stb.),
• kislabdákat varázsolt/tűntetett el ujjai között,
• használt optikai csalódást idéző UV karikákat (mely már-már zsonglőrködéshez hasonlított, olyan technikával forgatta),
• aláírt papírfecnit tett pénzzé,
• újságpapírt aprított, majd varázsolt eggyé,
• bemutatott 3 kínai karikát (tudjátok, azok az egymásba lánc szerűen összeakadó fémkarikák, amikből M. Oliver is használt 5-öt),
• átdöfte karddal egy utas nyakát,
• azért két dobozba ő is belebújt.

Összességében, sokkal jobb volt, mint tavaly (szerencsére, a fehér tornacipő-farmer összeállítást is lecserélte egy sokkal elegánsabb göncre), de még mindig nagyon bátortalanul mozog és nem tudja úgy magára vonni a figyelmet, mint elődje, a színpadra termett „Mago” barátunk.

Mivel nem igazán volt lehetőségem előző nap kimenni, a sea day még hosszabbnak tetszett, de az esti mini fellépés baromi jól sikerült. Aznap volt a táncosok premierje a That’s Dance³-szel, de arra jutottunk, hogy egyáltalán nincs kedvünk megnézni. (Ez kedvesen hangzott... :D, de azóta pótoltuk!)

Gyakorlunk sea dayen...

Másnap Jejun - megkésve ugyan - végre kikötöttünk. Meglepően (mivel még mindig fenn állt a tájfun-veszély) szép, nyári időnk volt, Robiék is velünk jöttek. Nagy programot nem csináltunk, de minden jobb a hajón kuksolásnál! Este (a másik táncos produkció helyett) klasszikus koncert volt a színházteremben, román tenorunkkal: Sergiuval, akit a magyar csellós lány és párja kísért. Kippel beültünk meghallgatni és nagyon elégedettek voltunk. A srác iszonyú jól énekel (valahogy csak most hallottuk őt először), a zenészektől (akik szintén kiválóan és szenvedélyesen játszottak) pedig egy tangó-szám nyerte el legjobban a tetszésemet, no meg a „magyar táncok”! Úgy láttam, a kínaiak is értékelték (ők ugyanis nem mindig vevők európai klasszikusokra), sokan is ültek be, pedig a 9 órásit néztük és nagy tapsot is kaptak! Nyilvánvalóan látták/hallották, hogy ez Valami! (Beszéltük is megint, hogy mennyire amatőr a szervezés, nincs olyan a hajón, aki tényleg értene művészethez vagy az előadókhoz, mert amúgy olyan jó, minőségi produkciókat lehetne összeállítani a fedélzeten lévő művészekből, a sablonos megszokottak helyett... De mindegy, hagyjuk is, mert ebbe mindig nagyon bele tudom lovallni magam! Mármint, hogy mit, hogy kéne megreformálni, legalábbis az „entertainment”-ben! :D)

Ezután végre egy japán kikötő, Nagasaki következett, szintén napsütéses 30 fokkal! Pechünkre, (mintha meg lennénk itt átkozva) úgy jött ki a lépés, hogy 1,5 óránk jutott. Na, mit gondoltok, mennyire voltam ideges? (Nagyon.) Legközelebb jobb, ha beveszek egy marék Xanaxot! (Jó, jó, csak vicceltem, de tényleg kiakasztóóóóóóó!) Szóval, a táncosoknak drill volt, így nehezen (jó későn) kezdtük el a próbát! Azt követően, elszaladtam kapkodva (ilyenkor lehet ám szórni a pénzt) vásárolni, de mindent beszereztem. Még így is örültem, a hosszabb kihagyás utáni Japánnak. Itt még tombol a nyár! Ekkor kapott Kip hírt, miszerint leszállítják őt dec. 15-én. (Rólunk még nem szólt a fáma.) Majd az első előadásra rám is ragadt „drukk”-láz a táncosokról, ami nagyon jó löketet adott és tök jól sikerült minden, nagy siker is volt! Aztán kiderült, hogy a genovaiak már rég leszálltak, úgyhogy nem is látták... Sebaj, legalább örömet adott! A 2.-on már jóval kevesebben voltak, érdekes az is, hogy mivel a kínaiak korán fekvők, itt Ázsiában mindig az első előadás a teltházas és jobb hangulatú, szemben az európai utasokkal, akikkel mindig a későbbi szól nagyobbat...

Újabb tény, a kínaiak hihetetlenségére: Már feltűnt egy ideje, hogy a tienjini leszállításkor megsokszorozódik a mozgássérültek száma és azóta a szekusok is megerősítették, hogy ezek annyira nem akarnak haza menni, hogy ki kell őket tolni. Valóban, Koreában és Japánban elvétve akad csak tolókocsis ember, (mindenki más valósággal rohan kifelé, a „fergetes” duty free –túrára...) míg a tienjini visszaérkezéskor, 20-asával kell őket a szegény munkásainknak kigördíteni. Röhej az, hogy legutóbb még ott sántikált mellettük mankóval egy valóban rászoruló bácsika, akinek feltehetőleg már nem is jutott kerekesszék... Aztán Kip is dühöngött egy sort, hogy az egyik szintén újabb biztonsági, aki minden áldott héten ugyanott áll, minden egyes alkalommal vitatkozni kezd, hogy barátunk miért a disembarkoló crew⁴-val akar leszállni elsőként, neki pedig állandóan el kell magyaráznia, hogy kikötős ügynöki utasításra áll ott, (bonyodalmakat okozó) amerikai útlevele miatt... (Hab a tortán, hogy 1 perccel utánuk, már engedtek is ki mindenki mást, szóval az egész vitának triplán nem volt semmi, de semmi értelme!) Majd ezt követően, megint szarakodott a hatósági monitor és mire bevitték Kip adatait, úgy megcsúsztunk, hogy az orrunk előtt ment el a (félig üres) busz! AHHHH! :( Elhatároztuk hát, nem várunk 40 percet - pláne már ömlöttek az utasok is - taxit fogtunk, elfogadva a magasabb tarifát! Előnye, hamar beértünk a városba és olyannyira sok időnk volt, hogy el is untam magam a kávézóban. (Mást itt ugyanis nem lehet csinálni. Sehol egy park, boltokat már körbe jártam, mindenhol csak a 4-6 sávos utak és betontenger a 10 emeletesekkel...) No, de találtam jópofa dolgokat pl. mutatós 3D-s kínai képeslapokat ajándékba vagy egy szupermarketet európai termékekkel (pl. belga csokival vagy az általam közkedvelt 0 kalóriás konjak tésztát, ami otthon tök drága)! :D

A képeslap:

Visszafelé olyan taxishoz ültünk be, hogy ihaj! Megmutattuk a címet, bólintott, majd elindult teljesen más irányba. Akkor mutogattunk neki felháborodva (gondolom, egy kis órapörgető körútra szándékozott vinni), mire belebeszélt telefonos fordítóprogramjába és felvillantotta nekünk: „Go to the surgery!” (=Menj a műtőbe!) Nos, erre nagy nevetésben törtünk ki, ő meg nézett értetlenül, majd vett egy helyből indított „bal kanyar”-t dupla záróvonalon keresztül és elindult másfelé. (Na, gondoltuk, már értjük is, miért fogunk a műtőben kikötni!) Miután a helyes irányba kerültünk, bekapcsolta zsebrádióját és jó hangosan nyomatni kezdett valami prédikációs maszlagot. Baromi zavaró volt, pláne hogy egy ideje már erőteljes fejfájás kínzott, nem beszélve a kocsiban álló poshadt bűzről... (Mindben ilyen a szag. :() Alig vártam, hogy megérkezzünk. Istennek hála’, a terminál üres volt és bonyodalom nélkül végig lehetett sétálni a hajóig.

Múltkor annyit emlegettem régi Staff Captaint, Luigit és kedves nejét (a szőke ladyt), hogy megjelentek! Méghozzá a hajón, nálunk! Itt lesznek másfél hónapig, de a feleség kísérőként. Mondjuk, így hogy nem csinálom a programszervező irodát, nem hinném, hogy nagyon keresztezni fogjuk egymás útját... Az a pali sem tud mosolyogni és olyan arrogáns tekintettel közlekedik, hogy csak le kéne festeni! :D (Tudjátok, ő volt, aki mindig úgy tárgyalt velem, hogy majd lefojt a székről, illetve akkor is Robertóval üzengetett nekem, ha ott álltam mellette. De az is ő volt, aki leüvöltötte Andrást a bicikli miatt oktalanul...)

Mióta leszálltak a koreográfusok, megkezdtek feloldódni a táncosok. Másnap nem is gyakoroltak egy lépést sem, bár a divat-show-val és a bűvészes asszisztálással még nincsenek készen, sőt az első Solid Gold is hátra volt nekik, de a crew bárt már felfedezték természetesen, sőt páran letévedtek konditerembe is. Lejött például az ukrán énekesnő, tanácsokat is kért fogyáshoz, ennek ellenére nem volt szívbajos felvenni egy olyan mini, popsivillantó bugyikát, hogy még a sarkon is megirigyelnék. Csak, bár ne tette volna! (Még a nem túl szégyenlős Amynek is elkerekedett a szeme. :O) Aztán felbukkant Greg újdonsült barátjával, akit szintén még sosem láttunk edzeni azelőtt. (Szemmel láthatóan boldogok az ukránok, hogy végre többen vannak!)

Gym-time, Oli erős :D

Egyik hajnalban arra riadtam, Oli vészüzemmódban megrázott: „Kabin-ellenőrzééés!!!!!” Nos, ilyenkor az ember (jelen esetben az enyém) gyomra akarva-akaratlanul tüstént görcsbe ugrik, holott mindig úgy fekszünk le, hogy előtte az „illegális” tárgyakat elrejtjük: gyümölcs, tányér, evőeszköz, elektromos dolgok stb. (Mint egy börtönben. Tényleg! J Épp néztem egy dutyis filmet a minap, ahol párhuzamot véltem felfedezni a cellakutatás során rettegő rabok és közöttünk! :D De nem csak mi vagyunk így ezzel, beszélgettem a többiekkel, van aki kaja, van aki vízforraló, vagy szárogató, esetleg hajszárító miatt, mindenki retteg ilyenkor! Csak nálunk nem magánzárka jár, ha találnak valamit... Egyébként igen, jól látjátok, szabályok szerint a hajszárító - ami mindenkinél van - is tilos, ELVILEG...)

Ezen eljárás pikantériája, hogy általában (főleg a többi, európai hajón) úgy zajlik, hogy berontanak minden hezitálás nélkül. Sokat elmélkedtem már, hogy ez vajon nem jogsértő e (tuti, hogy az!), mert mégis csak az ember privát szférájába tipornak, mi van ha valaki épp pucérkodik, ne adj isten akciózik!? (Anita is mesélte, hogy nem egyszer fordult elő, hogy mezítelenül szunnyadó egyének rendszeresen kínos szitukba keveredtek és még a vezetőségnek állt feljebb. Ennek köszönhetően kezdték el bejelenteni, a esetleges másnapi csekkolásokat... Páran emlékezhettek, a Favolosás történetre, ahol a magyar hegedűs lány is egy szál bugyiban nyitott ajtót gyanútlanul és a gonosz kabin-főnöknő úgy rivallt rá, mint egy taknyos kölyökre. Most így belegondolva, simán panaszt tehetett volna a HR irodában!) Végül, hozzánk nem is jöttek be, de egy ilyen után szinte lehetetlenség visszaaludni, pláne hogy utána hajóremegés és furábbnál furább nyikorgások vették kezdetét, aminek aztán kutathattam eredetét... (Ezzel kezdődött hát meg a 3 napos kialvatlanságom, mely kiforrta magát a tienjini fejfájásban. Akkor fordult velem elő, – ami tényleg kivételes – hogy képtelen voltam elvégezni az aznapra tervezett edzésmennyiséget. :( Hiába, én is csak emberből vagyok!)

Ha már párhuzamot vontam börtön és hajó között (ne feledkezzünk meg a pocsék kajáról, no meg a nők - mint „friss husi” - mustrálásáról!), akkor különösen említésre méltó az igazi munkásréteg, akik 8-9 hónapon át, szünnap nélkül, 10-12 órában robotolnak és örülhetnek, ha 1-2 órára mehetnek a kikötőbe netezni. (Ők még a szerencsésebbek, mert vannak emberek olyan műszakban is, kiknek nincs is nappali kimenőjük! Szerencsétlen szekusoknak sem pl.!) Teszik mindezt 4-500 dollárért havonta! Igaz, senkinek sem szorítanak pisztolyt a tarkójához, hogy itt dolgozzon, de nagyobb megbecsülést érdemelnének, nem pedig további felesleges szabályokat és korlátozásokat... Én legalábbis azt mondom, le a kalappal előttük, pláne azok előtt, akik hosszú évek alatt még a jókedélyüket is meg tudják őrizni! Indonéz „stage handes”-ünkkel (színpadi kisegítő) beszélgettem egyik vacsinál, aki megjárta már a legtöbb hajót az évek alatt, kabin-takarítóként kezdve, most pedig a dupláját keresi már azóta (kb. 1000 dollárt), de ebből támogatja 8 tagú családját, plusz tartalékol az esküvőjére, illetve a menyasszonyával való közös életre. Csak, hogy igazságos legyek, a tisztek élete sem fenékig tejfel (ugyanúgy rengeteget dolgoznak, miközben poshadnak a hajón és nem túl gyakran szippanthatnak friss levegőt), de legalább nekik megtérül fáradozásuk, nem beszélve a több hónapos fizetett szabadságaikról! No és őket sem szabad egy kalap alá venni, mert ugyanúgy akad emberséges közöttük (mint ahogy biztosan létezik megvesztegethetetlen smasszer) is és hatalommániás idióta is. Megjegyzem (ha már a jófejeknél tartunk), „rettegett Paolo” eltűnt és kedvencünk, a mindenki által kedvelt, Marko lett egy személyben a tréner- és safety officer is, aztán visszatért horvát kapitányunk, Tihomir Musici, ja és még „arrogáns” HR-pajtásunk is megtalálta végre a kijáratot, új nőci vette át helyét! Cruise dirink azóta sincs, Tatjana pedig sokkal normálisabb mióta nincs kinek nyalni!

Jeju előtti este elbúcsúztattuk Amyt, aki 10 nap ráhúzással szállt le, de még az Andrásos cast-tel érkezett, szóval hajós mércével mérve egy örökkévalóságig volt itt! :D Bár, ez a pozíció (nevezetesen, a „legtöbbet Atlanticán lévő emberé”) még mindig teljes joggal Kipet illet! :D :D :D

Jejun sétáltunk egy nagyot Olival:

Fukuoka reggel egy welcome greeting-es MÍTING⁵-gel indítottunk, melynek nagy része hajós szabályok ismertetéséből állt. Jó kis üdvözlés! Mint mindig, most is bemutatkoztak a főbb tisztek és a kapitány beszéde után mindenki szólt egy mondatot. Alig vártuk, hogy elszabaduljunk, mivel aznap kivételesen nem lett volna más, időhúzó program számunkra, no de nem is értettük, mit keresünk ott, mivel nem vagyunk már friss felszállók. (De rákerültünk a listára...)

Odakint aztán egész nap szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, de még mindig meleg volt. Bevittük Anitát és Robit a központba, vásárolgattunk, nézelődtünk, majd betértünk egyik kedvenc sushi bárunkba. Robi, aki alapjáraton nem rajong a halért és tenger gyümölcsiért, a haja alól is kiszaladt a füstölt angolnás tekercstől (Ennek köszönhetően nekem viszont lett egy új kedvenc fogásom! Uhhh, nagyon ízlett!) és azt követően már nem tudtuk rábírni további kísérletezésre, igaz még egy húsos falatot leerőltetett magába, bár arról sem volt meggyőződve, hogy valóban marha volt e és nem pedig valamilyen mélytengeri csemege. Örült ugyan, hogy kipróbálta a japán konyhát, de életre elegendő élményként könyvelte el. Anitának azért bejött egy-egy falat és a híres zöld matcha teából is megivott egy ibrikkel.

Egy kis eső, ernyőhegyek, (még nagy esőben biciklin is japán módra), majd a reggeli B vitamin szirup és japán macha teával már jól is indult a reggelem. Az ablaktisztítószerűség egy parfüm, aztán látható a sushizás a magyarokkal (Robival és Anitával), végül egy Fukus szerelem-postaláda :)

Ezután bevittem az általam imádott Snoopy-üzletbe, hátha talál magának cuki pizsamát, de abból most nem volt készleten. Érkeztek viszont újabbnál újabb, ölelni való plüsskutyuskák, (Jujj, olyan pihe-puha anyagból!) megkergültem, hogy megint vigyek haza belőlük. Oli meg is jegyezte viccesen, miután elújságoltam neki e „nagy” hírt, hogy meg fog bántódni a már kabinunkban lakó példányom! :D :D :D

Aznap este néztük meg a többiek előadását, mely alapján levontunk némi konklúziót! Íme egy kis beszámoló, hogyan is fest a csapat:

• Oxananak nagyon jó hangja van, noha táncolni nem tud. Egyéb információ, van 3 gyereke!
• A fiúénekes, Robert a színpadon is olyan, mint az életben, vagyis megalszik a tej a szájában. Nem énekel rosszul, de nincs benne sok láng. Sokat is van magában elszeparálódva mindenkitől.
• De különben itt minden fiú olyan, hogy el van külön. Amikor bandáznak, akkor meg ketté szakad a csoport: egyik oldalon az angol brigád, másikon a szláv (ukrán, román, orosz). De jól megvannak egymással mindannyian (mint munkatársak), úgy értem, nincs ellenségeskedés.
• A fiúk mind jók! Ki hitte volna, hogy az első blikkre favágónak tűnő magas Andrei egészen jól mozog, jól ugrik, sőt tök aranyos. Másnap lejött velünk edzeni (felemelgetett engem is), tanácsot kért, mert szeretne artista-dolgokat tanulni. Megjegyzem, már így is tud csomó mindent (pl. egész jól áll kézen), mert már tanítgatták korábban akrobaták másik hajón. Csak 24 éves (Olinál idősebbnek gondoltuk, biztos a nagy szakáll miatt), ő is jól feltalálja magát, mindenfélét csinál szabad idejében.
• Juniornak, a dominikai srácnak (32), pedig van egy 7 éves fia. Ő is jól táncol, beszélgettem vele spanyolul, bár nehéz követni, mert nagyon gyorsan, kevés artikulációval, „túl lazán” beszél. Különben, még alig szálltak fel, de már becsajozott. :D
• A vezetőjük, Sophie a legidősebb lány (30), aranyos. (Ő az, aki már volt itt régebben!) Még kicsit tipegett-topogott, kificamodott bokájára vigyázva (helyette táncolt Amy eddig), de a többi lányról nem sokat mondhatok. Ők olyan... tudjátok... angolok. Elvannak, nem nagyon nyitnak felém/felénk.
• Van három 18 éves, van egy glutén allergiás, aztán egy szép ukrán lány (aki tetszik Kipnek, de azt mondta csak azért nem próbálkozik be nála, mert a román fiú, Mihai már lestoppolta magának... :D Mindezt úgy adja elő, mintha valóban haveri jóindulatból engedné át az elsőbbséget!), no meg egy vékony fekete, aki Amy ismerőseként jött ide.

Este Kínai Nemzeti Évfordulós Ünnepség volt a Coralloban⁶. (Ez az, ami tavaly az én vezetőségem alatt szerveződött még.) Szokásos program: video-vetítés, műsor (ének, tánc, tai chi bemutató, sőt ezúttal divatbemutató is volt kínai ruhákkal, ami inkább egy „melyik lányt választjátok” - féle versenyre hajazott és azon humorizáltunk, hogy direkte Kipnek szólt, aki nagy slunggal határozta el, hogy aznap végre becsajozik... Khmmm... Nem jött össze...), végül kezdetét vette a diszkó. Azt már nem sokáig bírtuk, mert fülsiketítően üvöltött a zene, ráadásul semmi értelme nem volt, mert mindenki csak tömte a fejét a sötétben (ételeknél kígyózó sorokkal), nem is buliztak, így kár volt produkálnia magát a DJ-nek! Legalább még az evészetre hagyhattak volna némi fényt és kevesebb hangerőt... Érdekes volt az is, mikor egyik pincér csávó megjelent talpig kínai nőnek (magyarul transzinak) öltözve, de nála már nem ez az első, hogy átvedlik a bulikra... (Volt már Lady Gaga is legutóbb.) Tehát, hamar leléptünk és Kip tréfásan meg is jegyezte, hogy eddig azt hitte, ő az öreg! :D  

Zárásképpen, egy nem túl vidám, de roppant tanulságos történettel szolgálnék! Egy kisfilmet szeretnék veletek megosztani, melyet öcsém készített egy kedves ismerősünkről. Szívbemarkoló és elgondolkodtató! Mindannyiunkat felszólít, értékeljük amink van, ne elégedetlenkedjünk éd panaszkodjunk, mindenben találjuk meg a jót, hisz‘ sosem tudhatjuk, mit hoz az élet! Máténak pedig kívánjunk sok erőt és energiát!!!

https://youtu.be/zZ4kD1rEjwQ

Jelmagyarázat:

1. _{Vision in Motion: a show, amelyikben mi is és Kip is szerepelünk}
2. _{tech run: =tecnical running, lényegében próbát jelent}
3. _{That’s Dance: a production (azaz táncosok) egyik show-ja a kettőből (másiknak címe: Solid Gold)}
4. _{disembarkoló crew: = távozó, vagyis hazarepülő munkások}
5. _{Welcome Meeting: minek keretében a kapitány üdvözli a frissen felszállt munkásokat}
6. _{Corallo: az utastérben található kis színházterem, melyet alkalomadtán lezárnak a dolgozók bulijához}