Őrültségek, állatságok a csodálatos Japánból, zombikkal, esővel és tájfunnal fűszerezve

2017. szeptember 23. - CircusGirl

Hol is hagytam abba? Ja, a másnapi kalandról tettem említést, mely alatt röviden és tömören: ****-á áztunk! Shanghaiban sétálgattunk a kikötő közeli Wusong Paotaiwan N. Wetland Parkban. Ez egy fizetős, hatalmas liget, de meglehetősen kopottas, felújításra szorul. A le-lecsapó villámokból érezhető volt, hogy valami közeledik, így nem sokkal később elindultunk visszafelé. „Égszakadás-földindulás, a fejemen egy koppanás“, már a híd közepén jártunk, mikor eleredt nagy kövér cseppekben az eső, rá 2 perc múlva pedig megérkezett a zuhé. Futottunk, mint az őrültek! Szandálban, hátizsákkal, laptoppal a hátunkon. Aggódtam, hogy el ne ázzanak az elektromos kütyük, no meg drága férjem majrézásának köszönhetően paráztam, mivel azzal riogatott, itt aztán belénk csap a villám és ő mindig képes bogarat ültetni a fülembe vagy képes meggyőzni bármiről. (De tényleg! Tavaly pl. sikeresen elhitette velem – hiába voltam biztos –, hogy a Szabadság híd a Petőfi híd, így majdnem elkéstem az A38-as tv interjúmról, mert az előbbinél rakott ki...) Csurom vizesen estünk be a terminálba, ahol aztán fél órát ácsorogtunk légkondiban, ti. lezárták a hajóra vezető légi folyosót! Hál‘ isten, kaptam kölcsön kardigánt, így levethettem ázott felsőrészemet. Öröm az ürömben, hogy miután beengedtek, nem kellett röntgenezéssel bajlódni, így csempészett gyümölcseim aznap nem kaptak sugárzást! :D

A park:

Zombijárat volt (Így nevezzük, mikor 95%-ban öreg kínaiak vannak, ugyanis pont olyanok, mint az agyatlan holdkórosok: Esznek, rágnak, köpnek, ide-oda mennek érthetetlenül motyogva és fittyet hányva az esetleges utasításokra, ill. a „tilos belépni“ táblákra...) a javából, ugyanis az utas drill kész kabaré volt. A kollégáim szívták is a fogukat rendesen, én csak röhögtem! Nagy kár, hogy nem lehet fotózni, videózni... El sem tudjátok képzelni, hányféleképpen tudnak belebújni egy mentőmellénybe. Mintha azt kellene demonstrálniuk, hogyan NEM lehet felvenni! Úgy viselkedtek, mint a rossz óvodások! Ahogy sorba állítottam őket, azzal a lendülettel pördültek ki vigyorogva és szambáztak a korláthoz fotózni. Nem akarták sehogy sem felfogni, hogy hagyják szabadon a járást, hiába üvöltözött velük pöffeteg olasz főnököm! Amikor meg nem tetszett nekik a tömegben való ácsorgás (mondjuk ezt meg tudom érteni), nekem hőbörögtek választ várva, miközben nem vették a lapot, hogy egy árva szót sem értek a nyelvükön, gondolták, ha rendületlenül magyaráznak, egyszer csak megértem...

Következő este Oli leugrott csocsózni fél órára. 4 óra múlva vissza is tért... :D Így másnap nem bírt felkelni, de én korán kipattantam, mert alig vártam, hogy Fukuokán töltsem a napot! Rögvest belefutottam az épp‘ érkező Kipbe, majd neki vágtam a városnak, mivel egy előadást raktak csak be, így végre bőséges időm akadt, sőt annyi mindent csináltam, mint máskor 3 kikötés alatt!

Kellemes idő volt, vásároltam, kávéztam, neteztem, piacoztam, sétafikáltam, majd 1-kor találkoztam mindenkivel a Hard Rockban, hogy megünnepeljük az egyik táncos, Giorgia szülinapját. Oli kirendelte a létező legnagyobb és legdrágább fogást: barbecue-bordát, én pedig kis adag garnélás cézárt ettem!

A csapat :D

Majd ismét külön lődörögtünk, míg el nem jött az egyetlen japán ismerősünkkel – Siggel – való találkozónk ideje!

Sigget, aki 40 körüli, szingli pasi, sokat dolgozik, de saját cége van, így nem él robot üzemmódban, (sőt focizásból érkezett) még első szezonunk alatti overnighton ismertük meg, az ír pubban. Jól beszél angolul, élt Kanadában, így jóval nyitottabb és szélesebb látókörrel bír, mint a sararimenek (=japán üzletember). Nagyon kedves (már nem először segített ki minket, most épp a címére rendeltem csomagot) és érdeklődő. Én is feltettem neki egy tucat kérdést, kifaggattam Osilitantéról, a múltkor említett Sfej mesehősről, az öngyilkossági rátáról és egyéb sztereotíp feltételezésekről. Megerősítette, hogy a sok hajmeresztő történet¹mind igaz... Kérdezte, milyen a kabinunk, megmutattam neki fotón. Reakció: "Jé, ez nagyobb, mint az én lakásom!" Úgy tűnt, nem viccelt...

Aznap este nyomtuk az utolsó Kip nélküli verziót, amit ő nézőként élvezhetett, majd lementünk vele crew partyra. Ahelyett, hogy mesélt volna Fülöp-szigeteki nyaralásáról, vagy arról, milyen volt első alkalommal megpillantani személyesen a barátnőjét, inkább aktuális problémáit vette sorra (máris talált bőven), felmondási széndékától kezdve a jövőjétől való aggályokig. Igyekeztem felrázni és inkább a pozitív élményeiről faggatni. Különben is, nekem panaszkodik, mikor egy cipőben járunk a hajós kellemetlenségek tekintetében??? (Ennél már csak az idegesítőbb, amikor nála sokkal, de sokkal kedvezőtlenebb helyzetben lévőnek sír a szája...) Azért átadtuk neki a budapesti szuveníreket és ő is meghozta nekem a kívánt hajfestéket és egy-két cuccomat. Rendszeres olvasók már tudják, nem egyszerű eset, sőt, ha nem lenne, ki kéne találni! :D (Bevallom, néha nagyon mulatságos sztorikat szolgáltat, de istenem, olyan jó kifigurázni, ahogy mindenkinek az agyára megy.) De akármilyen idegesítő, azt el kell mondanom, hogy nem rossz ember, megbízható és segítőkész. Most szemmel láthatóan örül, hogy mi visszatértünk, mert nem igazán volt társasága nélkülünk. (Míg más menekül előle, én mindig igyekszem az összképet szem előtt tartani!)

Az utolsó Kip mentes nyitókép és finálé pillanataiból:

4 nappal később már közösen nyomtuk hát a showt, így kénytelen-kelletlen visszatértünk régi zenéinkhez, kosztümeinkhez, de az új trükkjeink beleigazításával. Izgultunk is picit, hogy jön majd ki a lépés, de megoldottuk!

Show előtti készülődés:

E frizurám olyan jól sikerült, gondoltam megosztom veletek :D

Nincs két alkalom, hogy ugyanolyan lenne...

Következő Shanghaiban nagy meglepi ért bennünket: belefutottunk magyar akrobata barátainkba, kik egy másik hajón, mellettünk állomásoztak! Mivel volt programjuk és úton voltak többed magukkal a híres/hírhedt „fake-marketre“², lebeszéltünk egy legközelebbi találkozót (ami nem jött sajna létre, némi VIP utas miatti kikötő lezárásos kalamajka miatt... :( ), majd elsétáltunk ahhoz a parkhoz ahol pontosan 2 évvel ezelőtt jártunk Kippel, ez volt anno első kína-élményünk.

War Memorial Park:

Következő úton ismét Fukuokába tartottunk, ahol végre tudtam bicajt szerezni és eltekertem kedvenc helyemere, az Ohori-parkba. Közben rácsodálkoztam az időközben elszaporodott tavi rózsákra. Klassz idő volt, ismét élvezhettem a felöltöztetett, babakocsiban tolt mini kutyák látványát, a tó tündöklését, virágok ragyogását. Később pedig volt még bőven időm boltozni.

Volt aztán cruise Kagoshimába, ahol végre túlmerészkedtünk komfort zónánkon és Kippel karöltve bezötyögtünk villamossal a centrumba. Kip természetesen nem hogy nem mondott fel, hanem már következő szerződését fontolgatja, ezt sikeresen taglalta üvöltözve a villamoson a másik ülésről! (Egy hét alatti szakaszai, melyeket napokon át hallgattunk pro és kontra: „Felmondok azonnal“ – „Na jó, maradok“ – „Talán hosszabbítok márciusig“ – „Lehet alá kéne írni még egy félévet“ Gondolom, nem csodálkoztok, miért nem vesszük soha komolyan...

Ezután két Nagasakis cruise következett, vagyis következett volna, mert a másodiknál közbe szólt a hírhedt tájfun! Oly‘ hatalmasnak ígérkezett, hogy tudva lévő volt, nem tudunk majd kikötni. (A másik cég törölte is járatát, Shanghaiban maradt, de a Costa megindult, gondolták, jó lesz ezeknek 3 nap a tengeren és slussz!) Valóban ez történt, hánykolódtunk az első nap, mozgott a hajó, recsegett-ropogott minden, könyveim dőltek a polcon, hangszóró esett le az asztalról, fürdőajtó csapódott ki-be, mialatt az utasok szanaszét okádták a fedélzetet. Mi ezalatt fodrászkodtunk (énekes Scott melírozta és vágta a hajamat) edzettünk, puzzle-öztem és írást elemeztem (Grafológiai tanulmányaimat ugyanis a mai napig űzöm, Shanghaiban van skypos konzultációm is!), elvoltunk. J Egyébként, a dél-koreai Jeju mellett keringtünk, ahol a parti őrség sokkot kapott (egy tiszt mesélte), hogy mit keresünk ott! (Ugyebár régen egyik állomásunk Dél-Korea volt, de mióta megszakadt a diplomáciai kapcsolat a két ország között és Korea nem hajlandó vízumot adni a kínaiaknak, így ez ugrott, nem mehetnek a hajók. Ráadásul, feltételezzük, csakis mi voltunk képesek aznap keringeni a vízen...) Érdekes módon, másnapra kitisztult az ég, tükörsima lett a tenger és gyönyörű napsütés köszöntött ránk, szerencsére aznap léptünk fel. Ettől függetlenül, nem kötöttünk ki, mivel közelébe sem voltunk Japánnak, így időt sem állítottunk. (Mi ugyanis állandó „1 óra előre, 1 óra hátra“ tologatásban vagyunk Japán és Kína között.) Tehát, ilyen cruise-t is el lehet itt adni, de legalább nem voltunk tengeri betegek. Ami inkább zavaró volt, az a folyamatos sötétség, mivel nálunk (a földszinti és azalatti szinteken) le voltak zárva az ablakok, így a kabinunkban is. Indokolt volt, mivel a 3. emeletig is csaptak fel hullámok, ám! Aztán hallottuk, hogy állítólag az egyik utas öngyilkos akart lenni, mindezt erkélyéről való leugrásban kívánta kivitelezni, de hogyan állították meg, azt sajnos, nem tudjuk...

Made in Japan

Akkor szemezgessünk egy kicsit a japán szépségápolás világából!

Nincs még egy ország, ahol egy drogériába lépve könnyen elbizonytalanodhatsz, hogy játékboltban vagy valami perverz, felnőtt játékokat árusító helyen jársz! Pedig nem! Itt minden az arc- és bőrápolást szolgálja!

Kezdjük egy lightossal, egy cukival! Hát- és vállmasszírozó:

Egyik kedvenc: Ronaldo cumija, ami egy arcizom tornáztató eszköz...

Száj vagy mosoly tágító izék... MINEK?????

A kacsaszáj a legnonszenszebb, szerintem...

Orrszőr eltávolító:

Hab a tortán a romantikus, kondom-féle csomagolás...

Hmmm, gyere Drágám, szedjük ki egymás orrából a szőrt! Fűűű, de romantikus!!!

Erre azóta sem jöttem rá, mire szolgál...

Igyatok egész nap energiaitalt, hogy jól menjen a munka!!!

Arcsimító eszközök...

Nekem mint egészségtudatos (mániákus :D) valakinek a szupermarketezés mindig kötelező program. Többen kérdezik, hogy 95%-os vegánként, min élek. (Nos, az életmódom más lapra tartozik, de avokádó, gyümölcs, zabpehely, tofu, mandula- és szójatej, babfélék, főtt gesztenye, magvak mindig van a listámon.)

Mostanábban úgy szemlélődöm, mint első hetekben anno! :D

A sok sületlenség és baromság ellenére imádok köztük lenni, így örömmel élnék 1-2 évet Japánban! (Örökre azért nem, no és nem Tokióban...!) Miért? Mindenütt cuki nénikéket, bácsikákat látni, akik türelmesek, rendezettek, nem ritán Micky egeres vagy Snoopys kiegészítővel (ellentétben a budapesti lestrapált, szatyorral zötyögő „itt fáj, ott fáj“ idősekkel), illatozó emberek (nincs csípős hónaljszag), rendezett tömegközlekedés (nem egy 28-as vagy 9-es busz, itt szinte enni lehetne az ülésről! Márha nem lenne tilos... :D), szemét sehol (igaz, kuka sincs :D), zenélő, ragyogó és higiénikus illemhelyek, mindenkitől udvariasságra, segítőkészségre lehet számítani, óramű pontosak a vonatok (Hajrá MÁV!) és még sorolhatnám...

Imádom a nagy modernség ellenére megtartott régi villamosokat, ill. klasszikus taxikat a csipkével borított üléseikkel!