Beálltunk a 7 napos útvonalra: Bari (Olaszország) – Korfu – Athén – Mykonos (2 nap) – Santorini – Tengeri utazónap

I. Bari nagyon bűbájos hely, nem is kicsi! Egy hatalmas óvárosból és egy modern részből áll. Rengeteg templom és katedrális található itt, csodaszép épületeket lehet felfedezni az utcákon. (Hasonló, mint a pesti belvárosi villák és lakóházak, ráadásul minden jó állapotban van, nem úgy, mint Nápolyban.) Besétáltunk a városfal mentén a centrumig, nézelődtünk, boltoztunk, majd beültünk az első szimpatikus kávézóba beszélni kicsit az otthoniakkal, illetve hogy megebédeljünk. Pont olasz ünnep volt, így meglepetésünkre, délutánra szinte minden bezárt.

Este már az előadásunkon munkálkodtunk, ugyanis a főnökség megkért, hogy rövidítsünk picit a shown, mert a két előadás közé akarják tenni a hivatalos díszkoktélozást. Azt gondolnánk, rövidíteni egy műsort egyszerű, nos nagyon nem! (Minden videó és zene percre pontosan van vágva, illetve az átöltözések kiszámolva, de megtettük a tőlünk telhetőt és bő 8 percet lefaragtunk a videókhoz nem nyúlva, illetve minden számot benne hagyva, ellenkező esetben borult volna a történet...)

II. Az átállás miatt hamar eljött fellépésünk, a második (Korfus) kikötő napja. Reggel lenyomtuk a próbát, igen kis tömör, tüchtig produkciónk lett, néhol csak kapkodtam a fejem, de azért könnyebb lesz így nekünk is, mert előbb érünk el a meghajlás részhez! :D

Természetesen, ez a nap csak erről szól, lehetőségünk sincs kimenni, mert mindössze délután 2-ig áll a hajó.

Ennyit látunk egyelőre ebből a szigetből :D

III. Az Athén nap viszont csúcs szuper volt! Olyan régóta vágytam már ide, és egyébként is baromira tetszik Görögország!

Pireusban kötünk ki, fél óra távolságnyira a fővárostól. Ismét városnéző buszra pattantunk és meg sem álltunk az Akropoliszig. Megnéztük a Parthenont, a Dionüszosz színházat és a körülötte lévő épületeket, de sajnálatunkra, igen kevés maradt meg az ókori csodákból.

Másik szomorú dolog, hogy nem elég, hogy mindent lekerítettek, így csak messzebbről lehet szemlélődni, de még a vicces („funny“) vagy vidám fotók készítését is betiltották! Először nem értettük, hogy a civil ruhás szekusok miért sípolnak rá boldog-boldogtalanra, aki a levegőbe ugrik. A kopott sziklás köveken veszélyes ugrabugrálni? De amikor a sima kavicsos talajon kézen álltam, felhangzott a büntető sípszó és lélekszakadva rohant egy nőci! Nem csak azért, hogy leteremtsen, hanem hogy kitöröltesse a fényképet!!! Hallottatok már ilyet??? Kérdeztem, mi a probléma, a válasz: Mert itt komolynak kell lenni!!! Úúúúúristen, hát mi a különbség egy grimaszos, vidám mutogatós kép és egy kézenállás között??? Vagy akkor tulajdonképpen még mosolyogni sem szabadna? Úgy látom, hülye szabályok mindenütt találhatók a világban!!! :D (Természetesen, megoldottuk, ugyanis spárgás képünket ki sem szúrták, a kézenállóst pedig később a kukából visszaállítottuk. Nem is hülyeség az okostelefonoktól, hogy 2x is törölni kell valamit ahhoz, hogy tényleg eltűnjön! :D) Azért lelombozott, mert hagyján hogy nagy emeléses pózokat terveztem e jeles helyszínhez illően, de ráadásul az, hogy másodpercenként fütyülnek ki valakit, roppant zavaró... Később még sétáltunk a közeli parkban, de az ún. Táncszínházat nem tudtuk megnézni, mert zárva volt, Szókratész börtöne (amiről egyébként nem tudják pontosan, mi lehetett, a börtön csak az egyik felvetés...) pedig nem volt valami nagy szám. Utána visszamentünk a kikötőbe és arra lézengtünk, vásároltunk, ettünk, neteztünk estig.

Akropolisz album:

IV. Másnap Mykonos következett, ami egy nagyon-nagyon klassz sziget! Sajnos, úgy jött ki, hogy én tudtam kimenni első nap, Oli pedig a második nap. (A kimenőnk ekkor még nem esett egybe.) Ez az a hely, ahol két teljes napot állunk, így egész éjjel kint lehetne lenni. (Már amikor a tilalmi rotáció lehetővé teszi.) Egyedül vettem nyakamba a városkát, ami egy bűbájos turista falu inkább, pirinyó utcácskákkal, boltocskákkal, a tipikus kis fehérre meszelt kék ajtós-ablakos cuki görög házakkal, kék tetős templomokkal és szélmalmokkal. Mégis modern, mindenféle luxus márka épp úgy megtalálható, mint a jópofa szuvenírek, ékszerek, kézzel készített cipők, saruk, görög ruhák stb. és dizájnos bárok, diszkók. Érdemes teli pénztárcával jönni vagy üressel, ha nem akarsz legatyásodni! :D

Gyönyörű Mykonos képek:

Miután kinézelődtem magam, buszra pattantam, hogy a táncosok után menjek a Paradise Beachre, ami épp olyan bulihely, mint az ibizai Bora bora Beach, ahol annó az oroszokkal ünnepeltünk. Itt is megfordul legalább annyi őrült és bulizó fiatal. Jött két Mr. Muscle is kézen fogva... Szemmel láthatóan, senkit sem zavart. Szól a technó, folyik a pia, koktél órákkal csábít a bár, GoGo lányok rázzák a popót, Pucér Pasi¹ beterpesztve kiterül a napon (majdnem sokkot kaptam), monokinis-tangás lányok épp úgy napoznak, mint monokinis nyanyák! :D Viszont jó, hogy nincs strandbelépő, tiszták a mosdók és öltözők, ingyen vannak napágyak, és babzsák fotelek várják a látogatókat. Sikeresen megtaláltam a többieket, így jó pár órát elidőztünk, amíg már nem bírtam tovább fetrengeni és visszatértem a városba.

Beach:

Nagy nehezen megtaláltam a tökéletes mágnest (tényleg nem volt egyszerű, bőség zavarába kerültem!), legalább 10 dolgot felírtam a „később megveszem“-listámra (:D) és beültem egy étterembe, ahol nem csak estebédeltem, hanem a blogomat is feltöltöttem! Ahogy ment le a nap, úgy lett egyre nagyobb a forgatag, beindult az esti pezsgés, rengeteg zenés-táncos hely tárta ki kapuit. Volt olyan utca, ahol azt hittem sorban állnak az emberek, pedig csak tömeg áradt befelé, lépésben haladva. Egyébként, horgonyos hely és legalább másik 4 nagy hajó is ott állomásozott, képzelhetitek mennyi volt az 1m² –re eső turista! Még élveztem volna a nyüzsit és az estét, de egyedül nem volt az igazi, így visszatértem a fedélzetre kicsi férjecskémhez, aki ezalatt megcsinálta a nagymosást! :D

Mindenesetre nyaralóhelynek mindenképpen ajánlom bárkinek, fiatalnak, idősnek!!!

Miután visszatértem a fedélzetre, le is szerveztem Olimnak egy masszázst, ugyanis véletlenül meghallottam, hogy az egyik kabintakarító srác, szakképzett indonéz masszőr! Nagyon aranyos, bár nem sokat beszél angolul, az ára „All what you want!“ (=Azaz, amennyit gondolsz!), így mi a szokásos „kabinba-sutyiba-jövő-Spaslány‘ rátát adtuk, melyre hálás, elkerekedett szemekkel jegyezte meg, hogy sok! Na, nálunk, ő biztos gyakori vendég lesz! :D

V. Következő nap tehát, én voltam „szolgálatban“² , így hatalmasat edzettem a színpadon és a konditeremben, majd fenn a nyílt decken (11-en) lazultam, ahol az animátorok táncoltatták a hajón lebzselőket, ugyanis meglepően sokan maradtak aznap bent... (Oli mit csinált odakint, arról nem szól a fáma, de javarészt csak nézelődött, illetve netezett.)

Ja, múltkor kifelejtettem egy vicces esetet! Tudjátok, van hajós igazolványunk (az ún. Crew ID, mely egyben fizetőeszköz is a fedélzeten), ezt csak a szekusok, esetleg a kikötői hatóság, no meg a báros/boltos látja... 4 év alatt sosem kérték, hogy a fotózáshoz felvegyünk valamit, mivel nincs egyenruhánk! Itt viszont ránk adták a Costás téli kabátot (!), amin nem is igazán látszik, hogy céges darab! Szóval, tök felesleges, de felvettük! :D És akkor még ott van a mágneses névkitűző, amit állandóan viselünk. (Oly annyira hozzá szokunk rendszeresen, hogy otthon az első napokban automatikusan nyúlunk érte.) Nos, Oli ismét Giorgio lett :D, mivel az "Olivér"-t rá sem tették neki...

Egyébként, új utasaink mások, mint az előzőek, ők déli olaszok. Kis főnökünk, Guicy mondta is, hogy udvariatlan, hangos bagázsra számítsunk mostantól! Remek! Nos, valóban a kínaiakra hajaznak! Ezúttal pl. annak voltam szemtanúja, ahogy egy apuka mérgesen hőzöng a szekusnak, mondván felborultak a gyerekei a csónakban. (Megjegyzendő, hogy egyik gyerek sem ordított, láthatóan, semmi bajuk nem volt.) Szegény barátunk csak ennyit mondott kedvesen: „Sajnálom uram, de a tengert nem tudjuk kontrollálni!“ És milyen igaza van! A múltkori tenderes³ helyen mellettünk egy gyerek lógott ki folyamatosan a csónakból, mindenáron vízbe akarta lógatni a lábát (ami kivételesen, érthetően tilos...), de a szülők csak nézték bambán, mint moziban, szóra sem méltatták. Mondanom sem kell, a hajón álló biztonsági tiszt meglátta, majd igen szigorúan helyére tette a „hülyegyereket“, hogy eszébe se jusson többet ilyesmi. Durva, mert 13 körüli (nem értetlen 5 éves) formáról beszélünk...

VI. Következő alkalommal a csuda klassz Santorini szigeten, Tírában vertünk horgonyt. Nem mindennapi város, ugyanis egy szikla tetején terül el, ahová először is fel kell jutni! Aki nagyon fittnek érzi magát, nekivághat gyalog (hajrá!), de van libegős felvonó és szamárhátas megoldás is!!! (Ez utóbbi biztos nagy kaland, de fel kell készülni a forróságra, kakiszagra és a szamarak esetleges hangulatingadozásaira.)

Csodás képek Santoriniből:

Ezúttal a felvonóra esett választásunk (6 euró, de hajósoknak csak 1 :D), mellyel hip-hop a csúcson találtuk magunkat. Hatalmasat sétáltunk a Mykonoshoz hasonló kis fehér-kék házak, templomok, hotelek, boltocskák között, melyet a gyönyörű panoráma tett még érdekesebbé. E lapos háztetők csábítanak egy kis ún. „free-run“-ra, azaz extrém háztetős ugrándozásra, engem is megihlettek a kézenállásra! Ezen kívül rengeteg nagyon érdekes galéria található mindenféle műalkotásokkal: festményekkel, edényekkel, különböző textil- és kézi munkák sokaságával. A legnagyobb tetszésemet egy bronzszobrokkal teli üzlet nyerte el, ahol több kaucsuk pózban álló, egyensúlyozó, táncos vagy cirkuszos jellegű darabot is találtunk. Sajnos, a kedvencem túl nagy darab (bent az üzletben nem engednek fotózni), de ha egyszer megcsinálják kisebben, azt tuti megveszem!

Később a weboldalon találtam pár fotót a boltjukról:

Több smoothie-juice bár is van, ki is próbáltuk az egyiket, az avokádó-spenót-zöldalma-goji egészségbombát választottam! Felért egy édes jégkásával!

Később pedig egy sushi étterembe ültünk be, nem mondanám, hogy „TIPIKUS GOROG⁴“, de nagyon jól esett!

Miután kiélveztük a napot, minden aprónkat elköltve, nem maradt zsetonunk a visszaútra, így gyalogosan battyogtunk le. Megtapasztaltuk így a szamárút minden előnyét-hátrányát és jó edzésnek is bizonyult, remegett a lábunk, mire a kikötőbe értünk. (Nem elég, hogy végig lefelé kell lépcsőzni, de mivel felettébb csúszósra kopott a járdakő, és az ürülékekeket sem árt kerülgetni, így folyamatosan koncentrálni kell a lépésekre, de 30 percnél nem tart tovább, és edzettebb idős nénik, bácsik is megbírkóztak vele.)

VII. Elérkezett a cruise utolsó napja, a Sea/Navigation Day⁶. Welcome-meetinggel indult a nap, ahol a frissen felszállt dolgozókat köszönti a kapitány, pizzával és süteménnyel. E kapitány (meglepően jól beszél angolul) és a vezetőség (kivéve a már említett gülü szemű hotel dirit) nagyon szimpatikus! Ez mindig jó hír, pláne hogy a HR nőci szájából végre az is elhangzott, hogy igyekeznek minket is kielégíteni, mert a boldog munkás jobban teljesít, mint az elégedetlen... Ezt követően pedig Elsősegély tanfolyamunk volt, melyet idén vezettek be és nagyjából semmi értelme. (Lényege: bármi bajt látsz, hívd a 99-es segélyszámot.) Az orvos úr is tiszteletét tette (a foglalkozás a bárban zajlott), csak hogy elvigye a karton cigijét... A férfinővér még a stabil oldalfekvést sem tudta kellőképpen demonstrálni, angol tudását pedig jobb nem is említeni! (Nuku nyelvtan, nuku szókincs! Pl. az „eszméletlen“ vagy „önkéntes“ szó helyett értelmetlen saját kreálmányt használt. Jó, hogy pont ott volt a kapitány fordítani. :D) Még évek múltán is meg-megdöbbenek, hogy mit össze szajkózzák, hogy a cég nyelve angol, mégis az olaszok képtelenek megtanulni! Így történt ez az Enviromental (környezettudatosság) tréningen is, ahol a tisztnek olyan akcentusa volt, hogy azt is nehéz lett volna kitalálni, angolul beszél-e egyáltalán. Jöttek bőven a „FASKINDORÉK⁵ és hasonlók“: GÁRBÁDZS (mint szemét), vagy LIKI (mint folyadék) stb. :D :D :D

Így telt el tehát az egy hetes cruise, nem sokára ismét jelentkezem!!! :D

Jegyzet:

^{1 A Jóbarátok sorozatban volt egy visszatérő „Kövér Pucér Pasi“, akit sosem mutattak meg egyébként. :D}

^{2 Szolgálatban: annyit tesz, hogy aznap nem mehettem ki (ez a már töbször említett „In Port Manning“). Semmit nem kell csinálni, csak ha valós vészhelyzet adódna.}

^{3 Tenderes (horgonyos) kikötés: mikor nincs kiépített vagy megfelelő méretű kikötő, így a hajó nem messze a parttól horgonyozik, és a partra tenderek, azaz 30-100 fős (motoros) kis hajók szállítják az embereket.}

^{4 „Tipikus Gorog“: Aki látta a Bazi Nagy Görög Lagzi c. filmet, az pontosan tudja, miről van szó! Aki nem, annak meg mindegy. :D}

^{5 „Faskindore“ = Így ejtette ki annó első hajónkon a tanfolyamot vezető olasz tiszt a fire screen door-t, azaz tűzálló ajtót. (Ami kb. „FÁJÖRSZKRÍNDÓR“ lenne fonetikusan)}

Na, kérem, megérkeztünk! Ezúttal nem sokat repültünk, a Genova melletti Savona volt úti célunk, ahol egy éjszakát töltöttünk új hajónkra, a Neoriviérára várva. Igazán kellemes, meleg nyári este volt, ráadásul pont egy utcai fesztiválra érkeztünk, zenével, kirakodóvásárral és egyéb programmal a hotel előtt. Kellemeset sétáltunk, egy érdekes, espresso-gyertyára is szert tettem! Vacsoránkra egy hamisítatlan olasz étteremben került sor, ahol Oli, szó szerint, evett helyettem is, pukkadásig! :D

Esti válogatás:

A savonai sellő:

Másnap korán ébredtem, így volt időm még egyet járni a parton, a hétvégi piac forgatagában. Majd reggeliztünk, meg kell jegyeznem, maximálisan elégedett voltam a választékkal, aztán délben átbattyogtunk a kikötőbe.

Aznap 3 Costa hajó is bent állt...

Új otthonunk egy mindössze 1000 utast számláló hajó, jóval kisebb, mint az eddigiek, így rögtön szimpatikus lett. Felszálláskor jóismerős szekusokba botlottunk, mely igazán remek dolog, ugyanis a biztonságiakkal érdemes mindig jóban lenni!!! :D Egészen jól indult tehát minden, amíg meg nem jött a fekete leves! A kabinunk mérete, designja és minősége még csak hagyján (icipici, ablaktalan, emeletes ágyas), mivel nem kell benne túl sok időt tölteni az alváson kívül, de az, hogy beosztottak minket utas drillre¹ a vele járó (heti két) leszállási tilalommal, az igen kiverte a biztosítékot... Igyekszem pozitív maradni és a „majd a „csak megoldom“ gondolattal, a kecsegtető útvonallal (Bari – Korfu – dupla Mükéné – Athén – Santorini lesz szeptemberig, majd változás), illetve hosszabb kikötőkkel, sőt esetleges látogatóinkkal vigasztalódni... Apropó, lehet jönni, gyerekek!!! :D :D :D

A hajóról:

https://www.youtube.com/watch?v=le802gweBh8

Nagyon komfortos, minden hamar elérhető és logikus, ízlésesebb berendezéssel, holott jó régi darab. Meglepő, hogy itt nincsenek telefonok a folyosókon (vészhelyzet esetén hogyan hívjam a bridget???²), de elég klasszul felújított minden. Ami meghökkentett, hogy itt az európai járatokon fizetőssé tettek azóta mindent! Pl. forró víz, tea, híg kávé sem jár többé ingyen az utasoknak, csak reggel! (Ezt próbálnák bevezetni Kínában, tuti kitörne a lázadás! :D) A kajaválaszték jelentősen jobb az ázsiai felhozatalhoz képest, és persze jóval kellemesebb fent ebédelni a vendégek között. Minden ismerős, aki már dolgozott itt, dicsérte és kedvencének titulálta mind a hajó, mind a légkör, mind az utak miatt. Reméljük, mi is ezt tapasztalhatjuk majd!

Első körben, természetesen, a színházat néztük meg:

Bár kicsike, de egész klassz, széles, csillogó panelekkel a háttérben, viszont lehetetlenül alacsony! :(

Majd a másik legfontosabbat, a konditermet fedeztük fel, mely szép, de mint minden, nem túl nagy. (Szuper, hogy vannak spinning biciklik is, és a fitness tréner, illetve a spa manager is aranyos!!!)

Megtudtuk, a napokban sokan érkeztek, többek között a kapitány, másodkapitány, cruise direktor és asszisztense, ergo a teljes főnökség új, ami pozitív, lévén, hogy nagy szivatások mentek itt az elmúlt hónapokban. (Állandó gyakorlatok, külsős (parti őrségi) ellenőrzések, szigorítások, illetve random szondáztatások és ezekből adódó kirúgások stb.) De majd mostantól minden jó lesz!!! :D Punktum!

Közvetlen kabin-szomszédaink a táncosok, akik egész szimpatikusnak tűntek első blikkre. Nagyon fiatalok és a román fiú kivételével mindegyikőjük angol. Ezúttal abszolút nem dolgozunk velük, mivel saját show-val jöttünk. (Képzeljétek, még a híres-hírhedt Karenbe is beleboltlottunk, aki a céges táncmufti, most állítja be az újabb produkciót, a Saport Italiat, mely minden egyes hajón kötelező műsor lett.)

Az első hét egy speciális cruise volt, így Korzika fővárosába, Ajaccioba mentünk, bár nem tudtunk sokat időzni, mivel a felszállás utáni napok mindig kötelező tanfolyamokkal, teszttel telnek. Azért szűk 1,5 óránk alatt bejártuk a centrumot és egy-egy fotót is lőttünk, természetesen.

(Korzikát Napóleon szigetének is nevezik, mert itt született, pont Ajaccioban és 1793-ig meglehetősen sok időt töltött a szigeten, míg nem a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költözött.)

Azt követően Nápolyban találtuk magunkat, bazi nagy kikötőben, bazi nagy hajók szomszédságában, ahol mögöttünk magaslott a hatalmas, masszív Castel Nuovo (Új Vár).

Nem várt hőség fogadott. Próbáltuk bejárni a központot és a történelmi részt, de annyi kiábrándító utcán és embertömegen kellett átvágni magunkat, hogy jobbnak találtuk a „hop on-hop off“³ buszról szemlélődni leszállás nélkül.

Senkit nem akarok elszomorítani, de a város ritka nagy putri. (Akárhogy gondolkodom, nem találok jobb szót.) Mindenütt szemét, kosz, bűz, elöregedett, omladozó, túlzsúfolt házak egymás hegyén-hátán, az egész madártávlatból ugyan jópofa, amíg nem a kellős közepén lézengsz. Sok minden le van takarva, fel van ásva, mégis minden restaurálásra szorul, pedig rengeteg építkezés folyik. Legelkeserítőbb, hogy az olaszok trehányak, semmire sem vigyáznak. Az épületek telefirkálva. (Sőt, még az emberek is! :D Rengeteg ízléstelen tetoválást láttam!) Így az esetleges műemlékeket, templomokat vagy katedrálisokat sem lehet élvezni. 

Utcák, épületek, templomok, ill. egy legális marihuána bolt, ahol mindent (sütit, teát, krémet, dohányt stb.) árulnak...

Amint elhagytuk viszont a várost, máris szép látvány fogadott, mert a természet, a tenger és a vulkán mégiscsak lélegzetelállító, és gyönyörű olasz villákat lehet a külvárosban találni!

Tengerpart, külváros és a Vezúv vulkán mögötttünk :)

Nápoly messzebbről :D

(Ui: Mi, felkészületlenségünkből adódóan, a pompeii látogatást sajnos elmulasztottuk, de ha errefelé jártok, oda kiránduljatok el mindenképp, illetve a vulkánhoz! Még azt is mondhatnám, Nápoly helyett...)

Esténként edzettünk, majd műsorokat néztünk: Láttunk pár táncos-showt, a már ismert Elvis utánzatot, sőt itt még a közkedvelt vetélkedő, a Voice is fut az utasok versengésével! (Van hozzá full díszlet, meg minden! :D) Majd a következő 2 nap próbákkal, technikai beállításokkal és izgalmakkal teli pihenéssel telt, míg el nem érkezett a mi időnk:

Túléltük a bűvös premiert! Igen nagy falat volt három hét kihagyás után, kétszer is letolni a teljes 50 perces produkciót, meghajláskor már csípte a szemem a csurgó veríték! (Majd‘ lekéstem az utolsó számot, úgy tapadt rám a kosztüm, hogy alig bírtam felráncigálni. Olinak a zippzárakkal gyűlt meg a baja, a két színpadmunkás szedte ráncba vagyis inkább rázta gatyába! :D) A hullámok ezúttal szerencsésen elkerültek, így nagyon jól sikerült mindkettő! Bakik persze mindig előfordulnak, pl. az ún. „quick change“-es átöltözésnél, ahol sajnos, első körben egyszerre letéptem mindkét nadrágot... :D Mindenesetre, hatalmas álló tapsot kaptunk, csak úgy röpködtek a „Brávik“!⁴ (Ehhez egész történet tartozik, ugyanis még a szlovéniai kaszinós munkánál találtuk fel latintáncos barátainkkal az ún. „brávizmust“, amiről még diplomát is kaptunk Marci barátunknak köszönhetően. Lényegét nem nehéz kitalálni, cél az, hogy adott fellépésen minél több „Brávi!“-t begyűjtsünk. Egyébként, a levegős duó katasztrófa, mert térdemmel söpröm a földet, a belmagasság ugye annyira kicsi, még az emelős számnál is figyelem, el ne érjem a plafont!!!! Ugyanakkor a dirinek és a közönségnek is tetszett az a szám, így nem hagyjuk ki...

Zárásképpen megosztok veletek néhány hajmeresztő, idegtépő, de már cseppet sem meglepő belső sztorit... 

Tehát, elintéztem egyik napra a kimenőmet, ami jó hír, csak épp megintettek érte, bár nem szemtől szembe... Úgy történt ugyanis, hogy én bevittem a hotel diri irodájába a papírt, (ahogy tettem ezt előző hajónkon...) itt viszont nem volt neki postaládája, így az asztalára tettem a takarítója tanácsára, aki éppen ott sertepertélt. (Kiderült, a titkárnőjénél kellett volna leadni, aki teljesen máshol található...) Summa summárum a diri kifakadt, hogy valaki bemerészkedett az irodájába, amikor ő nem volt ott, és ez hallatlan! Másnap pedig pont volt egy meeting a cruise dirinkkel az egész entertainment-csapatnak. Na, itt megvolt a bemutatkozás, a szokásos „Mi vagyunk a legjobb hajó“-duma és mekkora elvárások lesznek itt az elkövetkezendő szezonban, majd jöttek a szabályok, a sok blabla. (Általában a „kedvencem“, amitől tüstént falra mászom: „Mi nem azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, hanem hogy a fizetős vendégeket szórakoztassuk!“). Majd az intő példa: Tegnap valaki olyat csinált... És én tudtam, hogy kiről van szó... :D 

Azért később a diri asszisztensével (aki amúgy a felesége), és elég kedves, megvitattam a dolgot, és azt mondta, semmi gond, csak ez a mufti nagyon fenn hordja az orrát és ha felbőszítjük, megvonhatja a kimenők aláírását!

A másik felettébb idegesítő téma, az alkohol, amivel folyton traktálnak mindenkit! Nem mintha nagy ivó lennék, de mit ijesztgetik az embert, hogy BÁRMIKOR bekérethetnek szondáztatásra, ami itt gyakran előfordul. Szerintem, ha megiszom egy pohár bort, nálam tuti kiveri a biztosítékot, és akkor már kirúgható vagyok... Na mindegy, bár itt jófejesen megjegyezte főnök urunk, hogy aki beiszik az over-nighton⁵, az tegye meg, hogy kint marad egy hotelben és másnap józanul száll vissza.

Aztán kiderült az is, hogy az egyik srác azért kapott pár éve fizetős büntetést, mert a crew részlegen (tehát nem utas térben) adott egy szájra puszit a barátnőjének! Szerintem, nagyon nem fair, mert végtére is mi itt élünk és ha jól tudom, olasz, nem pedig valami arab ország zászlaja alatt futunk.

Hab a tortán, hogy ez a megbeszélés a fizu osztás után volt, ahol egy Miss Röfi már kora reggel letolt minket, mint a pengős malacot! (Oli alig bírta türtőztetni magát! :D) 9-től volt fizetés, mi 9.45-kor mentünk. Gondoltuk, csak van egy órás intervallum, mint minden más hajón. Nem az a dolga, hogy ott üljön az irodában legalább 9-12-ig??! Vagy ő csak 1 percet dolgozik??? Fenekéből rángatva elő a szavakat közölte, ha máskor nem időben jövünk, akkor nem fog kifizetni, mert miért nincs szemünk, 9 van kiírva! Menjen a fenébe! - gondoltam! Tényleg csak gondoltam, mert persze annyit mondtam, ne haragudjon, más hajón ez egy órás dolog.

Egy sztori az itteni olasz utasokról, csak hogy ne mondhassátok, mindig a kínaiakat szidtam! Szóval, a következőnek voltam szemtanúja: teli kezű pincér jön le a lépcsőn, már csak két fok van hátra. Sörhasú úszógatyás barátunknak baromi sietős, teli potrohhal nekiront a pincérnek, aki persze mindent leejt és végig folyatja magán az italokat. Utasunk felháborodott fejjel mutogatja a számára való kellemetlenséget (Mire gondol? Hogy fel lett tartóztatva 2 mp-re? Lekési a napozó ágyat???), szegény kolléga talán egy „Bocsi!“-ra várva felnéz, majd az égre (agyban az összes káromkodást végig sorolva), és reménytelenül felszedegeti a poharakat...

Végezetül pedig, az is elmondták, hogy utas térben dolgozók nem ihatnak, pláne palackos vizet! Ergo a technikusok/zenészek munka közben fenn a nyitott 10. emeleten, 40 fokban, nem kortyolgathatnak! Biztonsági okokból vagy mert nem néz ki jól? Nem tudom! Nem baj, majd elájulnak, az végül is csak egészségügyi probléma...

De minden jó HAJÓ a vége, szereztem hűtőt (igen, kardinális kérdés nálam) a kabinomba, és mivel igen jól beolvadunk, javarészt utasoknak néznek minket, így nem szólnak rám, ha pl. előveszem a telefonomat (mert azt sem szabadna...). Sikeresen kijutottunk másnap Albániában Sarandeba, ahol irtó finomat ebédeltünk és lazultunk a parton...

Folyt. köv.!

_Jegyzet:

_{1 drill = a kötelező vészhelyzeti gyakorlatok, tréningek}

_{2 bridge = híd, az irányító/pilótai részleg a hajón, ahonnan a tisztek kukkerolnak...}

_{3 hop on-hop off busz = tudjátok, a nagy piros városnéző buszok, melyekre napi jeggyel lehet fel-leszállni a látnivalókkal teli megállóknál! Itt pedig a busz egyik vonala kimegy a városból, végig a tengerparton. Ott már szép a látvány nagyon!}

_{4 Brávi! = olasz gratuláció, komplement}

_{5 overnight = egész éjszakai kikötő, amikor kint lehet tölteni az éjszakát is akár}

Hűűű, jó ideje nem jelentkeztem, de ami késik, nem múlik, és végre, egy teljesen új kalandról számolok be nektek!

Elöljáróban megjegyezném, hogy februárban, mikor hazatértünk, gőzerővel csaptunk a lovak közé (varrattunk, gyakoroltunk, ötleteltünk, koreografáltunk, edzettünk), és a megálmodott, önálló show megvalósításába fogtunk.

Közben felkérést kaptunk egy amerikai cégtől, berepülős előadásra. Ez az ún. „interport“, ilyenkor az előadó rövid időt tölt fedélzeten, tulajdonképpen felszáll, fellép, leszáll.

Nagyon örültünk a lehetőségnek, mely nagy kihívásnak ígérkezett: olyan 45 perces produkciót kértek levegőszám nélkül (ti., azon a hajón nem lehet felszerelni), melyben bevetítéseket is csak redukáltan használhatunk. Ja, és szó szerint, a világ túlsó felére kellett utazni!!! 

Sok munkánk meghozta gyümölcsét, sikeresen megvalósítottuk két személyes cirkusz-színházi előadásunkat: Éva almáját!

(Még egy pesti bemutatót is leszerveztünk! :D) 

Eddig azt hittük, az olaszos ügyintézés a káoszos, de az amerikai sem piskóta:

• Azt tudtuk, április 12-én hajóra szállunk, de jegyeket csak április 6-án kaptunk, 8-i indulással! Kissé meglepődtünk, de örömmel konstatáltuk, hogy így 2 éjszakát is töltünk előtte Tutuila szigeten.
• 6-a éjjel közölték, problémájuk van a kivetítendő anyagunkkal! (Még jó, hogy több hete beküldtük nekik...) Ugyanis ekkor mellékelték a szabályzatot, hogy mi nem lehet benne. (Pl. 45 mp-nél hosszabb mozgókép, márkajelzés, logo stb.) Na, jól esett hajnali 2-kor kapkodni és s.o.s. megoldásokat keresni! Amit tudtunk változtatni, megtettük! (Megj. egy-egy fél perces videó vágása kb. 1 nap. Nem úgy megy, hogy cserélj le/ki valamit gyorsan v. forgass le egy saját filmet másnapra. :D Azonban a pakliban továbbra is benne volt, hogy majd még kifogásolnak ezt-azt...)
• Reggel újabb üzenet várt: „Nincs szállás Pagon, másik szigeten éjszakáztok, Apiában! Nem sokára kapjátok az új jegyeket!“
• Pár órával később: „Kéne nektek amerikai vízum!“ (Mi van???) Na jó, ez manapság nem bonyolult: papírt kitölt, díjat utal, fél óra múlva kézben a visszaigazolás. Tovább intézkedtünk, pakolásztunk, még próbáltunk is egyet, este 7-kor pedig kaptam két jegyet az én nevemre, két ellentétes útirányba! 10 percig álltam fejvakarva.: „Most mi van??? Külön repülünk??? De miért az én nevemre szól mindkettő? Visszaút lenne? Nem!

Később megerősítették, hogy hibás, ugyanakkor Olivér utána sem kapott semmit, de azért bizakodva megindultunk a reptérre... :D

Utunk végül, Quataron át Új-Zélandon keresztül vezetett: 6, majd 16, végül 4 óra repüléssel, illetve a köztük lévő össz. 12 órányi várakozással, bő 30 órára nyúlt! Aucklandban volt egy kis fennakadás az újboli becsekkolás ill. Oli jegyeivel kapcsolatban, de végül megérkeztünk Upolu sziget fővárosába, Apiába, helyi idő szerint, 13.30-kor. (Itt +11 óra van otthonhoz képest!) Meleg és 80%-os pára, 5 percenkénti trópusi esővel. Mintha egy másik világban lettünk volna! J A reptér csak egy konténerből állt, röntgen gépek nélkül, ici-pici futószalaggal. Mikor kivergődtünk, örömmel láttuk, hogy valóban vártak ránk. Egy nagyon kedves helyi srác jött, kitűnő angol tudással, jót beszélgettünk! Élt az Államokban, szeret utazni, tanulni, de a szíve visszahúzta, hogy gondoskodjon családjáról, idős felmenőiről, mert a szamoaiak nagyon családcentrikusak, a közösségért élnek, ez a 2 nap alatt nagyon sokszor megmutatkozott!

Ahogy elnéztem a helyieket, parányi színes viskóikkal (a kertbe temetkezés tipikus, illetve a házikók elé épített nagy nyitott terasz, melyek a vezetők gyűléseinek színterei), lelassult, fűben heverészős flip-flopos/mezítlábas stílusukkal, bevillant, mekkora kultúrsokkot kaphat, aki először életében innen egy metropoliszba elutazik! Bár nem mondhatom, hogy annyira le vannak maradva pl. technikailag, de teljesen másképp működnek, mint mi, nyugatiak. Jó értelemben! Sok hasonló szigeten jártunk, de ilyen kedves fogadtatással, ennyi jó szándékú, segítőkész emberrel még sosem volt szerencsénk találkozni!

A szállón a recepciós lánykával akadtak félreértések (nem volt nagyon képben), de másnapra minden értelmet nyert. Lepihentünk, majd megindultunk a boltba. Mire bevásárolunk, vaksötét lett, pláne mivel nincs nagyon közvilágítás (akkor jöttünk rá, hogy Új-Zélandhoz képest már még egy órával előrébb vagyunk), így városba nem mentünk, kiültünk hát a kertbe tücsköket hallgatni! A szálloda (Le Alaimoana Hotel) nem luxus, de a célnak megfelelő, a tulaj nagyon kedves (vált dollárt, adott adaptert, ernyőt, konzervnyitót), viszont internetünk nem volt. Hiába határoztam el, hogy az átállás érdekében 11-ig fennmaradok, hamar beütött a jetleg¹, és miután 5x bukott le a fejem, feladtam a küzdelmet...

Másnap csupa kellemes fordulat következett!

TALOFA!²

A reggelinél összeismerkedtünk Ronnal, aki Ausztráliában él, de a szigeten született. Tavaly járt Budapesten. Felajánlotta, hogy elkalauzol bennünket, így betaxiztunk a centrumba, ekkor még mindig esős volt az idő.

Figyelmünkbe ajánlotta a helyi túristaközpontot, ahol egy teljeskörű ingyenes kulturális programmal várják minden nap az odalátogatókat: mesélnek a szigetről, megtanítják a pálmalevél fonást (így készíthetjük el tálunkat a későbbi lakomához), bemutatják a szamoaiak életét, hagyományait, főzési, kőfaragási, textilkészítési és tetoválási technikáit:

Náluk a tetoválás szent rituálé. Ismertették a módszert és a dolog lényegét. Úgy tartják, itt nyugszik a tetoválás bölcsője (eredetileg Tatau), mestereik járják a világot, oktatják a technikát, hisz‘ ők azon kevesek egyikei, akik még mindig az eredeti módon, kézzel készített eszközökkel dolgoznak, de természetesen, kesztyűben, fertőtlenítő szerekkel és modernebb bőrbarát festékkel csinálják ma már. Van női és férfi verziója. Mindkettő az abszolút bátorságot, érettséget jelképezi. Ennek ellenére csak a lakosság 5%-a viseli a hagyományos testvarrást, mert rettentő fájdalmas, több napos tortúra. Ha belekezd valaki, nem visszakozhat, különben nagy szégyenbe hozná magát és családját. A mesterrel kapcsolatba lehet lépni, ha egy igazi, szamoai alkotásra vágynánk. Állítólag, sokan jönnek csak emiatt. Ott egyébként (tiszteletből) nem fotózhattunk, és mezítláb, leülve pillanthattunk bele a mester munkafolyamatába.

Textil:

Fafaragás:

Majd elkészült a lávakövekből, pálmalevelekből állított „tűzhely“, melyre rápakolták a friss kókusszal pancsolt, halas, tarós³, nyers banános fogást, spenótos zöldségekkel, melyet nagy levelekkel befedve hagytak összesülni.

Az eredmény isteni volt, a búcsúebédet zenés tánccal, énekkel kísérték!

Mi két részletben csináltuk végig a programot, mivel közben elrohantunk, ugyanis újdonsült barátunk leszervezett egy kocsit, mely elvitt kirándulni a To Sua óceángödörhöz. Ezek gyönyörű nagy mélyedések a part mellett. Úsztam, fotóztunk, gyönyörködtünk a tájban, és még a Sopoaga vízesésnél is megálltunk, ahol kaptunk egy igazi kókuszdió-bontási, reszelési- és tejfacsarási- demonstrációt is sofőrünktől, Feretitől, aki egy elképesztően barátságos, érdeklődő srác. Még mobilnetjét is megosztotta velem a kocsiban, így tudtam beszámolni az otthoniaknak pár szóban, és örömmel fogadtuk az újabb üzenetet, mely szerint még 2 éjszakát maradunk a szigeten, ugyanis 12-én jön a hajó, de a másik sziget, egy egész nappal mögöttünk van! (A kettő között található a nemzetközi dátumvonal, amit tavaly már átszeltünk ugyan, de azóta sem igazán fejtettük meg!) :D

Visszafelé felszedtük a feleségét és 7 hónapos kislányát, akit rögvest a kezembe nyomtak, végig a karomban pihent, szemlélődött, majd elbóbiskolt, nyugalmat árasztva magából. Utána elvittek még szuvenír- és élelmiszer boltba is, puszta kedvességből, mert épp ráértek!

To sua és Sapoaga

A kókuszdemonstráció:

Este rendes vacsi várt minket, étteremből rendelték. Pirított kókusz-salátát ettem, Oli Hawaii pizzát, majd rögvest elájultunk. Másnap izgatottan ébredtem, gyorsan leedzettem, aztán felkerekedtünk a partra. Mire a centrumba értünk, csurgott rólunk a veríték. Körbenéztünk, egész klassz a város, még fitness termük is van, egy-egy modern kávézóval!

(Mint a Gym melletti proteines organikus cuccos, ahová Ronékkal ültünk be, vagy a Milani Café! De még egészséges, vegán ételekkel felszerelt dzsúszbár-falatozó is van. Egyébként az egész sziget organikus párti!)

A mellettünk lévő asztalnál tárgyaló üzletemberek :D Nekem nagyon tetszett ez a szoknyás összeállítás!!!

Helyi pénzük a WST, azaz Tala (értéke: fele az USA dollárnak) és pár éve már jobb oldalon vezetnek. Az is szuper, hogy mindenki jól beszél angolul. (Érdekes, a kínaiak, akik ezerszer gyorsabban fejlődnek és gazdagodnak, nem képesek megtanulni, mikor az elzárt, jóval szegényebb szigetlakók pedig igen. Nem beszélve arról, mennyivel inkább egy hullámhosszra jár velünk az agyuk, kínai társainkkal lehetetlen volt sokszor zöld ágra vergődni...) Az azonban sajnálatos, hogy nem táplálkoznak megfelelően, mert bár a rák és magas vérnyomás ritka, mégis sokan kapnak szívinfarktust, sztrókot és a férfiak nagyja 70 évig él. (Ráadásul, a 60 év feletti szigetlakók a mi 80-asainkra hajaznak!) 

Végül még internetkávézót is találtunk, ami baromi olcsó és jól működik, majd ebédre visszatértünk a kulturközpontba, hogy befejezzük a félbehagyott előadássorozatot és megkóstolhassuk a várva várt csemegét. Később üzentünk Frenknek, aki 10 percen belül ott termett és ismét átszelte velünk a szigetet. A Saletoga luxus rezortba vitt el, ahol még azt is elintézte, hogy ingyen beengedjenek! Csuda klassz hely, a képek magukért beszélnek:

Búcsú Feretitől

Továbbra is hajnali 5 körül ébredtem, aztán reggeli, edzés, pakolás és 10-re jöttek értünk. Ekkor már 5-en voltunk: egy új-zélandi énekes, Will, ill. két idősebb amerikai úr: Gery (ex-detektív, a DNS-ről és híres gyilkossági ügyekről tart előadást), és Michael, komikus bűvész. (Hihetetlen mennyi, érdekes emberrel ismerkedtünk össze hirtelen.) A helyi reptér inkább egy régi buszállomásnak felel meg! :D Még jó, hogy a túlsúlyt lehetett fizetni kártyával! :D

A gép olyan pici, propelleres masina volt, hogy kb. 15-en fértünk be, és az egyik csomagunk már másik géppel jött, a pilótafülkének pedig ajtaja sem volt! :D Azért túléltük a kis 30 perces utat, és mivel nem szállt túl magasra, nagy élmény volt gyönyörködni a tájban! Hálát adtam a sorsnak, hogy ilyen elképesztő élményekben lehet részünk.

Felszállás előtt:

4 csodálatos kép madártávlatból:

Megérkeztünk Pagora. (Titkon reméltem, hogy eljutok majd mesebeli helyekre, de hogy némely szigetre visszatérek egy éven belül, arra álmomban sem gondoltam! 2016 karácsonyán itt fotózkodtunk Mikulás sapkában! :D) Felszálltunk hát a várva várt hajóra! Ez egy nagy, régebbi darab, 3000 utassal a fedélzetén. Hasonló cruise-ba csöppentünk, mint amit a csendes-óceáni szigeteken csináltunk, de ezúttal amerikai nyugdíjasok utaztak, szigorúan gyerek nélkül! Átlagéletkor 70!

A hajó:

https://www.youtube.com/watch?v=_8CS-5FnpkM

Meg kell hagyni, a legénységnek jó dolga van, többen ehetnek az utastérben, illetve a crew-s pihenő részek klasszul felszereltek: biliárd asztal, abc, nagy ablakos bár és konditerem... Az étel mérföldekkel finomabb, mint az ázsiai járatokon. (A dolgozói menzákat nem nagyon teszteltük, de hagyjuk! :D)

Íme a színház!

Délután kaptunk egy 5 perces biztonsági oktatást (Vész esetén ide kell menni oszt‘ jónapot! :D), majd utunkra bocsájtottak. (Jó, most mi is „utasok“ vagyunk kvázi.) Amerikai kollégáink csalódtak a fogadtatásban, ill. a szobák minőségében. (Crew kabinokat adtak ugyanis.) Ráadásul, a bűvésznek 5 előadást írtak elő a megbeszélt 2 helyett, de végül 3-at csinált. Oli kidőlt, én beültem Will koncertjére, aki máris 3-at adott aznap este! :D Kiváncsi voltam, mit produkál a kis vékony, pelyhes állú srác (amúgy 33 éves). Szórakoztató volt, sokat dumált és vicceskedett a számok között, önmagát, az esetlen figurát alakítva. 5 számot énekelt, 1-et zongorázott. Sikere is volt, ¾-e a közönségnek felállt.

Ahogy elnéztem az utasokat, igen jól elvoltak és sokkal, de sokkal kedvesebbek, mint mondjuk, mi magyarok! Rengeteg szobán volt kiragasztva gratuláció: Boldog Évfordulót!/Szülinapot! De találtunk egy Just Married-et is :D

Ezt tapasztaltuk mi. Ám állítólag, roppant nehéz velük, állandóan reklamálnak, vallási témákon háborognak ökölre menőkig (pl. balhéztak a táncos lányok –szerintük – túl rövid szoknyája miatt), és mindig szóvá teszik, ha valami nem tetszik nekik. Azt is muszáj megjegyeznem, többségük rettentő elhízott, illetve rozoga. Sok volt a mozgáskorlátozott is!

Két tengeri nap következett, a másodikra tűzték ki a fellépéseket. (20 és 22h! „Ajjaj, csak bírjak fennmaradni addig!“ – gondoltam. :D) Mivel, a színpad állandóan zsúfolt volt, próbalehetőséget csak az előadás előtti délutánra kaptunk. Közben kiderült, a hangtechnikus magyar, a színházi banda pedig tökre jó fej! Délelőtt jött a fekete leves: nem használhatjuk a videókat egyáltalán! (Nos... Mondhatni megoldható, de a sztorink sokat veszítene lényegéből. És mit csináljunk ott, ahol egyik számból kell öltöznöm és bejönni a másikba??? Kipróbáltam mindent, de szuperwoman-üzemmódban is 34 mp átöltözni!!!) Végül, kiötlöttünk a csapattal egy B tervet, amire aztán nem lett szükség, mert direktorunk sikeresen leboxolta a céggel.

Michael előadás közben:

Este megnéztük tehát Michaelt! Szerették az emberek, stand upolt, viccesen varázsolt, rengeteg poént épített az öregséggel járó nyűgökre, macerákra és hasonlókra. Úgy látom, az idős nyugdíjasok szeretik, ha beszélnek hozzájuk, humorizálnak velük/rajtuk. Szerintem Willnek is rengeteget tett hozzá az előadásához, hogy mesélt magáról. Megerősítette hát elhatározásomat, hogy a végén én is szólok pár szót a közönséghez! (Azonban, csak az elsőnél került erre sor, mert nem tetszett a cruise dirinek... Ő volt az egyetlen nem szimpatikus személy, akivel érintkeztünk, és később bizonyosságot is nyert, hogy az emberek elvárták volna, hogy szóljunk hozzájuk. Akik a 2. showt látták, mind kérdezték, honnan jöttünk, miért nem mondtak be rólunk semmit, ill. megjegyezték, jó lett volna, ha beszélünk kicsit! Ja, hát lótuszt nem ért a diri beszéde a meghajláskor! (Azt pedig nem is értem, miért nem konferál műsorok elején... (Senkinél!)

Na, de akkor a Nagy Nap: hűűű! Gyerekek! Irtó nagy stressz előzte meg a fellépéseket. Aludni sem tudtam előző éjjel az izgalomtól, viszont az idegeskedés abból fakadt, hogy a próba rettentően elhúzódott! Fejetlenség volt, előadás előtt egy órával szaladtam rohamtempóban sminkelni, melegíteni! (Nem tudom, ezt miért ilyen agyament módon csinálják! 4-re voltunk csak kiírva! (Miért olyan fontos du. mozit adni, mikor másik 3 teremben is van erre lehetőség???!) Még így is csoda, hogy 3 óra alatt a fényt, hangot, videókat be tudták állítani, én pedig a színpadi munkásokat betanítani. (Akadtak is bakik a részükről, de jó, hogy nem eget rengetőek.) Nem volt szerencsénk a tengerrel sem, meglehetősen mozgott, de megcsináltuk! Azért így is sikerünk volt, állva tapsolt a közönség és az később rengeteg gratulációt kaptunk személyesen, jó volt az utasokkal beszélgetni.

Show utáni bágyadt szelfie :D

Már éjfél volt mire kijöttünk a színházból, vacsi már nem volt, sőt mire felmentünk egy italra, minden bárt zárva találtunk. Ez (no, és a próba-mizéria) volt az egyetlen negatívum azonban, mert utána ismét minden szuperül alakult és 2 nap Bora bora következett:

1.nap: Matira strand és shopping

Képzeljétek, itt egy éve egy mesébe illő pálmafa állt!!! Én ugyanúgy fotózkodtam egyet a törzsén...

Sötétedés után rögtön visszajöttünk, így bőven maradt időnk még lazulni a fedélzeten. Igazán jó kikapcsolódás volt!

2.nap: Cápás-rájás-snorklingolós csónaktúra a sziget körül:

Hajó- és túra főnök: GAYA :D

Az egyik luxus szálloda bungalói, ahol a legnagyobb házikóban 20.000 dollár egy éjszaka! Őrület!

Ezt követően sajnálatos módon eljött a búcsú azaz a disembarkolás ideje. A gyönyörű Tahitin szálltunk le Michaellel együtt. Csodák csodájára, hotelbe (nem is akármilyenbe) küldtek minket fél napra, mert a gépünk késő este indult. Na, ezt nevezem figyelmességnek!!! :D Igazán jó élménnyel zárult ez az egész, és mindenképp pozitívan tudom értékelni a céget, bár amerikai barátunk folyamatosan duzzogott és elégedetlenkedett, tisztára olyan, mint Kip! (Tudjátok, a szájmenéses, reklamáló problémagyár amcsi kollégánk tavalyról!) Minden amerikai komikus megsavanyodik vénségére??? Mi viszont alig várjuk, hogy újabb szerződésbe csapjunk!!!

Tahiti válogatás:

Hazafelé tovább kerültük a Földet: Tahiti - Los Angeles - Amszterdam - Budapest 

(Igaz, Los Angelesben kiderült, hogy nincs tovább, azaz hazáig repjegyem, de mint mindent, ezt is megoldottuk és  nem szegte kedvem, jóleső fáradtsággal, vidáman futottunk be "Ferihegyre" (Jó jó, Liszt Ferenc Repülőtérre) e csodálatos munka-nászút után... :D :D :D

2018.04.20.

^JEGYZET:

^{1 Jetleg= az időeltolódáshoz való alkalmazkodás, alvásprobléma, hormontombolás :D}

^{2 Talofa= „Üdvözöllek!“ Samoai nyelven}

^{3 Taró= Ázsiában és Óceániában régóta gyökérzöldségnek termesztett haszonnövény, elsősorban tápanyagban dús gyökértörzsét, a táró-krumplit fogyasztják.}

You can find the ENGLISH TRANSLATION WITH BLUE!

Na, akkor lássuk Dél-Koreát!^x Eleinte azt gondoltam, nehezebb lesz „top“ anyagot írni róla, de végül csak belendültem! Hisz‘ 1,5 évig ugyanúgy jártunk ott minden cruise alatt, mint Kínában és Japánban, de már nem kötünk ki, mivel a vízum megtagadásával nem engedik be utasainkat. (Ne politizáljunk, pláne nemzetközi szinten, de azt talán kijelenthetem, hogy egyáltalán nem szimpatikus Kínától az elmúlt évek támogatása Észak-Korea¹ felé...)

Annyeonghaseyo!

^{x A továbbiakban csak Korea!}

Let’s see South Korea and its people! In the beginning, I thought it would be more difficult to write about them (compared to Chinese or Japanese), but I realised that they have their own special and unique things too, which I could observe in the past. You should know, we used to have weekly ports in cities of Korea as well, but in this season we are not docking there anymore, because of the political situation.

Annyeonghaseyo!

• Első nonszensz dolog, ami eszembe jutott: TAXISOK! A legrosszabbak! Igaz, hogy a kínai sofőrök sem piskóták, de kétségtelen, hogy a koreaiak viszik a pálmát értetlenség és tájékozódási képesség terén! Ők ugyanis sem gps kordinátákkal, sem koreai nyelvű térképpel, sem a koreai címmel nem tudnak sokszor mit kezdeni! De tényleg! Túlzás nélkül állíthatom, minden nagy városban gondot okozott a sofőröknek elszállítani minket a kikötőtől a centrumig!!! És akkor még nem is specifikus címekről (mondjuk, az egyetlen Hard Rock Caféról) beszéltem!

Az okostojások erősen vakarászták fejüket, mikor a térképre bökve kértük, vigyenek a nagy strandhoz! IDEEEE, ni! NEM TUDTÁK!!! Semmit nem tudtak! Csak állandóan telefonszámokat kérdezgettek. (Akkor bűvész barátunkból igencsak előjött a "mindjárt eldobom az agyam" állapot - teljesen felizgatta magát. „Tán, még a kocsit is neki kéne vezetni???”-mondta a sofőrnek, persze feleslegesen.) Ugyanez játszódott le máskor, amikor a centrumban lévő Lotte Bevásárlóközponthoz vitettük magunkat (Úgy kell elképzelni, mint Köki állomástól a Westendbe!) és hiába mutogattam neki az épületet, már nyomta is a fülem alá a telefonját, amin egy angolul tudó informátor érdeklődött a konkrét úti célunk felől... Hab a tortán az volt, mikor azt mondta a sofőr „oké, oké”, elindította a taxiórát, ment 3 métert, majd félre állt, hogy felhívjon valakit segítségért. (Persze az óra az ketyegett továb...)

If they ask me about Koreans, the first thing that comes to mind is: taxi drivers are unbelievable! It is also true, that the Chinese ones are not a piece of cake, but the winners of the most incompetent chauffeurs are: The Koreans! Besides, the fact, that they don’t speak in any languages at all, they can never find the right directions despite using their GPS. Nor, does it help if you are prepared with a Korean address or map either... Without any exaggeration, I dare to say, in every big city, it causes a problem for them to get to the city centre from the national port. Not to talk about other “complicated” specific addresses, like the only Hard Rock Café, in the town, they proved their incompetence, once again, when we pointed out on the map the biggest open beach, of the town, and they had no clue how to get us there… They didn’t know it. They didn’t know anything. (Our magician friend became so frustrated, he asked the cabby: “Perhaps, should I have to drive the car as well???”) The same thing happened when we wanted to go to the biggest and most common shopping mall. We even had the Korean version map in our hand. Moreover the guy said “O.K.!” and after only 300 meters, he stopped the car and started to call somebody for help, but the fee clock was on already, of course.

Azóta is rejtély, hogy lehetséges, hogy a saját városukban ennyire nem tudnak tájékozódni!!! (Mintha Oli úgy állna zsonglőrnek, hogy egy labdát sem tudna feldobni és elkapni! :D :D :D) De a teljesen 0 fokú angoltudás is furcsa, ha egyszer nemzetközi terminálnál parkolnak, nem?! Azt sem értik meg, hogy „citycenter“, azaz városközpont!!!

So, it is still a mystery for me how they are even able to do their job, if they don’t know their own city at all. (It is like my husband would decide to be a juggler after he couldn’t be able to throw up and catch up one ball…) And come on, if you park in a national terminal hoping to get some tourists at least learn 2 words in English: CITY CENTRE!

• Bár, a régi generáció ennyira tudatlan, mégis rengeteg új angol kifejezésük van jelenleg a szlengesebb köznyelvben, amit konglishnak neveznek! Pl. Kézitáska – hendübegü („handbag“-ből) vagy shoppingolás – sjopping...

Interesting that, they don’t speak English, but the new generation already has a lot of English expressions in their vulgar tongue, which they call: KONGLISH! For example handübegü or sjopping etc.

• Imádják a köveket! Gyakori szokásuk, kisebb köveket egymásra pakolászni toronyszerűen. Szinten minden parkban, erdőben látni ezeket a műveket, de rengeteg tematikus kőparkjuk is van!

• They adore the STONES! They love to build small towers from pebble stones in parks or in the woods. But they also have a lot of representational stone parks. (I am sure it is a traditional thing.)

Így szeretik egymásra pakolászni a kavicsokat tornyokba:

They love to make these small towers:

Én viszont imádom a különböző természeti parkokba kiállított óriás darabokat!

But I like the huge ones:

• Ha már a parkokról tettem említést, meg kell említenem, hogy minden témában képesek szórakoztató ún. Theme Park-okat létrehozni. Legyen az tiniknek szóló Hello Kitty Park, Glass World (üveg), családi Maze Park (labirintus), Chocolat Park, gyerekeknek szóló Dino Land, Anime Park (a Japánnál említett animé figurákkal), vagy Ice Land egyfajta télpark stb.!

Speaking of the parks, they have many theme parks of all kinds: Hello Kitty Park, Glass World, Maze Park (with labyrints and puzzles), Chocolate Park, Dino Land, Anime Park, Ice Land etc.

Kétség kívül, ki kell emelni a felnőtteknek szóló, Jejun található Love parkot, a hatalmas fallosz- és egyéb szexuális szobraival!

No doubt, I have to mention the most extreme one - Love Park - with the enormous penises and other sexual statues.

Ha szeretnél pucér- vagy kompromittáló pózokban selfie-zni, natán óriás nemiszerveken pózolni, akkor itt a helyed...

De nagy kedvencük a 3D-s rajz múzeum is!

Although, they are keen on their 3D Art Museums as well:

• Imádnak túrázni! Pláne erdőkben! Annyi túrafelszerelést árusító boltot egymás hegyén-hátán, mint náluk, sehol másutt nem látni! Előnye, hogy meglepően fittek és egészségesek!

Their most common hobby is TAKING HIKES. I have never seen so many hiking stores, in my life, than I ‘ve seen here. The good side is, they are so fit and healthy.

• De ha már itt tartunk, átlagos hétköznapi viseletük különböző (főleg rikító vagy UV) színekben pompázó sport- és szabadidős ruházati kiegészítőkből tevődik össze, bumfordi túrabakanccsal, de mindenképp sportcipővel! Hihetetlen, de még a nagy városoki nők nagyja sem tud csinosan járni és irodista ruhához is egyáltalán nem passzoló edzőcipőt húz! Magas sarkút szinte sosem láttam!

On the other hand, they are wearing these mountain climbing suits (the UV high coloured ones of course) every time and everywhere. They can’t dress up elegantly at all. I’ve almost never seen women in high heels. They put on their ugly stogy (boots) or amorphous trainers. (Even if they are wearing office uniforms with skirts and tights.)

• Ők aztán tényleg szeretik a bogarakat és kukacokat, amit rengeteg utcasarkon árusítanak cseppet sem kedves nénikék. A „cseppet sem kedves“még enyhe kifejezés! Nem egyszer üvöltözött gyilkos tekintettel a mama, mert a csemegéjét fotóztam, vagy egyszer egy halas nyanya akart nekem támadni, mert fókuszba vettem az eladásra szánt polipját!

If you visit Korea, you easily can find fried or cooked bugs and worms on the streets for snacks sold by grumpy ladies. They love it!

Grumpy? Yes, it is true and I was so sophisticated. Once, I was shouted at, because I took a photo of their delicacy. It doesn’t matter if you are shooting them or just their goods, they become angry so easily, and they are not nice vendor-ladies at all. They don’t care if you buy something or not. I had to beg sometimes on the markets to get my carrots measured or just to let me pay. Or I never got a smile from the lady whom I bought sweet potatoes from every week. So I guess, I can say the Korean elders are not nice people with foreigners. (One more taxi driver story to this: sometimes – probably older drivers – just to avoid the foreigners’ problem, didn’t stop to pick us up even though they were free. (Yes, we knew this for sure, because in Korea taxis are using lamps to show if they are occupied or free.)

A még nyugodtnak tűnő harapós néni:

One of these old grumpy ladies...

Sea-food piac:

Tradícionális női halászok:

Traditional fisher-women:

• Ezzel meg is van a következő állításom: a dél-koreai idősek egyáltalán nem bűbájosak!!! Sőt... Annyi bunkó öreg kofába, eladóba, járókelőbe, sehol a világon nem botlottam, legalábbis ami a külföldiekkel való bánásmódot illeti! Én nem tudom, miért utálnak minket, fehér fiatalokat ennyire, komolyan! Egyértelműen hülyének néznek, ha angolul próbálunk kérdezni, és igazából letojják, hogy vásárlok e tőlük vagy sem. Többször szinte könyörögnöm kellett, hogy lemérjék a gyümölcsöt, vagy az a mamóka sem mosolygott soha, akinél 5 naponta vettem édesburgonyát...

De az is előfordult, hogy simán ignoráltak minket azok az eszes taxisok, csak ne kelljen a külföldivel bajlódniuk. (Ez azért is egyértelmű, mert Ázsiában piros lámpa jelzi, ha szabad a taxi és itt bizony sokszor esett meg, hogy mi integettünk, mint a hülyék, de lassítás nélkül elhúztak az üres járatok!)

• Az öregek nem valami észlények, a fiatalság talán már eszesebb, bár az udvariasság és inteligencia nem diploma kérdése! Mindenesetre a Pearson Global Index szerint, Korea tanulmányi eredménye a legjobb a világon!

It is interesting that old people are not polite at all, because the newest generations are the most educated in the world. (I know, you don’t need diplomas for being nice or helpful…) However, according to Pearson Global Index the scholastic record is theirs.

• Náluk jóformán 3 féle étterem található: A) tradícionális² (kimcsis, csípős, rizses, leveses és egyéb helyi klasszikus fogásokkal telített), B) akváriumokkal felszerelt tengeri kütyüs, illetve C) a „húst-hússal“ (főképp disznót disznóval) – féle barbecues, sokszor saját asztalnál sütögetős forma! Magyarul, nagy választék nincs, pláne nekem, a 95%-ban növényi étrenden élő lénynek, így én sosem ettem igazán jót. Egyszer azért mi is betértünk egy Mr. Röfibe és vígan sütögettem a gombáimat gyümölcsökkel, de Olinak nem annyira tetszett, hogy nem talált csirkét!

In Korea there are 3 types of restaurants:

1. Traditional (with kimchi, spicy fish things, tofu, egg, soups, rice, and other specialists)
2. Seafood (with big aquariums full of with big fishes, scallops, mussels etc.)
3. Barbecues = meat with meats (Mostly pork!) These ones can be nice when you can fry them one by one at your own table, but be careful if you are looking for chicken or white meat. Not to mention, vegans or vegetarians, but, for them it will be a challenge to find nice meals.

Ez egy hotel (Ocean Suites) svédasztala volt:

Az egyik disznós barbecues hely! Jó jó, nem haltunk éhen! :D

In one of those barbecue places! Okey, we didn't leave with empty stomach... :D

• Örömömre viszont, sok egészséges táplálékkiegészítőt árulnak, amikből többnyire vannak kóstolók az üzletekben! Így jól válogathatunk! Már ha épp angolul is rajta van, mi micsoda... Szinte minden (turmixnak, főzetnek vagy levesnek szánt) őrlemény fő alkotó eleme a mandula, dió, szója-, illetve feketebab. Gondom ott kezdődik, hogy sokszor megfejelik tejporral is, nyilván a krémesebb állag érdekében! :D (Így vegánoknak, nem árt ellenőrizni e roppant csábító, minden jóval ketyvasztott cuccokat!)

Glad to say, in Korea, we can find a lot of healthy supplements, which you can taste in the stores. So it is easier to choose, especially, if you find English labels on them. Most of the products contain: almonds, soy beans, black beans and walnuts, but be careful if you have problems with milk, because sometimes they put milk powder in it to be more smoothy.

They sell these things as soups or teas but I’d rather consume them as part of my mueslis or granolas for breakfast or in my shakes.

• No, de csudi jó (igaz, nem olcsó) a ginzeng-, ginkgo-, illetve propolisz termékek választéka is!

You can also buy amazing ginseng, gingko or propolis products in very good qualities, but I have to tell you these are quite expensive.

• Imádják a magvakat! Rengeteg fennséges, ízesített mandula-cucc található! (Áfonyás, mézes, vajas, karamelles, sós pereces-barnacukros stb.) Ez az, amit Oli sem unt meg soha, pedig állandóan ette, végig kóstolta az összeset. Sőt, Robi barátunk annyira rákapott annó, hogy komolyan törte a fejét, neki áll importálni Magyarországra! (Ezeket azért nem sorolnám az egészséges nasikhoz, mert tele vannak cukorral!!!)

They love nuts. (Me too. J) So, besides the natural, organic ones, you can try new tastings as well. One of these sweets was Oliver’s favourite, not to mention our Hungarian friend, who wanted to import it to Hungary, because he and his wife just fell in love with it. (A dietary comment: If you care, these are full of sugars!)

• Ha már diétás rágcsákat említenék, akkor az algaszeletekkel kezdeném! Ezt ugyancsak mindenféle ízesítésben készítik...

Talking about food and snacks, I should mention the algae slices as well!!! They make these in a million flavours too. (My favourites were the one with almonds and the other in wasabi spice!)

• Igen csak megdőlni látszik a nézet, mely szerint az ázsiaiak kerülik a tejet, tejterméket. Egyrészt, már 5 méterenként található felárazott löttyös, mű sütis amerikai kávézó, vagy az ún. tejboltos cukrászdák! Másrészt, igen mérgelődtem egyszer Szöulban, hogy 60 percen keresztül nem találtam olyan helyet, ahol lett volna bármilyen növényi tej! Így váltunk hát Starbucks törzsvendéggé az ázsiai évek alatt, mert ott legalább biztosra vehettem, hogy megértik, mit kérek (a bonyolult americanot 1dl szójatejjel :D), teljesíteni is tudják, sőt wifi is van. (Azért otthon nem járok oda, mert valahogy az 1000 ft-os kávé nehezebben csúszik, mint a 3,5 eurós vagy jelen esetben 3500 won-os... :D)

Before I had heard, Asians don’t drink milk. That is not true or at least, not true anymore! You can find American cafés (Starbucks and its replicas: Angel, Tom Tom, Café Bene etc.) in every 10 meters or Bakeries with fancy, milky stuff with whipped cream everywhere. Ohhh, and they love them. They are addicts of the 1000 kcal Frappuccino or Cappuccinos, just like the Americans. (Why we became regulars to this overpriced, big company as well? Once in Seoul’s centre I became so nervous, because I didn’t find any place with plant-based milk, despite I tried in minimum ten other one! To my surprise, somehow in that area, there wasn’t any Starbucks, or I just didn’t see any. In Asia, you know, this was the only place, where I can order my “very complicated” coffee (Americano with a little soy milk) and they will understand. Cherry on top of the cake is, they have usable WIFI as well.)

• A másik, ami „minden körtefánál“ található az ún. Beauty Shop, ahol a koreai szépségipar legújabb fejlesztéseivel találkozhatunk oltári nagy számban: arcmaszkok, fehérítők, ránctalanítók és egyéb kenceficék!

The other kind of shop, which you can see in every stop, is some kind of Beauty or Face shop!!! (If you want younger or a whiter face, you definitely need to jump in them!)

• Az infantilizmus, karakter- és mesefigura imádat épp úgy jellemző rájuk, mint a japánokra, csak itt inkább az ázsiai figurákra mennek rá. Míg Disney kissé hátrébb szorul, addig Hello Kitty, Robo Cat és azok társai mosolyognak ránk minden felületről! 

They have the same admiration for childish characters, like the Japanese have, but perhaps they prefer Hello Kitty, Robocat and their other Asian friends instead of Disney.

• Épp úgy mint a kínaiak, ők is előszeretettel használják a szabadtéri testedző-, illetve nyújtó eszközöket! Meglepően hajlékonyak!

Like Chinese, they also like using outdoor fitness equipment, which seems like a grown up playground. At least they are really flexible. 

Többször is... 

• Nagyon cukik a koreai kisgyerekek!!! :)

Korean babies are so cute!!!

• Egy szó: Gangnam-style! Gondolom nem kell részletezni, mindenesetre sokat elárul róluk! :D :D :D

Something very Korean: Gangnam-style! I think, I don’t need to explain…

• ART BOX: "Mindenfélejópofaéshasznosdenemfeltétlenülszükséges" tárgyak üzlete, ahová úgy térsz be, hogy nincs szükséged semmire, de tutira úgy jössz ki, hogy "na, pont erre volt szükségem"! Akkor képzeljük el, ha tényleg kellett valami... :D :D :D

This is a store full of cool ‘anythingyoucanimaginebutnotnecessarilyneeded’ stuff, where if you go with no reason you will end up with a lot of suddenly bought things.

• Természetesen, ők is félnek a naptól, mint a tűztől! Arab nőket megszégyenítő módon strandolnak: Kalap, 3 mentő mellény a gyerekeken (van akin még maszkosan sál is van, úgy parázik), beülnek a gumi-fánkba és csak libegnek a vízen. Általában úszni sem tudnak... Az mondjuk nem hiszem, hogy kellemes, ha a hideg víz után rád tapad az egész ruházat...

They are afraid of the sun. Very much! They are more overdressed at the beaches than Arabic women: hats, full overalls, sunglasses, masks, 3 safety rings or jackets on the children! (Of course, nobody can swim, so they just floating in their air doughnut.)

• A nagy városokban jó a közlekedés, főleg a metróhálózat, habár képzeljétek, a Szöul környékén lévő 1-es vonal 2 felé ágazik, nincs megkülönböztető jelzés a járaton, így sosem lehet tudni, hogy jón ülünk e. (Nyilván, a koreaiak tudják, mi még nem fejtettük meg!) A buszokkal már nehezebb, sokszor a táblák csak koreaiul vannak feltüntetve, még a menzetközi terminálnál is, ahol sok külföldi megfordul... Legalább a megállók neveit leírhatnák latin betűkkel. A buszvezetők ugyancsak tök bénák! Sokszor úgy fest, a saját vonalukat sem ismerik!

The public transport is mostly well established with their good underground system, especially, in the big towns. There is always a mysterious line, which splits into 2 directions at one point and you never know for sure, if you are going the right way, because there are no signs on metro cars… (Or just no signs in English…) But traveling with bus can be more complicated, because they don’t use Latin letters to describe the stops or the routine schedules. (Not even in the national terminals. And ‘nota bene’: bus drivers are really similar to taxi drivers! Sometimes, I realised, they don’t know their own routes.)

• Monoton, kilométereken át tartó lakótelepi panelrengetegek sokaságát látni a városokban, egyforma utcákkal. Sőt, nemcsak ódivatú, gyártelepi kinézetűek, hanem az épületeken található bazi nagy számmal munkásszállóra vagy cella-körzetre hajaznak! Lényegében, minden koreai város ezért tűnik teljesen egyformának.

They built a lot of boring, similar, ugly home in lines of houses. These look like section houses for factory workers or prisoners. Because of this kind of buildings, with the mentioned similar cafés and similar shops you will see that all Korean cities are the same.

• Végezetül, esetleges turistáknak: Én ugyan nem voltam elájulva Szöultól, de a Császári palotát mindenképp érdemes megnézni! (Ott van még a Sungnyemun városkapu, illetve Deoksogung palota is!)...

In the end, I collected some places, which are worth to see if you visit this beautiful country.

1. Seoul: Besides the well-known TV tower, don’t miss the imperial palace, the Sungnyemun Port or Deoksogung Palace.

• Pusant³ már inkább szebb és érdekesebb városnak találtam a szép tengerpartjaival...

Pusan: Which I liked more, because of the beautiful beaches and bridges, you can visit in the centre the Gukje Market, BIFF Square with hand printes, Yongdusan Parkba with the tower or you can go up to the hill to watch the beautiful temple.

• De, amit mindenképp jó nyaraláshoz ajánlanék, az a gyönyörűséges, természeti kincsekben és látványosságokban gazdag, szórakoztató programokkal teli Jeju sziget!!! 
• But the best place for a summer vacation is: Jeju. You can have the most various of experiences in a week, if you discover the beauty of this island: UNESCO heritages, natural formations and treasures, beautiful gardens, beaches, real Korean culture and the amusement parks.

A szigeten található több ezer Jeju-manó szobor egyike:

There are plenty of this kind of 'Elf'-Statue on this island. They are the faces of Jeju!

Jeju album:

Samseonghyeol történelmi emlék-kert is Jejun található! A legenda szerint, itt bújt elő a földből 3 ősi isten, akiktől a koreaiak származnak. (Oli szerint, egyértelműen ufók voltak! :D) 

Legend has it this was the place where the 3 ancient gods came out from the ground, who created the Koreans. According to my Oliver these gods were aliens of course!!!

Azonban figyelem, egy turistáknak szóló helyi könyvben, érdekes (=röhejes) szabályokra lettem figyelmes:

Look this interesting notes for tourists! :D :D :D

 Nyilván, a tetoválásost találtam inkább mulatságosnak... Csak nehogy megijesszük embertársainkat vele... :D :D :D

ÉLETKÉPEK KOREÁBÓL:

More pictures from Korea:

Mi volt velünk?

What happened to us?

Pl. Sok sok szülinapozás:

Birthdays and birthdays and birthdays...

Az ukrán fiúé:

Az egyik angol fiúé:

Zsuzsim nagy napján:

Titkos kabin - kotyvasztás :D

Food by Anna... :D

Régi olvasóim már tudhatják, mennyi nonszensz szabály vonatkozik ránk, dolgozókra: pl. behozási-, vagy kabinban való kajálási tilalmak stb...

Elmentünk egy igazi japán fürdőbe, ahová képzeljétek, csak meztelenül, tetoválás nélkül engednek be!!!

A unique day in a Japanese Spa, where you can go only naked!!!

Egyébként Japánban minden ilyen helyre - mint strand, konditerem és hasonlók - tilos tetoválással bemenni, márha nem tudod elrejteni. (Ez pucér fürdőben meglehetősen nehéz feladat...) Szóval, elmentünk 4-en lányok és Marci, akit bent már nem láthattunk, mivel természetesen férfiak és nők el vannak teljesen szeparálva. A kezdeti kellemetlenség és szégyenlősség után azért feloldóttunk! Jó volt, élveztük, de a logikát nem értjük. Miért gondolják, hogy így higiénikusabb??? (A fotózás természetesen szintén tilos, de mi találékony, renitens külföldiek vagyunk...) 

Don't forget, in Japan, you can enter into public spas or gyms only without TATTOO!!!

Végül, a mindig „utált” Tienjinről kiderült, tulajdonképpen egy klassz város, csak be kell jutni a városcentrumba... Több óra vonatozás, 90 perces városnézésért cserébe. Egyszer végre bevállaltuk!!!

Tianjin in China - City centre

De a többiek által imádott, függőséget kiváltó, híres-hírhedt "fake-marketre" is lenéztünk, így 2 év után...

A "famous" Fake Market in China:

Tudjátok, ez A kínai piac, ahol minden OLCÓÓÓ!!!

"Márkás" cuccok, néha meglepően jól hamisítva... 

 Jegyzet:

^{1 Aki valóban kíváncsi az észak-koreai diktatúra falain belüli életre, annak mindenképpen ajánlom Pak Janmi: Élni Akartam c. életrajzi írását! Megható, elgondolkodtató, sokszor vérlázító alkotás egy lányról, aki csak szabad akart lenni!}

^{2 A hagyományos korei ételek fő különlegessége a sok kis kiegészítő fogás (Banchan), amelyek a párolt rövidszemű rizst, levest (tofu vagy hal) és a kimchit (erjesztett, fűszeres zöldség kínai kelből, uborkából vagy retekből) kísérik. Ezeket szezámolajjal, doenjanggal (erjesztett szójabab paszta), szójaszósszal, gyömbérrel és gochujanngal (piros chili paprika) tálalják. Fogyasztanak mellé vagy főfogásként is szushi szerű tekercseket (de nem egészen olyan, mert inkább sült hús, rántott tojás vagy tofu szeletek vannak bele tekerve, különben erre írtam régen, hogy szushiszendvics, ilyet sokszor ettünk), Kimbapnak hívják... Zölségek általában japán retek pácolva, spenót, tengeri alga, hínár - ami szintén nagyon közkedvelt csemege Kínában és Koreában is...}

^{3 Busan: Tele van gyönyörű strandokkal és tengerpartokkal, nyáron isteni! Mi anno nyomtunk egy nagy sétafikát a streetfoodos piacon (Gukje Market - Volt aztán választék! Cukorba mártott almáktól/eprektől kezdve, szárított halas cuccokon át a sült bogárig minden!), aztán a BIFF téren hírességek kézlenyomataiba botlottunk (pl. Szabó Istváné), mert valami filmfesztiválnak ad helyet, majd elbandukoltunk a nagy Yongdusan Parkba a kilátótoronyhoz, körbe volt rakva szerelmes lakatokkal. (Még Demszky Gábor táblára vésett jókívánságát is megtaláltuk!) Láttunk egy templomot nagy, arany, bajszos Buddhával és egy kinti konditeremben is ökörködtünk egy sort, végül kikötöttünk egy 18 emeletes plázában...}

Ismét köszönöm Nektek, olvasóknak, hogy velem tartottatok! Következő „Best of“-omban elsősorban a hajós életmód sületlenségeit, eszement szabályait, tisztek idegesítő szokásait veszem górcső alá, megfűszerezve egy kis british táncos-mentalitással... :D

Thanks so much to read me!!! :D

Dear Friends, English translation inserted into the text in blue color!!! 

Kedves Olvasóim! A tartalom nagyja az elmúlt két év megfigyeléseinek anyaga, illetve némi utánaolvasás, kutatás és egy japán ismerős elbeszéléseiből született. Akit behatóbban érdekel a téma, vagy szívesen olvasna még elképesztő, vagy épp komikus történeteket, annak mindenképpen ajánlom a már többször forrásként említett magyar srác, Marton blogját¹ is!

Ők, ugye – a kínaiakkal ellentétben – a ló túlsó felén ülnek viselkedés, udvariasság, no meg higiéna terén, ugyanakkor nem egyszer olvashattátok, milyen agyament, képmutató, túlhajszolt és elrobotosított világ az övéké, ahol turistaként ugyan bámulatos létezni, csak ne akarj közöttük élni!

(Pláne, ne szüless japánnak...)

Let’s analyse Japan and the Japanese! 

These are my observations from my last 2 years. I also did some research and had conversations with Japanese people and I used a Hungarian guy’s blog (Marton) as a source, who was living for 6 years with them.

So… They are totally opposite from the Chinese in every way, mostly in social behaviours, politeness and hygiene. But at the same time they live in a very shocking and hypocritical world with a lot of exaggerated things where you can be happy as a tourist but never want to live there or not try to be Japanese!

• Mit takar a túlzott udvariasság??? Lepleznek és képmutatnak! Cseppet se lepődjünk meg, miközben rád mosolyognak és hajbókolnak nyakra-főre (akár annyit, hogy elfárad a derekuk), valójában a hátuk közepére sem kívánnak, mert már attól sokszor leizzadnak, mikor konstatálják, hogy idegen lépett az üzletbe.

Eleinte igen mulatságosnak találtam a kasszás néni (minimum háromszor) meghajlási sorozatát, mintha tényleg minden sejtjével hálás lenne, hogy fizetek! Majd felfedeztem, hogy sok divatbutikban még a próbababák is pucsítanak, így agyamhoz kaptam! Érthető persze, demonstrálni kell, hogy állna rajtuk az adott nadrág a nap nagy részében! (Brit tudósok már tuti kiszámolták, hány percet tölt deréktól meghajolva egy átlag japán... :D :D :D)

• Far-fetched politeness: What does it mean? They are always hiding their emotions and never show what they really think about each other or you. They are always bowing (they can do this 24 hours non stop) to show respect, but we can imagine what is in their mind behind their smile if a shop assistant can get nervous just because we (foreign, white people) enter the shop.

In the beginning I thought it was nice and funny when the cashier lady took 3 bows in front of me just because I am paying, like as if every cell of her body would be grateful for it. But then I discovered in the shop windows, the manikins are bending over simulating bows... Oh, come on!!! But now this makes sense, new trousers must be demonstrated in the most common way. (I bet you that British scientists already know the amount of minutes, which a Japan citizen spends in this position per year.)

• Őket az zavarja, ha hangoskodunk a buszon. Az viszont sokkal idegesítőbb szerintem, hogy a buszvezetők monoton, géphangon zengenek minden lényegtelen információt a mikrofonba, FOLYAMATOSAN! Már azt hittem örök rejtély marad, mi a fenéről képesek dumálni, mikor egy megálló neve 10 mp-et sem vehet igénybe, míg Marton-san¹ fel nem világosított, hogy a sofőr MINDENRŐL informál: a mellettünk elsuhanó biciklistől kezdve, a másik oldalon található bolt akcióin, időjáráson át, a bokorban bújkáló kismacskákig! Nem meglepő hát, a ZAJ! (Nem egyszer ültünk terminálba tartó üres járaton édes kettesben, külföldiként, japán sofőrünk mégsem hallgatott el egy mp-re sem!) Egyébként beszél az automata, állomás, wc, hangosbemondók, sőt még a lift is...
• They don’t like when we speak loudly on the bus. But on the other hand bus drivers are always speaking continuously on their monotone, robotic voice, which is even more annoying. CONTINOUSLY!!! About what??? Good question. I thought this would be the biggest mystery for ever, but then Marton San¹ enlightened me: They are informing us about EVERYTHING, including the cyclists in the traffic, the weather, the shops or a small dog which is peeing on the corner… (It happened to us many times, that we – 2 obviously white Europeans who don’t understand Japanese – were alone on a bus, but our driver kept on talking.) Because of this, you can always count on NOISE! Not to mention the other speaking elevators, soda machines, stations, toilets and public speakers.

• Roppant bőszítő (nekünk, nyugati embereknek), hogy mennyire lassú a közlekedés! Nagyon! Iszonyú sokáig van piros lámpa, sőt rengeteg kereszteződésben mindenkinek egyszerre! (Itt olyan nincs, hogy zebrán átkelő utasokat kell lekanyarodó autósnak figyelni, mert nem mozdulhat senki!) A buszok így minden lámpánál leállítják a motort, vagyis 5-10 mp-enként! (Kikötőtől busszal bejutni a centrumba jó esetben 40 perc, biciklivel max. 10! Ahha! Hát, ezért mesél annyit a sofőr, hogy szórakoztassa az utasokat?! Vagy inkább altassa? :D)
• Next thing what can be very nerve-racking is the slow traffic. This is very true! Red lights take forever and in the crossings pedestrians get them in the same time in every direction. Moreover, there are too many traffic lights and the buses turn off their motors almost every time they stop. Ohhhh, perhaps we can see now why the drivers have to talk! To entertain us. Or to make us fall asleep???

• Ja, mert ezrek alszanak a tömegközlekedésen! Sajnos, ez mutatja, mennyire fáradt a társadalom. Öreg, fiatal, középkorú, tök mindegy!
• Yes, because most of the passengers are sleeping public transport. Unfortunately, these pictures will show you how tired they really are. I mean the whole society!

A túlhajszoltság hamar feltűnik. De nem is lazítanak nyugdíjas korukig (Már, ha addig nem lesznek öngyilkosok! Óriási a szuicid ráta Japánban!), ugyanis nemhogy szabadságra nem, de pl. a nagyvállalatok dolgozói sokszor még haza sem járnak! (Bevett szokás, hogy a főnök kötelező hétvégi programot ír elő, vagy péntek esti tivornyázást...) Emellett sokan óriási távolságokat tesznek meg nap mint nap! Iskolások, üzletemberek egyaránt akár 2-3 órát utaznak a lakhelyüktől csak oda.

If you spend more time in Japan you can see very fast that they are really overdriven. They never stop until their retire. (Assuming they survive, because the suicide rate is incredibly high in this country. I heard that they never relax, never go on vacations, moreover a lot of businessman don’t have the opportunity to go home at the weekends, because their boss gives them extra work or obligates them to go on a ‘team-drinking’ session… But, I also have to mention, they are travelling too much between their home and work or school.

• INFANTILIZMUS: Mese-mánia, Disney-mánia, animék és figurák mindenhol! Itt felnőtt emberek is imádnak karakter-jelmezben parádézni (ünneptől függetlenül) akár koncert, vacsora vagy buli keretében.
• They are so childish: They are very keen on for Disney, animés and other characters. You can see this everywhere. Adults love to dress up in Halloween costumes on any day of the year. Concert? Party? Dinner? It doesn’t matter. ‘Serious’ sararimen² are wearing Mickey Mouse just like 5 year-old kids.

„Komoly“ üzletembereknek épp úgy árulnak Mickey egér kiegészítőket (egyáltalán nem olcsón), mint 5 éves gyerekeknek...

• ABERRÁCIÓ! Mit takar? 1. manga-mánia (=felnőtteknek szóló, gyerekrajzszerű pornográfia), „masszázs“-házak (titkon, általánosan elfogadott az örömlányhoz járás), 3. lappangó pedofília: Minden napos a diáklányok szoknyája alá való leskelődés! Metróban erre figyelmeztető táblák is találhatók. Többször olvastam a tokiói bugyiboltokról, ahol zsebpénzért iskolás lányok leadják a használt bugyit, melyet fóliázva – aromazáró tasakban – árusítanak tovább! Ami pedig a legmegdöbbentőbb tény, hogy Japánban pusztán pár éve iktatták csak törvénybe a kiskorúakkal való közösülés tilalmát!

KINKY HABITS: Let’s see:

1. Manga-mania: Grown up men are obsessed about magazines full of porn style, simple hand-drawings.
2. ‘Massage-houses’: It is totally conventional that tired worker men choose this solution to get some joy or relief, instead of going home.
3. Potential paedophilia: Stalking under the student girls’ skirt is happening all the time. (They have already placed some signs forbidding it in the metro stations.) I have heard many times about the special shops in Tokyo where young girls are selling their underwear for cash at the end of the day and afterwards, potential costumers can buy those! But the most shocking fact is, that the Japanese Law had only just recently forbid sexual coitus with minors.

A bugyi alá leskelődés tilalmát kompenzáló-, vagy épp kárpótló-ernyő, úriembereknek...

Some compensation for men...

De az, hogy az egyik leghíresebb gyermekkönyv-sorozat főszereplője maga Seggfej Detektív, talán az is aberrációhoz sorolható. :D

Also I have to introduce the Detective called Osilitanté (it means Mr. ‘Ass-Head‘) who is the most popular children book’s character!

• Nem tudnak angolul! Fejlettség ide vagy oda, ők tényleg nagyon elvannak a saját világukban. És akkor még nem is beszéltem a nagy táblákon, illetve hirdetésekben hibásan vagy félre fordított angol félmondatokról, szavakról vagy kifejezésekről.

‘Too much Japanese’: Most of them (including younger generations) don’t speak English or any other languages! (Ohhh, they have a lot nonsense, mistranslated public songs, advertisements or posters on the streets or in the magazines.)

• We think Japan is a really developed country, but at the same time, people are so isolated here. They don’t care much about other cultures or countries. They just do what they do, even if there is no logic at all. (Their most common answer is: ‘We have been doing this for decades…’)

  But there is something obvious though: It is true that they are really nice and respectful with tourists, but if foreigners want to join their family (like a son/daughter in low) or just move to their country forever, they don’t like them anymore. (Especially, the elders!) (I heard some examples from people from other nationalities, about how they were behaving with them in local work places or the harsh parental rejections when they were dating with Japanese. I also read an article about a Hungarian man who got married to a Japanese girl. Her father never ever talked to her anymore, even on his deathbed…)

• Tény, nincs kuka az utcákon. Így sose tudsz kidobni egy zsepit, rágót vagy vizes üveget, ami bosszantó. Bár, még sincs szemét. Hogyan? Nem lehet utcán enni! Viszont, minden sarki boltnak van étkező része, és 100 méterenként találsz valamilyen típusú mini- vagy gyors éttermecskét.

There aren’t any garbage bins on the streets. So, you can never throw out your bottles or banana peel. Otherwise, the streets are still clean. How? They don’t eat there at all, but you can find fast food or supermarkets with dining rooms very easily.

• Nagy divat a túltenyésztett bohóc-öleb! Nagyon cukik, nagyon édik, de... Érthetetlen, miért öltöztetik őket agyon! Miért tologatják őket baba- vagy inkább kutyakocsikban! Csecsemő pótlék??? Pelenkázzák, ölben viszik, olyat is láttam már, hogy kanállal etetik! No, és elképesztő e tenyérnyire zsugorított kutyulik ára!

There is a big fashion for mini dogs, which are always dressed up as circus animals. These are really cute, but when you realise that they are treating them like babies: carrying them in buggies, feeding with spoons and putting on diapers, you will feel sorry for them.

Additionally, to buy one, the prices are incredibly high!!!

• Kemény munka után, ahogy megy le a nap, úgy válnak egyre ittasabbá. (Sokan haza sem találnak! Több ilyen sztorit hallottam!) Múlt héten pont egy ilyen dorbézoló szararimenbe² botlottam a metrón: a rohanásban meg szerettem volna bizonyosodni, jó irányba szálltunk-e fel. Kezemben japán térkép, ráböktem a célállomásra, borgőzös haverunknak dunsztja nem volt, valószínűleg még arról sem, hogy ő merre tart. Igen ám, csak – hála a jól belé vert japán illemtannak (=mindig segíteni, ‚nem‘-et nem mondani! :D) – nem adta fel, és alig győztem köszönések közepette megszabadulni tőle! Ő a végsőkig igyekezett minden energiájával helyre igazítani minket a REPTÉRRE! (Totál nem oda mentünk...)

At the end of a tough working day when the sun goes down they become increasingly drunk. The most popular businessmen-program on the weekends is ‘all day - drinking’!

• I ran into one of these tipsy sararimen the other day to ask if we were going on the right route. I pointed out - on a Japanese map - the place where we wanted to go, but unfortunately this guy didn’t have any clue about where he was or where he was going. After all - to our sorrow - he really wanted to help us and he started to explain desperately the direction of the airport. (You can guess that wasn’t our destination at all.) But according to the Japanese mentality people have to help each other no matter what.

Óriási képválogatás metróról, illetve állomásról!!!

Japán barátunkkal, Siggel ismét találkoztunk nem rég, és a következő beszélgetés zajlott:

- Mivel töltöd általában a hétvégét? – kérdeztem tőle.

- Ivással! (Gyors válasz, szemrebbenés nélkül...)

- Egész nap?

- Hááát... igen... nagyjából!

- Barátokkal? Kimozdultok valahova?

- Néha barátokkal, néha egyedül. Ma nem megyek sehova, nem hívtam senkit, úgyhogy igen, egyedül, de valami jó sorozatot azért nézek hozzá!

• Divatérzékük: 0! A lányok zöme a) vagy nagyon fiúsan (bő cuccok, sport cipő), b) vagy kislányosan, c) vagy öregasszonyosan öltözködik. Egy biztos: borzalmas lábbelikben járnak. És rohadtul csámpásak!!! Aki mégis csinibe vágja magát, azt holdjáróban teszi, melynek a legelképesztőbb formáival lehet találkozni! Azt kell, hogy mondjam, a férfiak inkább tudnak divatozni, bár az átlag szabvány-öltönyben jár...

They have ZERO fashion-sense: Most of the girls wear A) manly-, B) infant-, or C) granny-style. One thing is for sure, they have horrible taste in shoes. When they really want to be sexy and elegant they put on their moon-walkers, but unfortunately they can’t really walk in them.

De egy ilyen öltözet is teljesen hétköznapi látvány...

Simple, normal casual girly wear:

• Nagyon drága a gyümölcs!!! Sőt, mondhatni egy „sznob kultuszt“ is teremtettek hozzá, mert annál nívósabb megvenni, minél jobban felárazták őket. Előkelő ajándéknak számít vendégségbe több tízezer forintos szögletes dinnyét vinni...

Very expensive fruit: We can say, they’ve already created a snob-culture. Buying a big bucket of fruit counts as a very fancy present, not to mention the melon shaped like a square!!! But don’t forget to check the price before you buy!!! (If you see one more zeros than you think there should, it won’t be a mistake!)

• Japán rasszizmus: Nem mondom, hogy rasszisták, de erőteljesen kirekesztőek. Nem vegyülnek külföldiekkel. Míg turista vagy, kinyalják ugyan a feneked, de ne akarj letelepedni. Ja, és eszedbe ne jusson japán családba benősülni, mert kitagadás lesz a vége! (Olvastam a Nők Lapjában pl. egy pasiról, aki japán lányt vett feleségül. Az após még a halálos ágyon is elutasította a lányát és unokáját, nem beszélt velük!)
• Imádnak sorban állni! Minél nagyobb minél több ember vár valahova, annál nagyobb kedvvel állnak be, sokszor azt sem tudják mihez vezet!!!

They love to wait in line... Even if they have no clue about where it leads! I have no idea why... 

Itt pl. egy tök átlagos gyors éttermi kiszolgáláshoz várnak...

• Egyenruha. Egyentáska. Óvodásoknak, iskolásoknak, dolgozóknak... Jelmondatuk: Csak ki ne lógj a sorból!!!

Their slogan is: Don't be different!

• Mindent túlbonyolítanak, vagy mindenből nagy ügyet csinálnak. Egy mini útjavítás kikerüléséhez pl. kell egy sorompó, egy figurás bója és persze, élő személy, aki mutogat!
• Az igényességet noha pozitívumként jelölném, de mint mindenben, itt is elvetik a sulykot. A drogériákban fellelhető nonszensz termékekről nem régiben írtam, így akit érdekel, mire való egy kacsaszáj, vagy miért hordanak a felnőttek cumit, az görgessen vissza 2-3 fejezetet!

It is good that they care about the details, including their hygiene and their looks, ohhh and they are also very punctual. But like with everything else, they can go to extreme levels. You can’t imagine how many interesting, unbelievable extreme face, lips, or skin product they have:

These duck-dummies make your lips bigger, but in the same time you will look like an idiot…

They have a lot of type of lip-stretcher… Anyway, why would anybody like bigger mouths???

Or this ‘something’ is must be used for facial yoga!!!

One more example, look at this sexy nose hair removal…

Top 10-es lista, ami miatt mégis érdemes ellátogatni Japánba legalább egyszer az életben:

Last, but not least, just to be fair, I collected a top 10 list for you:

Why you have to come at least once in a lifetime to this amazing country!!!

1. 1. Sushi :D :D :D

2. Cseresznyefavirágzás!!! - Cherry blossom

3. ZÖLD - GREEN

4. Templomok, látnivalók, természeti szépségek...

Tourist-attractions, natural beauties, temples etc.

5. Kit Kat

This chocolate factory is so much more fancy in Japan!

Valamiért a Kit Kat gyár teljesen ráállt Japánra és minimum 10-féle ízesítést kreáltak számukra! A málna, eper mellett ne lepődjünk meg a túrótortás, mikrózható verzión vagy a tipikus zöld teás ízesítésűn se!

 They make so much special, limited editions!

6. Segítőkészség!

People are so helpful and nice and they respect each other!

Tokió állomáson útbaigazítást kértünk egy járókelőtől. Képes volt minket kísérni, számára ellentétes irányba, hosszú perceken keresztül. És több ilyen példát sorolhatnék még! Sosem derogál nekik megmozdulni, vagy hosszú métereket rohanni, csak hogy segíthessenek, noha a nyelvtudás hiánya miatt nehezen értik meg néha a problémát.

+ Tisztelet és egymásra figyelés! Ennek ékes példája, ha valaki megfázik, azonnal felteszi a maszkot, hogy ne fertőzzön tovább!

For example, if somebody sick, she/he will wear this kind of mask not to be infectious!

7. Snoopy-mánia - Snoopy mania

Hát... Ez csak is jó lehet, nem? :D

How could it be wrong???

8. Étkezési kultúra:

Eating habits

Nekem tetszik, hogy evés alatt nem mobiloznak, nyugodtan esznek (akkor is, ha egész nap rohannak), nem tömik a fejüket, így rendesen megtartják az ebédszünetet. Szívesen picknickeznek pl.:

I like that they are so prepared and patient when they it. They are always putting work in it and they love picnics!!!

9. Könnyű meditálós helyet találni! - 

It is very easy to find a place to meditate or relax!

Vannak kertek, templomok, illetve tradícionális teaházak, melyek a nyugalom szigetei!

10. Tisztaság és higiénia! - Everything is clean!

(Itt minden ragyog, az emberek adnak magukra, senkinek nincs izzadság szaga, az idősekre is jó ránézni!) Míg Kínában imádkozhatsz wc papírért, itt a wc beszél, magát öblíti, sőt nem egyszer még külön sminkszobát is építenek hozzá!

Especially, the toilets!!! But those can be complicated to use...  :D

Az hagyján, hogy múzeumokba és templomokba csakis papucsban/cipő nélkül léphetsz be, de a mellékhelyiségben még azt is le kell cserélni!!!

You can enter into the museums just in slippers, but imagine in the toilets you need to change again...

Még pár random kép (kizárólag saját készítésű) Japánból:

Random pictures from Japan:

Notes:

1. Marton San: A hungarian teacher who was living in Japan and he wrote a super blog about his experience in hungarian.

2. Sararimen: = businessman in japanese

Thank you for my foreigner readers!!! The English part is over here!!! You can see soon my Korean Chapter! Bye!

(Kína top 10-et nem írtam, mert náluk még inkább a viselkedésre helyeztem a hangsúlyt. Azért mindenképp érdemes Kínába is ellátogatni gazdag történelmi-, kulturális relikviáik, kincseik és hagyományaik miatt és természetesen, a Nagy Falat is látni kell! De a lakóiról pozitívumokat nem igazán tudnék felsorolni, pláne így a 2 év köztük élés után!)

Végül, gyors beszámoló rólunk:

• Voltak viharok például, olyanok hogy még a show-t is áttették egyszer!
• Volt Halloweenunk! Nagy tervvel álltunk elő, mi magyarok, de úgy alakult, hogy tájfun miatt nem kötöttünk ki akkor, így, „szegény ember vízzel főz“ alapon, egyszerűbbre vettük a figurát:

• Rég panaszkodtam kínai taxisokra! Na, majd most! Íme, két friss gyöngyszem:

Pár tiszt, zenész és technikus megindult a Nagy Falhoz! Csak épp sosem érték el. A sofőr (kínai, előzetes lebeszéléssel ismétlem) ugyanis nemes egyszerűséggel eltévedt! Addig cirkáltak fel-alá, hogy végül kifogytak az időből és csalódottan kullogtak vissza. Remélem, legalább a fuvarért nem fizettek...

Majd, 3 barátunk elveszett Tienjinben. Hiába volt náluk a cím (sőt, Kip tette őket kocsiba és ugyanazt a címet villogtatta, amivel a másik kocsi kiválóan visszaért), teljesen más irányba vitték őket. Szegénykék remegve az idegességtől estek be és örülhettek, hogy „csak“ 10 perccel érkeztek kapuzárás után, mert sokkal előbb indultak vissza, mint amúgy kellett volna. (Ha jobban elkéstek volna, már fel sem jutnak a hajóra és kirúgás lett volna a vége.) Na, ezért se bízzunk meg a kínai taxisokban! (Nem is értem, hogy se gps, se térkép náluk, egy szót nem értenek angolul és még le is húznak néha...) Ráadásul, vak sötétben én sem tudtam volna a visszautat, noha már 2 éve járjuk...

• Mikor már épp kezdtem besokallni a monotóniától, egy ajándékot dobott az (C)ÉG: Hosszabb kikötést Fukuban! Így aztán Zsuzsimmal vonatra pattantunk és elzötyögtünk Yaganavába, a japán „Velencébe“! Bár, nem volt már meleg, de paplan alatt, kis csónakban körcsónakázni, miközben japán muksi tradícionális tininindzsa csizmában, bambusszal evez és japán népdalokat énekel a szürkületben, így is igazi, autentikus élmény!!! Bár, a csónak teljesen máshol rakott ki minket, mint ahonnan indultunk, így ketten vak sötétben, egy vadi új, idegen japán városban (túl a térképen :D) nem igazán tudtuk, merre az arra. Végül persze feltaláltuk magunkat és taxival visszakerültünk a vonatállomásra. Utána egy kis boltozós, koktélozós esti bározásra is maradt időnk Fukuoka belvárosában. Oli elvolt, nem bánta, hogy csajos napot tartok!

• Bónuszként, még egy újdonsággal, Shimonosekivel gazdagodtam! Jó korán kellett kimennünk és sajnos, barátaink (drill és próba miatt) hajón rekedtek, azért mi örömmel fedeztük fel a városkát!

Köszönöm, hogy ezúttal is olvastatok, tarsatok velem legközelebb is a Best of-om III., Korea fejezetével!!!

 Jegyzet:

^{1 Marton San blogja: A magyar származású angoltanár, Marton blogja, aki 6 év meghökkentő tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel. Imádom! Ajánlom: http://maji-de.reblog.hu}

^{2 szararimen: =üzletember, öltönyös}

Kedves Olvasóim, a szokásos magyar fejezet ezúttal kicsit lejjebb kezdődik!

Here you go the best and most nonsense stories about our Chinese guests what happened on board of Costa Atlantica in the last 2 years!

If you like it I will do the Japanese version as well… :D

BEST OF CHINESE... 

Let’s start with the good old Poop-stories what we heard from several sources: Long long time ago (maximum 6 years ago) passengers couldn’t use English toilets in the proper way. That means Mr. Hanky¹ was spread everywhere!!! From top to bottom!!! How??? Why??? That’s a good question…

Talking about hygiene even luxurious malls have disgusting old style crouching toilets and obviously they don’t know toilet paper at all.

The Mysterious SMELL: Awful stink on the buses! In the taxes! In the elevators! At the markets! And it comes from their mouth. Every time when they breathe out on the PAX drill where I suppose, I have to help them (with their life jackets) I get nauseas.

I know that spitting is a totally normal thing for them, but it is very difficult to tolerate when somebody enters the crew gym just to spit a huge one in front of me when I am in the middle of my training. Moreover I have to be grateful, because he used the trashcan instead of the carpet. (It ‘s been only a year that they put up a sign stating that spitting comes with a penalty…) 

It was a classic when a Chinese mom changed her child’s diaper and after she placed it right on the smoking table.

For sure everybody has peed already in the swimming pool, but if an adult does it (as we saw) standing next to the pool and urinating into the water that is obviously not a common sight…

It is not surprising anymore if some Chinese guests are dressed up in pyjamas for the gala night when the dress code strictly says cocktail dress and tuxedo should be worn. Or like when a lady came into the passenger drill² with wearing a (beauty) facemask and an old man who was shaving in the main hall in front of everybody.

Fart facts: It is also not shocking anymore when somebody lets one rip in the elevator and I am standing behind. If I start to make a face at them they look at me confused like what’s the matter with me… This is the reaction as well when they push me out from the line of the buffet (because I am small and tiny) and I show them that I have a problem with it. (Of course I can’t say anything because I am working here and “Passengers are always first”!)

When we got stuck in the crowd at the terminal… That almost caused me a panic attack!

It is interesting that they are already slaves of the modern technology like the new generation of the western world. Literally they have to take a picture about EVERYTHING! The star of the funniest story is Andres, the Argentinian tenor. He was in the middle of singing his opera when one passenger put the phone into his mouth! Really! Perhaps she wanted to take a photo about his special throat. Poor guy, he didn’t know what to do… 

My "buddy" has the longest selfie stick ever... :D

We can say that Chinese cuisine is quite famous, but as much as we see European or American Chinese food has nothing common with the original one. They eat a lot of mysterious, disgusting, extra hot or extremely strange things. But when they eat other foods in their style – pepper sauced chicken with chocolate cake or glances, sweet sour, mushy who knows what with pizza and whipped cream and fruits – that is hilarious and yummy!!! Not to mention they eat like mantises. 

After 2 years, I still crack up when they are continuously pushing the stickers next to the buttons in the elevator.

It is a shame that it is forbidden to make pictures during the drill (where we supposed to teach them the safety instructions), because you must see that how many impossible ways they can wear the life jacket: instead of using the snap, they tie it around their self in unimaginable styles. One time I saw an old man who was wearing it in an opposite wrong direction, so he couldn’t see anything, because the back part (which supposed to be behind your neck) was in front of his nose. Crazy!

Oliver shows you the correct way, I still don't understand why can be this so difficult...

I have witnessed many times when they discover the secret of the gym. How incredible that they are unable to start on an ordinary running machine for example. (Even though they have Chinese menu. But of course they push everything, except the appropriate buttons.) Once upon a time some girls figured it out in the end and started a workout in their high-heeled fancy gala dresses.

It is still make us smile when they are dancing. And just woman with woman! Chinese doesn’t feel the rhythm! At all! It doesn’t matter that the music is a Latin, pop or classical song they just follow their instincts what looks like they are under drugs. (Like hippies next to a camp fire.)

But they really enjoy karaoke. Of course they sing only old traditional ‘screaming’ the type can brake crystal glasses.

Good to see when they walk like zombies. They really are! First of all they always eating, speaking gibberish and walking around without any purpose. (I can’t imagine what can be in their full bag-pack, which is on them 24 hours. Even during dancing in the main hall for example.)

Second of all they never know where they are. And they can’t understand the system of an elevator. They handle it like a black hole: Usually they travel only one floor and then they are surprised where they have arrived. They can’t understand (perhaps it is in their DNA) that it does not help if they push each other going down into the elevator when it goes up and that would be more practical if they would wait for people to exit before squeezing in.

People love using umbrellas. It doesn’t matter if it is not raining or the sun hardly shines. They are more afraid from the sun then the rain. 

They love to slurp loudly. Specially the noodle soup! I always think about what my mother would say because she get irritated easily when somebody does such a thing… And not to talk about their other special noises: hawk or grunt.

Some of them use walkie-talkies to find each other, but of course they do it with shouting and waving, but in the end they just look for each other all day.

They don’t have any kind of taste in fashion! We can see men in suit with flip-flops or ladies with incredible make-ups, purple coloured hair and enamelled leather dresses, but for most of them, their dresses are simply fussy (pink with red big patterns, even with yellow or royal blue ones), prefering to exhibit their nylon socks (with mini skirts), moreover they like the traditional clothes as well.

I can’t imagine why are they talking to me continuously in Chinese even when I express that I can’t understand anything and I answer in English or in the end in Hungarian and they don’t care...

+1: That is a Korean story, but because it is also disgusting I just feel I have to mention it: One guy was travelling in the subway and he started to dig in his nose with all his 10 fingers and of course he ate what he found like a real gourmet!

If you wanna see more pics go on for the hungarian version! Enjoy!!!

 Notes:

^{1 Mr. Hanky is a poop character in the South Park TV series!}

^{2 Passenger or Pax Drill means a safety training for the new guests in every cruise where they get to learn safety instructions.}

* * * * * 

Előző fejezetem sikerét és Mr. Maszturbá‘ lint történetét meglovagolva, úgy döntöttem, itt az idő összegyűjteni az elmúlt évek legmeghökkentőbb és észveszejtő eseményeit, melyek itt, a jó öreg Atlantica fedélzetén történtek! Én nem mondom, hogy minden kínai ember gusztustalan, de egy biztos, sokuknak némi fejlődésre még szükségük van!

• Kezdjük az 5-6 évvel ezelőtti kakikenésekkel, melyeket biztos forrásból, több takarító megerősítésével hallottunk: akkoriban az utasok annyira neveletlenek voltak, hogy egyszerűen képtelen voltak rendeltetésszerűen használni az angol wc-t! Ennek köszönhetően a kabinokban plafontól a falakon, törölközőkön át maszatolták szét a végeredményt. Miért??? Jó kérdés!

• BŰZ: Bűz a nyilvános wc-kben (mai napig még némely luxus plázák illemhelyiségei is bűzölögnek, és egyértelmű, hogy a papírt hírből sem ismerik! Többnyire pottyantósok, de számoltunk már be a „Shitty shitty everywhere!“¹ jelmondatával Tienjin belvárosi tescojának klotyójából, ahol szintén még a falon is szét volt maszatolva ez meg az...) Bűz a piacokon! Bűz a liftekben. Bűz a szájukban. Mikor utas drillen ránk lehelnek mellény csatolásos segítségnyújtás közepette, komolyan mondom, halálos! Bűz a taxikban! Bűz a helyi buszjáraton és még sorolhatnám...

Tienjin buszjárat!!! Régi csapatunk, köztük Millie és Marco :D

• Köpködés teljesen normális náluk a mai napig. Imádom, mikor azért tér be valaki a dolgozói konditerembe crew gym), hogy jó embereset csulázzon az orrom előtt a szemetesbe. Jaaaa, és még örülhetek, hogy a kukába céloz! (Csupán 1 éve van kitéve köpködést tiltó, pénzbírsággal fenyegető felszólítás!)

• Klasszikus eset volt, mikor egy nőci a medence mellett tette tisztába csemetéjét, majd a dohányzó asztalra helyezte a koszos pelenkát...
• Köztudott tény, hogy sokan pisilnek a medencében, de mindez letolt gatyával a partról téve (ahogy egy pasastól láttuk) nem mindennapi eset!
• A gála esten (hivatalos viselet: frakk és estélyi) pizsamában megjelenő utasok már szemet sem szúrnak, mint ahogy a nem rég arcpakolással utas drillre érkező „lady“, vagy a reggel 8-kor main hallban (a hajó főterében, mely egy nagy aula és recepció) borotválkozó férfi sem.
• Amikor elszabadul a delFING: Már meg sem döbbent a liftben – szemüket sem rebbentő – való hangos pukizás! Hiába vágunk csúnya fintort, néznek értetlenkedve, mit bámulunk. 

Ugyanez történik, amikor pici nőként majd‘ felborítva, kilöknek a büfésorból és rájuk vicsorítok... (Sajnos, nem szólhatok! „Passengers First!!!“²) 

Mikor egy igen kellemetlen, terminálnál való lökdösődésbe torkollott várakozó tömegnyomor kellős közepén találtuk magunkat... Pánikroham közeli élmény volt!

• Érdekes, a modern technológia azért már kellőképpen megfertőzte őket! Muszáj nekik mindig mindent lefotózni! És ezt, szó szerint kell érteni! (Legyen az egy plakát, mentőmellénybe öltözött crew member vagy pusztán szőke európai lány...) Legmurisabb sztori Andressel, az akkori tenorunkkal történt, akinek nem átallották áriázása kellős közepén szájába tolni a telefont! BELE! Szegény, teljesen leizzadt, nem is tudta, hirtelen mit csináljon, mert a „csípkedős nyanyák“ sehogy sem akarták békén hagyni!

A leghosszabb selfie-stick, amit valaha láttam! :D :D :D 

• Csokitortán cupákos, ragacsos édesz-szavanyú cirke eloszlatása is hétköznapi látvány, nem beszélve, hogy úgy esznek, mint a sáskák.

• No, de azon még el tudok mosolyodni, amikor a liftgomb melletti számozást jelölő matricát nyomkodják agyba-főbe...
• Nagy kár, hogy a vészhelyzeti kioktató gyakorlaton tilos fotózni, mert az tényleg megérne egy misét, hányféleképpen demonstrálják a NEM megfelelő mentőmellény viselését. (Csatolás helyettt keresztbe kasul tekerik, kifordítva veszik fel, sőt még olyat is tapasztaltam, mikor konkrétan a csávó a hátára vette fel úgy, hogy az elvileg nyakat támasztó résztől ki sem látott előre.)
• Aztán jó sokszor voltam annak is tanúja, ahogy a konditerem misztikusságát fedezik fel! Még véletlenül sem tudnak nagy átlagban rájönni, hogyan kell beindítani pl. egy futógépet. (Holott van rajtuk kínai menü. Mindent nyomkodnak, pl. amik nem is gombok), csak azt nem, amit kéne. Egyszer két nő mégis sikerrel járt és talpig felöltözve (alkalmi) fekete, csipkés, fényes ruhában, közepes sarkú cipőben nekiálltak kocogni...

• Kaján élvezet nézni, ahogy táncolnak! Mindig nő nővel. Képtelenek ütemre lépni. Szóljon latin, mulatós, klasszikusabb zene, ők ugyanabban a „be vagyok állva“ stílusban lötyögnek és topognak, mindenképp figyelmen kívül hagyva a ritmust! (Persze karaokin is csak a jó öreg kínai nyávogásra és csillártörő sikítozásra képesek. Nyugati zene nagyon távol áll tőlük!)

• Jó nézni, ahogy kóvályognak! ÁLLANDÓAN! (Különösen előadás közben, mert egész végig azt skubizzák, nem találnak-e valahol egy időközben megüresedett JOBB helyet.) Azt sem tudják sokszor, hol vannak. Egy emelethez is liftet használnak, aztán csak néznek, hol kötöttek ki. Bár, náluk ez a lift dolog (lehet, kromoszóma-rendellenesség) örök rejtély marad, valószínűleg. Eltévednek vele, nem tudják kezelni, nem értik, hogy ne szálljanak be, ha ők felfelé mennének, de a lift épp lefelé tart, és hát arra sem jöttek még rá, mennyivel praktikusabb lenne, ha egyszer kiengednék a kiszállókat, ahelyett, hogy beözönlenek azonnal!

• Kínában is és Dél-Koreában is előszeretettel járkálnak esernyővel a nap alatt, még akkor is, ha a nap nem is erős vagy nagy meleg sincs...
• Imádnak szürcsölni. Mindent szipákolnak, pláne a pálcás levest... (NOODLE SOUP) Drága anyukámra gondolok, kit a guta ütne ilyenkor, mert baromira idegesítőnek találja, ha valaki szüpürtyül! :D És ott van még a rettentő krákogás és röfögés...
• Vannak sokan, akik walkie talkie-znak egymás között a hajón. Persze hangosan üvöltözve teszik mindezt, majd csápolnak és folyamatosan egymást keresik! Persze kóvályogva... :D :D :D
• Nagyon nincs stílusérzékük. Előfordul öltönyös pasi flip-floppal, szétmázolt, lilára festett hajú idősebb hölgy lakk ruhában, a többség amúgy is hihetetlen csicsásan öltözködik (rózsaszín mintás cuccok a pirossal, sárgával és királykékkel kombinálva), imádják láttatni a nylon zoknit szoknyával, ugyanakkor még népviseletben is sokan járnak.

• Amit viszont mai napig sem értek, hogy hogyan feltételezik, hogy mi perfektül vágjuk a kínait és akkor is tovább süvítenek a fülünkbe, miután már kézzel-lábbal mutogatjuk, hogy nem értjük, sőt mérgesen már magyar mondatokkal tessékeljük őket másik irányba.

• +1: Koreába már nem megyünk, de úgy érzem, a metrón 10 újjal orrot túró, majd egyesével lecuppantgató koreai csávót sem hagyhatom ki ebből a felsorolásból! :D :D :D

***

Mi történt nálunk az elmúlt időszakban? Örömmel jelentem be, megszabadultam az utas drilltől³!!! Juhééé! A dolog érdekessége, hogy előtte berágott rám a safety tréner⁴, (azt hitte meg akarom kerülni és a kis köpcös, konfliktusokkal küszködő pasi vérig sértődött), mivel kifejtettem véleményem a Costa módival kapcsolatban a felettesének! (Tudjátok, hogy itt csak hisztivel és bunkó módon lehet kivívni a dolgokat...) Summa sumárum, megkörnyékezett a gymben, hogy közölje velem, a „madame“-mal (:D), hogy mivel ígérte annó, hogy leszállása előtt leveszi, most betartja az ígéretét és örüljek neki! (Hát azért nem határtalanul lettem kielégítve, mert a port manningem maradt, ráadásul új rotációba kerültem, így mostantól csak drága férjecskémmel cserélgethetek kimenőt...

Változások kollegiális fronton: Elbúcsúztunk Scott-tól és a görög Vasitól, no és leszállt cruise dirink, Fren (alkesz spanyol főnökasszony) is azóta! Előtte összehívott egy záró mítinget, ahol megdicsérte a csapatot, megköszönte mindegyünk munkáját és a nagyon jó teljesítést, majd hozzátette, hogy mi ugyan nem sokat érzékelhetünk ebből, de a managerek bónusza nagyobb lett... Jó, mi?

Még egy „kedves“ (bicskanyitogató) olasz történet, amit egy szerelő srác (legyen R.) ismerősünk mesélt a minap:

Főszerepben a Staff Engineer (magyarul a fő fő hajómérnök), egy ötvenes, kopaszodó pasas, kinek akkorák a spárgái, mint az enyéim. Minden nap megjelenik a kondiban, ahol nagy slunggal (táncos edző cipő, színes nadrág) nyújt (általában oszlopra feltolt lábbal balerina módra tologatja magát. Elég pszichopata arccal. Majd angol spárgába lehuppan.) Nyálat csorgat a körülötte edző (sajnos, sokszor én vagyok ott) lányokra. E művelet bő fél órás, majd megkezdi különös, peckes VONULÁSZÁSát – csípőcsavarással, kifutóra való elnyújtott lépésekkel, budy builderes izom összeszorításokkal – keresztül kasul a termen! Ezt mai napig nem fejtettem meg, ti. semmilyen küzdő-, ill. tánncal kombinált edzés-kategóriába nem stimmel! (Gondolom, saját fejlesztés!) Nos, az ő beosztottja R. az indiai srácunk. Rajta (és 1 kollégáján) kívül mindenki olasz, így minden míting olaszul zajlik, de természetesen ott kell lenniük. Sosem fordítanak le számukra egy szót sem, a míting egy órás, így műszakjuk is csúszik, később végeznek minden áldott nap. A legfelháborítóbb azonban, hogy szegények még szabad idejükben sem szállhatnak le főnöki engedély nélkül, melyet ez a paraszt sosem ad meg. Mindezt olyan sunyi módon teszi (vagyis nem teszi), hogy mikor szerencsétlenek kimenőt akarnának kérni (ismétlem a két műszak közötti szünetben), akkor hülyét, süketet vagy hamis telefont színlelve eloldalazik! Gyerekek, már hónapok óta nem éreztek lábuk alatt szárazföldet!!! Nem is találtam hirtelen szavakat! Miért nem emelnek panaszt? Nyilvánvaló, féltik az állásukat, és az olaszok úgyis bevédik egymást, épp mint az irányító tisztek. Hát kérem, ilyen dolgok folynak a háttérben, éljen a hatalom mámoros pszichopátia! No, meg a multi kulti, ugyanis R. azt is mesélte, hogy alig akad munka, mert bár rengeteg dolog romlik el (nagyon régi a hajó) nem tudják javítani, hisz‘ a cég nem küld alkatrészt, mondván „Kínaiaknak jó lesz!“, nem beszélve, ha a crew légtérben való hibásodásokról, mert nekünk (dolgozóknak), pláne nem sürgős! (A crew jakuzzi pl. 2 éve nem üzemel, sőt már kibelezték alkatrészileg az utastéri kád részére...)

Mi a helyzet magyarjainkkal? Kezdenek akklimatizálódni. Végre, átvergődtek a próbákon, teszteken, drilleken, az ázsiai banki káoszon, port manning cserén és egyéb hajós viszontagságokon és megkezdték a nyugisabb, „rutin krúzos“ kerékvágást! Marcinak azért hébe-hóba akadnak problémái: pl. névkitűzőinek sorozatos (már azt hiszem, 4-nél jár :D) elvesztése, illetve szobakártyájának (misztikus, pár naponta megtörténő) elromlásai, no de legalább a bugyborékoló víztartály feletti kabintól sikeresen megszabadult. (Bár, az átköltözéses tortúra megér egy misét, maradjunk annyiban, hogy azóta még jobban rákapcsolt az angoltanulásra!) Zsuzsi is tapasztalja az online zaklató tisztek nyomulását (mondanom sem kell, angol csapattársainak máris megvan az aktuális hálótársa... Tisztelet a kivételnek, persze!), no meg azt, milyen érzés varázsládába kerülni! (Ő lett ugyanis Nacho egyik asszisztense!)

Egyébként a mi Marcink, mindenki kisfia, betöltötte a 25. életévét közben, melyre nagy meglepi bulival készültünk, kellőképpen meg is hatódott!

Természetesen ismét csináltunk közös programokat, ezúttal Nanzoinba, a nagy Buddhához vittük őket, ahová Gemma (énekesünk) is velünk tartott! Jó kis nap volt, minden percét élveztük Fukuokának!

Naná, hogy a sushizás sem maradhatott ki!

Ha már kínaiakkal kezdtem, végezetül térjünk rá egy kicsit a japánokra, akik teljesen máshogy normálatlanok, de erről legközelebb!

Íme a túlhajszoltság jelei:

Bár, náluk teljesen másféle meghökkentő dolgokkal találkozunk, egy közös pontot mégis találtam Japán és Kína között: IZLÉSFICAM!

Elsősorban, lábbelik terén... :D

Legközelebb is tartsatok velem, jön a Best of Japán!!!

1. ^{Kaki kaki mindenhol!}
2. ^{Passengers first! = Azaz mindig utasoké az elsőbbség!}
3. ^{Utas vagy más néven PAX drill =}
4. ^{Safety tréner = Biztonsági első tiszt, aki az ezzel kapcsolatos tréningeket, tanfolyamokat tartja.}

^{Ui: A legtöbb fotó saját, de van köztük internetről leszedett darab illusztrációképpen!} 

A tájfunos tengermenet után (tudjátok, a múltkor említett fenomenális kikötő nélküli cruise-ról kiderült, nagyon is elégedetten távoztak az utasok, 150 dollár/fő kárpótlással és bolti kuponokkal! Megj. ezek az utak 100 dollár/kabin/4 napról indulnak, magyarul olcsóbb hajón lenni, mint otthon!) kirobbantam Shanghaiba, de előtte még Mammánál (kikötőben bizniszelő „pénzváltós-mindenhamisítottáruval-telefonkártyával-kitudjamégmivel üzletelő nőcike) hagytam egy értékes csomagot (fél évnyi Nők Lapja), hogy adja át a másik hajón élő barátnémnak. J (Örült nagyon!)

Másnap nyomtunk show-t kivételesen, ugyanis azt követően a tánckar leszállt, így szabaddá váltunk Japánban! A velük való utolsó előadás igen érdekes meglepetést tartogatott, a táncos lányok magával ragadó tánca magával ragadta egy kínai néző fantáziáját, és cseppet sem szégyenlősen az első sor szélén, előkapta férfiasságát és a főtánc ritmusára csúcsra csepegtette magát!!! :O :O :O Szegény Sharika énekelt, igyekezett ignorálni, noha premier plánban zajlott mindez az orra előtt! Majd „Mr. Masztur Bá linté“ az ülése segítségével letakarítva magát, kivonult, mint aki jól végezte dolgát...

(Lehet, hogy önfelett rajongónk a kínai maszturbáló versenyre készül? Ugyanis az AIDS napján Kínában hagyománya van annak, hogy néhány férfi nyilvánosan maszturbál, hogy felhívják az emberek figyelmét az egészségre és a biztonságos szexre.)
Nos, igyekeztem minél szalonképesebben lefesteni e jelenetet, hozzáteszem, elkeserítő, hogy senki sem szólt rá! Ezek után viszont hatalmasat partiztunk búcsúzásképp! (Sajnáltam, hogy elmennek, mert igen megszerettem őket...)

Juhééé, szabadság! De, hogy Nagasakiban se járjak teljesen jól, beraktak egy drillt, amin én voltam az egyetlen entertain¹-es, sőt egyetlen nő! (Jó kérdés, mi a fenéért kerültem a listára. L) Így aztán abszolút nem esett jól az éjszakai dajdajozást követő korai kelés és mentőmellényben való ácsorgás, majd a safety tréner kioktató, lekezelő okoskodása... („Madame így, madame úgy!“ Roppant ingerlő ez a Madame-ozás...) Mondjuk nagy programot nem terveztünk (esett is), ellátogattunk hát a Cocowalk bevásárló központba, ahol megint csak „érdekes“ boltokat fedeztünk fel. Hihetetlen, mennyire imádják a japánok a mű kaját. Mármint a szó szerinti plasztik ételeket! :D Eleve japán kuriózum minden étteremnél a teljes menüsor műanyagból való elkészítése és kihelyezése, de imádnak mindenféle dekor cuccot, játékot, hülyeséget, kütyüt is kaja képében árulni!

Tudható már az is, hogy rá vannak kattanva a mesekarakterekre is, így árulnak mindent, azaz MINDENT, közkedvelt hőseikkel felnőtteknek épp úgy, mint gyerekeknek.

Itt pl. luxus ingek láthatók üzletembereknek, Mickey egérrel, amit egyébként bűvészünk meg is vett!

 Amúgy Nagasakinak megvan a varázsa! Egy bűbájos kis város, a maga apró üzleteivel, kávézóival, utcácskáival, a holland- és kínai negyedével, vagy a spanyol tengerpartokat idéző kikötői sétánnyal! Már sokszor meséltem róla, most újabb csokorra való képet gyűjtöttem össze:

Kávézók: 

Mivel a régiek aznap le-, így új táncosok felszálltak! Scott (énekes srác, aki egyelőre maradt) rögtön üzent, hogy örüljünk, mert 2 magyar érkezett!!! DE JÓ!

Már este beleboltlottunk Marciba és Zsuzsiba, át is ugrottak egy gyors csevelyre. Hamar megkedveltem őket!!! Kicsi a világ alapon gyorsan összegyűjtöttük a közös ismerősöket, akadt bőven!!! Azóta már ki is jelenthetem, egy jó barátnővel gazdagodtam, ez már tényleg nem mindennapi meglepi! J J J De Marcit is megkedveltük, akit szárnyaim alá kaptam, ismét van kin anyáskodni!!! :D Később kiderült, nemcsak ők, hanem a csapattagok többsége is szimpatikus, így jó szezonnak nézünk elébe!

Igen speciális, 6+2 napos turnus következett:

Először Shanghaiból hajóztunk Zhoushanba, méghozzá utasok nélkül! Aznap így mindenki kötelező szabadságra vonult és csodák csodájára meglepték a legénységet egy medencés partival a hajó szívében! Azért nem voltunk hanyatt esve tőle, nem volt már az a nyári meleg sem és bár a medence igen (akadtak fejest ugró önkéntesek.), de a jakuzzik nem működtek. A buliszervező srácot viszont ruhástul, telefonnal a zsebében hajították vízbe! A hangulat lassan indult, mindenki tömte a fejét és klikkekben beszélgetett, csak hogy a mi új csapatunk el volt havazva próbákkal, így tűkön ülve vártam, hogy végezzenek, mert az édes hármas Kippel kezdett fojtogatóvá válni, sőt végül úgy felhúzott, hogy tomboltam! Önelégült fejjel elújságolta áthelyezését, mellyel megszabadul mind az utasdrilltől, mind a port manningtől². Hogy miért akadtam ki annyira??? Mert én naív idióta, elhittem, hogy normális viselkedéssel, jól végzett munkával többre megyek, mint magamat lejárató nyilvános hisztikkel és panaszkodásokkal... Hááát, NEM! Costán már csak így működnek a dolgok...

Na, meg úgy, hogy a crew folyosón, a plafonból csopögő vízelvezető csöveket bebugyolálják kék strandtörölközőkkel...

Zhoushan másnapját az eső elmosta, így csak az undi egyhangú belvárosba mentünk. A nagy plázázás közepette meglepve kaptuk fel fejünket az egyik mozgó hirdetésre a ház falán, melyen régi tenorunk, Andres tűnik fel pár mp-re egy Costa reklámban! Írtam is neki gyorsan, ő még jobban meglepődött! :D 

Este új barátaink társaságát élvezhettük, ugyanis lett egy szusszanásnyi idejük, a koreográfus kényszer leszállításából kifolyólag! (Kész röhej, mivel nem volt utas, a csaj pedig utaslistára került a két varrónővel együtt, így adminisztratív okokból nem maradhattak, hát átreptették őket Hongkongba, majd Osakába, hogy 3 nappal később visszaszállhassanak...) Ezt követően a srácok meglettek hajtva rendesen!

A legimpozánsabb élmény Osakában, pontosabban az ahhoz közel eső Kyotóban ért minket, mely talán a legszebb japán város:

Bár, a napunk fárasztó (2X1,5 óra vonatozás, 2x20 perc taxizással) volt és közel sem volt elég mindenre, így is csodálatosat kirándultunk, hála az ottani melegnek és a látott lenyűgöző templomoknak. Minden centet megért! :D 

Beppuban másnap már nem volt akkora mázlink, szakadt az eső, és 6-kor még próbán is részt kellett vennünk (úgy, hogy aznap reggel is nyomtunk egyet, melyet 5 perccel a mini fellépésünk kezdete előtt fejeztünk be!), ami jól lerövidítette a kint tölthető idővallumunkat! Picit sétáltam azért, bár nem sokat láttam a körülvevő hegyeken kívül, de hét lebújba botlottam bele 10 perc alatt, ahonnan sámlin ücsörgő madame-ok ill. pimpek⁴ bámultak rám nagy szemekkel! :D

Aha, masszázsszalonok! Azért a sok szerelmes szivecske és az elhomályosított arcú lányokkal teli plakát nem feltűnő! :D :D :D

Pár életkép a napokból, mikor nem kint voltunk:

Utolsó kikötőnk Kagoshimába vezetett, ahol már csak egy laza délutánt terveztünk, majd este megnéztük a srácok premierjét, az első Solid Goldjukat! Erős csapat, szerintünk nagyon jól sikerült! Az énekesnő kifejezetten jó, és hát Zsuzsival és Marcival maximálisan elégedettek vagyunk! Nem hiába, magyarok! :D :D :D

Aznap estére felkértek, hogy Nachoval levezényeljük a Crew Talent Showt, vagyis legyünk házigazdái a tehetségkutatónak! Jól is indult minden, amíg el nem rángattak egy felesleges próbára... (Még egy új csapattal sem kellett ennyit lenyomni! Sok kontaktunk nincs a táncosokkal, így nem hiszem, hogy 4 teljes próbán kell részt vennünk csak azért, hogy ki-bejárjunk és kivárjuk a zenét... Nyilván, nem esik le rólam a karikagyűrű – jééé, már joggal mondhatom ezt :D –, de amikor a kikötős szabad időmből lopnak el emiatt órákat, akkor nagyon plafonon tudok lenni, és hála az új tánc-főnökasszonyságnak nem sokkal később többször sor került erre is!) Aztán a végére visszaértem, még szemtanúja lehettem egy-két produkciónak, többek között a már szokásosnak mondható travi vonaglásnak, melyet ezúttal öt, cseppet sem szívbajós hímnő adott elő. (Vezetőjük ekképp nyilatkozott: I am a SINGLE from the cleaning department. My name is Stephan in the daytime and Stephanie in the nighttime...⁵) Felőlem csinálják (és azon sem lepődök meg, hogy otthon nagy eséllyel feleségük, családjuk van), de idegesítő, hogy csupán nőnek öltözve tátognak és vonaglanak mindenféle produktum nélkül. Legalább tényleg énekelnének vagy jól táncolnának, de nem! Magamutogató óvodás kislányként bohóckodnak és szinte biztos, hogy mindig nyernek... Ezúttal is holt versenyben végeztek a dobogó legfelső fokán, egy szakács sráccal együtt, aki kimagaslóan, énekes zenészeket megszégyenítő módon adta elő dalát!!!

A nem mindennapi cruise Vision-nel zárult! Ki tudja miért, de olyan ideges lettem én is (Kip is fel-alá járkált, pedig már 5 éve ezt a showt tolja), hogy megint előjött a fránya lábremegős effektus. Nyilván izgatottá váltunk az új csapat miatt, no és az árgus szemekkel ülő koreos, céges nő látványától a nézőtéren...
Nagy ünneplés nem volt, mert a táncosokra még 3 napnyi kőkemény szivatás várt még, hogy összetegyék a That’s Dance-t. Szegénykék akkor már 12 napja nem szálltak le! (A régiből maradt görög Vasinak és énekes Scottnak ez duplán volt fojtogató.) E show allatt mögöttünk a díszpintynek öltözött egyenruhások ültek, akik jöttek húsmustrára. Jellemző módon rárepülnek az új csajokra! Nevetséges és igen kiábrándító, hogy gyakorlatilag a hajó is egy „tinder-világ“. A Costa-appet állítom, hogy csak azért hozták létre, hogy könnyű legyen a tiszteknek hálótársat találni. Módszerük a következő: ahogy felszállnak, rácsatlakoznak és a létező összes potenciális (=nem csapnivalóan ronda) lányt bejelölik; aki hajlandó válaszolni, az a befutó. Legalábbis egy ideig. Személyesen szinte soha nem jönnek ismerkedni, beszélgetni és hát csak tényleg elenyésző esetben vállalják fel, ki kivel van... Bár, a kopasz kis tréner-off (tudjátok, az a „könnyebb átugrani, mint megkerülni“ – típus!) nagy bátran odaállított a konditeremben az égimeszelő táncoslányhoz (ráadásul, leszállása előtt 4 nappal!), hogy randira hívja. Kissé komikus volt, ahogy a lány óvatosan elhajtotta (elfoglaltságra hivatkozva), mert egy biztonsági fő tisztet nem jó magunkra haragítani, mert még (tisztelet a kivételnek) képesek pitiáner bosszúként plusz drillekre helyezni az embert. Még jó, hogy a párkapcsolatban lévőket (pl. engem) többnyire békén hagyják (bár volt már ellenpélda tavaly: Oli kb. 2 méterrel ment előttem, mikor betalált az akkori safety off hogy vacsorára hívjon! Úgy látszik, mindig a Biztonsági tiszteknek van a legvastagabb bőr a képén, de ők a legbátrabbak is! :D Vagy annyi visszautasítást kapnak, hogy már hozzá vannak edződve...).

No, de Fukuokában végre szárazföldre léphettek, ahol viszont nagy monszuneső fogadott (Murphy), az órás general drillt, majd ezredik próbát követően. A kellemes kint lét ezúttal kapkodásból, rohanásból, taxizásból és a föld alatti közlekedésből állt, de legalább sushiztunk egy jót és körbe mutattuk az érdekesebb boltokat! (Pl. a legfontosabbat, a Snoopy márkaüzletet. :D)

Aznap végre az „ostoros nő“ távozott, így fellélegezhettek, bár pechükre kaptak egy Szörnyella de Frászt, ugyanis sikerült a társulat egyetlen antipatikus tagját – mostantól csak „A VÖRÖS“ – táncos főnöknek kinevezni. Ő egy két lábon járó maximalista, perfekcionista görcs!!! Biztos vagyok benne, lesznek súrlódások dögivel... (Hamar akadtak bőven, mert Marci, aki nem beszél angolul, máris kihúzta nála a gyufát pár perces késéseivel és félreérthető gesztikulációval, de sokan kifogásolják a csajszi SXXXéből előrángatott stílusban való kommunikálását. Jó, hogy nekünk ő senkink, de igen felbosszantott, mikor azért kellett az esti próbát törölni és áttenni kikötős időre, mert az egyik táncosfiú legurított egy sört a vacsorához. Kiváncsi vagyok, mit csinált volna a ruszki házaspárral, akik egész nap termoszból kortyolgatták a bort vagy a vodkát! Nem mondom, hogy az helyes, ha ittasan jön valaki próbára, de lehetne néha mérlegelni. A Costás, ill. Selectionös (erre szoktam úgy utalni, hogy a CÉG) szabályokat úgy követni és követtetni, mint egyházfő a szent Bibliát, minden bizonnyal nonszensz! Erre legjobb példa, hogy a koreós nő utolsó nap bevallotta, hogy azért élt 10 napig müzliszeleteken, mert megtiltották neki, hogy bratyizzon a táncosokkal és velük egyen az ebédlőben... Mikor én ezt meghallottam, nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Úúúristen! Mit gondol? Hogy Genovából katonai műholddal lesik minden lépésünket??? Na, no comment!!!) Szóval, a késéseket állandóan meginti, de a minap pl. azért lettek lecseszve barátaink, mert bejöttek a MI öltözőnkbe sminkelni, ahova MI beengedtük őket... Na, hogy ehhez mi köze az asszonyságnak, az jó kérdés!

Másnap újoncaink megtapasztalhatták, milyen, mikor Poszeidón haragszik! Két lány tüstént kidobta a taccsot előadás alatt! Oli sem volt kicsattanó formában, magával nyelte az ágy, Zsuzsiék szerencsére, jól bírták a mosógép-effektust, nekem pedig a mini show alatt repült el a karikám, mert nem bírtam megállni a lábamon!

Visszaálltunk hát a rendes kerékvágásba, a 4 napozós Shanghai – Nagasaki/Fuku útvonalra. Az idő közben jóra fordult és végre jó kis programokat szervezhettünk a magyar teamnek!

Pl. Ellátogattunk Shanghai óvárosba:

Aztán a felhőkarcolókhoz:

Kipnek is akadtak egetrengető problémái: melyik repülőt vegye, forgatókönyvet írjon és Hollywoodban próbáljon szerencsét, repülőoktatással foglalkozzon, esetleg jöjjön vissza még egy évre... Ezt nem átallott 1,5 órában monologizálva kifejteni... Megjegyzem, szó szerint lenyomta már ezt a szöveget nekünk egy évvel korábban is. Jó jó, a kisgép megvásárlása új ötlet. (Khmmm... állandóan sír a szája, hogy nincs pénze...)

Ennél már csak Marcikámnak akadtak „nagyobb“ gondjai! Pl. amikor kijelentette, hogy ő nem is tudja eldönteni, hogy jól érzi magát vagy nem... (Mármint a hajón.)

Szeretjük, imádjuk, de néha szüksége lenne egy kis atyai hókon nyomásra! :D De hogy jót is mondjak, kisdiák módjára jár hozzám angolórára és amúgy meg sokszor megnevettet minket, ha velünk van!!! Épp megjegyeztük Zsuzsival (mienk a közös felügyelet :D), hogy csinálnunk kellene egy élő csatornát: Élet a hajón magyar módra!

Itt épp hallgatjuk, ahogy Kip monologizál... :D

Lábjegyzet:

_{1 entertainment department= a mi részlegünk a hajón, ide tartoznak az artisták, egyéb előadók, énekesek, táncosok, zenészek, animátorok}

_{2 Port manning: Leszállási tilalom rotációs rendszerben. Minden 5. kikötéskor fent kell maradnom a hajón, hogy „támasszam a falat“}

_{3 cruise diri: az 1-es pont alatt kifejtett részleg vezetője, magyarán: A főnökasszony!}

_{4 Szerintem, értitek ti ezt, hogy kikre gondoltam, de fordítsuk őket masszázsház recepciósának :D :D :D}

_{5 Miután határozottan kiemelte, hogy ő egy párját kereső, takarító srác, bemutakozott, mint nappali Stephan és éjjeli Stephanie...}

Hol is hagytam abba? Ja, a másnapi kalandról tettem említést, mely alatt röviden és tömören: ****-á áztunk! Shanghaiban sétálgattunk a kikötő közeli Wusong Paotaiwan N. Wetland Parkban. Ez egy fizetős, hatalmas liget, de meglehetősen kopottas, felújításra szorul. A le-lecsapó villámokból érezhető volt, hogy valami közeledik, így nem sokkal később elindultunk visszafelé. „Égszakadás-földindulás, a fejemen egy koppanás“, már a híd közepén jártunk, mikor eleredt nagy kövér cseppekben az eső, rá 2 perc múlva pedig megérkezett a zuhé. Futottunk, mint az őrültek! Szandálban, hátizsákkal, laptoppal a hátunkon. Aggódtam, hogy el ne ázzanak az elektromos kütyük, no meg drága férjem majrézásának köszönhetően paráztam, mivel azzal riogatott, itt aztán belénk csap a villám és ő mindig képes bogarat ültetni a fülembe vagy képes meggyőzni bármiről. (De tényleg! Tavaly pl. sikeresen elhitette velem – hiába voltam biztos –, hogy a Szabadság híd a Petőfi híd, így majdnem elkéstem az A38-as tv interjúmról, mert az előbbinél rakott ki...) Csurom vizesen estünk be a terminálba, ahol aztán fél órát ácsorogtunk légkondiban, ti. lezárták a hajóra vezető légi folyosót! Hál‘ isten, kaptam kölcsön kardigánt, így levethettem ázott felsőrészemet. Öröm az ürömben, hogy miután beengedtek, nem kellett röntgenezéssel bajlódni, így csempészett gyümölcseim aznap nem kaptak sugárzást! :D

A park:

Zombijárat volt (Így nevezzük, mikor 95%-ban öreg kínaiak vannak, ugyanis pont olyanok, mint az agyatlan holdkórosok: Esznek, rágnak, köpnek, ide-oda mennek érthetetlenül motyogva és fittyet hányva az esetleges utasításokra, ill. a „tilos belépni“ táblákra...) a javából, ugyanis az utas drill kész kabaré volt. A kollégáim szívták is a fogukat rendesen, én csak röhögtem! Nagy kár, hogy nem lehet fotózni, videózni... El sem tudjátok képzelni, hányféleképpen tudnak belebújni egy mentőmellénybe. Mintha azt kellene demonstrálniuk, hogyan NEM lehet felvenni! Úgy viselkedtek, mint a rossz óvodások! Ahogy sorba állítottam őket, azzal a lendülettel pördültek ki vigyorogva és szambáztak a korláthoz fotózni. Nem akarták sehogy sem felfogni, hogy hagyják szabadon a járást, hiába üvöltözött velük pöffeteg olasz főnököm! Amikor meg nem tetszett nekik a tömegben való ácsorgás (mondjuk ezt meg tudom érteni), nekem hőbörögtek választ várva, miközben nem vették a lapot, hogy egy árva szót sem értek a nyelvükön, gondolták, ha rendületlenül magyaráznak, egyszer csak megértem...

Következő este Oli leugrott csocsózni fél órára. 4 óra múlva vissza is tért... :D Így másnap nem bírt felkelni, de én korán kipattantam, mert alig vártam, hogy Fukuokán töltsem a napot! Rögvest belefutottam az épp‘ érkező Kipbe, majd neki vágtam a városnak, mivel egy előadást raktak csak be, így végre bőséges időm akadt, sőt annyi mindent csináltam, mint máskor 3 kikötés alatt!

Kellemes idő volt, vásároltam, kávéztam, neteztem, piacoztam, sétafikáltam, majd 1-kor találkoztam mindenkivel a Hard Rockban, hogy megünnepeljük az egyik táncos, Giorgia szülinapját. Oli kirendelte a létező legnagyobb és legdrágább fogást: barbecue-bordát, én pedig kis adag garnélás cézárt ettem!

A csapat :D

Majd ismét külön lődörögtünk, míg el nem jött az egyetlen japán ismerősünkkel – Siggel – való találkozónk ideje!

Sigget, aki 40 körüli, szingli pasi, sokat dolgozik, de saját cége van, így nem él robot üzemmódban, (sőt focizásból érkezett) még első szezonunk alatti overnighton ismertük meg, az ír pubban. Jól beszél angolul, élt Kanadában, így jóval nyitottabb és szélesebb látókörrel bír, mint a sararimenek (=japán üzletember). Nagyon kedves (már nem először segített ki minket, most épp a címére rendeltem csomagot) és érdeklődő. Én is feltettem neki egy tucat kérdést, kifaggattam Osilitantéról, a múltkor említett Sfej mesehősről, az öngyilkossági rátáról és egyéb sztereotíp feltételezésekről. Megerősítette, hogy a sok hajmeresztő történet¹ mind igaz... Kérdezte, milyen a kabinunk, megmutattam neki fotón. Reakció: "Jé, ez nagyobb, mint az én lakásom!" Úgy tűnt, nem viccelt...

Aznap este nyomtuk az utolsó Kip nélküli verziót, amit ő nézőként élvezhetett, majd lementünk vele crew partyra. Ahelyett, hogy mesélt volna Fülöp-szigeteki nyaralásáról, vagy arról, milyen volt első alkalommal megpillantani személyesen a barátnőjét, inkább aktuális problémáit vette sorra (máris talált bőven), felmondási széndékától kezdve a jövőjétől való aggályokig. Igyekeztem felrázni és inkább a pozitív élményeiről faggatni. Különben is, nekem panaszkodik, mikor egy cipőben járunk a hajós kellemetlenségek tekintetében??? (Ennél már csak az idegesítőbb, amikor nála sokkal, de sokkal kedvezőtlenebb helyzetben lévőnek sír a szája...) Azért átadtuk neki a budapesti szuveníreket és ő is meghozta nekem a kívánt hajfestéket és egy-két cuccomat. Rendszeres olvasók már tudják, nem egyszerű eset, sőt, ha nem lenne, ki kéne találni! :D (Bevallom, néha nagyon mulatságos sztorikat szolgáltat, de istenem, olyan jó kifigurázni, ahogy mindenkinek az agyára megy.) De akármilyen idegesítő, azt el kell mondanom, hogy nem rossz ember, megbízható és segítőkész. Most szemmel láthatóan örül, hogy mi visszatértünk, mert nem igazán volt társasága nélkülünk. (Míg más menekül előle, én mindig igyekszem az összképet szem előtt tartani!)

Az utolsó Kip mentes nyitókép és finálé pillanataiból:

4 nappal később már közösen nyomtuk hát a showt, így kénytelen-kelletlen visszatértünk régi zenéinkhez, kosztümeinkhez, de az új trükkjeink beleigazításával. Izgultunk is picit, hogy jön majd ki a lépés, de megoldottuk!

Show előtti készülődés:

E frizurám olyan jól sikerült, gondoltam megosztom veletek :D

Nincs két alkalom, hogy ugyanolyan lenne...

Következő Shanghaiban nagy meglepi ért bennünket: belefutottunk magyar akrobata barátainkba, kik egy másik hajón, mellettünk állomásoztak! Mivel volt programjuk és úton voltak többed magukkal a híres/hírhedt „fake-marketre“², lebeszéltünk egy legközelebbi találkozót (ami nem jött sajna létre, némi VIP utas miatti kikötő lezárásos kalamajka miatt... :( ), majd elsétáltunk ahhoz a parkhoz ahol pontosan 2 évvel ezelőtt jártunk Kippel, ez volt anno első kína-élményünk.

War Memorial Park:

Következő úton ismét Fukuokába tartottunk, ahol végre tudtam bicajt szerezni és eltekertem kedvenc helyemere, az Ohori-parkba. Közben rácsodálkoztam az időközben elszaporodott tavi rózsákra. Klassz idő volt, ismét élvezhettem a felöltöztetett, babakocsiban tolt mini kutyák látványát, a tó tündöklését, virágok ragyogását. Később pedig volt még bőven időm boltozni.

Volt aztán cruise Kagoshimába, ahol végre túlmerészkedtünk komfort zónánkon és Kippel karöltve bezötyögtünk villamossal a centrumba. Kip természetesen nem hogy nem mondott fel, hanem már következő szerződését fontolgatja, ezt sikeresen taglalta üvöltözve a villamoson a másik ülésről! (Egy hét alatti szakaszai, melyeket napokon át hallgattunk pro és kontra: „Felmondok azonnal“ – „Na jó, maradok“ – „Talán hosszabbítok márciusig“ – „Lehet alá kéne írni még egy félévet“ Gondolom, nem csodálkoztok, miért nem vesszük soha komolyan...

Ezután két Nagasakis cruise következett, vagyis következett volna, mert a másodiknál közbe szólt a hírhedt tájfun! Oly‘ hatalmasnak ígérkezett, hogy tudva lévő volt, nem tudunk majd kikötni. (A másik cég törölte is járatát, Shanghaiban maradt, de a Costa megindult, gondolták, jó lesz ezeknek 3 nap a tengeren és slussz!) Valóban ez történt, hánykolódtunk az első nap, mozgott a hajó, recsegett-ropogott minden, könyveim dőltek a polcon, hangszóró esett le az asztalról, fürdőajtó csapódott ki-be, mialatt az utasok szanaszét okádták a fedélzetet. Mi ezalatt fodrászkodtunk (énekes Scott melírozta és vágta a hajamat) edzettünk, puzzle-öztem és írást elemeztem (Grafológiai tanulmányaimat ugyanis a mai napig űzöm, Shanghaiban van skypos konzultációm is!), elvoltunk. J Egyébként, a dél-koreai Jeju mellett keringtünk, ahol a parti őrség sokkot kapott (egy tiszt mesélte), hogy mit keresünk ott! (Ugyebár régen egyik állomásunk Dél-Korea volt, de mióta megszakadt a diplomáciai kapcsolat a két ország között és Korea nem hajlandó vízumot adni a kínaiaknak, így ez ugrott, nem mehetnek a hajók. Ráadásul, feltételezzük, csakis mi voltunk képesek aznap keringeni a vízen...) Érdekes módon, másnapra kitisztult az ég, tükörsima lett a tenger és gyönyörű napsütés köszöntött ránk, szerencsére aznap léptünk fel. Ettől függetlenül, nem kötöttünk ki, mivel közelébe sem voltunk Japánnak, így időt sem állítottunk. (Mi ugyanis állandó „1 óra előre, 1 óra hátra“ tologatásban vagyunk Japán és Kína között.) Tehát, ilyen cruise-t is el lehet itt adni, de legalább nem voltunk tengeri betegek. Ami inkább zavaró volt, az a folyamatos sötétség, mivel nálunk (a földszinti és azalatti szinteken) le voltak zárva az ablakok, így a kabinunkban is. Indokolt volt, mivel a 3. emeletig is csaptak fel hullámok, ám! Aztán hallottuk, hogy állítólag az egyik utas öngyilkos akart lenni, mindezt erkélyéről való leugrásban kívánta kivitelezni, de hogyan állították meg, azt sajnos, nem tudjuk...

Made in Japan

Akkor szemezgessünk egy kicsit a japán szépségápolás világából!

Nincs még egy ország, ahol egy drogériába lépve könnyen elbizonytalanodhatsz, hogy játékboltban vagy valami perverz, felnőtt játékokat árusító helyen jársz! Pedig nem! Itt minden az arc- és bőrápolást szolgálja!

Kezdjük egy lightossal, egy cukival! Hát- és vállmasszírozó:

Egyik kedvenc: Ronaldo cumija, ami egy arcizom tornáztató eszköz...

Száj vagy mosoly tágító izék... MINEK?????

A kacsaszáj a legnonszenszebb, szerintem...

Orrszőr eltávolító:

Hab a tortán a romantikus, kondom-féle csomagolás...

Hmmm, gyere Drágám, szedjük ki egymás orrából a szőrt! Fűűű, de romantikus!!!

Erre azóta sem jöttem rá, mire szolgál...

Igyatok egész nap energiaitalt, hogy jól menjen a munka!!!

Arcsimító eszközök...

Nekem mint egészségtudatos (mániákus :D) valakinek a szupermarketezés mindig kötelező program. Többen kérdezik, hogy 95%-os vegánként, min élek. (Nos, az életmódom más lapra tartozik, de avokádó, gyümölcs, zabpehely, tofu, mandula- és szójatej, babfélék, főtt gesztenye, magvak mindig van a listámon.)

A sok sületlenség és baromság ellenére imádok köztük lenni, így örömmel élnék 1-2 évet Japánban! (Örökre azért nem, no és nem Tokióban...!) Miért? Mindenütt cuki nénikéket, bácsikákat látni, akik türelmesek, rendezettek, nem ritán Micky egeres vagy Snoopys kiegészítővel (ellentétben a budapesti lestrapált, szatyorral zötyögő „itt fáj, ott fáj“ idősekkel), illatozó emberek (nincs csípős hónaljszag), rendezett tömegközlekedés (nem egy 28-as vagy 9-es busz, itt szinte enni lehetne az ülésről! Márha nem lenne tilos... :D), szemét sehol (igaz, kuka sincs :D), zenélő, ragyogó és higiénikus illemhelyek, mindenkitől udvariasságra, segítőkészségre lehet számítani, óramű pontosak a vonatok (Hajrá MÁV!) és még sorolhatnám...

Imádom a nagy modernség ellenére megtartott régi villamosokat, ill. klasszikus taxikat a csipkével borított üléseikkel!

Íme pár kép Nagasakiból és Fukuból:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Köztudott, hogy nagy tempóban, sok stresszel élnek. Így nem meglepő, hogy a régen elterjedt feszültségoldó stresszlabda reneszánszát éli. Árusítják mindenütt, minden formában, rég meghaladva a „labda“ - formát! (Sőt, ki tudja miért, elsősorban ínycsiklandó kaják képében árusítják őket...)

Nevük: Puni puni :D :D :D

Csemegézzünk kicsit a könyvespolcokról is:

Ezek felnőtt részlegen, felnőtteknek vannak! Imádnak figurákat, tárgyakat mellékelni könyvhöz, újsághoz!

Akadnak normális mesekönyvek is normális gyerekeknek... :D

Az általuk nagyra tartott Manga-mánia...

És hát, a hülyeség sosem megy ki a divatból!!!

Itt tényleg minden kapható...

Végezetül, egy kis cukiság :D

^Lábjegyzet:

^{1 maji-de.reblog.hu - A magyar srác által vezetett blogon elképesztő japán sztorikkal lehet találkozni!}

^{2 A fake market az igazi „hamisítatlan“ (:D :D :D) kínai piac!!! Minden márkás cucc olcsó verziója...}

NAGASAKI-album:

Miután sikeresen kigyógyultam a depimből, és a derekam is kezdett helyreállni, minden sokkal naposabb lett, ismét színesben szemléltem a világot!

Időközben volt egy Nagasakink¹, ahol elnyelt bennünket a You Me pláza, ugyanis kint rekkenő hőség volt. (A You Me és az AEON Mall olcsóbb áruházláncok Japánban, amik – szerintünk – főképp crew membereknek, no meg turistáknak lett kitalálva. A You Me tele van szuvenírrel is, mindkettő megfizethető áron kínálja portékáit, van szupermarket és kávézó is természetesen, no meg az elmaradhatatlan 100 Yenes bolt – Daiso –, ami a kedvenc lelőhelyem, MINDEN kapható! :D)

Este előadások, melyek ezúttal is csudi jól sikerültek, úgy elfáradtam, hogy ihaj!

Másnapra kidőltem, így oly‘ békésen, stresszmentesen lustiztam egész nap (lelkiismeret és frusztráció nélkül), hogy csak na! Travel talk² előtt még el is aludtam két óra hosszára, úgy tipegtem el a színpadig, mint egy holdkóros! Estefelé megpróbálkoztam némi jógával, hogy legalább a mini fellépéshez, amit a hajó fő terében adunk elő, magamnál legyek.

Utána dominikai barátunknak, Juniornak volt a 33. születésnapja! Kicsit iszogattunk, hülyéskedtünk és néztük, ahogy az ünnepelt táncol nagy fenékriszálások közepette, igazi latin-módra! :D Később Nacho (spanyol bűvész) is befutott, és neki álltak csocsózni, én már aludtam, mire Oli hazatalált!

Majd újabb cruise (ezúttal 5 napos, új városos! Hurrá!!!), újabb Shanghai (újabb kávé, újabb barackok, nyomhatnék is „copy paste“-t), újabb Pax Drill, ahol ezúttal olyan, de olyan aktív (eminens cserkészlány) voltam, hogy az olasz, pöffeteg tiszt aznap nem tudott belém kötni. Rendőr módra mutogattam, csatolgattam öveket, tologattam az utasokat, ráadásul tekintélyt parancsolóan!!! :D Mindezt kedvesen mosolyogva, így meglepően normálisan reagáltak többségében, noha most is több mint 2000 fővel számoltunk és azért mindig akad egy-egy mosolyra késztető figura:

• Biztosan hallottátok már, mekkora sláger Ázsiában az ún. face maszk, ami lényegében egy vékony egyben felhelyezhető pakolás:

Na, egyik drága utasunk úgy gondolta, ez a megfelelő viselet egy vészhelyzeti gyakorlatra...

Face-mask

• Vagy volt egy magas pasas, aki olyan alakzatban paszírozta magára mellényét, hogy a mai napig nem értem, a hosszú övet pedig húzta maga után, futó lépésben! Én, jól képzett matrózként, rohantam segítségére. Nos, szeme sem rebbent, bár hagyta, hogy matassak rajta, de meg nem állt egy másodpercre sem! Nagyon muris lehetett, ahogy pincsi kutyaként köröztem és tekertem rá az övet, mindezt tempós haladás közepette... :D

Utazó napon nagy edzésbe csaptam, volt kézenállás, jó sok nyújtás és az elmaradhatatlan kardió. Ja, de előtte még egy mítingen kellett mindenkinek részt vennie, ahol japán udvariasságra tanítottak bennünket (ne hangoskodjunk az utcán, ne szemeteljünk, tartsuk tisztán a wc-t, éttermi foglalást ne mondjunk le, csoportosan ne meneteljünk egymás mellett, ne együnk az utcán, de főképp ne bontsunk ki semmit fizetés előtt a boltban, így tudjátok a jó magyar tesco-módi felejtős... :D), ugyanis a japánok panaszkodtak a randalírozó hajós legénységre! (Láthatjuk, ezek zöme alapvető udvariassági norma, melyet jó esetben minden gyerekbe belenevelnek 5 éves korban, de képregényszerű rajzokkal felnőtt embereknek tanítani inkább mulatságos. Egy kérdésem azért lenne: mit kezdenek kínai utasainkkal az érzékeny japánok???!)

Kikötöttünk Kochiban:

Szuper helyszínnek ígérkezett, bár eléggé lógott az eső lába, noha a szokásos tikkasztó meleg fogadott. Szerencsére volt ingyen busz a kikötőtől a városközpontig. Első körben bankba mentünk pénzt váltani, mert kivételesen nem volt sehol automata. (Japánban azért eléggé megszokott, hogy a terminálokban és a központokban van kihelyezett pénzváltó masina.) A bankban aztán újra megbizonyosodhattunk az ügyintézés bonyolultságáról és a jó öreg bürokráciáról. Elárulhatná már valaki, miért van az, ha egy gépbe dobod a száz euróst, megkapod egyszerűen se perc alatt a jeneket, de ha bankba mész, akkor 4 papírt kell nyomtatni, útlevelet scannelni, több helyen aláírni és pecsételni? Jó, hogy miniszteri vagy főkonzuli engedélyt nem kérnek! Ez nem japán kuriózum, Kínában már sokszor átéltük (sőt, ott még lassabban halad a dolog, mert sosem tudják beazonosítani a magyar útlevelet, és az ügyintézők olyan ritkán találkoznak eurós váltással, hogy halvány gőzük sincs, hogy kezdjenek hozzá...), és valljuk be, még egy magyar bankban is 3x annyi ideig tart, mint a sarki váltónál az Oktogonon. De miért? Miért???

Utána nekivágtunk a centrumnak, rögtön át a Harimaya hídon (ezen áll Oli a képen), mely egy szomorú szerelmi viszony legendájáról híres, át a vásárlós, légkondival hűtött árkádsoron, ahol az egyik könyvesboltban felfigyeltem valamire! Nevezetesen a japán gyerekosztály legújabb mesekönyv sztárjára: a S***Fej karakterre!!!

A neve fonetikusan leírva Osilitanté, aki valóban egy detektív!!!

Első látásra nem hittem volna, hogy ez az, aminek látszik, de azóta kinyomoztam és teljes bizonyossággal kijelenthetem, pontosan az, aminek látszik: egy két lábon járó fenék (neve, szó szerint fordítva: Fusztrált Fenék), aki nyomoz, vagy épp nem tudom, mit csinál, de különböző kalandokba keveredik, vannak barátai és ellenségei (melyeket előszeretettel okád le bűzével, magyarul pukizik bele a képükbe és még ki tudja, mi mindent művel), több tucat kötete megjelent már! Gondolom, sok kérdést vet fel a háttér pszichológiája, mindenesetre nem lehet csak úgy elmenni mellette!!! :D :D :D (Forrásunk Sigg barátunk, róla majd máskor!)

Azóta rábukkantam méltó párjára, Unko-ra is, aki egy egy kaki és még híresebb, mert már egy jóval idősebb mesehős... :D 

Egyik üzletben belebotlottunk még Marton san robotjába³ – Pepperbe – is, aki tulajdonképpen egy ma már használatban lévő, több helyen megtalálható „asszisztens“ (közlekedik, beszél és állítólag a hangulatodat is érzi, mozognak még az ujjai is; azonban nem tudom mit szólnék, ha egy ilyen asszisztens fogadna mondjuk a fogorvosi váróban, és nem lenne húsvér élőlény mellette!?), előszeretettel veszik otthonra is magányos emberek... Gyorsan lőttem vele képet! Miért hívom Marton san robotjának, a lábjegyzetben megtalálható, feltétlenül olvassátok el!

A majdnem élő robot :D

Közben elérkeztünk Kochi kastélyához, amit meg is másztunk, alaposan megizzasztva magunkat, de megérte. Szép a látvány, jó állapotú az épület és be lehet látni a várost fentről. 1601-ben épült és a japán kulturális örökség része.

Visszafelé betértünk egy templomba is (Tenrikyo), ahol együtt imádkoztam és tapsikoltam egy nénikével, azt persze nem tudom, hogy kihez, mihez, és mit mondogattunk, illetve hajlongtunk, mindenesetre a nénit szemmel láthatóan boldoggá tette, hogy leutánoztam, amit kért!

Kochi album:

Aztán, bekukkantottunk a Hirome Piacra is, ami egy autentikus, streetfooddal teli helyi nevezetesség 6 szekcióval, külön hal-részleggel, hentesessel, pálcára fűzött sült izékkel stb., ahol együtt falatoznak helyiek és turisták, közös asztalsorok vezetnek körbe. Megvan a hangulata, de mivel túlzsúfolt volt, így hamar ott hagytuk, de több ismerős elégedetten és jóllakottan sétált ki, istenítve a helyi ízeket!

A nap végén leültünk hűsölni az árokpartra, ahol csodák csodájára még wifi is volt. Kell ennél több? Néha nem! :D A lényeg, hogy volt egy nem rohanós, nem kapkodós, feltöltődős napunk végre, ahol kiereszthettük a gőzt.

Majd Kagoshima következett ismét!

Tiszta volt az ég, így jól látszott a közelben húzódó Sakurajima vulkán, ahová remélem, lesz egyszer időnk és energiánk kirándulni...

Sajnos az 50 fokos tűző nap alatti mászkálás előadás előtt nem épp praktikus mulatság. Így ismét – a crew nagy része által látogatott – külvárosi áruházegyüttesig jutottunk (olyannak képzeljétek el, mint a Budaörsön található nagy áruházak tömkelegét), ahol aztán nagy shoppingolásba csaptunk (cipő, fehérnemű, sporteszköz, puzzle...), ettem egy jót (hami-nyami frissen sült édesburi), ittunk egy jót és élveztük a Tully Café nyújtotta gyors internetezést, majd visszabattyogtunk és készülődtünk a megint csak 100 emberes első fellépésünkre. Ezt túléltük, majd jött a teltházas, élvezetesebb második!

Akkor egy kis pletykálkodás:

• Fellépések után lenéztünk a bárba egy kis szocializálódás reményében, ahol ezúttal elég jól eldumáltam a táncosok nagyjával. Kiderült, énekesünk Scott ezelőtt fodrászként dolgozott (szupi, ha szerzek kencét, bemelíroz!), de a karikírozáshoz is baromi jó érzéke van, ugyanis úgy előadta szegény Kipet, hogy folyt a könnyünk a nevetéstől. Nem mondott semmi sértőt, végtére is mindenki tudja milyen, csupán előadta a Kip által szajkózott sztorikat gesztikulálva, megfelelő hanglejtéssel és az elmaradhatatlan kifejezéseivel. („You know... The problem is... Vision is my show... I know everything, I was working for...“) Azért még mindig hihetetlen, hogy Kip minden egyes új embernek képes „feltenni“ önmaga bakelitjét és meghallgattani ugyanazt. A többiek is úgy fújják életének minden egyes elemét, mintha könyből olvasnák, de amire külön kihegyezték a kritikát, az az ominózus „My Show“ és „My Ship“ féle verziója, miszerint ez az egész műsor és rendszer csakis miatta létezik és miatta sikeres, ha ő elmegy, itt minden halálra lesz ítélve... (Tudjuk, tudjuk, fő az önbizalom!)
• Azt is megtudtam, nem igazán szívelték az előttünk lévő artistákat, mert a nőci nagyon undok volt velük és felettébb lekezelően viselkedett. De mástól is hallottuk már, hogy Viktoria idegbetegen, ordítozva állította le nem egyszer a próbát, mert nem ment neki valami, a hula hoop karikája pedig minden egyes előadáson elgurult, néha egészen a közönség soraiba. De a legviccesebb, hogy az egyik leányzónak szó szerint az arcába kiáltotta 5 cm távolságból, hogy eszébe ne jusson soha többé a függöny mögül nézni őt, mert megzavarja a produkcióját, ráadásul a férjével is ott veszekedett és kajabált mindenki előtt oroszul, ha az emelőben elrontottak valamit...
• Varázslónk is elkezdte hajkurászni a táncosokat, mivel egy hete szakított barátnőjével, és állítólag már célba is talált egyikőjüknél. De nem komoly, elvégre a lány együtt van egy tiszttel is! – mondta ő. (Rá 4 nappal már össze is balhéztak!)
• Időközben megérkezett Kip, aki hogy hogy nem már első napján kicsapta a hisztit. (Jó „artist szókás“ ez, úgy látszik... :D) Tudniillik a safety tréner így köszöntötte: Tudom, hogy artista vagy, most szólok előre, ez van! – és átnyújtotta neki a lesújtó papírost, utas drillel és port manninggel. Tombolt, berohant a cruise dirihez hogy ő azonnal leszáll, majd tovább a HR-eshez, aki egyenesen azt válaszolta, hogy „maga nem normális“! Summa summárum, mily‘ meglepő, de itt marad végül. Kell neki a pénz, mert hogy hogy nem, ismét lenullázta bankszámláját. (Hobby repkedés, új hajós papírok, Fülöp-szigeteken nyaralás, Szingapúrral karöltve stb. stb....) Persze, azt állítja, barátnője bírta maradásra...

Folyt. köv.!

E cruiset végül, kényszer tisztító kúrával zártam, tudniillik másnapra elkapott a gyomorfrász, ami előszeretettel látogat meg minden szezonban, még jó, hogy csak egyszer. Így eléggé nyugiban telt tengeri napom nagyja, lázasan kába álomban fetrengve, de azért az esti main hall-os 5 percre összekapartam magam! Inkább, mint hogy beteget jelentve bonyolítsam az életem... :D És valóban, másnap reggelre már teljesen jól voltam!!! :D Jelentem, kalandra készen állok!

(Hűűű, akadt is, de hogy mi, az már a következő fejezet, tartsatok velem!!!)

 Lábjegyzet:

^{1 Nagasaki: Főképp az atombomba tragédiáról híres, így található itt bombamúzeum és Béke Park, de a legkedvesebb nevezetességem a Glover Garden, amiről már részletesen írtam tavaly!}

^{2 Travel talk: egy órás záró beszéd az utasoknak a kicsekkolásról, egyéb tudnivalóikról, illetve a személyzet és előadók felvonultatása, rövid bemutatása, mellyel mi is búcsút veszünk a vendégektől.}

^{3 Marton san: Egy magyar srác, aki Japánban tanít angolt több mint 5 éve és blogol az elképesztő mindennapi élményeiről. Rendkívül élvezetes olvasmány, mely megmutatja Japán igazi arcát! Csak ajánlani tudom mindenkinek, én előszeretettel idézgetek és sztorizgatok belőle!!! maji-de.reblog.hu}

A sok múltkori élmény után igen keserves időszak következett számomra: 8 nap bezárva! Ismét úgy éreztem magam, mint egy rab! Nahás overnight után, a tájfun miatti késéssel, 12 órás lemaradásban, este érkeztünk utolsó Shenzhenünkbe (utas drill¹ éjfélkor), így aznap egy spéci varieté műsort kellett szolgáltatnunk a jónépnek. Ebből lett a Bye bye Variety Show énekesekkel, táncosokkal, bűvészünkkel és velünk. (Oli csinálta a teljes zsonglőr számát – imádták –, én egy tangós kaucsukot, melyet közös táncos emelésekkel fejeztünk be.) Aznap egyébként, nem tudom, mi lelt (Gondolom, a – normál –, kilencvennel kezdődő vérnyomásom lement „nyolcvan per“-re...), vagy rajtam így jött ki az egész éjszakás (és napos) „mosógép“-effektus, mindenesetre alig voltam magamnál!

Délutánra viszonylag kipihentem magam és lenyugodott a víz. (Érdekes lett volna, mert a próbán, ahol még ájuldoztam, két lábon sem tudtam állni, nem hogy kézen...) Aztán, hiába kötöttünk ki ismét Hongkongban, nem lehetett kimenni, mert gyors „technikai megálló“ volt (dunsztunk nincs, ez mit jelent), első Shanghaiban pedig sosem enged ki az emmigration²! Mivel töltöttük a napokat? Hmmm... Edzettünk, felléptünk, meg edzettünk, meg felléptünk.

Kisebb kihagyás után ismét futni kezdtem a 15 kilométereimet. (Előző hetekben ugyanis olyan húzódásom/sérülésem/“ki tudja mi?“-m volt, hogy nem tehettem – különben 2 napig nem tudtam járni, ill. éjjel minden behajlításnál felriadtam –, de a lelkem már annyira szükségét érezte, hogy gondoltam, ha lerohad a lábam, akkor is futok! Szerencsémre, ezúttal nem jelentkezett e furcsa, megmagyarázhatatlan izé.) Aztán kivégeztük a Szökés utolsó évadját. (Anno azt mondtam, soha többé nem állok neki, de ezzel az újabb hozzá toldott 9 epizóddal ismét értelmet nyert az egész! Nem, nem szeretem, ha kinyírják a főszereplőmet, miután szétizgultam 4 évadot! :D), meg ki tudja hány másik sorozat epizódját, kiolvastam két könyvet (azért kettőt, mert spórolok), grafológiailag elemeztem egy írást, almára vadásztam (állítólag NINCS, de néha látok egyet-egyet felbukkani, amint viszik a szobaszervizesek! Dühítő??? Nagyon!) és jógáztam, hogy lehiggadjak. Szeretek hencegni, milyen jól bírom a meleget, a párát, a fájdalmat (ezt hamarosan bizonyítanom is kellett), a maratoni edzést, hát a bezártság nagyon nem tartozik közéjük! Már-már hisztiroham kerülgetett, de legalább meleg volt és nem egy fagyos, téli időszakban kellett ezt kibekkelnünk!

Egyre nagyobb tisztelettel tekintek a szekusokra, mert az ő munkakörüknél elviselhetetlenebb nincs a hajón! Legalábbis szerintem. Egész nap (télen-nyáron) a kapuban ácsorognak, utazó napokon meg az őrhelyükön glosszálnak... Általában 8 hónapot nyomnak és tényleg csak nagyon nagyon ritkán mehetnek ki, akkor is max. 2 órára! Nem bulizhatnak, nem haverkodhatnak, nem nagyon vegyülhetnek. Nyilván elvannak egymással és megcsinálják a saját stiklijeiket fű alatt, de akkor is!

Mivel volt időm elmélkedni és begolyózni, újra felfigyeltem a számomra leginkább bosszantó idiótaságokra, íme egy csokorra való: 

1. Már fényes délután behúzzák a gym rolóit, nehogy a kiáradó lámpafény megzavarja az irányítóközpontot. (Gyakorlatilag sötétedéskor kellene, de mivel letojják, hogy mikor megy le a nap, a takarító meg épp 5 óra tájban jár ott, le is húzza, hogy este 8-ra biztos, ami biztos, lenn legyen...)
2. Viharkészültség ellen képesek már egy nappal előre bezáratni a kabinablakot! Emlékszem, tavaly épp Shanghaiba érkeztünk, reggel 8-kor becsörtettek lecsukni, mert éjjel vihar lesz! Aha, köszi, és azzal a lendülettel visszanyomtam. (A vihar másnap délután kezdődött...)
3. Show- és élő zeneszolgáltatás, mikor nincs utas a hajón! (Hányszor panaszkodtak szegény malájok, hogy az üvegházas részen, 50 fokban játszanak üres térnek...)
4. Munkaórák be- és kiklokkolása számítógépes rendszerbe, manuálisan, minden műszak kezdete előtt és után. (Ha pl. 10 perces tanfolyamra mész, akkor is!) Mi, akrobaták az életben nem lépjük át a heti maximumot, a bizonyos naponkénti 1-2 órás munkaidőnkkel. Aki egyébként túllépi (pl. szegény animátorok egy időben állandóan túlóráztak), annak egy gombnyomással eltüntetik, mert munkajogilag nem lenne jó a cégnek!
5. A wellnesses lányok lelkére kötik, ne vállaljanak feketén masszírozást, különben azonnali kirúgásra számíthatnak. Nos, ezt a nyüzü kis újoncok be is veszik és robot módra szavalják, ha rákérdezek. Tiszta ostobaság! Egyrészt gusztustalan, hogy elvárnák, hogy a spaban a hivatalos 80-100 dollárokat perkáljuk, másrészt, ha van esze a masszőznek, mégis csak vállalja, mert zsebre teheti, no meg, mert esélytelen a lebukás! Ha valaki be is köpné, hogy bizonyítják? ÉS!!! Mi közük ahhoz, hogy ki mit csinál a kabinban szabad idejében??? (Már olyanról is hallottam, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtott valaki, amíg ki nem derült. Jó, hát kígyózó sorral az ajtaja előtt, nehéz dolga lett! :D)

Miyakojima: Ez egy még délebbi aprócska japán sziget, aminek már elég kevés köze van az igazi japánokhoz. (Pont aznap olvastam egy cikket³, miszerint elképesztően magas az öngyilkossági rátájuk: átlag 60-70 ember naponta! Főleg fiatal felnőttek és nyugdíjasok. Oly annyira kiégnek az élettelen élet mókuskerekében, hogy gyakorlatilag élő robottá változnak. Röviden:

Az apukát csak képről ismerik. Első a közösség! A munkahelyen nem a teljesítmény a lényeg, hanem a jelenlét! Átmenet nincs, egy japán fiatal beáll a céghez és kezdi a robotot, vagy teng-leng... Ezért a sok aberráció, boldogtalanság, aszexualitás és gyermekded lélek. A japán Times szerint a független 18 és 34 év közötti férfiak 70, míg a nők 60%-ának nincs párkapcsolata, nem is érdeklődnek egymás iránt, ebből az arányból a nők 44, a férfiak 42 %-a szűznek mondja magát. Így szép lassan elöregszik a társadalom...) Ezt csak érdekességként írtam le, éljen a japán módi!

A japán módiba az is beletartozik, hogy bárhol bármikor alszanak... :D

No, de vissza aktuális megállónkhoz, mely egy nyaraló strandsziget. A horgonyos, mentőcsónakos kiszállítósdi miatt 3 órával később, másfél óra sorban állást követően jutottunk ki. Sajnos nem tehettük meg, hogy táncos módra koktélozunk és strandolunk, mivel ismét dupla előadás előtt voltunk, korai kezdéssel. Így elég nyűgősen (8 nap frusztrációjával és a sok várakozással a hátunk mögött) vágtunk neki a centrumnak, ahol ismét elveszítettünk egy órát felesleges járkálásunkkal, ugyanis SEMMI sem volt nyitva (vasárnap) és semmi érdekeset nem találtunk. Addig botorkáltunk, míg felbukkant egy taxi, és elmentünk bevásárolni, majd a kikötő közeli Painagama Beach-re.

Uzsi a parton

Ott aztán egy rossz mozdulat, egy rossz ötlet és a magamban generált negativitásnak köszönhetően baj történt: Estem, puffantam és jajj lett a derekamnak! Maradjunk annyiban, szinte mozdulni nem bírtam. „Haza” botorkáltunk, azt is úgy, hogy eltévedtünk, plusz köröket téve, majd nagy utasáradat közepén vergődtünk vissza. Mit ne mondjak, le voltam törve! :( 4 fájdalomcsillapító + pár trükk módosítás + jajgatás = aznapi színpadképes-közeli állapot.

A gyönyörű víz! Kár, hogy rossz emlék lett belőle...

És ez sajnos igen csak megkeserítette elkövetkezendő napjaimat, mert nem tudtam magammal mit kezdeni! Minden nemű edzésnek lőttek, fetrengés és „ordítós jóga” lépett helyébe! Ráadásul hivatalosan titkoltam, mert az végképp nem hiányzott, hogy a cruise diri problémázzon vagy „day off”-oljanak, ami számomra csak azzal járt volna, hogy nem szállhatok ki, mert „beteg vagyok”, de fel kell lépnem („Show must go on”), ellenben hazaküldenek. (Íme még egy ékes példája a nonszensz dolgoknak, miszerint hiába sérülsz le, hivatalosan ugyanolyan elbírálás alá kerülsz, mint egy fertőző beteg, így nem mehetsz sehova!)

Átszenvedtem a következő utas drillt is, ami ezúttal több mint 2000 embernek folyt – nem is ment gördülékenyen –, és melyet követően felettesünk (nagy darab mogorva olasz inventory officer⁴) habzó szájjal ordított velünk! Hozzáteszem, nem volt igaza! De tényleg! Arról kárált, miért nem csinálunk semmit, miért nem ragadjuk meg az utasokat és toljuk helyükre (múltkori míting arról szólt, ne érjünk hozzájuk), miért nem demonstráljuk megfelelően a mellény-felvételt. (Hmm... Akinek ez bonyolult, arra mi adjuk rá, így mire beállnak, mindenki viseli. Akkor mi a fenének vegyem le, majd ismét fel, és mutogassam el a sajátomat, mikor az eltér az utasokétól?!) Ezt követően bemutatta, hogy ilyen érdektelenül bámészkodni és támaszkodni, mint „egyesek” nem lehet! (Az „egyesek” én voltam, aki előtte lettem megintve, ti. a hátam hozzá ért a korláthoz, ez pedig minősíthetetlen viselkedés a részemről, mert letojom a drillt! Azt már nem veszi észre, hogy én kedvesen üdvözlöm a vendégeket és segítek, a kínai kollégám pl. rájuk se bagózik és olyan fejjel kapcsolgatja szótlanul a mellényüket, mintha folyamatosan büdöset érezne...) Ki is lettem írva újabb tréningre büntiből, de előtte még a részleges „vészhelyzeti általános gyakorlaton” is részt kellett vennem Kagoshima-reggel!

DE MIÉRT, MIÉRT???????????

Gondolom, sok már a „drill” téma, higgyétek el, én már nagyon unom, de mit tehetek? Ezek életem főbb történései mostanában, és akkor még a „150-en bepaszírozódos csónak-tréninget” nem is említettem, ami Fukuban volt esedékes, ahol Oli is jelen volt meg az összes kolléga a mi osztályunkról.

Mindenesetre, bár az eső zuhogott, nagy örömmel vágtam neki kedvenc japán városomnak – Fukuokának –, amit talán jobban ismerek már, mint Budapestet... Ahogy talpig esőkabátban baktattam az ismerős utcák között, hirtelen elfogott egyféle „itthon vagyok”- érzés. Érdekes, hogy nem bírom a monotóniát és mindig új élményekre, helyszínekre vágyom, mégis néha nagyon is megnyugtató az, ami ismerős. (Nyilván, a jót könnyű megszokni, és ahol csak bosszúság ér többnyire, az nem ez a kategoria. Pl. Tienjin) Igazából semmi extrát nem csináltam, csak járkáltam, vásároltam, kávéztam és a rossz idő miatt kedvenc parkomat sem tudtam meglátogatni, de jó volt és még némi postai tapasztalatra is szert tettem! Megállapítható, hogy kis városokban még mindig nem értenek angolul, nem kis erőfeszítsembe telt elmagyaráznom, hogy két lapot szeretnék feladni (nem, nem pénzt), és ehhez szükségem van két nagyobb borítékra, ja és Európába küldöm, nem pedig euróval fizetnék! Mindezt száznál is több meghajlás kíséretében... :D :D :D Végül azért, sikerült zöld ágra vergődnöm! Oli pedig eltűnt saját prioritásainak hódolva (éljen a Big Camera nevű üzlet, ahova előszeretettel látogat el minden kütyü-őrült), és nem is érkezett üres kézzel. (Spéci, vezeték nélküli hangszóróval tért vissza. Jó kérdés, mikor lesz lehetőségünk a hajón felavatni...)

Aznap nagyon jó előadásokat tartottunk, végre ismét élveztem, nagy siker volt, tapsvihar és egyik napról a másikra, rengeteget javult a hátam! (Bár, előfordulnak még egyszerű mozdulatok, amitől ordítanék, de ezek már egy tablettával orvosolhatók, szigorúan előadásra. Ne higgyétek, hogy 10 napon át Ibuprofenen és Flectoron éltem!) Fárasztó, de szuper napunk volt, és estére még összekaptuk magunkat az Indiai Partyra, mert nemzeti ünnepeltek. Az ilyen crew bulikra mindig elmegyünk, mert jó végre egy kis történés, másrészt ilyenkor mindig amatőr produkciókkal készülnek a lelkes résztvevők. Idén sem volt másképp, volt vetítés, tánc, ének, tőlünk csak Olga lépett fel egy autentikus, indiai koreográfiával, illetve az élő zene is élvezhető volt. Utána megkezdődött a tánc, többnyire az általuk preferált zenékkel (jobb, mint a tucc-tucc), de lényegében sokáig csak az indiai pasik voltak a perketten. (Indiai nő nincs is szinte soha a hajón!)

Egy pohárka bor feloldotta gátlásomat és könnyedén cseverésztem Nachoval spanyolul, aki teljesen meglepődve konstatálta, hogy ennyire tudok. (Nos, igen... Mondhatjuk... De nem használtam jó ideje és ilyenkor rám tör a bizonytalanság újra meg újra... Pedig nyomatni kéne többet!!!) Az én meglepetésemre pedig Oli sem lépett le idő előtt! Mikor már javában a lányokkal cseverésztem, Oli is még pár sráccal bandázott, és tömték a majmot!

Ha már egy kis japán módival indítottam, végül szentelnék pár sort a kínainak! Nos, könnyű őket szidni... Egyik nap hallgattam egy Észak-Koreát elemző szakértőt, mikor kitért arra, hogy tulajdonképpen Kínának kellene tennie valamit. (Hányszor ámulok el, hogy létezik a XXI. században ilyen diktatórikus elnyomás egy icipici országban??? Akit behatóbban érdekel, mi zajlik ott pontosan, annak nagyon ajánlom Pak Yanmi: Élni akartam c. könyvét, melyet épp olvasok.) Kínát hidegen hagyja, sőt jól elbizniszelget a szénnel. E gondolat meglehetősen szöget ütött a fejembe, mert ez adja a mai kínai mentalitás alapját: Tojj a másikra! Szembesülünk is ezzel nap mint nap:

Kiemelkedően udvariatlanok, neveletlenek (bűzlik a szájuk, de ez más kérdés :D), lökdösődnek, tolakodnak, egymáson átgázolnak, fellöknek, vagy épp lepukiznak a liftben. Előszeretettel mászkálnak pizsamában – akár gálaesten. (Minap történt: utas drillre jött hálóruhában, szobapapucsban egy apa fiával, akik alig egy órája szálltak fel! :D) Borotválkoznak a főcsarnokban, vagy állva pisilnek medencébe a partról... De ami leginkább meghökkent még ma is, mikor egy pasas belekönyököl a bordámba és még csodálkozik, hogy megütközve, ránézve várok valami „elnézés”-félét... Vagy nemrég kérdeztem valamit egy kínai kollégától (crew membertől!), és mivel nem értett, még csak válaszra sem méltatott! Így feltettem nyomatékosabban, mire mutogatott valamit (olyan tienjini taxis stílusban) és tette tovább a dolgát átnézve rajtam. (Ez triplán bőszítő, ti. ELVILEG nem lehet itt dolgozni minimális angol tudás nélkül. Másrészt, ha nem érti, miért nem szól, ha meg nem az ő reszortja, miért olyan rohadt nehéz szólnia a munkatársának vagy a felettesének????????)

Eltelt egy hónap... Látható, eléggé nehézkes volt az akklimatizálódás számomra.

Shanghai - Beoyang kikötő melletti környék album,avagy ahol időnket töltjük...

Hogy kijöjjek a depimből, azért igyekeztem ám feldobni magam: Vettem ezt-azt, pl. rucit (jó áron! Éljen az újonnan nyílt pláza Shanghaiban⁵ és a szezonvégi kiárusítás!), nem egyszer kóstoltam végig a szupermarket gyümölcsosztályát (tök jó dolog Kínában, hogy nagyon sokszor felszeletelnek gyümölcsöket kóstolásra, és ha mindenből bekapsz 1-2 falatot, a végére befaltál egy gyümölcstálnyit! J), majd beújítottam egy felnőtt színező könyvet is. (Azelőtt legyintettem e divatnak tartott újabb hóbortra, de aztán oly’ sokszor szembe jött velem és több szakértő, pszichológus ajánlja, mert segít ráhangoldóni a kikapcsolódásra, meditációra és a flow állapot elérésére, így „ártani nem fog”- alapon kipróbáltam. Nos úgy, hogy közben előadásokat, interjúkat és egyéb érdekességeket hallgatok, tényleg működik! Bár, az én esetemben a sok darabos puzzle még jobb lenne, de azután egyelőre még kajtatok... Nem is gondolnátok, milyen nehéz Ázsiában 1000 db felettit beszerezni...)

Gyönyörűséges szerzeményeim Shanghaiból! 5 bazi nagy barack kevesebb, mint 1 euróért!!! No, és az elmaradhatatlan kávé!!! :D

Elhatároztam, addig nem teszem fel az újabb blogot, míg nem vagyok ismét jó formában. Szerencsémre, eljött az időm, és augusztus 16-án a gymben ugrándozva, mindennemű fájdalmamat kizárva, nevetgélve konstatáltam: ÉLEK!

És ez nagyon jóóó! :D :D :D

2017.08.20.

 Lábjegyzet:

_{1 Utas drill/ Pax drill= amikor a felszálló utasoknak demonstráljuk a vészhelyzetben követendő szabályokat, mentőmellény használatát, mentőcsónak helyét, protokollt stb.}

_{2 emmigration: szó szerint bevándorlási (hivatalt) jelent, azok a hivatalnokokra, akik kijönnek a kikötőbe, ellenőrzik az utas- és dolgozói listát, papírokat, útleveleket és adják a „shore pass“-t is, ami egy egy napos belépő az országba}

_{3. Nők Lapja 2016/41.}

_{4 inventory officer= beszerzési tiszt, kvázi raktáros/leltáros...}

_{5 Megj. Shanghaihoz: A kikötőnk valójában Shanghai mellett, Beoyang/Beoshan nevű külvárosnál található. Így amikor ott töltjük az időnket, akkor igazából ott vagyunk. Maga az igazi nagyváros 1-1,5 óra vonat/metró út tőlünk.}