Annyira érdekes, ahogy az embert néha megtalálják dolgok! Hiszem, nincsenek véletlenek: Kedves színész ismerősöm videó-blogjának köszönhetően, olyan interjúba botlottam, mely a grafológiáról is szólt. Rögvest eszembe jutott, hogy régebben ez érdekelt és szerettem volna vele foglalkozni. Ezt követően kezembe került az a Nők Lapja (az elmúlt fél év minden számát kihoztam, kedves „anyósomnak” köszönhetően, aki lelkiismeretesen őrizgette nekem! Köszönöm, Zsuzsa!!!), melyben szintén volt egy erről szóló cikk, végül még egy könyvajánlásba is belefutottam aznap! Egy barátnőmnek említettem is, mire rögvest küldött két E könyvet! (Köszike, Döníz!) Hab a tortán: beszélgettem egy filippin sráccal, kérdeztem, mi a pozíciója (ti. pocsék arcmemóriám van és sokszor nem ismerek meg vagy nem tudok megkülönböztetni embereket a dolgozók közül, pláne egyenruha nélkül... Borzasztó! :D Ha valaki felteszi ál-bajuszát, én tuti nem ismerem fel, lehet akár közeli ismerős!!!) mire kiderült, a nyomdában dolgozik. Hihetetlen, ugyanis pont előtte ötlöttem ki, hogy megkörnyékezem a hajós nyomdát, hisz’ úgy tudok tanulni, ha aláhúzhatom, kiszínezhetem, vagyis magamévá tehetem az anyagot! (Nem csak grafomán vagyok és papírpárti, hanem vizuális típus! :D) Szóval, nagyon úgy fest, az univerzum üzent nekem!

Még egy kis érdekes kis egybeesés, mely szintén a már említett női magazinhoz kapcsolódik, melyet főképp Tienjinben olvasok a buszon és rendszerint akkor kezdek új számba. Ezúttal heti témája, a nyelvek volt. Mielőtt bele lapoztam volna, pont beszélgetésbe elegyedtünk a kínai Jerryvel, aki port agent (kikötős ügynök¹). Kiderült, 8 nyelven beszél, melyekből angolul, olaszul, koreaiul, japánul és franciául folyékonyan, de oroszul, németül és portugálul is eltársalog. Mindig meglepődőm, mikor ilyen jó nyelvérzéke van valakinek, irigylem!!! Lehet, hogy szorgalmas vagyok és van fenekem a tanuláshoz, de nem beszélek könnyen, hiába magolom tökéletesen a nyelvtant és válok perfektté írásban, az értéssel akadnak gondjaim. :D No, de a napokban esett le a tantusz, hogy családon belül is akad valaki, aki szintén legalább 8 nyelven tud kommunikálni: Oli apuja, aki hihetetlenül kalandos, cirkuszi pályája során tett szert e hatalmas tudásra!

(Kik nem ismerik, megjegyzem, egy híres és kiváló zsonglőrről beszélünk, művésznevén Fudiról! Sőt, meg is osztok egy nem régiben vele készített remek interjút: https://youtu.be/jkiF7r2crEI )

Amúgy Jerrynek (ami pusztán becenév, persze! 12 éve, mikor apával jártam Pekingben, a kínai idegenvezetőnket pl. Jánosnak szólítottuk :D) mindenféle valutája van, mikor felajánlottam neki forintot, nagyon megörült, mert azt gondolta, Magyarországon is euró van!

De akkor szentelnék már pár sort én is e témának! Azt olvastam, jelenleg 7000 nyelv van a földön, ebből 2301 csak Ázsiában! (WOW!) Azt jósolják, hogy a közeljövőben ennek 90%-a el fog tűnni. Ami még érdekesség, hogy a 10 legnehezebben tanulható között ott van a magyar is, rögtön a japán után! Lehet, hogy nekünk tényleg könnyen menne a japán? Egyszer említettem már Nektek, hogy egy nyelvlecke sorozatban, ezt állították. (De csak a személyes névmásokra van vagy 6 szavuk, darabonként! Aztán nem mindegy, hogy ki kivel vagy kiről beszél! Nő nőről, férfi nőről, férfi férfiről vagy férfi nőről... Fokozzam még??? :D) Mindenesetre e cikk megnyugtatott, attól nem kell félni, hogy a ’mandarin’ kiszorítaná az ’angol’ uralmát, a tonálissága (=hangmagasság befolyásolja a jelentést) és baromi bonyolult írása miatt...

Mi mit tanultunk Ázsiában az elmúlt év alatt??? Hááát... nem sokat! :D A ’Nyihao’-s ’jó napot’-on és Xie Xie (köszönömön) mellett, tudjuk a Csin csui! Csin csui, van shang hao! (Azaz figyelem, figyelem, jó estét!), aztán TONKÁN SÜTŐ (vagyis Vision in Motion :D). Koreaiul és japánul pedig tudunk köszönni (K: Annyeonghaseyo!, J:Kon’nichiwa!/Irassaimaseeee, ami szó szerint: „kerülj beljebb”, belépéskor hallhatjuk az üzletekben), megköszönni (K: Gam-sa-ham-mi-da! J: Arigatou!) és elköszönni (K: Jal ga! J: Sayounara!)!

Sikeresen rászoktattuk a táncosokat a Kitty kávézóra, így Kínában már egész sokan járunk ki. Aznap ismét késve futott be a hajó, így később szabadultunk, taxiztunk hát. (Ha Kínában jártok, a női sofőröket ajánlom, kevésbé szélhámosok és jobban tájékozódnak!) Andrii is jött végre, majd’ elalélt gyönyörűségében, milyen olcsó a szupermarket (tudhatjátok, Korea és Japán elég drága)! A Mc’Donald’s-ban aztán fülig ért a szája, mint egy 5 éves gyereknek, annyira feldobta a hamburger és fagylalt. Mondta is: „Sorry, de engem a gyorskaja tesz boldoggá, pláne ha nem jutok ukrán specialitásokhoz!” Szárnyaim alá vettem (megint lett egy „kisfiam”), mert nem vásárol ám könnyen! Mindenben tanácsot kért (aftershave, arctisztító, toll, öblítő, magvak terén.), hosszasan válogatott (azt sem volt egyszerű kiválasztania, melyik post-it csomagot vegye például az angol- és olasztanuláshoz), végül elvittem a plázához is, ahol aztán szétváltunk, mert hát „az idő aközbe haladott sietve”! („... a patak habjain piroslott az este...” János Vitéz jutott eszembe :D Még tavaly olvastam fel Olinak, akinek kissé hiányos a magyar irodalom tudása, köszönhetően az amerikai iskolának! Erről jut eszembe, mostanában tele volt Ludas Matyival a Facebook, legalábbis a cirkuszosok körében – köszönhetően az FNC²-ben feldolgozott variációnak – így letöltöttem a régi, jó magyar mesefilmet! Szétnevettük magunkat, mikor befutott a banya, Piri NÉNE!!!)

https://www.youtube.com/watch?v=PtoDfi0WXrY

Na, vissza Tienjinhez! Újabb hóbortunk ebéd terén, a rizslabda, ami kvázi egy sushi-massza: zöldség, lazac, kis alga és rizs. Nem utolsó sorban, olcsó és tökre finom!!! :D

Aznap tartottam pihenő napot, emiatt kihagytam a délutáni szundit (mondhatjátok, öreges vagy ovis szokás, de szinte minden kikötős délután alszom egy jó 20 percet, mert anélkül képtelen vagyok létezni!), viszont mégis lementem kondiba Olival, hogy engem használjon súlynak a plusz 6-8 kg-os nehezékekkel a kezemben, majd miután sikeresen kimerült, lenyomtam én is egy jógát. Mostanában újra űzöm, rendszeresen! (Hasznosnak bizonyul fellépések előtt bemelegítésként és mindig felfrissít. Ráadásul, a testem is meghálálja!) Igaz, hogy közben ricsajoztak a kaszinós és bolti dolgozók, mivel a későbbi indulás miatt, hirtelen túl sok szabad idejük lett és lejöttek wifizni! Már nagyon szakszerűen állítgatják a fekvenyomó padokat, hogy megtalálják a telefonozáshoz tökéletes szöget... :D Nem akarok gonoszkodni, mert nem sok helye van a crew-nak randalírozni, de hát az edzeni vágyó embereknek elég zavaró e traccs-parti!

Jóga-ajánlásom:  https://www.youtube.com/channel/UCWN2FPlvg9r-LnUyepH9IaQ

Oli egyik este vicces kedvében volt és felhívta Sergiut - indiai akcentust produkálva - a kerékpárja után érdeklődve, amit barátunk nemrég áruba bocsájtott. Nem tudom, hogy bírta ki röhögés nélkül, - nekem már a könnyeim potyogtak - de román tenorunk teljesen gyanútlanul magyarázkodott, hogy bizony már elkelt és nagyon sajnálja, hogy nem vette le a hirdetést! Hosszas fejvakargatást okozhatott (legalábbis így képzeltem el barátunkat) - ugyanis lelkes párom újabb és újabb ötletekkel állt elő, hogy pl. majd a vevőtől veszi meg – míg végül bevallotta az igazat és nagy nevetés után elhúztak ping pongozni! (Csak megnyugtatásképp közlöm, immár új ütővel! :D) Aznap egy új sportot űzhettek: „asztali szörf-teniszt”, ti. olyannyira dülöngélt a hajó, hogy majd’ leborultam az ágyról, ülő helyzetből!!! Az éjjel aztán a welfares elnök³ próbálta őket becsalogatni a „Mikulás gyárba” (áldumával), ugyanis karácsonyi ajándékcsomagokat készítenek a crew-nak. Hát, a fiúk nem bizonyultak lelkes manócskáknak, 3 csomag után el is tűntek szélsebesen! Mondták, erről nem volt szó és ŐK – kééérem szépen – fontos meccsben vannak! :D :D :D

A héten Busanba tartottunk, ahol most is ragyogó idő volt, de nekem már örökre az agyamba égett az a bizonyos tavalyi mínusz 10 fokos nap, mikor az utcán nem tudtam meglenni forró kávé nélkül, így ez a város eszki-móka marad! A tengerparti Dadaepo Beach felé vettük az irányt, ahol egy turistalátványosságnak szánt nagy szökőkút is található. Noha le volt zárva, azért jól tettük, hogy elmentünk: sétáltunk a homokos parton, kagylók között szemezgettünk, fák között bogarásztunk és padon napozva élveztük az őszi nap talán utolsó sugarait. Végül, még belefért egy kis shopping (tudjátok, kötelező-fenséges mandula, ezúttal mangós változatban, kókuszos algaszelet és incsi-fincsi mandarin került a kosárba), meg egy kis esti nézelődés a streetfoodos és egyéb üzletecskék között.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Újabb koreai észrevételeim:

Itt mindenki sportosan jár, túrázó szettekben. A hegymászó-stílusú ruhaboltok virágoznak, minden utcasarkon található egy legalább (épp, mint az arckozmetikum- és maszk árusító üzletekből). Ami legutóbb tűnt csak fel igazán, minden nő torna- vagy topis cipőben jár. Komolyan mondom, szétnézve a metrón, egy darab magas sarkút viselő egyént sem láttam!!! Másik, ami nem csupán koreai jellegzetesség, de számomra elkeserítő: MINDENKI mindenhol mobilozik! Alig beszélgetnek, ráadásul többségük bugyuta játékokat nyomkod megállás nélkül!

A taxisok viszont még mindig szörnyen buták errefelé... :D

Másnap Fukun is kiválóan éreztük magunkat a reggeli kabin-ellenőrzés (köszönjük a hajnali ébresztést) ellenére! Óriási kört jártunk be: Megnéztük a Sumiyoshi templomot, ahol egyébként bele pottyant valami a retinámba, de úgy, hogy majd’ megőrültem! Bő fél óráig nem tudtam kinyitni a szemem, ömlött a könnyem (még az orrom is megindult, sőt a pisilhetnék is rám tört), így bele csurgott a teljes smink, ezt követően már a parányi csillámpor csípte, fél napon át kínlódtam.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd eljutottunk a Rakusuien Kertbe is, ahol érdekes szerkezetre bukkantunk: egy bambusz nád, ami levezet a mélybe, vizet kell rácsorgatni és ha bele hallgatsz, zenélnek a vízcseppek a föld alatt! Ez a hely, igazi tradicionális teakert, ahol azért nem állt meg az idő, mert a relaxáló idős pár kezében már ott lapított az okostelefon. Azért kimondottan meditálós hely és csupa zöld minden.

Aztán átsétáltunk egészen a másik városközpontig azaz, Hakatatól Tenjinig⁴, ahol egy bizonyos éttermet kerestünk a maláj zenész ajánlására. Nem találtuk meg. Így, jobb híján, az éhségtől vezérelve beültünk egy ismeretlenbe! Menüt kértünk, melyhez a makikon, toron és hamachin (ezek a szokásos rolók, tonhalas, ill. lazacos falatok) kívül járt a tipikus Miso leves és az ún. Seto (pudingszerű, zselatinos halas cucc, amit valószínűleg nem írtam le jól) is, ami nem volt rossz!

 

Aznap este akkora hullámok csaptak fel, hogy az előadásban kihagyatták a duónkat. Kevésbé volt fárasztó, viszont néző közönség is alig akadt. A 2.-ra azért csillapodott a tenger és rendes kerékvágásban zajlott minden! Utána moziestet szerveztünk 6-an! Klasszul kivetítettük a falra a filmet (A Bohóc című horrort, ami inkább humoros, mint félelmetes), és a plusz matracnak köszönhetően, ülőhelyünk is akadt bőven. Ráadásul, épp parti volt fenn, így a fiúk lehoztak csomó ingyen üdítőt! :D

 

Utazó nap ismét ezerrel gyakoroltunk! Nem árt kondiba lendülnünk, ugyanis nem vagyunk 6 perces csüngéshez hozzá szokva. Még! Később kardió és jóga. Aznap Kip lazaccal lepett meg, már jó ideje nem járunk utastérbe ebédelni, de ő gyakran fellátogat. Rendes tőle, hogy rám is gondolt! Egyébként, most nagyon el van merülve az amerikai elnökválasztásban. (Pláne, mióta tudja az eredményt! Annyira kivan, haza menni sincs kedve!)

A következő cruison ismét Jeju került napi rendre, ahol megint arborétumoztunk, de ezúttal Anitáékkal. Kellemes időnk volt, bár a nap végére nagy zuhé kerekedett! Szerencsére, számítottunk rá, így egyáltalán nem szegte kedvünket. Szeretek néha csak nézelődni és fényképezni, főleg mikor egymagam sétálok. Tolle könyvében hangzik el, mennyit fejlődhet spirituális énünk puszta megfigyeléssel, azonban az állatoktól többet tanulhatunk, ugyanis sokkal közelebb állnak ők az ún. természetes állapothoz, nem zavarja őket holmi ’EGO’... (Eckhart Tolle: A világ csak belülről változhat meg)

Eső elött még sikerült Olit beráncigálnom az erdőbe! Felfedeztünk egy bambusz-rengeteget is (lám, mindig akad új), ahol Olivér igyekezett megmászni egy vastagabb darabot (kevés sikerrel), aztán csak a pókokat tanulmányozta előszeretettel, végül az ősz színeit csodáltuk:

Oli nagy játékból jött meg egyik este! Bő 5 órán át asztali teniszezett. Örült, mert egyre többen kaptak kedvet, így több vetélytárs akad. Nem beszélve vadi új eszközéről, mely úgy tűnik, remekül szuperál. Bár sajnálja, hogy hőn szeretett 16 éves ütője eltört, de haladni kell a korral! Most aztán tarol a szerváival! Szegény Kip kevésbé boldog, már nem egyszer kapott ki 11/0-ra és aznap (megjelent, mint ágról szakadt árva gyerek a játszótéren, úgy csoszogott bő farmerjében, farzsebbe dugott gagyi ütővel) a nagy meccs és túl sok jó játékos láttán, el is ment a kedve az egésztől. Mostanában arra keresi a választ, hogy lehetséges az, hogy hetek óta gyakorol és nincs fejlődés!? Oli szerint, azért humoros, mert ebben is olyan, mint mindig: Csodát vár, ahelyett, hogy tenne érte. (Pl. játékhoz öltözhetne, jobb ütőre szert tehetne, vagy mikor lemaradásba kerül, nem kéne rögtön feladnia, amire hajlamos...) Nem úgy, mint én, aki nagy lelkesen vetettem bele magam mindenfélébe, főleg könyvekbe és tanulmányokba, írásba és jógába. Hirtelen kevés is lett a 24 óra!!!

Mondják: „lakva ismerszik meg az ember”. Ez a hajón is igaz, legalábbis adott körön belül, mely sokszor olyan, mint egy koleszban: Megy a pletyka, klikkesedés, kavarás (ilyen is, olyan is :D) bele látsz mások szokásaiba, megismered szava járásaikat, ideges/szomorú/vidám arcaikat... Legújabb sláger, mellyel viccelődünk magunk között, Andreii gyakori „Jössz teázni ?” c. (Come to have a tea with me!) kérdése Olihoz, aki felkiáltott a minap: „Hát mi vagyok én, egy angol úrhölgy?!” (Ráadásul, barátunknak ez nem csak teát, hanem egy teljes délutáni vagy éjszakai lakomát jelent.) Gyakran jut eszünkbe drága Andrásunk is, akit idézgetünk evés után: „Jó a szám???” (Kérdezte mindig csücsörítve, nem bírta, ha maszatos maradt az arca!!! :D :D :D) Kip szálló igékké vált, híres mondatkezdéseit már ezerszer idéztem. („Technically... Literally... The problem is...”) De ha már szóba hoztam, képzeljétek, kiderült, orvosi papírja van róla, hogy hiperaktív! Nos, ez sok mindent megmagyaráz, de hogy jót is mondjak, azért néha el tudom kapni egy-egy építő beszélgetésre is!

Aztán vannak szemmel látható addikciók:

• lásd ’A Szőkenő’ (másodkapitány feleség), aki híres lett arról, hogy állandóan rohant a kamu piacra. Minden egyes alkalommal!!! Biztosan shopping-mániában szenved, pláne még átélhette a ’milyen jó üzletet csináltam’ – érzést is, sokszorosan!
• Aztán vannak a netfüggők, akik a hajón több száz eurós internet számlát halmoznak fel és kint sem érdekli őket más, csak wifi. Ennek két fajtája van: a hajón robotoló legénységi tag, (aki a családját hiányolja és kapcsolatot tart), illetve az unatkozó, depressziós-megkeseredett vagy szimplán érdektelen dolgozó (pl. zenészek között már többször láttunk ilyet, de a ruszki korisok is ezt a tábort erősítették)!
• Találhatunk még bár-függőket (azaz, alkeszeket, amilyen egyik főnök asszonyunk volt, aki a reggelihez is bort ivott tán), gym-függők (mint én v. Millie barátném...), kabin-molyok (akiket sosem látni, mert teljesen antiszocik pl. Luana, a régi brazil énekesnő vagy akik rengeteget dolgoznak pl. menedzserek, felső vezetők, bár ők inkább iroda-molyok), muff-mágnesek (tisztek, de Marco fiam is ide tartozott) és/vagy a játékosok (akik több vasat tartanak a tűzben pl. a táncoslányt pofozó Dj gyerek), ezek női párjai a pasivadászok (sok entertainmentes - főleg táncoslány - idesorolható, de ex kisfőnökünk, Lily is) és még sorolhatnám!

Ami még feltűnt, hogy adott pozíciókban (hiába az eltérő kultúra/nemzetiség) hasonulnak vagy alapból egyformák a betöltőik: Pl. a fiú show-énekesek egyféleképpen elvarázsoltak, afféle művész lelkek. Lehet eltérő habitusuk, mégis mindegyikőjükben felfedezhetők közös vonások. (Az angol Ronan, Robin, ill. dél-afrikai Gavin, akár futószalagon is készülhetett volna. Nagy szájú Marconkban és Andrásunkban is érzékeltünk több hasonlóságot, nem hiába szerettük mindkettőjüket! De ilyen volt Joe is a Magicán.) Igaz, eddigi énekesnőink elég különbözőek voltak, de egy közös nevezőjük nekik is akadt: mindig külön utakon jártak. A táncoslányokról nem kell sokat szólnom, viszont az ő sajátosságaik ugyanannyira eredhetnek angolságukból, mint pozíciójukból. Ugyanakkor, mindig egyértelmű, hogy az ukrán/orosz/román táncosok mások (stílusukban, mentalitásukban), csak úgy, mint a dél-amerikaiak (dominikai Junior, brazil Cleber vagy argentin Juan...)!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Következő kikötésünk az általam nagyon kedvelt Nagasakira esett. Igaz, itt mindig rövid ideig állunk és természetesen, most is kitaláltak valamit (reggeli míting), de hamar szabadultunk és óriási túrát csaptunk! Egyik templomból a másikba, hegyre fel, hegyről le, kis-állatkerti majom- és kecske etetés és még sorolhatnám. Látogatott főbb helyeink: Suwa szentély, Kofukuji templom, Kazagashira Park, illetve egy helyi piac (Shindaiku-machi), ahol olyan isteni fügét ettem, hogy szerelembe estem! (Nem is tudom, ettem e valaha friss, érett fügét... Talán csak gyerekkoromban!) E mellett még ínycsiklandozó mandarinokat csempésztünk a szokásos avokádóval a kapucninkban! :D Az eső egész nap szitált, de kellemesen párás meleg volt, nem fáztunk egy cseppet sem. (Sőt, a hajón kifejezetten hőség lett, előadás alatt triplán izzadt a csapat!)

Este ismét crew-mozi volt, kevesen jöttek. Annál több ital és pop corn jutott nekünk. :D Bazi nagy görög lagzi II.-t adtak és plusz poén volt, hogy Stavros - a Costa Atlantica egyetlen görögje - ült mögöttünk! Néha figyeltem az arcát, végre láttam mosolyogni is, mivel alapvetően nem egy kedves figura, tehát nem egy „tipikus görög” ! Ő az a bagószagú menedzser különben, akit kilométerekről ki lehet szagolni (sajnos), vele vagyunk egy muster stationön⁵ és tavaly együtt repültünk majdnem Pestig!

 

Láthatjátok, igyekszem a jó dolgok elébe menni mostanában, viszont még mindig jut időm elmélkedni és megfigyelni! :D Már csak két hét és megindulunk a csendes-óceáni szigetekre!!! Juhééé!

 

2016.11.15.

 Lábjegyzet:

1.port agent: minden ázsiai kikötőben van egy pasi, aki a hazautazó, illetve frissen felszálló munkásokat kíséri a reptérre, hotelbe, hajóra és ügyeket intéz

2.FNC= Fővárosi Nagycirkusz Budapesten

3.walfare elnök: ezt a posztot töltöttem be egyszer, a dolga, hogy programokat és meglepiket, bulikat szervez a dolgozóknak, ill. a kölcsönözhető tárgyakat kezeli

4. Senkit ne tévesszen meg Tenjin és Tienjin/Tianjin! A sokszor leírt Tienjin ahonnan minden körút indul, a Pekinghez legközelebbi kikötőváros, Kína negyedik legnagyobb városa. Tenjin viszont Fukuoka (vagyis Japánban található) egyik városcentrumának elnevezése (a kettőből), a másik Hakata!

5. muster station: a vészhelyzetben kötelező gyülekezőhely, innen kell menni később a mentőcsónakokhoz

 

 

 

 

'Home made coffee': így festek, mikor a blogomat írom :D

Következő Tienjinben fél napot késtünk, csodák csodájára mégis kaptunk kimenőt, egész sokáig. Ez volt az első, sötétedés utáni Kína-élményünk! Sokkal jobban fest a város, mikor felütik fejüket az esti fények. Ennek ellenére, csak ketten voltunk (Kip aznap megszívta, útlevél-problémáival már nem voltak olyan kompromisszumkészek), mások nem tudni miért (nem mertek/nem tudtak róla, hogy szabad a pálya), de nem mozdultak ki. Így, mikor visszaértünk, az egész terminál egy szellemjárta hodálynak tetszett, hol a madár se jár! :D Időben érkeztünk, mégis a szekusok már tűkön ülve vártak, hogy lezárhassák a kaput és a röntgen gépet.

Oli azóta is fáradhatatlanul nyomja a több órás ping pong meccseket, pedig a csapat egy része, Greg és Andrii már rég bedobta a törölközőt, viszont Kip, Sergiu és egy indiai séf még Olihoz hasonló lelkesedéssel megy le nap, mint nap. Lehet ám, hogy drága párom néha túl komolyan is veszi (tisztára mint apa a teniszt), mert utána előszeretettel elemzi és bírálja a többiek teljesítményét, magát sem kímélve, sőt egyre erősebb ellenfelekre pályázik. Ezt meg is kapta pár nappal később, ugyanis az egyik olasz officer gyerek alaposan elverte „végre“ a hátsóját! :D :D :D

Azóta képzeljétek el, egyik este még az ütőjét is eltörte, annyira magával ragadta a versenyszellem... Orrát lógatva érkezett meg, sőt kiderült, duplán zavarja a dolog, mert előre megálmodta, hogy aznap tönkre vágja az ütőt! 7. érzéke működött vagy pusztán az ön-beteljesítő vonzás törvénye? Ki tudja! (De érdekes, pont előtte került kezébe egy ezoterikus lap, ahol különös előre megálmodott/jósolt híres esetekről volt szó!)

Fukun ismét sushi volt, ezúttal kettesben. Jól bekajáltunk, ki hitte volna, hogy még a tengeri falatok mellé felszolgált gyömbért is nagy kanállal fogom egyszer enni, hisz‘ régebben képtelen voltam magamba erőltetni. Kezdek igazi japánná válni!? :D (Na jó, azért még sem teljesen, mert a most először kóstolt farmentált szójás ún. Natotól, kifordult a gyomrom... Amúgy polipot, angolnát és ismeretlen halas „japanikumokat“ sem szoktunk nagyon próbálgatni.) No, de Oli is felfedezte a wasabi titkát: ha mindössze egy leheletnyit tesz a falatkára, akkor valóban élvezetesebbé és izgalmassá teszi, még orrfolyás ellenére is!!!

Vízi napokon meglehetősen rossz szelek jártak, nagyon gyakran, nagyon sokat ringott a hajó. Utasok tucatjai dobták ki a taccsot, nem egyszer panaszkodtak Anitáék, mekkora „boák“ zajlanak a kaszinóban.

Kilátás a szobánkból vihar idején

Ami az új szabályokat illeti, nálunk nem történt változás, mi ugyanúgy este duplázunk (amit mégis csak beharangoznak előtte), a produkciós csapatnak pedig egyetlen matinéval kell megküzdenie, bár azt is utálják.

Kínában is beköszöntött az ősz, ami egyre rosszabbodik az állandó szürkeség és fagyasztó szél miatt, bár vígasztal a tudat, hogy mindössze 1 hónapot kell kibírnunk, mielőtt megindulunk melegebb éghajlatra!

Legutóbb különben, már csupán 6 fok volt, de több hónapos halasztgatás után, végre elsétáltunk egy parkba. Nem volt nagy szám, de jó volt gyalogolni és kipipálhattam végre a listámon! (Neeeem, nem vagyok ám kényszeres! :D)

Különben, láttam aznap egy festett hajú kutyulit is ketrecbe zárva a kisállat-fodrászaton, meglehetősen frusztrált volt szegény jószág, ahogy meglátott, fel-le pattogott és kiakart törni! Hogy a „hajfestés“ a halottak napjához köthető party miatt vagy csak szimplán hülye hóbortból történt, az rejtély marad, de különben Fukuoka is tele volt okt. 30.-án sárga tök jelmezbe bújtatott, illetve egyéb ruhácskákba öltöztetett négylábúval, pedig ott azért még nem fázhattak, én is a fűbe heveredve igyekeztem meditálni aznap. Ha már szóba hoztam japán városunkat, érdemes megemlítenem, hogy ott mennyi beöltözött ember flangált a városban már kora reggel, még a piacon is ahogy végig mentem, mini Alizokba, sütőtök-gyerekekbe és nagy maskarákban vonagló felnőttekbe botlottam. Miután Sergiunak is megvettem a vérkapszuláit, magamnak pedig a macska füleket, fogtam magam és kimentem egyedül az Ohori parkba. Vasárnaphoz méltóan rengetegen voltak én pedig el-elbóbiskolva nézelődtem a tó partján...

Szemezgessünk még az elmúlt időszak történéseiből:

Sikeresen megszereztünk egy kidobásra szánt ágymatracot (hogy gyakorolhassuk vele), amit bezsúfoltunk a kabinunkba, ugyanis (mily meglepő) komplikációkba ütköztünk a tárolását illetően. Meglátjuk, mi lesz, le kell győznünk a bürokráciát!!! (Vagy nem, és továbbra is magunknál tartjuk...)

Egy csokorra való fotó az edzés pillanataiból:

Andrii barátunk, aki elég depis mostanában, mert nem nagyon tetszik neki az itteni munkarend (ő is másik hajóról jött, ahol jóval szabadabb volt), azért mégis klasszul el tudja foglalni magát néha, ti. hol dobol a gymben (ott tartják a crew-s dobkészletet) vagy táncol a tükör előtt mindenféle hip-hop koreográfiát. Legutóbb még Oli is beállt mellé egy-két lépés erejéig, aranyosak voltak! Egyikőjük, mint tanár bácsi, másik a lelkes nebuló! :D

Aztán egyik nap folyosón menet, vetkőző kínai nénikbe botlottam! Nooormálisak? Képesek ott, nyilvános helyen öltözködni és egy szál melltartóban társalogni!!! Hogy mi volt a lényeg? Gondolom az, hogy több felsőrészben is megörökítsék magukat, mert amit ezen a kerekablakos átjárón művelnek, szinte mindig megmosolyogtat (vagy épp zavaró, pl. mikor nem hagynak közlekedni...)! Ez az a rész különben, ahol néha be szoktam ülni az ablakba olvasni és el kell ismernem, tényleg megihlető és fotózós helyszín (rólam is készült már kép ott), de azért az mégis túlzás, hogy százasával lövik különböző pózokban, sálakban, illetve grimaszokban a felvételeket!!! Persze, amitől elkerekedik néha a szemünk, nekik az teljesen normális pl. aludni a hajó bármely pontján (előtérben, színházban, étteremben, a szalonok kanapéin), nyilvánosan borotválkozni a hajó „főterén“, vagy pizsamában flangálni gálaesten stb. De a lényeg, hogy úgy viselkednek sokszor, minta nem lenne szobájuk (épp viccelődtem a minap, hogy biztos létezik extra „OLCÓ“ jegy, amibe nem tartozik kabin :D :D :D), Robiék is mesélték, egyik viharos éjjelen sokan a main hallban aludtak (talán nem akarták összehányni a szobájukat vagy csak úgy vélték, ott kevésbé mozog lábuk alatt a talaj)!

Elérkezett a várva várt Halloween! Igaz, a party show napra esett, így fáradtan és sietősen kellett készülődni, de azért sikeresen váltam „Freaky Cat“-té, azaz ijesztő macskává! Sajna, Oli végül nem öltözött be, mert nem tudta kivitelezni az elképzelését, köszönhetően a rossz minőségű sminknek, időhiánynak és lelkesedése elvesztésének.

Az este rövidke műsorral indult, ami 3 zeneszámból és két táncos produkcióból állt. (Ennyit a ‘Rock Night‘ elnevezésről...) Amúgy klassz lett volna, mert a banda nagyja profikból állt: a spanyol basszus-gitáros Angelből, klaviatúrás Beppéből, egy másik olasz gitárosból, kiket két amatőr egészített ki: Francesco (fő technikus) állt a dobnál, mikrofonnál pedig két show-énekesünkkel (Robival és Oxánával) karöltve filippin színházsegédünk is megcsillantotta hangját. Az előadott produkció nem volt valami nagy durranás, sőt mondjuk azt, hogy a filippinek koreója semmivel nem volt jobb, mint hivatásos táncosainké, akik tulajdonképpen csak vonaglottak egy sort, meg zombisan harapdálták egymást a talajon. :D A rendezvény szépséghibája a jelmezverseny volt, mely baromira igazságtalanul lett elbírálva. Őrült doki - Kipnek vagy a meglehetősen „élethű“ véres Zombie - Gregnek illett volna nyernie, ehhez képest egyikőjük sem részesült díjazásban, sőt 3. helyezett a random módon előrántott Evie lett, akit bár kedvelek, de nem mondanám, hogy annyira kitett magáért... A fő díjakat végül két éjszakai pillangónak öltözött filippin férfi nyerte (egyikőjük a transzi hajlamokkal megáldott pincér, aki előszeretettel öltözik nőnek minden bulin, jelmezbál sem kell hozzá és ő volt annó, aki a nemzeti ünnepükön Lady Gagaként vonaglott...), akik önmagukban voltak ijesztőek és nem a félelmetes arcfestésnek köszönhetően. (Mondanom sem kell, Kip duzzogott másnap ezerrel, de szó, ami szó engem is zavart ez a teszetosza szervezetlen döntés!) Ezután már csak a szokásos diszkó ment, de ezúttal táncoltam is és még a Dj zenéje sem volt annyira borzalmas! Tortával és forralt borral (kvázi meleg szangriával) kedveskedtek még nekünk, ami meglepő, mivel ingyen alkohol rettentő ritkán fordul elő, azonban a kajával már spóroltak, mire a fiúk a pulthoz kerültek, már nem is maradt számukra ennivaló. No, de a lényeg, jól éreztük magunkat!!!

Talán már említettem, hogy a pasik és csajok a hajón kézről kézre járnak! Mit gondoltok, kivel kavar a már leszállt vörös táncos ex-szekusa?! Hát naná, hogy azzal, aki az őrült démonunk régi ismerőseként jött ide! Merő véletlenség??! Mindenesetre, sokszor alakul úgy, hogy valaki hazamegy, akkor „átadja“ az aktuális kedvest a barátjának/utódjának... Ki érti ezt??? (Bár, ez a lány is megéri a pénzét, mert alig 1 hónapja van itt és állítólag komoly kapcsolata van otthon. De hát, ő dolga!) Félreértés ne essék, nem akarok pálcát törni senki felett, mert el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet 6-8 hónapot távol lenni a párunktól. Nekem biztosan az ölelés és összebújás hiányozna legjobban és azokra, akik ilyenfajta (fogalmazzunk úgy) „bújós barátokká“ válnak, nem is nézek ferde szemmel! Legtöbbször viszont, pár nap utáni ágyba-ugrásokat látok csak, ami nem hiszem, hogy pár hét után máris kibírhatatlan... Szóval, az „összes lány foglalt“ című csapatból, egy máris kinyitott és elkelt, lássuk meddig bírják a többiek!!! :D

Egyik nap beszélgettem egy litván származású sráccal, akivel szóba került a már egyszer kivesézett hajós kórház szakértelme! Neki is volt egy jó sztorija a zseniális tavalyi nővérről, aki képes volt egy másik ujját leragasztani a megvágott vérző sebes helyett... (:O)

Amitől kapásból eldobom az agyam: Próbálom élvezni a napsütést és fényenergiát e konzervdoboz-világban, erre besötétítik az ablakot! Árulja már el valaki, mi a jó fenéért kell délután 4-kor lehúzni a redőnyöket a kondiban, a nagy ablakos folyosón vagy egy társalgóban??? (Link duma, hogy a gymből kiszűrődő lámpa zavarná a felette lévő irányító termet! Este 7-kor megy le a nap, azelőtt mi vakítaná el a fenékvakargató tiszteket?!) De ezt is tudják tetézni! Mikor éjszakára vihart jósolnak, már reggel 8-kor, kikötőben, hét ágra sütő napban törik ránk az ajtót, hogy bezárják ablakunkat, kapitányi rendeletre!!! Ennek ellenkezője viszont először fordult elő: azért dörömböltek a minap, hogy kinyitottuk e már, mert elmúlt a veszély! A vicc az, hogy ekkor pont erősen hullámzott és dülöngélt a hajó, amúgy meg komolyan feltételezik, hogy 3 napig ki sem nyitottuk, mert oly komolyan vettük az előírást? Jajjj, de lükék!!! :D Amúgy a steward eléggé meg volt zavarodva, azóta is azt találgatjuk, hogy talán filmszakadást kapott, mikor ajtót nyitottam és csak feltette az első eszébe ötlő kérdést... :D :D :D

Egyik Jejun barbecue-ztunk. Méghozzá, abban az asztal közepén sütögetős, „bármennyit ehetsz“ - féle étteremben, ahol tavaly jártunk. Elhoztuk Robit és Anitát, Kip is oda került. :D Így, hogy erőteljesen tendálok a vegánság felé, lehet hogy nem a legjobb ötlet volt e hús hússal című étterem, de az irányelv az volt, hogy elmenjünk valahová közösen, no meg Korea gasztronómiája mégis csak erre épül és meg kellett mutatnunk magyar barátainknak! Találtam azért fogamra valót: roston sütögetett gombákat, illetve vegyes salátát és gyümölcsöt! Viszont, egyre kevésbé bírom a sülő hús szagát, pláne a disznóét, mellyel amerikai barátunk ezúttal sem spórolt, hisz‘ tudjátok, ilyenkor nem számít a „szigorú“ diéta!!! (Azért jegyezzük meg, valamit mégis csak jól csinál, mivel 52 évesen úgy esik-kel a színpadon, hogy bárki megirigyelhetné plasztikus mozgását, pedig a konditermet elvből nem látogatja...)

Aztán bombát is kerestünk egyik reggel, elég hosszadalmasan, mivel nem találtuk meg. Állították, hogy nálunk helyezték el a kamu TNT-t, de szerintünk kacsa volt és azért tartott olyan sokáig, hogy jól kikérdezgessék az új táncosokat! A „bomb-search drill“-en ugyanis a produkciós csapat, akrobaták és színházi technikusok vannak beosztva a teljes színházi térség átvizsgálására! Mondanom sem kell, bő 20 perc után meguntam a bulit, leültem az öltözőnkben, annál inkább, hogy rejtve legyek a „vizsgáztató bizottság“ elől... :D

E „remek“ programot követően a Jejus-Arborétumba mentünk, mely az az erdős - kávézós - teraszos hely, ahol mindig összefutok egy-egy édibédi kutyulival és már legalább száz képet lőttem arrafelé az elmúlt évben. Tök érdekes különben, hogy mindhárom kikötős városunkban teljesen más időjárás uralkodik: kínai hideg mellett, Jejun valódi ősz, Japánban pedig tavaszi napos, padon ücsörgős helyzet fogadott bennünket! Nos, ide Sergiut és Kipet vittük magunkkal. Tenorunk nagyon élvezte a természet lágy ölét, mosómedve szaladt át előttünk, láttunk hatalmas méhecskét evő pókot és szabadon legelő őzeket is. Mióta utoljára jártunk itt, kialakítottak egy kis csobogó vízesést. (Kipnek mondjuk, nem nagyon számított, hol volt, mert sem most, sem múltkor nem sétált az erdőben, csak ült a fenekén a gépe előtt. Oli dettó, de ő már látta a parkot többször is!)

• 
• 
• 
• 
• 

Láthatjátok, az elmúlt héten jelentősebb javulást értem el hangulatom felspanolását illetően, annál is inkább, hogy igyekeztem minél többször keblemre ölelni a természetet. Legutóbbi Fukun, két ligetbe is ellátogattunk Olival: ún. Higashi Parkba (ide most először) és a már ismert tavas Ohoriba, mert ugye netezni is kellett :D!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este csak egy előadás volt (kevesebb volt ugyanis az utaslétszám), aminek nagyon megörültünk, mert így volt erőm felmenni Evievel az utastérbe! Körbe jártunk, dumcsiztunk és belehallgattunk a bandák zenéjébe: Iláék, az Angel – Mila duó, illetve „egy kereke hiányzik“ Beppe játékához volt szerencsénk aznap. (Miért is hiányzik egy kereke? Képes volt immár kb. 5.-re megkérdezni tőlem, hogy „Mi nem a Favolosáról ismerjük egymást?“ DEEEEE! :D :D :D) Ezután pedig még beültünk a crew-mozira is, ahol pop corn és üdítő kíséretében az újabb Woody Allen filmet (Café Society) vetítették le nekünk. (Erről jut eszembe, hadd ajánljam figyelmetekbe A Szoba (Room) című, roppant érdekes filmet. Nem rég néztük és meg kell hogy mondjam, rég nem kötött le ennyire intenzíven film, felettébb elgondolkodtató, olykor megríkató alkotás. 

Gyerekek, ez a nov. 4.-e tehát, mondhatni tökéletes nap volt! Pont aznap hallgattam (sminkelés közben szokásom ugyanis okos gondolatokkal gazdagítani elmémet) Bagdy Emőke pszichológusnő előadását, melyben elhangzik a boldogság receptje is, melyből aznap mindent teljesítettem:

• Naponta keress olyan látványt, mely gyönyörködtet! (Park)
• Hallgass zenét! (Hallgattam: Mariann Hill – Down c. számát teljesen véletlenül találtam a neten és nagyon megtetszett!)
• Sétálj jó nagyokat! (Megvolt Fukun Olival. :D)
• Olvass verseket! (Mostanában Romhányira kattantunk rá...)
• Tegyél jót valakivel! (Ez személyes.) 

Akit bővebben érdekel, itt megosztom a linket:

https://youtu.be/YVh0MKG5_qU

Nagyon érdekes eseteket és kísérleteket oszt meg, élvezetes hallgatni! Amit mindenképp kiemelnék: ahhoz hogy elkerüljük a depit, fontos HINNI (bármiben... Azt mondja, találd meg a személyes filozófiád, ami a kötelesség!) és TERVEZNI! („Amelyik hajó nem tudja a célt, sosem kap jó széljárást!“) Így tudunk tehát, az öröm irányába lépni!

Mindenkinek sok erőt és sok nevetést kívánok! Sziasztok!

 

2016.11.05.

 

 

Tienjinben gyönyörű őszi idő volt. Kellemesen hűvös, napsütéssel. Ismét Hello Kittyhez tértünk be, Sophie és Evie a két táncoslány is csatlakozott. Kip kicsit lemaradt, mert hogy hogy nem, megint vacakoltak az útlevelével, de az eggyel későbbi busszal utánunk jött. Sétáltam egy nagyot, rájöttem nem is olyan gáz ez a város. (Vagy csak kezdem megszokni...) De tény, hogy igyekeznek zöldesíteni és virágokkal körbe ültetni e nagy betondzsungelt!

Jól bevásároltam 10 napra, így festett a hűtőm aznap délután:

Alig bírtam becsukni! :D

Laza, nyaralós hetünk következett, mert az első 7 napban nem kellett dolgoznunk, a 8.-on main hallozunk és a 9.-en pedig műsoroztunk! Ennek következtében azonban, jóval többet gyakoroltunk, és e cruise alatt jobban elfáradtam, mint eddig bármikor! Kimaradtak az utasteres ejtőzéseim is, gyakorlatilag a konditeremben-színpad-kabin között ingáztam egész nap!

Olivérnél viszont új őrület vette kezdetét, minden éjjel ping pong meccseket nyom Andreii-jel, Greggel, Kippel és a néha-néha beeső egyéb crew tagokkal. Első alkalommal, újdonsült barátjával játszott 2,5 órán keresztül folyamatosan, míg a végére teljesen kiszáradt. Úgy esett be a kabinba, mintha maratont futott volna, majd másnap sajgott a feneke az izomláztól!

A színházban a szokott műsorokon kívül tenor show, utas-tehetségkutató, mozi esték, illetve az animátorok által előadott kabaré előadások mentek.

No, de kezdjük az első kikötésünkkel, Busannal:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Délutántól lehetett kimenni és csak este 10-re kellett visszaérni. Elmetróztunk egy hegyen lévő nagy templomegyüttesbe, a Beomeosa Temple-be. Bár, található arra egy Buddhista Múzeum is, ami pont zárva volt, viszont maga a templom és környéke nagyon tetszetős és még baromi jó karkötőket is tudtam venni! Kip aznap egész délután jégkrémeket nyalt, emiatt nem is engedtek beülni minket az egyik taxiba. (Nem mintha ez gond lett volna.) Nem tudjuk, mi lelte aznap (lehet, hogy szeretethiánya volt), de később vacsorára is 3 fánkot habzsolt, melyet végül sörrel öblített le. (Hallgathattuk is ezerszer, hogy lőttek a diétájának, mennyit bűnözött... Ennek örömére, Oli mesélte, hogy aztán éjjel még kólát nyomatott! Hűűűhaaaa!!! Éljen az egészséges életmódja! Persze, lehet néha bűnözni, vagy egy évben egyszer ’junk food’ napot tartani, de túl sokszor esik kísértésbe, utána pedig napokig arról pampog! Habár, megtalálta az aznapi kifogást: „Szabadságon vagyok!”- hangoztatta.)

A képen látható „úriember”, akit a metrón kaptam lencsevégre, arról nevezetes, hogy 10 újjal ette az orrában lévő apróságokat. Komolyan mondom, meg sem próbálta véka alá rejteni, mit művel, szó szerint LAKMÁROZOTT!!! :D :D 

Este mire csatlakoztunk a lányokhoz egy bárba, már alig maradt időnk, no meg a csapat természetesen interneten lógott, így végül még csak nem is rendeltünk semmit. Bezzeg Kip úgy ivott, hogy a nagy Guiness sörét egy húzásra volt kénytelen lenyelni, mert összezavarodott, mikor megyünk vissza a buszhoz!

Sajnos, Robi és Anita aznap nem mehetett ki port manning miatt, de amúgy még nagyon köhög szegény lány, ráfért a pihenés!

Este óriási káosz alakult ki a kikötőben, megint csak a szervezetlenség következményeként! Több kínai csoport egyszerre érkezett be, összetömörültek az emberek, kezdetét vette a lökdösődés, nyomakodás! Mikor pedig (Costa-butaság) bizonyos VIP tagokat előre kísértek soron kívül, elszabadult a pokol: Egy főkolompos idióta össze-vissza ordibált, kamerázott és méltatlankodásával felhergelt másokat is. Ahogy közeledtünk a hajókapuhoz, annál nagyobb lett a dili, már ki is léptem a sorból (úgy gondoltam, majd felszállok utolsóként, bár végül beslisszoltam, hála az egyik dolgozónak), Olit - pedig miután kilökték - jól visszanyomott egy hülye nőt. Nem hagyta magát! El sem tudjátok képzelni, milyen frusztráló helyzet tud ám ilyenkor kialakulni! Szegény kapuban álló munkások és szekusok nem győzték leállítani a népet, sőt már kézen fogva alkottak láncokat, hogy megfékezzék ezeket a marhákat! De a cég is hibás maximálisan, mert nem igaz, hogy nem tud felkészülni ilyen helyzetekre... (Később kiderült, létezik megoldás, mivel a japán kis helyszíneken nem volt terminál, így minden egyes utast a hajón kellett átvizsgálni, mely megint csak lassította a sort és torlódáshoz vezetett. Azonban, okulva a Busanban történtekből, csodák csodájára 3 bejáratot is nyitottak – erről pofázom már 1,5 éve, hogy több ajtó kéne – és már a kikötőben csoportokban eresztették be a jónépet...)^X

Ezek után két sea day következett, mert felment a hajó Japán legészakibb részére: Otaruba. Ez egy bűbájos városka, egyetlen turistáknak szóló vásárlós utcácskával, ahol egymás érik a kézműves - elsősorban üveg- és porcelán árus -, zenedobozos- (volt még Music Box Múzeum is, hozzátartozó kávézóval, ahol még arra is volt lehetőség, hogy saját dobozt készíthess), illetve ételkülönlegességet áruló üzletek:

Otaru album:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fő szimbólum, melyet minden formában látni lehetett aznap, a bagoly volt! Végül, mi egy picike üveg-malaccal gazdagodtunk, nem vittük hát túlzásba a költekezést. (Egyébként, meglehetősen borsos árakon kínálgatták portékáikat, az ici-pici, pár mm-es üvegfigurák 5 eurónál kezdődtek...)

Malacunk van!

Tetszett nekem, hogy erősen tombol a Halloween-mánia, az egész város narancssárga köntösbe bújt, mindenhol a jellegzetes tökfejek köszöntek vissza, ráadásul minden kis boltnak van külön ez ünnepre kreált vámpíros, szellemes, töklámpásos készlete is! (Tudjátok, a japánok egyébként is vevők mindenféle beöltözős dologra, talán ezért is lelkesednek annyira a halottak napjáért!) Nagyot sétáltunk, majd beültünk ebédelni egy étterembe, ahol több crew memberbe is bele botlottunk. Isteni sushit ettünk, meglehetősen laktatós falatokat! Olivér most először telt meg alaposan e japán ínyencségtől:

Másnap megérkeztünk Hakodatéba. Szinte elsőként léptünk ki a szabadba, habár Kip már ott ácsorgott javában az infós pult előtt, így csatlakozott hát hozzánk és közösen taxiztunk be a városba, mert olyan korán volt, hogy még shuttle busz sem járt. Végtelenül boldog voltam, mert szerencsés időnk volt, napocskával az égen! Először egy csillag alakú, hatalmas parkba érkeztünk (Goryokaku Park), melynek közepén egy jópofa házacska áll, ami valójában régi polgármesteri hivatal, ma múzeum. Aztán ott található a Goryokaku torony is, no meg egy régi erőd romjai. Miután itt kisétáltuk magunkat, villamosra pattantunk és elvágtattunk a város másik felén található centrumba. Nagyon európai stílusú környéken jártunk, katolikus templomokat, orosz nagykövetséget magunk mögött hagyva. Majd megálltunk fagyizni, mivel működött a marketing: kezünkbe nyomtak ugyanis 3 fagylalt-kupont, melynek hatására meg is álltunk nyalni egyet. Kip rábökött egy csoki-vaníliának tűnő formára, de szerencséjére a srác rákérdezett angolul, biztosan a tintahal ízesítésűt választja e. Természetesen, nem azt kérte! :D Majd a Motomachi Parkba érkeztünk, ahol betértünk egy kúriába, mely egy régi művelődési háznak felel meg, nagy bálteremmel, társalgóval. Ide is, mint a legtöbb japán örökségbe, csak papucsban szabad bemenni (különben a napom fénypontja volt, hogy végre ledobhattam a cipőmet), sőt képzeljétek, a wc-ben külön papucs vár! Ez aztán higiénia! Tovább sétálva megtekintettük kívülről a régi brit konzulátus épületét, majd egy szintén régebbi téglagyár raktárait, melyek ma szuvenír- és kézműves boltokként üzemelnek, aztán végig sétáltunk az öböl mentén. Ott volt egy híres pont is, ahol az első európai bevándorlók kötöttek ki állítólag. Erről a részről még a messze álló hajónkat is lefotózhattuk. Itt relatíve sokan értettek angolul, ami ugye ritkaság Japánban. Kicsit megpihentünk kávézni, majd belebotlottunk utasainkba is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy ismerőssel sem találkoztunk aznap, senki nem volt olyan leleményes, hogy ilyen messzire eljöjjön és felfedezze a várost. Ez elég pech számukra, mert ahol a busz kirakta őket, az nem volt valami nagy durranás, sőt... (Egy olcsó sötét pláza volt csupán, meg pár gyors étterem a környéken. Nem is tudták meg, milyen klassz helyen voltak valójában... Nem tudom, de ez engem nagyon zavart! :D) No, de mi aztán tisztességesen lejártuk a lábunkat és jó sok kilométeres gyaloglás után szálltunk végül buszra. (Megfigyeltük, a japánok mennyire csöndben vannak állandóan, és olyan, mintha mindig mindenki egyedül utazna a közlekedési járműveken. Eszünkbe is jutott, mit gondolhatnak rólunk fehérekről –nyilván amerikaiaknak nézve mindannyiunkat - miközben Kip légvétel nélkül harsog mögöttünk. Én nem tudom, hogy csinálja, de ha még értelmesen beszélgetünk is, mert feldobok egy témát, végeredményképp mindig valamelyik ezerszer hallott történetének ismétlésénél kötünk ki...) Az utolsó óránkat végül, mi is a bevásárló központban töltöttük, elsősorban Halloween kosztümöket válogatva (még nem vettem), Oli eltűnt egy elektronikai boltban, Kip pedig végig a sarkamban baktatott. 25x fejtette ki a jelmez-ötletét, illetve annak B és C verzióját, mert minden eshetőségre fel akar ám készülni... (Pl. mihez kezd, ha nem találja meg a keresett spéci parókát stb. stb. stb.) Aztán ismét utazós nap következett. Most „csak” a kaucsukos emelvényemet felejtették el behozni a hallba... Pedig még a táncosok nagy része is ott volt nézőként! Meg is állapítottuk immár sokadjára, ha ennyire letojja a vezetőség ezt a mini fellépést, akkor mi a jó fenének csináljuk egyáltalán???! Mindegy, Olinál legalább már nem volt semmi komplikáció! Utána Fukuokába mentünk, ahol már nem jártunk egy ideje. Itt még elég jó idők járnak. Megindultunk bicajjal, nem először fordult elő, hogy az egyik járgány használhatatlannak bizonyult, így jobb híján ott hagytuk a kikötőben és egyedül tekertem, Oli pedig buszozott Robiékkal. Csak a szokásos boltos, wifis programot nyomtuk, ami már kezd is az agyamra menni, de legalább bicikliztem kicsit és beszereztem a szükséges dolgaimat, habár Halloween témában még mindig nem jutottam dűlőre. Estére nagyon fáradt lettem, szenvedősek voltak az előadások is, ráadásul a közönség punnyatag, érdektelen emberekből állt. Tehát e 10 napos cruise végére sikerült lemeríteni az elemeimet, és már az edzés is a könyökömön jön ki. Utolsó este elhatároztam, itt az ideje kicsit kimozdulni a barlangomból, le is mentem a lányokkal egy italra. Oli hosszú kihagyás után csocsózott (safetys Marko partnereként), majd elhúzott ping pongozni. Igazi játékbolond! Jó neki, én hamar egyedül maradtam, mert a többiek elszivárogtak crew showt nézni. Nagyon úgy tűnt, nem az én napom, visszakullogtam hát a szobámba filmezni (uncsiiii), majd elég vacak éjszaka vette kezdetét, nyikorgással, hintázással, jóformán szemhunyásnyit sem aludtam. Azt hiszem, szükségem van pihenésre és idejét érzem valami féle megújulásnak is! Gyerekek, fenéken kell billentenem magam!!! :D

 

2016.11.21.

 

Jegyzet:

X: Az utasokat általában a hajón már nem ellenőrzik, mivel Fukuokában és Korea legtöbb városában a terminálban vannak röntgen masinák. Minket, munkásokat azonban (nem is értjük miért) mindig mindenhol duplán (Kínában előfordult már, hogy triplán) világítanak át. Gond és tömörödés akkor tud leginkább kialakulni, ha valamilyen oknál fogva az utasokat is vizsgálni kell a hajó bejáratoknál. Ami szintén butaság és számunkra rossz megoldás itt Ázsiában, hogy sehol sincs külön crew folyosó, illetve bejárat. Mindezek tetejébe rendszerint max. 2 kaput alakítanak ki a hajón (több, mint 3000 embernek!!!), holott lehetőség lenne többre is...

 

Tienjinben gyönyörű idő volt és ezúttal flottul mentek a dolgok. Sergiu (tenor) ismét velünk tartott, Kip pedig sikeresen elintézte csekk-ügyeit egy futár segítségével, akit a kávézóba hívtak neki. Nagy mázlija volt, hogy talált olyan kínait, aki megértette és még segíteni is hajlandó volt. Egyébként, ismét 4 napos út volt, egyetlen kikötővel: Incheonnal. 

Jó randa, esős, sötétség költözött aznap az égre, maradtunk hát plázázni, bár nem is lett volna lelki erőnk Szöulig metrózni. Robiék is jöttek, közben mesélték, micsoda 5-8000 dollárost téteket bukott el sorjában egy pasas. Ráadásul, nagyon úgy festett, nem vágta földhöz a dolog. A kínai ünnepnek köszönhetően teltház volt a fedélzeten, így sok tehetős utas akadt köztük, ami azért jó, mert minél többet veszítenek, annál nagyobb bónusz jár a kaszinósoknak. (Elég faramuci helyzet, hogy azért kell szorítaniuk, hogy mások ne nyerjenek, de hát a világ már csak ilyen...)

A bal középen látható két kis ruha hölgyeim és uraim, kutyaruha!!!

8-9 óra egy bevásárlóközpontban nézelődve (Pláne, ha nem vagy milliomos!) szupermarketezve és kávézóban üldögélve örökkévalóságnak tűnik (Legjobb esetben is, mindössze 15 percig tart egy XXL méretű kávét elkortyolgatni! Esetleges életmód-követőimnek megjegyzem, szójatejes gabonakávé volt, dupla adag karamell stíviával!

Hol árulnak ilyet? SEHOL! Ha én volnék a mérges kismalac, mondhatnám: „Kuss legyen, hoztam!” :D Így csak meleg szójatejet vettem. De már unalmasak a boltok is, ennek ellenére, mindig akad egy-egy apróság - matrica, szuvenír, ajándék mütyür - amire hirtelen szükségem lesz, mert ilyenkor 5 percre újra gyerek lehetek :D), pedig elhihetitek, mindent kipróbáltam: gépeztem, majd ismét végig kóstolgattam az élelmiszerboltot (ezúttal éhes is voltam), sőt még masszázsfotelben is ücsörögtem egy kört (Meglepően hatásosnak bizonyult!), míg végül elérkezett az este és megkezdődött a skypolás az otthoniakkal, amit már annyira vártam! (Tanulság, felesleges túl korán kimenni! A környéken semmi nincs, pláne szakadó esőben, hidegben mit csináljon az ember? Bár, elszomorító, hogy családoknak egyetlen közös program van hétvégén: PLÁZA. Így igazi vasárnapi tumultus fogadott bennünket, rengeteg gyerekkel.) Egész pontosan, 3 bazi nagy épületben fordultunk meg aznap: egyik a drága luxus márkás hely „mélyen zsebbe nyúlós” éttermekkel. Itt rengeteg fagyizó, cukrászda, kávézó van egymás hegyén hátán, melyek között akad 27-féle luxus túró tortát-, rózsába illesztett makarónos kelyhet-, 100 féle dzsúszt-, organikus burgert és szuperfoodos turmixokat kínáló hely is, no de ne feledkezzünk meg a spéci vörösbabos fagyasztott jégkásaszerű desszertes standról sem! Másik a már ismert Emart (legyen koreai tesco :D), és végül az akár „koreai árkádnak”-nak is nevezhető üzletegyüttes.

Na, de nézzük meg kicsit a koreaiakat alaposabban! Egy turistáknak szóló könyvben, érdekes (=röhejes) szabályokra lettem figyelmes: 

Az már biztos, hogy a hangos beszédet irritálónak találják, szólt is rám már nem egyszer buszsofőr ezügyben... Ezek ellenére nem mondanám, hogy oly udvariasak. Köpködés és orrszívás ugyanúgy megy (bár egy fokkal jobbak, mint a kínaiak), a taxisok ostobaságáról is írtam múltkor, az eladók pedig ugyanúgy a sarkadban állnak, mint otthon, pedig itt nem feltételezik szerintem, hogy lopni akarnánk. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én úúúgy utálom, mikor belépek egy üzletbe és azonnal odaugranak az arcodba egy „Miben segíthetek?” kérdéssel. Nőként baromi nehezen igazodom ki egy drogériában, nyilván... :D) Japánban is odajönnek, de aztán békén hagynak. Kippel is érdekes dolgok történtek aznap: nyugiban ült tortát majszolgatva, mikor egy pasas odatoppant mellé, kikapta a tányérjáról a falatot és hamm... bekapta!!! Barátunk csak nézett, meg sem bírt szólalni! (Ez nagy dolog!!!J Ráadásul, mit mondott volna, úgysem ért angolul!) Aztán nem sokkal később, az orra előtt vittek el a biztonságiak bilincsben valakit. Végül, jött a harmadik felvonás: két szakácsot látott összeverekedni az éttermeknél. ’Van valami a levegőben? Vagy mindenki frusztrált lett az esőtől...’ – gondolta.

Az elkövetkezendő napokon semmi érdemleges nem történt. Ment az edzés, gyakorlás ezerrel. De volt néha egy kis relax is:Majd megéltük az idei első - köd miatti - kikötőlezárásunkat, így Tienjinben hoppon maradtunk, jó pár órát késett ugyanis a hajó. Ismét 4 napos cruise (már a 3.) vette kezdetét, de az egy szem kikötő most Jejura esett az előadásainkkal együtt. Sajnálatunkra, visszatért a „drága” Hui Ming cruise diri! Biztosan iparkodni fog, hogy bizonyítsa, mennyire fontos őszemélye, hisz’ az elmúlt 3 hét alatt nyilvánvalóvá vált, semmi szükség nincs rá! (Ráadásul, a hostess srác, aki addig vezette a műsorokat és ellátta a teendőket, nem hogy plusz juttatást, de még egy köszönömöt sem kapott, hogy két ember munkáját végezte... Khmmm... Costa style!)

Nagy boldogságomra, Sophie kijelentette, nincs szüksége ránk, úgyhogy nem zavarja, ha nem megyünk a próbákra! (Hisz’ pár éve – mikor itt volt – artisták sosem tech runoztak.) Így Jeju reggel megindultunk vidáman kirándulni Kippel és Sergiuval, akiről egyébként kiderült, hogy csupán 28 éves. Hát, majdnem dobtam egy hátast!!! (Ő is! Sajnos, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem én vagyok a legfiatalabb a csapatban. :D) Amúgy hihetetlen, mennyire öregít egy szakáll! (Az általam favágónak lefestett, ukrán táncos fiúról is láttam egy fotót facebookon rövid hajjal, arcszőrzet nélkül, mintha egy másik ember mosolyogna rajta.) A Camellia Hill -re mentünk, ami egy csodaszép 30 éves kert, sőt állítólag Ázsia legnagyobb arborétuma, ahol késő ősszel, illetve tél elején virágzásnak indulnak a fehér és piros kaméliák.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy kis bibi volt: itt még nincs ősz! Sőt, rekkenő meleg volt, túl is öltöztünk, a virágok pedig még nem nyíltak. Így bár szép volt, jó volt, zöld volt, csak épp lemaradtunk a lényegről. De nagyon jól esett a természetben sétafikálni, lassan már tényleg kijelenthetjük, hogy bejártuk a szigetet töviről hegyire és nem maradt látnivaló! :D

Ezek után visszamentünk a centrumba, ahol találkozónk volt másik tenorunkkal, Andressel, aki nem rég szállt fel a Serenára. (Ritkán, de előfordul, hogy érintjük egymást Jejun, sőt múltkor egyszerre mindhárom Costa hajót lehetett látni: Atlanticánk bent állt, Serena épp érkezett, Fortuna távozott. Időjárásos módosításból kifolyólag tehát, kvázi dugó alakult ki a kikötőben :D) Nagy volt az öröm, még a zenészek is csatlakoztak hozzánk (magyar lány és párja), ment a sztorizgatás. (Természetesen, spanyolul! :D) Úgy fest, neki jobban bejött az új járat, mert mindig Shanghaiból indul, klassz kabint kapott és ami a legfontosabb, nincs se port manningje¹, se utas drillje². (Tudjátok, aminek keretében Oli is terelgett tavaly, 3 hónapon keresztül, 5 naponta nagy fagyban.) Felemlegették, mikor egy utas nem átallott az épp áriázó Andres elé beugrani és arcába énekelni egy fotó erejéig. (Mármint a kínai nőci konkrétan rázendített az operára! J) E vendégek néha rosszabbak, mint a sztárokat üldöző paparazzók: szívbaj nélkül nyomják az énekesek arcába a tabletet, annyira hogy az orruk már rásimul a képernyőre, vagy a zongorista nem látja saját kezét a fizikális zoom-tól! :D :D :D  (Hmmm... mit lehet erre mondani??! KÍNAIAK!)

Este „show-time” meglepően lelkes fogadtatással! Bár, a 2.-nál megindult a ringás, szerencsére a „be nem zavaró”-féle hullámokkal.

Délután még csomagom is érkezett, ami minden alkalommal (már ismerhettek, mennyire) hatalmas örömmel tölt el! Kezdetét veheti a habzsi-dőzsi!!!

Alakbarát-bűnözéseim:

(Aki adalékanyag-mentességre is törekszik, annak azért az Atkins szeleteket nem ajánlom jó szívvel, én is csak ritkán rendelek belőlük, de a Questesek a „belefér” kategóriába esnek, az organikus mogyorókrém, bio- és gyógynövényes kávék viszont abszolút zöld lámpát kapnak!)

Vacsinál, kellemes meglepetésben volt részem, ugyanis új szakácsunk, kinek említettem, mire vágyom, meg is adta! Szerény személyemnek félre téve várt egy adag vegyes párolt zöldség (szigorúan minden mentesen) és egy tucat főtt tojás! Látható, hogy nincsenek baromi nagy igényeim, mégis ő az első séf, aki tartja a szavát és el is készíti nekem!!! Ezer hála és köszönet érte!!! (Tavaly morogtam is eleget, hogy ha tükörtojást állandóan tudnak csinálni kérésre, akkor főttet, hogy a fenébe nem? Egy konyhában, ahol van tűzhely, lábas és víz, hogy nem lehetséges elkészíteni a világ legegyszerűbb ételét???)

Ha már kaja, akkor megosztom veletek egyik kabin-vacsimat, ugyanis saját fogást rittyentettem: Spenótos konjak lisztből készült tészta, salátával, csírával, kis kókusz olajjal, fűszerkeverékkel szórt tofuval!

Csak a vicc kedvéért mellékelem e recept hajós verzióját:

• Végy egy Oliver-féle nadrágzseb méretű tofut, szórd meg kedved szerint, majd fektesd mellé az ebédlőből kicsórt zöldségeket.
• Online rendelj spéci, főzés nélkül fogyasztható tésztát, mert az ügynök úgyis behozza könnyedén, majd kend meg egy kis kanál kókusz olajjal!

(Erről jut eszembe, mennyire nem hiányoznak a régi csempész-sztorik! Emlékeztek még, mikor fokhagymát meg avokadót dugdostam melltartóba, illetve állandóan azon kattogtam, mibe öntsem át a mandulatejeket??? Átengednek? Elkapnak? Brrrr!!! Mi lesz jövőre, ha végre átszállunk???  Egyik szemem sír, a másik nevet!

Nem véletlenül, került be a diéta a címbe, hisz’ sok ismerősöm szokott érdeklődni és tanácsot kérni ezügyben, én pedig szívesen osztom meg ezzel kapcsolatos tanulmányaimat, illetve tapasztalataimat. (Sőt, talán egyszer megcsinálom a dietetikusképzőt is. Tudjátok, majd a fóka-számom után! J) Azonban most senki se várjon tőlem fogyókúrás tippeket (legalábbis ne itt, mert az egy külön blog lehetne), viszont ötleteket szívesen adok, és ne feledjük, a diéta nem fogyókúra! Étrend, ami jó esetben testünket építi, ahelyett, hogy rombolná vagy hizlalná. Bár, sokan sokfélék vagyunk, bizonyos alkattal és genetikai állománnyal rendelkezünk, egy biztos: 5 perces módszerek nem léteznek! A kulcs: életmód! Pl. én már sok mindent kipróbáltam, úgy tűnik, számomra jót tesz a húsmentesség (éljen a bab és lencse), de nem mondanám, hogy vegán lettem. Néha-néha fogyasztok csirkét és halat, natúr joghurtot és tojást pedig rendszeresen, 1 teljes +3 fehérje mértékben! Ami pedig a kiegészítőket illeti, nagy virágpor-, ginseng- és méhpempő „fan” lettem! Gyomorproblémákra kifejezetten ajánlom a borsmentaolaj-kapszulát, gyógyszerek helyett!!! Elképesztő amúgy, mennyire meghatározza lelki állapotunkat az emésztésünk és oda-vissza. Erről szól a már említett Bélügyeink c. könyv is, amit tényleg mindenkinek csak ajánlani tudok, akinek bárminemű panasza van e tájékon.

Mostanában főleg a szekusok kérdezgettek a kondiban, legtöbben hasizomra és szálkásabb testalkatra vágynak. (Az vicces volt, mikor Jeremy azt kérdezte, mi Oli titka, mert úgy szeretne kinézni! Hát, mondtam, a MÁZLI, mert képes édességeken élni néha napokig és akkor sem történik nagy változás. Azért a hajón általában rizst és csirkemellet eszik és én igyekszem őt egészségtudatosabb étkezés felé terelni, azért még mindig sok „szirszart” fogyaszt. Viszont megállapítható, hogy nem attól dagad az izma, mert bodybuilder boltokba jár!) Visszatérve a szekusokra, szívesen mutattam nekik gyakorlatokat és edzős videókat, de kihangsúlyoztam: fontos és egészséges a mozgás, de az alakunk 70-80%-ban az étrenden múlik, melynek legalapvetőbb szabályával gondolom, már mindenki tisztában van: Cukor és liszt SOHA, azonban a jó zsírok, mint az olajos magvak vagy az oliva elengedhetetlenek! (Az is baromi nagy tévhit, hogy ha sportolsz, akkor bármit ehetsz! Elég megnézni a táncoslányok jó részét! Eleget mozognak, a showk felérnek 2x40p kardióval, de ha vacsorára nutellát zabálnak mogyoróvajjal, annak ”súlyos” következményei látszanak... :D)

További bepillantás az éléskamrámba, plusz egy fotó, lássátok mivel szoktam ébreszteni néha Olit!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A cruise utolsó (tengeri) napját lustálkodással indítottuk (= ágyban fetrengős sorozatnézés, mostanában „Young and Hungry”, illetve „Akward” fogyasztók vagyunk, futógépen pedig Foster ház-at nyomatok J), majd futottam lazán 14 km-t és mentünk travel talkra³. Úgy fest már nem sokáig! Kiderült ugyanis, hogy októbertől rengeteg változás várható programok, showk és koncepciók szempontjából. A hajmeresztő hülyeségeket majd szép sorjában ismertetem, amint bevezetik őket! Még egy meglepi ért aznap: visszatért Ilária (olasz énekes csajszi, akivel jóban voltam) és Paco (előző szezonos spanyol trió tagja), akik új felállásban alkotnak bandát. Kip nyomban elhatározta, ezúttal bepróbálkozik majd a lánynál. Kivételesen, utolsó nap main halloztunk, ami nem volt rossz, mert az emberek már láttak minket előzőleg, ráadásul a kapitány és a hotel diri is odatévedt! :D Szerencsére, tök jól sikerült! Utánunk jött még bóhocunk (aki nem szereti így nevezni magát, ő COMEDY JUGGLER!), s szokás szerint panaszkodott, hogy a gyerekek ellopkodták az eszközeit! 

Tienjinbe beköszöntött az ősz. Majd’ lefújta fejemet a szél, de legalább még napsütés kíséretében. Gyorsan beértünk és örömmel tapasztaltuk, hogy kinyitott a Hello Kitty Café House, melynek építését nyomon követtük egy ideje. Nem mintha akkora rajongói lennénk, de hála a szupergyors internetnek azzá váltunk, vagy legalábbis új törzshelyünkké avattuk e kávézó-éttermet! Persze, nagyon cuki helyiség, minden rózsaszín és nem hogy minden fogáson, kávéhabon, de még a wc-n is ott mosolyog Kitty! Csak 3-an voltunk, de szuper volt és tele lettem energiával a délutáni edzésemre!

Másnap szabadok voltunk, tettük a dolgunkat szokás szerint. Aznapra esett Andrii szülinapja, így közösen köszöntöttük tortával, és ajándékba egy nagy csomag protein port adtunk, mert tudtuk, hogy szüksége van rá. Teli találat, nagyon örült! (Jó, hogy fel vagyunk szerelkezve :D) Aztán lenéztünk a csapattal kicsit a bárba.

A lányok eléggé pipásak voltak különben, mert életbe lépett az első új szabály:

• mostantól a showk nincsenek hirdetve a műsorújságban!!! (Sőt, elvileg a hangosbemondón sem akarják beharangozni majd!)

Ilyen hülyeséget!!! (Kip is őrjöng ám!) Úgy fest, az a cél, hogy ne jöjjenek műsorra, hanem kaszinózzanak. Egyszerűen, nem tudjuk elképzelni, hogy attól megemelkedne a bevétel, ha a vendégek kihagyják azt az egy szem 45 perces előadást! Meg is lett a hatás, a csapat úgy kezdte el, hogy 5 (azaz öt) ember lézengett a színházteremben, mivel nem tudták, hogy lesz valami!!! (Jó, a végére megtelt, de 20 percig tátongott a tér...)

• Egy számunkra kellemesebb rendelkezés: egy előadás esténként!

Ám táncosaink ezért is morcosak, mert reggeli matinéik lesznek! Így 2x kell sminkelniük, bemelegíteniük, meg a kora reggeli fellépés sosem művészpárti, hisz’ se test se lélek nem áll készen. Ezt mi megússzuk még idén, mert kikötős napon nem tűznek délelőttre semmit, ilyenkor az utasok ugyanis kint vannak. (De amennyire az „össze-visszaság” divatba jött, bármelyik napra kerülhet bármi, és igaz, Kip új januári szerződéséből már kihúzták az ’este’ szót feladatkörének meghatározásánál, a mostaniakban még ESTI 2 fellépés van dokumentálva, amire lehet hivatkozni!)

A bárban nem maradtunk sokáig, egyrészt mert Andreii hamar kitalálta, hogy felmegy szétnézni az utastérbe, másrészt szájfosó barátunk harsogását hallgathattam (többek között a rogyásig ismételt történeteit), no meg arról mesélt, hogy akarja meghódítani a kínai 20 éves recepciós lányt, akit mindenki magának akar! Most mondjam meg neki, hogy a kissé pedo-hajlamait nem támogatom? (Könyörgöm, hát 30 évvel fiatalabb!) Ráadásul, képes úgy tálalni (magam sem tudom, hogy elhiszi e), hogy egy a bökkenő: áldozata duci barátnője előzőleg már teljesen őrá kattant és így a kiszemelt leányzó majd baráti szolidaritásból elutasítja őt! (Persze, egy szép fiatal lány, akire a fél hajó hajt, nyilván titkon a kiöregedett, beszédkényszeres komikus után epekedik, de jófejségből nagy kegyesen majd lemond róla... :D)

Pár nappal később egyébként már azt ecsetelte, hogy úgy találja, Evienél (a legdekoratívabb 24 éves táncoslánynál) van esélye! Jól kikerekedett a szemem (Mert... fontos az önbizalom, de hát khmm....), mondtam is neki, nyugodjon le, ő az akinél biztosan labdába sem rúghat! Hagyján, hogy véletlenül sincsenek egy szinten és (ismét) túl fiatal hozzá, de pont ez az a lány, akinek tényleg komoly, kiegyensúlyozott kapcsolata van otthon (egy tanár fiúval immár 3 éve, akivel már voltak is távkapcsolatban fél évet) és említette nekem a minap, hogy ő teljesen nyugodt, nem hiszi, hogy bármi gondot okoz nekik majd a külön lét...

Hihetetlen, hogy jó öreg barátunk még mindig meg tud hökkenteni agyament ötleteivel és bár jó, hogy pozitív hozzáállással bír, de ne lógjon már bilibe a keze, mert az ábrándozás tettek nélkül nem viszi előre! Persze, sajnálom is kicsit, 7 éve van már itt, egyetlen ügynökkel van kapcsolatban (Hol él, az ókorban??? Ezügyben már próbáltuk felnyitni a szemét, hogy manapság már nem úgy megy! Se promója, se videoja, se weblapja...) és közben mindig a csodára vár, áttörésre, hogy ez a „szuper” közvetítője (aki szerintünk nagy ívben tojik rá, legalábbis az elbeszéléseiből ítélve) majd eladja pl. a Moulen Rougeba. (Ne nevessetek, ezzel állt elém komoly arccal a minap: Először is kiakadt, hogy Atlanticánkat egy mozgó kaszinóvá alakítják és kirúgnak mindenkit, jaaaaaj mi lesz vele... Majd sikeres lenyugtatásomat követően, másnap fülig érő szájjal közölte: Ideje váltani, irány Párizs leghíresebb szórakozóhelye!) De lepett már meg hollywoodi jövőképének ötletével is, ti. olyan briliáns forgatókönyvet ötlött ki az éjjel (nem is aludt szemhunyásnyit sem), melyet majd elad és nemhogy gazdag, de híres színész lesz, mert voltaképpen mindig is az volt az álma. (És hogy hogy nem az egyik szerepet magára kreálta!!!)

Szóval, elég gyermekded/nonszensz ötletekkel tud előállni és sokszor szánjuk, mert magányos (persze, ezügyben sem lehet meggyőzni, hogy talán ne 20 évesek után kajtasson) és belefáradt a monoton hajózásba. Különben, ne higgyétek, hogy csak röhögünk rajta! Sőt! Sokszor próbálunk segíteni (pl. felajánlottuk, hogy Oli készít neki weblapot), de a válaszai mindig mindenre a „hogyan nem lehet” (Well... The PROBLEM IS... ez számunkra örökre szlogen marad! :D), „ezzel az a baj, hogy...” vagy „ez nem jó, mert...”, ill. további felmerülő nehézségek kiötlése és felnagyítása. Gyerekek, tényleg menthetetlenül fafejű!!!!!

Incheonban ragyogó idő fogadott bennünket, 100 felé sütött a nap, mely ideálisnak bizonyult egy jó kis emergency drillhez⁴ (No, de nincs okom panaszra, hála Markonak, ez volt a 2. az elmúlt mésfél hónapban! Nem tudom, emlékeztek e, mikor 4 naponta nyomtuk...), majd egy meetingünk volt a színházban, hogy üdvözölhessük főnökasszonyunkat hivatalosan. Aztán, uzsgyi ki, a szokásos bevásárlást követően, kiültem a padra netezni, míg el nem tűnt a napocska. Később a plázás Garden kávézóban voltunk Anitáékkal (aki szegény már 2 hete beteg) és bár nem tudtunk sokáig kint maradni, mert aznapra került a fellépés, legalább tudtam beszélni még a mindig szűkszavú öcsikémmel is! :D Mivel késő esti, egy előadást nyomtunk (lelkes nézőkkel), nem kellett spórolnom erővel. Meg is jegyezte az egyik tiszt, mennyire tetszett neki a show (először látta) és kiemelte, milyen energiabomba voltam a színpadon! Oli viszont pechére elfelejtette nyakláncát levenni és jól összeakadtunk, szétszakadt! Nagyon szomorú volt emiatt, de úgy tűnik megmenthető!

Hamar eltelt e cruise, pláne hogy utolsó nap már kora reggel travel talkoztunk, délután gyakoroltam és futottam, így sikerült jól lefárasztani magam az esti kis fellépésre, ami ráadásul káosz lett! Már tavaly ismertetettem, milyen baromi jól szervezett és hozzáértő a technikusi brigád, hát most sem hazudtolták meg magukat. A pali (eleve érthetetlen, hogy miért új muki tűnik fel minden héten) rossz CD-t nyomott be. (Kiderült, a Juliáékét...) De ez még hagyján, mert ahogy benyomta, el is tűnt. Nekem mindegy volt, mert egy szép lassú spanyol zene szólt és teljesen jól jött ki rá a kacsuk számom, azonban Oli eleinte nagy csendben zsonglőrözött – kínaiak néztek mint moziba – míg el nem kezdődött egy másik lassú, lírikus olasz nóta. Na, egy ilyen dallam a gyors zsonglőrözést agyon vágja! Oli morci lett, aztán még ejtett is párat. Miután befejezte, meghajolt, kiment és bevágta a sarokba a buzogányait, mindezt a kapitány orra előtt, aki ott állt egy szinttel felettünk nézve az előadást. Jó fej volt, rögtön mutogatott le, hogy nyugi, tök jó volt! De drága páromat, ha elgurul a gyógyszere, nem igazán lehet lenyugtatni... L Később aztán Sarah (szekus csajszi) meghívott minket ünnepelni, mert a 30. szülinapját tartották az ebédlőben, melyen sokan részt vettek. Kapitányunk Tihomir, amint megpillantott bennünket, már szaladt is, hogy megnyugtatásképp közölje, a zsonglőr bemutató zseniális volt, mint mindig. Majd rátért arra is, hogy hiányolja Olivért a ping pong bajnokságról! A vacsoránál aztán beszélgetni kezdtem Evievel (a gluténmentes táncoslány :D), aki át is jött utána hozzánk. Kiderült, a csapat minden lányának - egy fő kivételével – van párja odahaza, így nem sok esélye lesz a tiszteknek... (Azért a nem rég leszállt vörös démonunk ex szekusa ezerrel startolt rá az egyik leányzóra, méghozzá arra, aki Amy régi ismerőse...)

Így teltek el hát a rövid körutak, most pedig kezdetét veszi egy páratlan, 10 napos crúz, 2 vadi új japán várossal! Végre, visszatérünk Japánba, juhééé! Alig várjuk!!! Addig is búcsúzom Tőletek! Sziasztok!

 

 2016.10.11.      

  

Lábjegyzet:

^{1 port manning: bizonyos napokon leszállási tilalom, mely vetésforgó szerűen váltakozik a dolgozók között}

^{2 utas drill: Amikor az utasok felszállnak, rögtön kapnak felkészítést, mi a teendő vészhelyzetben. Ebben azok a dolgozók vesznek részt, akiknek utasokkal kapcsolatos (terelgetős, irányítós) teendőik vannak.}

^{3 travel talk: minden cruise utolsó napján tartott beszéd, melyet a cruise diri prezentál, felvonultatva sok dolgozót, illetve a teljes entertainmentet (előadok, animátorok, zenészek stb.). Lényegében elbúcsúzás az utasoktól!}

^{4 emergency drill: vészhelyzeti próbariadó, rendszerint 1-1,5 órás procedúra}

 

Ez alkalommal a tienjini Kína-élmény elmaradt, mert - hogy hogy nem - a nap kellős közepére kellett beilleszteniük Vision¹ próbát. Így, bár kiugrottam egy órácskára, de nem igazán volt lehetőségem elmenni, csak a környéken sétáltam. Alaposan megijedtem, mikor visszaértem, ugyanis akkor kezdődött a beszállítás, így túlzás nélkül mondhatom, 1 km hosszú sor fogadott. Óriási szerencsémre, visszaengedtek a kijáraton keresztül és a belső ajtón is soron kívül bejutottam! Ollé! (Kip már nem volt ilyen szerencsés, nagy sokára tudott csak bevergődni, egy másik hajós cég angolul beszélő munkatársának köszönhetően.) Legalább, a tech run² gyorsan lement, nem volt gond és az új táncosok sem bénák. Az énekeseket jónak találtuk, úgy fest, e csapat ügyesebb, mint az előző. Később lenyomtam egyet az újabb kardiós programok közül és csináltam egy rakás kézenállást. Mostanában sokat erősödtem karban-vállban-hátban (izomlázaim is vannak folyton), legalábbis jobban mennek az állások (a main hallban is), sőt mostanában már a fináléban is csinálok egykezeseket, amiket eddig nem erőltettem.

Este megnéztük a bűvész showt. Egyedül csinálta még, ami nem is volt baj, mert kimaradtak a nagy dobozok (melyeket már amúgy is tucatszor láttunk), így Adrianonak lehetősége nyílt megmutatni, mire képes valójában. Sok olyan trükkel töltötte meg előadását, ami igazi gyakorlást- és kézügyességet igényel, nem ládákba bujkáló nőcik végzik a munka oroszlánrészét. Csinált:

• sok kártyás (de nem kártya-) trükköt (kézfej mögül paklikként/laponként stb.),
• kislabdákat varázsolt/tűntetett el ujjai között,
• használt optikai csalódást idéző UV karikákat (mely már-már zsonglőrködéshez hasonlított, olyan technikával forgatta),
• aláírt papírfecnit tett pénzzé,
• újságpapírt aprított, majd varázsolt eggyé,
• bemutatott 3 kínai karikát (tudjátok, azok az egymásba lánc szerűen összeakadó fémkarikák, amikből M. Oliver is használt 5-öt),
• átdöfte karddal egy utas nyakát,
• azért két dobozba ő is belebújt.

Összességében, sokkal jobb volt, mint tavaly (szerencsére, a fehér tornacipő-farmer összeállítást is lecserélte egy sokkal elegánsabb göncre), de még mindig nagyon bátortalanul mozog és nem tudja úgy magára vonni a figyelmet, mint elődje, a színpadra termett „Mago” barátunk.

Mivel nem igazán volt lehetőségem előző nap kimenni, a sea day még hosszabbnak tetszett, de az esti mini fellépés baromi jól sikerült. Aznap volt a táncosok premierje a That’s Dance³-szel, de arra jutottunk, hogy egyáltalán nincs kedvünk megnézni. (Ez kedvesen hangzott... :D, de azóta pótoltuk!)

Gyakorlunk sea dayen...

Másnap Jejun - megkésve ugyan - végre kikötöttünk. Meglepően (mivel még mindig fenn állt a tájfun-veszély) szép, nyári időnk volt, Robiék is velünk jöttek. Nagy programot nem csináltunk, de minden jobb a hajón kuksolásnál! Este (a másik táncos produkció helyett) klasszikus koncert volt a színházteremben, román tenorunkkal: Sergiuval, akit a magyar csellós lány és párja kísért. Kippel beültünk meghallgatni és nagyon elégedettek voltunk. A srác iszonyú jól énekel (valahogy csak most hallottuk őt először), a zenészektől (akik szintén kiválóan és szenvedélyesen játszottak) pedig egy tangó-szám nyerte el legjobban a tetszésemet, no meg a „magyar táncok”! Úgy láttam, a kínaiak is értékelték (ők ugyanis nem mindig vevők európai klasszikusokra), sokan is ültek be, pedig a 9 órásit néztük és nagy tapsot is kaptak! Nyilvánvalóan látták/hallották, hogy ez Valami! (Beszéltük is megint, hogy mennyire amatőr a szervezés, nincs olyan a hajón, aki tényleg értene művészethez vagy az előadókhoz, mert amúgy olyan jó, minőségi produkciókat lehetne összeállítani a fedélzeten lévő művészekből, a sablonos megszokottak helyett... De mindegy, hagyjuk is, mert ebbe mindig nagyon bele tudom lovallni magam! Mármint, hogy mit, hogy kéne megreformálni, legalábbis az „entertainment”-ben! :D)

Ezután végre egy japán kikötő, Nagasaki következett, szintén napsütéses 30 fokkal! Pechünkre, (mintha meg lennénk itt átkozva) úgy jött ki a lépés, hogy 1,5 óránk jutott. Na, mit gondoltok, mennyire voltam ideges? (Nagyon.) Legközelebb jobb, ha beveszek egy marék Xanaxot! (Jó, jó, csak vicceltem, de tényleg kiakasztóóóóóóó!) Szóval, a táncosoknak drill volt, így nehezen (jó későn) kezdtük el a próbát! Azt követően, elszaladtam kapkodva (ilyenkor lehet ám szórni a pénzt) vásárolni, de mindent beszereztem. Még így is örültem, a hosszabb kihagyás utáni Japánnak. Itt még tombol a nyár! Ekkor kapott Kip hírt, miszerint leszállítják őt dec. 15-én. (Rólunk még nem szólt a fáma.) Majd az első előadásra rám is ragadt „drukk”-láz a táncosokról, ami nagyon jó löketet adott és tök jól sikerült minden, nagy siker is volt! Aztán kiderült, hogy a genovaiak már rég leszálltak, úgyhogy nem is látták... Sebaj, legalább örömet adott! A 2.-on már jóval kevesebben voltak, érdekes az is, hogy mivel a kínaiak korán fekvők, itt Ázsiában mindig az első előadás a teltházas és jobb hangulatú, szemben az európai utasokkal, akikkel mindig a későbbi szól nagyobbat...

Újabb tény, a kínaiak hihetetlenségére: Már feltűnt egy ideje, hogy a tienjini leszállításkor megsokszorozódik a mozgássérültek száma és azóta a szekusok is megerősítették, hogy ezek annyira nem akarnak haza menni, hogy ki kell őket tolni. Valóban, Koreában és Japánban elvétve akad csak tolókocsis ember, (mindenki más valósággal rohan kifelé, a „fergetes” duty free –túrára...) míg a tienjini visszaérkezéskor, 20-asával kell őket a szegény munkásainknak kigördíteni. Röhej az, hogy legutóbb még ott sántikált mellettük mankóval egy valóban rászoruló bácsika, akinek feltehetőleg már nem is jutott kerekesszék... Aztán Kip is dühöngött egy sort, hogy az egyik szintén újabb biztonsági, aki minden áldott héten ugyanott áll, minden egyes alkalommal vitatkozni kezd, hogy barátunk miért a disembarkoló crew⁴-val akar leszállni elsőként, neki pedig állandóan el kell magyaráznia, hogy kikötős ügynöki utasításra áll ott, (bonyodalmakat okozó) amerikai útlevele miatt... (Hab a tortán, hogy 1 perccel utánuk, már engedtek is ki mindenki mást, szóval az egész vitának triplán nem volt semmi, de semmi értelme!) Majd ezt követően, megint szarakodott a hatósági monitor és mire bevitték Kip adatait, úgy megcsúsztunk, hogy az orrunk előtt ment el a (félig üres) busz! AHHHH! :( Elhatároztuk hát, nem várunk 40 percet - pláne már ömlöttek az utasok is - taxit fogtunk, elfogadva a magasabb tarifát! Előnye, hamar beértünk a városba és olyannyira sok időnk volt, hogy el is untam magam a kávézóban. (Mást itt ugyanis nem lehet csinálni. Sehol egy park, boltokat már körbe jártam, mindenhol csak a 4-6 sávos utak és betontenger a 10 emeletesekkel...) No, de találtam jópofa dolgokat pl. mutatós 3D-s kínai képeslapokat ajándékba vagy egy szupermarketet európai termékekkel (pl. belga csokival vagy az általam közkedvelt 0 kalóriás konjak tésztát, ami otthon tök drága)! :D

A képeslap:

Visszafelé olyan taxishoz ültünk be, hogy ihaj! Megmutattuk a címet, bólintott, majd elindult teljesen más irányba. Akkor mutogattunk neki felháborodva (gondolom, egy kis órapörgető körútra szándékozott vinni), mire belebeszélt telefonos fordítóprogramjába és felvillantotta nekünk: „Go to the surgery!” (=Menj a műtőbe!) Nos, erre nagy nevetésben törtünk ki, ő meg nézett értetlenül, majd vett egy helyből indított „bal kanyar”-t dupla záróvonalon keresztül és elindult másfelé. (Na, gondoltuk, már értjük is, miért fogunk a műtőben kikötni!) Miután a helyes irányba kerültünk, bekapcsolta zsebrádióját és jó hangosan nyomatni kezdett valami prédikációs maszlagot. Baromi zavaró volt, pláne hogy egy ideje már erőteljes fejfájás kínzott, nem beszélve a kocsiban álló poshadt bűzről... (Mindben ilyen a szag. :() Alig vártam, hogy megérkezzünk. Istennek hála’, a terminál üres volt és bonyodalom nélkül végig lehetett sétálni a hajóig.

Múltkor annyit emlegettem régi Staff Captaint, Luigit és kedves nejét (a szőke ladyt), hogy megjelentek! Méghozzá a hajón, nálunk! Itt lesznek másfél hónapig, de a feleség kísérőként. Mondjuk, így hogy nem csinálom a programszervező irodát, nem hinném, hogy nagyon keresztezni fogjuk egymás útját... Az a pali sem tud mosolyogni és olyan arrogáns tekintettel közlekedik, hogy csak le kéne festeni! :D (Tudjátok, ő volt, aki mindig úgy tárgyalt velem, hogy majd lefojt a székről, illetve akkor is Robertóval üzengetett nekem, ha ott álltam mellette. De az is ő volt, aki leüvöltötte Andrást a bicikli miatt oktalanul...)

Mióta leszálltak a koreográfusok, megkezdtek feloldódni a táncosok. Másnap nem is gyakoroltak egy lépést sem, bár a divat-show-val és a bűvészes asszisztálással még nincsenek készen, sőt az első Solid Gold is hátra volt nekik, de a crew bárt már felfedezték természetesen, sőt páran letévedtek konditerembe is. Lejött például az ukrán énekesnő, tanácsokat is kért fogyáshoz, ennek ellenére nem volt szívbajos felvenni egy olyan mini, popsivillantó bugyikát, hogy még a sarkon is megirigyelnék. Csak, bár ne tette volna! (Még a nem túl szégyenlős Amynek is elkerekedett a szeme. :O) Aztán felbukkant Greg újdonsült barátjával, akit szintén még sosem láttunk edzeni azelőtt. (Szemmel láthatóan boldogok az ukránok, hogy végre többen vannak!)

Gym-time, Oli erős :D

Egyik hajnalban arra riadtam, Oli vészüzemmódban megrázott: „Kabin-ellenőrzééés!!!!!” Nos, ilyenkor az ember (jelen esetben az enyém) gyomra akarva-akaratlanul tüstént görcsbe ugrik, holott mindig úgy fekszünk le, hogy előtte az „illegális” tárgyakat elrejtjük: gyümölcs, tányér, evőeszköz, elektromos dolgok stb. (Mint egy börtönben. Tényleg! J Épp néztem egy dutyis filmet a minap, ahol párhuzamot véltem felfedezni a cellakutatás során rettegő rabok és közöttünk! :D De nem csak mi vagyunk így ezzel, beszélgettem a többiekkel, van aki kaja, van aki vízforraló, vagy szárogató, esetleg hajszárító miatt, mindenki retteg ilyenkor! Csak nálunk nem magánzárka jár, ha találnak valamit... Egyébként igen, jól látjátok, szabályok szerint a hajszárító - ami mindenkinél van - is tilos, ELVILEG...)

Ezen eljárás pikantériája, hogy általában (főleg a többi, európai hajón) úgy zajlik, hogy berontanak minden hezitálás nélkül. Sokat elmélkedtem már, hogy ez vajon nem jogsértő e (tuti, hogy az!), mert mégis csak az ember privát szférájába tipornak, mi van ha valaki épp pucérkodik, ne adj isten akciózik!? (Anita is mesélte, hogy nem egyszer fordult elő, hogy mezítelenül szunnyadó egyének rendszeresen kínos szitukba keveredtek és még a vezetőségnek állt feljebb. Ennek köszönhetően kezdték el bejelenteni, a esetleges másnapi csekkolásokat... Páran emlékezhettek, a Favolosás történetre, ahol a magyar hegedűs lány is egy szál bugyiban nyitott ajtót gyanútlanul és a gonosz kabin-főnöknő úgy rivallt rá, mint egy taknyos kölyökre. Most így belegondolva, simán panaszt tehetett volna a HR irodában!) Végül, hozzánk nem is jöttek be, de egy ilyen után szinte lehetetlenség visszaaludni, pláne hogy utána hajóremegés és furábbnál furább nyikorgások vették kezdetét, aminek aztán kutathattam eredetét... (Ezzel kezdődött hát meg a 3 napos kialvatlanságom, mely kiforrta magát a tienjini fejfájásban. Akkor fordult velem elő, – ami tényleg kivételes – hogy képtelen voltam elvégezni az aznapra tervezett edzésmennyiséget. :( Hiába, én is csak emberből vagyok!)

Ha már párhuzamot vontam börtön és hajó között (ne feledkezzünk meg a pocsék kajáról, no meg a nők - mint „friss husi” - mustrálásáról!), akkor különösen említésre méltó az igazi munkásréteg, akik 8-9 hónapon át, szünnap nélkül, 10-12 órában robotolnak és örülhetnek, ha 1-2 órára mehetnek a kikötőbe netezni. (Ők még a szerencsésebbek, mert vannak emberek olyan műszakban is, kiknek nincs is nappali kimenőjük! Szerencsétlen szekusoknak sem pl.!) Teszik mindezt 4-500 dollárért havonta! Igaz, senkinek sem szorítanak pisztolyt a tarkójához, hogy itt dolgozzon, de nagyobb megbecsülést érdemelnének, nem pedig további felesleges szabályokat és korlátozásokat... Én legalábbis azt mondom, le a kalappal előttük, pláne azok előtt, akik hosszú évek alatt még a jókedélyüket is meg tudják őrizni! Indonéz „stage handes”-ünkkel (színpadi kisegítő) beszélgettem egyik vacsinál, aki megjárta már a legtöbb hajót az évek alatt, kabin-takarítóként kezdve, most pedig a dupláját keresi már azóta (kb. 1000 dollárt), de ebből támogatja 8 tagú családját, plusz tartalékol az esküvőjére, illetve a menyasszonyával való közös életre. Csak, hogy igazságos legyek, a tisztek élete sem fenékig tejfel (ugyanúgy rengeteget dolgoznak, miközben poshadnak a hajón és nem túl gyakran szippanthatnak friss levegőt), de legalább nekik megtérül fáradozásuk, nem beszélve a több hónapos fizetett szabadságaikról! No és őket sem szabad egy kalap alá venni, mert ugyanúgy akad emberséges közöttük (mint ahogy biztosan létezik megvesztegethetetlen smasszer) is és hatalommániás idióta is. Megjegyzem (ha már a jófejeknél tartunk), „rettegett Paolo” eltűnt és kedvencünk, a mindenki által kedvelt, Marko lett egy személyben a tréner- és safety officer is, aztán visszatért horvát kapitányunk, Tihomir Musici, ja és még „arrogáns” HR-pajtásunk is megtalálta végre a kijáratot, új nőci vette át helyét! Cruise dirink azóta sincs, Tatjana pedig sokkal normálisabb mióta nincs kinek nyalni!

Jeju előtti este elbúcsúztattuk Amyt, aki 10 nap ráhúzással szállt le, de még az Andrásos cast-tel érkezett, szóval hajós mércével mérve egy örökkévalóságig volt itt! :D Bár, ez a pozíció (nevezetesen, a „legtöbbet Atlanticán lévő emberé”) még mindig teljes joggal Kipet illet! :D :D :D

Jejun sétáltunk egy nagyot Olival:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fukuoka reggel egy welcome greeting-es MÍTING⁵-gel indítottunk, melynek nagy része hajós szabályok ismertetéséből állt. Jó kis üdvözlés! Mint mindig, most is bemutatkoztak a főbb tisztek és a kapitány beszéde után mindenki szólt egy mondatot. Alig vártuk, hogy elszabaduljunk, mivel aznap kivételesen nem lett volna más, időhúzó program számunkra, no de nem is értettük, mit keresünk ott, mivel nem vagyunk már friss felszállók. (De rákerültünk a listára...)

Odakint aztán egész nap szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, de még mindig meleg volt. Bevittük Anitát és Robit a központba, vásárolgattunk, nézelődtünk, majd betértünk egyik kedvenc sushi bárunkba. Robi, aki alapjáraton nem rajong a halért és tenger gyümölcsiért, a haja alól is kiszaladt a füstölt angolnás tekercstől (Ennek köszönhetően nekem viszont lett egy új kedvenc fogásom! Uhhh, nagyon ízlett!) és azt követően már nem tudtuk rábírni további kísérletezésre, igaz még egy húsos falatot leerőltetett magába, bár arról sem volt meggyőződve, hogy valóban marha volt e és nem pedig valamilyen mélytengeri csemege. Örült ugyan, hogy kipróbálta a japán konyhát, de életre elegendő élményként könyvelte el. Anitának azért bejött egy-egy falat és a híres zöld matcha teából is megivott egy ibrikkel.

Egy kis eső, ernyőhegyek, (még nagy esőben biciklin is japán módra), majd a reggeli B vitamin szirup és japán macha teával már jól is indult a reggelem. Az ablaktisztítószerűség egy parfüm, aztán látható a sushizás a magyarokkal (Robival és Anitával), végül egy Fukus szerelem-postaláda :)

Ezután bevittem az általam imádott Snoopy-üzletbe, hátha talál magának cuki pizsamát, de abból most nem volt készleten. Érkeztek viszont újabbnál újabb, ölelni való plüsskutyuskák, (Jujj, olyan pihe-puha anyagból!) megkergültem, hogy megint vigyek haza belőlük. Oli meg is jegyezte viccesen, miután elújságoltam neki e „nagy” hírt, hogy meg fog bántódni a már kabinunkban lakó példányom! :D :D :D

Aznap este néztük meg a többiek előadását, mely alapján levontunk némi konklúziót! Íme egy kis beszámoló, hogyan is fest a csapat:

• Oxananak nagyon jó hangja van, noha táncolni nem tud. Egyéb információ, van 3 gyereke!
• A fiúénekes, Robert a színpadon is olyan, mint az életben, vagyis megalszik a tej a szájában. Nem énekel rosszul, de nincs benne sok láng. Sokat is van magában elszeparálódva mindenkitől.
• De különben itt minden fiú olyan, hogy el van külön. Amikor bandáznak, akkor meg ketté szakad a csoport: egyik oldalon az angol brigád, másikon a szláv (ukrán, román, orosz). De jól megvannak egymással mindannyian (mint munkatársak), úgy értem, nincs ellenségeskedés.
• A fiúk mind jók! Ki hitte volna, hogy az első blikkre favágónak tűnő magas Andrei egészen jól mozog, jól ugrik, sőt tök aranyos. Másnap lejött velünk edzeni (felemelgetett engem is), tanácsot kért, mert szeretne artista-dolgokat tanulni. Megjegyzem, már így is tud csomó mindent (pl. egész jól áll kézen), mert már tanítgatták korábban akrobaták másik hajón. Csak 24 éves (Olinál idősebbnek gondoltuk, biztos a nagy szakáll miatt), ő is jól feltalálja magát, mindenfélét csinál szabad idejében.
• Juniornak, a dominikai srácnak (32), pedig van egy 7 éves fia. Ő is jól táncol, beszélgettem vele spanyolul, bár nehéz követni, mert nagyon gyorsan, kevés artikulációval, „túl lazán” beszél. Különben, még alig szálltak fel, de már becsajozott. :D
• A vezetőjük, Sophie a legidősebb lány (30), aranyos. (Ő az, aki már volt itt régebben!) Még kicsit tipegett-topogott, kificamodott bokájára vigyázva (helyette táncolt Amy eddig), de a többi lányról nem sokat mondhatok. Ők olyan... tudjátok... angolok. Elvannak, nem nagyon nyitnak felém/felénk.
• Van három 18 éves, van egy glutén allergiás, aztán egy szép ukrán lány (aki tetszik Kipnek, de azt mondta csak azért nem próbálkozik be nála, mert a román fiú, Mihai már lestoppolta magának... :D Mindezt úgy adja elő, mintha valóban haveri jóindulatból engedné át az elsőbbséget!), no meg egy vékony fekete, aki Amy ismerőseként jött ide.

Este Kínai Nemzeti Évfordulós Ünnepség volt a Coralloban⁶. (Ez az, ami tavaly az én vezetőségem alatt szerveződött még.) Szokásos program: video-vetítés, műsor (ének, tánc, tai chi bemutató, sőt ezúttal divatbemutató is volt kínai ruhákkal, ami inkább egy „melyik lányt választjátok” - féle versenyre hajazott és azon humorizáltunk, hogy direkte Kipnek szólt, aki nagy slunggal határozta el, hogy aznap végre becsajozik... Khmmm... Nem jött össze...), végül kezdetét vette a diszkó. Azt már nem sokáig bírtuk, mert fülsiketítően üvöltött a zene, ráadásul semmi értelme nem volt, mert mindenki csak tömte a fejét a sötétben (ételeknél kígyózó sorokkal), nem is buliztak, így kár volt produkálnia magát a DJ-nek! Legalább még az evészetre hagyhattak volna némi fényt és kevesebb hangerőt... Érdekes volt az is, mikor egyik pincér csávó megjelent talpig kínai nőnek (magyarul transzinak) öltözve, de nála már nem ez az első, hogy átvedlik a bulikra... (Volt már Lady Gaga is legutóbb.) Tehát, hamar leléptünk és Kip tréfásan meg is jegyezte, hogy eddig azt hitte, ő az öreg! :D  

Zárásképpen, egy nem túl vidám, de roppant tanulságos történettel szolgálnék! Egy kisfilmet szeretnék veletek megosztani, melyet öcsém készített egy kedves ismerősünkről. Szívbemarkoló és elgondolkodtató! Mindannyiunkat felszólít, értékeljük amink van, ne elégedetlenkedjünk éd panaszkodjunk, mindenben találjuk meg a jót, hisz‘ sosem tudhatjuk, mit hoz az élet! Máténak pedig kívánjunk sok erőt és energiát!!!

https://youtu.be/zZ4kD1rEjwQ

 

 

 

 

Jelmagyarázat:

1. _{Vision in Motion: a show, amelyikben mi is és Kip is szerepelünk}
2. _{tech run: =tecnical running, lényegében próbát jelent}
3. _{That’s Dance: a production (azaz táncosok) egyik show-ja a kettőből (másiknak címe: Solid Gold)}
4. _{disembarkoló crew: = távozó, vagyis hazarepülő munkások}
5. _{Welcome Meeting: minek keretében a kapitány üdvözli a frissen felszállt munkásokat}
6. _{Corallo: az utastérben található kis színházterem, melyet alkalomadtán lezárnak a dolgozók bulijához}

 

 

Mostanában csupa jó változások történnek az útvonalon. Juhééé! Ezúttal egy 4 napos cruise keretében Incheonba mentünk, ráadásul teljes napra! (Ez 8-23-ig tartó kikötést takar.) Igaz, hogy itt szigorúan az utasokat szállítják le először, (ráadásul még a szekusok is szemétkedtek kicsit reggel, mert kitalálták, hogy az embarkoló munkások is előttünk szálljanak fel, pedig még a koreai kikötős ügynök is kérdezte: WHY??! :O) így végül fél 11 körül tudtunk leszállni, de még így is sok időnk maradt és elmetróztunk Szöulba.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Marco, Sabrina, Beppe (olasz zenész, akinek egész biztosan hiányzik 1 kereke, de erről majd később ☺), az oroszok és mi. Igaz, bő egy órát tartott eljutni "Seoul Stationig", de megérte! Ott aztán különváltunk és saját tempóban mehettünk csatangolni a belvárosban. Megnéztük a Sungnyemun városkaput, mely az egyik legrégebbi kastélybejárat 1398-ból. Majd tovább sétáltunk a City Hallig, ott belebotlottunk egy utcai bemutatóba, ahol tradicionális ruhába öltözött koreaiak doboltak, meneteltek, trombitáltak és egy őrségváltást is bemutattak. Így láttuk meg a mögöttük elterülő Deoksogung palotát, ahová be is tértünk rögvest. Nagyon tetszett az egész kert és még egy koreai csapat is meginterjúvolt bennünket, ti. adatokat gyűjtöttek az utazási irodájuknak turistáktól. (Elmeséltük, mit szeretünk Koreában, hogy kerültünk ide, milyennek tartjuk a konyhájukat stb.)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innen tovább baktattunk, a Gwanghwamun térig, ahol egy földalatti kiállításba csöppentünk Sejong király életéről. Miután azt megnéztük, körbe jártuk a környéket, de a császári palotába nem mentünk be, mivel tavaly már jártunk ott csoportosan. Utána jó sokat vártunk Kipre, mert hát vele sem egyszerű néha egyeztetni, és akkor már az olaszokról ne is beszéljünk. Végül úgy alakult, hogy Marco hamar visszatért társaival Incheonba (Elég lököttnek néztük, hogy képes órákkal előbb elmenni, mikor 4 nap múlva megy haza és ez az egyetlen és utolsó alkalma Szöulban. Sőt, még kicsit aggódtunk is, hogy ez a 3 IQ-bajnok, hogy fog visszatalálni.), Kip is megtalált minket és végre folytathattuk a sétát a vásárlós utcákon, miközben lassan már ment le a nap. Húúú, hát iszonyatosan lejártuk a lábunkat, pedig a legkényelmesebb cipőmet viseltem, szerencsére! A metrón aztán Olgáékba is belefutottunk és érdekes módon a hazaút hossza másfél órára rúgott. (Képzeljétek el, az 1-es vonal ugyanis 2 felé ágazik, nincs megkülönböztető jelzés, egy járatnak számít és sosem lehet tudni előre, hogy jó szerelvényen vagyunk e. - Nyilván a koreaiak tudják, de mi még nem fejtettük meg... - Mondanom sem kell, mi nem a megfelelőn voltunk, így visszafelé 4x kellett átszállnunk. Ráadásul, csúcsforgalomban, vagyis dugig volt minden kocsi. Úgy vágytunk már ülőhelyekre, hogy csuda!) Végül csak megérkeztünk, sőt jutott még kis időnk az incheoni plázában is szétnézni, mielőtt az utolsó shuttle busszal visszamentünk a hajóra.

• Az olasz brigád - hál' Istennek - szerencsésen megérkezett! Hogy miért írtam, hogy nem százasok? Hát először is, Marcot szeretjük, imádjuk, de már gondolom, nem kell bemutatnom, hisz' tudhatjátok, milyen elvarázsolt figura. A minap pl. mondtam neki valami tök szimpla dolgot, amiből nem értette az "us" (azaz mi, mint mi velünk) szót, majd nézett nagyon bután, majd válaszképpen elkezdett dalolni! Ja, egyébként nagyon prímán megtanulta magyarul az "EKKORA F***SÁG" kifejezést, és meglepő módon a lehető legjobb pillanatokban tudja mondani, ami tök humoros! Aztán Sabrina, aki jól beszél ugyan angolul (olaszoknál ez ritka), de valahogy meglehetősen butácska és olyan mértékben internetfüggő, hogy csak úgy lehet vele várost nézni, ha minden Starbuck'snál megállhat felcsatlakozni pár percre, hogy százasával posztolhasson!!! Beppénket pedig még a Favolosán ismertük meg, aztán kb. 1 hónappal azelőtt szállt fel ide, mielőtt hazamentünk szünetre. Még beszéltünk is, örültünk egymásnak, majd megemlítettük, hogy nyaralás után jövünk vissza. Na, hát első nap legutóbb Marconak mesélte, hogy látott új akrobatákat felszállni, akik biztos a Charlie és Julia párosnál voltak látogatóban. Marco mondta, neeeem, tuti Annát és Olivert látta. De ő 100%-ig állította, hogy ez a páros (vagyis mi) tuti egy másik páros!!!

 Egy kis kellemetlenség: Este a tus alól léptem ki, mikor feltűnt, hogy drága új takarítónk elvitte ugyan a használt törölközőket, de nem hozott újakat. (Sőt, wc papírt sem.) Ott álltam vizesen, szalajtottam Olit a Crew Steward irodába, ott megígérték, küldenek valakit. Így álldogáltam hát további 20 percet a zuhany alatt, mire végül Oli hozott egyet a gymből. Igazán nem akarok panaszkodni, de ez az első olyan srác, akivel nem tudunk zöld ágra vergődni. Amikor kéne sosem jön (ugyanis mi mindig kirakjuk a zöld cetlit, ha nem tartózkodunk benn), mikor meg nem kéne (pl. alszom vagy öltözöm vagy alszom ☺) állandóan dörömböl az ajtón, nem is kicsit. Tucatszor mondtuk neki, ha kint a jelzés, jöhet! Söpörni abszolút nem szokott (nincs is neki ☺) és a papírt pedig már többször elfelejtette. Másnap aztán rákérdeztem kicsit nyomatékosabban, azt felelte, nincs. Kifogyott. (Érdekes módon, mindenki másnak volt a táncosok közül...) Tragédia persze nem történt, csak állandóan csórnom kell valahonnan egy gurigát!

Visszatérve a szemétkedő szekusokra: egy újonc van csak, aki szeret okoskodni. Reggel míg várakoztunk, hogy kiengedjenek és mindenki fel-alá járkált, ill. szanaszéjjel üldögélt a main hallban, mi is lehuppantunk hát Millivel egy kanapéra a kapu mellé. A vicc az, hogy mi voltunk a legeldugottabb helyen és ez a pali bár el volt foglalva az özönlő utasokkal, mégis volt ideje kiszúrni minket és odajönni beszólni, hogy húzzunk onnan, mert mi nem ülhetünk le utastérben. Hát, nagyot tévedett barátocskánk, mert nekünk szabad! Így csak rámutattunk a kitűzönkre és nagy peckesen feleltük, nekünk megengedett, már csak az undorító stílusa miatt is. Pláne, hogy a messzebb ülő táncosokra a bárpultnál - ami tényleg nem szabad - rá se rántott, mivel túl messze voltak. Millie amúgy is megorrolt már a csávóra, aki egyik nap azzal zaklatta, miután kijött az ebédlőből, hogy hogy merészeli a kávét LOPKODNI??? Majd fenyegetőzni kezdett, hogy jelenteni fogja és tesz róla, hogy Millie bajba kerüljön. Barátném, aki próbálta megőrizni hidegvérét (ami nem is egyszerű ilyen helyzetben, pláne, hogy argentin :D), felvázolta nyugodt hangon:

1.) Nem lehet azt ellopni, ami ingyenes!

2.) Ő csak forró vízért ment, mert a saját kávéját issza!

3.) A crew tagok 90%-a hordja termoszban a forró vizet, de nyugodtan jelentse fel! - mondta neki.

Ergo, ezt a palit kerülni kell, mert egy ilyen szabályimádó f***fej, nem biztos hogy nyugodtan beenged majd 10 db joghurttal pl. ...

Másnap jó sokáig kidőltem az előző napi túrának köszönhetően, aztán délután felmentem kicsit napozni a 9.-re. Travel talkon aztán kiderült, nem lett Tatjanaból főnökasszony, igazából a kínai tolmács-hostess látja el a munka nagy részét, így momentán nincs cruise direktorunk! Ezúttal különben - 4 napos program miatt - ezután (az utolsó utazós napon) voltak showink, ami tök jó lenne, ha mindig így lenne! Sikeresen zajlott le utolsó Visionünk Marcoval, Millievel és a (már ideje hiányos) tánckarral. (Pár nappal később új fejezet kezdődött!)

Millie különben az adódó helyhiány és bőrönd-túlsúly probléma miatt, annyi dolgot hagyományozott rám, hogy csuda. Kaptam tőle mindent: kozmetikumokat, olajokat, naptejeket, fűszereket, ruhákat, pólókat, könyvet, táplálékkiegészítőket, kapszulákat, ágytakarót, plüssállatot, de még szennyestartót is! Igazán jól jártam! Sőt, a táncoslányok is kiselejteztek egy valag ruhát (ami röhej, hogy teljesen jó állapotú, alig hordott dolgokat, sőt még a cégtől kapott drága márkás használatlan tánccipőket is...), amikből válogathattam, mint egy turiban áruérkezéskor! ☺ Meg is pakoltam hát 2 szatyrot bőven!

Marco, aki ezúttal valami fertőző szembetegséget szedett össze (mert hát vele mindig történik valami) ki tudja honnan, azóta is veri a fejét a falba, hogy nem hosszabbított, pláne hogy megvan a szenzációs fejlemény, valóban megyünk a 45 napos csendes-óceáni cruise-ra decemberben! (Legalábbi a hajónk egész biztosan!) Sőt, olyan helyekre megy, hogy csuda: Honiara, Santo Luganville, Fiji, Pago Pago, Bora Bora, Papetee (Tahiti), Nuku’alofa (Tonga), Nouméa (New Caledonia), Alotau (Pápua Új G.), Rabaul (szintén P.Ú.G.) és Saipan!!! Már keringtek ugyan a pletykák, de végül most lett hivatalosan bejelentve. Végre, megnyugodhatunk, hogy nem kell megint átvészelnünk úgy a horribilis kínai telet, mint legutóbb és bár rengeteg tengeri nap lesz, azért mégis csak fenomenális élményben lehet részünk! J J J (Már ha nem szállítanak le, hisz' 45 nap alatt 1- 2 showt nyomni nem biztos, hogy kifizetődő nekik... Bár, ha addig minket áthelyeznek, akkor is jobban járunk, mint tavaly!)

Mikor Tienjinről írok, lassan csak nyomhatom a 'control c' - 'control v'-t, mert tényleg mindig ugyanaz történik. (Hajnali kardió - busz - kávézó - taxi - kontroll - ebéd - alvás - edzés.) Este megint beszélgettünk Robival, aki mesélte, hol mit érdemes majd megnézni és hova kell kirándulni a szigeteken. Ilyenkor iszonyúan felértékelődnek a kimenők (tudjátok, mindenkinek ott van az a fránya port manning azaz leszállási tilalom), így bizonyos napokra el lehet adni a szabadságot jó pénzért! Nekik is le kell még bizniszelniük, hogy kijussanak pl. Bora Borán! Hát, én meglehetősen idegbajos lennék, ha 3 tengeri nap után megtiltanák, hogy kimenjek, miután újabb 3 nap utazás várna ránk!!! És akármilyen fantasztikusak a szigetek, azért gondoljatok bele, 45 napból csak 12x kötünk ki!

Sea dayen nem tudtunk gyakorolni, mert kedves utasaink kornyikáltak a színpadon, maradt a kardiózás. Egyébként most egy időre elbúcsúztam nagy szerelmemtől Shaun T-től (tudjátok az Insenitys edzőguru), mivel már 2 éve nyomom a videóit, kellett egy kis változatosság. Meg is találtam méltó utódját, egy hasonlóan laza, fekete srác személyében, imádom!!! Neki vannak még 90 perces HIT (high intensity=a "kiköpöd a beled"-féle kardiós-izomfejlesztős) tréningjei is, ami aztán nagyon kedvemre való! ☺

Akit érdekel: https://www.youtube.com/channel/UCC2_UvBIiIdItfm5t2zpspg

Jejun borult idő volt, szemerkélő esővel, de meglehetősen fülledt meleggel. (Persze, nem meglepő, mivel ott fortyogott a tájfun a közelünkben, pontosabban Japán körül, minek hatására úgy alakult, hogy Fukuoka helyett Incheonba mentünk ismét.) Aznap szállt le különben Oliver barátunk nagy boldogan, de mivel csak este ment a gépe, visszajött még hozzánk a kávézóba. Vele is kiszúrtak (szándékosan), mivel az ő showja kivétel nélkül mindig Tienjiben volt, de ez alkalommal áttették leszállása előtti estére (valami béna ürüggyel), csak hogy dolgozhasson utolsó pillanatáig, majd dobozolhasson éjszaka. A japán időjárás miatt viszont az új táncosok is megérkeztek, idereptették őket ugyanis egy nappal előbb, így először fordult elő a történelemben, hogy két teljes csapat egyszerre volt fedélzeten. Szegény Marcot a szívinfarktus kerülgette, annyira ideges lett, hogy az új csapat és a már megismert két (asszem' nyugodt lelkiismerettel hívhatnám őket ribinek) nőszemély (koreográfusok A céééégtől, Genovából) is nézi az utolsó fellépésüket. Nos, Hanna (akivel én is összerúgtam a port tavaly, pedig nem sok köze van hozzánk) most sem hazudtolta meg önmagát, az udvarias "Hogy vagytok?"/"Hogy telt a szezon?" c. kérdések helyett, tüstént leüvöltötte a fejüket, miért vannak széjjel a kosztümök, miért nedvesek a bugyik, meg mit tudom én milyen semmiségek miatt. Millie már annyira belefáradt, a sok felesleges csesztetésbe (Nem beszélve arról, hogy végül benyomták őt egy munkás kabinba, ahol osztozkodnia kellett volna pasikkal a fürdőszobán - nem meglepő, hogy inkább nálunk zuhanyozott - míg a többiek utaskabinba mentek, ti. az újak érkezése miatt át kellett költözniük! Mindezt úgy, hogy este két előadás, kosztüm mosás és csomagolás...), hogy kijelentette, a lehető legjobbkor fejezi be a hajózást! De már épp ideje hisz' jó 12 éve nyomja folyamatosan, évi 1-2 hónap szabadidővel.

Egyébként mi is megnéztük az utolsó 'Solid Gold'-ot, melyben "kisfiam" tényleg nagyon odatette magát, 120%-on nyomta, Greg is pattogott (nem beszélve a fülig száj vigyorról), mint a gumilabda, a többiek pedig a "finisbe érő"- féle boldogsággal táncoltak. Később aztán Marco-fiacskám is küldött egy szeretetcsomagot a "BigMan"-nek (ő így hívta Olit ugyanis ☺): protein port, mega Nutellát, Micimackó-bödön méretű mézet stb. és elújságolta, hogy ráírt két kínai csajszi - akiket hónapok óta fűzött már - hogy most beadnák a derekukat... (Persze, külön-külön és egymástól függetlenül! Asszem', a hajón ez sem árt megjegyezni!) Hogy végül volt e ereje kihasználni e lehetőséget, azt nem tudjuk, de mikor elköszöntünk tőle másnap délelőtt, még nagyon aludt és kinn virított a felirat: "Senki ne zavarjon! Légy szí, légy szí, légy szí!" J No, de nekünk azért előbújt egy ölelés erejéig, előtte pedig Millie toppant be búcsúzkodni az utolsó ajándékával, egy nagy üveg vízzel. ☺ Ők ketten tényleg hiányozni fognak ám (pláne Marco rikkantásai: "KODAK"! -amit igazi madár hangon szokott kornyikálni, illetve "MOOOOOM!!!!"), de a többiek (akiket végül már nem is láttunk) után nem fogunk könnycseppeket ejteni, azt hiszem!

Ezt követően rohantunk ki és láss csodát, ki is engedtek az utasokkal együtt. Ragyogó idő volt, így ismét metróra pattantunk és meg sem álltunk Seoul Grand Parkig:

Ott aztán egy elefánt-vasút vitt be az állatkertig, ami hatalmas kiterjedésű és rengeteg állattal rendelkezik, még a nagyobb fajokból - elefánt, orrszarvú, zsiráf stb. - is legalább 5-6 darab található. Nagyon élveztem a sétát, rengeteg majmot láttunk (most nem csináltak semmi zavarba ejtőt, de voltak amelyek a fejünk felett ugráltak szabadon), delfin showt (ami nagyon bejött, pedig nem ez volt az első számomra! Nem beszélve fellépő fókákról, melyekkel a cirkuszokban is találkozom eleget, sőt szerepelnek a nagyon távoli esetleges terveimben is, de erről majd máskor... ☺), kóstoltunk helyi főtt kukoricát (kissé más volt, mint az otthoni balatoni, de nagyon ízletes) és bár sok állat el volt tűnve vagy épp aludt, azért gyönyörködhettünk nem rég született bébi példányokban is: kiselefántban, borjú vízilovakban, csimpánzban, kenguruban, no meg az elragadó koreai babákban. Ja, mert vasárnap volt és tele volt a park családosokkal, így nem szégyelltem lencsevégre kapni egyet-egyet közülük! :D Nagyon édik!!!

Majd' elfelejtettem említeni, a "jó öreg" Kip is velünk tartott, aki - mint mindig - most is friss duracell elemekkel működött, folyamatosan dumált, fotózott, mindezt úgy, hogy be is jelentette minden percben. ("Oh oh oh, where is the better shot??? Here? Here? Nooooo, oh oh oh, here!!!! Ahhhh, NOOOO! OK, HERE, YESSSSS! stb. stb. stb.) A törléseit, majd, hogy betelt a memóriakártyája, legalább 10x osztotta meg!) Egy fokkal jobb is lett a helyzet, miután rám bízta a további fényképkészítést és bele nyugodott, hogy majd odaadom neki a fotókat. (Azért időről időre ellenőrizte, hogy biztosan mindenről lőttem e legalább egy felvételt!)

Egy kis állatkert:

Bő 4 órát töltöttünk a Zoo-ban, majd átsétáltunk a vidámparkhoz (Seoul Land), de ott olyan drága a belépő, hogy nem éri meg, pláne hogy a hely sem valami nagy. Ezután még fotóztunk a tóparton, majd egy szabadtéri moziba is bele botlottunk, természetesen koreai filmmel. E rengeteg járkálás után már annyira kimerültünk, a fiúk pedig kiéheztek, behuppantunk hát a KFC-be. A parkban különben rengeteg 'streetfood'-os nénike árulta kínálatát, mindegyik ugyanazt: helyben sütött bogarakat, csigákat, csipszet és egyéb ropogtatni valókat. Egyiknél lefotóztam az "ínycsiklandó" izéket, aztán majdnem harakiri lett! Különben, ezek a koreai nénikék igazi banyákká változnak, ha előveszem a kamerámat. Nem először fordult már elő, hogy majdnem fenéken billentett az egyik anyóka, holott csak a polipjait örökítettem meg... Miért olyan allergiások erre???

A csemege:

A hazafelé tartó 1,5 óra utazás örökkévalóságnak tűnt. Szinte lefolytunk a székről, a légkondi pedig túl erős volt! Persze, túléltük és mivel nem is kellett fellépnünk a "héten" (tudjátok, a hét nálunk 5 napból áll) a csapatcsere miatt, így abszolút megérte! (Meg mégis csak ritkán jövünk erre, habár lesz majd pár alkalom még idén!)

Mikor megérkeztünk bőven maradt még időnk Incheonban boltozni. Mentem a szokásos szupermarketembe, ahol bekajáltam, ugyanis mire végig kóstoltam mindent, ami tetszett (hétvégente ugyanis tele van kínálgató standokkal) szinte jól laktam. Falatoztam mangót, dinnyét, banánt, uborkát, sült gombát (ebből több körben ☺), algás rizsgombócot, pirított mandulát, joghurtot, szója tejet! A shuttle busz egyébként most egy új bevásárlóközpontnál állomásozott, ami nívós, drága üzletekkel volt tele és jó volt szétnézni. Oli vett is magának egy ugyanolyan napszemcsit, amit egy hete hagyott el Jejun... :(

Hazafelé már tényleg majdnem elaludtam a buszon, alig bírtam elvonszolni magam vacsorázni. Anitának viszont szülinapja volt, így felköszöntöttük és mivel már nem volt erőm kimászni a kabinból, így ők jöttek át hozzánk, amit nem bántak, mert mifelénk igen meleg az időjárás, náluk meg repkednek a mínuszok... (Hiába panaszkodnak, valamiért nem tudják átállítani. Ez az egész rendszer tök érthetetlen, mert ha emlékeztek rá, előző félévben nálunk is ugyanez volt, megfagytunk, míg az első szerződésünknél, mint most is, szauna volt állandóan. Mind a két változtatást különben Karcsiék érték el, ami azért is érdekes, mert elsőkörben azt mondták, ez a meleg kibírhatatlan, másodjára, pedig a hideget nem viselték jól...) Na, mindegy két véglet van tehát! (Biztos, a Costa is érzékeli a globális felmelegedést!) Na, de jól éreztük magunkat, sztorizgattunk és filmeket cseréltünk. S képzeljétek, áthozták egy nagy torta felét is! Alig győztük elpakolni a hűtőnkbe, Oli majdnem cukorsokkot kapott! ☺

• Megosztották, milyen élményben volt részük, mikor egyszer felrobbant pár emelettel alattuk egy generátor az éjszaka közepén és kezdetét vette egy valós EMERGENCY (azaz vészhelyzeti művelet)! Ahogy várható volt, senki sem tette a dolgát úgy, mint gyakorlaton, a vendégek pedig fejvesztve rohantak a 9. emeletre. Mindenki az értékeit mentette, vagy épp várakozó álláspontban üldögélt a messben, mivel egy tűznél, ha nem mondják be, hol van (mert hogy még az is kimaradt a hangosbemondó értesítőjéből, mivel a remegő hangú officer sem volt épp a helyzet magaslatán), akkor nem sokat tudsz tenni, pláne ha nem vagy tűzoltó... De szerencsére, senki sem sérült meg, a tüzet pedig eloltották. És bár komoly volt a helyzet, az embereknek már egy finomított verziót tálaltak.
• Aztán kiderült, hogy mégis panaszkodnak a kínaiak is, ha nem kötünk ki valahol, sőt 50 dollárt kell fejenként visszafizetni nekik. Adódott is ebből már káosz, ugyanis a roppant találékony utasok a kaszinóban követelték már nem egyszer ezt az összeget. (Lehet, hogy ezért, de most igyekeznek nem kihagyni megállókat! :D :D :D)
• Sőt, óva intettek, hogy ha Mexikóban járunk, kerüljük a terminálban lévő bankautomatát, ami lemásolta sok crew member kártyáját (köztük az övékét is) és leszedegették szépen százasával az eurókat!!! Szerencséjükre, a magyar bank visszafizette nekik, de volt egy csaj akitől vagy 7000-et vettek el és ki tudja, vissza kapta e valaha.
• Olyan történetük is akadt, melyben egy kollégájukat kirabolta leszállás előtt feltehetőleg a saját kabintársa, teljes 8 havi fizetést lovasítva meg, miközben sosem tudták rábizonyítani. (Abban az időben ugyanis még készpénzben történt a teljes kifizetés...)
• Egyik kedvencünk mégis csak az elmúlt napokban felbukkanó utas, aki pizsamában, makkos cipőben és zakóban tért be egyik este hozzájuk, hogy megtegye tétjeit... :D

Utolsó nap újabb travel talkozás, anélkül hogy felléptünk volna, de hát odaállították még az új táncosokat is ("kínaiaknak úgyis mindegy" alapon), no meg Oliverünk helyett már az új varázsló, Adriano virított mellettem (akinek valóban csápoltak az emberek, ismerősként üdvözölve ☺ ☺ ☺), de mondjuk a velem egy magas Marco helyére most egy magas szakállas angol fiú került, azért az csak elgondolkodtatta az értelmesebbeket, hogy valami nem stimmel... De kit érdekel?! Sejtettem, hogy Tatjana beállít mindenkit, nekünk aztán kifutja az időnkből e nagy harci feladat! Bár, előtte Oli aludt a hányingertől, mert annyira hullámzott, hogy előjött a mosógép-effektus! Ennek ellenére gyönyörűen sütött a nap és kiélveztem, hogy enyém az egész konditerem. Este lementünk azért még erősíteni és gyakorolni együtt is, majd egy jót filmeztünk zárásképp!

Erősítjük a magas handstandot!!!

Így teltek hát elmúlt napjaink, most kíváncsian várjuk a fejleményeket a decemberrel kapcsolatban, illetve bizakodunk, hogy az újak jófejek és kedvesek! Annyit már tudunk mindenesetre, hogy több ukrán, román taggal bővültünk és egy dél-amerikai srác is akad a csapatban! :D

Travel talk utan egy kis élvezet:

 

 2016.09.22.

Ott hagytam hát abba, hogy pihenő nap Jejun. Mivel borult volt az idő jobb híján megindultunk a szokásos körútunkra: Emart (szupermarket = mandulatej! Van újfajta ízesített mandula??? Sárgadinnyés??? Kosárba vele! :D) Sushi-roládos bolt (mert már rég ettünk), majd a célállomásunk: Starbucks (net + kávé), végül Art Box. (A "mindenfélejópofaéshasznosdenemfeltétlenülszükséges" tárgyak üzlete, ahová úgy térsz be, hogy nincs szükséged semmire, de tutira úgy jössz ki, hogy "na, pont erre volt szükségem"! Akkor képzeljük el, ha tényleg kell is valami... :D :D :D) És bár laptop-táskát kerestem, végül 3 csomag matricával távoztam. Egyelőre. 

Időközben a többiek is szállingóztak be a kávézóba és kora délután jött a váratlan hír: OVERNIGHT lesz, másnap este 7-ig maradunk, ami tényleg egyedülálló! Persze, nagyon sokan örültek, én inkább csalódott voltam, hogy így nem megyünk Nagaszakiba, másfelől aznap Jejun már késő volt ahhoz, hogy kirándulást szervezzünk (Ti. nagyon régóta vágyakozunk elmenni a kicsit messzebb lévő Udo-szigetre, ahova természetesen kis hajózni is kellene.), pláne úgy, hogy a többieknek show van este 7-kor és Kipnek main hallos fellépése. L Olit sem lehetett már kirobbantani a gép elől, és mivel napsütés továbbra is váratott magára, maradtunk az uncsi városban. (Így alakult hát, hogy vagy 2 órát nézelődtem abban a szupi boltban.) Majd visszamentünk lepakolni, átöltözni és este még nyakunkba vettük a várost. Igaz, a moziban nem találtunk semmi érdekes filmet angolul, így sétáltunk és még neteztünk egy kicsit. Legalább sikerült pár ismerőssel beszélni számukra is emberi időpontban.

Akik tudtak azért kisasszéztak műsor után az éjszakába: Oliver, Daniella, Amy, orosz Greg és Olga plusz pár technikus. (Tudjátok, már tavaly meséltem, hogy a terminál este 11-kor bezár, így aki kint marad az csak reggel 5-6 körül tud visszatérni. Na, hát egy ilyen reggelig dajdajozás fellépés előtt egész biztos nekem nem hiányzott!) Oroszaink persze baromi jól bírták: reggel 7-kor érkeztek, aludtak 2 órát, lenyomták a próbát, majd kitalálták, irány a strand! Végülis, örültem a lehetőségnek, így Marco "fiammal" hozzájuk csapódtunk és megindultunk bícselni! :D Oli nem tartott velünk, nem is fért volna már a taxiba (bár volt már rá példa hogy addig kuncsorogtunk míg kis ráfizetésért elnézték a létszámtöbbletet), de nem volt túl sok kedve előadás előtt áztatni magát és napon lógni. Pedig tökéletes strand idő volt, több mint 30 fokkal.

A megunhatatlan Hamdoek Beach:

Olgáék - akkor reggel 7-kor nyelték le az utolsó vodkát - pörögtek ezerrel (Titkuk, az éjszaka során elfogyasztott liter kóla! Hmmm, de jót tehet az!) és lenyomtak még fejenként 3 nagy dobozos sört a parton... Hiába, erre születni kell!!! (Én szerintem, detoxban végeztem volna. :D) Visszatérésünk első előadása teljesen jól sikerült, bár a hátam úgy be van keményedve (2 havi kaucsuk-hiány, no meg erősödött hátizmok hátul ütője...), hogy magamhoz képest alig hajlok! Nyújthatok ezerrel!

Következő nap tesztírással indítottunk, de már nagyon tapasztaltan, sitty-sutty megírtuk 100%-osra. (Bevallom őszintén, volt kérdés amit már át sem volt kedvem olvasni, csak lemásoltam Oliról. Hadd puskázzak már én is egyszer!!!) Délután travel talk volt, ami már kétszer olyan hosszúra nyúlik Lili szereplése és magamutogatása miatt, mint régebben, majd edzés, egy kis crew bár Milliékkel, a nap zárásanként pedig átjött Oliver és Daniella filmezni. (A bűvészekről szóló - mily meglepő :D - Now you see me2 volt "vetítésen"...)

Na, akkor csemegézzünk kicsit a vezetőség tagjairól:

• Az első dolog amit kiszúrtam még múltkor, hogy a gyűlölt safety officer (Paolo, aki annyit szívatott mindenkit tavaly) ott virít a tablón, vagyis megint visszatért. L "Neeeeeeeee, az nem lehet, hisz' nyugdíjba ment!!!!!" - sikoltottam fel magamban. Nagyon úgy fest, hogy annak ellenére, hogy tavaly kiírt egy csicsás popsi-nyalós szöveget, melyben elbúcsúzott végleg megköszönve mindenki munkáját és millió drillben való együttműködést, csak egy újabb fricska volt a részéről. (Látható, hogy egyszerűen élvezi a hatalmát, mások piszkálását, miért is hagyná abba...) Azt azonban most hallottuk, hogy ő volt a Costa Concordián pozícióban, mikor az elsüllyedt, vagyis minden hiba az ő felelőssége alatt történt. (Így érthető, miért van mindig Ázsiában... Csak azt nem értjük, miért van egyáltalán még mindig a cégnél! Persze, erre sosem kapunk választ, hisz' a másik hajón lévő színház/színpad fő-fő-főnök, kinek hibájából leesett a 2 spanyol artista, még mindig ott pöffeszkedik az irodájában és a táncoslányok öltözését sasolja... Ezt a pozíciót, mint tudjátok, nálunk a képmutató, napraforgó, "Mindenkit-feljelentgető" Daniel tölti be.)
• A gymben mostanában lent van az egész "bridge": kapitány, másod kapitány (Staff Captain), Safety Officer meg egyéb kuglifejű tagok (akikről nem is tudjuk, pontosan mit csinálnak) és már azon viccelődtünk, ilyenkor ki vezeti a hajót???! :D
• Aztán "Ursulánk"-at (tudjátok, a ruszki cruise direktor asszisztens, kinek szintén sokan feltennénk az "Ugyan mi a jó fenét keresel Te itt?????" c. kérdést), már el is bocsájtottak állítólag egyszer, hogy kapaszkodott vissza? Hát kérem szépen, rá nagyon is jellemző furfanggal betornázta magát az egyik nagyobb (természetesen nős) fejes ágyába, melyről videófelvételt is készített, hogy később megzsarolhassa... Na, erre varrjatok gombot! Marco barátunk (akinek a nap 99%-ában a csajok és a velük való lehetséges tevékenységeken jár az agya) ámult csak el igazán (átfogalmazva szalonképesre hozzáfűzni valóját: Ez a nő a SOHA, SEMMIFÉLEKÉPP szóba jöhető alanyok táborát ékesíti!), ugyanis elképzelhetetlennek találta, hogy a szóban forgó manus ezt a nőt (???) bevállalja... :D :D :D (Annyit még elárulhatok, hogy ezúttal az informátorunk magasabb körökből származik, tehát 90% a valóságtartalma legalább!)
• A "minden lében kanál" Lilikénk, aki nem rég még csak egy animátor volt (most pedig cruise diri ugyebár), eldöntötte hogy a táncosok túl lusták és jó lesz nekik, ha többet gyakorolnak! Hogy ezt hogyan teheti meg az rejtély (mivel a táncosok hivatalos főnöke, a már sokszor említett CÉG Genovából, vagyis annak egyik fejese, a brit Karen, aki tavaly már írásba adta, hogy onnantól kezdve nem kell állandóan próbát tartani), de előszeretettel talál ki új szabályokat, amiket aztán úgy állít be, hogy fentről jött ukáz (pedig nem) és ezzel a mi életünket is rontja, mert a japán napunk ismét csak el van ***va (=rontva :D)!

A következő cruise érdekesnek ígérkezett, ugyanis Busan - Nagaszaki volt a két célállomás. Tienjinben különben a szokásos nyomakodás, buszozás, shoppingolás és netezés volt a program Kippel karöltve. Újdonságképp a terminálőrök képesek voltak minden korlátot és kerítést vastag celluxszal leragasztani (ez aztán a megoldás), nehogy véletlenül is egy jóindulatú kollégájuk beengedjen minket soron kívül... Oliverék is kidugták aznap az orrukat, elmentek ugyanis a híres/hírhedt Fake-Marketre (vagyis a hamisítványokat árusító kincses-szigetre, ahová tavaly a "szőke nő" - azaz a másodkapitány kedves neje - járt rendszeresen). Tök humoros, hogy Magic O. csak azért ment ki, mert a nénikéje kért tőle ajándékba egy eredeti kínai táskát (:D)!!! Újra rácsodálkoztak a kínai higiéniára, ami a Mc'Donalds'-ban is bemutatkozott. Attól is elájult, hogy annyira profi hamisítványokat árulnak, hogy nem is tudja eldönteni, lopottak vagy hamisak. (Számít ez egyáltalán? Mármint, én úgy gondolom, hogy 20 dollárért "Louis Vuittont" venni ugyanolyan ciki, mint boltba venni 20.000 dollárért...) Azért ez nagyon elgondolkodtatta barátunkat, mert bár eredetihez juthatunk olcsón (lopottan), ami király, de így fennál a veszély, hogy Kínában márkaboltban vásárolva meg kaphatunk épp kamut drága pénzért... Aznap délután aztán jól elterültem kondizás előtt, de nagyon jól esett a 20 perc alvás! (Magamról elég nehéz lenni a délutáni szunyókálásról képet készíteni illusztrálásképp, így hát elégedjetek meg Oli durmolásával! :D :D :D) 

Másnap a "kedvencem": utazó nap. Együtt main halloztunk Kippel, így kvázi teljes show volt az előtérben. Különben, baromi jó hangulat és tapsolós emberek fogadtak, de Lilinek azért meg kellett jegyeznie, hogy érti ám, hogy fellépni vagyok ott és épp melegítek, de legyek szíves normális cipőt felvenni, mert a papucs nem megfelelő utastéri viselet... Hát igen, a nylon zoknis-papucsos-pizsamás kínaiak biztosan megszólnak majd!!!

Na, de aztán nagyon klassz nap következett: Busan! (Ez egy másik koreai város, tavaly télen voltunk már 2x, abban a csontig hatolós hidegben még Andrásunkkal. Talán, akkor meg is jegyeztem, hogy nyáron milyen király lehet ez a hely!) Tényleg szuper! Először is, elmentünk 17-en a Hard Rock caféba (mindenki jött, aki csak tudott: táncosok, zenészek, énekesek), természetesen Magic Oliver vezényletével. (Régebbi olvasóim emlékezhetnek, hogy bűvész barátunk mennyire rá van kattanva erre a helyre, még Szöulban is képes volt rávenni mindenkit 2 óra metrózásra, a nem épp olcsó, de határozottan minőségi étteremhez.)

No, de tényleg jól éreztük magunkat, pláne hogy kiülős teraszos része is volt (ami nekem nagyon sokat számít és baromi ritka Ázsiában... Én nem is értem, hogy itt miért nem divat kiülni, azért nem a sivatagban vagyunk!) és a koktélok, saláták is fenségesek voltak, Oli pedig elégedetten lakott jól Burgerével. Onnan pont egy köpésnyire volt a szép Haeundae Strand. Napoztunk, fürödtünk (mindezt medúzacsípés nélkül, mert akadt belőlük bőven) és élveztük a kellemes időjárást!

Később még Marcoval és Millievel taxiba vágódtunk, hogy beugorjunk a centrumba kicsit shoppingolni, illetve Marco is meg tudta nézni a tornyot, ahol voltunk anno. Azt viszont el kell mondjam, milyen IDIÓTÁK a koreai taxisok. Nagyon nagyon nagyon buták!!! Az hagyján, hogy nem tudják pl. hogy hol van a város egyetlen Hard Rockja (ezért készültünk hát pontos címmel), de az okostojások még így is erősen vakarászták fejüket, holott még a térképen is mutattuk, hogy vigyenek csak a nagy strandhoz. IDEEEE, ni! NEM TUDTÁK!!! Semmit nem tudtak! De azt sem értjük, hogy hiába a gps, helyette állandóan telefonszámokat akarnak tudni. (M. Oliverből előjött - belőlem is - a "mindjárt eldobom az agyam" állapot - és teljesen felizgatta magát. Tán, még a kocsit is neki kéne vezetni???-mondta a sofőrnek, persze feleslegesen, mivel egy szót nem beszélnek angolul...) Ugyanez játszódott le visszafelé is, amikor a centrumban lévő Lotte Bevásárlóközponthoz vitettük magunkat és hiába mutogattam neki pontosan az épületet a térképen, már nyomta is a fülem alá a telefonját, amin egy angolul tudó informátor érdeklődött a konkrét úti célunk felől... Továbbra is rejtély számunkra, hogy lehetséges, hogy egy taxis a saját városában nem tud tájékozódni!!! (Pont olyan mintha Oli úgy lenne zsonglőr, hogy még egy labdát sem tud feldobni és elkapni! :D :D :D)

Kis válogatás az általam preferált koreai termékekből:

Este aztán a terminálban őrültek háza fogadott, Millie jól össze is szólalkozott egy új costással, mert nem engedett be korlát alatt, mondván, hogy magyarázná ezt meg az utasoknak???! Ilyen bénaságot, hát miért kéne magyarázkodni, munkások vagyunk és kész. (Ez az arrogáns pasas nem átallotta még hozzáfűzni: Mit akarunk, utasoké az elsőbbség, ők a fontosak egyébként is... No komment!!! Tudom, tudom, sokszor említem ezt a problémát, de amint láthatjátok, igen hajmeresztő nap, mint nap tömegben, büdös kínai utasok között nyomorogni úgy, hogy sokszor perceink vannak hátra. Igaz, azért sem fogunk még előbb visszajönni sosem emiatt! :D) Ennek ellenére azért nem romlott el a kedvünk, mert csudi jó napunk volt! Amúgy (még) én elég immunis vagyok pillanatnyilag! :D Millie már kevésbé, vagy Oliver, aki ezúttal 8 hónapja van már itt egy huzamban... Lassan mennek is haza!

Azzal azonban abszolút nem vagyok megbékélve, mikor a szabad időmet nyirbálják és elkaszálják a fél napomat, ahogy Nagaszakiban is tették. 2,5 óránk jutott! Bár, megjártuk a drótköteles libegős hegycsúcsot, amit szerettünk volna, de visszafelé már stresszben, futólépésben loholtunk a 40 fokban és az utolsó szakaszon még taxiba is vágódtunk (kidobva így extra 5 eurót az ablakon), nehogy 5 percnél is többet késsünk. (Dupla bosszúság, hogy drága főnökasszonyunk, Lili és még sokan mások csak fél órával később estek be az előírtnál - minden gond nélkül - mivel a megadott extra fél órás korábbi időpont a fránya shore passok miatt van.) Nem tudhatjuk, mikor kerülnénk bajba emiatt, így többnyire mi betartjuk pontosan az időt. (Shore pass: a már említett narancssárga tartózkodási engedély Japánban, amivel beazonosítanak, ill. nyomon követnek. Ezeket szerencsétlen crew irodás ladynknek kell rendeznie, így hát a "mindig ésszerű és jóindulatú" Costa még korábbra rendeli vissza a legénységet.) Tanulságként leszögeztük azonban, többet nem szervezünk kirándulást szűkös időkeretek között, mert csak túl aggódjuk és végig rohanjuk az egészet. (Igaz, később jó visszanézni, hol jártunk, csak épp nem volt valami kellemes időtöltés.)

Na, de hogy jót is meséljek még, végre megismertük szomszédainkat, a magyar kaszinós párost! Tök aranyosak, 11 év van már mögöttük, így történetük is akad bőven (pl. hogyan szállták meg egyszer a csótányok e hajón az 'A' decket, ahol mi is lakunk), illetve nagyon szakavatottak már kínai témában, hisz' az utasok nagyja a kaszinóban tölti az út tetemes részét. (Ennek leginkább szegény dílerek isszák a levét, vagyis a bűzét, mivel ők nem hagyhatják el a helyüket sosem, kedves utasaink pedig előszeretettel eregetik maguk után a gázokat, miközben több ezer eurót tapsolnak el éjjelente. Szóval, van ám itt lóvé és ha jobban megfigyeljük, a hamis gumipapucs és pizsama mellé sokszor eredeti arany rolex társul.) Robi és Anita különben több magyar artistát ismer, szeretnek kirándulni és konditerembe járni, akad hát közös téma, csak épp kifordított a napi rendjük, mivel éjszaka dolgoznak és nappal alszanak... Azért kimozdulnak majd velünk, ígérték!

Még egy vicces információl: Mit hiányolnak a leginkább a vendégek a kaszinóból? Forró vizet! Mert hogy éjjel-nappal azt isszák. Italra, koktélra, fizetős ételre már nagyon is sajnálják a zsét, így szegény dolgozók a borravalóról is csak álmodoznak ezen a hajón...

Összebarátkoztam egy nagyon szép arcú filippin szekus nőcivel, megkért írjak neki diétát. Elég aranyos, mikor kérdezte, hogy én angol vagyok e vagy olasz és kiderült, egyik sem, megszólalt nagy mosollyal, akkor azért vagyok én olyan szép és kedves, "mert... - és suttogni kezdett - tudod azok olyan..." Tudom! - mondtam. J

A cruise hátra lévő napja a megszokott módon zajlott, de végre rájöttem, mi hiányzott mindig a színpadi edzésről: ZENE! Mióta használhatjuk a kihangosítót, sokkal jobban megy minden!

Húúú, este nagy beszélgetés kerekedett ki a crew bárban Millie, Daniella, Magic O. és jómagam között. Témáink a globális válságok, főképp környezetszennyezés, túlnépesedés, terrorizmus voltak. Tök érdekes volt az egész, mert mindenkinek igaza volt, mégis néha meglepő heves érzelemkitörések nyilvánultak meg elsősorban Millie és Oliver között. Én valahol (meg fizikálisan is) közöttük ragadtam és mindkettőjükkel tudtam bizonyos mértékig egyet érteni. De épp az az, ami elgondolkodtatott később, mert tulajdonképpen nem is egymással ellentétes nézőpontot képviseltek, mégis élénken vitatkoztak. Lényeg: Oliver minden probléma gyökerének a túlnépesedést tartja és szerinte valamilyen formában meg kellene akadályozni, hogy az emberek 1-2 gyereknél többet szüljenek. Millie ezen mélységesen megbotránkozott, hogy nem vehető el a szabad akarat, mert pont attól és azért vagyunk emberek, hogy dönthessünk. Így aztán a tanítást kell megreformálni, bár ő amúgy is úgy találja, hogy van javulás és fejlődés, de a lényeg, hogy előre haladjunk és ne visszafelé a kommunista szabályokhoz. Amúgy sem rosszabb a világ, mint régen. ("Születhettél volna a II. világháborúba, vagy a középkorban, amikor bárki megölhetett volna az utcán pl.!" - mondta hevesen Olivernek.) No, de hosszú lenne ezt most kifejtenem, de rengeteg olyan dolgon jár a fejem nekem is, amiket Oliver feldobott. A tanítás pedig valóban kulcskérdés, nem beszélve példamutatásról! A sok felesleges memoriter helyett, amivel az iskolások fejét tömik, inkább környezettudatosságra, táplálkozástudományra és stresszkezelésre taníthatnák őket... De ez már egy másik történet! Egyértelmű megoldásokkal senki nem tudott peresze szolgálni, no de mindenkinek ajánlom figyelmébe a The Giver c. filmet (Mely "Az emlékek őre" könyv alapján készült), mely egy futurisztikus utópia arról, milyen lenne az élet tökéletes békességben, érzelmek nélkül, roppant elgondolkodtató! (Természetesen, szürke és íztelen! Vagyis az nem lenne jó a hatékonysága ellenére sem, hogy kiirtsuk az érzelmeket, de hogy akkor mi, az sajnos még nagyon várat magára...) 

Ezek után úgy kidobott az ágy hajnalban (tele volt a fejem még az esti gondolatokkal), hogy még edzeni is lementem. Csináltam nektek egy szelfit ennek örömére! :D

Tienjinben gondoltuk elmegyünk végre az igazi belvárosba (milyen régóta mondogatjuk már ezt, istenem...), de mivel neki állt esni, úgy találtuk, nem éri meg elindulni. Mondanom sem kell, 20 perc múlva elállt és gyönyörű idő lett, de addigra már a túlzsúfolt buszon toporogtunk a szokásos célállomás felé. Akkora tömeg volt most, hogy még egy gombostűt sem lehetett leejteni a buszon. Viccelődtünk is, hogy ezek azok az utasok, akiknek nem volt szerencséje a kaszinókban. (Értitek?? Leszállnak egy óceánjáróról a nagy bőröndökkel és a 20 centes városi buszon utaznak taxi helyett...) Kipnek se híre se hamva nem volt ezúttal, helyette a román tenor tartott velünk. Élveztem is a csendet, tudtam olvasni nyugiban. Szófosó barátunk persze ott volt már a kávézóban, mert még elsőként kijutott, nálunk meg bedöglött a számítógép és így fél óráig vacakoltunk a többi kimenővel, míg az "okos" határőrök meg nem javították, amit egyébként Oli előszeretettel szinkronizált. Azzal együtt már muris is lett a szitu! :D Bántuk, hogy nem mentünk el ugyan a lányokkal, de még baromi sok alkalmunk lesz oda eljutni. Este megint gym és erősítés, illetve én "csak" gyakoroltam és nyújtottam, közben pedig Robival is beszélgettünk sokat. 

Vacsinál kaptuk a nagy hírt, orvosi indokból kifolyólag leszállították Lilit! Gondolhatjátok, Tatjana milyen örömtáncot járt, mert előlépett cruise direktorrá ideiglenesen! (Legalábbis reméljük, nem végleg...)

Ismét pletykarovat :D következik:

- Bolondságok a la'Kip: kijelentette, bevárja az új táncoslányokat! :D (Tudjátok, hogy közülük válogasson majd...) Különben nem tudom, említettem e, hogy ő gyakorló buddhistának vallja magát. Nos, ez azért érdekes, mert ti láttatok már folyton panaszkodó, problémagyártó és elégedetlenkedő buddhistát? Oli is megjegyezte, miután megint tök feleslegesen adtunk neki tanácsot a minap, hogy milyen eszement dolgai vannak, mert nem elég, hogy egy hajón él, ahol több ezer előírást és szabályt kell követni, még megspékeli egy csomó hülyeséggel, amire senki sem kényszeríti, csak ő saját magát, agyament indokokból... (Pl. legutóbb jajgatott, mennyire meghúzta a hátát, mondtam neki, menjen le kicsit nyújtani, van egy-két tök jó eszköz. Erre: Háááát, nem rossz ötlet, de mivel ő megfogadta, hogy soha sem teszi be a konditerembe a lábát, így nem mehet! SZERINTETEK???????? Erre mit mondjak? Vagy másik helyzet: Előadja mekkora probléma volt, hogy a fellépés után iszonyúan kiizzadt és ezért nem ihatta meg a sört, amit az egyik utas vett neki! Ezek után pedig úgy ahogy volt vizesen elrohant a hideg légkondis színházterembe, hogy megnézze a showt immár 100.-ra, mivel ő minden héten megnézi és e csapattal talán ez lesz az utolsó alkalma...). De azt is meghallgathattam sokadjára, hogyan és milyen apropóból kellett új fellépő cipőt vennie tavaly (amikor is volt szerencsénk végig követni már ezzel kapcsolatos tennivalóit) Fukun méregdrágán, mindezt aközben hogy már ment a kaucsuk zeném és megindultam rá a main hallban. :D (De ami számunkra a legnevetségesebb/legérthetetlenebb, hogy hiába szakítom félbe és mondom neki 2x, hogy tudom, már mesélted, mintha nem is szólaltam volna meg, folytatja tovább, mint a rádió!!! HIHETETLEN! :D :D :D Lehet, egyszer majd óvatosan meg is rázom, hogy meghalljon és akkor majd lefagy mint egy robot!)

- Egyik táncosunk (tudjátok, a zakkant vörös) részegen rádöbbent, hogy kövér és elkezdett sírni... Úgy látszik, eddig nem tűnt fel neki, mert bár tényleg szorgalmasan edz, azért simán lenyom 1 kg banánt/dinnyét vacsorára desszertként, az alkohollal sem spórol és bár mondják, hogy a kókuszzsír egészséges, de nem biztos hogy nagy kanállal minden egyes falatra merve diétásan hat... :D :D :D Jaaaa, egyébként őróla tényleg van egy szaftos sztorink is, csak hogy érzékeltessem mennyire akart komp lenni, de nem KOMP LETT :D! Megosztódott ugyanis a facebookon egy kép, melyen medencében virít fejjel a víz alatt, lábbal az égnek. Bugyi nélkül. Mindezt úgy, hogy mindent (ismétlem MINDENT) láttatni enged, túl sokat is! Noha, a képen ketten szerepelnek e mélyrehatóan tanulmányozható testhelyzetben és a másik "sokeszű" töltötte fel, ugyanakkor vörös démonunk előszeretettel like-olta és nem zavartatta magát egy percig sem, hogy meg van rajta jelölve, sőt "Életük egyik legjobb napja" címmel illették. Azért én azt a képet még sem fogom posztolni!!! :D

- Táncos fronton egyébként épp dráma van, mert az egyik lányt (aki baromira szerelmes egy olasz animátorba) hogy hogy nem, kétértelmű szituációban kapták rajta a mosdóban a másik csaj "valakijével" (szó szerint "her whatever who he is"-je :D), mert hát hajón a boyfriend-kategória ritka, mint a fehér holló! Tudjátok, mindig mindenki azt hangoztatja, hogy "nem járunk", mégis a féltékenység és megcsalás van állandóan terítéken... Arról nem is beszélve, hogy ezen kapcsolatok 99%-a pont addig tart, míg valaki le nem száll. (Persze van szabályt erősítő kivétel, lásd Daniella-Oliver, akik együtt mennek következő hajóra és közel 1 éve járnak, vagy Millie is nagyon elszántan igyekszik most megőrizni kapcsolatát az olasz engineerével, amit egyszerűen nem tudok lefordítani, mert ha azt mondom mérnök az egyáltalán nem állja meg a helyét. Lényeg a lényeg, ha tehát engineerről írok, akkor az egyfajta tiszt, csak nem a bridgen dolgozik, hanem mechanikus szakember, aki a hajó alkatrészeit, meg nem tudom milyeit javítja és ápolja.)

Ha már ebbe így nagyon belemerültem és mivel néha néha szoktátok kérdezgetni, hogy ki kicsoda, tartok most egy gyorstalpalót:

CREW=legénység. Mindenki, aki nem nyaralni van a fedélzeten! :D

BRIDGE (=híd): az irányító terem, lényegében vezető/pilóta fülke, ahol állnak a tisztek távcsővel a kezükben (legalábbis a filmekben :D), de igazi hajós kormánykerék manapság már nem létezik!

Officerek/Tisztek: Cadet - 3rd -2nd - 1st - Tréner off. - Safety Off. - Staff Captain - Captain! Ez tehát a bridgen lévő tisztek rangsora az (mondjuk úgy) inas legénytől a kapitányig.

Egyéb tisztek, akik nincsenek rangsorban, illetve nem is hajós iskolát végeztek: Enviromental Off. (környezetvédelmi), Inventory Off. (Beszerzési), Administrative (Pénzes), IT Off. (Számítástechnikai), Learning Off. (számítógépes tanfolyamokat intéz és angolt tanít a crewnak).

Engineerek: Na, hát ők azok a fontos szakik, akiknek a legkevésbé látunk bele a munkájukba, mivel ők dolgoznak azokon a helyeken, ahová mi sosem tehetjük be a lábunkat (nem mintha a bridgen jártam volna már) és náluk is ugyanolyan fokozatok vannak,mint a tiszteknél.

HOTEL+RESTAURANT: Külön osztályok, külön hierarchiával és irányítással. Feje: Hotel Direktor, illetve az étteremnek a R. Manager.

Ide tartoznak a vendégekkel kapcsolatos, szobás/kabinos (takarítók, szobaszervízesek), fő pultos (ez, egy kvázi szállodai porta, ahol aztán akad bőven ilyen-olyan pozíció), illetve minden éttermes (séfek, szakácsok, cukrászok, pincérek), büfés, báros (pultosok) részlegek.

Ennek megvan a crewt szolgáló külön megfelelője, amit a Crew Cabin Stweard vezetése alatt álló (messes szakácsok, felszolgálók, illetve takarítók stb.) személyzet alkot.

Különben a Casino, a Spa, Fotós és Boltos részlege is ide sorolható, mindegyik külön alfőnökkel, akiket menedzseri címmel illetnek.

ENTERTAINMENT (=szórakoztató részleg): itt vagyunk hát mi előadók, zenészek, táncosok, artisták, animátorok, gyerekanimátorok (ők olyanok, mint a dadusok vagy óvónők), technikusi brigád, akik csináljuk a programokat, műsorokat. Ennek feje, azaz a főnökünk a Cruise Direktor és annak segítője az asszisztens.

Biztonsági Osztály: (Ez tökre külön van. Olyan, mintha nem is Costa alatt állna.) Azaz a szekuritisek, élén a Chief, illetve helyettese a Másod Chief, de a többieknél nem nagyon lehet rangsori különbséget tenni (legalábbis mi nem látunk), inkább csak maguk között tesznek, vagyis az újoncokkal csináltatják a "büdösebb" melókat, de ha rendes a főnök akkor nincs szívatás.

Egyéb:

• F&B, azaz Food and Beverage: ez is egy elég magas pozíció, oly annyira, hogy ő nélküle pl. el sem indulhat a hajó. Ő felel mindenféle élelem és ital beszerzéséért.
• Crew Office (itt kapjuk a fizetést, az útlevelünket, shore passt, repjegyeket, azaz minden minket érintő ügyintézés itt történik).
• HR-s, aki egy magában alkot egy osztályt, ő inkább a costás dolgozókat érinti, minket selectionös előadókat jóval kevésbé. (Kivéve jelen helyzetben, e idiótával a fedélzeten...)
• Kórház: 2 orvos (abból egyik a főbbik) + 3 nővér (sokszor férfiak)
• Tűzoltók: Na, hát ők tűzoltók. :D A nap 24 órájában készenlétben állnak és jól lakott óvodás módjára hátizsákjukkal köröznek fel-alá a hajón és ellenőriznek minden helyiséget folyamatosan.
• Tour Office: utaskirándulásokat szervező- és bonyolító iroda, ami Ázsiában egyáltalán nincs (így nálunk sem).
• Ki ne felejtsük a klasszikus értelemben vett matrózokat (deck munkások) és egyéb overallosokat, akik a hajó gyomrában dolgoznak.
• No, meg az ún. electricians, kvázi villanyszerelők, akiket szintén ne a szó klasszikus értelemében vett jelentésével azonosítsatok!
• Van szabóság, kárpitos- és faipari műhely és mosoda is.

Íme az aktuális csapat:

Kapitány

Chief Engineer, Staff Captain, Hotel Director, Staff Engineer, Doctor

Safety Officer, Environmental O., Hotel Engineer, Communication O., HR

Na, hát így épül fel a mi kis 800 - 1200 fős világunk!!! Látható, nagyon lépcsőzetes a hierarchia. És bár munka terén mindenkinek megvan a maga főnöke, viszont a Staff Captain és Hotel Direktor az, aki mindig mindenért rád szólhat, büntetést adhat és ők a legnagyobb hatalmú emberek a hajón. Gondolom, rendszeres olvasóimnak nem sok újdonsággal szolgáltam, de azért időről időre jó ezt felfrissíteni, mert onnan távolról nektek elég összezavaró lehet néha, hogy épp kiről is írok. (Legalábbis a rokonok időnként elvesztik a fonalat! Pláne, akik nem beszélnek angolul.) Nekünk itt élve e nagyon sajátságos világunkban, pedig már teljesen természetes ez a téboly, no meg a kifejezések, amikre pont a blogírás közben szoktam ráeszmélni: "Basszus, ezt nem tudom lefordítani magyarra!" :D Persze, mindenhol meg van a szakzsargon, de nem mindenki "kénytelen" blogolni róla, mert annyit van távol a családtól és a barátoktól! De, mint már említettem többször: Ha nem lenne, hiányozna!!! Nem sokára újabb hírekkel jelentkezek! Sziasztok!!!

2016.09.15.

 

         Tulajdonképpen, a 8 hetes vakációval indítanék, mert így végre írhatok pár sort lakóhelyemről, Budapestről, melynek gyönyörűsége évről évre rabul ejt és oly annyira hiányzik, hogy egyre inkább felértékelődik. Sikerült is ezúttal turista módjára bejárnunk Olival. Rengeteget sétáltunk a belvárosban: végig jártuk az Andrássy utat egészen a Városligettől - Vajdahunyad-várastul - az Oktogonig, fotóztunk a Hősök terén, legyalogoltunk a Király utcán Deáktól a Liszt Ferenc térig. A nagyját végig szántottuk a 2-es villamos útvonalának, Jászai Mari tértől kiindulva. Sorra megtekintettük a Parlamentet, Budai várat, Halászbástyát (lépcsővel, siklóval, templomokkal), barátnőztem a Római strandfürdőn (kötelező jelleggel lecsúsztam minden vízi csúszdán), ahová mellesleg szintén a lábunkon jutottunk el Újpest-városkaputól... Barátainkkal elkirándultunk Visegrádra várat mászni, kompoztunk, boboztunk, visszafelé pedig séta-hajókáztunk a Dunán. Igyekeztünk minden pillanatot kihasználni e 2 hónap alatt: buli a jó ismerősökkel Balaton-Aligán, nagyszülőlátogatás Siófokon, gyors mozi egy plázában, éttermi ünneplős vacsi (8.évfordulónk is ebbe az időszakba esett), babalátogatások, baráti találkozók, több mint 10 éves találkozó a régi kollegákkal, esküvő stb. Mind eközben beiktattunk egy kis konditermet (esetleges óratartással), és rengeteget gyakoroltunk a cirkusztelepen is (mert hát fejlődni mindig kell), no meg sikeresen kiruccantunk Spanyolországba egy igazi nyaralós, pancsolós, kirándulós, hullámvasutazós, barátos hétre! Így - bár élményekkel telis-tele - de kimerülve kezdtünk neki a végeláthatatlan ügyintézésnek és készülődésnek, no meg az ilyenkor elkerülhetetlen kapkodásnak! Sebaj, mert rengeteg új kaland vár ránk!!! :D :D :D

Zombiüzemmód - az első 5 nap:

0. Jeju reptér - megérkeztünk. Egyszer csak egy sivító hang csendült fel a hátam mögött: "Anna, Anna!" Olga és Greg lobogott ezerrel, boldogan viháncolva, túlpörögve. Mondjuk úgy, nem voltak épp szomjasak! :D Kiderült, maradnak még egy teljes szezont ők is, így nyaralásunk alatt haza küldték őket is 3 hét pihenőre. AZ éjszakát a szokásos Ocean Suitesban töltöttük, ahol megvacsoráztunk 4-en, de mivel későn futottunk be, már csak a koreai menüt adták, ami nem volt valami finom, szolidan szólva!

Kipet aznap nem láttuk, pedig a szokásos orrszívó port-ügynök felvilágosított minket, hogy már volt egy fuvarja reggel. Erőteljes jetlegünknek köszönhetően hajnalok hajnalán kipattantunk, így elmentünk reggeli után sétálni. Szinte mindent zárva találtunk, nagyon kihalt volt minden, de természetesen egy jó kávét azért be tudtam szerezni a törzshelyünkön.

Őrület, megint itt vagyunk!!!

1.   Hajóra csak 11 után jutottunk fel, az érkezésünk pillanatában kezdődő drillnek köszönhetően. A zökkenőmentesnek mondható (hisz' mégis csak több, mint 16 órát utaztunk) és a 2 óránként felébredős éjszakát követően meglehetősen kialvatlanul vánszorogtunk el az eligazításra, hogy átessünk a már ismert tortúrán: papírok, embarkolós dokumentumok, tréningek, majd szobaelfoglalás stb. Barátaink (tudjátok, a magyar akrobata pár) javában pakolásztak még mikor betoppantunk, de sikerült kicsit azért dumcsizni mielőtt elbúcsúztunk. A délutáni órákon fizikai fájdalmat okozott nyitva tartani a szemeimet és ezredjére végig hallgatni a biztonsági és vészhelyzeti instrukciókat, de legalább a tanárok jó fejnek bizonyultak, érthető angol tudással megspékelve! Ezt követően aludtunk picit, majd este megjelent Marco fiam és később Oliver barátunk is. Átadtuk nekik az ajándékokat, aminek nagyon örültek, mert a kötelező Szamos marcipánok mellett még igyekeztem rendkívül személyre szabott meglepetéssel is készülni: Markonak kovaföld kapszulát a hajára (aminek tényleg nagy hasznát vette), Olivernek pedig egy Soma (híres magyar bűvész/mágus, aki többször nyert világbajnokságot és nagyon megbecsült tag a bűvészek között) által dedikált pakli kártyát, melytől ujjongott is Magic O. rendesen, hisz' nagyon tiszteli Soma munkásságát! Ők pedig (cserébe :D) rögvest ránk zúdították az elmúlt hónapok történéseit, pletykáit és bosszantó eseményeit:

- Hogyan szivatja az új cruise diri, Lili (ő volt anno magic Oliverünk első hajós trófeája, ha esetleg így emlékeztek rá :D) és asszisztense a ruszki Ursula (azaz Tatjana) a táncosokat. Előszeretettel ordibálják le fejüket a helyükről, illetve osztogatják nekik a warningokat, mint pl. a kötelező kitűző nem viseléséért, vagy akár egy szándékos nem visszaköszönésért... (A dolog pikantériája, hogy a példamutatás viszont nagyon nem működik a hajón, mert ha a főnök nem viseli az orruk előtt, vagy ha Lili késve vagy egyáltalán nem jön konferálni mivel anyukája épp látogatóban van a hajón, akkor meg nem lehet mit tenni és ezt sokan zokon veszik, mivel a szabályok rájuk ugyanúgy vonatkoznak ELVILEG.)

- Ehhez hasonló megfontolásból szerzett Daniel (az egyik "nebántsvirág" táncos srác) is egy intőt, "harassment"-ért (azaz ZAKLATÁSért), melyben a legviccesebb az, hogy ez a szótlan, nyugis légynek sem ártana típusú gyerek, hogyan is követett el volna ilyesmit a tenyeres talpas Tatjanával szemben. Hát, mi a sztoriból csak annyit tudunk, hogy a nőci épp őt szidalmazta és megragadta a karját, amit a srác pedig erőteljesen elrántott... Hogy mi az igazság és pontosan mi volt, az örök rejtély marad!

- Viszont még az általam nem igazán szívelt táncos főnököt (alias a hülye libát) is sikerült már Lilinek megríkatnia!

Nos, mi ismerjük Lilit régről, vele kezdtük anno Atlanticás pályafutásunkat, csakhogy akkor még ő asszisztens volt Ciro mellett. Tudjuk róla, hogy szeret fontoskodni és szerepelni, meg szereti magát komolyan venni, de azt hiszem velünk elvan és nem lesz probléma, bár csak rövid ideig helyettesíti Huiminget, aki nem sokára (basszus) visszatér ide.

- A mindenki által gyűlölt HR-est (aki a legénység legnagyobb ellensége, holott neki pontosan az ellenkezője lenne a dolga, vagyis támogatni és védeni a crew érdekeit) sajnos, még mindig itt eszi a fene és már Marko hűtőjét is eltávolíttatta annak ellenére, hogy még a nagy hatalmú Staff Captain ott hagyta volna.

- A kabin ellenőrzések is elszaporodtak mostanában, sőt még előszeretettel nyitogatnak be állítólag spontán módon egy s.o.s. kontroll keretében... :(

Markonak egy ilyen akción vitték el a vízforralóját pl.! Na, semmit nem szabad elől hagyni!!!

- Persze, mosoda nem készült el 2 hónap alatt sem, ugyanúgy egy gépe van a személyzetnek. Inkább ezzel foglalkozna a "minden bizonnyal kisebbségi komplexusokkal küszködő, hatalommániás, és officer-fenéknyaló" HR - muki...

- Olivernek is megszaporodtak a warningjai, sőt már 4-et zsebelt be idén, ami azt jelenti, viselkednie kell, mert az 5. után leszállítanak. Amúgy felettébb nevetséges, amiért az utolsót kapta: Lehülyézte a HR-est! Méghozzá úgy, hogy a pasi meghallott valamit a háta mögött és rákérdezett barátunktól: "Szerinted én hülye vagyok???" Oliver pedig csak őszintén és készségesen válaszolt: "Igen!" Khmmm, minek kérdez valaki olyat, amire nem akarja tudni a választ... :D :D :D De hogy járhat ezért büntetés "tiszteletlenség" néven, mikor ez csak egy őszinte vélemény volt Oliver részéről??? Hi-hi!

Ezeket most igyekeztünk figyelmen kívül hagyni, nehogy már felfrissült elménk máris bosszankodó és aggasztó gondolatokkal terhelődjön! :D

Nekünk is jutott ám ajándék a kabin fiókban lapulva, Juliától! Ő készítette: 

2.   Fukuokában rögtön kirobogtunk, ahol igazi nyári (párás) hőség fogadott, és én ezt nagyon élveztem. Bár olyan állapotban baktattunk, mint akin átment az úthenger, azért nagyon jó volt, hogy kivételesen sok időt tudtunk kint tölteni, köszönhetően a korán kelésünknek és hogy aznap nem kellett fellépnünk még! Hakatába mentünk (Fukuokának két városközpontja van: Tenjin, ahova általában járunk és Hakata), mivel ott található az egyik kedvenc boltom, illetve a piacos shopping árkád is, no meg a versenyautós sushi - gyorsétterem. Aznap tök sokan tévedtek be oda, összefutottunk a lányokkal, Oliverékkel, Lilivel és még Millie is befutott a végén, vadi új "engineer" pasijával!

Egy kis japán őrület, Mickey Mouseos luxus márka, higyjétek el, baromi drága!!!!

    3. Másnap teljesen békén hagytak minket, tengeri nap volt, de még továbbra is nehezemre esett ébren lenni az       időeltolódás miatt. Éjjelente ugyanis szemhunyásnyit sem aludtam, nappal pedig zombi üzemmódban léteztem, kisbaba módjára ettem-aludtam-ettem-aludtam. :D Végül, estére magamhoz tértem, lementem gymbe is, majd a bárba Millievel, hogy jól kidumcsizzuk magunkat. Hát, ő is mesélt pár hülyeséget:

Elsősorban "ki - kivel - hol" típusú sztorikat (:D), illetve a saját magánéleti történéseit. Mint kiderült, van pár zaklató, másokra teljesen ráakaszkodó új animátor csajszi a fedélzeten, vagy a táncos ribi csaj (aki felvállalja nyíltan, hogy megfizethető a szolgáltatása) még mindig falja az "áldozatait", illetve milyenek is az EX-pasi-officerek. (Rosszabbak, mint általában. :D)

   4. Első Tienjinben megejtettük a szokásos randit a bevándorlásiakkal, majd kifeküdtem a crew beachre napozni. Aztán kis alvást követően elmentünk a színházba próbálni. Összeállítottuk a dolgainkat, no meg végig hallgattuk Kip sztorijait. Ezek után aztán náthás lettem. Viccelődtem is, hogy vajon Kínára vagyok allergiás máris, vagy a hajóra, esetleg Kipre vagy csak sikerült meghűlnöm 40 fokban??? Úgy prüszköltem egész este, mintha csiklandoznák az orromat, ráadásul dőlt belőlem a takony is.

   5. Másnap mindezek ellenére "hajnali" 2.30-kor ébredtem, minek utána már nem is tudtam álomba merülni, így jobb híján elmentem futni már 6-kor. (Nooooormális vagyok??? Neeeeeem! :D)

Később tréningek voltak (kettő is) Markóval, majd végre sikeresen elájultam délben amíg egy telefoncsörgés ki nem ugrasztott az ágyikóból. Fetrengés, ebéd majd halálközeli állapotomban elvonszoltam magam a színpadig, hogy legalább egyszer megcsináljuk a levegőszámot. (Tudniillik azt egyáltalán nem gyakoroltuk otthon.) Később újból elájultam, majd este 8-kor riadtam fel. Szerencsénkre, mert hogy időközben Oli is elszenderült mellettem, holott 8.40-kor fellépésünk volt a main hallban! Az az érzés rém kellemetlen volt! Mintha éjjel a legmélyebb álmomból vertek volna fel, hogy kaucsukozzak már egy kicsit... Brrrr! Így zajlott tehát az első fellépésem: remegő szemhéjjal, fájdalmakkal, bemelegítés nélkül! Azt hittem ketté török! (Aki artista az tudja milyen egy jó kis fűtés nélküli, téli cirkuszos, vasárnap reggeli show... Na, ahhoz lehet hasonlítani, plusz egy kis halucinálás közeli álmossággal fűszerezve! :D) No, de mindezek ellenére nem sikerült rosszul és még az utasok is meglepően tapsolósnak bizonyultak. Aznap sikerült szert tennem (egyik technikusnak köszönhetően) némi melatonin-porkeverékre, amit bizakodva nyeltem le aznap estem, hátha végig alszom vele majd az éjszakát...

Jeju túra

Na, valamelyest sikerült pihenni (sacc per kb. 7 órát, amivel még reggeli edzésre is volt erőm), így viszonylag fitten indultunk el Jejun kirándulni a Sunrise-Peakhez méghozzá crew kirándulás keretében. Csoda szép időnk volt, meleg napsütés némi szellővel, ami tökéletesnek bizonyult túrázáshoz, mivel elég kimerítő hegymászás várt ránk, hogy elérjük a vulkanikus szikla csúcsát. Mindenki felment rá kivétel nélkül, mivel senki sem akarta kihagyni a gyönyörű panorámát, illetve a rálátást a hegy zöld kráterére. A végén leballagtunk egészen a tengerig, ahol kagylókat és megkövesedett csigákat találtunk, megvizsgáltuk a vulkán által érdekes kivájt talapzatot, idős búvárnénikék kántálását is hallgathattuk, majd egy kisebb sziklára tornáztam fel magam, melynek tetején megejtettem a "kötelező" kézállásomat Visszafelé még megálltunk egy tradicionális falunál, melyben rendesen élnek emberek.

A lebilincselő Sunris Peak- albumban:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este aztán meglepő hír fogadott bennünket: 3 tagot kirúgtak a tánckarból, így már az esti showt is törölték. WOW! Később kaptunk teljes felvilágosítást miszerint, valóban kirúgták a táncosfőnök libát (egész pontosan okirathamisításért, ami ráadásul bűncselekmény, mert hogy az oroszoknak későn csinálta meg az elbocsájtó papírját leszállásuk előtt és ő írta később alá helyettük, majd lebukott Lili előtt), illetve a már említett fiút, mert összegyűlt neki az 5 warningja, azaz írásbeli figyelmeztetője. Ezt követően így pedig felmondott "triumvirátusuk" 3. tagja is, bár ő elég buta dolgot tett, mert neki kellett repjegyet vennie! (Egy másnapra szóló jegy Ázsiából UK-ba... Képzelhetitek! Fájt is neki kb. 2000 eurónyira!) Őszintén szólva, nem tudom őket nagyon sajnálni - max. Danielt - de a többiek nem álltak valami közel a szívemhez!

Ennek az egésznek köszönhetően mi meg jó hírt kaptunk: Az előadásunk is elmarad másnap!

Így aztán Fukun szabadok voltunk, mint a madár! Kora reggel el is hagytam gyorsan a fedélzetet (nehogy valamit mégis kitaláljanak :D), mert gondoltam, itt a lehetőség, hogy végre elmehessek az állat- és botanikus kertbe! Egyedül mentem, mert Olinak máshoz fűlött a foga, de nem bántam, teljesen jól éreztem magam egyedül és igazi, ún. feltöltődős kikapcsolódás volt. Bár, mikor odaértem, eleredt a jó kis monszun eső, de 20 perc elteltével - mikor már kezdtem kétségbe esni - elállt és szerencsére kisütött a nap! Akkora hálát éreztem, olybá tűnt, mintha az égiek meghallgatták volna kérésemet. (Amúgy ahelyett, hogy elkeseredtem volna, tényleg igyekeztem bevonzani a jóidőt!) Legtöbbet egy majom-játszótérnél időztem el, mert teljesen magával ragadott a mankicsalád élete (pláne a kihelyezett csúszdájuk, amit végül volt szerencsém használva is látni, ahogy egyikőjük kisgyerek módjára lecsúszott, igaz háttal), majd egy másik részlegen egy orángután párt tartottam megfigyelés alatt. Amit láttam, megdöbbentő volt! Teljesen ember módjára viselkedtek ugyanis! A szituáció a következő volt: A nagytestű hím meg volt sértődve a nőstényre, aki folyamatosan béküléssel próbálkozott. Ahányszor átült szembe a párjához, az duzzogva annyiszor fordított neki hátat, melytől néha a nőstény néha egészen begurult és ide-oda sózott az üvegre az öklével. Végül a sokadik hátat fordítás után, a majomnő simogatni kezdte a hím bundáját (aki meg sem rezzent), majd az ujjaival végig sétált kedvesen a hátán (erre felemelte a fejét, kezdett enyhülni), megkopogtatta a vállát, végül addig simogatta, míg be nem adta a derekát és nagy kegyesen megfordult. Ezután a férfi jól megölelgette, magához húzta jó emberesen és arcpirongató közösülésbe kezdett vele. (Kvázi, békülős szex vette kezdetét! :D :D :D)

Zoo képek:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A békülő majompár...

Miután az állatokat "kivégeztem" (meg kell jegyeznem egyébként, hogy minden példány rendkívül tiszta és jó állapotban volt, látszik rajtuk, hogy jól vannak tartva), átsétáltam a növényi részbe, ahol elgyönyörködhettem millió virágban és élvezhettem a természet energiáját!

Oli eközben elintéztte ügyes-bajos dolgait és kinetezte magát a plázában. Kiderült, egy orvosi ellenőrzésre mégis kiírtak minket utolsó pillanatban, amit el is végzett reggel, de nem volt gáz, mert még pont beértem rá en is délután. Nem mintha aggódtam volna, pláne hogy biciklivel voltam.

Este aztán nagy vihar vette kezdetét, dupla mázli tehát, hogy aznap törölték el a showt, mert különben nem is tudom, hogy bírtuk volna megcsinálni. A hullámzás eltartott másnap éjszakáig! Nem esett jól senkinek, ugyanis hiába nincs hányinger akkor is kivesz az emberből és meglehetősen álmosító tud lenni.

Sea day reggelén enviromental (környezetvédelmi) órával indítottunk, amit egy új lelkes nőci tartott, tagadhatatlan olasz kiejtéssel: "Áj hev száám KVESZTIÓNE! Váááááj dísze lesszóne importánte fór júúú?" etc. (Szinte minden szó végén a kötelező "-E" ott lapult, de a kedvencünk, amit többen is megmosolyogtak: GÁRBÁÁDZSE azaz Garbage, mint szemét) A lényeg a lényeg, ezt is letudtuk és a tesztet is megírtuk, némi csapatmunkával! :D

A hajódülöngélés miatt gyakorolni nem lehetett, igyekeztünk hát pihenni, hisz' még mindig reggel 5 körül kelek általában, de végül elmentem egy kicsit kardiózni, igaz majd lerepültem a futógépről és a step padról. Délután megejtettük első az "travel talkot" (azaz a színpadon való integetős elköszönést), ami most elég nevetséges ötletnek bizonyult így, hogy fel sem léptünk a héten és 2000 utasból kb. 100 ha látott minket az előtérben. Néztek is nagyot, ki az a 3 idegen?! ("Bölcs Tatjana" megmondta, hogy legyünk csak ott, de hát, "ennél nagyobb bajunk ne legyen" - alapon nem csináltunk ügyet belőle. :D)

Később aztán felmentem egy kicsit nézelődni az ablakon fényterápiára (:D), no meg a tenger is elég kék mostanában (ami ugye Kína környékén szokatlan számba megy). Begömbölyödtem hát egy nagy kerek ablakba és írogattam - olvasgattam amíg a gyönyörű naplemente rám nem köszönt. Az égbolt legalább 10 féle rózsaszínben, lilában és narancsban pompázott, megpróbáltam lefényképezni, de mire visszarobogtam a kamerámmal már elsötétül a táj teljesen.

Tienjinben könnyedén kijutottunk szerencsénkre még az utasok előtt. A szokásos buszra pattantunk fel. Gyorsan ránk köszöntött a már-már feledésbe merült kínai módi: tömegnyomor bűzölgő utasok között, autópályán keresztbe forduló majd a dupla záró vonalon átvágó autósok, másodpercenként felzúgó dudálások, prüszkölések és orrszívások, na és a hosszadalmas pénzváltások a célállomásnál... (Már csak Kip szófosását felejtettem ki a városba tartó zötyögésből, amint velünk szemben átkiabálva sztorizik a zajban az ázsiai fejek között! :D Egyébként szakított a barátnőjével a szünet alatt, így most nagy vehemenciával fejtette ki, hogy lassan szándékozik felszedni valakit a hajón és az milyen hasznos lesz, mert majd az új hölgyemény fordíthat nekünk és elkalauzolhat mindenfelé. Neki - mint tudjuk - nagyon is bejönnek ugye a kínai bukszák, sőt végig vette a szempontokat: legyen fiatal, no de ne annyira mint a gyermekmegőrzős animátorok, legyen szép, de ne utas legyen, ha pedig hajós dolgozó akkor pedig lehetőleg kaszinós vagy entertainmentes legyen, nehogy már a műszakjuk összeegyeztethetetlen legyen. De persze nagyobb dilemmája is akad, nevezetesen az, hogy várjon e míg megérkezik az új tánckar, csak hogy nehogy lemaradjon esetleg egy táncoslányról, mivel már rég volt európai csaja... Na ja, mert nyilván a 20 éves angol lányok az ő kegyeit fogják keresni és eddig mindenkit csak az tartott vissza, hogy foglalt volt... :D Nem baj Kip, mi így szeretünk!)

Nos, eltelt egy hét és valóban sikerült átaludnom végül a 7. éjszakát! Azt mondják ugyanis, hogy ahány óra különbség van a két ország között, annyi napig tart az átállás. (Ez jelen esetünkben 7 óra. :D) Juhééé, vége a zombiságnak!!! Maga a sea day persze olyan volt, mint a többi (azaz uncsi) és egész nap csak húztam-vontam magam, mert a testem úgy döntött, pihenő napot akar tartani, terveim szerint azonban, a következő napra esett a lazítás, annál is inkább, mert még a mini fellépést is túl kellett még este élnem. Alig vártam hát a másnapi Jejut, hogy ismét kimehessünk és végre nyugodt szívvel élvezhessem a szabadnapot.

Ez volt hát az első beszámolóm, remélem ezúttal is lesz kedvetek végig követni a kalandjainkat!!! Most zárom soraimat és szeretettel üdvözöllek Titeket!

09.02.

Kína-élménnyel ajándékoztuk meg Juliyáékat: megmutattuk a tienjini buszt. Pont egy félnótás pasas ült oda hozzánk, 3 hatalmas hátizsákkal, amit Oli arcába vágott párszor rendesen. Már Karesz sem bírta szó nélkül és rápirított kicsit. (Hiába, ezek a kínai átlagemberek nem normálisak és roppant neveletlenek.) A másik oldalon eközben egy pasas öntötte ki a kávéját, végig csorgatva a teljes járművön. Előnye, legalább a mindent átható kávé illat, mely elnyomta a nem túl kellemes szagokat. Sebaj, odaértünk! Sabrina, Marco és Kip is velünk volt, természetesen, akiről Karesz sikeresen megállapította, nem csak sokat beszél, de még hangos is, állandóan!

Marco most "csak" az esernyőjét hagyta el, de megmentettem neki. Ja, múltkor különben Oli megtalálta az elhagyott ID-ját, pontosan ott, ahol hagyta: a kávézó foteljében. Egészen meglepő, hogy 5 nap alatt senki sem rakta el. (Nem mintha értékes lenne és már le van tiltva.)

Sok év után kikerült e figyelmeztető jelzés a hajóra, mely szerint, ha köp az utas, FIZET!!!

Este aztán Marco betartotta ígéretét és valóban lenyomott velem egy kemény, 30 perces kardiós-erősítő (Insanity Max!) programot. Jó, hogy meg akart halni és izzadt, mint egy ló, no meg állandó motivációra szorult, de hősiesen végig csinálta!!! Büszke vagyok rá!

Másnap ugye vízen voltunk, már ismerhetitek a menetrendünket. Hatalmasat gyakoroltunk, új trükköket is, lesz izomláz dögivel. (Lett is, Oli alig bírta mozgatni a nyakát!) No, de este Juliyától kaptam egy nagyon jó masszázst, ugyanis ő többek között ehhez is ért. Érdekes és gazdag élettapasztalata van, mivel rengeteg helyen dolgozott és csak "akasztott német katona" nem volt még! :D Utána pedig beszélgettünk 4-esben egy nagyot, egészen éjfélig az ebédlőben ragadtunk! Majd éjjel persze, a magyar-izlandi meccset követtük, bár én az első 11-es után elaludtam! Úgy látom, a foci meccs nekem nagyon is jó altató... (Ne kövezzetek meg érte, légyszi'!)

Jejun aztán szakadt az eső (strand törölve immár századjára...), de úgy, mintha a vízcsapot nyitották volna meg az égen. Karesszel és Juliyával elbuszoztunk hát jobb híján vásárolni, Oli pedig maradt kosármeccset nézni és később találkoztunk vele a kávézóban. A buszon másodjára fordult elő, hogy rám szólt a sofőr, hogy hangosan beszélek!!! (Nem is valami kedvesen tette!) Annak ellenére, hogy egyáltalán nem kiabáltam, de úgy látszik, ázsiai füleknek éles a hangom. Bár, ha én oly' zajos vagyok, hogy szíve szerint leszállított volna, akkor mit szólna az olaszokhoz például??? Haza felé aztán olyan büdös taxis bácsit fogtunk ki, hogy ihaj! Kénytelenek voltunk kilógatni a fejünket, mint egy kutya! :D Monszun ide - monszun oda, legalább Fukuokában hét ágra sütött a nap és kitekerhettünk végre. Annál is inkább, mert hosszú drill volt és a próba is elhúzódott aznap, ugyanis pont aznap rögzítették videóra. (Küldik a "CÉG"-nek ellenőrzésre!)

1. Kávé, mely boldogít  2. Süssünk egy kis FIKÁT! :D  3. Átlagos japán kamasz lány... 4. Szappan a plázás mosdóban, japán módra! 5. A Sárga-lap az ún. "shore pass" azaz japán kilépő kártya, mely szerint hondurasi állampolgár vagyok... 6. Parkos megálló 7. Nyeregbe pattanva

Szóval, rekkenő hőség volt, de örültem neki. Megvettem az utolsó meglepiket is! Egyszerűen imádok ajándékokat vásárolni, sokkal izgatottabb vagyok, mint amikor magamnak veszek ezt-azt!

Készüljetek, jön a nyári Mikulás!!! No, de mi van a puttonyban???

Hogy nincs túlsúly a repülőn, az néha tényleg csoda, bár most nem gond, mert a cuccunk nagyja hajón marad... (Erről jut eszembe, Kareszék viszont elképesztő sztorit meséltek a Quatar-Airline súly-fizetéséről! Ők is Jejuról repültek tavaly és legalább 30 kg-juk volt pluszban. Nem aggódtak, mivel a cég utólag mindig fizeti, de mikor közölték velük a kasszánál, hogy 2100 (nem írtam el!) euró lesz, na akkor majdnem kiestek a papucsukból! Normálisan nem is tart az ember ennyi készpénzt magánál! Őrület! Kg-ként 70 euró!!! Már neki álltak a nagy kipakolásnak, de addig leveleztek, telefonoztak, még végül átrakták emiatt őket egy KLM gépre, ami 20 perccel később indult. Ott rögtön lement a cech 40 dollárra!!! Jó, mi?!)

Este egy kis akció volt, első előadás előtt kigyulladt egy lámpa! Jött a safety-csapat, tűzoltók, de mi csupán annyit érzékeltünk, hogy folyamatosan tolták a kezdést. Végül, 35 perces csúszással rendeződött minden. Jó, hogy tele lett a színházterem, mert még azok is beültek, akik már a következő előadásra érkeztek, csak hát a 2.-on így alig voltak. Múltkor pedig az öltőben lévő wc gondolt egyet és kitört. Ömlött, zubogott a víz, baromi hangosan! Fabio, a stage manager már épp hívta volna "az embert", de egyszer csak abba maradt.

Éjjel aztán buli volt, ugyanis a 118. Nemzeti Fülöp szigeteki Évfordulót ünnepelték a filippinek. Készültek műsorral, beszédekkel, kajával, élő zenével és tortával.

Nézőként Millievel!

Jónak indult az ünnepség, de aztán a szokásos diszkós résznél nagyon leült a hangulat. Mindenki csak nézett és tömte a fejét, senki sem táncolt, üresen tátongott a tér. Én Millievel, Amy, Daniella és Magic O. körében ültem (Oli a produkciók után bemondta az unalmast és elhúzta a csíkot), akik az undok táncos-kollégáikkal voltak elfoglalva, hogy már megint (mint mindig) elszeparálódtak és ez volt terítéken egész éjjel. Ahhoz képest, hogy "elvileg" nem érdekli őket, érdekes, hogy csak erről beszéltek. Ott voltunk kb. 8-an, mint jó társaság, gondoltam, lépjenek már túl rajtuk! Vörös démonunk ráadásul alaposan felöntött a garatra, mondanom sem kell, nagyon mélyre ható szónoklatokat tartott! :D Annyira koncentráltam, mégsem bírtam felfogni a sztorik nagy részét. Ő az, tudjátok, akit alaphelyzetben sem értek meg horribilis akcentusa miatt (Legutóbb még Juliya is felkacagott, ugyanis Amy annyira magyarázott, Karesz pedig bőszen bólogatott, miközben mindhárman gondoltuk, hogy nyilván egy szavát sem érti, hisz' még Juliya - aki végzettsége szerint angol tanár - sem fogta fel, miről is volt szó...), nem hogy hangos zene mellett, ki tudja, hány pohár után! Mondtam is Millienek (akinek valami csoda folytán, ráállt már a füle a falusi angolra), hogy majd másnap foglalja össze e roppant fontos elbeszéléseket. De lényegében, csak precedenseket sorolt, mikor, hányszor, ki viselkedett vele bunkó vagy "nem törődöm" - módon, illetve azt boncolgatta, vajon miért féltékenyek és utálatosak vele és Daniellával. (Különben mondtam Amynak: "Welcome in my world" (=Üdv. a világunkban), velünk épp ilyenek, de nem is meglepő! Volt szerencsénk jó pár tánckarhoz és ahol többségben angolok, mindig ez van. Persze, mi artistaként már rögtön kilógunk... Még az ő általuk imádott előző csapat sem volt eget rengetően más, bár igaz, ami igaz, eddig ők mondhatóak a legjobb fejeknek! Lehet, hogy már öreg vagyok én a nem túl eszes 20 éves lányokhoz?! :D Különösképp a brit fiatalokhoz! Persze, tisztelet a kivételnek, de nyilván nem véletlen, hogy akivel jóban voltunk - minden hajót vizsgálva - azok román, brazil, orosz, dél-afrikai, olasz vagy épp argentin nemzetiségűek voltak, no meg természetesen, magyarok!!! :D Összesen két angol lány akad, akivel tartom a kapcsolatot!) A filippinek által előadott műsorban volt egy nagyon jópofa dolog: beöltöztek a meséből megismert kis sárga "Mignonoknak", baromi ötletes jelmezt kreálva maguknak.

A többi tánc elment, viszont az egyik srác Lady Gaga féle tűsarkakon előadott vonaglása nem hiszem, hogy bárkinek is elnyerte volna a tetszését... Hozzánk ült még az indonéz származású színházi segéd: Fendi is. Ő érdekes dolgokat mesélt magáról. 29 éves, nem rég jegyezte el barátnőjét és állítólag ők annyira tiszteletben tartják a hagyományokat és a vallást (muszlimok), hogy könnyedén betartják még a "házasság előtti tiltott együttlét" parancsát is. (Már meséltem egyszer, hogy az indonézek mennyire családcentrikusak és hagyomány tisztelőek, de az a mosodás srác, akivel beszélgettem, különben keresztény volt.) Aztán most is előkerültek a kártyatrükkök, de miután más nagyon nem történt, ott hagytam a partyt!

Másnap megint beültünk barátaink műsorát megnézni, Oli pedig fotózott is bőszen. Délután aztán mindannyian gymben voltunk, üvölttettük a zenét és csináltunk mindenfélét, szóval kisajátítottuk a termet! :D

Este még bároztunk is egyet, de baromi nagy volt a zaj, így nem bírtuk sokáig. Szegény Juliyának ráadásul, akkor jutott eszébe, hogy a mosodában felejtette a laptopját, ami sajnos nem került elő... :( (Holott azóta már mindenhol körbe kérdezett és még 100 eurós jutalmat is felajánlott a nem túl becsületes megtalálónak...) Éjjel ismét meccset KELLETT nézni (osztrák-izlandit adták), sőt ezúttal nem tudtam tőle aludni, de túléltem! :D

Utolsó előtti Tienjinünk elég jól sikerült. Sokan mentünk be városba és mire beértünk az eső is elállt. Meleg, párás idő fogadottt, ami itt teljesen normális nyáron. Felettébb hangulatos helyre ültünk be, In Coffeeba. Óriási választék, klassz berendezés, kényelmes kanapék, hangulatfénnyel, stílusos dekor tárgyakkal! No, de legyen akármilyen elegáns a hely, a mosdóban azért lehetett hallgatni a zokniból visszaszítt köpéseket... :D :D :D Később aztán jártunk egy hatalmasat zöld övezeteket keresve, miközben egy kis libikókázást is beiktattunk.

A tengeri napon gyönyörűen sütött a nap, így kimentünk edzeni a hajó orrába. Ez az ún. munkás-napozó, ahol a jakuzzi sosem működik és idén örülhetünk, ha épp nyitva a vasajtó. (Nem is értem, tavaly mindig ki lehetett ülni, tudjátok, itt volt a kedvenc törzshelyem, a horgonyra szoktam volt kifeküdni...) Így nagyon jó hangulatban telt a délután, Juliya, Karcsi és Amy is kijött napozni, plusz Millie is kidugta az orrát pár percre, hogy elújságolja, sikerült (életében először) segítség nélkül, "hátra húzós" húzódzkodást csinálnia, ráadásul 2-t!!! Le is kellett videózni azonnal, így nekem is "muszáj" volt posztolnom pár képet!

Annyi mérleg-felállást és kézenállást csináltam aznap, hogy este már alig bírtam mozogni az izomláztól, no meg attól, hogy Juliya kezelésbe vette a lábaimat, pláne a vádlimat.

Azért lazítás is volt...

Aznap volt a main hall-fellépés, nagyon fura közönséggel: A gyerekek úgy kacagtak Oli zsonglőre alatt, mintha ő lett volna a világ legnagyobb humoristája, a felnőttek viszont tök passzívak voltak és még Tatjana (az orosz cruise diri helyettes) is képes volt beállni az orrom elé középre, azzal a "Hűűű, de büdöset érzek"-című arckifejezésével. Minek??? Csak elveszi az ember kedvét még az élettől is. Nehogy már egy mosolyt megeresszen, ne adj isten tapsoljon is... Az eseménydús délután után még este ünneplés volt, magic Oliver barátunkat köszöntöttük, aki 24. életévét töltötte be! (Épp, mint nem rég az én "kis" öcsém! :D)

Tortázás után még a pizzériában folytatódott az este, ahol aztán már tényleg nagyon kirúgtak a lányok a hámból! (Tökéletes testű Millie barátném ugyanis ún. "csalós napot" tartott, már ami a diétát illeti, így Amy is kapva kapott az alkalmon. Minek ide a kalóriamentes ál-majonéz, merőkanállal pakolta a valódit! :D Én már nem is a "csalós" jelzőt használnám, de még nem találtam meg az ideillő kifejezést! :D) A torta - pizza kombó után ugyanis még a Marco kérésére hozott extra fogást is elpusztították (az olasz séf, alias "pizza-guy"-nak köszönhetően): frissen sült üres pizzalapra kent nutellát!!!

Karcsi is addig nézegette a pizzát, még csak letolt pár szeletet. Vicces volt, ahogy egyre közeledett a bűnös élvezethez! :D Őszintén szólva, én már nagyon jól hozzászoktam ahhoz, hogy akár 25x is nemet mondjak a kínálásra, de aznap éjjel nem is esett nehezemre, csak rosszul lettem volna. A többiek is csak gurulni tudtak a kabinig. (Jó, bevallom, a minap felszolgált illatos, vaníliás túrótortát tényleg nagyon nehéz volt kikerülni, 2 falatot muszáj voltam Oliéból kanalaznom. Tudom, semmi bajom nem lenne 1 szelet süteménytől, de mivel sosem eszem cukrot, így már kvázi leszoktam az ízéről, és nem sóvárgok utána, nem is szeretnék, pláne hogy előlről kelljen kezdenem. Így nem érzem tiltásnak és az egészség (is) lebeg a szemem előtt, nem pusztán a hízás veszélye. Különben, persze hogy megehetnék egy picike szeletet, pláne annyi futás után, de egyszerűen nem akarok és örülök, ha nem győzködnek az ellenkezőjéről, én sem dorgálok senkit!!! Millienek amúgy megy a 10 naponta való szénhidrátbombás bűnözés, ez nekem nem működne, mert akkor minden nap kívánnám...) No, de nagyon belemerültem e témába, csak hogy megelőzzem a szülői és baráti kommenteket, így lépjünk tovább! :D

Pizza a la' Marco

Este szinte elájultunk és reménykedtünk, hogy utolsó Jejunkon végre eljutunk a strandra. Mentünk is! Borult idő ide, felhők oda, mi 4-en rendíthetetlenül neki vágtunk a szép Hamdoek Beachnek! Jól tettük, ugyanis délutánra kisütött a nap is!!! Juhé! Juliyával ahogy fetrengtünk a homokba, annyi cuki gyereket láttunk és persze ő is rácsodálkozott, miért vannak annyira beöltözve a koreaiak. Hát, nem a hűvös idő miatt, hisz' a hegyi patakhoz hasonló hőmérsékletű tengerben azért meglepően sokan pancsoltak!

Ezúttal nem büdi volt a taxisunk, hanem kicsit dilis. Nagyon súlyos idegrángásai voltak. (Nem is először fordult már elő, mintha nagyon sok ázsiai küszködne ilyen problémákkal!) Délután pihenés volt és sokrétű barátném megtanított kötni is! Gyerekek, következő szezonban ki sem látok majd belőle!!! :)

Fukuokában ezúttal semmi nem akadályozott meg minket, hogy már reggel kimehessünk. Nagyon jó idő volt (úgy látszik Japánba azért beköszöntött már az igazi nyár), ismét nyeregbe pattantunk. Beszereztem még pár leg-legutolsó ajándékot és közben teljesen beleszerettem egy órába, amit sajnos nem vettem meg, MÉG! Most épp az Alíz csodaországban-stílus az új divat errefelé, köszönhetően a moziban futó filmnek. Különben, én imádom ezt a stílust, kiegészítőkben meg pláne! Aztán ebédelni mentünk akrobata-tásainkkal, természetesen sushizni!

Jó sok lesi fotót csináltam a japánokról, idősekről, fiatalokról! Például, ahogy türelmesen és rendezetten várnak éttermeknél vagy a sokat beszélő, folyamatosan magyarázó kasszás nénikék egyikéről. :D Belefutottam egy "tészta-verő" hadműveletbe is, ahol harci kiáltások közepette püfölték a nyers tésztát, lencse végre kaptam egy tipikus családot is, ahol még a kisbaba nózija sem látszik ki a takarásból. (Jut eszembe, láttam egy nénit bicajozás közben - sajna, képem nincs róla - amint tetőtől talpig feketében, kesztyűvel a 40 fokban ment az utcán és kezével takargatta az arcát, nehogy rá süssön egy ici-pici napsugár... Ez azért már nagyon túlzás!) Azt viszont meg kell jegyeznem női szemmel, hogy roppant jól öltözöttek, divatosak és jóképűek az átlag japán 25-30 közötti pasik! (Őket azért nem skubiztam nagyon a kamerával, mert hát mit szóltak volna???!) :D

Délután nem átallottak berakni minket két tréningre showk előtt, nem tragédia, mivel nem a kikötős időnkből ment. Akkor tudtuk meg azt is, hogy kedves cruise direktorunk igyekszik megnehezíteni az életünket, ugyanis leszállás előtti esténkre még benyomott 2 Visiont! (Így, nem aznap dolgoztunk utoljára, amitől Oli eléggé felkapta a vizet, tudniillik a "helyetteseink" már két hete felszálltak, dolgoznak, mi szükség van még előadásra velünk? De ha már így alakul, legalább rakhatná Tienjin estére, nem pedig az utolsóra, hogy ne éjjel kelljen pakolnunk... Hab a tortán az volt,  ahogy vigyorogva közölte: "TENGERNYI időtök lesz show után, ne aggódjatok!" (Aha, köszi!)  Ráadásul, véletlenül derült ki, nem is szólt volna nekünk - valószínűleg - még 2 napig!) Mindegy, én nem idegeskedtem, annyira el vagyok már foglalva az otthoni programtervezéssel, hogy semmi sem zavar! Nem úgy, mint Kipet! Na, Ő biztosan reggelig fog rámolni, mint legutóbb is. Ráadásul, szerencsétlen még gyorsan eltörte az Ipedjét! Ez az ember!!!! Tényleg mindig okoz magának valamit... Apropó, károk... Juliyának sajnos nem került elő a laptopja, valaki sunyi módon eltulajdonította. :(

Azért a cruise utolsó napján megcsináltuk AZ utolsó travel talkot, arról készítettem is egy tablót nektek: 

Este a bárban voltunk (már szokásunkká vált ez az utolsó esti traccs party), ahol tető fokára hágott a hangulat, mivel a spanyol-olasz meccs ment a tv-ben!

A hátra lévő két napunk izgalommal és készülődéssel telt. (Nem zavartalanul, sőt... A hajnalban kezdődő fúrások miatt és agyam túlpörgéséből kifolyólag ismét nem sokat aludtam az elmúlt napokban...) No, meg Jancsikát is elbúcsúztattuk közben!

A képen kedvenc szekusunk pózol a magyar fogattal és Sabrinaval:

Egyébként volt még egy jó kis villámlós, esős napunk Tienjinben, ahol kávéztunk a csajokkal (Millie kiselőadása a kókusz zsír jótékony hatásairól) és Juliyával bejártuk a terepet, újabb üzleteket felkutatva, közben némi ruci próbálgatás (szigorúan csak próbálás, no shopping :D), bio étel mustra (kibogozni a kínai feliratokat) és kiskutya-nézés  is belefért, no és hello kitty minden mennyiségben! Majd belibegtek a fiúk is, rózsaszín esernyővel, szétázva!!!

Csak csajok:

Este még kis "kötősuli", majd pakolás - pakolás - pakolás. Aztán másnap tripla annyi pakolás, gyors gym és "show time"! UTOLJÁRA!!! (Legalábbis egy időre...) 

Utolsó előadásunkból:

Végezetül, megosztanék egy kis konklúziót, illetve pillanatképeket a legénység életéből:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tudjátok, nagyon érdekes és sajátos a hajós élet. Mikor fedélzeten vagy, alig várod, hogy haza menj, de mikor otthon vagy, hajóra vágysz, tengerre, utazásra, illetve a megszokott - már-már "Big Brother" féle - életmódra. Az, hogy be vagy zárva, sok stresszel jár, ugyanakkor egyfajta biztonságot is ad. Benne vagy egy közösségben, kimaradsz a katasztrófákból, rossz hírekből, de a családi dolgokból is sajnos. Marhára kettős érzések ezek, ám! Biztosan meséltem már arról is, hogy olyan sokszor, mintha kint lennénk az űrben és megállt az idő, míg a Földön pörög az élet... (Esküvők, baba születések, temetések stb.)

Pillanatnyilag azonban majd' kicsattanok a boldogságtól, hogy mindjárt találkozhatom veletek, illetve a családommal!!! Köszönöm az egész évados figyelmet! :D :D :D

 A történet folytatódik augusztusban!

A (hajós) élet apró örömei: kapunyitás időben, 0 várakozás, szabad külön folyosók, nem löknek fel az utasok, buszra várás max. 5 perc, buszon nincs büdös (:D), érkezés időben, napsütés, új kávézóban jobb wifi, leárazáskor még található ruha a méretemben és bár a végén taxisunk megpróbálkozik egy plusz kerülővel, de mi helyre igazítjuk, hogy forduljon csak balra! Nos, ilyen volt az aznapi Tienjin-élmény! Kívánhatnánk jobbat? Talán annyit, bár Oli ne hagyta volna el a crew-ID-ját. No, de abból sem volt probléma. Terminálon bejutott útlevéllel, Jancsikánk pedig beléptette manuálisan! Megint csak ki kell emelnem humánus szekusainkat, mert a Favolosán pl. olyan kioktatást és fejmosást tartott neki az ottani góré, holott csak kiejtette a Shuttle buszon. (Már rég a muki zsebében volt - mivel leadták neki - de azért játszotta tovább a tanárbácsit, rossz gyerekként vonva Olit kérdőre, mégis hol és hogyan hagyta el.) Vagy volt olyan főnök is aki kijelentette, ha valaki elhagyja, annak büntiből 3 napig nem ad újat, addig pedig nincs kiszállás. Aznap a többiek egy része eljutott a kínai falhoz és nagy extázisban tértek vissza.

 Hajós hírek avagy egy kis Costa-Bulvár:

• Az undok ("Ki, ha én nem?") HR-s eltávolíttatta Millie hűtőjét, mondván az ő kabinjához nem tartozik hivatalosan. Szegény nagyon kiborult, már csak a tenyérbemászó és undorító stílus miatt is. (Csak fitogtatta direkt a hatalmát...) Daniella-Oliver párosnál is tartottak egy hét elteltével még egy kabin ellenőrzést, ki tudja miért! Őket jól leszidta az okostojás, hogy miért van rendetlenség! Mondták nagy dühösen, mégis kinek képzeli ez magát? Szigorú apucinak? De most komolyan! Kabin kvázi a lakásunk amíg a hajón dolgozunk, nem is értem, hogy mehetnek be csak úgy pl. ha nem tartózkodunk ott és hát ahhoz, hogy a ruhák szét vannak éppenséggel dobálva, mi közük??? Na, ezek után kaptak még írásbeli figyelmeztetőt is (ún. warningot) mindannyian! Azt megnézném azért, mit írtak indoklásként! Oliverékére kuplerájt?! Nóóórmális?! Millienek meg szemtelenkedést? Ráadásul Milliet még meg is lökte a pasi, ergo tettlegességet követett el! Nem számít, hogy az ő szava a másik ellen, csak Millie kapott bünticédulát! Erre a pasira tényleg nincs jobb szó, mint az UNDORÍTÓ féreg! (No, meg az "arrogáns"...)
• Az új cruise diri asszisztens, Tatjana (az orosz nő, aki Mario helyett jött) sem jó választás ránk nézve. Kínai főnöknőcinkre már inkább, mivel láthatóan, az ő popóját fogja nyalni végig, tojva ránk (összes entertainesre), vagy ne adj isten a jólétünkre. Még a HR-nek is behódolt, minek hatására berángatott pár táncost reggel 7-re az irodájába büntetésképpen, mert elfelejtettek bejelentkezni egyik munka előtt. Nem tudom, emlékeztek e tavalyról, mikor beszámoltam e zseniális "se füle - se farka" - rendszer beiktatásáról!? (Ha nem, akkor röviden: A túldolgoztatás elkerülése érdekében vezették be, így számítógéppel rögzítenek minden megkezdett munkaórát. A valóságban - természetesen - simán törlik a túlórákat és az egész csak arra jó, hogy még egy hülyeségre oda kelljen figyelni. Nekünk, tényleg nem nagy dolog becsipogtatni showk előtt és után, de a táncosoknak már macerásabb, ott vannak a dutyk, próbák, meetingek és több show.) Eddig akárki volt asszisztens, sosem piszkált, ha esetleg elfelejtettünk kijelentkezni és állítólagosan 28 órája dolgoztunk például. Na, most nekünk is jött az ukáz: minden drillnél, travel talknál, main hallnál is csináljuk és ha valaki elfelejti, azonnal menjen az irodába kijavíttatni! A lányok pedig nem mentek, mivel kedvenc főnökük (tudjátok, a liba) "elfelejtett" nekik szólni... Így rángatták hát be őket hajnalban. Az már pedig ismét a nonszensz kategória, hogy a HR-s bírságos warningot akart nekik emiatt adni... (Ja, hát azt nem értem, miért ők szívnak és a főnök-csaj pedig röhög a markában...) Ez van! (Mire visszajövünk, talán már egyik sem lesz itt! Mármint sem ez a diri, sem asszisztens, sem Hr-es...)
• Ha már itt tartunk, maláj triónk is újra játszhat 30 fokban az üres teremnek (ezért kellett szegényeknek legutóbb is sietni, de lesz majd még 40 fok is ott) az olasz Luciano pedig dettó morog ezerrel, mert beosztották a frissen beszálló utasok fogadására. Csak épp olyankor a main hallban sincs senki, ő pedig rohanhat vissza, ahelyett, hogy a Tienjinben élő barátnőjével tölthetné még azt a kis időt. Ez is az egyik olyan felesleges munkáltatás a vezetőség részéről, amit épeszű ember sosem fog megérteni. Épp mint a "Bye, bye Line", ami egy sor a leszálló utasok elbúcsúztatásához. Már eleve ott állnak sokan, mivel terelnek és irányítanak, nem beszélve a személyzet azon tagjairól akik, a dokumentációkat csinálják vagy a kiléptetést. Na, ezek mellé még felsorakoztatnak pincért, animátort, táncost stb. (azokat, akik amúgy is túl vannak terhelve minden baromsággal), hogy egyenruhában integessenek...
• Egyik táncosunk villantott a bárban, az ultra erős koreai vodkának köszönhetően, amit egy szuper titkos, biztonsági személyzeti magánpartyn szerványolt elvileg... (Habár amúgy sem egy szívbajos típus...)
• A csapat egyik roppant unszimpatikus tagja meg van rám sértődve, olyan fejjel szokott rám nézni, mint az ellenségére. (Jó, mondjuk elég sok mindenkihez ilyen a hozzáállása.) Elvileg berágott, hogy beköptem a társát, aki nem táncolt múltkor 10 napig. A vicc az, hogy magával az illetékessel már rég tisztáztam és nem is név szerint említettem ugye, hanem a táncosfőnök ellen tettem csak panaszt. (No és Huiming főnökünk végig tudott is róla, de a srác eléggé jóban is van A libával, bár nem puszta szeretetből...)
• Mostanában jönnek az érdekes körlevelek, melyeket az ajtókra biggyesztenek ki. (Ennyi papírt elpocsékolni...) Ezek mindig valamilyen kollektív felhívások, hogy viselkedjünk rendesen. Ezúttal pl. a kínai terminálban (nagyon úgy fest, a sok hülyeséget valaki már nem bírta tolerálni és visszabeszélt valamelyik mogorva és idióta őrnek) vagy épp a hajón lévő utastérben...
• Amy és Millie is megállapította, hogy nekem milyen magas a "Kip-tolerancia" küszöböm, ők ugyanis már 10 mp után robot-üzemmódba váltanak, ha szószátyár barátunk rázendít. Legutóbb a kávézóban zaklatott, miközben anyuval cseteltem ezerrel (no meg más weblapokat bújtam és olvastam). Roppant humoros volt, mert az égadta világon semmit nem fogtam fel (és nem is igyekeztem) abból amit magyarázott, ráadásul másik asztalnál ültem! Oli vele szemben bedugott fülekkel skypolt, szóval úgy tűnhetett, hogy egy szórakozott pasas magában elvan. Sőt, több percbe telt, mire kizárásos alapon rájöttem, hogy hozzám beszél valószínűleg! Hihetetlen!!! 

A tengeri nap nyugisan telt ezúttal (idegbaj nélkül :D), ment az edzés ezerrel...

 

Jejun végre elkezdődött a strandszezon, azonban a többieknek újabb komplikációi adódtak, így már 3.-ra halasztottuk el a tengerpartozást. Mi azért lesétáltunk a közelben lévő ún. Sárkányfej-sziklához. Bár úszni ott nem lehet, de a napfényt maximálisan magunkba szívhattuk.

Aztán megvettük nekem a nagy Snoopyt, a legaranyosabbat természetesen, amire már oly rég vágytam! :D

 

Majd még egy nagy öröm ért minket aznap, megérkeztek barátaink: Karesz és Juliya! Indulhat a buli!!! (És tényleg indult, mert már másnap szülinapot ünnepeltünk, de erről majd picit később!)

11.-én újra Nagasakin jártunk, ami igazi ajándék volt! E szezon egyik legjobb napja: sem drill, sem próba, jó idő és hatalmas séta! Először ellátogattunk Olival a Glover Gardenbe. Ez egy hegyen lévő, gyönyörűen elrendezett kertes övezet a múltból (kvázi lakóközösség) régi gazdag családok házaival, saját iskolával, étteremmel stb. Ma már persze múzeum. Az első házat a skót származású T.B. Glover építtette 1863-ban új lendületet hozva ezzel Japánba, így egy modernebb, nyugati irány vette kezdetét és különböző üzletemberek, kereskedők (festő, tea gyáros stb.) települtek be. (Itt élt pl. Yanosuke Iwasaki is, aki a Mitsubishi birodalom atyja!) A park tartogat bőven különlegességeket (mint pl. titkos szobákat, Japán legősibb aszfalt-útját, egy 300éves Sago-pálmát vagy ott van a tükör, melyben senki sem láthatja magát) és szólnom kell még a szívkő legendájáról is: El van ugyanis helyezve a kertben 2 db szabályos szív alakú járda-kő, melyeket meg kell találni és érinteni, hogy szerencsét és örök szerelmet hozzon. Vicces volt keresgélni, mert semmi jelzés nem utal rá, de végül megtaláltuk! Még jó, hogy bele néztünk a tájékoztatóba, különben nem is tudtunk volna ezekről.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd összefutottunk Millie, Amy és Oliver triumvirátussal, akik szintén ott voltak csak később érkeztek, mert reggel még a fejmosáson voltak. Na, ők pl. azt sem tudták, miről beszélünk és mit kerestünk annyira...

Aztán leszakadtunk tőlük, hisz' ki akartunk használni minden percet, hogy bejárjuk a várost, mivel nem lesz több alkalmunk rá. Jártunk a holland negyed édes kávézóiban, növénnyel borított antikváriumban, ahová csak mezítláb lehet belépni és a kínai részen is, ahol kis cuki néninél fagyiztunk. Végül, némi szerencsével, belebotlottunk magyarjainkba, hogy velük folytassuk a sétát, boltozzunk és dzsúszoljunk! :D

 

Mire visszaértünk, szó szerint sajgott a lábunk. Egy kis szieszta után azért felrobogtam még a fedélzetre fotózni, akkor hagytuk el ugyanis az öblöt. Nagasaki mégis csak egy nagyon bűbájos város, e másik fele teljesen magával ragadott!!!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este nagyon izgatott voltam a fellépéseknél. Eleve ezer watton pörögtem egész nap, de a tény, hogy ismerősök néznek, adott egy plusz adrenalint. És bár még gyomorgörcsöt is kaptam, mégis nagyon jól sikerült! Showk után aztán kidekoráltuk kicsit az ebédlőt Karesz tiszteletére. Kicsit késve (mivel el voltak havazva fény-állításokkal), de befutottak és sikerült jó meglepit okoznunk, mivel tényleg nem is sejtette, hogy készültünk! A torta teli találat volt (ugyanolyan pudingos-kókuszos-epres, mint az enyémen, csak ezúttal - okulva az esetemből - időben kivetettük a fagyasztóból), majd még egy kis beszélgetős koccintásra is sor került a bárban, ami érdekes módon, aznap szinte üres volt! (Mi ezt mindig nagyon kultiváljuk, mert ilyenkor van hely, nincs akkora zaj és sorban sem kell állni a pultnál...)

Utolsó nap felmentünk enni, bár a lazacról lemaradtunk, azért akadt egy-két jó falat is. Találkoztunk az állandóan rikító színű öltönyökben feszítő Lucianoval és kínai párjával, aki pont felszállt erre a cruise-ra. Hihetetlen, de a hölgy alig beszél angolul (ha már itt tartunk Luciano is...), olaszul sem tud egyáltalán, zenészünk pedig nem tud kínaiul. (Eddig azt hittük, hogy tud, mivel rengeteget énekel kínai számokat!) Nos, ez aztán A kapcsolat... Félre értés ne essék, lehet kémia és vonzalom két idegen között, ideig-óráig bizsergető, sőt még érdekes is lehet a közös nyelv hiánya, de egy több éves kapcsolatnál?! Háááát, ezeket én nem értem!

Következő alkalommal "jó" kis Tienjinben úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, így csak a szokásos kávézós program került terítékre. Azért elég szerencsésen megúsztuk az elázást, mert mikor szabad ég alatt voltunk akkor pont nem esett! Bezzeg a Falnál látogató másik csoport nem járhatott valami jól. Aztán kis edzés, majd átjöttek Juliyáék vendégségbe. :D Ment az eszme-csere, jót dumcsiztunk, miközben kávéval-teával kínáltam őket, no meg helyi érdekességekkel, mivel ők is nagyon vevők az egészséges étkezésre, sőt meglehetősen szakavatottak a témában. Elmesélték, mi hogy zajlik a másik hajón, a Viktórián, illetve mennyire mások mind a japán, mind a koreai utasok!

Tengeri napon aztán volt egy tréningünk, bemutatkozott az új tiszt: William. Szigorú, de korrekt pasasnak tűnik. Felvázolta az elvárásait, nem tolerálja a késést (E miatt még a magas pozícióban lévő, mosolytalan, idős görögre is rápirított, aki nézett is egy nagyot! Nyilván, a dohányzóból jött, ugyanis olyan szaga volt, mint egy bagó-gyárnak és egész óra alatt a nyakunkba krákogott és köhögött. Még Oli is elfincsorodott a bűztől!), elvárja, hogy a hallgatóság a szemébe nézzen, ugyanakkor havi 1 drillt (HIHETETLEN! :D) tervez, az viszont legyen jó! Uramisten, hát mi is mindig erről beszéltünk! (Semmi értelme 10-et csinálni tingli-tangli módon...) Szereti, ha az ember kérdez és merünk beszélni. Várja a tanácsokat és hozzászólásokat is. Kip tüstént, rá is zendített... Úgy szeret okoskodni, mint eminens gyerek az iskolapadban!

Jejun Hallim Parkba mentünk Marcoval és Millievel. Bő egy órát taxiztunk, de megérte, mert itt aztán 'ALL IN', azaz minden van, lényegében 8 park egy helyen: Különböző botanikus kertek, madaras részleg pávákkal, beszélő papagájokkal és struccokkal, kisállat-ház, pálma-liget, barlang, falurészlet és kő-kiállítás is különböző ősi leletekkel. Jól éreztük magunkat, és bár beborult az ég, de fülledt meleg időnk volt végig. Kellemesen nyugis nap volt, ráadásul ez volt a pihenőm is, tehát már nem "kellett" edzenem sem.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Így viszont felmentünk mi, a magyar fogat :D, a main hallba Kipet nézni. Újra bővítette repertoárját, ezúttal wc-pumpás apparátot erősített a fejére és abba dobált ping-pong labdát. Egyszer még el is rohant mellettünk, hogy átöleljen egy nőcit, aki sikeresen dobta fejére a kalapot, mégis, mikor mondtam neki, hogy ott voltunk, halvány gőze sem volt róla. (Sőt, így mondta: "Kár, hogy nem láttalak titeket, de tudjátok, hát NÉHA elvagyok a saját világomban..." Hi-hi! Azóta ezzel viccelődünk, hogy csak NÉHA!!!???)

Jó, a magyar fogat igazából csak 3/4 részben az, tudniillik Karesz párja, Juliya valójában ukrán származású, de nagyon jól beszél már magyarul, sőt tök aranyosan még a tájszólásos verziót is remekül utánozza, ha egy vicc úgy kívánja! :D :D :D (Mindezt úgy, hogy 5 évvel ezelőtt kezdett csak tanulni, de hát kemény mestere volt Karesz személyében, aki csak nyomatta és beszélt hozzá folyamatosan!) No, de annyira jó hogy itt vannak, végre nem vagyunk olyan magányosak!!! E céges hiba végeredményben nagyon is jól sült el!!!

Fukun aztán beköszöntött a monszun-időszak. :( Miután utolsó pillanatban eltörölték a gyűlölt próbát, megindultunk nagy vidáman (de előtte még rozsdás csöveken és ingó gerendákon keresztül BÁNYÁSZTUK ki a bicikliket az eltorlaszolt és telepakolt káosz-tárolóból... Jó ideje már tart ez az állapot. Annyira nem érdekli ez őket, odadobnak mindent! Bezzeg a régi staff captain anno már akkor is üvöltött - no meg engem szidalmazott, hogy miért nem figyelek oda jobban az emberekre - ha valaki nem akasztotta a helyére vagy uram bocsá' oda tette a privát járgányát... Ezt látná most, vagy 5 ismeretlen darab van még beékelve a kölcsönözhetők közé és egy sem lóg a fali helyén!!!) és ráeszméltünk, hogy akkor a bicajok maradnak szépen a terminálban... Talán, jobban jártam végül, mert akkora bevásárlást csaptam, hogy a 2 hatalmas ajándékokkal teli szatyorral még le is borultam volna! (Hiába, közeleg a hazamenetel, így feltankoltam vagy 10 féle matcha-csokival és japán teával!!! :D) Oli és Marco pedig célba vette a Nike boltot, szaladt a várva várt cipőjéért! Közben majdnem bőrig áztam, fel kellett hát pattannom a buszra, majd a föld alatt közlekedtem, tudjátok az "underworldben"! (Fukuoka központja - Tenjin Core - alatt ugyanis több négyzetkilométeres föld alatti világ terül el.) Majd összetalálkoztunk Kareszékkel is, de ők most eléggé be voltak havazva ebben a két napban készülődéssel és próbákkal, így nem igazán értek rá kint lófrálni. Az előadások este jók voltak, visszatért Ollie - a táncos - is szabadságáról. (Láttuk FB-on megosztott videóját, miben betoppan a mit sem sejtő, szülinapot ünneplő nagyanyjához. A néni nagyon aranyosan lepődött meg, tényleg nem is sejthette, hogy unokája megjelenik aznap. Ollie pedig teljesen egyértelműen mondta, nem számít se hajó sem munka, neki ott a helye köszönteni! :D) 2. show közben aztán sikerült kitolni magammal: Elfelejtettem ugyanis Gregnek kikészíteni az első karikámat, amit ő visz be színpadra. Nos, ő csak levett egyet, persze nem tudhatta, hogy majdnem mind ugyanolyan, kivéve az az egy, amivel kezdek. (Más a súlya és kevésbé csúszós, mint a többi.) Nem volt mese, élesben voltam, de úgy teljesítettem szerencsére, mintha nem is lett volna hézag, később pedig már bedobta Oli nekem a megfelelőt!

Olikám viszont irtó édes volt, ugyanis hibátlanul megcsinálta a fináléban a karika-gurításait a hátán, e közönség mégsem értékelte szerinte kellő képpen, így szó szerint nyelvet öltött rájuk, mielőtt kifutott. De mindezt nagyon aranyosan, inkább komikusan csinálta!

Kivételesen, nagyon vártuk az utolsó (sea) napot, hogy végre megnézhessük az akrobata produkciót, "Love is in the air" címmel! Sikerült minket meglepniük, a nyitó komikus számuk nagyon tetszett és az egész műsort jól összerakták, megoldva a pihenőket, gyorsöltözéseket is. Mint tudjuk, két embernek 40-45 percet csinálni jól, meglehetősen nehéz! 

Este crew bárban voltunk mindannyian a szokásos csapattal. Először fordult elő, hogy mi magyarok kerültünk többségbe! :D Jókat beszélgettünk, sztorizgattunk és persze Oliver is produkálta magát kártyáival szokás szerint. Oli csocsózott párat Marcoval, mert már kezdtek elvonási tünetei lenni! (Hisz' emlékezhettek, hogy anno Andrással minden nap nyomták, de mióta itt hagyott minket az a "gazember", Oli szinte nem is játszott!) Azonban nem volt valami szórakoztató számára, mert hát dekoncentrált "Kisfiam" még az asztali foci közben sem képes egy dologra figyelni, állítólag egyfolytában csak a csajokról hablatyolt szokás szerint, no és a magyarországi felhozatal felől érdeklődött, ami egyre jobban foglalkoztatja, mivel balatoni vakációt tervezget. Az utas-csajszi óta már vagy 3x volt szerelmes és minden nap bemutatja a világ legszebb kínai-, koreai-, vagy épp japán lányát, attól függően, hol vagyunk :D!

Végezetül, egy-két utas-érdekesség:

Mivel igyekszünk már gyorsan kizavarni őket a konditermünkből, így ott sokat alkotni nem tudnak, habár két fekvő támaszos kézen állás között sikerült egy kislánynak majdnem kivernie a szememet (ja, mert hát a gyereket is végig kell cibálni és felültetni mindenhova egy fotó erejéig) és az utas gymben nem jártunk mostanában így szokásos edzős sztori most nem akad. Van helyette egy néni, aki csinált rólam vagy 10 képet, annyira tetszett neki, ahogy a nagy körablakban ülve számítógépeztem. Ez még nem is oly meglepő itt, de aztán megkért hogy én is fotózzam őt le ugyanebben a pózban, ölében az ÉN gépemmel. Ha ti értitek, ez miért jó küldjétek már el üzibe, légyszi! :D :D :D

De ami viszi a prímet, hogy legutóbb Oli zsonglőr száma alatt egy férfi és egy nő annyira összevitatkozott az orra előtt 2cm-re, hogy már azt hittük, verekedésbe fog torkolni. Nekem úgy tűnt, hogy az ülő helyen harcoltak, csak épp mire megbékéltek, véget ért a produkció. Oli eközben azon gondolkodott, közéjük csap egyet a buzogánnyal, vagy legalábbis odanyújtja nekik, játszák már le minél előbb a meccset! :D

Azért itt én most egy édes képet osztok meg:

Amint láthatjátok izgalmas és eseménydús 10 nap van a hátunk mögött, mely tényleg szórakoztatóan telt el, no de nem tudjuk kiverni a fejünkből, hogy KÉT HÉT múlva már otthon leszünk! Készüljetek, de hátra van még egy fejezet!!!

 06.08.-06.18.