Bár, rég írtam blog-bejegyzést, azért volt pár jegyzet készülőben. Már többen kérdezték, miért e „se kép, se hang“-állapot, így gondoltam, megosztok egy-két történést az elmúlt 6 hónapomból... 

Magyarország. Budapest. Itthon vagyunk. Furcsa és egyben kellemes érzés. Február 5-én karácsonyozni amúgy sem mindennapi (bár, artista családoknál megszokott dolog az ünnepek és családi események rugalmas kezelése), de az itthoni csípős hideg is segített hangulatba kerülni. Öcskösnél még a karácsonyfa is állt! (Viccelődtünk vele, ti. ő az a típus, aki nehezen szok meg újat, így nehezen is válik meg a régitől. Ezek fényében, ki tudja meddig áll majd nála fenyő?!) A kezdeti pörgős napok után (örömködés, ajándékozás, találkozók) nekem már is mehetnékem támadt. Szerencsémre, nem kellett sokáig várnom, mert nem sokkal később Spanyolország felé vettem az irányt, szigorúan a „GIRLS‘ WEEK“ nevében! :D (Kedves barátnőmhöz utaztam ki, ezúttal egyedül.) A repüléshez nem fülött ugyan a fogam, de határozottan csodálatos érzés volt kis bőrönddel utazni, komplikációmentesen csekkolni, fényes nappal! A reggeli terminál sűrűjében, a kávé mellett, hirtelen egy artista-kollégára bukkantam, aki hogy hogy nem szintén spanyolba, a cirkuszfesztiválra tartott és nem kellett sok meggyőzés ahhoz, hogy én is kedvet kapjak a részvételhez. Nyomban elhatároztam, hogy felvetem a többieknek!

A járaton aztán külön ültünk, sőt én egy népes család (cseppet sem egyszerű) utazását asszisztálhattam végig. Meglepve konstatáltam, hogy az előre foglalt ablak melletti ülésemet (hogy aludni tudjak) sikeresen kisajátította egy asszonyság. Mellette középen bekészülve, beszíjazva ült száz kilós - nevezzük Dénesnek (ti. az egész család nevét megtudtam, kivéve a legfiatalabbét, akit csak „A GYEREK“ névvel illettek) - férje ura, aki tüstént közölte velem, hogy ő neki ilyen PÁÁÁÁNIK-ja van és most neki nagyon +++! Nos, megjegyeztem a nőcinek, hogy az az én helyem, de mindegy... (????) (Baromira nem volt az, de türelmes, jó passzban voltam és legalább megköszönték.) Pár perccel ezután derült ki, a CSALÁD többi tagja is jelen volt: fiúk, menyük, unokájuk, vejük! Ez azért volt „érdekes“, mert engem kiültettek a szélére, így a folyamatos kommunikáció a fejem fölött zajlott!

Amint felemelkedtünk a felhők fölé, a pesti köd tovaszállt és kisütött hét ágra a napocska. Ekkor a família legkisebb tagja felkiáltott:

• Jééé, itt már nyár van!

Na, ezen aztán hatalmasat nevettek, sőt a 3 órás út alatt, körülbelül 6x (ha nem többször) hangzott el:

„Hallottátok, mit mondott A GYEREK???“ :D :D :D

Miután sikeresen felszálltunk és Dénesünk rettegése kezdett alább hagyni (már korábban megállapította a kedves felesége, hogy ideje lenne CIHOLÓGUSHOZ fordulnia), erre a fiúk, Karcsika lett rosszul!

• Jaj, Karcsika, hát mondtuk, hogy egyél reggel! Nosza, rajta, vegyél gyorsan szendvicset, milyen kár, hogy nem csomagoltunk eleget! (Innentől aztán legalább tízszer hangzott el az „Egyél!“ – utasítás, majd később a fülkattogásra panaszkodás miatti „RÁGÓZZÁÁÁÁ MÁÁÁÁ!“-felszólítás.)

Dénesünk később a napsugarakat sem állta, tüstént megjegyezte:

• Ahogy leszállunk Mama, veszek is egy szemüveget a szememre!!!

Ezután libegtek be sorban a stewardessek, akik nem átallottak órákon keresztül ajánlgatni a fizetős büfé kínálatát, később pedig egyéb eladásra kívánt tárgyaikat. A nagycsalád ebben is roppant aktívnak bizonyult, mert tüstént feltankoltak szendvicsből és snackekből, de természetesen hosszas jelzőkkel kommentálva, milyen drága a repülős elemózsia! Mikor az igazán „férfiatlan“ steward is bemasírozott a márkás (marketing célra viselt) órájával, Karcsi igazán remek kliensnek bizonyult, ti. képes volt megdícsérni azt, így a zsákmányra éhes, jól idomított eladó ugrott is:

• Ugye?! Hát valóban csodálatos ez az óra, itt vettem a fedélzeten én is, természetesen! Magamnak! Mert megérdemlem! Ön is megérdemli, ha most megveszi, kap egy 5 eurós kávékupont ajándékba!

(Mily kecsegtető ajánlat egy 200 eurós óra mellé...)

A ‚Gyerek“ különben baromi jól elvolt csendben, nyugiban, a drága jó nagymama azonban nem bírt ki 5 percet unoka-molesztálás nélkül:

„Adjatok már a Gyereknek valamit, ne unatkozzon!“

„Karcsika!!! Add már oda a Gyereknek a TABLETTA GÉPET!“

„Karcsiiiiii, szólj az anyjának, hogy etesse már meg a Gyereket!“ és a többi...

Miután nyugalom költözött a gépre és a Gyerek is párszor körbeugrálta a nagyszülőket, ti. minden családtag ölében tiszteletét tette (szigorúan nagymamai utasításra) átvette a helyét Dénes sms-ezése. Írt, írt, írt, míg Karcsika rárivallt:

• „Apuuuu, nincsen net! Maradj nyugton!“

Pedig, feltételezhette volna drága apjáról, hogy azért még sem olyan ostoba, aki jó nagy felháborodással reflektált tüstént:

- „Tudom én fiam, kussoljál, én csak írok!“

Később aztán már nyugalomhoz jutottam, lévén hogy bekéretőztem az eredeti helyemre és kicsit elbóbiskoltam...

A spanyol vakációm nagyon izgalmasra és mozgalmasra sikeredett: 0-24-ben barátnőzés, rengeteg séta és csacsogás. Vásároltunk, főzöcskéztünk, vagy épp éttermekben, kávézókban üldögéltünk, no de még konditerembe is lejártunk, mert edzeni ilyenkor is kellett!!! :D

Többek között, volt szerencsénk visszatérni Alteába, méghozzá ugyanabba a kávézóba, ahol előző nyáron megfordultunk a többiekkel. Meg is fogadtuk tüstént, hogy még harmadjára is visszatérünk ide, ha addig élünk is. Majd egyik divatbutik kirakatában kiszúrtam egy táskát, amibe roppant mód beleszerettem. Tök egyedi, kifordítható, 2 az 1-ben féle szuper bőrtatyó! Azonnal megvettem! (Ilyen helyzetben nem lehet mást tenni, ugye!?)

Úgy alakult tehát, hogy eljutottunk a cirkuszfesztiválra, Albecetebe, ahová Robiék is velünk tartottak. (Főképp, hogy ők vezettek :D És hát nem kellett nagyon győzködni őket!) 3 óra kocsikázással értünk át, még városnézésre is volt idő bőven, csak az a fránya csendes pihenő tett be, mert kissé „világvége-érzésünk“ lett a „sehol senki“ - állapot, kiürült utcák és zárt üzletek tömkelege miatt. (Szieszta télen??? Minek???) Közben összeszedtük barátunkat, Ákost is, aki mint fesztivál-versenyző volt ott. Alig vártuk az estét, hogy kezdődjön a gála! Nagyon jó számokat láthattunk, igazán megérte elmenni, de a hangulata és a szervezés meg sem közelítette a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválét és hát a zsűri munkájában is akadt némi kritizálni való, bár összességében az arany és ezüst díjak rendben voltak pláne a roppant erős volt mezőnnyel! Persze, rengeteg szakmabeli tette tiszteletét az est folyamán, ment a smúzolás... Elég kiábrándítónak találtam, mert szemmel láthatóan a nagy igazgatók, ügynökök zöme csupán kötelező jelleggel volt jelen és nem is érdekelte, mi folyik a porondon. Az is látható (tisztelet a kivételnek), hogy szigorúan kapcsolatépítő jelleggel beszélgettek, az ismeretlenebb emberekkel még csak meg sem próbáltak kedves arcot ölteni. De hát ilyen az üzleti világ, itt is a pénzről és érdekekről szól minden. (Sok gondolkodni valót szolgáltatott ez nekem később...)

Másnap aztán a magyar ismerősök (a már említett artista, kinek a jegyeket is köszönhettük, illetve kollégánk, Ákos) jöttek át hozzánk Benidormba, így a teljes show-vacsorára is volt szerencsém beülni és még egyszer megnézni drága barátném szereplését a Palace-ban. A kaja fincsi volt és sok sztori elhangzott az asztalnál. Kollégánk ontotta a múlt vicces történéseit, kollégákról, a fővárosi nagycirkusz kulisszáiról, illetve egy-egy nagyobb névről a szakmában, Ákos pedig különböző fesztiválos tapasztalatait osztotta meg. Ami a legmeglepőbb volt talán, hogy az ukrajnai rendezvény alatt (amihez több hetes munka is járt) úgy élhetett, mint egy kiskirály. Pont abban az időben történt ugyanis, amikor a helyi pénz nagyon leértéktelenedett a háborús eseményekből kifolyólag, így eurós fizetése tripla annyit ért, ráadásul tengerparton lakhatott és kedvére edzhetett a szabad ég alatt... No, de vissza a vacsihoz. Az este folyamán még felbukkantak ilyen-olyan artisták, mert mint kiderült sokan átjöttek Albeceteből, illetve Benidorm amúgy is egy artisták által kedvelt nyaralóparadicsom, sokaknak akad háza is. Végül, hosszúra sikeredett az éjszaka, lett nagy bározás, borozás és biliárdozás... Reggel 5-kor estünk be az ágyba, amit aztán dögrovás követett... :D

Aki bepillanta a showba, van két kis rövid összevágás:

https://www.facebook.com/LucaChiarva42/videos/2022320157995535/

https://www.facebook.com/BenidormPalace/videos/1270553053011277/

Azóta itthon vagyunk, már-már túl sokat is. Mivel teltek napjaink? Természetesen, rengeteg edzéssel, intézkedéssel és készülődéssel az új shownkhoz. Azért igyekeztünk kihasználni minden percet és szuper programokat szerveztünk: sokat járunk színházba (Madách musicalek, Recirquel, cirkuszi showk), el-ellátogattunk vegán rendezvényekre, piacokra, rengeteget főzöcskéztem (ez nagyon tud hiányozni a hajón, mert kikapcsol, habár a szülinapomon történt 9 órás főzést lehet, hogy túlzásba vittem :D), és sokat kirándulgattunk is... 

Egy kis edzéses betoldás: 

Na jó, ez még nagyon nincs kész!!!

Megjegyzés: Hála Zoli bá'-nak, illetve akrobata barátainknak, Csillának és Lacinak, rengeteget haladtunk a 6 hónap alatt!!! :)

Na, még egy-két történet, milyenek is ezek a magyarok??! :D

A jánoshegyi libegő sorában: Tűzött a nap, amit én a garbó ellenére is csudamód élveztem. Előttünk, mögöttünk ment ezerrel a méltatlankodás, hogy miért haladunk ilyen lassan. (Bezzeg a japánok, akik híresen szeretnek sorban várni... Ők még abba is képesek beállni, amiről azt sem tudják, hol a vége és mihez vezet! Pusztán az embertömeg nagyságából következtetnek arra, hogy jó dolog vár rájuk...) Mi nyugodtan, türelmesen ácsorogtunk, míg meg nem jelent egy külföldi pár, akik ingyen és bérmentve kínálták a már megvásárolt jegyüket. Az előttünk állókhoz léptek oda, akik jó magyar mentalitással meg sem várva, mit akarnak a külföldiek, rávágtak a „Nem, kösz!“-t. Ekkor ocsúdtam fel (pláne, mivel már a 3. nemet véltem kihallani a tömegből) és rákérdeztem, mennyiért akarnak megszabadulni a fölös jegyeiktől. (Gondoltam, csak megéri, ha olcsóbban adják, mint a pénztár!) Ők kedvesen rám néztek és közölték, semmit nem kérnek, csak nem akarják, hogy kárba vesszen. Így történt hát, hogy ingyen élvezhettük a libegőt és még a jegy automatához való sor végét is levághattuk. Nagyot sétáltunk, voltunk a kilátónál, az ún. béka-tónál (ami inkább pocsolya :D), majd eldöntöttük, hogy legyalogolunk a hegyről, ami jó kis izzasztó egy órás cardio-gyakorlatnak bizonyult, garantált popsi-izomlázzal!!!

Miuán leértünk a jól megérdemelt jutalommal...

De megjártuk húsvétkor Bécset is, ahová azért vonatoztunk, hogy láthassuk a csodálatos Soleil cirkusz egyik legújabb műsorát: Amalunát. Bár, az időjárással nem volt valami jó szerencsénk, azért megérte kimenni. Igaz, a zsonglőr gyíkembert (Viktor Kee új utódját) nem láttuk (pedig Olit leginkább ő érdekelte volna), ugyanis, mint utóbb kiderült, pont a beugróját láttuk, aki bár a szerepet jól játszotta, csak épp nem zsonglőr, hanem ugródeszkás.

Jártunk Szegeden és Mórahalmon is, ahol előnászútunkat tölthettük el - kis öcsikém jóvoltából - luxus jurtákban! Mindenkinek ajánlani tudom ezt a jópofa Homoki Lodge nevű helyet, pláne, aki modern körülmények között vágyik  természetbe! (Arra azonban készüljetek, hogy a szálláson belül minden iszonyatosan drága, az árakat csak euróban tüntetik fel, viszont közel van Szeged és a Mórahalmi Fürdő!!!)

A homoki jurták:

Gyönyörű helyeken, pipacsok között bicikliztunk nagy sárjárós bringákkal, ami egy órára elvihető  volt! :)

http://homokilodge.com/hu/

Szeged

Itt születtem és ide járt anyu az egyetemre mikor már a pocakjában voltam!

Ilyen gyönyörűséges pozsgás növénykékre tettünk szert egy üvegházas helyi kertésztől:

E kertész-gyűjtő hölgyet egyébként Oli vadászta a neten és a sors ajándéka volt, hogy épp Mórahalom és Szeged között talált ilyet, ugyanis drága párom hetek óta specifikusan kereste őket új lakásunk dekorációjához! Igen ám, ugyanis nagy költözködésbe is csaptunk. 

Egyébként csak egy jó tanács, senki ne akarjon több helyiséget egyszerre berendezni, mert túúúúúúl nagy munka! Meg is jegyeztem pár héttel később, Ikeát és bútorboltot nem szeretnék látni a közel jövőben! :D :D :D

Következő kalandunk egy levegő hakni volt, melyre fel kellett tupíroznom a kondimat a 12 méterbe való könnyed felmászás érdekében és Olinak pedig igen csak fel kellett kötnie a gatyát, hogy leküzdje tériszonyát!

(Igen, van neki, ráadásul ilyenkor ún. para-izzad!!! Eredmény gyanta és tripla zia a kezünkre...) 

A kiscelli múzeumban:

Igen, sikeresen túléltük, nagyon jó kaland volt, és most már átestünk a szent keresztségen, mostantól nem lesz probléma magasabban melózni talán...

Végül aztán, még egy filmforgatásra is futotta ereimből a visszaindulás előtt:

A "Standby" - kifejezés arra utal, hogy gyakorlatilag egész nap bemelegítésben voltam, lesben állva, hogy szólitsanak. Jó, jó, a sarki kávézóban is rengeteget ücsörögtem, ahol is kb. 7 kávét fogyasztottam el 3 nap alatt. A sminkem természetesen, minden reggel hajnalban elkészült (röpke 1,5 óra alatt)... Nekem nem volt probléma így haza menni esténként, inkább csak lecsutakolni... Azért buli volt, rengeteg érdekes embert ismertem meg, ugyanis boldog boldogtalan statisztál mellékesben: táncosok, színészek, jogászok, munkanélküliek, nyugdíjasok, főiskolások/egyetemisták, útkeresők, "pillanatnyilag nem tudják mi tévők" és a többi...

A filmről egyelőre sajnos nem beszélhetek, de azt elmondhatom, hogy rengeteg külföldi filmet forgatnak kicsi hazánkban és rengeteg statiszta munka akad, amiből is nagyon kiokosodtam. Dió héjban: annál jobban fizetnek, minél többet bevállalsz.  Egy extra tehetség vagy adottság sem számít annyira, mintha pucér feneket villantasz, vagy félmeztelenül rohangálsz a kamerák előtt...

Arról is külön blog epizódot lehetne írni, milyen beszélgetéseket csíptem el szingli vagy éppen párkapcsolati krízisben úszkáló fiataloktól... Nos, maradjunk annyiban, néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi van ezzel a világgal!!!

No, de mége sok programot megelőzően, belekezdtünk életünk egyik legnagyobb showjának, az esküvőnknek az előkészítésébe...

A következő, rendhagyó epizódomat teljes egészében e témának szentelem majd, így akit érdekel, mi az az „ara-para“ (igen, létező jelenség :D), milyen amikor a család „csakis“ jót akar (de hát a pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve) és milyen, amikor azt gondoltad nem nagy ügy, mégis hatalmassá tud duzzadni, akkor tartsatok velem legközelebb is!

Üdvözlet mindenkinek!