'Home made coffee': így festek, mikor a blogomat írom :D
Következő Tienjinben fél napot késtünk, csodák csodájára mégis kaptunk kimenőt, egész sokáig. Ez volt az első, sötétedés utáni Kína-élményünk! Sokkal jobban fest a város, mikor felütik fejüket az esti fények. Ennek ellenére, csak ketten voltunk (Kip aznap megszívta, útlevél-problémáival már nem voltak olyan kompromisszumkészek), mások nem tudni miért (nem mertek/nem tudtak róla, hogy szabad a pálya), de nem mozdultak ki. Így, mikor visszaértünk, az egész terminál egy szellemjárta hodálynak tetszett, hol a madár se jár! :D Időben érkeztünk, mégis a szekusok már tűkön ülve vártak, hogy lezárhassák a kaput és a röntgen gépet.
Oli azóta is fáradhatatlanul nyomja a több órás ping pong meccseket, pedig a csapat egy része, Greg és Andrii már rég bedobta a törölközőt, viszont Kip, Sergiu és egy indiai séf még Olihoz hasonló lelkesedéssel megy le nap, mint nap. Lehet ám, hogy drága párom néha túl komolyan is veszi (tisztára mint apa a teniszt), mert utána előszeretettel elemzi és bírálja a többiek teljesítményét, magát sem kímélve, sőt egyre erősebb ellenfelekre pályázik. Ezt meg is kapta pár nappal később, ugyanis az egyik olasz officer gyerek alaposan elverte „végre“ a hátsóját! :D :D :D
Azóta képzeljétek el, egyik este még az ütőjét is eltörte, annyira magával ragadta a versenyszellem... Orrát lógatva érkezett meg, sőt kiderült, duplán zavarja a dolog, mert előre megálmodta, hogy aznap tönkre vágja az ütőt! 7. érzéke működött vagy pusztán az ön-beteljesítő vonzás törvénye? Ki tudja! (De érdekes, pont előtte került kezébe egy ezoterikus lap, ahol különös előre megálmodott/jósolt híres esetekről volt szó!)
Fukun ismét sushi volt, ezúttal kettesben. Jól bekajáltunk, ki hitte volna, hogy még a tengeri falatok mellé felszolgált gyömbért is nagy kanállal fogom egyszer enni, hisz‘ régebben képtelen voltam magamba erőltetni. Kezdek igazi japánná válni!? :D (Na jó, azért még sem teljesen, mert a most először kóstolt farmentált szójás ún. Natotól, kifordult a gyomrom... Amúgy polipot, angolnát és ismeretlen halas „japanikumokat“ sem szoktunk nagyon próbálgatni.) No, de Oli is felfedezte a wasabi titkát: ha mindössze egy leheletnyit tesz a falatkára, akkor valóban élvezetesebbé és izgalmassá teszi, még orrfolyás ellenére is!!!
Vízi napokon meglehetősen rossz szelek jártak, nagyon gyakran, nagyon sokat ringott a hajó. Utasok tucatjai dobták ki a taccsot, nem egyszer panaszkodtak Anitáék, mekkora „boák“ zajlanak a kaszinóban.
Kilátás a szobánkból vihar idején
Ami az új szabályokat illeti, nálunk nem történt változás, mi ugyanúgy este duplázunk (amit mégis csak beharangoznak előtte), a produkciós csapatnak pedig egyetlen matinéval kell megküzdenie, bár azt is utálják.
Kínában is beköszöntött az ősz, ami egyre rosszabbodik az állandó szürkeség és fagyasztó szél miatt, bár vígasztal a tudat, hogy mindössze 1 hónapot kell kibírnunk, mielőtt megindulunk melegebb éghajlatra!
Legutóbb különben, már csupán 6 fok volt, de több hónapos halasztgatás után, végre elsétáltunk egy parkba. Nem volt nagy szám, de jó volt gyalogolni és kipipálhattam végre a listámon! (Neeeem, nem vagyok ám kényszeres! :D)
Különben, láttam aznap egy festett hajú kutyulit is ketrecbe zárva a kisállat-fodrászaton, meglehetősen frusztrált volt szegény jószág, ahogy meglátott, fel-le pattogott és kiakart törni! Hogy a „hajfestés“ a halottak napjához köthető party miatt vagy csak szimplán hülye hóbortból történt, az rejtély marad, de különben Fukuoka is tele volt okt. 30.-án sárga tök jelmezbe bújtatott, illetve egyéb ruhácskákba öltöztetett négylábúval, pedig ott azért még nem fázhattak, én is a fűbe heveredve igyekeztem meditálni aznap. Ha már szóba hoztam japán városunkat, érdemes megemlítenem, hogy ott mennyi beöltözött ember flangált a városban már kora reggel, még a piacon is ahogy végig mentem, mini Alizokba, sütőtök-gyerekekbe és nagy maskarákban vonagló felnőttekbe botlottam. Miután Sergiunak is megvettem a vérkapszuláit, magamnak pedig a macska füleket, fogtam magam és kimentem egyedül az Ohori parkba. Vasárnaphoz méltóan rengetegen voltak én pedig el-elbóbiskolva nézelődtem a tó partján...
Szemezgessünk még az elmúlt időszak történéseiből:
Sikeresen megszereztünk egy kidobásra szánt ágymatracot (hogy gyakorolhassuk vele), amit bezsúfoltunk a kabinunkba, ugyanis (mily meglepő) komplikációkba ütköztünk a tárolását illetően. Meglátjuk, mi lesz, le kell győznünk a bürokráciát!!! (Vagy nem, és továbbra is magunknál tartjuk...)
Egy csokorra való fotó az edzés pillanataiból:
Andrii barátunk, aki elég depis mostanában, mert nem nagyon tetszik neki az itteni munkarend (ő is másik hajóról jött, ahol jóval szabadabb volt), azért mégis klasszul el tudja foglalni magát néha, ti. hol dobol a gymben (ott tartják a crew-s dobkészletet) vagy táncol a tükör előtt mindenféle hip-hop koreográfiát. Legutóbb még Oli is beállt mellé egy-két lépés erejéig, aranyosak voltak! Egyikőjük, mint tanár bácsi, másik a lelkes nebuló! :D
Aztán egyik nap folyosón menet, vetkőző kínai nénikbe botlottam! Nooormálisak? Képesek ott, nyilvános helyen öltözködni és egy szál melltartóban társalogni!!! Hogy mi volt a lényeg? Gondolom az, hogy több felsőrészben is megörökítsék magukat, mert amit ezen a kerekablakos átjárón művelnek, szinte mindig megmosolyogtat (vagy épp zavaró, pl. mikor nem hagynak közlekedni...)! Ez az a rész különben, ahol néha be szoktam ülni az ablakba olvasni és el kell ismernem, tényleg megihlető és fotózós helyszín (rólam is készült már kép ott), de azért az mégis túlzás, hogy százasával lövik különböző pózokban, sálakban, illetve grimaszokban a felvételeket!!! Persze, amitől elkerekedik néha a szemünk, nekik az teljesen normális pl. aludni a hajó bármely pontján (előtérben, színházban, étteremben, a szalonok kanapéin), nyilvánosan borotválkozni a hajó „főterén“, vagy pizsamában flangálni gálaesten stb. De a lényeg, hogy úgy viselkednek sokszor, minta nem lenne szobájuk (épp viccelődtem a minap, hogy biztos létezik extra „OLCÓ“ jegy, amibe nem tartozik kabin :D :D :D), Robiék is mesélték, egyik viharos éjjelen sokan a main hallban aludtak (talán nem akarták összehányni a szobájukat vagy csak úgy vélték, ott kevésbé mozog lábuk alatt a talaj)!
Elérkezett a várva várt Halloween! Igaz, a party show napra esett, így fáradtan és sietősen kellett készülődni, de azért sikeresen váltam „Freaky Cat“-té, azaz ijesztő macskává! Sajna, Oli végül nem öltözött be, mert nem tudta kivitelezni az elképzelését, köszönhetően a rossz minőségű sminknek, időhiánynak és lelkesedése elvesztésének.
Az este rövidke műsorral indult, ami 3 zeneszámból és két táncos produkcióból állt. (Ennyit a ‘Rock Night‘ elnevezésről...) Amúgy klassz lett volna, mert a banda nagyja profikból állt: a spanyol basszus-gitáros Angelből, klaviatúrás Beppéből, egy másik olasz gitárosból, kiket két amatőr egészített ki: Francesco (fő technikus) állt a dobnál, mikrofonnál pedig két show-énekesünkkel (Robival és Oxánával) karöltve filippin színházsegédünk is megcsillantotta hangját. Az előadott produkció nem volt valami nagy durranás, sőt mondjuk azt, hogy a filippinek koreója semmivel nem volt jobb, mint hivatásos táncosainké, akik tulajdonképpen csak vonaglottak egy sort, meg zombisan harapdálták egymást a talajon. :D A rendezvény szépséghibája a jelmezverseny volt, mely baromira igazságtalanul lett elbírálva. Őrült doki - Kipnek vagy a meglehetősen „élethű“ véres Zombie - Gregnek illett volna nyernie, ehhez képest egyikőjük sem részesült díjazásban, sőt 3. helyezett a random módon előrántott Evie lett, akit bár kedvelek, de nem mondanám, hogy annyira kitett magáért... A fő díjakat végül két éjszakai pillangónak öltözött filippin férfi nyerte (egyikőjük a transzi hajlamokkal megáldott pincér, aki előszeretettel öltözik nőnek minden bulin, jelmezbál sem kell hozzá és ő volt annó, aki a nemzeti ünnepükön Lady Gagaként vonaglott...), akik önmagukban voltak ijesztőek és nem a félelmetes arcfestésnek köszönhetően. (Mondanom sem kell, Kip duzzogott másnap ezerrel, de szó, ami szó engem is zavart ez a teszetosza szervezetlen döntés!) Ezután már csak a szokásos diszkó ment, de ezúttal táncoltam is és még a Dj zenéje sem volt annyira borzalmas! Tortával és forralt borral (kvázi meleg szangriával) kedveskedtek még nekünk, ami meglepő, mivel ingyen alkohol rettentő ritkán fordul elő, azonban a kajával már spóroltak, mire a fiúk a pulthoz kerültek, már nem is maradt számukra ennivaló. No, de a lényeg, jól éreztük magunkat!!!
Talán már említettem, hogy a pasik és csajok a hajón kézről kézre járnak! Mit gondoltok, kivel kavar a már leszállt vörös táncos ex-szekusa?! Hát naná, hogy azzal, aki az őrült démonunk régi ismerőseként jött ide! Merő véletlenség??! Mindenesetre, sokszor alakul úgy, hogy valaki hazamegy, akkor „átadja“ az aktuális kedvest a barátjának/utódjának... Ki érti ezt??? (Bár, ez a lány is megéri a pénzét, mert alig 1 hónapja van itt és állítólag komoly kapcsolata van otthon. De hát, ő dolga!) Félreértés ne essék, nem akarok pálcát törni senki felett, mert el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet 6-8 hónapot távol lenni a párunktól. Nekem biztosan az ölelés és összebújás hiányozna legjobban és azokra, akik ilyenfajta (fogalmazzunk úgy) „bújós barátokká“ válnak, nem is nézek ferde szemmel! Legtöbbször viszont, pár nap utáni ágyba-ugrásokat látok csak, ami nem hiszem, hogy pár hét után máris kibírhatatlan... Szóval, az „összes lány foglalt“ című csapatból, egy máris kinyitott és elkelt, lássuk meddig bírják a többiek!!! :D
Egyik nap beszélgettem egy litván származású sráccal, akivel szóba került a már egyszer kivesézett hajós kórház szakértelme! Neki is volt egy jó sztorija a zseniális tavalyi nővérről, aki képes volt egy másik ujját leragasztani a megvágott vérző sebes helyett... (:O)
Amitől kapásból eldobom az agyam: Próbálom élvezni a napsütést és fényenergiát e konzervdoboz-világban, erre besötétítik az ablakot! Árulja már el valaki, mi a jó fenéért kell délután 4-kor lehúzni a redőnyöket a kondiban, a nagy ablakos folyosón vagy egy társalgóban??? (Link duma, hogy a gymből kiszűrődő lámpa zavarná a felette lévő irányító termet! Este 7-kor megy le a nap, azelőtt mi vakítaná el a fenékvakargató tiszteket?!) De ezt is tudják tetézni! Mikor éjszakára vihart jósolnak, már reggel 8-kor, kikötőben, hét ágra sütő napban törik ránk az ajtót, hogy bezárják ablakunkat, kapitányi rendeletre!!! Ennek ellenkezője viszont először fordult elő: azért dörömböltek a minap, hogy kinyitottuk e már, mert elmúlt a veszély! A vicc az, hogy ekkor pont erősen hullámzott és dülöngélt a hajó, amúgy meg komolyan feltételezik, hogy 3 napig ki sem nyitottuk, mert oly komolyan vettük az előírást? Jajjj, de lükék!!! :D Amúgy a steward eléggé meg volt zavarodva, azóta is azt találgatjuk, hogy talán filmszakadást kapott, mikor ajtót nyitottam és csak feltette az első eszébe ötlő kérdést... :D :D :D
Egyik Jejun barbecue-ztunk. Méghozzá, abban az asztal közepén sütögetős, „bármennyit ehetsz“ - féle étteremben, ahol tavaly jártunk. Elhoztuk Robit és Anitát, Kip is oda került. :D Így, hogy erőteljesen tendálok a vegánság felé, lehet hogy nem a legjobb ötlet volt e hús hússal című étterem, de az irányelv az volt, hogy elmenjünk valahová közösen, no meg Korea gasztronómiája mégis csak erre épül és meg kellett mutatnunk magyar barátainknak! Találtam azért fogamra valót: roston sütögetett gombákat, illetve vegyes salátát és gyümölcsöt! Viszont, egyre kevésbé bírom a sülő hús szagát, pláne a disznóét, mellyel amerikai barátunk ezúttal sem spórolt, hisz‘ tudjátok, ilyenkor nem számít a „szigorú“ diéta!!! (Azért jegyezzük meg, valamit mégis csak jól csinál, mivel 52 évesen úgy esik-kel a színpadon, hogy bárki megirigyelhetné plasztikus mozgását, pedig a konditermet elvből nem látogatja...)
Aztán bombát is kerestünk egyik reggel, elég hosszadalmasan, mivel nem találtuk meg. Állították, hogy nálunk helyezték el a kamu TNT-t, de szerintünk kacsa volt és azért tartott olyan sokáig, hogy jól kikérdezgessék az új táncosokat! A „bomb-search drill“-en ugyanis a produkciós csapat, akrobaták és színházi technikusok vannak beosztva a teljes színházi térség átvizsgálására! Mondanom sem kell, bő 20 perc után meguntam a bulit, leültem az öltözőnkben, annál inkább, hogy rejtve legyek a „vizsgáztató bizottság“ elől... :D
E „remek“ programot követően a Jejus-Arborétumba mentünk, mely az az erdős - kávézós - teraszos hely, ahol mindig összefutok egy-egy édibédi kutyulival és már legalább száz képet lőttem arrafelé az elmúlt évben. Tök érdekes különben, hogy mindhárom kikötős városunkban teljesen más időjárás uralkodik: kínai hideg mellett, Jejun valódi ősz, Japánban pedig tavaszi napos, padon ücsörgős helyzet fogadott bennünket! Nos, ide Sergiut és Kipet vittük magunkkal. Tenorunk nagyon élvezte a természet lágy ölét, mosómedve szaladt át előttünk, láttunk hatalmas méhecskét evő pókot és szabadon legelő őzeket is. Mióta utoljára jártunk itt, kialakítottak egy kis csobogó vízesést. (Kipnek mondjuk, nem nagyon számított, hol volt, mert sem most, sem múltkor nem sétált az erdőben, csak ült a fenekén a gépe előtt. Oli dettó, de ő már látta a parkot többször is!)
Láthatjátok, az elmúlt héten jelentősebb javulást értem el hangulatom felspanolását illetően, annál is inkább, hogy igyekeztem minél többször keblemre ölelni a természetet. Legutóbbi Fukun, két ligetbe is ellátogattunk Olival: ún. Higashi Parkba (ide most először) és a már ismert tavas Ohoriba, mert ugye netezni is kellett :D!
Este csak egy előadás volt (kevesebb volt ugyanis az utaslétszám), aminek nagyon megörültünk, mert így volt erőm felmenni Evievel az utastérbe! Körbe jártunk, dumcsiztunk és belehallgattunk a bandák zenéjébe: Iláék, az Angel – Mila duó, illetve „egy kereke hiányzik“ Beppe játékához volt szerencsénk aznap. (Miért is hiányzik egy kereke? Képes volt immár kb. 5.-re megkérdezni tőlem, hogy „Mi nem a Favolosáról ismerjük egymást?“ DEEEEE! :D :D :D) Ezután pedig még beültünk a crew-mozira is, ahol pop corn és üdítő kíséretében az újabb Woody Allen filmet (Café Society) vetítették le nekünk. (Erről jut eszembe, hadd ajánljam figyelmetekbe A Szoba (Room) című, roppant érdekes filmet. Nem rég néztük és meg kell hogy mondjam, rég nem kötött le ennyire intenzíven film, felettébb elgondolkodtató, olykor megríkató alkotás.
Gyerekek, ez a nov. 4.-e tehát, mondhatni tökéletes nap volt! Pont aznap hallgattam (sminkelés közben szokásom ugyanis okos gondolatokkal gazdagítani elmémet) Bagdy Emőke pszichológusnő előadását, melyben elhangzik a boldogság receptje is, melyből aznap mindent teljesítettem:
- Naponta keress olyan látványt, mely gyönyörködtet! (Park)
- Hallgass zenét! (Hallgattam: Mariann Hill – Down c. számát teljesen véletlenül találtam a neten és nagyon megtetszett!)
- Sétálj jó nagyokat! (Megvolt Fukun Olival. :D)
- Olvass verseket! (Mostanában Romhányira kattantunk rá...)
- Tegyél jót valakivel! (Ez személyes.)
Akit bővebben érdekel, itt megosztom a linket:
Nagyon érdekes eseteket és kísérleteket oszt meg, élvezetes hallgatni! Amit mindenképp kiemelnék: ahhoz hogy elkerüljük a depit, fontos HINNI (bármiben... Azt mondja, találd meg a személyes filozófiád, ami a kötelesség!) és TERVEZNI! („Amelyik hajó nem tudja a célt, sosem kap jó széljárást!“) Így tudunk tehát, az öröm irányába lépni!
Mindenkinek sok erőt és sok nevetést kívánok! Sziasztok!
2016.11.05.
