Na, következő Tienjinben sem tudtunk lemenni, mert nem vettük át előző nap az útlevelünket, mivel nem is tudtuk, hogy kéne. Itt ugyanúgy kell útlevél és kilépő papír, mint Japánban. Jó, mi? Shanghainál nem kellett... (Ugyanaz az ország, csak másik város, mégis más szabály!) Mellesleg, reggel odamentem az irodába, ott ült az olasz officer az asztalnál és baromira nem "tudta" odaadni. Ja, és szerencsétlen Kipnek, minden áldott alkalommal reggel 9.30-ra ott kell lennie személyesen "face to face" a bevándorlási tiszt előtt, ha kimegy, ha nem!

Mindegy, elvoltunk (10 km ismét megvolt, most kitűztem magamnak egy fél-maratont még itt az 5 hónapon belül!) úgyis itt minden messze van! (Habár kiderült, a kínai fal annyira nincs, egyszer meg lehetne nézni olyan roham tempóban, ahogy Shanghait csináltuk. Peking 35 perc Tienjintól a gyorsvonattal, ami sűrűn jár, csak megint az a gond, hogy a termináltól kapásból 45 perc taxival Tienjin maga!) Kip viszont totál rápörgött, hogy itt lenne lehetősége repülni, mert hogy ez a legfőbb hobbyja, költséges dolog, de gondolom, másra nagyon nem költ...

Úgy fest, megint változik az ütemterv: ezután nem megyünk Chejura állítólag nyár végéig, a vírus miatt. (Legalábbis most ez az új info. Itt ugye sosem tudni semmit előre.) Fukuoka overnight lesz, ami egyfelől okés, mert jó érzés, amikor nincs az ember végre időhöz kötve, másfelől sajnáljuk, mert Cheju klassz sziget, olcsó és majdnem minden beszerezhető... :( Ráadásul erre a napra jól elláttak minket tennivalóval: Boat drill (az a 150-en be kell ülnünk a csónakba-féle gyakorlat), de nagyon ment a tökölés, fedélzeten álldogálltunk bő fél órát vigyázzban, mialatt nem történt semmi. Azt hallottuk közben, hogy régen még teljesen végig játszották a csónak leeresztésével a drillt, amíg pár éve meg nem haltak 4-en egy másik hajós társaságnál... Ja, az ügyetlen kezelők elengedték valahogy a kötelet a csónak leengedése közben, az meg belezuhant a vízbe, benne ülők felkenődtek a plafonra.... (Jó kis safety gyakorlat az, ami kinyír pár embert... Ezek után mit várhatunk éles helyzetben???) Következő program: bomb-securitys tréninggel egybekötött színházi meeting! A director úr megint 25x elmondta a "tilos mobil - használatot", illetve hogy ne együnk fenn a csúcsidőben... Aztán jött a secus mufti (indiai létére kivételesen értettem!) és felfrissítette bomba-kereső szaktudásunkat! Az persze még mindig nem derült ki (ahogy sosem), hogy igazi helyzetnél mi a fene történne! Ki hatástalanítaná? Nincs is bombaszakértő a hajón. No, és Magic Olivér most fel is tette neki a kérdést, amin mi már sokszor elfilóztunk, nevezetesen, hogy ki az a hülye crew member, aki valóban kezét lábát törve keresné a bombát... Persze, hogy kielégítő választ erre nem kaphatunk, mit mást tudna mondani, mint hogy ez a dolgunk?! Hiába vagyunk előadók, attól még felelős crew memberek vagyunk, ami a hajós munkával együtt jár! De még "kedvesen" figyelmeztetett minket, nézzünk híradót és majd rájövünk, milyen a mai világ, sehol sem biztonságos! Bárhol bármi történhet, és a hajó jóval biztonságosabb, mint a saját országunk! Nos, ez nyilván igaz, de pont ezért nem fogok híradót nézni! Ja, még mellékesen megtudtuk drill közben, hogy a shownk az éppenséggel aznap este van. Végülis, időben szóltak! :D (Örüljünk, hogy volt drill...)

Ezek után kimentünk végre és bár vasárnap volt, szerencsénkre mindent nyitva találtunk. Jól bevásároltunk! És még a nap is sütött! Este lenyomtuk az előadásokat, Oli kicsit szenvedett, mert baromi náthás, de azért ereje volt! (Pár napja már fájt a torka és feje, aztán pont erre a napra dőlt belőle a takony, de legalább már jön ki belőle...)

Másnap: Fukuoka, nem keltünk valami korán, mindketten ki voltunk ütve... Talán már bennem is bújkál ez a torokgyulladós vírus, ami végig söpörni látszik a hajón... Elmentünk a toronyhoz, ami Japán legmagasabb tenger melletti (242 m) épülete. Nem mentünk fel, őszintén szólva sajnáltuk a pénzt pusztán egy panoráma kedvéért, úgy döntöttünk, inkább a városi múzeumba fizetünk be. Jó is lett volna, ha nyitva lett volna... Sebaj, talán legközelebb. Sétafikáltunk egy nagyot. Találtunk olyan cuki keménytalpú babazoknit, amin felkacagtam, mini bohóc cipők! :D Itt is vannak mindenféle egyedi ékszerboltok, ahogy Barcában annó. Itt pl. egy egész sütemény kollekciót aggathatunk a fülünkbe... Aztán ismét sea day és travel talk. Futottam persze, de már 12 km-t! Lehet hamarabb eljutok a fél-maratonig, mint gondoltam! :)

Fukuoka Tower

Itt látható a süti-kollekció, a városból részletek, egy női mosdó komplett smink-szoba részlege, a bohóc/baba zokni -kollekció, illetve a baseball stadion

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Aztán este megnéztük a Crew Showt. Visszatért a jó kis előadás, így hogy elkezdtük az 5 napos köröket. (A szokásos számokon:

- indiai dance (Oli "kedvence", már tudja a zenéjét és a teljes koreót, érdekes, hogy csak a résztvevői nem...)

- fehér kesztyűs mutogatás UV-ban (csúcspontja-kirakják a kezükből: LOVE)

- Sole Mio (nagy meglepetésünkre ezt a számot a "lusta" stage managerünk, Daniel énekelte, az énektudás csírájának teljes hiányával, egy helyben totyorászva zavarban... Ennyi erőből apukám - aki, mint tudjuk, igen botfülű, és én is őrá ütöttem - kiállhatott volna!)

- animátorok olasz néptánca (itt még csörgő dobja sem volt a lányoknak)

- gitáros szóló (az egész elfogadható volt) és a többi énekszám is elment

Nos, ami új volt:

- 6 pasi egy szál fekete női harisnyában és pelenkában táncikáltak (nem, sajnos nem volt vicces)

- egy salsázó pár (egyik táncos csaj és a fő animátor csinálta - nem volt rossz, csak túl hosszú)

- egy Madonna szám az olasz spa manager csajtól (amikor egy nagyon kifent műcsajszi szereti magát produkálni tudás nélkül, jobb nem is kommentálni) 

Na, ez is kipipálva a teljes szezonra. Több, mint egy órás volt! Az emberek talán élvezték, bár úgy látjuk a kínaiak mindent élveznek! Még mindig sokkoló Ciro konferálása, hogy képes hosszú percekig úgy állni betojva, pislogás nélkül! (Angolul mindig csak kigúvadt béka-szemekkel magyaráz...) (Nagy lökött vagyok, hogy nem fotóztam, na majd legközelebb!)

Mondanom sem kell a tegnapi nagy fittségem utáni szerdára, az új cruise kezdetére, pocsékul lettem. Tienjinben megint csak hajón maradtunk. Sőt, kabinban... Most megy a pihi ezerrel, de legalább a shownkat visszatették az utolsó napra!

Másnap reggel volt egy összejövetel a crewnak, a kapitány üdvözölt mindenkit. Jobb később, mint soha! :) A többi hajón mindig lemaradtunk erről a "buliról". Bemutatták a főbb tiszteket, legalább tudjuk ki kicsoda. Az nem volt igazán szimpi, hogy a kis köpcös kapitány köszöntő beszéde abból állt, hogy a szokásos szabályokat részletezte, és kiemelte, ha valakit nem érdekel a munkája, az menjen haza nyugodtan, mert mi az utasokért vagyunk...bla bla bla... Ezek után felszolgáltak hideg pizzát és üditőt, de legalább volt nagy welcome-torta! A napom további része ágyban telt, csak ájuldoztam és aludtam, nagyon nem bírom elviselni magam, amikor beteg vagyok... Egyébként olyan erős, fejbe csapó dokumentum filmet néztünk Indiáról egyik nap, hogy 90 fokot fordult a gondolkodásom. Újra baromi hálásnak és szerencsésnek érzem magam, hogy Európába születtem és szabadok vagyunk! Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mégis mekkora érték ez. Azonban az nagyon nem jó, amit mi - nyugati emberek - művelünk: hajszoljuk a pénzt, karriert, földi értékeket, mű dolgokat, testi ideáloknak próbálunk megfelelni, rettegünk a haláltól stb. Ez mind annyira lényegtelen és nem boldogít, mert sosem elég! Álljunk meg kicsit néha, nézzünk körül, mélyedjünk el és örüljünk! Örüljünk, hogy LÉTEZÜNK! Oszvald Marikával is néztem egy mélyinterjút, annyira vidám, boldog néni, ízig-vérig színésznő a mai napig, pedig már 70 felett van. Na, pont ilyen nagyi szeretnék majd lenni, no és persze még ennyi idősen cigánykerekezni tudni, ahogy ő!

3 nap pihi a kabinban és dögrovás után igen jó volt kimozdulni végre. Egyébként egyik nap a messben olyan isteni mini mangókat kaptunk, hogy csuda. El is raktunk kapásból 6-ot. Édes volt, mint a méz, még nem is láttam ilyen kis tojás méretű érett sárga mangókat! Másik nap volt az ún. sárkánygyümölcs, de az továbbra is íztelen, mint mindenhol. Olyan vicces, a hajón mindig mindenki úgy csap le a gyümölcsre, mintha az élete múlna rajta, kilószámra eszi mindenki, ha valami jó dolog van. Engem csak úgy ismernek a messes konyhások itt, mint az almás lány, mert mindig kérek külön piros almát. :)

Fukuokában neki vágtunk a belváros másik részének: Hakata centrumnak. Végig mentünk egy túristás gyalogtúrán: Kezdve az Asian Art Múzeumban, majd jellegzetes árkádos piacsoron át, megálltunk a Kushida Shrine (templom/szentélynél) és kikötöttünk egy hatalmas bevásárló központban. Nagyon párás, nyomott idő volt, de legalább meleg, 24 fok. Overnight volt, így nem kellett rohanni. Este baromi nagy élet van a városban. Nyüzsgősebb, vidámabb sokkal, mint nappal. Rengeteg apró kis sátras asztaloknál lehet étkezni (ezek napközben nincsenek) mindenféle noodle és sushi, illetve egyéb halételek kaphatók, hangulatos! Sajna, az utolsó buszt lekéstük, és nehézkes volt használható ATM-et találni, mert a legtöbb nem fogadja el a mi kártyánkat, és akárhány taxist kérdeztünk meg, nem lehetett kártyával fizetni. De végül minden megoldódott és 11 körül visszaértünk. Jó lett volna még kint maradni, éttermezni stb., de a fránya nátha miatt már elég kimerült voltam és nyűgös. Másnap azért még kimozdultunk egy két dolgot venni, de nagyon esett. Szokásos szürkeség, nem látni a napsütést, ez mindig olyan kiábrándító. Június vége van és farmerben, őszi csizmában járok... Holnap show, most nekem kell túlélni taknyosan. Legalább volt pár nap nyugi... :) Mindenkinek PUSZI :D

Képek a városból: Kushida Shrine oszlopai, szentély és szent víz, életképek (a japán hölgy meghitten kávézik egy csészéből a kutyusával), Oli plázában, igazi gésa "flip-flop" a piacon, gésa babákkal, illetve esti látkép a falatozókkal

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Art Múzeum és könyvtár

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Utolsó Shanghai - vagyis Bao Shan - következő alkalommal már máshonnan kezdődnek majd az utak! Chejuban végre jó meleg volt, taxi helyett most besétáltunk a centrumba. Fukuakában viszont drill volt, ami jól elhúzta az időt, dél volt mire kijutottunk (4-re már "on Board" volt), ráadásul egy másik, jóval messzebbi kikötőben voltunk, így taxiztunk. Japánban nem olcsó a taxi...

Sea day=Show day: A szokásos. Előadások jól mentek, sikeresek voltunk. Visszanéztük videón is, elégedetten állapítottam meg, nem is olyan rossz! (Pedig utálom megnézni magam általában, mert persze csak a hibákat szoktam látni...) Mesélték, hogy Magic Olivér (akiről azóta tudjuk, hogy régóta bűvészkedik, nem most tanulta csak úgy be, ahogy gondoltuk, hanem bizonyos trükköket kapott a "magic mufti" Martintól, mert az ő rekvizitjeit drága lett volna a cégnek ide szállíttatni, a Martinéi meg már eleve itt voltak Ázsiában) mostanában (vagyis mióta új stage manager van) nem csinálhatja a repülős trükköket, mondván veszélyes. Ez persze kamu, egyszerűen a stages mufti nem akar dolgozni, mert az ő kötelessége (Oliver nem is rakhatná be magának...safety reason) betenni előadás előtt egy órával a nagy rekvizitet, neki pedig jobban tetszik az, hogy csak beessen kezdésre, így inkább bemagyarázta a cruise directornak, hogy veszélyes! (Nem tudom hogyan hihette el, mert egyáltalán nem mozog a hajó és a másik managernél még nem volt veszélyes???)... Kip is mondta, nem meglepő, már másik bűvész is így járt ezzel a palival annó. Ezek után ma még be is szólt amúgy Daniel (mert így hívják, olasz) show után Kipnek, hogy milyen könnyű munkája van, ugra-bugrál egy órát és 3x annyit keres, mint ő... Kipnek persze nagyon rosszul esett, tudjuk, hogy sokan féltékenyek, de én mindig azt mondom erre, hogy akkor rajta, legyen ő is artista/zsonglőr/komikus! Ha olyan baromi egyszerű ez a munka, akkor ő is - mármint az irigy kommentátor is - megteheti! :D

Oli belebotlott a régi IT Managerbe (Zsuzsiék Tarzannak hívták a Favolosán, minden csajnak lökte a sódert a gymbe, engem is próbált szédíteni, amíg nem látott együtt Olival), mindig örülünk ismerősnek, pláne ha vidám illetőről van szó... Hátha egyszer intéz nekünk ingyen netet! :D (Na jó, nem hiszem, de hátha...)

Új helyszín: Tienjin. Újabb baromság a kínai kormány részéről: Megint nem szállhatott le senki, mert ismét átvizsgálják a papírokat... Ráadásul, utána ismét sea day. Így leszünk bezárva 3 napig.... Pláne, hogy ez most furcsa 4 napos cruise, melyben egyszer tudunk csak kimenni Chejun. Ezután már 5 hónapig ugyanaz az 5 napos túra lesz: Tianjin-Sea-Cheju-Fukuoka-Sea!

A hajóról láttuk, itt tényleg csak a terminál van és semmi más. 45 perc a legközelebbi város, ahol állítólag semmi nincs. Hááát, Kínából nem fogunk látni sokat. Fáradtan, nyűgösen kezdtük így a hetet, de azért elmentem kondiba. Futottam 10 km-t! Tényleg! TÍZET! 66 perc volt és elvileg 735 kcal-t égettem el. Egyéni rekordom. Jobb kedvvel, elégedetten mentem fel a napsütéses deckre, utasok alig voltak, nyugodtan ebédeltem és olvastam. Kit érdekel az okostojás Ciro! (Cruise Directorka) Nincs is ilyen szabály, hogy nem olvashatok... RÖHEJ!

Nagyon aranyos dolog történt: Mentünk a liftben pár utassal és 2 olasz zenésszel. Egyszer csak megszólalt az egyik kínai pasi, hogy Hungary??? És elkezdett hozzánk magyarul beszélni, bemutatta a feleségét, mondta, 12 évig élt Budapesten. Azt hallotta, hogy van itt magyar zenész, de mondtuk, nincs más magyar rajtunk kívül. Kérdezték kik vagyunk, mit csinálunk, mikor leszünk. Mindeközben a két olasz csaj csak ámult, nem tudták hirtelen, mi beszélünk perfekt kínaiul vagy valami nem stimmel :) Hát, nem. Ők beszélnek a mi nyelvünkön... Még egy overallos munkás rám kérdezett, hogy ugye ott voltam a Favolosán, mert emlékszik rám. Szép, napsütötte sea day volt egyébként. Edzéssel és olvasással telt a nap nagy része, este még bűvész showt néztünk. Boldogsággal töltött el, két hét után visszatért a sárga retek az étterembe, no meg az életembe! :D A "noodle sarok" előnyeit is felfedeztem azóta, nevezetesen, hogy ott adnak nagy mély tálat, amit tele gyömöszölök zöldséggel, kifejezetten párolt zöldségből hatalmas a választék ott. (Mivel a kínaiak ezt a "noodle"-t (tésztát) beleteszik a levesbe, tele dobálják főtt zöldséggel, savanyúsággal és azt eszik/isszák pálcával természetesen.) Így nem kell kistányéroznom (mert hát nem mindig élvezetes egyszerre 3 tányérkából enni, no és mindig mellé ejteni...) sem többször fordulnom!

Igen csak fenn akadt a szemem, amikor az énekes csajszi megemlítette, hogy mióta megjött a hajóra (lassan 2 két hete), összesen 1x szállt le! Még ilyet! Mi már rosszul vagyunk, ha csak egy huzamban 3 napot fenn vagyunk... (Szegény pincérek is, csak ők nem önszántukból teszik...) Kipet amúgy előadás óta nem láttuk, vagyis több, mint 2 napja. Na, ilyet sem pipáltam még! Biztos, nagyon tanul. Daniel, a - "lusta stage manager" - nagy lelkesen felajánlotta, hogy nekünk sosem kell menni tech-runra (nem is szándékoztunk mellesleg), persze azért is ilyen jó fej, mert akkor a mi számainkat kihagyják és ő is jóval előbb tud így végezni. Éljen a munkamorálja! :D

Végre kiszabadultunk Chejun, elterveztünk egy jó kis programot, hát mondanom sem kell, hogy kútba esett, mivel egész nap szakadt az eső. Monszun-időszak... A cipőimben 1-1 dl víz volt kábé mire átverekedtük magunkat egyik épületből a másikba. Oké, hideg nem volt, de hát élvezhetetlen, hiába taxiztunk el a város másik végébe, hátha ott találunk valami érdekesebbett. (Nem igazán találtunk, de legalább vettem puzzlet :D) 

Este Magic Olivér nálunk volt, beavatott minket a bűvészek világába. Pl. hogy van olyan doboza, amit 7000 euróért vett, de mindengyiknek elég borsos ára van, mivel eredetiként veszi meg, kvázi az ötletért fizet és nem készíttetheti. Oké, artistáknál is van ilyen, hogy "zack und pack" eladnak egy számot magas áron (kellékkel, állattal vagy kosztümmel együtt), de azért egy darab dobozért ez mégis csak túlzás, pláne ki tudja már, hogy kié volt az ötlet? Ilyen trükköket ezer éve csinálnak a bűvészek ugyanúgy... Vagy például ők tekintettel vannak arra, hogy adott helyen ki dolgozott előbb, és az etikai elvárás az, hogy nem mennek el egymás helyére dolgozni. Azt mondta a cruise ship munkák elég top kategóriák a bűvészeknek, bár ha egy szezonnyi hoteles munkával (ott ún. close magicet csinált, kártya trükkökkel és egyéb kisebb, közeli mutatványokkal) összespórolt annyit, hogy megvett 4-5 ilyen drága ládát, akkor az sem fizethet olyan rosszul. Egyébként kb. 2 éve bűvészkedik, lévén hogy csak 23 éves és elég nagy mázlival került ide. Közös ismerős révén jött össze a Martin nevű mágussal, aki ezer éve Costás és őt szokták felkérni, hogy szerezzen bűvészt egy-egy hajóra néha.

Vicces vagy inkább szomorú, hogy neki is nagy francia ágyas kabinja van, holott első szerződése, csóri Kip pedig 7 éve dolgozik a Costának, ebből 2 éve ezen a hajón van és állandóan dupla ágyas kabinért harcolt (gondolom az állandóan az túlzás), mégis mindig elhajtották, hogy nincs több, nem tudnak neki adni. Valahogy azt vesszük észre, hogy elég sokszor hülyére veszik itt... Vagy ő hisz el rögtön mindent és túl hamar feladja az igényeit, túlzottan is be akarja tartani a szabályokat?! Nem tudom, de azért ez nem okés. Mégis csak "artist", nem kellett volna annó hagynia magát! És akkor még a kínai állam is szivatja csak mert amerikai... (Még egy poén, kicserélték a több, mint egy hónapja rossz kabintelefonját, és kapott egy még rosszabbat :), bár mondtam neki, akkor olyan lehet, mint a mienk , vagyis meghalt. (Előtte legalább még kicsengett, bár felvenni nem lehetett, de ha kikövetkeztettük ki hívhatott, akkor legalább még visszafelé működött...)

Oliver sokat kritizálja az angol táncosok barátságosságát, azt is elpanaszolta, hogy milyen durva az, hogy a két táncos lány, akik asszisztálnak neki (mellesleg nem ingyen, fizet nekik minden alkalommal fejenként 60 eurót! Épp mondtam ennyiért én is szívesen belebújtam volna 3 ládába, úgyis ráérek!) és kibumlizta nekik a cruise directornál , hogy show után ők is ehessenek fent vele a pizzériában, na pont ez a két lány küldte el őt a fenébe, amikor a mi shownk után ő is odajött velünk vacsizni a messbe, amikor elvileg csak az adott előadás szereplői ehettek volna. (Ugyanazt a pocsék mess kaját ráadásul, nem is kapunk itt külön tálcás éttermi vacsit fellépés után, mint az előző hajókon...) Hát ilyenek ezek az angolok, általában csak egy magban egymással foglalkoznak. Itt is csak a román fiú, Iván és a brazil lóg ki a társoságukból, holott mindketten jól beszélnek angolul! Azt is mesélte, egyik nap a kabin ajtójára volt tűzve egy férfi boxer és egy üzenet: "A mutatványaid arra késztettek, hogy ledobjam az alsónadrágomat..." Nos, baromira örült neki :D Hát, igen, tudju,hogy a hajón ne szemérmesek a melegek... Sok pasi ráír a costa neten, és kb. a 2. kérdésük az, hogy ugye meleg vagy!? Aztán kérdezte még, nem vettük e észre ma, hogy Ciro és az asszisztense, Lili milyen boldog, egész nap egymást fogdosták és vigyorogtak. Úgy fest, megosztották az ágyukat, ami nekünk csak jót jelent, hátha Ciroka békén hagy végre minket is és másokat is!

Íme a hajó

Sikerült! Bejutottunk Shanghaiba, igaz, rohamtempós városnézés volt. Hiába keltünk baromi korán és a hajó még picit előbb is ért be, azért csak elhúzták a kiszállítást. 9-től toporogtunk a kijáratnál úgy, hogy nem történt SEMMI. Végül 9.40-kor elsőként léptünk ki a terminálba és pattantunk be az első taxiba. 100 Yien volt oda az út (ami "sacc per kábé" 25 dollár és 45 percig tartott.) Az Óvárosnál tetettük ki magunkat. Igazi kínai stílus mindenütt. Díszes, mintás, pirosra festett épületek, aranyozott mintázatokkal, sárkányos motívumok tömkelege, rengeteg árussal természetesen. Jöttek is kapásból a tukmálósok is kiáltozva: "WATCH,WATCH!!!" Annyi órát akartak ránk sózni, hogy csuda. Mi a leghíresebb, legrégebbi parkba tartottunk, a Yuyuan kertbe, ami építészeti remek és igazi szemkápráztató látvány. 19 éven át építették, központja egy bűbájos templomot rejt. Én jártam Shanghaiban 12 évvel ezelőtt és láttam már, így tudtam, ezt érdemes megnézni. (Igaz, ami igaz, emlékeimben még szebb volt, de lehet azért is, mert ma nagyon szürkeségbe borult a város és talán koszosabb a folyó is.) Előtte található a szintén nevezetes Pavilon, cikk-cakk alakú hídjával. Ezek után gyalogoltunk még az Óváros részein, kis utcákon át... (így láttuk meg Shanghai "két arcát".) Leértünk a Huangpu folyó partjára, hogy megcsodálhassuk Pudong káprázatos felhőkarcolóit: Az Oriental Pearl tv tornyot, a "sörnyitót" (azaz Financial Centert), illetve a legújabb és jelenleg legmagasabb, csavart épületet: Shanghai Towert. Végig sétáltunk a Bund környékén (így nevezik a város szimbólumává vált 52 bloknyi modern épületet), itt található a híres túrista-alagút is, amely a víz alatt visz át egyenesen a tv toronyhoz (magyarul Kelet Gyöngyének hívják), de nem volt időnk átmenni rajta. Leértünk a Nanjing úthoz, ami a legnagyobb vásárlós sétálóutca. Gyorsan bepillantottunk egy nagyon puccos 9+2 emeletes plázába, aztán nyargaltunk tovább ameddig tudtunk. Az idő szorított, mivel 3.30-ra kellett visszaérnünk, így már 1.30-kor taxiba vágtuk magunkat, biztos, ami biztos alapon. Nos, hiába volt lefotózva a terminál címe kínai betűkkel a telefonban, a taxis nem igazán tudta, merre kell menni, azért megindult. Minden piros lámpánál a térképét nézte, GPS-e nem volt, az idegrendszerem a plafonon, teljesen más irányba tartottunk, semmi nem volt ismerős... Aggodalmaskodtunk és egymással vitatkoztunk, vajon hol fogunk kilyukadni, vagy szálljunk e ki és cseréljünk taxit, de akkor már az autópálya kellős közepén voltunk... A sofőr egy szót nem beszélt persze angolul, csak mutogatott egy pontot a kínai térképén, de dunsztunk sem volt, hogy az jó lesz e. Végül beértünk Baoyangba, az kezdett ismerős lenni és miután már ki volt plakátolva a terminál, megnyugodtunk. (Itt ugyanis nagy balhé van, ha késünk, állítólag hiába indul 5-kor a hajó, 3.30-as kapuzárás után már akkor sem engednek fel, ha ott toporzékolsz a terminálban.) Szerencsénkre minden rendben volt, hiszen már fél 3 előtt becsekkoltunk, csak a sofőr jól ránk ijesztett, bár visszafelé kicsit kevesebbet mutatott a taxióra... :)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Chejun most csak netezni szándékoztunk, gondoltuk majd az új városban Incheonban kimászkáljuk magunkat. Igen ám, csak épp éjfélkor kinéztünk az ablakon és akkor vettük észre, hogy a hajó még mindig egy helyben áll a kikötőben, holott ugye rohantunk vissza, hiszen 19 órakor kellett volna indulnia. Na, még másnap reggel is ott voltunk. A hangosbemondón egyszer sem mondtak be semmit, nem tájékoztatták sem az utasokat, sem a crewt, hogy mi van. Délelőtt derítettem ki, hogy egy mentőcsónak meghibásodása miatt nem indultunk, és egyébként ki lehet menni du. 5-ig, mivel így már Incheonba nem is megyünk. Persze, hogy kimentünk, csak épp tök hideg, esős idő volt, elég bizarr, hogy egy nap alatt 10-15 fokot hűlt a levegő :( Végtére is, kineteztük magunkat egy időre. Épp művelődős korszakunkat éljük, dokumentumfilmeket nézünk ezerrel, így van mit letölteni. Már törzsvendégek vagyunk a Sturbuck'sban! Gyors ebédnek sushi-szendvicset ettünk, elég jó és praktikus. Rendes sushi, csak egyben egy tortillányi méretű rúd...

Az érdekes amúgy, hogy Kínában is és Dél-Koreában is előszeretettel járkálnak esernyővel a nap alatt, pedig a nap nem is erős és nagy meleg sincs még...

Az utasok imádnak szürcsölni. Minden ételt szipákolnak. Épp olvastam, egy nőci fogta magát és leült az asztalomhoz, neki esett a pálcás levesnek... Drága anyukámra gondoltam és elmosolyodtam, mert ő baromi ideges lesz, ha valaki szürcsöl :D!

Vannak páran, akik saját walkie-talkieval közlekednek a hajón. Az utasok ruházata igen sokféle. Nagyon nincs stílusuk. Akad egy-egy öltönyös pasi (néha flip-floppal :D) és elegánsabb nő, de a többség hihetetlen csicsásan öltözködik (rózsaszín mintás cuccok a pirossal, sárgával és királykékkel kombinálva), imádják láttatni a nylon zoknit szoknyával, vagy népviseletben is sokan járnak. Rettentő, de rengetegen krákognak állandóan! A gyerekek általában nagyon édesek! A csecsemők nagyon cukik, igazi kis Buddha-babyk! Majd próbálok egyet lekapni!

Egyik este épp vacsiztam egyedül, a mellettem lévő asztalnál ült egy pár. A pasi baromira nézegetett engem, folyamatosan csusszant egyet, hogy minél közelebb legyen. Végül megkérte a feleségét, hogy fotózzon le minket. Funny! (Ekkor még nem léptünk fel, szóval nem az "artist"-nak szólt ez :), egyébként aztán másik nap, mire visszaértem Olihoz, épp vele fotózkodott két csajszi...

Jó hír, hogy a crew-s, nagyobb gymből kitiltották az utasokat. Végre nem bénáznak és zaklatnak, no meg persze így több a hely jóval!

A táncosok sokat panaszkodnak, ők aztán jól be vannak fogva. Minden nap show, plusz gyakorlás is és tech-run (főpróba) minden előadás előtt. Szegényeknek ráadásul még némi adminisztratív munkákat is kell csinálni, pl. Shanghaiban minden egyes utast lefotózni felszálláskor, vagy az útleveleket scannelni... Nekik aztán, pláne nem sok idejük jut kimenni. Sőt, egy embert beállítanak minden leszálláshoz, hogy ott integessen az elmenő utasoknak! (Pedig ott van sok egyéb dolgozó...) Ezt a baromságot!!!

Sea dayen már meglehetősen meleg volt. Fent üldögéltünk a fedélzeten. Van egy banda, gyakran játszik ott nappal is, nagyon ciki szerintünk, hogy egyértelműen kirí: playback! Megy a szám, a kellős közepén néha elmegy a dobos, vagy a billentyűsnek néha leáll a keze, holott a zenében hallod, hogy megy tovább... :D Minek akkor banda??? Szólhatna csak a kihangosítón...

Új kapitány van, szeret beszélni. Többször szól az utasokhoz. Kip mesélte, annó vagy 3x megakasztotta a műsort, mert nem tudta, hogy az megy a színházban, ő meg csak úgy elkezdett dumálni... (Ha a kapitány beszél ugyanis a Bridgeről, minden más zene, tv, diszkó stb. leáll!) Aztán volt egy cruise director, aki meg annyira szeretett szerepelni, hogy előadta minden travel talkon a gang nam style-t...

Kip előadta új problémáit is, nagyon ki van akadva, hogy a tv-je nem működik a kabinba és nem tudják se megjavítani, sem kicserélni. Másrészt pedig, egy internetes tanfolyamot végez, így vannak vizsgái és tesztjei online, amiket ugye sokszor internet híjján nem tud megcsinálni, az oktató pedig nincs tekintettel erre...

Ma 2 show és travel talk, ráadásul most a travel talk műsor előtt fél órával ér véget. Ajjaj, mi lesz így Kip sminkjével??? Előre vártuk, mekkora gondban lesz! :D Egyébként tényleg baromság ott parádézni fél órával kezdés előtt! Egy: az emberek még nem is látták a műsort, azt sem tudják, kik vagyunk! Kettő: Kip ott fog állni bohóc sminkben, tényleg kár előtte megmutatni... Három: nekünk is már rég melegíteni kéne... (Na ja! Úgy is történt, hogy jól elhúzták a beszédet, 5 percünk volt: Kapkodás, rohanás,kezdés... Ráadásként, alig ültek bent az elsőn, mert az emberek elmentek vacsorázni!)

Azóta megtudtuk, nem a csónak miatt nem mentünk Incheonba, hanem egy halálos inluenza-szerű vírus miatt, ami Dél-Koreában tombol és már többen meghaltak Szöulban! (Incheon 28 km csak Szöultól!!!) Nos, azért ez eléggé félelmetes, remélem, nem megyünk arra egyáltalán! (A következő cruison biztosan nem, végre megint Fukoaka jön!)

Új cruise - új nap. Shanghait most sztornóztuk, nem kell újra a stressz. Később keltünk, nem mentünk a kapuhoz korán (amúgy is minek?!), de így belesétáltunk a tömegbe... Sebaj, számítottunk rá! Sőt, nagyon lightos, szemlélődős napot tartottunk. Kávéztunk, netezés nélkül! Olvasgattam, majd csak néztem az embereket és sokat is fotóztam. Sétálgattunk cél nélkül, aztán egy kellemes parkban. Érdekes, hogy csak idősebbek voltak ott. Nénik kutyussal. Bácsik társasággal vagy egyedül. Aranyosak voltak, ahogy a kis termoszaikkal üldögéltek csoportosan. Bár, nagy részük dohányzott! 12 évvel ezelőtt rengetegen taichiztak az utcákon, pláne ligetekben. Ma mindössze egyetlen bácsikát láttam, aki kargyakorlatokat végzett. Sokan járnak azért biciklivel (no és robogóval), nagy bánatomra nem tudtam ma lefotózni egy családot, akik 4en azaz NÉGYEN ültek egy biciklin. Apa a nyeregben, asszony a kosártartón, közéjük ékelve 1-1 gyerek! A fiatalok persze mind mobiloznak, sietnek. Az is elég érdekes, hogy a Sturbuck's mennyire teret hódított magának Ázsiában! (Egy óra alatt Japánban pl. 6-ot érintettünk.) Mindenhol van, mindig dugig van és ugye tudjuk, hogy nem olcsó... A boltok sem! Legalábbis a sportboltok: Nike, Fila, Adidas stb. Tök divatos boltok vannak mindenütt (ez ugye egy külváros, nem a felkapott Shanghai centrum!), nem is értem a hajós utasok mitől ilyen stílustalanok... Persze megtalálhatók a helyi kis patikák, falatozók, illetve a tipikus "gagyi" boltok is! Az viszont fülsértő, ahogy a szupermarketekben a kóstoltató nők, mikrofonba a fejükön sipákolnak és ajánlgatják a terméket. Néha a sétáló utcákon is vannak ilyen lányok a boltok előtt. Baromi idegesítő! A kínaiak ráadásul feltételezik, hogy perfektül vágjuk a kínait és süvítenek a fülünkbe tovább, hiába vágunk értetlen fejet... Még a plázákban is a wc-k a földön vannak, amire rájöttem amúgy ezzel kapcsolatban, hogy sokkal praktikusabb! (Könnyebb célozni és felette guggolni :D) Ja, azt múltkor elfelejtettem leírni, hogy a japán okos wc-nek még az ülőkéje is fűtött!

Szemlélődés - Bao Shan

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Chejun ismét esett. Szerencsére törölték a Szöulhoz közeli helyeket, így is sokan pánikolnak a vírus miatt. A hajón hőkamerákat szereltek fel, rögtön lássák, ha valaki lázas. Az utcán is elkezdtek páran maszkozni. De nem kell félni, messze vagyunk a vírusos helytől. Délutánra kiírtak jó kis "meetinget". Király, ez a cruise director is elkezdi?! Reméljük csak egyszeri bemutatkozós eset volt... Azt azért 125x elmondta, hogy mindenki olvasgassa a kék mappát, alias Costa szabályzatot, viseljük a pint (nem elég a névtábla, a C-betűs kitűzőőőőőőőőt is!!!), ja és nincs mobilozás a passenger aeriába. Miután nyomatékosította, a cruise director helyettes nőcike is elmondta - biztos, ami biztos alapon - még 2x!

Másnap Fukuoka. Elég flottul kijutottunk, majd be a városközpontba. Érdekes, mit össze beszél a buszvezető, nem csak a megállókat mondja be, de sajnos, nem értjük. Megint csak borult, szürke idő, lóg az eső lába állandóan. De ez most nem szegte kedvünket, sétáltunk egy baromi nagyot (5km-t). El a nagy Ohori parkig, ahol van egy nagy tó. Láttuk a kastély romjait egy erdő szerű parkban (Maizuru Park), ott piknikeztünk is, aztán egy szentélyt (Gokoku Shrine), illetve bementünk egy japán kertbe. A végén még maradt időnk plázázni is. Jó, hogy lecserélődött az adminisztráló román nőci a crew officeban, mert így nyertünk egy órát. (Elég 2 órával előbb beérni!)

Japán kert és Park

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Átlagos, elegáns japán hölgy

 

Japán életképek

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Sea day a szokásos, kivéve, hogy a crusie director okoskodott. Annyira átlátszó volt, hogy csak unatkozik és erőt fitogtat. Elment mellettünk 3x, majd a 3.-nál odajött, hogy behivasson minket az irodájába. Közölte velünk, nem olvashatok, nem tabletezhetek z utastérbe. Ergo, semmit sem csinálhatok, csak ehetek... Ne érezzem már magam utasnak, Olivér pedig csak hosszú nadrágot viseljen. És még kamuzott is, mert azt mondta a hotelmanager szólt neki, fenéket! Azalatt az 1perc alatt, amikor mellettünk járkált? A hotel manager ott sem volt, itt vagyunk 1 hónapja és most hirtelen zavarná? A másik hajón hónapokat fenn voltunk, sosem szólt ránk senki. (Tököm tele, most aztán elvették tőlem az egyik fő örömforrásomat: napsütésben kávézni és olvasni fenn a decken! Nagyon csalódott vagyok...) Nem mellesleg, semmiféle szabályzatban nincs ilyen, hogy nem olvashatok, a mobilozás tilalma benne van, de azt nem csináltuk! Ez a short dolog is vicces, mert a costás egyenruha is sortból áll...

Már az sem nagyon vígasztal, hogy a secusok legalább rendesek és lazábbak. Simán beengedik az üditőt, szószokat és a "szent" mandulatejemet! :D

Ezek után travel talk, majd show. Tök jól ment, végre minden flottul, meg sem izzadtam. Mostanra jött meg a kondi :), és nagy sikerünk is volt! Olyan apróságokon múlik minden: Az egyik trükknél eddig nem nagyon reagáltak, mióta kinézek a lábam között a közönségre, nagyon megtapsolják. Aztán, eddig a tangó végén Oli kihozott ölben, most inkább megállunk előbb és meghajlunk...

Na, másnap késett a hajó... Már fél órával későbbre is írták ki az érkezést, ahhoz képest még másfelet késett. (Valószínűleg nem véletlenül. Annyira kaszinóztak az emberek reggelig, hogy a kapitány behúzta a féket... Itt már egyre inkább csak ez megy a Costánál, pláne Ázsiában. Azért is vannak rövid cruisok, minél gyorsabban cserélődjenek az utasok, játsszák és vásárolják szét magukat a fedélzeten... Állítólag ősszel még 2 hajót áthoznak ázsiai részre, így már 7 hajójuk is itt lesz...) Hiába rohantunk a kapuhoz, nem engedtek le minket bő két órán át!!!! Mivel meg kellett várnunk, hogy a disembarkoló dolgozók leszálljanak a bőröndjeikkel, amiket még ott világítanak át egyesével. Így történt, hogy a reggeli 9-es kimenetelünkből lett du. fél 1. (Már nem is meglepő, hogy még lecsípnek itt fél órát a visszaérkezési időből, mert 4 helyett már fél 4-re vissza vagyunk rendelve.) Mondanom sem kell, nem jutottunk be Shanghaiba. Az ugyanis egy óra út taxival... Így csak a kikötői kisvárosnak, ami tulajdonképpen Shanghai külvárosa (Baoshan vagy Baoyang), a centrumába jutottunk be. Nem valami nagy szám, gyakorlatilag kínai piac jellegű széles utcák. Kávézóban, boltokban és egy nagy parkban voltunk.

 

• 
• 
• 
• 

Na, itt találjátok meg a helyes irányt!!!

Kip is velünk volt, ő mutatta meg merre van a park, hogy egy kicsit sétáljunk és zöldet is lássak. Úristen gyerekek, mennyit tud beszélni! Komolyan mondom, sosem vesz levegőt és csak mondja - mondja - mondja. Általában monológot tart, ami nem beszélgetés. Ő sosem kérdez semmit, csak magáról (a vízumdolgairól, és immár 1000.-re az itt töltött 6 évéről) és a Costáról (mint a hajón lévő régi szokásokról, akkor is ha azok már régen nincsenek így, illetve a cég dolgairól, amik érdekesek, csak mostanra már sokadjára hallgatjuk végig) beszél. Van pár mondatkezdése, amit vagy 100x mond ki egy óra alatt: "Because, the problem is...", "The issue is...", "You know!", "Get a load of this:..." Tehát, a történetei nagy részében van/volt valami gondja, és általában mindig rosszul járt. Szereti magát fényezni is, azt napi 5x megemlíti, hogy a Costa mennyire nem akarja őt elengedni innen (pedig csak megtartják, mivel betart minden szabályt és nem igazán harcol vagy pattog semmiért), különben sokat ejt és a számait bármelyik utcai zsonglőr meg tudná csinálni. Nincs speciális karaktere, sima bohóc-sminket ken fel és kajlálkodik, mint bármelyik komédiás. A sminkje azért is megmosolyogtató, mert akkora ügyet csinál belőle, hogy na! Képes panaszkodni negyed órán át, hogy a travel talk miatt nem lesz ideje kisminkelni (van rajta púder, egy szemöldök, két piros kör az arcán, talán rúzs és egy csík az állán...), mert 45 perc neki nem elég, plusz megjegyzem lenne még egy órája az előadás előtt, amit ő szigorúan az öltözőben tölt semmit tevéssel, mert 6 éve még utasították rá, hogy ott legyen (mi ezt nem is tartjuk be, senki nem kérte), azonban ott nem tud sminkelni, mert hát az öltözőben ő nem tud sminkelni, csak a kabinjában... Na, no komment! Csak sorolta a "gondjait", bármi megoldást vetettem fel, mindenre volt egy "Right, but the problem is..."- féle válasza. Végül még feltettem neki költőien, hogy nem csinál e túl nagy ügyet ebből, mert az én hajam, ami tincsenként van 30 csattal feltűzve és a sminkem ragasztott kövekkel, szempillával együtt megvan egy óra alatt, de ha nem, akkor befejezem az öltözőben... (De felesleges is már mondani neki bármit, hisz' ő már olyat is állított, hogy a Soleil lekoppintotta az ő karakterét...) grin hangulatjel Az igaz, hogy van sikere, a kínaiak élvezik! Azonban néha nagyon leszívja az embert néha. (A kávézóban, amikor próbáltunk netezni, már egyikünk sem figyelt oda, mert elvoltunk foglalva, ő továbbra is csak beszélt és beszélt. Mi meg sem szólaltunk egy ideje - nem is hagyott - néha mosolyogtam egyet rá, de már rég elvesztettem a fonalat és Olin is már láttam, hogy ő nagyon régóta nincs "ott".) Persze, vannak néha jó sztorijai, csak utána azt is ismétli. A barátnője amúgy 30 éves kínai csajszi (ő 50), nem is néz ki rosszul egyáltalán. Kip meglátta a neten, hogy vágatott a hajából (a nagyon hosszúból lett simán hosszú, ne fiús frizurára gondoljunk), erre pedig vágta a pofákat és nekünk magyarázta, hogy ez nagyon nem frankó, de a lánynak írta azért, hogy jól áll neki... Még nem is voltak igazán együtt, mert állandóan távkapcsolatban élnek, de el akarja elvenni. (Na, később meg is jegyeztem Olinak élcelődve, hogy valószínűleg a csaj még nem töltött vele annyi időt összesen, mint mi, mert őt 0-24-be nem is lehet elhallgatni smile hangulatjel )Állítólag viszont az anyósjelölték nem igazán örülnek, mert nem akarnak se idősebb, se külföldi, pláne cirkuszos embert a lányuknak...

Másnap Cheju (vagy angolul Jeju) sziget. Most itt állunk egy egész éjszakát, így van időnk rendesen, bár az overnight csak egyszeri alkalom. Okulva a Magicás tapasztalatból (mindig másokra várni nem épp garancia, amúgy is itt a táncosok nagyon be vannak fogva, mert nincs szünnapjuk) neki vágtunk ketten. Taxival mentünk, nem rossz ajánlattal (70 euró, 1 órás út oda és egy vissza, plusz végig rendelkezésünkre áll) és felfedeztük a sziget közép-részét! A taxis nem beszélt angolul, ennek ellenére lelkesen magyarázott a kocsiban, 1-1 szót azért néha benyögött valami érthetőt (főleg azt, hogy OKEY), ő már persze semmit nem értett meg, de kedves volt, fel-alá rohangált, intézkedett és állandóan le akart minket fotózni mindenhol. Nagyon klassz helyeken voltunk, megálltunk a vulkánnál (Hallasan), de nem mentünk fel rá, mert az több órás gyalogtúra, átmentünk az ún. "Erdő-alagúton", láttuk a két híres sziklát: Oedolgaet (amely a legenda szerint egy síró feleség megkövesedése) és a Jusangjeollit (2 km-en húzódó, a láva által kialakított egyenes falú vájatok sokasága a sziklafalakon), illetve két nagy vízesést is: Jeongbang Waterfall (ez nagyon magas és közvetlenül a tengerbe zubog a víz) és Cheonjeyeon (ami több vízesés együtt) Gyönyörűek, asszem' most már ki "waterfalloztam" magam egy időre grin hangulatjel! Elmentünk a nagy stadion mellett is, ahol megrendezték a világkupát. Jeju hihetetlen egy szórakoztató sziget, igazi túristaközpont! Több lehetőség van, mint egész Magyarországon! Mindenféle témájú park, játszóház, interaktív kiállítás, múzeum, show, szabadidős tevékenység, vidámpark, cirkusz található a gyönyörű természeti látványosságok (sziklák, mini szigetek, vulkán, barlang, botanikus kertek) mellett. Csak, hogy pár múzeumot kiemeljek: Character World, Chocolate Múzeum, Hello Kitty Land, Love Land (ami egy szex-kiállítás), Good Health and Long Life Theme Park, Maze Múzeum és Park (ami 3 hatalmas Minotaurusz stílusú labirintusból áll, de bemutatja a Samda kultúrát, ide tuti megyünk!), de van külön Alíz Csodaországa, Toy Park, Teddy Bear Múzeum, Dinó Park, Farmos hely, Mini Land, mindenféle lövős-lovaglós-gokartozós park, Folk village stb. Láttunk egy nagy dekoratív sátras cirkuszt, a hírdetése alapján nem lehet rossz! (Gondoltuk, legközelebb megnézzük!) Erre megálltunk a Circus Worldbe, amiről azt hittük, szintén valami kiállítás, vagy téma-park. Nos, mire kettőt pillongtunk, már a taxi sofőr megvette a belépőt és benn ültünk egy előadáson. Szóval, ez is egy cirkusz, rendes csarnok szerű kőépület. Az előadás viszont nagyon "olcsó" volt, a lehető legegyszerűbb kosztümökkel, díszlet szinte semmi, műszaki segédek sem voltak és nagyon fiatal artista palánták léptek fel. Nyilván cirkusz iskolások még, egy órás előadást csinálnak. Volt azért 2-3 nagyon jó szám (ikária, zsonglőr és egy akrobata szám egy vízhordó-szerű, zsineggel összekötött eszközt forgattak és dobáltak közben, egyikünk sem tudja ennek a szakszerű nevét), de volt nagyon gyenge (pl. a levegő) is. A kaucsukos lányok rondán dolgoztak, spárgájuk egyáltalán nem volt, még a derekuk is csak-csak hajlott, gúlákat építettek egymáson, de se spicc, se nyújtott térd, igazi "tótágasokat" nyomtak, Tibi bácsi szavaival élve grin hangulatjel Nem baj, megnéztük és a belépővel támogattuk az iskolát minden bizonnyal... Este 9 körül értünk vissza a városba, jó fáradtan, de még kávézóba mentünk netezni egészen zárásig, 11-ig. (Elvégre volt időnk, a net ott nagyon jó, nyilván éjjel már nem mentünk bulizni a többiekkel, pláne hogy másnap 2 show, ami most nagyon hamar eljött...) 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kis helyi ínyencség:

A showk jól mentek, 3x akkora tapsot kaptunk így, hogy 50 cm-re levitték alattunk a színpadot... Egyébként szeretem ezt az előadást, tetszik a beállítása, a zenék, a táncosok koreográfiája is, főleg a dzsungeles és tangós kép baromi jó, azok folynak össze a mi számainkkal.

Kedvenc díszletem: körhinta

És az öltözőben...

Hajós vagy inkább utas sztori: A kínai utasok hihetetlen, mennyira kapkodnak és nem túlzok, minden egyes ember 5-ösével veszi el a banánt! (De annyi ételt tornyoznak fel állandóan, aztán potyog mindenfelé, mintha egy havi adag kaját akarnának magukba nyomni. Vékonyak persze, de azért itt már akadnak pufi utasok is.) Már egy két pincér panaszkodott nekem, mekkora káosz van itt, mióta elindult a szezon és már most alig állnak a lábukon. Egy dolog, ami tényleg bosszantó számomra velük kapcsolatban, a liftezés. Van, hogy jövök egymagam vagy mondjuk 1-2 utassal, kinyílik a liftajtó és betódul 10 ember, de mintha az életük múlna rajta, lökve engem vissza közben, egyáltalán nem képesek megérteni, hogy nem feltétlenül udvariasságból, de célszerűségből is érdemes megvárni, hogy előbb hagyják kiszállni az embert... Másik dolog, ahogy kóvályognak állandóan. (Különösen előadás közben, ami fellépés közben nem érdekel, de nézőként idegesítő.) Nem tudják sokszor, hol vannak. Persze, egy emelethez is liftet használnak, aztán csak néznek ki, hányadikon vannak. (Oké, nehéz a hajón kiigazodni az elején, de pl. a földszinten semmi nincs, csak crew area, nem tudom minek mennek le odáig, aztán lépnek vissza 2 perc múlva...)
Magic Oliver mesélte, épp evett, amikoris egy nőci fogta magát megtörölte a száját, majd a használt szalvétáját beledobta az ő tányérjába és nyugodtan tovább sétált... Mit lehet erre mondani? :D

 

Nagy csalódásunkra, már előző nap megtudtuk, hogy nem szállhatunk le Shanghaiban a kínai hatóságok rendelkezése miatt. De senki sem, még a kínai crew memberek sem! Nonszensz a köbön megint! (Indoklás, hogy a hajó nem volt Kínában az elmúlt 3 hónapban... És akkor mi van?) Így az 5 alkalomból egyet el is veszítettünk. Ráadásul arra is ráeszméltünk, hogy a kikötő baromi messze van a centrumtól...:( Aztán a hülyéskedés Japánban: minden alkalommal ki kell vennünk az útlevelet és az ún. "shore passt", ami egy vagy két napra érvényes kilépő, ráadásul leadni már 3 órával (!!!!!) az indulás előtt kell. Szóval állhatunk 6-ig mondjuk valahol, nekünk már 3-ra viszza kell érni. Sőt, ezeket csak kikötés után adják ki, mivel kintről jön a papír. Ergo, megérkezünk 9-kor, akkor beállunk a kilométeres sorba az officehoz, már 10 óra mire a kapuhoz megyünk, ott meg szemétkednek velünk és benyögik, hogy passengers FIRST! Ez lett most az egyik legidegölőbb mondat a hajón... Eljátszották Chejunál is, ami Dél-Korea szigete, nincs papír szerencsére, sőt külön kijárat volt az utasoknak és a crewnak. A mienknél persze valami elromlott, átküldtek az utasokéhoz, ott naná, hogy nem engedtek ki, vissza a lentihez, extra fél óra szarakodás, megindul a sor, jön az "Okostojás" Hotel manager: "Passengers first!!!" Aha, egy utas sem volt ott, csak a crew tagok hosszú sora agyvérzés közeli állapotban, de mindezt csendben és rendben! Kipre, aki már ugye 6 éve itt van, még rá is rivallt ez a manager, végül szerencsére oda jött a kapitány és rájuk parancsolt, hogy végre kiengedjenek minket. Az már csak hab a tortán, hogy még azzal is lassítják az egészet, hogy mindenkinek kinyitják és belenéznek a táskájába... (Kedvencem, hogy visszafelé Yokohamánál még a cipőt is levetettették mindenkivel...)

Szóval oké, ezek a rendelkezések a bürokrácia buktatói. De könyörgöm, miért kell még a hajónak is szigorítani? Pl. régebben elég volt 2 órával előbb leadni a shore passt, de valaki egyszer elkésett vele és a hajós nőcike elrendelte így a 3 órás intervallumot! Vagy miért nem lehet minket leengedni, amikor épp nincs ott a kapunál utas-sor...

Azt pedig még nem is emeltem ki, hogy ugye európaiként bárhol (Japánban, Kínában is) túristaként nem kell vízum, 90 napig lehetsz szabadon bárhol. De mi, itt crew listán vagyunk, mint minden hajós munkás és ettől szívás az egész. (Vicc a köbön, amikor Kipet, aki amerikai állampolgár nemzedékek óta, sem akarták kiengedni Hawaiion. Végül kiverte a balhét a secusoknál, hogy ez a saját országa, ne szórakozzanak már...

No, de akkor Cheju: Végre kinn a parton, betaxiztunk a centrumba. (Plusz kellemetlenség, pláne most, hogy az idő állandóan szorít, sehol sincs ingyenes shuttle busz, ami bevinne a központokba...) A taxiba megpróbáltunk beszállni 5-en, úgy kiugrott a sofőr riadtan, mintha gépfegyver lett volna a hónunk alatt:D Végül 2 autóval mentünk. Aztán sipirc a bankba pénzt váltani. (1000 koreai pénz 1 dollár kb.) Koreában több a "krikszkraksz". Szinte sehol semmi nincs kiírva angolul. Sétáltunk kicsit, betévedtünk egy hosszú földalatti plázába, majd egy szentélyt néztünk meg. Ez a része a városnak nagyon semmilyen, de rengeteg a márkabolt és üzlet. Szürke nyomott idő volt. Ezen a szigeten egyébként rengeteg gyönyörű látnivaló van (vulkán, vízesés, sziklába vályt szobrok stb.), csak a másik oldalon. Legközelebb itt állunk majd egy teljes napot, megyünk kirándulni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este showt néztünk. A táncosok csináltak egy divatbemutatót, roppant értelmes dolog egy 1000 nézőfős színház teremben ékszereket mutogatni a színpadon. Elől ültünk, így sem láttunk semmit. Legalább utána a táskák már láthatóak voltak. Mindegy, kész időhúzás volt. De ezt követte Oliver Magic-Showja (no, nem a mi Olink). Az amúgy nem volt rossz, jó rekvizitekkel dolgozik, nem lógott ki sosem a lóláb. Volt 2 láda, ami eléggé hasonló volt és időhúzós, egyszerű trükk is akadt. A srácon kicsit látszott, hogy izgult, már 5 perc után leizzadt, pedig nem csinál megerőltető dolgokat :D, ráadásul állandó szájszárazság gyötörhette, mert a nyelvét nyújtogatta, mint egy kutya. Az antigravitys trükk túl gyors, látszik a csajon, hogy ránt rajta fel- és lemenetkor a motor. Kár érte, mert jól nézne ki. Az utolsó egy Houdinis szabadulós trükk, azt viszont elég jól nyomják, 1 pillantás alatt helyet cserélnek. Az új cruise director, Ciro, viszont ledöbbentett minket rendesen. Ő lenne a nagy macho, aki állandóan a táncos lányokat fűzi és csak pásztázza vadat keresve a terepet. Nos, fellépett a színpadra, mint egy felkészületlen diák - aki küzd a kettesért - minden szóra bólogatva, felakadt szemekkel, elvékonyodott hangon konferált. (Vagy inkább hebegett vinnyogva...) Inkább ne is menne fel, felesleges itt angolul bemondani bármit is, minek??? Az asszisztense konferál profin kínaiul amúgy is...

Fukuoka:

• 
• 
• 
• 
• 

Miután kiszabadultunk a hajóból, még egy órát veszítettünk azzal, hogy be kellett buszoznunk (busz óránként egyszer jár) a városba és az első Sturbuck's-ba :D. Úgy látom, minden napunk onnan indul vagy ott végződik. Már nem csak handstandos fotókat lövünk mindenhol, hanem kávésat is. Lehetnék a Sturbuck's arca :D De a városban aztán már elvoltunk, itt a belváros nem valami szép, régi emeletes házak, de sok a pláza és az üzlet. Itt is beestünk egy pici szentélyhez, a kertben hatalmas halakkal. De olyan aranyhal, mint a mesében, szinte már ragyogtak a pikkelyei! Aztán beléptünk egy áruházba, amiből az lett, hogy több mint 3 órára elnyelt minket! Ugyanis itt a legtöbb pláza 9-10 emeletes, tehát felfele terjed. Körben vannak elhelyezve sűrítve az üzletek, legtöbbször nincsenek is külön. Ennél viszont függő folyosók is vittek tovább másik épületbe, ahol újra volt új 9 szint, majd egy 3. épületnél, már azt mondtuk, na elég volt. Ott csak azt a felső szintet néztük meg, ahol átértünk: rengeteg figura, manga és minden féle jópofa dolog volt orrba szájba. Néha azt sem tudtuk, hova nézzünk :) Nagyon könnyű Japánban visszavedleni gyerekké. Annyi ajándék, Disney-s és old school figurás boltok vannak, ahol kifogyhatatlan a termosz-, uzsi doboz-, játék-, iskolai eszköz- stb. kínálat! (Vettem matricát, nem bírtam ki, hogy ne :) Amúgy termoszt vadászok napok óta, de hol bőség zavara okoz gondot, vagy az ár-méret arány nem passzol, vagy csak szimplán túl drága! Nagyon igényesek a japán nők és tini lányok. Annyi féle organikus bodyshop-féle üzlet, kozmetikai és sminkes, illetve hajápolószeres található mindenütt. Pultsorokon át pl. csak gésa-szerű hajtűk ezreiből lehet válogatni.

• 
• 
• 
• 
• 

A plázás élelmiszerboltok nem a megszokott szupermarketek, inkább gourmet-csemege boltocskák, stílusosan. Most lefotóztam mindent, ami zöld vagy szárított (hogy lássátok mikről írok!). A zöld dolgok nagy része matcha teás és nem feltétlenül wasabis!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este megkaptuk a kabinunkat. Annyira klassz! Elég nagy, francia ágyas, ablakos! El sem hiszem, hogy végre van ablakunk!!! Meg lehet felejtkezni, hogy hajón vagyunk, végre hotel szoba jellege van és egész éjjel nagy volt a csend! (Bár, nevetséges módon nagyon nehezen aludtam el aznap, lehet hogy hiányzott a vasütögetős vagy lélegeztetős hang??!)

 

Kagoshima: Csak du. 2-kor kötöttünk ki, most elsők voltunk, akik leszálltak. Ahogy nyílt a kapu kislisszantunk 2 tolókocsis után. Hiába, mert rájöttünk 3 óra kint semmire sem elég. Itt is messze a centrum, taxizni kéne... Ráadásul hatalmas a por. A Sakurajima működő, aktív vulkán ugyanis nagyon közel van és láthatóan ontja a füstöt. Állandóan por ment a szemembe, a kocsikon én növényeken is milliméterekben áll a hamu. Így megint csak shoppingolás lett, a közelben csak hatalmas bevásárló komplexumok voltak. A környék amúgy gyártelep jellegű volt. (De a város belsejébe nem jutottunk ugye be.) Vettem viszont termoszt :D! Visszafelé láttunk egy hatalmas ráját és egy kis medúzát is :)

• 
• 
• 

Reggel lent voltam kondiban, tök vicces volt, ahogy jöttek az utasok és még véletlenül sem tudtak rájönni, hogyan indítsák be a futógépet, holott van rajta kínai menü... Mindent nyomkodtak rajta (főképp, amik nem is gombok), de a képernyőt nem bírták megérinteni a nyelvválasztáshoz! Két nő viszont előtte valahogy beindította, talpig felöltözve (alkalmi) fekete, csipkés, fényes ruhában, közepes sarkú cipőben nyomatták... Nos, én futás közben - fülhallgató rajtam, előttem laptop, épp a táv közepén járok - nem voltam hajlandó leállni és segítséget nyújtani, amikor egy-egy bácsika ott csápolt nekem... Szóljanak meg, de különben is, tudom, csak ki akarják próbálni (mint a karibi utasok, akik aztán estek keltek vagy az az utas, aki szívinfarktust kapott a Magicán) az utcai ruhájukban 5 percig, hát nem tartottam fontosnak! Amúgy sem vagyok teremedző... Egyelőre nincs okom panaszkodni az utasokra. Tény, hogy úgy rohannak enni, mint a sáskák (nincs rendes sor, össze vissza mernek), nem hiszik el, hogy 1 óra múlva is lesz még, mert folyamatosan újratöltik és a családfők képesek kb. 10 tányérnyit kivinni az asztalukhoz mindenből, míg a család foglalja a helyet. Annyira nincsenek oda a pizzáért (ezen a hajón ezért is ingyenes az a'la carte pizzéria este, ami mondjuk az artistoknak is jó), de amíg csak az van, szednek maguknak vagy' 10 szeletet. Ha közben kinyit a rendes büfé, már rohannak is és maguk mögött hagyják. Egyébként, a pizza szeletet is pálcával eszik! Miután beszereztek mindent, utána azért már lenyugszanak. Néha kicsit kóvályognak, nem szeretik megvárni, hogy kilépjek pl. a liftből és úgy tolják magukba a dinnyét, mint akik még életükbe nem ettek. (Van, aki le is fotózta!)

Velünk nagy újság nincs, edzünk sokat. Kip még mindig rengeteget tud beszélni, de jó, amikor együtt megyünk ki és elhadarja az infókat, mi hol van meg ilyenek. Mindig állítanunk kell egy órát Shanghaiba előre, majd másik nap Japánnál vissza. Sea dayen megvolt a 2. shownk, most már 2 volt egymás után! Jól ment, a levegővel már semmi gond, legközelebb már le lehet engedni a színpadot alattunk. Inkább a hula hooptól parázom, az most a legnehezebb, pláne ha mozog a hajó. (Egyébként, van új énekesnő, brazil és egy táncos lecserélődött azóta.)

Holnap kezdődik egy rövid cruise, hajrá Shanghai, ezúttal meghódítjuk :)

A múltkor elmaradt "okos" wc:

8 nap után szárazfööööööld!!! Bár csak 12.30-kor kötöttünk ki (ebéd közben láttuk a Fujit az ablakból), már tűkön ülve vártunk, hogy leszállhassunk (kezünkben a 2 napos kilépő-levél), mégsem engedtek minket jó egy órán át, mert meg kellett várnunk, mire minden utas, majd a végleg leszálló crew tagok kivergődnek... Ahogy elhúzták végre a szalagkorlátot, sprinteltünk 8-an, mi magyarok előre! Aztán a terminálban pénzváltás, majd shuttle busszal Yokohama vasútállomás. Az automatánál jegyet venni igazi kihívás, így inkább beálltunk a pénztárhoz. Közben Szilvivel megrohamoztuk a Sturbuck's-ot. Nagyon kedvesen szolgáltak minket ki, csupa mosoly-emberek. Bár angolul nem nagyon értenek, ők előszeretettel beszéltek hozzánk azért japánul. Izgatottan, kávét szürcsölgetve meneteltünk a vonathoz. 45 perc, 1 átszállás és benn voltunk Tokyoban!!! Hatalmas metropolisz, felhőkarcolókkal. Hihetetlen rendezettség, tisztaság mindenütt. (Érdekes, hogy kukát viszont szinte sehol nem találni az utcákon.) Nagyon elegánsak az emberek, rengeteg az öltönyös. Egy férfit nem láttam például, akinek ne divatos, tiszta cipője lett volna. Egész nap 3 darab teltebb embert láttam csupán, pedig rengetegen vannak. Az utcákon nem is érezni a túlzsúfoltságot, maximum az aluljárókban, no meg a vonaton, de erről majd később. Dohányozni az utcán szinte sehol nem lehet. Meglehetősen sokan járnak maszkban, ami néha elgondolkodtatott, hogy miért is hordják... A vonat és metró, ami ugyanúgy néz ki belül, tele van hírdetésekkel (poszterekkel és mozgó képekkel). Az aluljárókban is szinte enni lehetne a földről. Koldusokat nem láttunk, egy két embert csupán fenn, akik padon aludtak, de bűz nem volt sehol. Mindennel felszerelt ital automata kb. 100 méterenként van, illetve közepes méretű 24 órás élelmiszer boltok is szinte minden utcasarkon vannak.

Jegyautómata:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Yokohama Vasútállomás

Szóval, a császári palota környékén kezdtük a sétafikát, itt egyébként minden zöld: parkok, jópofa fák mindenütt. A palota nem látogatható, tele is volt biztonságival. Ezután - ekkor már 4 óra is elmúlt - ment a szerencsétlenkedés, hova érdemes, minél gyorsabban menni, metro/taxi/felszálljunk e "hop on off" buszra... Mivel az már nem igazán fért volna bele, mert csak 6-ig jár, ezt leszavazta a többség. Kézenfekvő megoldás: akkor vegyünk napi metrójegyet! Igen ám, de nem egyszerű eligazodni a vonalak és jegyek között, ráadásul az egészet 2 társaság üzemelteti, ami mindkét részét bonyolítja a dolognak. Nem tudom hány perc ment el álldogálással, információ szerzéssel, kérdezősködéssel (maximálisan segítőkészek, csak nem igazán beszélnek angolul) és fel-alá gyaloglással a föld alatt (Oli azon humorizált, hogy itt a metró a föld alatti gyaloglást jelenti, mert volt, ahol 300 métereket is mentünk egyik kaputól a másikhoz, illetve egyik cég jegygépétől a másikig)... Egyébként olyannyira segítőkészek, hogy egy srác végül legalább fél km-t gyalogolt velünk, hogy elvezessen minket a jó helyre és még a jegyet is segített megvenni, bármit kérdeztünk, kiderítette nekünk a választ!

Császári palota

Skytree torony a háttérben

Végre bejutottunk a centrumba, ráláttunk a Skytree town-ra (Tokyo legmagasabb tornya) és elsőként a híres és legrégebbi szentélyt, a Sensoji Temple-t látogattuk meg. Ez Asakusa szimbóluma. Nagyon hangulatos része a városnak, japán kerttel, pagodákkal, buddha szobrokkal, sushisokkal és elmaradhatatlan szuvenír- , helyi édesség- és japán figura (Hello Kitty és Monchici minden mennyiségben) standokkal! Kóstoltunk szappan kinézetű marcipán állagú gesztenyés-tökös ízű rudat, amit rengeteg helyen árultak tömbökben, helyi töltött palacsintát (olyan mint az amerikai reggeli pencake), takony szerű csokis gesztenyés valamit, de árulnak vagy 1000 féle cracert, roládokat, magféléket, wasabis ropogtatnivalókat, színes töltött sütikéket, gyümölcsmasszákat ill. azokkal töltött csemegéket és sok féle forró gombócot... Sajna, itt már kezdett lemenni a nap és mire átmetróztunk a híres cseresznyefás kertbe (Sumida Park), már tök sötét volt. Kezdtünk éhesek és lábfájósak lenni. A fiatalság beszaladt a Mc-ibe, mi 4-en (a csapat idősebbik fele, a 30-hoz közeliek :) sushi után kajtattunk. Hogy hány sushis mellet mentünk el a nap folyamán, az megszámlálhatatlan, de ekkor egyet nem találtunk. (Leszámítva a nagy fancy éttermeket persze.) Még aztán gyalogoltunk, betévedtünk egy piacra, kis utcákba, majd a Tokyo-toronyhoz (ez az, ami úgy néz ki, mint egy kisebb piros Eiffel torony). Itt elhagytam a metrójegyem (egész nap ettől féltem, kb. 3x játszottam el, hogy nincs meg), de visszasétálva pár métert, meglett!!! :) Na, ezek után amíg 3-asban az első sushishoz berongyoltunk , a többiek felmentek a toronyba 250 m-es szintig. (Mi ezt kihagytuk, gondoltuk, már úgysem látni semmit, mert sötét van.) Az étterem picike volt és a nem túl nagy választék ellenére nem volt olcsó. De a lényeg, baromi finom volt! Igazi, friss, omlós sushik... Hmmm....

Sensoji Temple

Asakusa negyed, Temple és kertje

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az üzletsor és kínálata

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Íme, a vacsink :)

• 
• 
• 

Ezek után még átmetróztunk a Ginza nevű városrészbe, ami lényegében a japán "Váci utca". Fő szimbóluma a Wako óra, de sajna már az üzletek nagy része zárva volt. Ekkor már nagyon elfáradtunk, lüktetett a lábunk, fájt a csípőm, alig bírtam menni. (Máté számlálója a nap végén 7 km tiszta gyaloglást mutatott!) De még haza is kell jutni. Rohantunk vissza, hogy elérjük az utolsó vonatot. Az aluljárókban fel sem tűnt, hogy már este 11 is elmúlt, ugyanakkora nyüzsgés, mint nappal, sőt a vonaton aztán megtapasztaltuk a japán-módit. (Gondoljatok a csúcsforgalom reggeli óráira, régi 4-es/6os még a kombinók előtt! Na, azt a tumultust szorozzátok meg 3-mal és akkor kb. el tudjátok képzelni, hogyan voltunk bepasszírozva a vonatba!) Szó szerint egymásban, egy könyök a hátamban, egy fenék a kezemben, félig belebújva Olivérbe kb. 30 percig. Amúgy végig röhögtük az utat, kapaszkodni nem kellett, mivel elesni lehetetlenség lett volna :D Éjjel 0.00-kor megérkeztünk Yokohamába, busz már persze nincs, még várt ránk egy bő 25 perces gyaloglás vissza a terminálhoz, a jó fájós lábainkon. Ha meleg lett volna, biztos ledobtam volna már azt a fránya cipőt. Persze Tokyohoz egy hét is kevés, ha mindent akarsz látni, de nagyon jó napunk volt és kaptunk egy kis ízelítőt a japán feelingből. Nekem nagyon tetszik, simán tudnék itt élni! (Jajj, külön hála a magyar csapatért! Áldás volt, hogy semmire nem kellett koncentrálnom, terveznem, csak mentem utánuk, mint egy birka, minden stressz nélkül. A metróvonal-ábrára vagy jegyautomatára rá sem pillantottam, hagytam őket hadd bogózzák ki :) )

Másnap délben besétáltunk Yokohama centrumába. Nyugis, laza napot tartottunk! (annál is inkább, hogy baromi fáradt voltam és még mindig alig bírtam járni a csípő fájdalmam miatt :( Sétáltunk, kávéztunk, neteztünk. Szerencsénkre sorra botlottunk hegymászó boltokba, így tudtunk venni tubusos ziát és hevedert. (át kell kötnünk a tissuet, hogy középen legyen)

Első benyomások és megfigyeléseim még a japánokról:

- sportosak és fittek (érdekes, hogy a metró aluljárókban is mindig csak lefelé van mozgó lépcső, ergo felfelé állandóan lépcsőzni kell)

Rengetegen mozognak a szabadban, van sok konditerem, amik hatalmas komplexumok (gym, aerobic, uszoda, masszázs) és rengetegen látogatják, idősebbek is! A gym extra felszerelt, nem csak törölközőt, de polót/gatyát/cipőt is kaphatsz, ha kell és a boltjában a proteinek, energia szeletek, illetve vitaminok mellett még csokis ízű boxeralsó is volt! (Protein csokik bánatomra nem nagyon vannak, árulnak helyette viszont protein rudakat, amik zsírmentes csirke-virslik gyakorlatilag.)

- sokan tolják a kutyát babakocsiban ill. kutyakocsiban (de ugyanolyan)

- nagyon kedvesek, ha kiszolgálnak, vagy kommunikálnak, viszont egyébként nagyon el vannak mélyülve magukban, teszik a dolgukat (az utcán nem nagyon foglalkoznak másokkal, vagy pl. a fehér túristákra nagyon ügyet sem vetnek)

- tök jó, hogy ingyenesek a mosdók és mindenhol inteligens wc-k vannak (vagy teljesen automata, vagy van egy csomó gomb, amit nyomkodhatsz)

- sok a beszélő autó (tényleg)

- továbbra sem láttunk kukákat, egész nap hurcolni kell a kidobni valót

- szerintem egyáltalán nem egyformák az emberek, ha figyeled őket, rájössz, nagyon is sok félék! Azonban szép japán lányokat nem igazán láttam, de a fiatal férfiak között sok jóképű, attraktív van. (Igaz, hogy alacsonyak :)

- a fiatal csajok érdekes lábbelikben járnak, de nem láttunk olyan sok idétlenséget, mint amit a tv-kben szoktak mutogatni

Jó pár hagyományörző nénit is láttunk, sőt fiatal csajok is járnak néha kimonóban a tipikus papucskájukkal!

- rengeteg a kávézó, hangulatosak, komfortosak, de több helyről ki van tiltva a telefon vagy internet

- rengeteg étterem és wine-house (borozó) van, sushis nincs annyira sok

- számomra meglepő, hogy mennyire nem beszélnek angolul

- koffeinmentes kávé egész Japánban nincs (egy felszolgáló csajszi adta tudomásomra, miután már a 3. Sturbuck's-ban sem kaptam), nem akartam elhinni egyszerűen, de miután a nagyobb supermarketekben sem találtam, csalódottan konstantáltam, hogy valószínű ez így van

- mindenből van nekik szárított vagy aszalt verzió: garnélától elkezdve (ami pont úgy néz ki, mint annó a teknőseimnek adott táp) a halrudakon és szokásos beef jerkyken át mindenféle zöldségig (alga, retek, csírák stb.)

- mindenből van nekik ZÖLD, de intenzív zöld színű: kávé (???), tészta, leves por, magok, sütik, még Oreo keksz is!!! (ezek nagy része nyilván wasabis)

- A plázában csak drágább üzletek voltak, de teljesen európai stílus és márkák (egy kimonós volt, többi nem volt valami japános, Tokióban persze azért főleg a piacos részeken, illetve kis utcákban tele volt manga figurás és jellegzetességeket árusítókkal), az élelmiszer árak a szupermarketben nem vészesek. A termékeken viszont szinte semmi nincs ráírva angolul. Több ideig kerestük a tusfürdőket például. Sok mindenről fogalmam sem volt mi lehet. Láttam hatalmas gyümölcsöket, hosszúkás barackokat, narancssárga görög dinnyét... lehet ezek radioaktív gyümölcsök :D.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezek után 2 sea day jött, megyünk Shanghaiba, véget ér a world cruise. Mostantól majd indul a mandula: kezdődnek a short cruisok! Volt tanfolyam és final teszt. Vasárnap este "Bye bye party" volt fenn a decken mindenkinek. Volt nagy csinnadratta! Jégszobrok, dinnyéből faragott dekorációk mindenütt, rengeteg torta: Eiffel torony-kínai kunyhó-hatalmas csoki hajó-versenyautó-óriási nyitott könyv-bon bonok-marcipánok stb. (Mint Jancsinak és Juliskának a mézeskalács-kunyhóban...) Oli azt mondta már édességet izzad, Kip is csak azt hajtogatta minden falatnál, ez mennyire nem tesz jót a diétájának. Én baromi hősiesen megálltam, semmit nem kóstoltam meg, de könnyítette a dolgot, hogy tele voltam a vacsorától, ami szintén különleges volt aznap: nagy vörös főtt rákollók, wasabival, párolt brokkolival, egyéb komposztált zöldségek és az elmaradhatatlan sárga retek! (Ezt mostanában képes vagyok reggel, délben, este enni mindenhez. Nem tudom miért, de baromi jó! :D) Sok utas fotózkodott velünk, és a táncosokkal is. A banda mellé felpattant egy utas énekelni a színpadra, meg is jegyeztem, jobb a hangja, mint az énekesnőnek. Erre kiderült, hogy ez a srác megnyerte idén a kínai Voicet. Valószínű a nyereményéből fizetett be a világkörüli útra. Már felszállt az új cruise director, bízunk benne, hogy normális lesz. Látszik rajta, hogy egy nagy szoknyavadász és Kip is mondta, amíg megkapja az adott "angol, szőke, táncos csaj"- adagját addig no para... Aztán átjött egy ismerős technikus is a Magicáról. (Ezek a transzferek is érdekesek: felrakták oda 2 hétre, kiutaztatták Karibra, majd áthelyezték ide... Ki érti ezt?) Aztán felszállt a bűvész is már, egy spanyol fiatal srác, de még csak most tanulja be a számát, ráadásul a Magicán látott olasz pali tanítja be neki. Kiderült, nemcsak hogy interportozik az a pasas, hanem a többi hajóra is ő képzi ki a mágusokat. De jól megy neki! :D (Néztem a próbáját, de könnyű a srácnak, csak betanítják neki pár nap alatt és már csinálja is mint Artist, nem igényel szaktudást vagy nagy készülést részéről...)

 

 

Show Time

Megvolt az első előadás és ezzel életünk első tissues fellépése! :D Oli még mindig parázik, nem tudatosult még benne az érzés, hogy nem tud kiesni. Én viszont, már úgy érzem túl kevés az a 2,5 perc, nem hagynak kibontakozni :) A másik két szám rendben volt, bár mindkettőnél szokatlan volt az új kosztüm, a karikánál csúszott a harisnyám, de összességében jól ment minden. A show után a cruise director elvitte az egész csapatot vacsorázni az étterembe, na ilyet sem pipáltam még! Annyira normális pali, nem is értem, hogy került ebbe a pozícióba :) Ettünk garnélát, halat, zöldséges tálat, Oli pedig csipős csirkét. A kínaiak végig tapsoltak minket, ahogy átvonultunk az asztalok között, volt aki elkapott fotózkodni, és volt, aki előre kinyomtatott rólunk fotót és arra kért aláírást. Basszus, annyira jó fotókat csinált, tök profin elkapta a mozdulatokat. (Pl. Olivér 1 percet zsonglőrözik a fináléban a nagy karikákkal, azt is olyan jól elcsípte, mintha a rendes számából lett volna. Még utána összeszór a végén buzogányokat Kippel.)

Másnap egyébként külön gratulált a cruise director, csupa pozitívat mondott. Azt mondta, nagyon elegánsak vagyunk, tetszettünk és vetekszünk az előttünk lévőkkel. Ez tök nagy bók, mert az előző artisták baromi jók voltak szakmailag! Jó, hogy laikus szemmel, mégis egy szintre helyez minket. (Különben a tissuenk más, mert náluk a fiú csinált sok mindent, főképp erőelemeket, a hula hoopom is más, de van annyira jó, mint a csajszié, az emelő számuk erős, nagyon tetszett nekem, tele volt handstanddal, mérlegekkel, de mi ráillesztettük a mienket a tangós zenére tánccal és külön készíttettünk ugye hozzá ruhát.)

Cruise Director és asszisztense

A tájfunból és beígért 14 méteres hullámokból nem lett semmi, állítólag kikerültük. Kip szerint ez jó ürügy lesz, hogy fél napot késsünk Yokohamából (már tudjátok, hogy mindig gyök2-vel haladunk, hogy a tengeri napok tovább tartsanak és az utasok minél többet költsenek).

 Sajnos, Kip tudomásunkra hozta, hogyan működnek itt a hajós cruiseok. Nincs is esély rá szinte, hogy pl. anyuék meglátogassanak minket. Ezek ugyanis nincsenek megnyitva az európaiaknak. A hajó általában csurig van (és ha valóban eléri a létszámot, olyankor +1 főt sem engednek a hajóra, még mondjuk a kapitány feleségét sem, annak ellenére, hogy nyilván a kapitány kabinjában lenne... Sőt, ha pl. vízumköteles a hely, akkor még nagyobb a káosz: Az előző ukrán artistáknak volt egy kis gyereke. Kihozta a nagymama és Kínában szálltak volna fel. Csak tranzit vízumuk volt, ami maximum 3 napot enged az ország területén. Igen ám, csak már a reptérre érkezve derült ki, hogy tele van a hajó és ilyenkor már a bevándorlásiak is beavatkoznak, ugyanis ők mindig megkapják az aznapi crew- és passenger listát a cruise-hajókra. Hotelben kivártak volna egy cruiset, ami 5 nap. Mivel csak 3 nap a megengedett, így mindenképp el kellett hagyniuk az országot. Jobb híjján felrakták őket a Viktoriára, mert ott volt hely. Ergo a nagyi és a pici egy jó hetet "nyaralt", csak épp nem a szülőkkel. Végül aztán az egyik közös kikötőben át tudtak szállni az Atlanticára, de már letelt az idejük fele... Kip menyasszonya jönni fog, mivel kínai, de ő meg nem kapott koreai és japán vizát így ő pl. ha jön látogatóba nem szállhat le sehol...) A cruisok különböző kínai utazási irodáknak vannak eladva, ők árulják. Nekünk először is ki kéne nyomozni, mikor van még hely hónapok múlva és az épp' melyik irodánál van. Tárgyalni kellene velük, úgy hogy kb. 70-80% az esélye, hogy nem beszélnek angolul. De ha még sikerülne is, nekem be kellene mennem személyesen az irodába kézpénzzel kifizetni. Az egész hercehurcát csak úgy tudom megindítani, hogy a családomnak lesz, de így viszont nem élveznek prioritást. Szóval, valószínűleg utolsó pillanatokban tudnánk meg, hogy mikor is lehetne jönniük. Az meg ugye azért nem úgy van, hogy anyuék majd ugranak és kirepülnek Kínába last minute... (Ja, és hát a kabin sem lenne ingyen egyáltalán. Sőt, most már akkor is fizetni kell valami összeget, ha valaki csak egy napra száll fel visitorként...) Szóval, ez egy nagyon más mechanizmus, mint Európában. De az USA se semmi, mint tudjuk. Ott egyébként, amikor megléptek 2 hete New Yorknál filippín crew memberek (ilyenkor ez a kapitány felelőssége, mert ő adja le a listát a hivatalnak), így ezek után lezárta az egész hajót. Senki (mármint dolgozók) nem szállhatott le. Mekkora szívás az! Ott állt a hajó napokig karnyújtásnyira New York centrumától... és csak nézték, hogy miből maradnak ki. (Mint mi is Hawaiinál...)

Azóta van egy jó sztorink Rob Torresről (híres cirkuszi komikus): Régen ő is Costás interportos előadó volt, míg egyszer csak volt egy rossz napja: amikor felszállt, szerencsétlenkedett az átvilágításnál a nehéz cuccaival és a secusok nem segítettek neki. Végül ráesett valami a lábára és dühében elkezdett kiabálni és veszekedni a secusokkal, még a kapitányt is lehívták. Így már rossz szájízzel szállt fel és megadta a kezdő lökést a róla kialakított képnek is. Éjjel kabinpartyztak a táncosok és nem hagyták őt aludni. Nagyon kimerült volt az utazás és jetleg miatt, kiment a folyosóra egy szál törölközőben csendre inteni őket. Igen ám, csak becsapódott az ajtaja. A táncosok nyilván a lecseszés után nem segítettek neki, így el kellett ballagnia egy telefonhoz. Hiába hívta a security vonalat, nem vették fel. Így leballagott az utastér portájához. Aki szolgálatban volt épp aludt. Mikor magához tért, fogalma sem volt róla ki ez az ember, nem akarta megérteni, csak kötekedett vele, hogy hol a nametagje, vagy valamivel igazolja magát. (Ismétlem, az emberünk ott állt egy szál törcsiben!) Szó szót követett, Rob elvesztette a türelmét és széttárta a törölközőjét, hogy ezzel igazolja magát :D Mondanom sem kell, fel lett jelentve, hogy meztelenül járkál az utastérben és örökre elbocsájtották. Egyébként jól járt, azóta elég sokra vitte a cirkusz világában!

 Szerda este volt a magyar csapat tango-flamenco showja. Nagyon tetszett nekünk. Profik, szépek és a ruháik is nagyon klasszak! 2 páros még aktív veresenyző, nagyon fiatalok, a 3. lány pedig 20 évig versenyzett, elért mindent magyarként, amit csak lehet. A magyar előadók mindig jók a hajón :) off course!

 

 

 

 

 

 

Másnap viszont talent show volt az utasoknak. Egy mukkot sem értettünk belőle, mivel a kínaiak kínaiul énekeltek, szavaltak. De egy idősebb bácsi kung fu bemutatót tartott és a végén vagy 30 ember énekelt a színpadon 2 számot, amit az egyikőjük komponált. Jó volt látni őket, épp azon gondolkodtam, hogy ez a 600 utas már 3 hónapja együtt utazik, igazi kis közösség kovácsolódhatott össze. Utána próbáltunk kicsit a színpadon, de meglehetősen mozgott a hajó aznap. Este a magyarokkal vacsiztunk, elmesélték mekkora ökörségek voltak nekik otthon a nagykövetségen (az egyik sráctól, Mátétól olyanokat kérdeztek, hogy hány kérdésre válaszolt nemmel pontosan, hány eldöntendő kérdést tartalmazott az a jó hosszú vízumkérő űrlap, vagy melyiket találta viccesnek... nyilván a "terrorista vagy? vagy "Tartozol e valamilyen szektához?" - féle kérdésre akartak utalgatni... Velük tök bunkók volt a vízum-interjún. Amúgy, fel is tenném a költői kérdést, szerintetek van épelméjű ember, aki Amerikába készül és ilyen kérdésekre igennel válaszol???! ), majd tervezgettük a Tokió-városnézést, de még nem jutottunk megoldásra, hogy mindkét napot ott töltsük e, benn éjszakázzunk e, hotelben aludjunk e, vagy másnap menjünk, mert akkor talán több időnk lesz... Áhhh, túl sok opció van és ilyenkor ugye rágörcsölök, hogy a legjobban járjunk és legtöbbet lássunk!

(De a Costa megoldotta ezt a dilemmát. Ugyanis a 2 napos overnightos kikötőből, lett 2x fél nap! :( Pénteken ugyanis késett a hajó, aztán várni is kellett, szombat de.-re pedig természetesen beraktak próba riadókat, nem is egyet (bomba-kereső program! a kedvencem...), plusz itt indulás előtt már 3 órával vissza kell érnünk nekünk! :(

Hosszú napunk volt... Reggel 7-kor mentünk a reptérre és 3 járattal repültünk Hawaiira: Első körben, Zürichig 2 órát (ott nem volt sok várakozási időnk, sőt még a reptéren belül vonatozni is kellett egy másik terminálhoz), majd San Franciscoig 12,5 órát, végül onnan még 5 órát repültünk úgy, hogy ráadásul 2 órát késett a gép. A hosszú járaton amúgy pocsék helyen ültünk, 4-es blokkban középre passzírozódva, végig sütött a nap ugyebár, mert visszefelé utaztunk az időben :). Belépve az USÁba aztán jött a kis gombóc a gyomrunkba. Eleve aggodalmaskodtam kicsit, hogy szétszedik a bőröndjeinket, mivel van benne sok vitamin, gyógyszer, meg száraz élelmiszer (bár ezeknek nagyon utána néztem, mit lehet behozni), de a repcsin adott vámbevallási nyomtatványon minden tételre nemmel válaszoltunk, másfelől aggódtam még, hogy mit akarnak majd ellenőrizni és mi lesz a címmel. Ugyanis Budapesten már kért egy amerikai címet a nő, (hiába mondtuk, hogy nem maradunk az USA-ban, mivel hajóra szállunk), azt mondta, addig nem tud beszálló kártyát nyomtatni. Így jobb ötlet híjján Oli nővérének a floridai címét adtuk meg. (Azon aztán majd kereshetnek...) Az első ellenőrzésen nem volt semmi, szimpi amerikai pasi volt, kérdezgetett inkább érdeklődve, hogy milyen a hajón az élet és mit csinálunk. Ezek után viszont be kellett mennünk egy bevándorlási irodába, csupa kétes arcú idegenek várakoztak, a pult mögött viszont egyáltalán nem szimpi emberek dolgoztak. Mi egy totálisan mosolymentes öreg, japán pasast fogtunk ki. Jól átnézett minden dokumentumot, majd kérte, hogy adjunk neki egy amerikai kontaktot vagy címet. Még jó, hogy a mi ügynökünk utolsó nap megadta annak az irodának a számát, ahonnan majd jön valaki értünk a reptérre. (Amúgy csak biztonsági okból adta meg, ha nem találnánk meg egymást, szerintem ő sem gondolta, hogy a határellenőrök kérik majd.) Szóval, fel is hívta a számot. (Azon gondolkodtam, mi a fene lesz, ha esetleg senki nem veszi fel.) Szerencsére felvették, jól leellenőriztek minket azon keresztül is. Végre mehettünk tovább, itt ki kellett venni a bőröndöket és újra becsekkoltatni! Közben jöttek kutyával ellenőrizgetni a csomagokat. Nekünk is újra kellett menni és vetkőzni az ellenőrzésen. Jó, hogy legalább volt időnk bőven és a reptér bár nem túl flancos, de tök jó éttermek és kávézók voltak emberi áron (nem úgy, mint Rómában, ahol 21 eurónál kezdődött a legolcsóbb saláta...). Az utolsó járaton érdekes pasas ült mellettünk, Oli jól meglepődött, egyrészt mert néha beájult és ahányszor felébredt, a pasi annyiszor csinált valami újat: Először felvett egy maszkot, majd marihuána katalógust sasolt (érdekes módon ez egy rendes újság, több fű-fajtából lehet redelni, sőt lámpákat is árulnak, amivel lehet termeszteni...), aztán egyszer csak szájjal felfújt valami spéci hát- és nyaktartó matracot, később feltett egy hatalmas fejhallgatót, végül pedig betakarta magát úgy, hogy teljesen elbújt a takaró alá... Azóta is találgatjuk, hogy valami komoly betegsége van e, vagy csak nehezen viseli a repülést, vagy mindkettő.

Honolulu élmény: Egy kávé a hotelben...

No, de végül 30 óra ébrenlétes utazás után megérkeztünk Honoluluba, helyi idő szerint éjjel 1-kor (az nálunk másnap 13h). Jött értünk egy fickó, szerencsére azon a reptéren már nem volt több kontroll, azt láttuk, hogy a rekvizites cuccunkról levágták a fóliát és belenéztek, de minden rendben volt. Hotelben aludtunk 5 órát, mert már reggel 9-re jöttek értünk. A hotel klassz volt, kaptunk reggelit, tök jó kávézó is volt, ami bele számított a reggeli fogyasztásunkba. Kezdtük beleélni magunkat, hogy még is csak jó lesz ez a Hawaii-beszállás, mert estig itt áll a hajó és majd eltölthetünk itt egy kellemes délutánt. Aha, fenéket! Jött a fekete leves: ezzel a vízummal nem mehetünk ki! MI??? Először azt hittem a Costa szivat, de nem, ez amerikai szabály. (Na, akkor mi a jó fenére alkalmas ez a vízum egyáltalán??? És hol a logika? Ha annyira be akarnánk jutni az USA-ba garázdálkodni, már megléphettünk volna a San Francisco reptéren vagy amíg a hotelben aludtunk éjjel...)

 

Hawaii a hajóról

Felszálláskor aztán a kinti biztonságiak jól átvizsgálták a cuccainkat, még a handstand pálcákat is kivetették, de tulajdonképpen nem voltak undokok. A hajón legalább már nem tököltek nagyon, csak átvilágították. A papírmunkák után megkaptuk a kabinunkat. Marha vicces, hogy beígérték nekünk a nagy, francia ágyas kabint, erre kaptunk egy baromi kicsit a mínusz 1-es szinten. Oké, azt mondták csak erre a 2 hétre Shanghai-ig, mert addig foglalt az a kabin, amit az artistáké. (Funny, nem hogy ablakunk nincs, de még monitorunk sem, mert a tv-t nem lehet a konnektorokba csatlakoztatni...) A cruise director egy fiatal olasz srác, Giovanni és helyettese egy kínai csajszi, Lou! Mind a ketten baromi szimpik, és állítólag tök rendesek, de a pasi leszáll 2 hét múlva, Lou pedig 1 hónap múlva. :( A safety trainer egy olasz pöcs. Azt mondta, egy hét múlva "AA" pozícióba fog minket helyezni végig a 6 hónapra!!! Na, ez lenne a szívás. Ez azt jelenti, hogy már több feladat van a próba- vagy éles riadóknál, részt kell venni az utas-drilleken és ami a legrosszabb része, port manninget is kapsz. (Azaz bizonyos napokon nem hagyhatod el a hajót, hiába áll!!!) Na, erre jól felkaptuk a vizet, Oli tök hevesen reagált, hogy ezt jó lesz ha ellenőrzi, mert az artisták sosem kapnak ilyen pozíciót, maximum esetenként, akkor is csak 1-2 hétre. Ez persze őt nem érdekelte, ő nem így tudja. De majd utána néz. Na, hát mi is, az tuti!!!

Délután felfedeztük a hajót. Ez totál más elrendezésű, mint az előzőek. Egész nap Alíz labirintusában éreztük magunkat. Crew csak a mínusz 1. és 2. szinten lakik. Szinte minden máshol található. A hajó belseje és az utastér nekem egyébként jobban tetszik. Hangulatosabb! A boltos rész jóval nagyobb és a 3. szinten van. A dekoráció és színek is stílusosabbak. A színházterem klassz, az elő-színpad pl. szélesebb,a nézőtéren nagyobb, puha moziszerű székek vannak. Backstagenél csak az öltözők vannak, de azok viszont hatalmasak. A kisebb színház-terem pedig nem az 5.-en van hanem az elsőn. A hajó amúgy alacsonyabb, 9 emeletes. (Plusz 2 elöl-hátul a megszokott módon.) A hajó legtetején, az orránál (itt volt a gym ez előzőkön) foci pálya és napozó van. Ja, és 2 középső nagyobb medencés rész van fenn. (Plusz hátul is egy kisebb.)

• 
• 
• 
• 

Hát, a gym az rosszabb. Pedig 2 van. Az egyik (fenti) olyan pici, mint máshol a crew-gym. Alig van benne valami, és persze hely sincs külön tornázni. De aztán megtaláltuk a másikat: ez a 4.-en van! Az lenne a crew gym, de az utasok is használhatják. Ez azért jobb, nagyobb (na nem olyan hatalmas), de padlószönyeges, itt már van több hely és matracok, step padok és napfény. Mögötte a crew beach 1 jakuzzival. Végül a crew bárt is megtaláltuk az 'A' szinten! (A= -1) Ez is más, 2 nagy részre tagolódik, több kanapés körasztal, 2 csocsó, 1 darts. A crew bárt és ezt a másik gymet macerás megközelíteni, mert muszáj utastéren átmenni. (A Concordia óta az új szabályok szerint a watertight-doorokat zárva kell tartani, amikor megy a hajó. Így minden csak kerülő úton érhető el...)

A körútunk elején máris magyar hang csapta meg a fülünket. Shanghaiig itt van 6 darab magyar interport-artist, akik latin táncosok. Milyen király, hogy utaskabint kapnak mindig, mivel interportolnak. Panaszkodtak ők is ezerrel, hogy itt álltak Hawaiion 3 napig és nem hagyhatták el a hajót, pedig minden követ megmozgattak az ügy érdekében. Mint általában mindenki, akik már csinálták ezt az ázsiai hajót, rögtön megemlítették, hogy ha jót akarunk, ne együnk a messben soha. Fenn az utas büfében (Deck 9, az hasonló) azért lehet ehetőt találni, de ők csak hamburgeren és pizzán élnek. Nekem viszont totál bejön eddig az étel. Rengeteg zöldség és saláta van (répa legalább 6 féle változatban... nyami nyami :) végre nem tocsognak zsírban a párolt zöldségek, sem a halak. Ázsiai módra sok a tofus, szójás cucc, rízs és kínai tészta, illetve az "érdekes" levesek, de egyáltalán nem rosszak. Oli azt mondta, neki nagyon hasonlóak, mint az otthoni kínai és azt azért szeretjük. Sőt, legalább vacsora is van fenn. A gyümölcsök finomak! Végre édes a dinnye, sárga dinnye és ananász, no és az almának sincs víz íze, mint a karibi szezonban végig. Sütikből, desszertekből ugyanúgy nagy a választék, sőt még fagyi is van. Az vicces, hogy csak kis tányérok vannak (nem úgy, mint eddig a tálca méretű tányérok az európaiaknak) és tálkák, természetesen az evőeszközök mellé pálca is jár. (Azóta megtudtuk, hogy ezt a kistányérozást csak a world cruise elején vezették be, hogy ne legyen akkora pazarlás, mint egyébként a rendes kínai szezonban.)

Viszont úgy fest, itt leszek a legelégedettebb az étellel. Olyan finom sült lazacot ettem, mint múltkor a fizetős étteremben. Nyitott is vagyok, tuti végig kóstolok egy csomó mindent :) Amúgy pizza és szendvics egész éjjel van! A reggelinél csupa nyalánkságok (gofri, sült alma, péksütik) de joghurt, lekvár, műzli is megtalálható az érdekes kínai dolgok mellett: congee, vörös tofu, marha jelly, sárga retek (Az nagyon jóóó), alga darabok stb. És bár a kajálda egyik részén mindig a tipikus nyugtató kínai zene szól, a másikon viszont szokásos latin party zenék. Vicces, hogy itt a hangosbemondón minden először kínaiul van bemondva, azután pedig angolul.

 

 

 

 

 

 

Mivel ez még a world-cruise vége, iszonyú kevesen vannak a hajón: csupán 600 utas és 700 munkás. Mint egy szellemhajó, akárhova megyünk semmi tumultus. Pláne, amíg ki volt kötve, az egész deck 9-on szinte csak mi voltunk. Eddig egy ismerős arcot láttunk: egy roppant unszimpi hajó-orvos még a Favolosáról, na ő tuti nem emlékszik ránk.

Este "Aloha" party volt, kaptunk virágfüzért a nyakunkba. Itt együtt buliztak az utasok a crew tagokkal! Tök jó hangulat volt, mindenki táncolt. Nekem sokkal szimpibbek a kínai utasok, mint a bunkó olaszok és franciák. Az animátorok őrültek, mint a Favolosán (egyik lányt látásból ismerjük is onnan), tuti szednek valamit! :) De ilyenek a jó animátorok, a Magicán baromi uncsi, semmilyen emberek voltak. Kár, hogy nem volt erőm bulizni, mert most igazán lett volna kedvem. Az összes tiszt, pincér, deck-munkás stb. jól érezte magát az utasok között, fotózkodtak össze-vissza. Ingyen pezsgő is volt, sőt a dolgozók is ihattak. Mi, ugye az időeltolódás miatt annyira fáradtak voltunk, hogy majd leestünk a székről, de próbáltunk még ott maradni, mert hát este 8-kor azért nem jó lefeküdni tekintettel a holnapra, pláne hogy éjjel visszafelé állítunk még egy órát! (Így már 13 óra eltolódás lesz Bp-hez képest) Végül 9-nél tovább már nem bírtuk. (Így is felkeltem egyszer 4-kor, aztán végül fél 7-kor mindketten.)

Másnap el is kezdődött a 8 napos tengeri utazás, csak épp most a Csendes-óceánon kelünk át! Olyan fura lesz majd az időeltolódás, hogy ahol 20 óra különbség lenne már, ott egyszerűen csak kiesik egy nap "zack und pack"! Elveszítjük május 16.-át!

Az, hogy kicsi a szobánk az nem vészes, mert sok benne a szekrény, jól lehet elpakolni. A falai azonban baromira nyikorognak ahogy mozog a hajó. És van valami fura zaj, ami hullámokba jön (mint egy tüdőbeteg lélegeztető készüléke). Hááát, kicsit félek mi lesz, ha már nem leszek ilyen kimerült, akkor hogy fogok tudni aludni. A másik kabin is csak egy szinttel lesz feljebb...

A lényeg a lényeg, nekem első benyomásra jobban tetszik a légkör minden téren, kivéve persze az olasz officer-okostojásokat!

XIII. Záró Fejezet

6 nap után végre megérkeztünk Európába! Tenerifén kötöttünk ki szerdán. Nagyon klassz napot töltöttünk el a fővárosban, St. Cruzban. És bár jó 10 fokkal hűvösebb van (árnyékban már vacogtunk), mint eddig megszoktunk, de nagyot sétáltunk, voltunk egy szép parkban is, aztán beültünk sushizni a fő téren. Jó volt beszélni végre az otthoniakkal, mindezt extra gyors internet segítségével. Aztán ittunk 3 szója tejes kávét egy kávézóban, 3.30-ért!!! Na, ennyit jelent Európa :) Good prices and good net! Ééééés szinte minden utcában volt egy bio bolt! (Be is tértem szinte mindegyikbe :) ) Nagyon sajnáltam, hogy nem álltunk itt olyan sokat (4-re vissza kellett érni) és azt is, hogy nem volt idő kirándulni például a vulkán kráteréhez...

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Este a Fuego című műsor volt a hajó fedélzetén, ami egy fergeteges flamencó előadás. 4 spanyol táncos csinálta. Élveztük! Utána kis crew bározás volt, az olasz sistersnek megérkezett a családja, Sándor pedig egyre happybb, hogy megyünk mindjárt haza.

Ő is kínlódik az időeltolódással, nem is alszik általában reggel 7-ig...

Az utasokról annyit, hogy tök bambák! Egyrészt még véget sem ér a műsor, egyesek már a sötétben megindulnak kifelé, átlépve másokon söröket felborogatva. Nem is értem, annyi tisztelet nincs bennük, hogy végig üljék még azt a 2 percet, hogy a cruise director elmondja az esti programokat az előadás végén. A büfében is szeretnek akciózni, akkor is ha épp mozgás-sérültek... (Leejtenek, kiborogatnak...) Hihetetlen, milyenek az öregek néha, tényleg mint a türelmetlen óvodások!

Jó, azért Fren (cruise director asszony) záró beszéde megér egy misét. (Vagy legalábbis egy említést.) Igazi memoriter-felmondás, általános iskolás módon! Elmondja 5 nyelven ugyanazt, ami annyira alap info (főképp az előadók neve és nemzetisége) ez pedig felesleges, mert más nyelven is érthető. Végül pedig az elköszönés csók dobással: lefagyott arc, merev előre gúvadó szemekkel, baromi hiteles :D Ő maga körülbelül 10x van bekonferálva, mintha a félműsort (legyen az bármelyik) ő csinálná. Na jó, így bele gondolva, a sokadik műsornál még sem csoda, hogy az utasok nem bírják kivárni (elvégre olyan, mintha minden áldott nap "copy-pastelve" lenne, csak másik ruhában és nekünk már az sem változó, mivel van 7 ruhája és már abból tudjuk, milyen nap van :D !!!)...

A Madeira-nap nem volt épp a legjobb napom. Kár érte, mert Funchal gyönyörű, ráadásul épp virág-ünnep volt, rengeteg virágárussal, így még inkább ki volt rakva orchideákkal, rózsákkal az utca. Az egész város színes, parkos, elég új építésű. Miért volt akkor rossz napom? Az alváshiányom tetéződik (3.40-kor ébredtem...), így alapjáraton nyűgös voltam, nem voltam épp "teremtő" kedvemben. Ilyenkor persze az agyam le van lassulva, figyelmetlenebb is vagyok (pl. ajtó-félfáknak szoktam neki menni, vagy kilincseken fenn akadni...), amit könnyen kihasznált egy tolakodó taxis... Nem is részletezem, a lényeg, hogy meggyőzött, milyen jól járunk vele, de nem! Legalább, egy gyönyörű kertbe eljutottunk, voltunk a hegyen, egy szobornál és a város panorájában is gyönyörködhettünk. A kert hatalmas, (eddig ez volt e legszebb és legnagyobb) virágokkal, kaktuszokkal, sok féle papagájjal és pávával. Van egy pici vízesés, amibe viszont bele estem. (Jobban mondva, bele léptem...) Én csak egy jó fotót szerettem volna a peremén, de lecsúszott a jobb lábam combtőig, csurom víz lett a farmerem, cipőm, zoknim. No, és nem volt épp nagy meleg, pláne fenn a hegyen! (A kép azért sikerült!) Valamennyire szárogattam a mosdóban, de annyit ért, mint halottnak a csók... A lábfejemre zsákot húztam, úgy léptem vissza a cipőmbe, legalább ne fázzak fel. Ezek után pedig végül nem mentünk fel a hegycsúcshoz, mert a taxis valahogy lebeszélt róla, persze a tarifáját elkérte ugyanúgy. Naná, hogy csak időt akart magának spórolni. (Oké, mi okosabbak lehettünk volna!) A centrumba visszérve újra napos volt az idő, de valahogy addig keresgéltük, hová üljünk be, hogy végül már nem ültünk sehova. (Valamilyen oknál fogva, véletlenül sem találtunk megfelelő-, mindkettőnk igényeit kielégítő helyet...)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Visszaértünk a hajóra, otttpedig mindenki lázban van, hogy itt az ellenőr. Na, mondanom sem kell, engem jól elkaptak még aznap. (legalább a secus nő és nem az ellenőr, mert akkor rosszabbul járok valószínűleg!) Volt egy kis "food in my beg"-situation. De olyan lökött voltam, éreztem, hogy akkor nem kéne elrakni! Naná, hogy akkor ellenőriznek, remek fotót készítve a táskám tartalmáról. Utána persze be voltam tojva rendesen, hogy most mi lesz. (Nyilván nem gyilkosságot követtem el, így legrosszabb esetben kapok egy warningot.) De annyira rosszul érintett, mert tudtam akkor, hogy nem kéne, mégis csináltam. (Ja, és cikinek is éreztem, mivel pont 2 napja figyelmeztetett a cruise director asszony, hogy most a héten viselkedjen mindenki jobban, és én csak azért is rendetlenkedtem :) ) Amúgy naná, hogy túllihegtem, másnap kiderült nem csak engem kapcsoltak le, hanem egy zenész pasit is (aki nagyon szigorúan "vega-nyers koszt"- követő, így jóformán több kg gyümölcsöt eszik naponta, és ezért mindig tesz el magával), szóval együtt kellett felmennünk a Staff Captain irodájába elbeszélgetésre. Mázli, hogy hozzá kellett mennünk, mert elég rendes, segítőkész ember, így megúsztuk egy "ejnye-bejnyé"-vel, nekem már úgyis mindegy, 6 napot most már kibírok, de mondjuk a zenész srác kiharcolta, hogy kapjon engedélyt a továbbiakban!

Előző este még megnéztük a napi műsort, René Luden hasbeszélőt. Ő is régi motoros, 20 éve hajózik. Nem volt rossz, csak kissé hosszú, bár igaz, hogy már alig láttam a fáradtságtól és letörtségtől, el is tettem utána magam gyorsan az ágyba!

Funghal után pénteki sea dayen pedig a "kedvenc" artistunk volt - Medini - az extra talentum fekete zokniban (Favolosán már láttuk), most nem ültünk be rá.

Szombaton Gibraltáron kötöttünk ki, nem is gondoltuk, hogy ennyire klassz hely! Angliához tartozik, tele van üzletekkel, kávézókkal és majmokkal! :) Szabadon kószáló majmokkal. Tényleg rengeteg van belőlük fenn a sziklán, ahová libegővel jutottunk fel. 412 m a top, de a híres kiálló sziklacsúcs még magasabb, oda nem lehet felmenni. Sajnos, nem volt időnk bejárni a hegyet, pedig több látnivaló van: kastély, barlang, rezervátum stb. A majmok kissé pszichopatáknak tűnnek, vigyázni kell velük, mert lopnak és harapnak. Anyuék közül valakit megharapott egy, amikor csoportosan voltak itt pár éve, így mi nem voltunk olyan bátrak, hogy baráti fotót készítsünk velük, megmaradtunk tisztes távolban. Pedig sokan fotózkodtak velük, épp hogy át nem karoltak egy egy példányt. Amúgy nem csak ott járkáltak és viháncoltak az emberek között, de néha úgy fotózkodtak túristákkal a kilátónál, mintha tényleg emberek lennének és tuti tudják, hogy mi folyik itt... Visszafelé már nagyon sietni kellett, bár még pár perc boltozást (ahhh, Orionos cukormentes proteincsoki... az élet nem is apró öröme :D ) és egy extra gyors kávézást besűrítettünk, aztán már úgy estünk be a hajóra utolsó pillanatban.

Este megnéztük a magicion showt. Mit ne mondjak?! Nagy sikere volt, nekünk olyan volt, mint egy szülinapokon haknizó bűvész. Annyira elemi trükköket csinált, mind nagyon lerágott csont. (A mű-ujjas dolgok, pálcából bolt, kártya trükkök, szám-kitalálós, újságpapírt széttépős stb.) Oké, elől-oldalt ültünk, innen nagyon látszottak a csalások, de nem feltétlenül ez volt a gond (mivel ha nem figyeled direkte és hívod fel másnak a figyelmét, ahogy Olivér nekem, akkor mindent azért nem veszel észre! :D ) De a kezei nagyon manírosak voltak, úgy értve látszott, hogy mindenhez furcsán nyúl, hogy megvan mindennek a technikája, azaz a trükkje. Pl. az újságpapírt vonal mentén hajtogatta és tépte stb. de a mű ujj tényleg látszott onnan nagyon. Oké, gyerekként biztos csodáltam volna, de felnőtteknek már ez szerintünk kevés.

Este újra jött hozzám a szlovén masszőr, Claudia. Ő is megerősítette, amit a kapitány mondott, hogy ezek az utasok borzalmasak. Hiába idősek, állandóan rohannak, türelmetlenkednek, csak hibákat keresnek és mindenre panaszkodnak. A svédek pedig nem akarják megérteni, hogy nem vihetik be a sört a spába magukkal... Bezzek a kreolok, még 40 perceket is vártak türelmesen, ha esetleg úgy adódott. Hiába az európai is a szigeteki mentalitás! De különben az angolok vagy pár hete a magyarok, akik szintén csak panaszkodtak a Costára, azért már 3.-ra 4.-re jöttek el cruisra. Kérdem én, akkor mi a fenének utaznak ezzel a társasággal, ha nem jön be nekik??? Vágytam rá, hogy az akupunktúrás nyomás és kezelés segít majd aludni is, mivel már este 10-kor ájuldoztam a fáradtságtól és bár utána kidőltem éjfélkor, de csupán hajnali 2.15-ig tartott a csoda :( !

Claudia mesélt még a spa-sokról, hogyan nyomulnak náluk az officerek a nagy kabinjukat reklámozva, extra masszázs után áhítozva, vagy mennyire utálja ő is a promótálást és eladást. Nekik is elsősősorban jó selllernek kell lenni és csak azután jó therapistnek. De azért ő élvezte a hajós élményt, nagyon örült a Karib térségnek, hogy világot járhat, tapasztalatot szerez, edződhet. Nem volt mondjuk itt sokat, mivel a férje annyira könyörgött neki, menjen haza, így előbb leszáll Savonában. Eddig még vágyódott is nagyon haza, de nem rég szerelembe esett egy filippínnel a legnagyobb meglepetésére. Azt mondja, plátói maradt a dolog, de sosem gondolta volna, hogy 15 év után még érez valaha pillangókat a gyomrában, így most egyik szeme sír a másik nevet!

Másnap "kivettem" egy szabad napot, az éjjel kínlódás után. Próbáltam pihenni, fenn gyönyörűen sütött a nap, behúzták az üvegtetőt, így lehetett napozni és baromi meleg volt. Kiderült megváltoztatták a másnapi menetrendet, így nem du., hanem reggel 7-kor kötünk ki és csak délig lehet kint lenni :(. Ennek baromira nem örültem, annál is inkább, hogy még egy drillbe is kiírtak engem (Olit pl. nem!!!), így jóformán Palamoson ki sem tudok menni... Ja, és mivel éjjel kukorékolok, a 8 és 11 közötti intervallumban szoktam mélyen aludni.

Este felmentem a gymbe, de csak jakuzziba és szaunázni picit. Aztán beültünk a showra. (Ez a Radio volt, már láttuk, de jó volt 3 hónap után, valahogy mindig jobban tetszik minden show 2. alkalommal, mivel ismerem a táncosokat.) Egyébként, gála-night volt, így extra csinibe kellett öltözni. Ahhoz képest az utasok fele jóformán még csak elegáns sem volt. A show végére már kettőig nem láttam, rohantam az ágyba. El is ájultam fél 11-től egésszen éjfélig... Már nem is kommentálom! 

Na, megvolt a drill, ez a fantasztikus "mentőcsónakba tömörülünk pontosan 150-en"- féle drill volt. Mindegy, elég hamar lezavartuk (nem is volt gond, mivel már úgyis 6.20-kor keltem), aztán kiszálltunk gyorsan Palamoson. Baromi hideg volt, borús és majdnem minden zárva. Mikor már sietnünk kellett vissza már voltak klassz boltok, de nem maradt idő :(, aztán nem is tudom megérte e kimenni, mert akkora vihar kapott minket el, hogy csuda. A baj az volt, hogy a kikötőben is volt security checking egy kis átjárón és oda tömörült be rengeteg utas, bedugult az egész, majd' hogy nem tömeghisztéria lett, összepasszírozódtunk mint a heringek. Akkor kezdődött az eső, az emberek bégettek vagy bőőőőgtek (komolyan, mint a tehenek), utána pedig még rengeteget kellett futni a hajóhoz. Hát, szétáztunk, ennyi!

Mentőcsónak

 

Már közeleg a vihar... no meg a pánik :)

Utána azért jött egy jó hír: még aznap este kikötünk Marseillesban, jeee! (és ott állunk a tervezett időpontig, másnap este 6-ig!!!) Olyan jó volt kimozdulni este. A városból akkor még nem sokat láttunk és a téli kabátomban sem volt melegem, de nagyon jó volt sétálni és irish pubban lazulni. Az elején kettesben voltunk, később betoppan a doki is 2 casinos sráccal. Bár a táncosokkal indultunk el (két csoportra oszlottak, amit nem tudtunk és mi az uncsibb emberekkel voltunk) ők végül étterembe mentek, mi nem voltunk éhesek, így leszakadtunk tőlük. Éjfélre már visszamentünk, mert akkor volt az utolsó shuttle busz.

Pakolási és papírozási teendők mellé kaptunk még egyet: warningot átvenni! Ja, kaptunk! Mind a 6-an, artistok, amiért kihagytuk múltkor azt a roppant fontos (5 percben elmondják, hogy PRCR-ok vagyunk, azaz nincs safetys feladatunk, de ez bármikor változhat...bla bla bla) meetinget. Egyetlen nap kábé amikor Oli nem nézte meg a safety boardot. Mindegy, ez egy darab papír, nincs pénzbünti, bárkivel előfordul, a HR-es nőnél kellett aláírni, aki egy kedves nő, egyáltalán nem tartott fejmosást, sőt tök megértő volt. Aztán betoppant kedves Fren, totál lestrapáltan, vártuk tőle a fekete levest, de hozzánk sem szólt. (Mióta a kaja-ügyem volt, eléggé duzzogó arcát tartja felém... No, mindegy! De már nagyon nem is tűnik százasnak, tényleg sokat iszik. Sándor szerint Vedel nagy V-vel, mivel őnála is jóval többet iszik. Pedig, mint tudjuk, nem kispályás) Amúgy Bartolo (C.D. asszisztense) sem mondott semmit. De azt a pasit látnotok kéne, mint egy meleg karikatúra (nőies mozgás, vékony női hang, kopasz, nagy keretes divatszemüveggel) és ráadásul a crossing óta csak olyan arcot vág, mintha folyamatosan sírnia kellene, mert valami bűzt érez. Ez most korrekt megfogalmazás róla, azt' hiszem!

Egy "kis" fuvallat Marseilles utcáin

Keddden azért egész nap benn voltunk a városban, noha akkora szél volt, hogy szinte letépte a fejem!!! Legalább a nap sütött, de bizonyos nyílt tereken nem lehetett meglenni. Mondhatnám, hogy "best day ever" volt, de ha nem is ever, akkor is nagyon kellemes! Minden volt, ami jó: séta, Sturbuck's, Sushi bár (ahol futószalagon megy körbe az étel színes tányérokon és csak le kell venni), nem volt rohanás, kapkodás és tervezés sem :). A part, sok hajóval és mögötte a hegyen lévő templommal, nagyon látványos. Rengeteg hal- és rákárus van az utcákon, igazi kikötői város, jó volna még látni és bejárni!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Utolsó estére jött duó Deltai: Gábor és István. Kevesen ültek a színházban, mivel aznap leszállt 900 francia utas... Rövid showt csináltak (tissue, kötözős bűvésztrükk és az emelő, kaptak hozzá egy táncos betoldást és baromi hosszú lézershowt), mert a requizitjük nem érkezett még meg, de így is jó sikert csináltak! Az erőemelős számot mindig eléggé szeretik és értékelik az emberek! De jól el is adják és az a bizonyos székes slussztrükk tényleg nagyon látványos! Elég sokat meséltek a 15 éves hajós tapasztalataikból. Lévén, hogy interportosok, rengeteget repkednek. Ez azért a rossz oldala ennek a munkának. Hajnali 2-kor keltek, utaztak, felléptek, másnap reggel már repülnek tovább másik hajóra, aztán egy 3.-ra, az elmúlt napokban pedig körbejárták a világot: Új-Zéland, USA, és Európa különböző helyein szálltak ki-be. Nekik már nem is jetlegük van, hanem valahogy már az időn kívül mozognak :D!

Lejöttek ők is még bározni kicsit, rengetegen voltak, mivel sokan disembarkolnak velünk együtt 29-én. Szerencsére utána beájultunk, jól aludtam, csak sajna, reggel Sándor hívása ébresztett. Annyira boldog, hogy megy haza, már túl van pörögve. Mindegy, még pakolásztunk, szerencsére minden simán ment a leszállással, a szekusok sem csináltak ügyet, hogy mért nem adtuk le a csomagokat előző este. Na, megindultunk haza!

Köszönöm mindenkinek, aki végig követte velem a Magicát, remélem élveztétek a hajós és utazós történeteket. 12-én szállunk fel az Atlanticára, jön a III. széria :)

XII. Fejezet Last Cruise

Elkezdődött a 19 napos, nyugdíjas cruise. (Tényleg az, kapitány mondta, hogy a legfiatalabb utas a hajón 65 éves.) Szombaton Guadén beintett kicsit az időjárás, nem volt valami napos, így hiába keltünk fel korán közös strandolás reményében, a többiek visszatáncoltak. Pedig, azért annyira rossz idő sem volt. (Nem esett!) Fel is húztam kicsit magam, mert az előrejelzés szerint már tudtuk, hogy ilyen idő lesz, a többiek mégis állították, hogy reggel 9-kor megy mindenki Saint Annae-ba, beachre. Így jobb híjján végül neki álltunk edzeni a színpadon. Legalább másnap Saint Marteenon, tovább állt a hajó, így belefért minden: Shopping, bicajozás, úszás, páros röplabda (már az 50-es rekordunkat is megdöntöttük :D) internet stb. Oli csalódására viszont a coconut bár zárva volt, nincs több original bounty shake...

Hétfőn, új sziget: Dominika. A reggel a kapitány beszédével kezdődött. Megint elismételte, hogy ő mindenkit szeret és barátjának tekint, sőt azért van itt, hogy nekünk (mármint a crewnak) segítsen bármikor. Ha a supervisorunk idióta, nyugodtan zavarhatjuk őt! De ne is éljünk vissza semmivel, mert utolsó cruise ide vagy oda, mindenki csinálja rendesen a munkáját és ne rúgjon ki nagyon a hámból, mert nem kivételezik senkivel. Aztán kivetített fotókat az elmúlt időszak szabályszegéseiről: Félig megevett torta ledobva a kabin elé, csomó egyéb kajamaradvány a folyosókon, büdös cuccok szétdobálva, pár rakat hányás (ízlésesen, törölközővel letakarva), 24 db üres sörös üveg egy szatyorban (akkor találták meg, amikor a szabályszegő meg akart tőlük szabadulni), csirke maradványok az ágy alatt, 1-2 csótány a kabinban stb... Borzasztó! Sokan ilyen trehányak, ezért hozzák meg a hülye szabályokat, sajnos azt kell mondjam, kezdem érteni! (Persze azért az még mindig dühít, amikor látom, hogy valakire nem vonatkozik valami csak úgy...) 

Ezek után kimentünk felfedezni az új helyszínt. Jó sokan, vagy 20-an taxiba szálltunk és elmentünk egy barlangban lévő vízeséshez: Titou George, ahol a Karib Tenger Kalózai c. film egyik jelenetét is forgatták. Kissé hűvös volt a hegyekben fenn, ahová a kis taxibusz nagy nehezen felvergődött, majd jött a fekete leves: ha látni akarod a vízesést, mindenképp be kell úszni a barlangba a "chilly" vízen át. Na jó, ez nem rossz hír, csak fel kellett kötnünk a gatyát (pontosabban az úszó övet), hogy bemerészkedjünk. A csapat nagy része extra bátor volt és leugrottak a szikláról egyenesen, miután felbukkant a fejük, szinte mindenki azonnal felkiáltott, hogy SOOOOO COOOOOOLD! Mi és még páran azért óvatosabban lépegettünk be és szoktattuk a testünket a hideghez, jóóóvannna' "pussyfacek" voltunk :), nem ugrottunk, de arra fogtuk, hogy Oli félti a lábát és én sem sérülhetek le itt a végén... A barlang érdekes volt belül, bár nehéz volt élvezni úgy, hogy az embernek még a SZ++ is belefagy a popójába. Erős volt a vízsodrás is, sőt mivel sziklás volt és néhol nem is látszott, hogy épp sekély vagy mély e a víz, kissé veszélyesnek bizonyult. Még üregeken is fel kellett mászni, ahol a visszamászás már kétséges volt. De nyugi, voltak velünk vezetők, akik mondták mit hogyan és adott esetben a megmentésünkre siettek. Pl. nekem! Ugyanis visszafelé ki kellett ugrani az üregből, eléggé bénáztam, pláne, hogy én voltam legelöl, muszáj lett volna ugranom minél előbb, mert mások sem tudtak addig haladni. Igen ám, csak olyan erős volt ott a víz, hogy nem bírtam volna stabilan megállni és ugráshoz készülni. Lemászni még rosszabb lett volna, mert simán lecsúszhat a lábam a sziklamélyedésekről, ergó muszáj ugrani. Az egyik pasi végül ölbe kapott és leugrott velem :). Elmerülni teljesen a víz alá érkezéskor még hidegebbnek bizonyult, mint előtte amíg kinn volt legalább a fejem. Így nem teketóriáztam utána, ki is úsztam a barlangból tüstént! Kinn volt egy természet alkotta "natural shower", olyan forrónak éreztem a vizét így, nagyon kellemes volt. Remek kaland volt azért, de még legalább 3 órán át ki voltam hűlve, hiába égetett a nap. Az egyik srác, aki elsőnek mászott be a csobogó víz alá, jó negyed órát állt a vízesés alatt (mivel várta, hogy mindenki bevergődjön), végül úgy vacogott, mint egy kis gyerek, amikor már kékül a szája! Pár kép készült bent, vízálló tokokban lévő telefonnal, illetve kamerával, de sajnos nem lettek olyan jó minőségűek. Kint aztán jött egy nagy eső! A nagy kaland után még szétnéztünk a városban, szokásos karibi szegényes városka, de voltak hangulatos boltocskák, bódék és egy szép nagy parkot is találtunk. Még egy helyi főiskolára is besétáltunk, miközben épp zajlott egy előadás! Aztán kikötöttünk egy romkocsmában. Mindenki ott volt a hajóról. Oli rosszul volt először, hogy néz ki ez a hely, mindjárt összedől. De belül pofás volt, élő zenével, külön volt egy üzlet helyisége is. (Ott vettem fűszereket és meg lehetett kóstolgatni a rengeteg féle rumpuncsot! Úhhh, a mogyorós nagyon fincsi volt, krémes! A csokis, vaniliás és kókuszos is finom, de hihetetlen mennyi féle volt még.) Végül rendeltünk a bárból, nem voltak vészes árak. Én vaníliás kókuszos koktélt kértem, ami jóformán 3 féle rumból állt tisztán (nem úgy mint Saint Maerteenon, ahol még az is kérdéses volt, hogy van e a punchban egyáltalán rum!) és Oli pedig egy mangós RumSmoothiet kapott, ami fejbekólintóan erős volt. Ja, és még jól működő internet is volt! Ez ám a luxus! Milvel mi a bolt részlegen ültünk le Oli örömére, gyakorlatilag volt egy privát részlegünk füstmentesen, halkabb zenével, és másik hálózatra csatlakoztunk, mint a bárban ülők! A hajó késő estig ott állt, sokan elengedték magukat meglehetősen. Olyannyira, hogy az egyik stages fiút azonnal disembarkolták, annyira ittasan próbált visszavergődni a hajóra! Ezek után még 6 spanglit is találtak nála (ami mondjuk senkit nem lep meg ismerve a stageseket), de a kapitány jófejségből, alkoholért szállíttatta le, mivel drogbirtoklással nem lett volna jó buli egy dominikai börtönben...

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kedd: Saint Lucia. Ez is igazán bájos sziget, tettünk egy kirándulást taxival. Ignacio és pár utas volt velünk. Láttuk a híres Piton hegyeket, banánültetvényt (ahol kóstoltunk és vettünk is banán - chipszet, - ketchupot, - barbecue szószt és persze igazi friss banánt is, miután Olivér azt mondta soha többé nem fog már ízleni neki az átlagos banán ezek után...), botanikus kertet, és 2 vízesést is! Végre valahára kiélhettem a vízeséseket, ha már Guaden nem jutottam el. Már én lettem a "waterfallos Anna" :)! Sajnos, a vulkánba a sár-fürdőre nem mentünk be nagy bánatomra, mert mindenki leszavazta a kocsiban... :( A kikötőben találkoztunk egy magyar párral (egyetlen magyar utasok a hajón), kiderült ők a dupla, azaz 26 napos útra jöttek, így már láttak minket múlt héten és gratuláltak. Este showt néztünk, Viktoria Horne-t, kreol énekes nőt, ő már régi motoros a Costán, nem volt nagy durranás.

• 
• 
• 
• 
• 

 

Szerdán utolsó karibi helyszínünkön, Barbadoson álltunk. Legklasszabb sziget a karibon, pech, hogy csak egyszer jöttünk ide. (Drága a kikötő!) Nem csodálom, már a terminál akkora, mint egy nagy reptéren. A város is tele van boltokkal, nem csak lepukkant részekkel. Itt strandra mentünk: Boatyard beachre, amit elvileg nem szabad kihagyni! :) Valóban klassz hely, 20 dollár a belépő, de le lehet fogyasztani, végre a napágyakat és a strand - franciaágyakat is lehetett használni, van ugráló, egy két vízi játék is, free shotok óránként, bár a wifire nem lehetett felcsatlakozni. Nekünk spórolni kellett azért az energiával estére (kár, hogy erre a napra tették az utolsó shownkat), de végül nem akadályozott meg minket, hogy mi is ugráljunk, gumi-hegyet másszunk és piramist építsünk magunkból a többiekkel a vízben. Ettünk garnélás wrapokat, Oli Cookiemonster shaket ivott, aztán korábban vissza mentünk hogy még lepihenjünk. Azt sajnálom, hogy a várost csak a taxiból láttuk...

 

Este medical emergency volt ismét (már a 3. szívinfarktus ebben a szezonban és egyébként 2 halottat szállítunk Európába), ami miatt a hajó visszafordult. Előnye, hogy az első showt álló hajón nyomtuk, így baromi jól ment. Vicces sztori: a műsor előtt, 2 idős "lady" összeverekedett az első sorban! Igen! Ott volt csomó tiszt, secus... Ment a vita ezerrel, én már ott feküdtem a leengedett színpadon sellőfarokban, vártam, most mi lesz, mikor kezdünk! Igaza volt a kapitánynak, az európai passengerekkel vigyázni kell. Ja, mert a beszédében arra is figyelmeztetett mindenkit, hogy az új utasok mások, európaiak és kritikusak, főleg az olaszok. Állandóan csak panaszkodnak, mintha azért jönnének a hajóra, hogy mindenbe megtalálják a hibát! Főképp a tengeri napokon, amikor unatkoznak és fel alá járkálnak majd a fedélzeten... Ezzel szemben például a kreol vendégek arra is csak legyintettek, amikor az étterembe elfogyott a kaja. Azt mondták sebaj, majd holnap visszajönnek! :) (Pl. az angolok is akikkel kirándultunk, folyamatosan csak a kosztot szidják a hajón és hiányolják a fagylaltot...) Ja, a német utasok pedig ezerrel reklamáltak a hangerő miatt, úgyhogy a 2. shown olyan halk volt a zenénk, hogy mi is alig hallottuk...

No, persze ellentétben az elsővel, a 2. már hullámzott annál inkább, de lenyomtuk. Tök hihetetlen, hogy ez volt az utolsó! Többen beültek ismerősök, fotóztak. Legalább lett pár képünk még!

Másnap megkezdődött a crossing. 6 sea day egyfolytában!

- Már az első napon óraállítás, most van 6 db 23 órás napunk! Első napot jól viseltük, csak pihentünk, ki voltunk merülve, és amúgy is kómásítja az embert az állandó ringás. Este új show megint: Pietro Mangiaracina, olasz zenész előadása. Nagyon jó volt a pasi. Zongorázott, klarinétozott és énekelt, ezt kár lett volna kihagyni. (Másnap Sándor persze csak a tv-n nézte és már hívott is minket, hogy lefikázza! Szegény amúgy nincs valami jó bőrben, sokat kínlódik most a gyomrával és morcos is így a szezon végén, mert rádöbbent, jobban kellett volna spórolnia! Erre mondjuk mi is rádöbbentünk, meglehetősen meghaladtuk minden hónapban a tervezett költségeket...) Aztán volt egy crew party fenn a decken, mi is felnéztünk végül. A táncos lányok masszívan részegek kb. már 2 napja, élvezik, hogy nem dolgoznak most ők sem annyit, mivel ritkábban van showjuk. A magyarok aranyosak voltak, gratuláltak ismét, megnéztek minket megint, ráadásul mind a kétszer. Azt mondták, most máshol ültek, közelebb és teljesen más élmény volt. (Pl. hogy mennyire vagyok hajlékony... Hát, ha ez múltkor nem látszott, akkor megint csak azt kell mondanom, hogy a kivetítő fabatkát sem ér... vagy inkább a kamerás...) Amúgy érdekes, leszállították a stagest, mégis megy minden rendben, és leszállt a hangtechnikus pár hete, azóta nem jött új, mert a "kedves, lusta" Rosalio (ő az atyaúristen a színpadi munkások között, aki sosem csinál semmit, csak játszik a telefonján, filmet néz, vagy táncosokat kukkol :)) csinálja a hangosítást. Jééé, és meg tudja csinálni! Kérdem én, vajon hány embert fizet itt a cég feleslegesen??? Oli kommentje: most minket is fizet még két hétig, pedig már nincs fellépésünk...! (Amúgy tényleg csoda, hogy nem szállítanak le minket az első európai megállón.) Ez végülis nekünk csak jó, fizetett nyaralás, bár az is jó lett volna, ha van otthon még plusz egy két hetünk a következő szerződés előtt. De persze, ennél nagyobb gondunk ne legyen soha!

Azt hinné az ember, ha naponta állítunk egy órát, akkor nem viseli meg az embert annyira, pedig de !:) Mindenki elég hulla a hajón. 2. és 3. sea dayen semmi extra nem történt. Hűvösödik az idő, a fedélzeten óriási mindig a szél, nem jó már annyira kiülni! Így most az étkezde felső szintjén szoktunk lazulni, ott ha besüt a nap, akkor kellemes nagyon. Edzettünk és lustálkodtunk. Csináljuk az új koreokat. Este Evolution és egy talent show volt, ezeket kihagytuk. Vasárnap viszont volt egy szülinapozás is, Robertát, az egyik "olasz sister"-t ünnepeltük. A crew bár után még kabinparty volt mindennel, ami kell: torta, pop corn, pezsgő, még vodka-haribo is volt... Másnap viszont már reggel 8-kor felébredtem (Olivér du. 4-kor...) és körbe jártam a hajót. Nagyon klassz idő volt, élveztem a napsütést, néztam az utasokat, dolgozókat. Nagy nehezen edzettünk egyet a színpadon, de ezeken a sea dayeken, szinte lehetetlen, két lábon nem bírok rendesen állni, annyira mozog az egész!

Sándor már nagyon csak a visszaszámláláson kattog, pedig a cruise director megdícsérte az egész szezonos munkáját és a kiértékelésen is egész magas pontszámokat kapott, még sem érdekli. Csak azzal van elfoglalva, hogy mit művelnek az "ízelt lábúak" (alias filippínek) a messben. A változatosság kedvéért nem majmoknak nevezi őket újabban. Hajat is nyíratott eggyel (mert Sándor a frizurát véresen komolyan kezeli!), aztán aggódott, hogy 2 szál haja nem áll jó helyen, és el kell kapnia az ízeltlábút, aki ezt tette vele!

Egy szóval mindenki fáradt. Engem nem zavar a sea day (Oli már nagyon szállna le), csak az időeltolódás és persze kár, hogy hűl az idő. Azért le a kalappal a munkások előtt, láttam, hogy rengeteget dolgoznak, ilyenkor sea dayeken még többet és ugye minden nap eggyel kevesebb órát alhatnak... Akárhogy gondolkodom, mindig rájövünk, hogy artistának lenni jóval kellemesebb pozíció a hajón! De holnap kikötünk!!!!

Egyik este volt egy meeting, hogy közöljék fel fog szállni egy ellenőr, aki már Savonáig velünk utazik. Vigyázzunk és nagyon szigorúan tartsunk be minden szabályt, mert ez a pasi képes az embernek leordítani az arcát. De legtöbbször észre sem veszed, nem szól, csak jegyzetel és levonja a pontokat a kiértékelésedben. Így például nagyon ügyeljünk most a dress kódra (utas térben nincs farmer vagy papucs -akkor sem, ha az utasok mezítláb és fürdőruhában közlekednek a büfében! és gála napon csak nagy estélyi és szmoking, bár mi ilyenkor sosem szoktunk felmenni, szóval a lényeg: jobb minden lépésünkre oda figyelni - "Guests First!")

Volt valami tréning is, amiről minden artist lemaradt, mert az "okostóni" Bartolo (cruise director assistant) nem szólt nekünk. Különben ő a supervisorunk és nagyon sokszor elfelejt informálni minket, a legtöbb meetinget mindig véletlenül tudjuk meg, jobb esetben még időben! A kapitány meg minden meetingre, előadásra viszi a gyerekét (mine,k azt nem tudni, mert itt a felesége is, mégis általában egy egy táncos pesztrálja), aki aztán nem bír nyugton lenni (naná, még egy éves sincs) és fészkalódik vagy nyüszít és unatkozik.

Még az egyik este beültünk megnézni az egyik ráadás production showt (egy singer show volt a táncosokkal és a 2 énekessel). Nem volt rossz, csak kicsit uncsi. Azt talán már írtam, hogy az énekesek jók, de hihetetlen, hogy ezek az angol táncosok mennyire semmilyenek. Én nem tudom, de azt gondolnám, ha valaki ebből él és egész életében táncolt, akkor többet tud annál, mint egy átlagos aerobikozó anyuka például... (Vagy például szerintem elvárható, hogy 10 évnyi balettozás után, ha nem is egy spárgát, de legalább nyújtott térdeket és spiccet produkál... A 10-ből 2 lányra lehet azt mondani talán, hogy táncos, de a 2. is csak jóindulattal :) A fiúk még elmennek, úgy ahogy. Tudnak segget rázni! Azért az AfroArimbás táncosok a másik hajón sokkal jobbak voltak, főképp a magyarok!)

Költői kérdés következik: Miért jó meleg fiúkat csókolózni?! Nos, én nem tudom, de a táncos lányok egy része erre biztosan hasznos válasszal szolgál, mert ha nem, akkor főképp nem értem, miért csinálják... (Nem egy lány és nem egyszer, nem kétszer...)