1-jén átjöttek kaszinós szomszédaink vendégségbe. Szünnapjuk lévén, igen jó kedvükben voltak, sokat nevettünk! A leghumorosabb történetek az olasz tisztekről szóló megunhatatlan anekdoták közül kerültek ki. Főszerepben, a meglehetősen egérfejű, kopasz biztonsági főtiszttel, Vincenzoval. Le sem tagadhatná olasz macsóságát, „röptében a legyet“ típus, vagyis szeretne az lenni, mert tükörbe nem sokat nézhet... Magabiztossága égig érő! (Női szemmel, teljesen alaptalanul!) Na, kérem! Betévedt a kaszinóba csekkolni a csajokat és rábökve a „szerencsés“ kiválasztottra, kérdezte Robitól, van-e a lánynak HAJÓS pasija! (Férj, vőlegény otthon nem számít, a „ship-boyfriend“ külön kategória! :D) Miután Robi válaszolt, hogy igen van, egy másodperc fancsali kép után, bölcs officerünk rávágta: No problemo, akkor átnézek a shopba! (Mármint az árusító lányok felé.) Durva, tényleg piacon érzi magát... Aztán volt egy másik tiszt is, aki pedig Anitát szemelte ki magának és ismét Robinál, mint Casino Managernél érdeklődött, aki teljes nyugalomban válaszolgatott a kérdésekre:
-„Igen, ő casino supervisor.“
-„Nem román, magyar lány!“
-„Igen, 30 év körüli.“
Majd, csak úgy mellékesen, hozzátette: Ja, egyébként a menyasszonyom! :D :D :D
Különben már meg sem lepődünk semmi ilyesmin, ugyanis megtudtuk, pár éve még teljesen legális volt az olasz tövények szerint, ha egy férfi megfogta a nő fenekét. Akár főnök-beosztott kapcsolatban, de még az utcán sem minősült molesztálásnak...
No, de Pápua után belecsaptunk a lecsóba és három napon át gyakoroltunk, mint a güzü, hisz‘ 7-én debütáltunk az új számainkkal a COTTON VARIETY SHOW keretében! Ez a régi topless show-n (Bluevelvet) alapult, de ezúttal a lányok melltartóban és emellé lettünk beépítve mi, Oxana, aki egyik kedvenc számomat, a Starway to Heavent énekelte. (Pechünkre, átkerültünk a Saipanos estére, amivel el is rontották az utolsó szigetlátogatásunkat! De erről majd később!) Baromi sok készülődés, izgalom és utolsó pillanatos próbák (Megszokhatnánk már az olaszos és kínai szervezetlenséget!), mert hát mikor máskor csinálhatunk levegőszámot rendes hang-, fény- és színpadtechnikával, mint a premier előtti utolsó éjjel 11-kor?! (Neeeeem, nem voltam ám pipa és kimerült, egy cseppet sem! Ami még borzolta a kedélyeimet, hogy sikerült előzőleg gyakorlás közben huppannom egyet, és az állam feldagadt egy picit.) No, de a lényeg, mi megtettük a tőlünk telhetőt!
Tehát, kora reggel megérkeztünk Saipanba (tudjátok, a bűvös „90 perces“ USA-szigetre), ahol ismét több órás amerikai ellenőrzést kellett végigvárnunk. Hál‘ istennek, legalább drillt nem csináltattak, így dél körül kijutottunk. (Mert utasoké az elsőbbség, és azt persze „drága“ főnökeink nem mondták, hogy csekkolás után azonnal lehet menni és nem pedig a teljes személyzet végeztével... Mindegy, ahogy nagyapám mondaná, a „*** is le van ***va“, bár nyerhettünk volna egy órát!) A baj ugyanis az volt, hogy próba miatt már 2 körül vissza kellett érnünk és az energiáinkkal is spórolnunk kellett estére! (Nem meglepő, alig aludtam az izgalmaktól!) A sziget amúgy gyönyörű, a tenger csodálatosan kék, a városban szuper üzletek vannak és minden beszerezhető, egy szóval, igazán élhető hely, talán a legjobb lett volna itt overnight-ozni.
Délután lenyomtuk a próbát, majd igyekeztem relaxálni és meditálni. Első előadás előtt mozogni kezdett a fránya hajó. (Murphy! Az elmúlt 6 tengeri nap tükörsima volt, erre kikaptuk a nehezítő körülményt...) Szerencsénkre, első előadáson kevesen voltak, és főpróbának foghattuk fel, mert az emelőben nem úgy jött össze minden, ahogy akartuk, ráadásul remegtek a lábaim az idegességtől. (Minden egyes mozdulatunk új volt, melyet megspékeltünk egy tényleg látványos erőelemmel – Oli fekvésből feláll velem egy kézben – a végére! Ennél pláne számít a hullámzás, főképp, hogy még nincs a kisujjunkban és könnyedén megboríthat engem a hajó.)A levegőszámunk viszont szuper volt, így sikeresen zártunk, pláne finálészámként!
Két előadás között próbáltam intézkedni, mivel jó múltkor az ún. Első tiszt megemlítette, hogy más hajókon mindig kap telefont, hogy mikor kapcsolják a stabilizátort az akrobata előadáshoz. Na, itt egyszer sem kapott ilyen hívást.
Így felhívtam a főtechnikust ezügyben, aki nem tudta mi ennek a MÓDJA, majd pont jött egy tiszt a folyosón, és tőle érdeklődtem. Erre ő hívta a „főnökömet", de Hui Ming nem volt elérhető, így helyettese – az idióta, kelekótya, „semmit nem tudó“, inkompetens – Alessandra vette fel, kinek az volt a válasza, hogy az Annáék ma nem is dolgoznak.... Na, erre mit lehet mondani???
No, de este taroltunk! Akkor is rontottunk egy picit, így újra kellett kezdenünk, de mikor ismételtük (amit célszerű is lenne beépíteni, mert annál nagyobb a siker), annyira érezhető volt az emberek drukkolása, végig tapsolták, kínai módra „WOOOOO“-ztak, végül hatalmas ováció volt! Soha még ekkora tapsot nem zsebeltünk be! Oxana olyan aranyos volt, elsírta magát a takarásban, a fiúk is szorítottak, én pedig Oli nyakába ugrottam! (Ez ugyanis elsősorban őrajta múlik. Nekem csak tartani kell magam.) A levegőszám hasonlóan jó volt, elég boldogságos tény, hogy sikerült felerősödnöm annyira, hogy már nem halálosan megerőltető, mert ez meg inkább az én erőmön múlik, Oli „csak“ tart! :D Nagy boldogan és elégedetten zárhattuk tehát a napot, leszámítva a bosszantó ‚Costaságokat‘. (Összevissza beszéltek megint, tizen tíz félét pl. a műsorfelvétellel kapcsolatban. Ja, és hát tényleg nem vágtak páran semmit, még a műsorújságból is kimaradtunk...)
Másnapra teljesen nyugodtan, kipihenten ébredtem és belém költözött egy adag elégedettség is, pláne, miután visszanéztem a videókat. (Ti. az én fejemben akkora káosz élt az első fellépés kapcsán, de mint kiderült, nem is volt oly vészes!) Egész nap lazítottunk a crew napozón, csudi kellemes 25 fokban, ragyogó napsütéssel! (Minden bizonnyal, utolsó fürdőruhás lehetőségünket kimerítve.) Jógáztam egy nagyot Olival, teljesen kikapcsolt. (A óga is olyan, ha rákattansz és érezni kezded, milyen jó – ehhez idő kell –, egyre jobban, többet igényled!)
Lélegzet (vagy inkább haj-állító) látvány:
Meglepő módon, este egy francia interportos, humoros zsonglőr – Terry Parade lépett fel! (Aki egyébként a párizsi Moulin Rouge állandó sztárja!) Nagyon jó volt!
Remekül szórakoztam, ez volt az első „egyemberes“ produkció, amiben semmi unalmasat nem találtam! Másnap csomót beszélgettünk, nagyon jó fej, értelmes, érdeklődő pasas. Könyvet ír a csí kung diétáról, érdekli nagyon a táplálkozás, szokott böjtölni és meditálni, imád írni, szóval roppant sok közös témát találtunk! Megnézte Oli zsonglőr videóját, de még apukájáét, a nagy Fudiét is! :D Aznap már csak 20 fok volt és éreztük, közeleg a hideg... Igyekeztem minden utolsó napsugarat magamba szívni, mert attól tartottam, pár nap múlva téli álomba szenderedek úgy is... Gyerekek, tényleg el voltam fáradva! Szokásomhoz hűen, túlpörögtem teljesen a cruise végére, Oli bezzeg teljesen nyugodt maradt! (De ez jó, legalább nem izgult és nem merült le...)
Az utolsó napok tehát, teljes nyugiban teltek, sok pihenéssel. Egyik hajnalban 5-kor ébredtem (:O), így kínomban felmentem megtekinteni a napfelkeltét! Láttam, kínaiaink már roppant aktívak: ezerrel kattingattak, tornáztak, sétálgattak, volt akiről épp csak a sorszám hiányzott, mert leizzadva, professzionális futóruhában rótta a nyílt deck-köröket, de akadtak pizsamában jógázó és taicsizó egyedek is, sőt már kilométeres sorok voltak a kiwi pultnál! (Éljen a kiwi, ami nem mindennapi a hajón, én feladtam! :D)
A napfelkelte:
Készül a blog... :D
Végül 11-én Busanban, a kedvenc koreai városunkban álltunk. Szerencsénkre, rengeteg időnk volt, és a 8 fok ellenére sütött a nap. Sétáltunk, vásároltunk (már annyira kifogytak addigra a készleteim, hogy remegtem néha az éhségtől... :D), kávéztunk és hosszú idő után végre skypoltunk az otthoniakkal is!
Aznap felszálltak (megkésve) Karcsiék is, akik rögtön másnap felléptek! (Szegények igen kalandos torturával a hátuk mögött érkeztek – volt benne hó, járattörlés, vízumprobléma, hatósági eljárás, Quatar Airline makacskodása és egyéb fincsiségek –, hisz‘ terv szerint, Saipanon kellett volna beszállniuk... De ez az ő sztorijuk... :D) Lényeg a lényeg, itt voltak, bár 3 nappal később, Tienjinben le is szálltak, vagyis nem volt nagyon közös időnk, és hulla fáradtak voltak a sok intézkedéstől és jetlegtől.
Fukuban meglátogattuk a tavaly megismert japán srácot, Sigget, aki volt olyan kedves és online segédkezett nekünk laptopot rendelni, mert nemcsak fordítani kellett, de az adatait is kölcsön vettük, tehát ő adta át Olinak az új, várva várt játékszert!!!
Még másfél évvel később is felderít az utcán egy ilyen látvány:
Akkor tért vissza Kip is, aki beújított egy filippin, online barátnőt! (Tényleg! Nem sokkal később döbbenten konstatáltuk, hogy FB-on is vígan hirdeti párkapcsolati státuszát, csak épp ki tudja, fognak-e egyáltalán találkozni hús-vér valójában... Az Ipeden való csókolózás már zavarbaejtően jól megy neki és az is biztos, hogy barátunk nem árul zsákbamacskát, ti. több flörtölős, kitárulkozós, órák hosszáig tartó skype-beszélgetését volt szerencsénk hallgatni a kávézókban, és legtöbb esetben természetesen, ő beszél magáról, a problémáiról és egészségügyi gondjairól...) No, de visszatérve az érkezésére, kedvesen jött, még ajándékkal is készült és ez egyszer érdeklődve hallgatta az elmúlt hónap történéseit! A cruise utolsó napján egy olasz pasas, Ross lépett még fel, aki Elvis imitátor is egyben, de nagyon kevesen ültek be, butaság volt már aznapra előadást tenni... Elbúcsúztunk latintáncosainktól, a „mindig napra- és felvételre kész“ kínai utasunktól és még sok crew membertől az elkövetkezendő napokban...
Ezt követően még két hét következett a már rogyásig ismételt ázsiai útvonalon (31-én ugyanis leszálltunk!!!), ahol utoljára élvezhettük a jól megszokott kínai Hello Kitty kávéházat, az ínycsiklandó japán sushikat, illetve a koreai shoppingolásokat, (no, és az utcán sütött isteni édesburgonyát+, melyből különfélét árulnak mindhárom országban), csak hogy a legjobbakat említsem a téli ázsiai lehetőségeinkből!
Véget ért hát e nem mindennapi kaland, melyért még élek, hálás leszek, hisz‘ rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam, mesés szigeteket láttam és új barátokra is szert tettem (Andrii, Marijus...)! Örülök hogy megoszthatom veletek mindezt és köszönöm az érdeklődéseteket, kedves üzeneteket! Nem sokára folytatódnak a történetek!!! :D
ÜDVÖZLETEM!
Circusgirl
Ui. csakis életmód kedvelőimnek! :D
+ Az édesburgonya vagy batáta a szulákfélék családjába és a hajnalka nemzetségbe tartozó növény, melyet főként gyökérgumójáért termesztenek, de fiatal levelei is fogyaszthatóak. Neve ellenére nem rokona a burgonyának, csak a gumói alakja hasonlít rá. Magas a C-, B2-, B6-, valamin, E-vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a kálium, a réz és a mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma és neve ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják. A gyökérgumó húsának színe fajtától függően lehet fehér, narancssárga, sárga, lila, rózsaszín vagy vörös is. Süthető, főzhető, grillezhető, de akár édes süteményt is lehet készíteni belőle. Száz gramm energiatartalma 117 kalória.
