A tengeri nap viharral és felhőszakadásokkal tarkított volt. Bosszantó, mikor jókat lehetne gyakorolni, de az időjárás keresztül húzza... (Vagy Daniel, aki elfelejti a papírt a levegő számhoz...) Így, sok időt töltöttem friss levegőn!
Este TriGees koncert volt, ismét interportos előadókkal. E színvonalas banda (4 olasz pasi) elénekelte az összes Bee Gees számot, nem is lehetett megkülönböztetni az eredetitől! A kínaiak közül páran távoztak (gondolom, sehogy sem egyezett ízlésvilágukkal), de akik maradtak állva tapsolták vissza a fiúkat, ráadást követelve!
Másnap Vanuatun: Port Vilában álltunk, mely a fő szigeten, Efaten található.
E szigetcsoport 83 szigetből áll, melyek ‚Y‘ alakban helyezkednek el. Hivatalos nyelvük a bislama, az angol és francia, de emellett vagy‘ 110 helyi nyelvet beszélnek! Bármelyik pillanatban előfordulhatnak kisebb földmozgások, remegések a folyamatosan működő vulkánoknak, gejzíreknek köszönhetően. Rengeteg esőerdő, trópusi kert, gyönyörű tengerpartok, kristálytiszta víz és gazdag állatvilág csodálható meg. A klíma novembertől áprilisig igazi szubtrópusi, vagyis nappal forróság, esetenként hatalmas viharral, esővel. (Akkora zuhéban indultunk el, aggódtam, mi lesz!) Helyi italuk az ún. kava, melyet csak férfiak ihatnak, azonban a fővárosban a turista nők is megkóstolhatják. Sokan laknak falvakban saját törvények és protokollok szerint, melyet illik tiszteletben tartani, még a látogatóknak is!
- Mi azonban nem falulátogatást terveztünk, hanem az ún. Kék lagúnához kirándultunk el Kippel és Andriival, mely egy gyönyörű, valóban KÉK öböl. Pancsoltunk, Maugli-mód kötelet másztunk, hintázva, faágakról ugráltunk az isteni medencének látszó tengerbe. A kötélen még egy magánszámot is adtam (csak fotó kedvéért), de akkor felbukkantak utasaink, akiknek muszáj volt egyesével velem pózolni. Gondoltam, megvolt a „main hallozás“ is! :D Nem tudom, felismertek e vagy csak azért (is) fotóztak, mert fürdőruciban voltam. (A kínai nők abszolút nem vesznek fel bikinit!!! Nyakig beöltözve, hosszú ujjúban vannak, még vízbe sem mennek!) Kip baromi sokat szerencsétlenkedett egy kiálló gyökérzettel, állandóan megcsúszott és visszaesett. Találékonyan felmásztam egy magas ágra (Oli feladta), de ugrásnál vacilláltam. Végül, mikor már senki sem számított rá (és rájöttem, visszamászni macerás) levetettem magam! :D A lagúnában egyébként összefutottunk másodkapitányunkkal és családjával, ill. az új safety offal is. A helyi gyerekek itt is előszeretettel ugrabugráltak, úgy élnek, mint a kis majmok: szabadon ugrándoznak bárhol, bármikor!
Válogatott fotók a lagúnából:
Nem jó taxist fogtunk ki, baromi „nemtörődöm“ figura volt, szeretett hamukázni, az angolját alig lehetett érteni és nem figyelt a megbeszéltekre. (Így történt, hogy pl. a beígért vízesés is kimaradt.)
- Következő megálló a Teknős-öböl volt, ahol csudi jót ebédeltünk (Oli hawaii burgert, én egy nagy adag ráksalátát), majd körbevezettek minket. Simiztünk és etettünk Galápagos teknősöket, iguánát, kígyót, vadmalacot és megérintettem a veszélyes kókuszdió-rákot is, mely le tudja nyisszantani az ujjunkat! Mondták, nagyon ízletes, drága fogás! Olyan kellemes volt itt, hogy a parton üldögélve elöntött a hála és boldogság érzése!
- Utolsó körben az ún. Hideaway szigetre mentünk vízi taxival, azonban délután 5-kor már mindent zárva találtunk. Ez egy mesterséges strandsziget hotellel. Itt található az egyik turistacsalogató bugyutaság is: víz alatti Posta. (Árulnak speciális képeslapot és borítékot, amit búvárcuccban lehet feladni.) Úszkáltunk, pihiztünk, függőágyaztam stb. Sajnos, az egész part korallos, így mezítláb közlekedni most sem volt a legkellemesebb művelet. Andrii jól leégett, hiába szóltunk, hogy kenje magát, de boldog volt, hogy 10 nap után végre leszállhatott! Végeredményben klassz napunk volt és még sofőrünk extra követelésén is igyekeztünk túllendülni. (Megfogadtam, legközelebb telefonnal rögzítem a megbeszélteket!) Elhajózva a fürdőszigetről gyönyörű naplementében volt részünk, szép lilás rózsaszínre festett égbolttal. Sötétben értünk a kikötőbe, de hátra volt még egy feladat: beszerezni ‚a‘ mágnest! Bár a néni már pakolásban volt és zseblámpával mutogatta maradék portékáját (rendesen kifosztották a standokat a kínaiak), találtunk még pár tetszetős darabot! Jóleső fáradtsággal, boldogan hajtottuk aznap álomra a fejünket!
VANUATU ALBUM:
Másnap újabb órát veszítettünk. Ekkor már 12 órás eltolódásban voltunk! Olyan hullámok csapkodtak egész nap, hogy semmit nem tudtunk kezdeni magunkkal. Ennek ellenére gyorsan eltelt a december 12-e, időállítás, kései kelés, futás és esti show miatt: Alen Silent Comedy, egy amerikai komikussal. Sajnos, nagyon gyenge produkcióvolt, 3-4 unalmas bohóc entrével, smink nélkül. Jó mozgású táncos, de 5 percig élvezhető és értékelhető. (Kip már ismerte, hisz előle orozza el a pénzes munkákat! Vagyis ő ‚az‘ interport-komikus!) Most nem is csodálkoztam barátunk csalódott arcán, mert ismét megkérdőjelezhető a cég hozzáértése! Kip mérföldekkel szórakoztatóbb nála, legalábbis a SZÍNPADON!!!
Ezt fontos hozzátennem, ugyanis aznap közel álltam ahhoz, hogy megkeressem rajta a ‚kikapcs‘ gombot! Jelenet a következő:
3-an az asztalnál: én laptopba merülve, Oli ebédet nyammog, mellette Kip felturbózott üzemmódban! (Oké, 1 nappal leszállása előtt, gondolom ettől szállt el...) Egyszer csak rájöttem, valami zavar: A ZAJ! Fáradhatatlanul ontotta monológját. Majdnem elröhögtem magam, mikor ráeszméltem, hogy ez olyan „beszélgetés” Oliver és Kip között, melyben Oli a szó szoros értelmében meg sem szólalt már egy órája, és ez nemhogy nem zavarja Kipet, de fel sem tűnik neki!!! Még tetéződött! Akármilyen, nem odatartozó dolgot szóltam közbe, szófosógépünk – légvétel nélkül – tért át az újabb témára és úgy folytatta, mintha mi sem történt volna! Komolyan, videóra kellett volna vennem, mert Oli arckifejezéseivel megspékelve az év rövidfilmje lehetett volna!
BULA!!!
(= fijiül ‚Hello‘! Sokszor kaptuk fel aznap erre a fejünket! :D)
Dec. 14-én Fijin (SUVÁN) állomásoztunk hajnali 5-ig! Igen ám, csak 0-24-ben zuhogott. Ennek ellenére megindultunk pár táncossal a dzsungelbe. Ott egy vízesést találtunk, ahol Tarzanosan lehetett ismét csobbanni. Oli és Andrii egy percig sem hezitált, de még Evie és Alison sem tétovázott. (Én nem akartam vizes lenni ilyen pocsék időben.) Olinak annál inkább tetszett az igazi esőerdő-fíling! El sem hittem, hogy ily‘ aktív és örökmozgó, ráadásul vihar közepén!
Miután kimajomkodták magukat – és a létező összes pontból megörökítették csüngéseiket, ugrásaikat szuper vízálló kamerával –, elindultunk a strandra. (Igen, a felhőszakadásban! Sofőrjeink azzal biztattak, a sziget másik felén jobb a helyzet!) Majd‘ egy órát kocsikáztunk a semmiért. Itt is hoteles fürdőhely volt, ahol kapitányunkba, Albába botlottunk, aki kiadta az ukázt: „Esik nem esik, fürödni KELL!!!“ Délután el-elállt 10 percekre, de ettől sem lett sokkal jobb. Majd a kulturális centrumban (ami boltocskákból, szupermarketből, kávézókból és pár étteremből állt) shoppingoltunk, de wifit nem leltünk. (Több helyen volt feltüntetve, hiába! :D Mindenki a szomszédjára böködött: „Nálunk nincs, csak ott van!“ Így történt, hogy oda-vissza szaladgálva végig kérdeztünk mindent, de nem jártunk sikerrel.) Visszazötyögtünk a kikötőhöz abban a reményben, majd a városban találunk. E hitünket táplálta aktuális indiai sofőrünk is, aki mesélt egyet s mást, jó fej is volt (a „persze, jó a wifi“ és „nagyon szép strand“ ellenére), bár kétségtelen, mások az elképzeléseink látnivalók tekintetében! (Lelkesen mutogatott gyárat, börtönt, másik börtönt, ja és női börtönt... :D) Út közben helyi muzsika szólt, Andriinak annyira bejött, el is kunyizta a CD-t!
Nem panaszképp (ismerhettek már, igyekszem a valóságot dokumentálni), de Fiji túl van értékelve. (Legalábbis, Suva nem jött be!) Igazi látnivaló sehol, a strandok átlagosak, a centrumban sincs semmi. A hely pozitívuma: a szuvenírek! Mert az van bőven: jópofa maszkok, törzsi szobrok, kókuszdióból készült táskák, pénztárcák, különböző originális arc- és testápoló termékek... Szert tettem ám egy-két ajándékra!!!
A helyiek nem élnek rosszul, nyugodtak, kedvesek, segítőkészek. Sok mindent termelnek: van sörük, híres ásványvizük és rengeteg bio gyümölccsel, zöldséggel büszkélkedhetnek. Nincs drágaság, lehet szórni a pénzt!
Ui: szépek a bankjegyek! 
Este újra kimentünk, Andrii kérésére útba ejtettük a Mc’Donald’s-ot is, majd betértünk egy szimpi bárba, rum-féleségeket kóstolni!
(„Ladys night“ lévén, ha Evievel kértünk, duplán adtak! Később az erős, helyiek által ajánlott fajtából is rendeltünk, de abba már csak belenyaltam! :D) Dumcsiztunk, majd biliárdoztunk egy helyi pasival. (Gondolhatjátok, milyen nehéz lehetett elverni minket, lányokat!:D) Végül, átugrottunk az ír pubba, ahol ismerősök támasztották a pultot: táncosok, magyarok, technikusok, de ott nem tetszett az ultraerős légkondi és dobhártya szaggató zene, így nem maradtunk. Visszasétáltunk „jó gyerek“- módjára (már éjfélkor ágyban voltunk) és legalább kipihenve ébredtünk. Nem úgy, mint a többiek, akik reggelig dajdajoztak!
Útban Tonga felé gyorsan eltelt az idő. Nagyot gyakoroltunk, este pedig új-zélandi vendégszereplőket néztünk, akik tradicionális műsort adtak, harci koreográfiával, tetoválásokkal, énekekkel és csatakiáltásokkal! Jópofa volt, mert nem megszokott előadás volt! Majd 15-én Nuku’alofan megint izgatottan ébredtem (úgy látszik, szigetek előtt be vagyok sózva) és vártam a fiúk ébredését.
Majd 15.-én Nuku’alofan megint izgatottan ébredtem (úgy látszik, szigetek előtt be vagyok sózva) és vártam a fiúk ébredését.
Előre mentem tájékozódni, mi merre, hány méter (ekkor érkeztek meg ismerőseink, a Deltai duó), így mire Andrii és Oli kivánszorgott, már startra kész voltam. A városközpont roppant egyszerű és jellegtelen, pedig királyság lévén uralkodói rezidencia, palota és sír is megtekinthető. A belvárost csupa lerobbant kínai üzlet, piac és száz éves autóroncsok alkotják. (Leszámítva egy-egy frissebb építésű kávézót a főutcán.) Miután rájöttünk, hogy felesleges időt pazarolni, megindultunk a KELETI BEACH Üdülőhely felé. Tényleg így hívják, viccelődtünk is, megyünk a Keletibe! :D Ezt ajánlották ugyanis az infós csajok (akik nagyon kedvesek és szépek voltak, megörültek, mert magyarral még soha életükben nem találkoztak ezelőtt), mint legjobb strandot. Miután végig zötyögtünk bő 20 percet banán- és pálmaföldeken keresztül (melyek tehenekkel voltak tarkítva) elámultunk! Egy lepusztult, néhol fala sem volt, málladozó romhalmazhoz érkeztünk! Ez lenne a legjobb szállodai üdülő???! – tettük fel a kérdést...
Nézzük a hotelt közelebbről:
Nuku'alofa album:
Az olasz technikusok, ill. Adriano, Oxana és több crew tag már javában süttette hasát. E csodálatos helyszín roppant mód megihletett, rengeteg kézenállós, pózolós, fröcskölős kép készült. Nagyon jól éreztük magunkat! Érkezéskor még úsztunk a 1,5-2 méteres vízben, pár órával később ugyanott már bokáig ért a tenger. A nap folyamán egyébként mindenki befutott, aki számít! Hab a tortán (tényleg luxus): internet is volt! Fizetni kellett ugyan pár dolcsit, de jól működött. Végül rendeltünk ebédet, nekem vega levest, Olinak hamburgert, de a felszolgálási szisztémában találtunk némi kivetnivalót. (Elképzelhető, hogy egy ember uralta a teljes éttermi részleget, mind beszerzés, főzés és kiszolgálás tekintetében.) A lányok másfél órát malmoztak, mi pedig a végtelenségig is várhattunk volna, ha nem kérdezek rá sokadjára, ugyanis végül közölték: bocsi a burger elfogyott! Így Oli stílusosan, originális kókuszdiót evett egyenesen a fáról! Mindenkit megnyugtatok, azért akadt még harapnivaló, nem halt éhen! Zárásképp betértünk egy kis szuvenírért, nagyon klassz motívumokkal készített nyakláncokkal gazdagodtunk. Itt annyira nem számolnak turistákkal, nincs kiépített strand, központ, netán sétálóutca, de ha befut egy hajó, akkor igyekeznek a látogatók kedvében járni. Ha valaki szép környezetre vágyik, ahová elvonulhat a fehér ember elől, annak kitűnő választás e sziget, és olcsó is!
Ismét 3 tengeren töltött nap várt ránk! HÁROM!!! Ekkor dupláztuk 18-át is! Egyik este egy spanyol énekesnő lépett fel, de arra nem ültünk be. Másnap viszont izgatottan vártuk honfitársaink, István és Gábor VARIETÉ SHOW-ját. Szerencséjükre, nyugodt vízzel ajándékozta meg őket a sors. Egyébként pedig, tök jó volt, sikeresnek bizonyultak. Nem hiába, már 20 éve nyomják, kisujjukból kirázzák e 3 számot és Oxana, Robbie, Adriano működött még közre. E napok jobban teltek (a hol jobb, hol rosszabb idő ellenére is), mert rengeteget sztorizgattunk, íme pár hajmeresztő történet:
- Ugye, már többször említettem, milyen humánusak is (no meg szakképzettek) a hajós egészségügy dolgozói... Történt egyszer, hogy meghalt egy szerencsétlen crew tag, akire kabintársa talált rá pár órával később. Azonnal hívta a vészhelyzeti számot, mire az orvos közölte, ne szórakozzanak és lecsapta a telefont. Körülbelül az 5. hívás után mutatott érdeklődést és méltóztatott megmozdulni. A már elkékült áldozatot próbálta újra éleszteni, sikertelenül...
- Idős utas néni esett az étteremben. Nagyot! Gyaníthatóan eltörte nyakcsigolyáját. Hívták a dokit, kinek válasza enyhén szólva is bicskanyitogató volt: ő nem ér rá, épp díszvacsorán ül, majd később foglalkozik az esettel! Így, két pincér ráncigálta fel a – minden bizonnyal nem mozdítható – gerincsérült nénit egy tolószékre és tolta el a betegszobáig. A nénivel nem tudjuk, mi lett, valószínűleg, ellátták másnap a szárazföldön. De a latinosok is voltak már szemtanúi, hogyan vizsgálja az orvos a csípősérült vendéget: még véletlenül sem hozzáér(T)ve, peckesen és undorodva, nővéreket instruálva, hogy fordítsák és mit nézzenek...
- Témába vág az is, mikor pár hete láttam a kórháznál síró mosogatót, véres abroszba bugyolált kézzel (később a vért is), amint kollégái támogató körében várta a segítséget. Ahogy mentem tovább, kiszúrtam a közeledő nővérkét ásítozva, ráérősen imbolyogni a tömeg irányába. Ő kapta az ügyeleti hívást, érzékelhetitek, mennyire sietett! (No de a nem rég történt szívrohamról is írtam, mikor több mint 20 percbe telt a mentőcsapatnak felérni a 2-ra, a kaszinóhoz...)
Deltaiék már tapasztalt rókák, adtak is tanácsot bőven, de ami a legjobban megmaradt: „Ha baj van, tégy rá még két lapáttal!“ Ők pl. simán megcsinálták, hogy odahánytak látványosan a színpad tövébe, mert a cruise direktornak esze ágában sem volt betegség miatt lefújni az előadást. (Ja, ezt kellett volna tavaly a drága Hui Mingnek, mikor összeszedtük a gyomorfrászt!)
De olyan is volt, hogy már-már könnyre fakasztották az aktuális dirit, aki képes volt kezdés előtt pár perccel kitalálni, hogy a vezetőség hibájából elmaradt papírokat akkor menjenek aláírni. Mondták: „Rendben, megyünk, de akkor fél órával később kezdünk, mert újra kell melegítenünk!“
Egyébként dolgoztak ők állandó artistákként is annó, sőt abban az időben még előfordultak 20 hónapos szerződések is! El tudjátok képzelni? Persze, nagyon szép helyeken jártak, baromi változatos útvonalakat élvezhettek, na de, ami sok, az sok(k)! Nem egyszer álltak bedilizés szélén 8-10 nap bezárásokat követően...
Jól kiveséztük az összes igazgatót, többek között a „kedves Frent“ (talán emlékeztek, a Magicás alkesz főnöknőcire), akiről Gergőék mesélték, hogy nem rég tök részegen tántorgott a main hallban, sőt kabinba kellett támogatni és hajszál híján múlt, hogy nem rúgták ki. (Jogos a kérdés, MIÉRT IS NEM???) Vagy a fő technikus Max (Oli „kedvence“, aki megmagyarázta, hogyan kell pattogós labdával zsonglőrözni) annyira kávézott és telefon-játékozott, hogy 2x is megszakította előadás közben a zenét, ugyanis könyökével bekapcsolt valami automata hangosbemondót! Természetesen tagadta, hogy ő bármi mással foglalkozna, míg le nem filmezte valaki!!! (Nem nehéz, mi is láttuk, hogy az ott öltöző lányokat skubizta, vagy playstation-özött...)
De, hogy ne csak a negatív tapasztalataikat osszam, meséltek pl. jó fej kapitányokról is: volt, aki nagy procedúrák árán intézett nekik ’Petra’ városban s.o.s. kirándulást, „nem szabad kihagyni” alapon, vagy aki külön dicsérte és kitüntette őket, annyira elégedett volt a munkájukkal.
A duó tagjait nyugodt szívvel nevezhetjük vasembereknek, nem csak erejük, hanem hősi sérüléseik miatt: szakadt térdszalag, összenőtt porckorong, leszakadt sérv stb. Amik nem mindig a szakma számlájára írhatók! Legutóbb pl. egy roppant „tehetséges“ színpadi segéd – el sem tudom képzelni, hogyan – asszisztálás közben István térdének szaladt, aki nyomban összeesett. A show leállt, barátunk pedig több hétre kiesett a munkából, bár műtétet egyelőre nem vállalt és hamar visszaszállt a nyeregbe, megszenvedte! (Mondanom sem kell, még a cégnek állt feljebb és sem orvosi költségeket, sem betegség esetére járó fizetést nem adott. Hogyan bújt ki a szerződésben leírt kötelező juttatások alól? Dunsztunk sincs!!!)
De hallhattunk vicces eseteket is hajó előtti, jó öreg cirkusz-éveikből! Tudnotok kell, hogy István közel egy idős Oli nővérével, és gyakorlatilag együtt nőttek fel, többször dolgoztak egy műsorban. A számomra legszórakoztatóbb esetek a félénken zárkózott és szégyenlősnek vélt drága párom rosszcsontkodásairól szóltak. Tudniillik égetően rossz gyerek volt! Legviccesebb példa erre, mikor kicsi Oli focizott és úgy gondolta, ehhez a legjobb labda István korábbi partnerének alvó feje lesz! Odament hát nagy bátran az éppen pihenő Csabához és hatalmasat rúgott kobakjába... :D :D :D (Akinek „talán“, nem is volt vicces!)
De azt is nagyon humorosan ecsetelte, hogyan lett elege örök életre az elefántokból, mert nem egyszer kergette meg feldühödött jószág hófehér kosztümben egészen a lakókocsi alatti sárkupacig, ahol végre menedékre lelt a tomboló bika elől.
Még egy durvább eset, mikor egy munkás féltékenységi dührohamában fékeveszett szamár módjára tört-zúzott az ő lakókocsijában, ti. a féltékenység tárgya – A NŐ – hozzá rohant segítségért. A fickót nemhogy egy bal egyenes, de több sorozatos pofon vagy ajtó sem állíthatta meg, végül ventilátorral kellett lecsapni, mint egy legyet!
Kora reggel kikötöttünk Tahitin, Papeteen! Juhééé! Sajna, én már megint 5-kor keltem, így egész napos kóma várt rám, de mikor felmentem reggelizni később, láthattam, milyen gyönyörű helyen állunk és máris izgalomba jöttem. Ott még összefutottam a fiúkkal (akik már szálltak is le), beszélgettünk kicsit, többiek (Oli, Anita és Robi) még aludtak... 
Itt végre rendes civilizált város fogadott bennünket, elképesztő meleggel. Tudnotok kell, én bírom a kánikulát (a magyarországi csúcsmelegeket pl. imádom!), de ez oly‘ elviselhetetlen volt, mintha mikróban sülnénk. Fel is vettem hosszú ujjút, hogy védjem a bőröm! Kaszinós szomszédainkkal befizettünk egy szigetkörre. Ez a 4 órás túra azonban nem volt a legszórakoztatóbb, mert úgy éreztük, a napunk felét taxiban töltöttük (és tényleg). Igaz, szép helyeken álltunk meg, de csupán 10 percekre. Az ablakból isteni helyeket láttunk, bár ki voltam néha dőlve. Ám, Tahiti valóban leírhatatlanul csodálatos a maga képeslapokra illő tengerpartjaival. Jópofa, ahogy a szabadon járkáló vadtyúkok (tele van velük a sziget) csipegetik a kókuszdiót, mintha etető tál lenne. (Az is... :D)
No, de amit láttunk:
- Vénusz pont: ahol partot értek az első európaiak a XVIII. században, itt található egyébként a sziget egyetlen világítótornya! Jól néz ki, szép magas, sajnos nem lehetett bemenni.
- Blowhole: egy lyuk a sziklában, ahol a nyomás felcsapja a hullámokat a magasba. Láttunk igazán magas spricceket is, bár nem a legnagyobbakból.
- Faarumai vízesés: Lényegében 3 vízesés találkozása a Vaipu völgyben. Ez tényleg hatalmas, nagyon tetszett. Tudjátok, van nekem egyfajta vízesés mániám (:D), úgyhogy most kiélhettem magam.
- Botanikus kert:. A növények szépek voltak és még egy kis vízesés is volt, de a karibi kertek nyomába nem ért.
- Maraa Barlang: ez csalódást okozott, mert egy szép, úszásra is alkalmas természeti látnivalót ígértek, de csak egy vájatot találtunk, hideg bokáig érő vízzel, ahol helyi gyerekek pancsoltak és köpködtek. Komolyan, még lefotózni sem volt érdemes! (Persze, olyan gyönyörű barlangok, mint hazánkban, sehol nincsenek!)
A kör után, Anitáékat magunk mögött hagytuk egy luxushotel strandján, mi pedig bevásároltunk (a taxis nő átejtett, nem jött értünk, de akadt egy pasi, aki felajánlotta, hogy elvisz a kikötőhöz :D) és jól esett egy gyors zuhany és ruhacsere a kivételesen hűvösnek tűnő kabinban. Majd újból megindultunk. A szabadstrandon sok ismerőssel találkoztunk, nagyot pancsoltunk, szemüveggel és pipával búvárkodtunk. Oli bő 2 órára eltűnt a víz alá, annyira szereti filmezni és nézegetni a halakat. Gyönyörű volt a tenger, ilyen tisztát még hegyi patakon kívül nem is láttam! Vízalatti fotóink, mintha medencében készültek volna, ugyanakkor extra sós, szétkaparta a torkunkat pár cseppnyi is.
Úgy terveztük, este sétálgatunk majd a központban, ez nem jött össze, 7-kor már minden FINITTO volt. :D Egy kivilágított sétálóutca sem akadt, az üzletek, éttermek, bárok 90%-át zárva találtuk, így visszatértünk a fedélzetre. Nagyon bántuk, hogy a városnézés kimaradt, mert lett volna látnivaló és vágytam már a nyüzsire. (Nappal viszont e rekkenő időben nem esett volna jól és a strand maradt volna el.) Azért a kikötő-árusok még ott voltak, nagyon nagyon tetszetős portékákkal, nyakékekkel, kagylós ékszerekkel, olajokkal, vaníliával, de mondanom sem kell, húzós árakkal. Egy szimpla mágnest alig bírtunk lealkudni 8 dollárra!!! Itt már jól élnek, nincsenek rászorulva minden centre... 
Egy kis történelem: Tahitit először az angolok fedezték fel 1767-ben és kezdték el evangelizálni. Egy pap építette ki a mai Papetee város alapjait. Később egy megegyezés szerint, a franciák megszerezték a szigetet és 1984-ig gyarmatként tartották. Ezután kaptak önállóságot, saját elnökkel, de csak 2013 után kezdett rendeződni gazdaságuk. Leghíresebb luxustermékük a fekete gyöngy. Mindenféle ékszert készítenek belőle, nagyon drágák, mert elképesztően egyediek. A régi időkben rendkívül ritkák voltak, legalább 15.000 különleges osztrigát kellett felnyitni, hogy akár egyben is találjanak szemet, ezért nevezték a „királynők gyöngyének“, illetve a „gyöngyök királynőjének“. Ma már tenyésztik ezeket a fajokat, de különleges eljárást és módszert igényel felnyitásuk és megmunkálásuk. Le is van védve több okirattal, hogy megőrizzék értékét. Igazi unikum! Amúgy, mint a legtöbb szigeten, a kézművesség itt is elsőszámú iparág!
E hosszú kalandos nap után elájultunk és nehezen tértünk magunkhoz. De nem volt mese, kora reggel már Bora borán horgonyoztunk... Folyt. Köv.!
